Elbeszélő költészet
Szabács Viadala[1]
(1476)
[…]
1 De az feljül mondott Pál Kenezsi
Ároknak mélységét igen nézi;
Ki Szabács erős voltát elmélé[2] ,
Honnég[3] , minémű álgyú kell mellé.
5 Szorgost megyen Nándorfejérvárra,
Hol királ erről bizon hírt vára.
Legottan számtalan sok hajókat,
Fejérvárnál az Dunán valókot,
Nagy hamar felvontata az Száván,
10 És Szabácsvár táját hoztatá számán.[4]
Nép számtalansága környül állván,
Nagy erősséget víz felöl csinálván,
Hajókat mond árokba vontatni,
Környül pattantyúkval falt bontani,
15 De ment az hajókor felvontatá,
Sokfelül Szabács falát bontatá.
Vízárokból viadalt es tartottak,
Azzal Szabácsnak igyen sem árthattak,
Mert mondhatlan szakálosokval,[5]
20 Sok nyilakval, sőt számtalan sokval,
Kézi puskákval, nagy pattantyúkval,
És külömb-külömb álgyúkval,
Sebes és ugyan szűnetlen lőttek,
Sőt menden erejekvel rajtonk löttek.
25 Nu, azért strumlottak[6] kémélletlen,
Hogy belől sérelm lött mértékletlen,
Afelett sokszor harcolást töttek,
Azzal magoknak sok sebet vöttek.
Halált es vallottak hát némellyek,
30 Király nagy tisztessége mellett.
Elő[7] egy ifjú, Várdai Simon,
Kinek anyja éj-naponkéd sír honn.
Bizon, ő kegyes úrfiú vala,
Ki pattantyú miá ott hala.
35 Más cseh vitéz, Franc, főtisztes hadnagy,
Kik bizon kegyes Istennél vadnak,
Ebbe sonha senkinek nincs kétség,
Vagy tiszulat helyén[8] őköt értsék.
És az többi, ottolyal kik haltak,
40 Isten [...] szeretetesek kik voltak,
Ma immár őérettek imádjon,
Afelett Istennek nagy hátát adjon
Mendennemő nagy sok jótételéről,
És erős Szabács megvételéről,
45 Ki alatt volt népnek válogatotta,
Dolgát menden, ment vitéz tartotta,
Kit meg nem mondhat emberi állat,[9]
Mely nagy harcolás volt Szabács alatt.
Menden ott vitézségét mutatta,
50 Mert kiről őköt hozzá nugatta.
Egy idén nagy jeles sturmlást tőnek,
Azzal magyarok jó nevet vőnek.
Kin hát cseh vitéz népek nem voltak,
De azokba aztán sokan holtak.
55 Mert tulajdon hát önmagok, mikor
Volt volna sötét előálomkor,
Szabácsban nagy vesztegség[10] lőtt volna,
Vitéz cseh nép azért beljött volna.
Szertelen magokot ott rekesztvén,
60 Egy házat viadalhoz gerjesztvén.
Legottan túl-belől török népek,
Nagy viadalt velek törletének.[11]
Sok közőlök, kik ott benn valának,
Nékik kézen, nékik vízbe halának.
65 Ó, nyavalyás, hitván keménség,
Mit tőn nékik es az kevélség!
Meghalának nagy vakmerőségbe,
Bizon nem vitézlő merészségbe!
Ezt mi hagyjuk mind úgyan azonba,
70 Mert semmit sem hoz nekönk haszonba,
De jelentsük Ali bég jövését,
És onnaton ment való [...]
Volt olyha tizenötezer lóval,
Mind válogatott nép lovaglóval.
75 Szabácshoz nem messze, egy kis halmon,
Megsereglék, hogy beszédet halljon.
Szabácsba nagy felszóval kiáltnak.
Arról bölcsesége lőn királnak:
Hagya nagy sok dobot doboltatni,
80 Trombitákval es trombitáltatni.
Olyha hasad volt ég mindezektűl,
És volt nagy kiáltás vitézektűl,
Hogy szózatot ők ne vehessenek,
Onnaton annálkül mehessenek.
