8. Levelek
[Jegyzet]
A műfajjal kapcsolatban ld. a Latin nyelvű irodalom Hivatalos és magánlevelek a 11-14. századból c.fejezetének bevezető jegyzetét. A legkorábbi magyar nyelvű levelek általában rövid, tájékoztató vagy kívánságot közlő írások. Az ars epistolandi szabályai elsősorban az ekkor még egyszerű kezdő és záróformulákban jelennek meg. Ld. Tarnai A., „A magyar nyelvet írni kezdik”, 267-269 és Klev.
Várday Aladár Várdai Miklósnak[1]
(Visegrád, 1479–1490 között]
Én jó uram! Tudja te kegyelmed, hogy Bégányitól[2] mit izentél vala az dolog felől[3] vajdauramnak. Tudjad bizonnyal, hogy azt nékie mind szórul szóra megbeszéllette. Én es vele beszéllettem, igen fogadá, hogy eremest terekedik benne minden jó végre. Azért tudjad bizonnyal, hogy ugyanitten Visegrádon szólonk királnak[4] őfelségének. Azért az leveleket, azmel felől beszéllettenk, hova hamarább fel kildhedd, annál hamarább felkildjed.
KLev 2. Aladár atyádfia
Vér András menedéklevele[5]
(Jenő, 1493. január 1.)
Én, Vér András, adom én kezem írását, hogy adós volt volna énnekem Erdőhegyi Balázs száz forinttal, Székudvarnak zálogosság[a] szerént, és az száz forintnak húszát megadta. Az húsz forintrúl én, Vér András teljes menedéket adtam ez Erdőhegyi Balázsnak.
Adatott Jenőben, Kiskarácson estin, 1493.
Ennek másjá[t] Erdőhegyi Balázsnak adtam.
KLev 8.
Szalkai László Bánffy Ferencnek[6]
(Buda, 1510. november 5.)
Keszenetöm és barátságom után. Én tisztelendő uram és barátom, vevén az te kegyelmed leveleit, az te kegyelmed panasziból megértettem az te kegyelmed bosszúságát és nagy jeles kárát, kit tudja kegyelmed, hogy igen bánok. Ezzel penig meg is mutatom, hogy bánom, és nem én akaratomból vagyon. Mert írtam róla Désházy Istvánnak,[7] az mi dolgosonknak od[a] Vizaknára, hogy kijöjjen, és ez kegyelmeddel lött dolgot meglássa, meglátván az Baksai Bernálddal te kegyelmed minden kárárólés bosszúságáról eleget tétessen. Baksai Bernáldnak es ezenképpen megírtam. Annak felettén te kegyelmed kedvét lelje. Ezről megesméri te kegyelmed, hogy nem mi akaratonkból vagyon, mert tudja kegye[l]med, h[o]gy én az vagyok, azkinek magamat mondtam, és azmi néven magamat ajánlottam, mert é[n] te kegyelmednek barátja vagyok. Ez levél költ Budán, Szent Emrih királ napján, Anno domini 1510.
László deák, Szalkai, Erdélynek és Máramar[osnak] kamaraispánja
KLev 20.
Tárczay Borbála anyjának[8]
(1512-1526 között)
Én szerelmes asszonyom és én édes szilém! Írom kegyelmednek imádságomat és szolgálatomat. Könyörgök kegyelmednek mint én édes szilémnek, hogy köldje meg kegyelmed az adósságot az áros embereknek és az gyöngyfízőnek, mert ha meg nem köldi kegyelmed Szent Pál fordulatja napjára, hát én igen nagy kisebbséget vallok, úgy, hogy Olasz Jakab,[9] Gazon[10] és a gyöngyfíző engem bíró eleibe idéznek érette. Azért az Istenért kérem kegyelmedet, hogy ne hagyjon nekem kegyelmed ilyen nagy szernermet[11] vallanom, hanem köldje meg kegyelmed, mert mostan es udvarbíró lött kezes értem, hogy akkorra megadjuk. Jól tudja kedég kegyelmed, minemő marha vagyon az zsidóba, és igen sok uzsora telik reá. Kérem kegyelmedet, hogy váltsa ki kegyelmed, mert ha az ember idejövend, azkié, és én elő nem adhatom neki az marhát, hiszem, hogy jó néven tőlem nem veszi. Immár teljességvel öt forint től az uzsorára. Továbbá hiszem, hogy megmondotta kegyelmednek András diák, hogy minemő marhát adtunk Gazon Mihálnak, hogy csak kiadja az atlaszot[12] . Azért viseljen gondot róla kegyelmed, mert ha az ember idejövend, és én azt elő nem adhatom, igen nagy szernerem leszen ezen es. Könyörgök kegyelmed[nek] mint én édes szilémnek, hogy írja meg nekem kegyelmed, mikorra jössz ide. Hogyha ez böjtre ide nem jövendesz, hát az Istenért kérlek, hogy vitessen haza kegyelmed, hogy én lehessek szembe kegyelmedvel, mert nagy kár kezdön válani, ha én hamar szembe nem lehetek kegyelmedvel. Azon es kérlek, én édes szilém, hogy írasson kegyelmed két levelet, egyet miniszternek, mást a gárgyánnak,[13] és [k]éressed őket, hogy bocsássanak Mihály uramhoz[14] engemet, mert tetszik nekem, hogy én mostan használhatnék kegyelmednek, ha odamehetnék. Isten tartsa békességgel kegyelmedet, mind az én atyámfiaival egyetembe. Adatott ez levél Vízkereszt nyolcad napján.
