7. Prédikációk
[Jegyzet]
A 13. században a prédikációs irodalom alapvetően megújult. Az addigi homília típusú sermót, amely versről versre kommentálta az adott ünnepre előírt szentleckét vagy evangéliumot (az ún. perikopát), kiszorította a „tematikus” sermo. A ,thema” a napi evangéliumból kiemelt egyetlen idézet lett, erre épült az egész prédikáció. A skolasztika elemző és rendszerező módszere rendkívül bonyolulttá tette a sermo szerkezetét. A mondandót divisiókra (felosztás) bontják, ezeknek egymással gondosan rímeltetett tagjait (membrum) pedig további alosztásokra (subdivisio) tagolják. Mivel a szerző hitelét az idézett auktoritások növelték, a sermo sokszor alig több, mint a Szentírásból, az egyházatyáktól, középkori teológusoktól, klasszikus auktoroktól származó citátumok tudós kiszámítottsággal megszerkesztett rendszere. A sermók nagy része nem is elmondásra szánt beszéd, hanem prédikációs segédeszköz. A divisiókat a prédikátor saját tudásának és hallgatósága színvonalának megfelelően bővíti, fejti ki (dilatatio). A helyes prédikálás technikájára, a sermo-szerkesztés művészetére az ars praedicandik tanítottak. A prédikáló pap mégis szívesebben fordult a már kész prédikációgyűjteményekhez, mint ezen elméleti segédkönyvekhez.
Három sermót választattunk ki a műfaj illusztrálására. A 13-14. század fordulójáról több domonkos sermonarium (prédikációgyűjtemény) maradt fenn. A tudós prédikátor rend magyarországi működésének korai emlékei közé tartoznak a „Pécsi egyetemi beszédek”. A 15. század végén a magyarországi ferences prédikációs irodalom ér meg európai viszonylatban is páratlan népszerűséget. Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát terjedelmes nyomtatott beszédgyűjteményei az egész egyházi évre – ünnepenként több sermóval is – ellátják prédikálnivalóval a papságot. A de tempore kötetek a nagy ünnepkörök (karácsony, húsvét, pünkösd) és a vasárnapok sermóit tartalmazzák; külön kötet a quadragesimale a nagyböjti beszédekkel; a szentek ünnepeire pedig a kalendárium rendjére épülő de sanctis részkínál beszédmintákat. Az itt közölt előszavak – sablonos fordulataik, szerénykedési formuláik ellenére – pontosan meghatározzák a művek célját és közönségét. A magyar nyelvű kódexirodalom is Pelbárt nyomába szegődik, a fennmaradt prédikációk mintegy felének ő az ihletője. A bemutatott sermókkal érzékeltetni szeretnénk a két nagy ferences prédikátor stílusának különbségeit egy szigorú normákhoz igazodó műfaj keretein belül. Laskait a szakirodalom korábban méltatlanul szorította Pelbárt mögé.
Irodalom: RÓNAY György. Ars praedicandi. Teológia, 1968. 26-36; Tarnai A.: „A magyar nyelvet írni kezdik”, 69-73.
„Pécsi egyetemi beszédek”
(1255 és 1275 között)
Szent István királyról
(Második sermo)
Támassz, Uram, törvényhozót, hogy megtudják általa a népek, hogy emberek (Zsolt. 9,21). A szent próféta eme négyszeres kérése beteljesedett a magyar népen, amelynek Szent Istvánban, a nemzet első királyában, támasztott az Úr törvényhozót. E szavakban benne van vezérségének méltósága, mivel ő lett a törvényhozó, és vezérségének haszna, mivel általa tudták meg a népek, hogy emberek.
A Szentírásban négy törvényhozó van: 1. a Szentháromság egy Isten: Egy a törvényhozó (Jakab 4,12); Senki sincs hozzá hasonló (Jób 36,22). 2. Mózes próféta: A törvény Mózes által adatott (János 1,17). 3. Az emberré lett Krisztus: Az Úr a mi törvényadónk (Izaiás 33,22). 4. A föld fejedelme: Támassz, Uram, törvényhozót (Zsolt. 9,21). A törvényhozók száma azonban megsokszorozódik a törvények száma szerint. Más ugyanis a természeti törvény és más a tanult törvény, más a veleadott és más a hozzáadott. Természeti törvény valamely ember számára az ítélőképesség. Erről: Megmutatják, hogy a törvény cselekedete be van írva szívükbe (Róm. 2,15). Glossza: „vagyis az erősen beléjük nyomódott ítélőképességet”. Más a barmoké, úgy mint a hím és a nőstény párosodása, a nevelés, az ellés, a fészekrakás, a táplálkozás, az együttélés, a vadság vagy a szelídség. Erről mondja Isidorus: „A természet törvénye az, amire a természet minden állatot megtanított”. Más a láthatatlanoké, mint ahogy Isten rendelésére lett a nappal, és minden engedelmeskedik neki. Erről mondja Ágoston a Soliloquiumok könyvében: „Isten, akinek a törvényei szerint forognak az egek és járják pályájukat a csillagok”. A tanult törvény: más Mózesé, más Krisztusé és más Iustinianusé.
A természeti törvényt tekintve a törvényhozó a Szentháromság egy Isten: Törvényt adtál nekem (Zsolt. 118,102). Glossza: „Szívembe írtad ujjaddal”. Az élet törvényét adta nékik örökségül (Sir.17,9). Glossza: „Természeti törvényt adott az embernek, ami által az aláveti magát teremtőjének és megbecsüli a jócselekedeteket. Ugyanis amint a megismerőképességgel együtt kapjuk az igazság elveit és azok felismerését, ugyanúgy a cselekvőképességgel együtt kapjuk a szabályt, ami által ki-ki tudja, hogy mi a jó és mi a rossz” – a Glossza szerint (Róm. 2. fejezethez). Minden ember kezébe jelet tesz, hogy ki-ki tudja az ő cselekedeteit (Jób 37,7).
Az ó-törvényt tekintve a törvényhozó Mózes: Törvényt parancsolt nékünk Mózes (Sir. 24,33). Mózes törvénye a természeti törvény kiegészítése. A természeti törvény segítésére adatott, hogy tekintélyével és irányításával a természetes képesség érvényre jusson és az engedelmesség gyümölcsét teremje. „Ahogy az ember élelem nélkül elpusztul, úgy a természetes igazságérzet is erejét veszti, ha nincs mit tiszteljen” – a Glossza szerint (Róm. 5. fejezethez).
A kegyelem törvényét tekintve a törvényhozó Krisztus: A kegyelem és az igazság Krisztus által lett (János 1,17). Új szövetséget szerzek Júda házával (Jeremiás 31,31). Ez a törvény pedig az ó-törvény kiegészítése, mivel az a félelemre, ez pedig a szeretetre épül. Ezért ott az emberek a törvény adásakor a félelem miatt távol álltak (vö. 2Mózes 21). Az evangélium hirdetésekor viszont a tanítványok Jézushoz mentek a barátság és a szeretet jegyében (vö. Máté 5). A belátó akarat a szeretetben s nem a félelemben teljesedik ki. Bernát az Énekek énekéhez írt kommentárjában: „A jóravaló élet elkezdése a félelmen, megőrzése a szereteten múlik.” Aranyszájú Máté-kommentárjában: „A törvény előírásai a cselekvésre vonatkoznak, ti. hogy ne ölj, ne paráználkodj. Krisztus érzelemmel egészítette ki azokat, mondván: Legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai (Máté 5,45).
Az emberi vagy polgári törvényt tekintve a törvényhozó a föld fejedelme; az idézett szavak szerint: Támassz, Uram, törvényhozót! Ilyen volt számunkra Szent István király, hitünk apostola, aki írásba foglalt törvényt adott, melyben meghatározta, hogy kinek hogyan kell élnie, Szent Jób mondását követve: Könyvet írjon az, aki megítél (31,35). Azt mondja Arisztotelész az Etikában, hogy a törvényalkotás tette szükségessé a fejedelemállítást, hogy legyen az emberek számára jóra kényszerítő erő, ami a bölcsek rábeszélő szavaiból hiányzott. Vigyáznia kell azonban a fejedelemnek, nehogy igazságtalan törvényt alkosson, ahogy Izaiás mondja: Jaj a hamis határozatok határozóinak és a jegyzőknek, akik gonoszt jegyeztek, hogy elriasszák a gyöngéket a törvénykezéstől, s elrabolják népem szegényeinek igazságát, hogy legyenek az özvegyek az ő prédájuk és az árvákban zsákmányt vessenek (10,1-2).Ezért azt mondom, hogy a fejedelem törvényének tekintéllyel kell rendelkeznie, hogy féljék. Isidorus: „Azért készültek a törvények, hogy korlátozzák az emberi vakmerőséget, s a gonoszok közt biztonságban legyen az ártatlanság, és a büntetéstől való félelem féken tartsa az ártó szándékot.” A fejedelem törvényének az igazságot kell képviselnie, hogy jogos belátás vezérelje, s kizárja a fejedelem saját érdekének szempontját. Erről mondja Arisztotelész az Etikában: „A fejedelmek közt igazságtalan az, aki magának többet ad a javakból, mint másnak, a rosszból viszont megfordítva.” Ugyanő: „Nem király az, aki nem mentes minden haszonvágytól és nem erényes az erények teljességével.” A fejedelem törvényének jóságosnak kell lennie, hogy jó polgárokat tudjon nevelni – Arisztotelész szerint. Egy másik mondás úgy tartja, hogy a törvény szent kikötés, mely megerősítés az arra méltónak és tiltás az ellenszegülőnek.