85 Ali bég jötte lőn csak ön-kára,
Meg sem fordola semmi munkája.
Ott ezen ők nagyon óhajtának,
Egyembe es mind fejet hajtának.
Nagy bús jonhhal[12] meg-visszatérének,
90 Viadalt kezdeni sem merének.
Az főhajtásról vevék eszekbe,
Hogy nincs segedelm már több ezekbe.
Azon kezde menden vélekedni,
Sőt főhajtáson sem elégedni.
95 Azért igen ifjú török, Hamza,
gondolván, hogy volt magyar, ott haza,
Erős Szabácsból törökök közül
Nagy sietetességvel, kiszökni készül.
Kiszökvén, szorgost királhoz juta,
100 Legottan néki egy helet mutata,
Honnég alkóbb Szabácsot veretni,
És könnyebb lészen őt megvehetni.
Az helről kezdék szörnyen veretni,
Mind környűl nagy erősen töretni.
105 Jóllehet affelől volt sok kötés,
De azért ingyen menden, menden vetés,
Mert arról immár török nép beszél,
Lőtt nekik meneden vetés nagy veszél,
Mely nagy mondhatatlan veszedelembe,
110 Lőnek azután es kegyes kegyelembe.
Mert esmérék, hogy meg nem bírhatják,
Sőt császárnak azt meg sem írhatják.
Azért tökéllett tanács lőn köztök,
Hogy menden szabad lenne önköztök:
115 Ki akarna, az válnék császárhoz,
Avagy magyart Mátyás királhoz.
Az kéncset, ki ott a császárt illetné,
Sem egy kéz köztök azt ne illetné.
Azon szerént Szabácsban benn hagynák,
120 És Szabácsot királnak megadnák.
Ment fejedelmnek belül tolmácsolja,
Ezt senki kívül meg se másolja.
Mert ez [beszéd] lőn náluk tökéletes,
Királnak kedig nagy kellemetes.
125 Sőt jónak teték őfelségének,
És hozjátartó nép községének.
Mert nagy méltó az menden felségnek,
Nagy kegyelmes legyen ellenségnek.
Jelesül kediglen mind azoknak,
130 Kik kegyes kegyelmnek esni szoktak.
Akaratjak szerént tőn kegyelmet,
És nagy míltóságos engedelmet.
Így megadák Szabács erősségét,
Bennehagyák álgyúnak bőségét.
135 Mely álgyúkat királ többőhteté,[13]
És nagyon Szabácsot erősőhteté,
Hagyván benne vitézeknek javát,
Hogy ne látná továbbá az kárát.
Ez mindezen szerént hát meglévén,
140 Töröknek és mendennek kegyelmet tevén,
Királ vígan Budára eredvén,
Török sereg környűlő[14] terjedvén.
Hát valának nékik nagy csudába,
Hogy Budának menden utcájába,
145 Jelennen királnak udvarában,
Látják a török népet kazdag ruhában,
Királnak ékesen udvarlani,
Ment kell piacon, várban állani.
Ezt meghallák mind Törökországban,
150 Török császár lőn nagy bosszóságban.
(IMRE Samu: A Szabács Viadala. Bp. 1958. 18-21.)
[1] A Mátyás király egyik dicső haditettét megörökítő 150 sornyi verstöredéket sokáig hamisítványnak tartották. Imre Samu alapos monográfiája (A Szabács Viadala. Bp. 1958.) nyelvészeti szempontból tisztázta hitelességét. Irodalmi szempontból teljesen társtalan a korabeli világi költészetben: nem dallamra készült históriás ének, inkább szövegvers. Versformája bizonytalan sormetszetű tízes, igen precíz, sokszor bravúros páros rímmel.
[2] fontolgatja
[3] honnan
[4] számba vétette
[5] szakállas puskákkal
[6] rohamot intéztek
[7] első
[8] purgatóriumban
[9] ember
[10] csendesség, nyugalom
[11] szereztek
[12] szívvel
[13] sokasította
[14] körülötte