Barbara, az néhai nagyságos Tárczay János leánya
Kérlek én édes szilém, hogy köldjön egy kevés viaszt kegyelmed, mert azt elköltöttem, akit köldtél vala, és itt igen drága, mert húsz pínzen veszik fontját.
KLev 26.
Drágffy János Várday Ferencnek[15]
(Buda, 1524. március 3.)
Szerelmes atyámfia! Ezt írhatom, mivel az igen bizonyval vagyon, hogy terek császár[16] reánk jő, de hitemre meghiggye kegyelmed, hogy annyira megvakultanak, hogy semmit nem tudnak tenni. Ím mostan Horvátországba Klisszi várát Mehmed bég megszállotta. Igen tereti,[17] nekem semmi hitem nincsen benne, hogy megsegítsík, hanem elviszik nyilván. Továbbá, soha nem tudom, mi állapotba volnánk, hanem ki mind az ő dolgát szerzi, nem gondolja, hogy országa veszedelembe vagyon. Továbbá, hiszem, hogy megvittík kegyelmednek az király[18] levelit, hogy mit kíván király kegyelmedtől, mind ezistet, mind nípet. Hiszem, hogy tudtodra vagyon, ha valahogy el nem vittík es, el nem felejtik kegyelmedet. Továbbá sokat írhatník, de látja Isten, nem kívánom írnom, mert mind semmirekellő mind nípenk, mind mivelkedetink. Továbbá tartsa Isten kegyelmedet nagy jó egészségbe.
Ez levél kelt Budán, cseterteken, Létárén, 1524.
comes Drágffy János manu propria
KLev 48.
Héderváry Lőrinc apjának[19]
(Laibach, 1533. április 13.–május 29.)
Én jó uram, atyám, én immár ezt igen jól látom, hogy nemhogy megszabadíthatnál, de annyira elfeledtél rólunk, hogy soha még csak meg sem emlékezel rólunk. Én immár ezt jól látom, hogy itt kell ez fogságba minekünk meghalnunk tefelőled. Mert az te énhozzám való szereteted csak azig volt, míg én innél kibocsáttalak, Nagyhétbe múlék két esztendeje, hogy énhozzám senkit nem küldtél. Míg itt Lublján várába valál, én penig itt kinn valék, annyi levelet írsz vala, hogy egy lónak ter[h]e lett volna viselni, embert is találsz vala, ki énnekem Magyarországba kihozá vala. De mast szabadságodba sem levelet nem írsz, sem embert nem küldesz. Azért, mert nem fáj teneked az mi nyomorúságunk, nem látod, hogy az vas az mi lábunkon csörög, sem nem hallod az mi éjjel-nappal való siralmunkat, az büdös tömlöcbe fohászkodásunkat, vereségünket, kénzásunkat, szidalmasság szenvedésünket, kiket mi teéretted szenvedünk; kit ha te nem látsz, én jó uram, az nagy Isten jól látja, kinek szemei előtt mindenek nyilván vadnak. Meg sem váltasz, könyörgeni sem akarsz éröttünk, hozzám sem akarsz küldeni. Jól érted az én nagy nyomorúságomat és szükségemet, mezítelenségemet, betegségemet, mint egy elvetett rühes ebedről, úgyan elfeledkeztél rólam, éhhel, szomjhal ölsz meg, és féreggel etetsz meg. Evvel fizeted meg énnekem az te terhed viselésemet, hogy az te vasadat viselem, és hogy teheletted ülök az tömlöcbe. Hogy immár csak levelet sem írsz, hogy kiből megérthettem volna, mint vajtok ideki. Te várod min[d]éltig az soha elő nem jövő békességet. Bizon én is könnyebben várhattam volna itt kinn, hanem mint Lubljánba. De engem elvesztett volna Isten, ha azt míeltem volna, jobb énnekem, ha itt kell meghalnom is. De csak ezt bánom, hogy elveszted lelkedet éröttünk. Szerelmes uram, aty[á]m, vesd ki reménségedet az békességvárásodból, mert bizonnyal tudjad, hogy soha nem lehet, nem leszen is, én nyilván jól tudom. Jóllehet, hogy az török császár követi innél ment vala királyhoz, innél mene ismég haza, elébb az vala híre, hogy békesség volna, mast penig nyilván mondják, hogy Magyarországot megígérte volna Ferdinándosnak. Azért, szerelmes uram és én jó atyám, kérlek az nagy Istenért, hogy ha lehet, elégedjél meg ez ideig való nyomorúságunkon; ha ennyi ideig nem lett teneked sem urad, sem atyádfia, ki téged az mi váltságunkba megsegélett volna, innél tova inkább nem leszen, azértha meg nem válthatsz, könyörögj éröttünk.