Hogy megtudják a népek, hogy emberek. Azember a Szentírásban időnként megkülönböztetést jelent. Innen: Ti pedig az én nyájaim, emberek vagytok Ezékiel (34,31), azaz megkülönböztetettek és értelmesek. Ember módjára viaskodtam a fenevadakkal (1Kor. 15). Glossza: „Értelmesen”. Máskor megvetést jelent, mint a zsoltárban Micsoda az ember, hogy megemlékezel róla (8,5)? Glossza: „Megvetéssel mondja.” És így mondták az Úrról is: Íme, az ember (János 19,5)! Megint máskor együttérzést jelent. Julius emberségesen bánt Pállal, azaz kegyesen és könyörületesen. A barbárok nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk (ApCsel 28,2). Máskor megtiszteltetést, mint a zsoltárban Uram, mi az ember (143,3)?Glossza: „Oly nagy, hogy ember.” Micsoda az ember, hogy ily nagyra tartod őt (Jób 7,17)?
Hogy megtudják tehát a népek, hogy emberek, azaz az okosság fénye által megkülönböztetettek és értelmesek. Ezért okosan kell szolgálniuk Istent. Okos áldozatként (Róm. 12,1),Glossza: „azaz megkülönböztetéssel”. Bernát az Énekek énekéhez írt kommentárjában: „Isten maga a bölcsesség, és azt akarja, hogy bölcsen szolgáljanak neki.” Másként kijátszik téged az eltévelyedés szelleme, ha a tudást elhanyagolod. Dionysius: „Rossz az embernek az értelemmel szemben.”
Hogy megtudják, azaz felismerjék a népek, azaz a hitetlenül élő pogányok, amilyenek akkor a magyarok voltak, hogy emberek, azaz érző és értelmes lények, amilyenek az emberek általában. Értelemmel betöltötte őket, és érzelemmel az ő szívüket (Sir. 17,5), hogy ezután ne elvadultan, hanem emberi módon, azaz erkölcsösen éljenek. Ez a törvényhozó és a törvényhozás haszna, ti. az ember nevelése saját maga megismerésének bölcsességére. Boldog az az ember, akit megtanítasz a te törvényedre (Zsolt. 93,12).
Hogy megtudják a népek is, hogy emberek, ti.alávetettek és törékenyek eredetük hitványsága miatt, mivel a földből valók az alázat és a kevélység megfékezése céljából, s ezért alázatosaknak kell lenniük. Bernát Eugeniushoz: „Gondolj arra, hogy pápa vagy, de gondolj arra is, hogy hitvány porszem vagy!” Innen származik az ember meghatározásában az a titokzatos kettősség, miszerint értelmes és halandó, annak kifejezésére, hogy ha az egyik felemeli, a másik lehúzza. Erről Naziani Gergely: „Az ember égi és földi, alázatos és felmagasztalt, lélek a kegyelem miatt, test a kevélység miatt. Az első, hogy értelme révén felismerje alkotóját, az utóbbi, nehogy tisztének nagyságán felfuvalkodva elbukjék.
Hogy megtudják a népek is, hogy emberek, azaz érzelmeik miatt kegyesek és együttérzők, s ezért tartoznak egymáson könyörületesen segíteni. Legyetek egymáshoz jóságosak (Ef. 4,32),Glossza: „szeretettel és együttérzéssel”. Béda Lukács 10-hez: „Semmi sem annyira természet szerint való, mint a természetben sorstársat találni.” Tullius [Cicero] De officiis: „Természetünk olyan, hogy az ember az emberrel – bárki is legyen az – éppen azért, mert ember, törődik.”
Hogy megtudják a népek is, hogy emberek, azaz hogy nagyok és fenségesek, Isten képmásának méltóságos volta miatt, s ezért a bűnt erővel el kell kerülniük. Leo: „Ismerd meg, ó keresztény, méltóságodat, és aki az isteni természetnek részese lettél, ne fordulj vissza az ősi hitványsághoz, mert igaz ítélettel fog megítélni téged az, aki könyörületesen megváltott.” A zsoltár szerint pedig Az ember, midőn tisztességben volt, ti. mint Isten képmása, nem értette meg, ezért hasonló lett az oktalan barmokhoz (48,13). Glossza: „Bűne miatt”. Ágoston a 118. zsoltárhoz: „Mi olyan drágalátos, mint Isten képmása, amit elnyervén méltán neveznek embernek. Midőn bűnbe esel, nem embernek, hanem baromnak nevez téged az Írás.” Ezért Ne legyetek olyanok, mint a képmutatók (Máté 6,16), és Mondjátok meg annak a rókának (Lukács 13,32). És ezért duplázódik meg Ezékielnél a megszólítás: Ó ember, ó ember (14,4),hogy aki kívül ember-formát visel, belül őrizze meg Isten képmását. Leveszi arról ugyanis a képmását Isten, aki jogtalanságot követ el ellene.
Fordította MADAS EDIT
[Jegyzet]
„PÉCSI EGYETEMI BESZÉDEK”
A domonkos kódex 199 beszédvázlatot tartalmaz a szentek ünnepeire, köztük tizenkettőt magyar szentekére. A jelenleg Münchenben őrzött kódex másolat. Az eredeti keletkezése mintegy száz évvel megelőzte a pécsi egyetemalapítást (1367), így a később bejegyzett cím félrevezető. Feltehetően a rend budai főiskoláján (studium generale) szolgálta a tudományos továbbképzést.
A Szent István-sermo (az öt közül a második) a királyt mint törvényhozót mutatja be lenyűgöző idézetapparátussal. A beszédet természetesen nem ebben a formában szánták elmondásra, hiszen ez valójában nem több megbízható váznál. Ebből csinált valóságos beszédet a teológiában és jogban járatos hallgatóság előtt a prédikátor a divisiók kifejtésével és a citátumok kommentálásával.
Irodalom: TIMKOVICS Pál: A „Pécsi egyetemi beszédek” szellemi háttere. ItK 1979. 1-14; VIZKELETY András: Példaképalkotás és argumentáció a középkori Szent István prédikációkban. Szent István és kora. Szerk. Glatz Ferenc és Kardos József. Budapest 1988. 180-184. Latinul: PETROVICH, Eduardus-TIMKOVICS, Paulus Ladislaus: Sermones, qui dicuntur universitarii Quinqueecclesienses. Budapest 1993. 102. beszéd. Magyar fordítását itt közöljük először.
Temesvári Pelbárt
A BOLDOGSÁGOS SZŰZMÁRIA CSILLAGKORONÁJA
(1498)
Előszó
Nagy Szent Gergely pápa mondja: „Nem méltó a jövőbeni adományokra, aki nem ad hálát a kapottakért.” Seneca is ezt mondja a jótéteményekről szóló könyvében: „Igen csúnya dolog nem adni hálát a jótéteményekért!” Ebből következik, hogy vétkes és büntetést érdemlő dolognak tartom elhallgatni Mária magasztalását. Hiszen Szűz Mária, a dicsőséges Istenanya állandóan kimondhatatlan jótéteményeket nyújt és nyújtott nekünk; mert általa kapunk mindent, ami javunkra látszik szolgálni, mint azt a kiváló Anzelm, valamint a buzgó Bernát tanúsítják.
Magasztalom pedig annál inkább, mert emlékszem rá, hogy sok veszélyben, viszontagságban és betegségben kaptam tőle segítséget. Ez esztendőkben ugyanis néhány napon keresztül torokbaj kínzott, és megvallom, hogy – miután fogadalmat tettem tiszteletére – kegyesen megszabadított tőle. Ha ez nem késztetett volna, méltatlanságom és elégtelenségem tudatában semmiképpen sem merészeltem volna e munkába fogni. Attól tartok ugyanis, hogy a hűtlenség és hálátlanság vádja ér, ha elhallgatom magasztalását és dicséretét. Hát ez volt a fő okom arra, hogy e munkát magamra vállaljam. Remélem viszont, hogy szándékomat jól véghezviszi ő maga, aki a szív szándékát látja. Nem is kétlem, hogy segítségével megtehetem, amire dicséretem ereje képtelen!
Szülöttének, azaz a mi Urunk Jézus Krisztusnak dicsőségére; legméltóbb Anyjának, Máriának dicséretére és szeráfi atyánknak, Ferencnek, valamint minden szenteknek tiszteletére fogok e munkához. Igaz, a stílusom nyers, felfogásom és szavaim avatatlanok, mert egyszerűbb igehirdetőknek nyújtok anyagot ahhoz, hogy többet is kicsiholjanak belőle. Épp ezért a többit rövidre szabva csak azt szándékozom megírni, ami meggyőződésem szerint hasznos lesz az egyszerű néphez szóló prédikáció számára.
Ám ezt sem írom meg a saját véleményem szerint, sőt inkább a más hozzáértők kiadványaiban rejlő értékeket gyűjtöttem össze, amennyire bírtam. Buzdítom is az olvasót, ha netán észrevette volna, hogy kevésbé jól írtam meg valamit, vagy pedig valaha is túlléptem volna óvatlanul az igazság határát, ne azt fontolja meg, mit, hanem hogy milyen szándékkal írtam, és irgalmasan bocsássa meg tudatlanságomat vagy csekély tehetségemet. Mindama jót pedig, amire rátalál e műben, tulajdonítsa az Úr Jézusnak és dicsőséges Anyjának, akiktől való minden jó adomány és minden tökéletes ajándék. Imádja igaz hittel a Szentháromságot és a Megváltót! Az örök vigasság szülője által áldom az angyalok istenszülő királynőjét szűzi csillagkoronával.
A Jelenések könyvének 12. fejezete a legméltóbb Szüzet gyönyörű képpel írja le: a fején tizenkét csillagból való koronát visel. Ezért e munkában tizenkét könyvben írom le az ő tizenkétféle nagyságát, vagyis titkát. Ezzel, mintegy tizenkét ragyogó csillaggal felékesítve tündöklik. Aztán mindegyik könyv részekre oszlik, s e cikkelyek valamelyike tartalmazza majd a tizenkét csillagból való koronát az anyagnak megfelelő alkalmazásában. Ezért is gondoltam, hogy e munkát az áldott Szűz Csillagkoronájának kell neveznem. Hiszen az ő dicsőséges koronáját készítjük el, alkalmazva azt az egyes beszédekhez és buzgón fölékesítve dicséretére. Mindezt avégett, hogy megkoszorúzzon bennünket a mennyben!
Ó, mennynek dicsőséges királynéja! Kérlek esedezve, jámboran: méltóztasd elfogadni e korona rózsáit, bár silányak, és nem érik fel érdemeid. Velük szándékozlak magasztalni és dicsérni, te méltó minden dicséretre, hogy viszont te, kegyelem és irgalom anyja bocsánatot és kegyelmet adj nekem. Ne átallj részesíteni engem mennyei koronában és örömeidben a magasságos mennyei hazában, hogy ott vég nélkül dicsérjelek téged is, szülöttedet is. Amen.
Fordította VIDA TIVADAR
[Jegyzet]
TEMESVÁRI PELBÁRT:
A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA CSILLAGKORONÁJA, ELŐSZÓ
Latinul: Stellarium Coronae Benedictae Mariae Virginis; magyar fordítása: A m. középkor irodalma, 684-686.
SZENTBESZÉDEK GYÜMÖLCSÖSKERTJE
(1498)
Előszó
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ugyanazon mindenható Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus és az ő anyja, a boldogságos Szűz Mária, valamint szeráfi atyánk, Ferenc és az egész mennyei udvar dicséretére és dicsőségére elkezdődik a de tempore-beszédek előszava.
Erős hittel imádva a Szentháromságot és a Megváltót, a magasságos Isten áldásának magasztalására üdvös de tempore-beszédekből egy sorozatot állítottam össze. Mivel Megváltónk, Isten Fia, az édes Jézus a lelkek megnyerésére biztatva azt mondja nekünk: Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek és legyetek nékem tanítványaim (János 15,8). Lukács is arra buzdít minket, hogy ezt kérjük az Úrtól, mondván: Kérjétek ezért az aratások Urát, hogy küldjön munkásokat – azaz prédikátorokat – az ő aratásába (10,2).Ezért írja ugyanezen igazság ragyogó szószólója, az Apostol: Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmas és alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással (2Tim. 4,2).Emiatt többször gondoltam arra, hogy Isten dicsőségére és a lelke megnyerésére, valamint, hogy prédikátoraink bőségesebb gyümölcsöt szüreteljenek, s a nép épüljön, hozzálátok ehhez a fáradságos munkához, amit a beszédek összeszedegetése és összeállítása jelent, és több különböző kiadásból egyetlen összefoglaló kötetet csinálok. Tudom ugyanis, hogy mit mond a Bölcs: Mert a jó munkának dicsőséges a gyümölcse (Bölcs. 3,15). Cassianus Az atyák beszélgetései című műve tanúsága szerint „Boldog az a munka, amit Isten szolgálatára vállal valaki, mert ha a teste el is fárad tőle, lelke fenségesen felfrissül”. Eddig ő. Ha féltem is egy ilyen nehéz munka vállalásától, egyrészt, mivel visszatartott erőm csekélysége, másrészt tudásom és tehetségem elégtelensége, valójában erősebben sürgetett és vonzott a lelkek buzgósága iránti szeretet, ráadásul a Jóisten rendelésére rákényszerített erre elöljáróim parancsa is és a köteles engedelmesség. Bizakodván tehát Isten segítségében és a Szentlélek kegyelmében, országunk egyszerű népének képességei szerint egyszerűbb stílusban akartam a nagy tettet véghezvinni.
Elhatároztam, hogy művemnek – bár nem nagy jelentőségű – a Szentbeszédek gyümölcsöskertje címet adom, mert ahogy egy gyümölcsöskertben különböző fák, gyümölcsök és virágok vannak, így e műben is sokféle beszéd található, különböző tanítások virágai, s az isteni misztérium üdvös gyümölcsei. Minden vasárnapra négy beszéd készült, néhány kivétellel, ahol is ennek röviden okát adtam. Azért készítettem ennyi beszédet az egyes vasárnapokra, hogy azok a prédikátorok, akik éveken keresztül ugyanabban a városban laknak, évről évre más és más beszédet mondhassanak, nehogy ugyanaz a beszéd az évek alatt megszokottá válva a hallgatóság szemében, kiüresedjék. Mivel az, ami ritkaságánál fogva becses, értéktelenné válik a mindennapokban. Egyébként az evangéliumi szövegeket szóról szóra idézem a nép buzgóságának növelésére, mivel az evangélium megköveteli, hogy szó szerint hallgassák.
Végül arra buzdítom az olvasót és a prédikátort, és Krisztus szerelmére kérem, hogy ha valami jót talál ebben a műben, azt ne nekem, hanem minden javak teremtőjének, Istennek tulajdonítsa, ha pedig valami hibásan vagy kevésbé jól lenne benne, azt javítsák ki a bölcsebbek, bocsássák meg fogyatékosságaimat, és Isten irgalmasságához fohászkodjanak értem, bűnösért.
Fordította MADAS EDIT
[Jegyzet]
SZENTBESZÉDEK GYÜMÖLCSÖSKERTJE, ELŐSZÓ
Latinul: Sermones pomerii de tempore; magyar fordítását itt közöljük először.
NAGYBÖJTI BESZÉDEK
(1499)
Nagycsütörtökre
Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek (János 14,27). E szavakat maga az Úr Jézus mondta ma az utolsó vacsorán, mert halála folytán távozni készült tanítványaitól. Akkor ugyanis – mint Ambrus mondja – mintegy utolsó üdvözletként hagyta és ajánlotta nekik a békét örökségül.
Ezzel arra tanított, hogy a keresztényeknek nagyon kell szeretniök a testvérekkel való békességet. A szükség indoka is buzdít rá bennünket, mert – mint Ágoston mondja az Úr szavairól írt könyvében: „A béke az elme derűje, a vonzalom köteléke, a szeretet sorsközössége. Aki birtokában van, maradjon meg benne; aki híján van, kérje; mert akit nem talál meg benne, azt örökségéből kitagadja az Atya, megtagadja a Fiú, s elidegenedik tőle a Szentlélek.” Erre buzdít az apostoli tekintélyű Írás is: Amennyire tőletek függ, éljetek mindenkivel békességben... Hagyjatok teret Isten haragjának (Róm. 12,18-19). Ez egy másik beszéd tárgyául vehető. Végül buzdításunkra szolgál a példa is, mert Krisztus tagjai vagyunk, egyetértőknek kell tehát lennünk, mint ugyanazon test tagjainak. Ezért írja Ágoston: „Nem érthet egyet Krisztussal, aki nem ért egyet a Krisztushoz tartozóval.” Ezért mint a tagjainak parancsoló fő mondja Krisztus: Békességet hagyok rátok.
A békével kapcsolatban ennélfogva három pontot fogunk kifejteni:
Először a pontos megkülönböztetését.
Másodszor a tettekre irányuló ajánlását.
Harmadszor az Isten részéről való elfogadását.
Ami az elsőt, vagyis a béke megkülönböztetését illeti, hogy meg tudjuk különböztetni, milyen az a béke, amelyet Krisztus övéiben akar megvalósítani, meg kell jegyeznünk, hogy az Írásból következtetve a béke különféle.
Először is létezik afféle szennyes béke. Ilyen a békéje azoknak, akik a rosszban értenek egyet, mint a gonosztevők és a rossz emberek. Hiszen ilyen békesség van az ördögök között is, akik egyetértőn igyekeznek elveszejteni a lelkeket. Az ilyenféle béke ellen mondja Krisztus: „Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre, nem békét hozni jöttem, hanem kardot (Máté 10, 34), azaz azt akarom, hogy még az atya a fiával, vagy bárki a másikkal se értsen egyet az ördöggel való béke fenntartásában, a bűn elkövetésében, a saját vagy a felebarát lelkének elveszejtésében.”
Másodszor némelykor a béke színlelt, amelyről a zsoltár így szól: Aki szájával békét beszél, de a szíve gonosz (Zsolt. 28,3).Ez sem tetszik Krisztusnak.
Harmadik a rendezett béke, s erről beszél Krisztus beszédünk tárgyában.
Kérdés azonban, melyik béke mondható rendezettnek, annak, amelyet Krisztus akar megvalósítani az övéiben, és örökbe hagy nekik. Jegyezd meg ehhez Maro Franciscus karácsonyi beszéde alapján, hogy a rendezett béke először is thearthikusnak mondható. Erre nézve mondja Leó pápa: „A keresztény számára az az igazi béke, hogy nem szakad el Isten akaratától, vagyis nem tér el tőle, hanem csak abban gyönyörködik, amit Isten szeret.” Ám sajnos, mostanság kevés embernek van ilyen békéje! Mert nincs ilyen békéje senkinek, aki halálos bűnben van. Hiszen – mint Ágoston mondja – minden bűnöző Istennek ellensége. Másodszor a béke hierarchikus, azaz megvan az emberek s az angyalok között, ha tudniillik szót fogadunk őrangyalainknak. Erre buzdít Bernát: „Minden tartózkodási helyen, minden sarokban tisztelettel légy angyalod iránt, s ne merd megtenni a színe előtt azt, amit nem merészelnél megtenni a jelenlétemben! Harmadszor a béke egy neme monasztikusnak mondható, azaz ugyanannak a személynek a békéje önmagával, miközben az értelem elöljáróként parancsol alárendelt erőinek, ezek pedig engedelmeskednek neki, mint a szenteknél nyilvánvaló. A Filozófus ugyanis azt mondja Etikája IX. könyvében, hogy a gonosz önmagának sem barátja, másnak sem, s így békéje sincsen, mert a teste és lelke ellenkeznek egymással. Negyedszer létezik egyfajta háztartási béke. Azoké ez, akik egy házban laknak, mint a házastársaké és a testvéreké. Erről szól a Sirák Fia könyve: Három dolog van, amit szeret a szívem. Isten s ember előtt kedves mind a három: a testvérek közt az egység, a baráti szeretet, feleség és a férj, akik jól megértik egymást (25,1). Ó,ember, gondolkozzál ezen! Ötödször létezik valamiféle politikai béke. Ez azok sajátja, akik egyazon országban vagy városban laknak. Úgyszólván a polgárok egységének nevezik.