Továbbá, én szerelmes uram és én jó atyám, ím én kibocsáttam tehozzád Lukács deákot, kit te előbb ösmerted énnálamnál, ki teneked is szolgált itt voltodba, kit én rég[t]ül fogva kísztettem, hogy kiküldhetném. Azért immár reá hajtottam, énérettem ím kimegyen hozzád. Kit ha te meg nem tarthatsz, kérlek, hogy szerezz jó urat neki, hogy tudja jó néven továbbá is mitűlünk, mert semmiképpen nem szereti az németeket. Ha kellemetes János királnak, felette igen jó író, az minemű levelet török császárnak kell írni, mind egész Horvátországba sincs, ki jobban tudna azféle írást írni. Ezt énnekem az törökök mondták, kik az én társomhoz kijüttek vala. Négy avagy öt, V féle írást tud, azért ha kelle, tohát szerezd neki, ha penig ott nem szükség, kérlek fölötte igen, hogy szerezz jó urat neki, hogy tudja megköszönni. Ha tetszik kegyelmednek, szerezd erdéli püspöknek, valamelik te kegyelmednek jobbnak láttatik, azt míeljed. Mert ő énreám hadta dolgát, valakinek én teáltalad őtet adom, azt akarja szolgálni. Ha vagyon annyi jüvedelmed, tarts meg tenmagad. Jámbor, nemesember gyermeke, magyarul, deákul, németül, horvátul, törökül, olaszul jó tud, ennyi jóság vagyon benne. Azért ím mast egy lovon megyen ki, kérem kegyelmedet, hogy ha te meg nem tartod, fizesd meg neki, azmit az úton költ. Nyolc, ennyi: VIII lova vagyon, azért kérem kegyelmedet Istenért is, hogy bocsásd be ismég, miholt az ő dolgát megszerezheted, lovaiért. Ugyan mast ki akar vala mind lovaival össze kimenni, de én nem adám tanáccsá, hogyha el nem szerezhetnéd, szegénynek ne lenne annyi költsége heába. De jól tudom, hogy elszerezheted, mert ez ilen embert fejedelemnek aranon kellene venni. Azért, mikor megtér lovaiért, kérlek Istenért, hogy küldd meg mind, azmit elejitűl fogva kértem: az magyar asszonynak az lovat. Kérlek, hogy küldj jót, gyermeklovat, hogy kit vegyen jó néven. Legyen teneked az én kérésem kellemetöbb egy lónak, ki ha ma meghaland, holnap az ebek eszik meg. Bizony, régen megholtam volna eddig, ha ő nem tartott volna, ha ezer esztendőt élnék, sem szolgálhatnám meg az énvelem való jótéteményit. Azért kérlek, hogy küldd be Ánus Gergelyt vele, ha még nem nagyobb úr náladnál. És ez lovat küldd meg, avagy erdélyi lovat avagy török lovat küldj. Irtál vala tavaly, hogy LIII lónál többet vesztettél el. Nem lett volna-e jobb, ha az LIII-nak mentél jobbikát neki küldted volna, hanem mint elvesztetted volna.