Felvetődik itt a kérdés: Honnan van, hagy némely város polgárainak nagy egyenetlenségétől és széthúzásától szenved, s nem képes megbékélni? Hasonlóképpen Isten megengedi, hogy az egyenetlenkedés olykor elpusztítson valamely országot vagy közösséget. Az Írásból merítve így válaszolunk: Isten ilyesmit a bűnök miatt enged meg, ahogy Ágoston is említi. Mégpedig először is azon emberek gőgje miatt: hol a kevélység tanyáz, ott csak veszekedés van (Péld. 13,10). Másodszor olykor valamilyen igazságtalanság miatt: Egyik nemzetről a másikra megy át az uralom az igazságtalanságok és cselszövések miatt (Sir. 10,8). Harmadszor előfordul, hogy emberölés és paráznaság miatt. Nyilvánvaló ez Dávid esetében, akinek megmondatott: Nem távozik a kard házadtól (2Sámuel 12,10), s így történt, hogy a fiai önmagukat ölték meg. Negyedszer az igazságtalan s elnyomó ítélet miatt, mint az gyakran megesik a társadalomban olyan hamis ítéletek útján, amelyekkel a gazdagok elnyomják a szegényeket s özvegyeket, elvéve tőlük javaikat. Izaiás mondja: Jaj neked, fosztogató, majd téged is kifosztanak! (Izaiás 33, 1). Ötödször az eskü- és hitszegések miatt. Nyilvánvaló ez Szedekiás király esetében és Izraelnek a babiloniaiak által elpusztított országával kapcsolatban (vö. Jeremiás 34,1-6). Hatodszor sokaknak büntetlenül maradt nyilvános bűnözése miatt: Az igazak javán örül a város, és ujjonganak a gonoszok vesztén (Péld. 11, 10). Ennyi elég legyen. Ó, keresztények, vigyázzatok hát mindezekre, hogy békességtek legyen!
A második ponttal, a tettekre irányuló ajánlással kapcsolatban jegyezd meg, hagy minden törvény arra indít minket, hogy felkaroljuk és megtartsuk a békét, mert valamennyi törvény úgy ajánlja azt, mint a legnagyobb jót. Röviden folytatva ezt, először az emberi természetben rejlő törvény és az ember elsődleges állapota alapján bizonyítjuk. Ágoston ugyanis e fő kérdést, vajon Isten miért teremtette egy emberből, tudniillik Ádámból az összes embereket, jóllehet nem tett így a többi élőlénnyel, így oldotta meg: „Isten azért teremtette az összes embert egy emberből, hogy ilyen módon erőteljesebben ajánlja a társulás és az egység kötelékét, s így békességgel őrizzék meg a sokaságban a természetes egység összhangját.” Ezért van az is, hogy Isten nem adott az embernek olyan testrészeket, amelyekkel szaggatni, vagy mintegy támadó fegyverrel sebesíteni tudna, mint ahogyan adott ilyeneket az állatoknak, például fogakat és éles karmokat. Jelezte ezzel azt, amit mond a Filozófus: „Az ember természete szerint szelíd és társas lény. Így a békére törekszik, mert különben vétkezik a természete ellen.”
Másodszor bizonyítjuk a hittani törvény alapján, amely tiltja az ellenségeskedést, a gyűlöletet és az egyenetlenséget, s azt parancsolja Krisztus tanítása alapján, hogy az ellenségeinket is szeressük, és béküljünk ki a megsértett testvérünkkel, hogy így legyen békességünk (Máté 5,44). A fő indok erre az, hogy a mennyei haza felé kell törekednünk, és arra, hogy örökre bírjuk Istent, aki boldoggá tesz minket. Ám efelé nem vezet más út, mint a béke. Minden útja békességes (Péld. 4,27). A hazában sem uralkodik más, mint a teljes béke és valamennyiünk egyetértő akarata. Népem békességben lakik majd otthonában (Izaiás 32,18). Éppen ezért ama hazának polgárai, tudniillik az angyalok, akikhez majd társulunk, a békéről énekeltek: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség! (Máté 2,14).
Harmadszor bizonyítjuk az egyházi törvény alapján. Ágoston ugyanis így szól: „Íme, előírja, hogy a béke megőrzése végett olykor még a bűnöket is el kell törnünk. Ugyanő mondja, hagy békességesnek azt nevezzük, aki javít azon, amin tud, amin pedig a béke kötelékének fenntartása mellett nem képes javítani, azt kiegyensúlyozottan elviseli. Hiszen különféle büntetésekkel sújtandók, még örök számkivetéssel is azok, akik megzavarják az Egyház békéjét.
Negyedszer a világi jog alapján bizonyítjuk, amely szintén megbünteti a gonosztevőket és azokat, akik megzavarják a közösség békéjét. Továbbá a hitbizományról szóló törvény úgy határoz, hogy ki kell zárni az örökségből azt az örököst, aki nem tartja meg elhunyt apja végrendeletét. Hasonlóképpen kizáratik a mennyből az, aki nem tartja meg a béke azon végrendelkezését, melyet Krisztus hagyott ránk, mint az előadott tárgyból kitűnt.
Ötödször a bölcseleti törvény alapján, mert mindenek természetszerűen kívánják a békét. A Filozófus szerint ugyanis először az egek. Minden, ami nehéz, lefelé törekszik, és minden, ami könnyű, felfelé. Mégpedig avégett, hogy megnyugodjék a maga természetes helyén. Éppen ezért mondja Ágoston: „Ahogyan senki sincs, aki nem akarna örülni, éppúgy nincs senki sem, aki nem akarná, hogy békében legyen.” Tamás is azt bizonyítja, hogy ésszerű vagy természetes kívánsággal mindenek békét kívánnak avégett, hogy fennmaradjanak a létben s az életben, és mindenek együtt örülnek a békének.
Hadd adjunk ezekhez elő néhány természeti példát! Az első a méhekre vonatkozik. Midőn tudniillik a méhek kölcsönösen zsonganak, zajt és egyenetlenséget csapnak, ez annak a jele, hogy a királynő el akarja hagyni a méhkast. Továbbá Solinus mondja a madarakra vonatkozóan, hogy azon évben, amelyben látjuk a madarakat a magas légrétegben viaskodni, az alsóbb légtájon dögvész, pusztítások és öldöklések fognak történni. Mert a madarak természetes ösztönükkel megérzik, hogy a föld, s a levegő alsóbb rétege nagyon közel van a romláshoz, s ezért emelkednek a magasba. Ugyanígy lelki értelemben: amikor az emberek széthúznak, zajonganak, vagy egymás ellen viaskodni látszanak, ez annak a jele, hogy Krisztus Király eltávozott tőlük, és bekövetkezik körükben a bűnök és büntetés ragálya. Ebből kiindulva mondja Origenész: „Az emberek háborúságai és veszekedései az örök kárhozat előjátékai.” Ó ember! Félj tehát!
Ámde ellenvethető: Hát mit tegyek, ha az ellenem haragvóban csak úgy buzog a veszekedési kedv, s nem akar lecsillapulni? Válaszul az Apostollal azt tanácsolom: Amennyire tőletek függ, éljetek mindenkivel békességben, legalábbis hagyjatok teret az Isten haragjának (Róm. 12,18), tudniillik kitérve vagy elmenekülve. Ha pedig ezt nem teheted, mert esetleg kötve vagy hozzá, mint a feleség férjéhez, tanúsíts szelídséget s alázatosan szólj, mert a szelíd felelet csillapítja a haragot (Péld. 15,1).
Hatodszor az alkotás törvénye alapján. Sallustius ugyanis a Jugurtháról szóló írásában mondja, s ugyanezt írja Jeromos: „Egyetértéssel kis dolgok növekszenek, viszont az egyenetlenkedéssel a legnagyobbak is széthullanak.” Továbbá Seneca mondja: „Tudd meg, hogy a megtorlás tisztességes és nagylelkű fajtája: mindent megbocsátani.” Ezért – mint Hugo de Claustro idézi – valaki ezt szokta mondani: „A jó embernek négy dologra van szüksége. Az első, hogy akit lehet, tegyen barátjává. A második, hogy akit nem tehet barátjává, ne tegye ellenségévé. A harmadik, hogy ha azt sem teheti, mert az meg akarja őt sérteni, távozzék el és meneküljön. A negyedik az, hogy ha már megsértette őt, meg ne torolja.” – Ugyanezzel kapcsolatban, tudniillik a béke ajánlását illetőleg Priscianus azt mondja: „Ha megkérdik, mi a legfőbb jó ezen életben, azt feleljük – úgymond –, hogy a béke.”
Hetedszer bizonyítjuk a társadalmi törvény alapján. Hiszen ahogy a Filozófus tanítja, a jó közéletnek követelménye az uralkodás és az alárendeltség rendje, és meg kell tartani az igazságosság terén az egyenlőséget a béke javában, vagyis, hogy a kisebbrendűek tiszteljék a nagyobb rendűeket, az előkelőek segítsék a szegényeket, és az egyenrangúak megadják a velük egyenrangúaknak azt, ami jogos. Máskülönben mindenütt lázadás lesz. Ezt tudjuk a Filozófus művéből.
Ezért is írja Ágoston, hogy a teremtett dolgok sorában semmi sincs kedvesebb, semmit sem szoktunk biztonságosabban hallani a béke javánál. Vidd el a béke javát, s mi mások az országok, mint afféle gazságok. Eddig az idézet. Így hát az előbb mondottakból világos, mennyire ajánlatos a béke. Ó, vajha ez a mi országunk s e város fontolóra venné, mily jó a béke, s fenntartaná azt!
Ezzel szemben mennyi baj és mennyi öldöklés következik az ellenségeskedésekből. Jaj, jaj, nagy Istenem! Ki számolja elő a világ kezdete óta mennyi emberölés következett be az emberek között?! Ha a történelemből emlékezetünkbe idézzük, valóban szerfölött szörnyű dolog ez! Orosius Pál ugyanis arról tudósít, hogy három egymást követő perzsa király, nevezetesen Cyrus, Athamiris és Xerxes idején a háborúkban a perzsák közül 1 900 000 ember pusztult el. Végül Eutropius elbeszéli, hogy Rómában, miután a földkerekség feletti uralmat megszerezték, később a városban keletkezett egyenetlenkedések és pártoskodások során mindenféle különböző háborúságokban akkora volt az öldöklés, hogy több mint 16 000 embert öltek meg a foglyokon és az éhségtől elhaltakon kívül, s más hasonlókat.
Továbbá a Bibliában hány százezer emberről olvassuk, hogy egyenetlenségek által pusztultak el. Aztán mennyiről olvasunk a nemzetek különféle évkönyveiben? S a mi országunkban is, csak az Isten tudja. Bizony, ha képesek lennénk valamennyit egyszerre egybegyűjteni, a meggyilkoltak ekkora sokaságából magas hegyeket lehetne építenünk, és a vérükből bő folyamok folynának. Ó, átkozott egyenetlenkedés! Ó, áldott béke, amely annyi rosszat tartasz féken! Valóban átkozott, aki téged elutasít.
A harmadik pontra vonatkozólag, az isteni elfogadásra nézve jegyezd meg, hogy Isten több jellel megmutatta, hogy szereti az emberek közti békét. Az első ilyen jel a születésé, mert Krisztus béke idején akart születni. A második az angyali ujjongásé; ezért énekelték az ujjongó angyalok Krisztus születése alkalmával, hogy itt a béke a jóakaratú emberek számára. A harmadik a boldoggá nyilvánításé, hiszen Krisztus boldognak hirdette a békességszerzőket, mondván: Boldogok a békességben élők, mert Istenfiainak hívják majd őket (Máté 5,9). A negyedik végrendeleti hagyatékáé, mert a békét hagyta tanítványaira, mint fentebb kitűnt. Az ötödik jel a váltságdíjé, hiszen vérének drága árát fizette váltságdíjként, hogy az embereknek békét szerezzen kiengesztelve bennünket Istennel, mint az Apostol mondja. A hatodik az üdvözleté. Megjelenvén ugyanis feltámadása után a tanítványainak, békét hirdetve üdvözölte őket és meghagyta apostolainak, hogy a békével köszöntsenek. Ha betértek egy házba, először ezt mondjátok: Békesség e háznak (1Péter 1,18-19)! A hetedik jel az imáé és az áldozaté. Ezért mondja az Aranyszájú a Máté evangéliumához írt egyik beszédében: „Gondoljátok meg, mekkora rossz az egyenetlenség, hogy Isten az egyenetlenkedőktől nem akar elfogadni áldozatot, sem az imájukat meg nem hallgatja. Mert jobban szereti hívei egyetértését az ajándékaiknál.”
Ezért olvassuk példaként, hogy a gonosz lelkek nagyon örülnek az emberek közti viszálynak. Midőn ugyanis Ferenc Arezzóba érkezett, látta, hogy örülnek az ördögök ama város polgárháborújának. Társa által meghagyta Isten részéről, hogy menjenek ki a gonosz lelkek a városból. S íme, mindjárt távoztak, és a város lakossága egyetértésre jutott. Ó, áldott béke, amely kiűzöd a gonosz lelkeket, s eléred, hogy Isten lakjék az emberben, és kiérdemled a mennyei hazát, melyet adjon meg nekünk Jézus Krisztus, aki az Atyával és a Szentlélekkel együtt él mindörökké! Amen.
Fordította VIDA TIVADAR
[Jegyzet]
NAGYBÖJTI BESZÉDEK, NAGYCSÜTÖRTÖKRE
Latinul: Pomerium sermonum quadragesimale. I. 50. beszéd; magyar fordítása: Temesvári Pelbárt válogatott írásai. Szerk. V. Kovács Sándor. Bp. 1982. 107-112.
Laskai Osvát
AZ ÜDVÖSSÉG KÉTKEREKŰ SZEKERE
(1498-1499)
Előszó
Szerencsésen kezdődnek Az üdvösség kétkerekű szekeré-nek nevezett beszédek legfőbb Urunk Jézus isteni dicsőségére, kegyes Szűzanyjának, Máriának tiszteletére, szeráfi atyánk, Szent Ferenc, valamint az egész győzedelmes mennyei udvar dicséretére. Annak okáért neveztem el így azokat, mert amint a kétfogatú kocsi kétkerekű és két keréken forog, úgy ezek a gyümölcsös beszédek is többnyire kétszeresen veszik végig mind a vasárnapokat, mind pedig az egész esztendő ünnepnapjait. Aztán azért, mert világosan elvezetnek a kettős szeretetre, tudniillik Istenére és a felebarátéra. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták hirdetése (Máté 22,40). Továbbá, mert érthetően tárgyalnak a kegyes Megváltóról, akiről hisszük, hogy kettős természete van: isteni és emberi. Aztán azért is, mert egyenes úton irányítanak a boldogság utáni hő vágyra. E boldogság főként kettőben van, mégpedig Isten fölségének tiszta látásában, és Krisztus dicsőséges emberségének látásában.
Így hát négy hasznos szempont nemcsak helyesen és ésszerűen késztet, hanem kényszerít is engem, akit legkisebbnek neveznek az obszerváns kisebb testvérek közül, e beszédek összehozására. Először Isten legnagyobb dicsőségének megfontolása. Ezt ugyanis bárki köteles a maga mértéke szerint mindenben és mindenek fölött méltó magasztalással hangoztatni, mint az Apostol mondja: Akár esztek, akár isztok vagy bármi mást tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére! (1Kor. 10,31). Különösen az embert tekintjük olyannak, mint aki evégett teremtetett, ahogy ezt az Úr tanúsítja: A nép, amelyet magamnak alkottam, hirdetni fogja dicsőségemet (Izaiás 43,21). Az örökkévalóság királyának, a halhatatlan és láthatatlan, egvedülvaló Istennek tisztelet és dicsőség mindörökkön örökké. Ámen! (1Tim. 1,17).Másodszor, mert az emberi üdvösség buzgó szeretete erőltet ezen üdvös munkára. Valóban, ha az őszinte szeretet érzelmével tekintek arra, hogy különösen a tanyai vagy a falusi nép hasznos és szükséges oktatásához az üdvösség egyszerű és nyers táplálékára van szükség, s így számára a magas, alapos vagyis mély értelmű dolgok ízetlenek, miért is képtelen azokat teljesen felfogni; éppen ezért az üdvösség szeretetétől indítva műveletlen írásmóddal egyengettem számukra a mélyebb belátást igénylő és nehezebb dolgokat is. Így mintegy péppé daráltam az éltető élet táplálékát e beszédekben, úgyhogy ha gyakran eddzük velük őket, élvezetesen megújulnak az Úr törvényében, feltéve, hogy valóban megalázkodtak. Végül harmadszor a testvéreimnek hasznára válás körültekintő szándéka vonz erre engem. Azt látom ugyanis, hogy a legtöbben, akik ájtatosan akarják hirdetni az igét, különösen is a mi szent rendünk testvérei, annyira átadják magukat az áhítatnak és a szemlélődésnek, hogy a fennmaradó idő nem elég számukra a különféle könyvek fellapozására és az igehirdetés anyagának felkutatására. Ezért úgy véltem, hogy illő részeltetnem őket és a hozzám hasonlókat ilyenféle beszédekből.
Kérem mindannyiukat a Keresztrefeszített iránti szeretetre, hogy e mondanivalókat gondosan őrizzék meg, és gyümölcsöztessék mind a beszéd megkezdése előtt, mind annak elmondása közben, mind pedig befejeztével. A beszédet előbb jól véssék az emlékezetükbe, és rágják meg. Előtte azonban mindig sóhajokkal és mélyről jövő nyögésekkel mint figyelmes és jámbor könyörgésekkel kérjék alázatosan mind a maguk, mind a nép számára Isten kegyelmét, amely erőt és hatást ad az evangélium hirdetői szavának. Végül pedig mondják el édes áhítattal, a tisztességes bizonyítás taglejtésével és hevével, valamint a kimondott szó megbecsülésével. Semmi esetre se hányják-vessék magukat semmivel kapcsolatban sem, sőt inkább törekedjenek mindig a nagy Isten és a szentek dicsőségét magasztalni. Így kielégíthetik hallgatóik tudásszomját és előmozdíthatják az általános műveltséget is. Hiszen a Filozófus azt mondja, hogy ugyanaz a tanítás és a tanultság, mint ahogyan ugyanaz a mozdító és a mozdított cselekedete, amelyet azonban különféleképpen neveznek. Amint ugyanis a mozgatótól indul ki, cselekvő mozgatásnak mondják, amint pedig a mozdított felfogja, szenvedő mozgásnak nevezik (Fizika, harmadik könyv). Ugyanilyen módon nevezik ugyanazt a cselekvést tanításnak, amennyiben a tanítótól indul ki, és tanultságnak, amennyiben a felfogótól való. S így a jámbornak sajátja, hogy jámborrá tesz, mert a tökéletes embernek sajátossága, hogy a másikat hasonlóvá teszi önmagához (Etika, negyedik könyv).