Továbbá Auspergernek az két agárt, és az selymet és az két selyem kanicát[20] , ha hármat küldhetsz, annál jobban tehetsz velem. És az ingöt, az kit immár sokszor írtam, mint az mineműt én Sáfárnak hoztam vala. És írj énnekem minden dolgodról, mind az Héderváry Ferenc halála felől és mind az egész dolgod felől. És egyebet ebbe ne tégy, hanem valakit Lukács deákkal beküldj hozzám. Ha Ánus Gergely nem lehet, avagy Hegedűst avagy Dégit, de beküldjed. Nem gondol az mastani kapitán senkivel, minden embert hozzánk bocsát. Fölötte igen jól is tart, vagy vagyon vendége vagy nincs, de mindenkor vele eszünk. Az magyar asszonyért teszi, hogy ilyen jól tart, az ő felesége is fölötte igen jó asszonyom vala, bizony az én édesanyám sem lehetett volna nagyobb szeretettel hozzánk, mint ez két asszony volt. Ha én meg nem szolgálhatom, Isten nekik megfizesse. De ez énnekem fölötte nehéz, hogy meghala ez kapitán felesége, és immár nem akar, azmint értem, Szent Mihály napnál tovább itt maradni, le akarja tenni, mert fölötte nagy bánatba. vagyon feleségéért. Azért küldj be, mert ha ő kimenend ez várból, ismég gonoszban tar[ta]nak, mert Kótzán mast is mindennap ír neki, hogy erősben tartson, de ő, az jámbor, nem teszi. Trincsénből idejütt vala az trincséni kapitán szolgája. Énnekem azt mondá, hogy Kótzán öcsémet az tömlöcbe vettette volna. Kin fölötte nagy siralmam volt, de annak utána meg azt hallám, hogy kivetette volna belőle. Azért, én jó uram, atyám, könyörülj Istenért rajtunk, és ha lehet, ne hagyj itt vesznünk. Ha penig még itt kell maradnom, küldj költséget és ruhát: egy hosszú ujjú dolmánt, egy subicát,[21] egy német palástot, ne járjak mezítelen. Továbbá Raumbergernek küldd meg az adósságot, mert igen haragudt. Az többit Lukács deák megmondja. Isten tartson békességgel mind az szegény árvákkal egyetemben, jó atyám.
Az te szegén, megnomorodott, elfeledett fiad,
Héderváry Lőrinc
KLev 118
[1] Ez a keltezetlen levél a legkorábbi ismert magyar misszilis. Várday Aladár 1480-ban királyi kamarás, bátyja, Miklós, Szabolcs-, majd Bereg megye ispánja.
[2] Bégányi Mihály a Várday-uradalom ispánja.
[3] A „dolog felől” nem tudunk közelebbit.
[4] Mátyás király.
[5] A legkorábbi magyar nyelven írt hivatalos irat Vér András Békés megyei birtokos nyugtája, melyet Erdőhegyi Balázs Békés megyei alispánnak adott.
[6] Szalkai László (1475-1526) 1518-tól kancellár, 1524-től esztergomi érsek, Mohácsnál esett el. Losonci Bánffy Ferenc a dobokai egyház kegyura, 1515-16-ban halt meg. A humanista műveltségű Szalkay levele kiemelkedik a kortárs levelezésből: felépítését és kifejezésmódját tekintve is a „levélírás tudományának” szabályai érvényesülnek benne.
[7] Désházy István II. Ulászló udvari embere, 1515-ben váradi prépost.
[8] Tárczay Borbála, Tótselymesi Tárczay Mihály székely ispán apáca leánya, személyes hangú levélben kéri anyját, Sára asszonyt, hogy segítsen adósságát elrendezni.
[9] Olasz Jakab spanyol származású budai zsidó kereskedő.
[10] Gazon Mihály budai kereskedő.
[11] szégyent
[12] szövetfajta
[13] rendi házfőnök
[14] Podmaniczky Mihály (meghalt 1526) Tárczay Borbála sógora, a királyi gyalogos testőrség kapitánya.
[15] Béteki Drágffy János 1510-1515-ig királyi főétekfogó, 1518-tól tárnokmester, 1515-ben országbíró, Mohácsnál, esett el. Várday Ferenc (1474-1524) 1513-tól erdélyi püspök.
[16] I. Szulejmán.
[17] ostromolja
[18] II. Lajos.
[19] Héderváry Lőrinc (meghalt 1549), Héderváry István (meghalt 1541) dunántúli földbirtokos idősebb fia, 1530-ban magára vállalta apja fogságát Laibachban, s 1537-ig fogoly maradt. Levelei nem csak terjedelmükkel, de irodalmi értékükkel is kiemelkednek a kor misszilisei közül.
[20] szövött gyapjú- vagy selyemöv
[21] rövid bunda