Végül, miután elvégezték az igehirdetést, megfelelő erőfeszítéssel fékezzék meg azt a szájat, amely Isten szent igéjét magyarázta, a fölösleges étkezéstől és a beszélgetésektől, mégpedig nemcsak az ártalmasoktól, hanem a hívságosoktól is. Ezen felül mint a legfőbb Király katonái fáradhatatlanul, jó hírben és gyalázatban jobbról és balról, rettenthetetlenül haladjanak, kicsibe vegyék a dicséretet és a gúnyt, mert különben nagy munkájuk a sátán romlásba vivő tőrje lesz. Mint ahogyan ezen elmúlt időkben tapasztaltuk, hogy a felfuvalkodott tudás, a csalfa szóbőség és a hivalkodó buzgalom nemtelen élettel párosulva szörnyűséges nyilvános bűnökbe ejtett némelyeket, majd az önmaguk és hallgatóik veszélyes botrányába taszította őket. Te, ó, Isten embere, ne hirdesd tehát kisebb jóakarattal az igét a szegényeknek, egyszerűeknek és falusiaknak, mint a pompa s gazdagság által megtisztelteknek! Tégy így a Krisztus iránti tüzes szeretetből, aki ezt mondja: Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek (Lukács 4,18) – egészítsd ki: az Atyaisten.
Negyedszer: minden bizonnyal az örök jutalomra való méltányos várakozás késztet arra, hogy nekilássak ezen üdvösséges munkának. Igazán mindenkinek meg kell majd jelennie Krisztus ítélőszéke előtt, aki igazságos bíró, mégpedig mindnyájunknak bírája. Ő még a pohár hideg vizet sem hagyja méltó jutalom nélkül (vö. Máté 10,42). Nehogy ott üresen jelenjek meg, szívesen ajánlottam föl legalább ezen érméket a lelki hajlék építésére Isten dicsőségére, mintegy ama két fillérként (vö. Lukács 21,2), biztosan reménykedve Isten ígéretében: Aki tisztel, azt én is megtisztelem. Majd ismét: Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek.
Ám mivel csak az Isten tévedhetetlen, az ember nem, kész vagyok rá, hogy bárki katolikus és szeretetteljes olvasóm tévedést vessen a szememre. Teszem ezt szeretetből az iránt, aki megittasodva az irántunk való szeretettől nem átallt tövissel koronáztatni és a keresztre feszíttetni. Ezért felmagasztalva él és uralkodik az Atyával és a Szentlélekkel együtt véghetetlen korokon keresztül. Amen.
Fordította VIDA TIVADAR
[Jegyzet]
LASKAI OSVÁT
AZ ÜDVÖSSÉG KÉTKEREKŰ SZEKERE, ELŐSZÓ
Latinul: Biga salutis; magyar fordítása: A m. középkor irodalma, 711-714.
Első nagyböjti beszéd
Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, tartsátok meg törvényeimet! (3Mózes 18,4-5). A dicsőséggel teljes törvényhozó, az Úristen jóságának véghetetlen édessége szerint az embereket igaz törvényei által vissza akarta vezetni magához, az élet forrásához, ezért bocsátotta előre a hozzá méltó megnevezést, mondván: Én vagyok az Úr. Alexander de Hales könyve 3. részének 12. kérdése szerint pedig az igaz törvénynek három előfeltétele van:
Először: a törvénykező hatalmassága,
másodszor: a törvény vitathatatlan igazsága,
harmadszor: ugyanezen törvény jósága.
Előszörre ezt mondtam: a helyesen alkotott törvényhez szükséges a törvényhozó hatalmassága, máskülönben a törvény nem kötelező erejű. Ezért mondta: Én vagyok az Úr. Nem akármilyen; hanem a mindenségé. Mintha ezt mondaná: azért tartoztok egyrészt elfogadni, másrészt megtartani törvényemet, mert minthogy a mindenség ura vagyok, hatalmam van megbüntetni a törvény megszegőit, s megjutalmazni megtartóit. Ebből következik, hogy hatalmam van mindeneknek törvényt szabni, úgy, mint senki más, bármekkora is legyen a hatalma. Mert Octavianus, az első császár összeíratta az egész földkerekséget, mint a föld ura, de vajon szabhatott-e törvényt a vizeknek, halaknak, madaraknak, vadaknak és a többinek? Biztosan nem, mert nem ő volt mindeneknek ura, és más sem az, csak a mi Urunk, Istenünk. Róla szól Eszter: Uram, mindenható király! A te uralmad alá tétettek mindenek, és senki nem állhat ellene akaratodnak (13,9).Ennek okául hozzáteszi: mert a mindenségnek Ura Te vagy (11). Emiatt mondja az egyház dicséretében: „Egyedül Te vagy az Úr, Te vagy az Egyetlen Fölség”. És: „az egész földet törvénye alá veti”. Mert az ő törvényének alávetettek Szent Tamás szerint (II/1, 93. kérdés) az oktalan teremtmények, amennyiben követik azt, amit Isten beléjük írt, és így azt lehet mondani, hogy megtartják ezen isteni törvényeket, a zsoltár tanúsága szerint: Törvényt szabott ti. az egeknek és a csillagoknak, s nem szegi meg (148,6);hiszen a nap megtartja, s hasonlóképpen a hold, a föld stb. Így mindegyikük a maga módján hirdeti a zsoltárral: Nagyszerű az Úr, s mindenek fölött dicső (47,2).Azután ugyanennek alávetettek az értelmes teremtmények; a rosszak tökéletlenül, mivel a büntetés kényszerűségéből, a jók tökéletesen, mivel szabad akaratukból. De még a test gondolata is, mely most még nem alávetettje Isten törvényének (vö. Róm. 8,6-7), de egykor alávetett lesz a büntetésben.
Másodszorra az igaz törvényhez szükséges a törvény igazsága, máskülönben nem törvény volna, hanem rontás. S minthogy az isteni törvény magából a legfőbb igazságból származik, igazság törvényének nevezzük. Igazság törvénye volt az ő szájában (Malakiás 2,6). Az emberek törvényéről pedig ezt mondja Jeremiás: A népek törvényei hiábavalóságok (10,3), azaz hamisak és haszontalanok, miként a bölcsektől ránk hagyott törvények, különféle eltévelyedéseket tartalmaznak.
Harmadszorra az igaz törvényhez szükséges a jóság. A törvényt ugyanis a nép hasznára kell hozni, máskülönben nem törvény volna, hanem gazság. Ezért áll az Etika 2.könyvében: „Minden törvényhozó kötelessége a polgárok jobbítása”. S minthogy az Úristen hasznot hozó törvénye által az örök életre irányít, ezért azt buzgón meg kell tartanunk.
Mindemellett a legfőbb Háromságé a legfőbb hatalom, melyet az Atyának tulajdonítunk, a legfőbb igazság, melyet a Fiúnak tulajdonítunk, a legfőbb jóság, melyet a Szentléleknek tulajdonítunk.
Mindezekért méltán mondja: Én vagyok az Úr, ha üdvözülni akartok, tartsátok meg törvényeimet. E szavakban pedig elsősorban két üdvösségre vezető tanulságot fogunk megmutatni Isten kegyelméből, tudniillik
először: az ő isteni felségének megismerését, mikor azt mondja: Én vagyok az Úr;
másodszor: a kinyilatkoztatott isteni törvény sokféleségét, ott, hogy: törvényeimet.
Első tanulságképpen tehát a thema szavaiból azt mondtam, hogy az isteni felség megismerését fogjuk bemutatni, mikor mondja: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. Azember számára a legfőbb jó az isteni felség igazi megismerése, minthogy megismerés híján lehetetlen szeretni, Ágoston szavai szerint: „Ami láthatatlan – mondja –, azt tudjuk szeretni, de ami ismeretlen, azt nem”. És mégis, Isten megköveteli szeretetünket, mondván: Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedből (5Mózes 6,5). Így hát ennek kell lenni az ember elsőrendű törekvésének, hogy Istenét megismerje, s benne dicsekedjék Jeremiás (9,23,24) szerint: Ne dicsekedjék a bölcs az ő bölcsességével, a gazdag se dicsekedjék gazdagságával, az erős se dicsekedjék az erejével, hanem azzal dicsekedjék, aki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr”. És a Bölcsesség könyve: Mert téged megismerni: beteljesedett igazság, és ismerni igazságodat és hatalmadat: ez a halhatatlanság gyökere” (15,3).
Mindazonáltal a szeráfi doktor, Bonaventura az első könyv 22. szakaszában azt mondja, hogy kétféle értelemben mondjuk, hogy Istent valaki ismeri vagy érti, ti. tökéletes felfogás által és nem teljes megismerés által. Az első módon Isten nem megismerhető számunkra, mert egyedül Isten ismeri így önmagát. Máté szerint: Az Atyát senki nem ismeri, csak a Fiú (11,27).És Dionysius az Isteni nevekről című könyvében: „Istent – mondja – sem megnevezni, sem megérteni nem lehetséges”. Hasonlóképpen Jób Magasabb az égnél: mit teszel tehát? Mélyebb az alvilágnál, hogy ismerheted meg? Hosszabb annak mértéke a földnél és szélesebb a tengernél” (11,8,9).És Arisztotelész Az okokról című könyvében: „Az első ok – mondja – fölülmúl minden megfogalmazást”. És Ágoston is: „A Teremtőt a teremtmény teljesen meg nem ismerheti, sem itt, sem a hazában. Mert itt megismerjük azt, hogy Ő létezik; a hazában pedig, hogy mimódon létezik. De se itt, se a hazában nem ismerjük meg, hogy mi Ő”.
A második módon Istent megismerhetjük nem teljes megismerés által; ezt pedig ő minden áldozatnál, böjtnél, imádságnál, alamizsnánál szívesebben fogadja tőlünk Oseás szerint: Irgalmasságot kívánok én és nem áldozatot, és az Istennek ismeretét inkább, mintsem égő-áldozatot (6,6).Ezért tesz szemrehányást az Istent nem ismerőknek balgaságáért az Úr Jeremiás szerint, mondván: Mondja az Úr:Bolond az én népem, nem ismer engem, a balgatagok, az esztelenek (4,22)!Hogy pedig Isten ily módon megismerhető, Bernát mondja: „Az oktalan teremtményekben Isten úgy van jelen, hogy azok nem fogják föl, az értelmes teremtmények azonban fölfoghatják a megismerés által, de csak a jók a szeretet által.”
Ezért annak érdekében, hogy minden cselekedetünk mindenkor Istenben kezdődjön, és a megkezdettek általa érjenek célt, szükséges, hogy az Úristent három oldalról megismerjük:
Először mint kezdetet, a teremtés oldaláról,
másodszor mint közepet, a gondviselés oldaláról,
harmadszor mint utolsót, a célbaérés oldaláról.
Először tehát szükséges Istent megismernünk mint mindenek kezdetét, a teremtés oldaláról. Ezért mondja: Én, az Úr. Ennek megismerésére a legjobban három alapból juthatunk el, ti. először a természetből, másodszor a szent könyvekből, harmadszor a teremtményből.
Először azt mondtam, hogy a teremtő Istent jól megismerhetjük a természetből. Hiszen a dicsőséggel teljes Isten, mindeneknek alkotója, olyanná formálta természetünket, hogy abból ismerjük meg teremtőnket. Mert tegyük fel, hogy valaki, akit születése után nem sokkal kitettek, s a vadállatok táplálták az erdőben, és soha semmit nem hallott Istenről, mihelyt eléri eszmélése éveit, a maga természetéből megtudja az általános igazságot, hogy van Isten, noha az igazság részleteit illetően eltévelyedhet, ha a napot, a holdat vagy valamely teremtményt hiszi Istennek. Ezért mondja Ágoston A hitről Petrushoz című könyvében: „Semmit nem tud az értelem olyan erősen, mint Isten és saját maga létét”. És hasonlóképpen mondja Damascenus: „Isten létezésének tudása természettől fogva belénkoltatott.” S erről Hugo de Sancto Victore is: „Isten úgy állapította meg a maga ismeretét az emberben, hogy miként azt, hogy mi ő, képtelen felfogni, úgy azt, hogy létezik, képtelen nem tudni.” És Cicero A törvényekről 1. könyvében: „Nincs olyan elvadult, olyan durva nép – mondja –, amely, ha nem tudja is, hogy milyen istene legyen, úgy gondolná, hogy nem is kell neki.”
Ilyen oka van ennek: A lélekben ugyanis természettől fogva van valamiféle vágyakozás, az pedig lehetetlen, hogy olyasmi legyen a kívánságban, ami nem létezik; miként lehetetlen volna, hogy a súlyos tárgyak lefelé tartsanak, ha nem volna középpont. Az is lehetetlen volna, hogy a folyók a tenger felé follyanak, ha nem volna tenger. Lehetetlen volna, hogy az állatok kívánják az ételt, ha nem volna étel. Ezért áll A lélekről 3.könyvében: „A természet semmit hiába nem tesz.” Az emberek pedig kívánják az igazságot, a jóságot, és leginkább a boldogságot, ami a leginkább Istenben van meg. Erről mondja Ágoston Az Isten városáról 13.könyvének 1. fejezetében: „Mindenki, aki valamiképpen használni tudja az értelmét, biztosan tudja azt, hogy minden ember boldog akar lenni.” Ugyanő ugyanezen könyv 29. fejezetében: „A természet írta belénk, hogy vágyakozzunk a boldogságra és a halhatatlanságra.”
Ha tehát valaki azt mondaná, hogy nem akar boldog lenni, az – tisztesség ne essék – hazudik, vagy nem tudja, mit beszél. Mert gyönyörűségét keresi ételben, italban, bujaságban, gazdagságban, ruháiban és más dolgaiban; vágyik valamilyen jóra, még ha kicsi is ez a jó; a legnagyobb jóra pedig a legnagyobb a vágya Arisztotelész Topikájának 3.könyve szerint: „A legnagyobb jó iránt valamennyien a legnagyobb vágyat érzik.” És Boethius A filozófia vigasztalása 3.könyvében: „A halandóknak minden, sokféle indítékú fáradozásában megnyilvánuló igyekezete, ha más-más úton is, de mégiscsak egyazon célnak, a boldogságnak az elérésére irányul. Vagyis arra a jóra, amire szert téve az embernek több kívánsága már nem lehet.” Így ő.
Mégis sokan vannak – mint említettük –, akik tévelyegnek Isten megítélésében a részleteket illetően, amikor olyat gondolnak Istennek, ami nem az. Erről mondja Isidorus az Etimológiák 10.könyvében, hogy istenként tisztelték az egyiptomiak Isist, a krétaiak Jupitert, a mórok Iubát, a latinok Faunust, a rómaiak Quirinust, az athéniek Minervát stb.
Hanem sokan mondják a mi keresztényeink közül: „Mi dolgunk a pogányok tévelygésével? Mi az egy igaz Istent ismerjük és valljuk.” Tőlük viszont én kérdezem: Ha – miként mondjátok – az igaz Istent valljátok, miért nem engedelmeskedtek neki? Miért nem tartjátok meg parancsait? Miért dobjátok oda hitvány haszonért a legfőbb jót? Jaj neked, Isten nélkül való nemzetség, rövid úton elkárhozol! Jaj nektek, kik megtagadjátok az igaz Istent! Miért nem az ő jósága után vágyakoztok mindenek felett? Hát nem hallottátok Isten Fiának szavait: Nem mindenki, aki ezt mondja nekem, Uram! Uram! megy be a mennyek országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát (Máté 7,21). Valóban beteljesedett hát az Apostolnak a Titushoz írt levélben mondott szava: Vallják, hogy Istent ismerik, de cselekedeteikkel tagadják (1,16). Ezbujaságával, az kapzsiságával, amaz kevélységével. Ó, Isten nélkül való nemzetség! Ó, te, a nagy Istennel szembeszálló népség! Mi mást vártok az igaz Istentől, mint gyötrelmeket? Mert aki nem ismeri, azt nem fogja megismerni.
Másodjára megismerhetjük Istent a szent könyvekből. Gyerünk hát a Szentírás széles mezőire, és ismerjük meg ott az igaz Istent; mert azt mondja Szent Tamás, hogy jelen állapotunkban nem juthatunk nagyobb ismerethez Istenről, mint a Szentírásból. Ezért mondja a Deuteronomium: Tudd meg és gondold meg szívedben, hogy az Úr az Isten, fent a mennyben és lent a földön, és nincsen más isten (4,39).És ugyanott: Halld meg, Izrael, egy a te Urad és Istened. Ésa zsoltár: Nagy vagy Te, és csodadolgokat művelsz; csak Te vagy Isten egyedül (85, 10).És Sirák fia: Egy a fölséges, a mindenható teremtő, a rettenetes király (1,8). Izaiás is ezt mondja: Én vagyok az első és az utolsó (41,4). És Alegfőbb Háromságról és a katolikus hitről való pápai bréve 1. fejezete: „Erősen hisszük és nyíltan valljuk, hogy egyetlen igaz Isten van, az örök, a változhatatlan, a végtelen, a felfoghatatlan, a mindenható és kimondhatatlan Atya, Fiú és Szentlélek; tehát három személy, de egyetlen létező.” Erről az igaz Istenről mondja Anzelm, hogy Isten az, akinél jobbat elgondolni sem lehet. Ugyanő a Prosologionban:„Isten a szépség, amely nem látható; az illat, amelyet nem érez a szaglás; íz, mely nem érzékelhető; jóság, mely nem észrevehető.” S mert, mint Arisztotelész mondja a Metafizika előszavában, hogy távol esik Isten az érzékeléstől, ezért sokan eltévelyednek, és nem dicsőítik Istent mint urukat, nem szolgálják őt az ő tetszése szerint, pedig tőle van lelkünk, testünk, tudásunk, becsületünk, életünk és mindenünk. Zsoltár: Ő alkotott minket, és nem mi magunkat (99,3).Megkérdezem: Miért adott neked az Isten értelmet? Nemde, hogy őt megismerjed. Miért adott akaratot? Nemde, hogy őt szeressed. Miért adott testet? Nemde, hogy neki szolgálj és parancsait beteljesítsed. Ezért mondja a Politika 1. könyve: „Egyszerűen csak arra kell használnunk a dolgokat, amire a legbölcsebb adományozó adta őket.”
Harmadszor pedig Istent megismerhetjük teremtményeiről. Mert hitünk szerint az egész világot és annak részeit egy minden kézművesnél hatalmasabb és jobb mester alkotta, akinél jobbat elképzelni sem lehet; ő az Úr, a mi Istenünk. Mert nem akad a világ minden hatalmasai és bölcsei között egy sem, aki akár a legkisebb férgecskét vagy egy kicsiny virágot képes volna a semmiből megteremteni. Ezért nagyon is jól mondja a Bölcs: A teremtett világ szépsége ésnagyszerűsége által ismerszik meg az ő teremtője (13,5).ÉsÁgoston Az Isten városa 11. részében ezt mondja: „Ha nem tekintenénk is az elhangzott prófétálásokat, akkor ez a világ maga, a változékonyságában és mozgalmasságában rejlő rend által, és minden láthatók csodálatos szépsége által valamiképpen hallgatásával kiáltja, hogy teremtmény, s hogy csak Istenben lehetett meg a teremtés kimondhatatlan és kifürkészhetetlen képessége.” E titok vallatására buzdít Jób, s mondja: Kérdezd a barmokat, majd megtanítanak, és az égnek madarait, azok megmondják neked; beszélj a földdel, és megtanít téged, a tengernek halai is elbeszélik neked (12,7-8). Ó,végtelen teremtő! Ó, csodálatra méltó alkotó! Ó, győzhetetlen hatalmú Isten! Íme, így hirdetnek téged mint teremtő Istenüket a te teremtményeid. Mi pedig, süketségünkben megátalkodottak, nem akarunk rád figyelni, sem törvényeidnek magunkat alávetni. Ó, ha felfognánk a teremtmények rendjét, nagyságát, szépségét, sokaságát és jó természetét: gyorsabban jutnánk Isten megismerésére. Annak érdekében tehát, hogy képes légy fölemelkedni Isten igaz ismeretére, fölemelkedni az alantasabbaktól az emelkedettekhez, hogy tudjad honnan jössz, hová mész, mi vagy, és ki a te Urad, Istened, vedd szemügyre először is a teremtmények csodálatos nagyságát.
A föld igazán olyan nagy, hogy bár középső része nem is lakható, mégsem tudta senki még ezt a lakott részt sem teljesen végigjárni. Középpontjában ott van a pokol, amely oly széles és tágas, hogy magába tudja fogadni az összes ördögöt és kárhozottat, meg a föld mocskát és minden tisztátalanságot. Mégis, a vizek nagysága tízszeresen felülmúlja a földét, ezt pedig ugyanannyival felülmúlja a levegő. Hasonlóképpen a levegőt a tűz, és a hold gömbje a tüzet. És ezt tartsd szem előtt a többi égitestekkel kapcsolatban is, és meg fogsz győződni arról, hogy a legkisebb látható csillag nagyobb az egész földnél. Mindebből be fogod látni, hogy a teremtett világ valóban mérhetetlenül nagy. Ilyen megfigyelések után tehát, áhítatos lélek, emelkedj fel, s mondd el e szavakat a mélységes csodálat hangján Baruch 3. fejezetéből (24):Ó, Izrael, mily nagy az Úr háza, és hatalmas az ő birtoka! Nagy az, és végtelen.Mert miért is akartál, mindenható Úristen, ily nagyszerűt teremteni, ha nem azért, hogy ebből add felfognunk, hogy mérhetetlen vagy és mindenható? Erről: A teremtmények nagyságából lehetett megismerni teremtőjüket (Bölcs. 13,5).
Másodszor: vedd szemügyre a teremtmények szépségét! Nézd meg hát, áhítatos lélek, a földet, mennyi szépségben bővelkedik! Belsejéből mindenféle színek bújnak elő, szépséges virágok, rózsák, liliomok és másfajták. Aztán finom illatok, s nemkülönben fémek változatos fajtái: arany, ezüst, ólom, réz stb. Amelyekből a különféle ruhaneműk készülnek, a drága ékszerek. Belőle jönnek elő a csodálatos fafajták, gyökerekkel, ágakkal, levelekkel, virágokkal és gyümölcsökkel; később meg sípok, lantok, dobok lesznek belőlük, a muzsika csodálatos szerszámai: és ki volna képes kifejezni, mily csodálatosan ujjonganak, s az emberi érzéseket miféle csodálatra indítják. Vedd szemügyre, kérlek, ezeket! A földet, a legalacsonyabb rendű elemet: mekkora gyönyörűség előidézője! Nemde csodálatos illatokat sarjaszt balzsamban, gyömbérben, sáfrányban, szegfűszegben, borsban és a többiekben. S aztán mennyi gyönyörűséget terem fügéiben, körtéiben, almáiban, s a többi gyümölcsökben! Bizony, senki nem tudja az emberek közül, mennyire szépséges teremtmény a föld, hajtásaival és venyigéivel, patakjaival és forrásaival. Ezerféle üregében is vizek rohannak, férgek rejtőzködnek, s vadállatok lakhelyei vannak.
Aztán vedd szemügyre a vizet: folyóival, halaival, szörnyeivel, gyöngyeivel és drágaköveivel, majd tekintsd áttetszőségének szépségét!
Ezután csodáld meg a levegő szépségét, ahogy magába fogadja és szétosztja a fényt, meg ahogy a hangot céljához vezeti – hiszen mikor egy ember beszél, a levegőn át jut el hangja a másikhoz, s általa válik számára felfoghatóvá. Ó, hány árnyalata van a hangnak! Némelyik rémítő, némelyik kellemes; egyes hangzások rémesek, mások szelídek.
Végül vedd szemügyre a nap, a hold és a csillagok szépségét! Mert a naptól nyerik az ég minden bolygói fényüket. Bizony, ha a Teremtő helyett valamely más mester viselné gondját a fényének, már régen kihunyt volna, híjával lévén olajnak, víznek vagy bármiféle tápláléknak. Ha kézműves kereke volna, annyi ezer esztendők alatt elvékonyodott és eltörött volna.
Tekintsd aztán az égitesteket: mi mádon hagyta meg az Úr angyalainak, hogy ezeket mozgassák. Így az egész szerkezet, mint egy, a mindenható Isten keze vonásával megfestett gyönyörűséges festmény, oly gyönyörű, hogy soha jobb nem létezhetett, jobbat elképzelni sem lehet, mert tökéletesek az Isten művei, nincsen a mindenségben semmi fölösleges, nincsen semmi fogyatkozás.
Harmadszor: vedd szemügyre a teremtmények sokaságát! Tekintsd a földet és lásd: mekkora sokaságát növeli füveknek, fáknak, magvaknak, leveleknek! Vedd szemügyre, egyetlen fának hány gyökere, s ezeknek micsoda hálózata van, kérgükön mennyi a redő; hányfélék a levelek, a virágok, a gyümölcsök! Végy szemügyre ennek alapján egy erdőt, ahogyan a gyökér a nap melegének hatására nedveket szív magába, és a belső pályákon át felfelé továbbítja ezeket, hogy egy részük a kéregé, egy részük a leveleké, egy részük a virágoké, s egy részük a fáé legyen.
Az emberben hasonlóan van: a gyomorból a nedvek a testrészek felé tartanak: egy részük a véré, egy részük a húsé, egy részük a körmöké, egy részük a hajé, egy részük a nyálé lesz. Lásd aztán, mennyi ér van a tagokban! Hány cseppje van az esőnek, hány a tengernek, hány a harmatnak! Hány paránya a levegőnek! Mennyi az állat, mennyi a szőrszál, mennyi az ember, mennyi a barom, hány az ég csillaga! Mindezeknek számát, természetét és nevét Isten ismeri.
Urunk, örök dicsőség királya, mily csodálatra méltó vagy alkotásaidban! De még sokkal inkább önmagadban. Kelj fel hát, áhítatos lélek, s mondd a zsoltárral: Nagy az Úr, s nagy az ő tökéletessége, és bölcsességének nincsen határa. Ő megszámlálja a csillagoknak sokaságát (146,5,4).
Negyedszer: vedd szemügyre a teremtmények jó természetét! Mert a bőkezű és adakozó Isten minden teremtményét különféle természettel és tulajdonsággal ajándékozta meg. Vizsgálj meg egy fűszálat, és lásd: egyetlen természettel ajándékozta meg, mégis, gyökerében más tulajdonsággal, mint tövében vagy levelében. Így vizsgálódj a fák, kövek, magvak körében is. Hogyan lehet egy részük fehér, másik fekete, harmadik zöld; egy fű hogyan lehet virágjában gyógyszer, mely levelében ártalmas stb. Hasonlóképpen az állatokban: a szív szolgál egy célt, a zsírszövet egy másikat, a bőr ismét egy másikat, olyat, ami Isten adománya folytán hasznos. Hasonlóképpen az egyik csillagé az egyik tulajdonság, a másiké a másik. Emelkedj csak a világ gépezete fölé, és tekintsd meg az egész mindenséget: meg fogod látni, hagy feljön egy csillag, és esőt okoz; egy másik felhőket, megint más szeleket és viharokat; az egyik megszünteti a betegségeket, a másik ragályokat támaszt.
Urunk, mindenható Istenünk, miért ily módon rendezted el teremtményeidet? Bizonyára azért, hogy megmutassad végtelen bölcsességedet. Miért teremtettél ilyen nagy, ilyen sok, ilyen szép teremtményt? Bizonyára azért, hogy kinyilvánítsad hatalmadat és jóságodat. Miért ajándékoztál meg ennyire mindeneket, ha nem azért, hogy tudtára add mindeneknek, hagy bőkezű jutalomosztó vagy. Ó, Urunk, örök dicsőség királya, mindezek hozzád kiáltanak, rád tekintenek, benned vannak, általad vannak. Te kormányozod őket, te viseled gondjukat. Semmit nem alkottál ok nélkül: sem a mérgeskígyókat, sem a sárkányokat, sem a férgeket – ha mi nem is látunk át mindeneket. Mert úgy van ez, mint amikor valaki elmegy egy aranyműves vagy más kézműves műhelyébe, s a sokféle szerszám láttán elcsodálkozik, s tán úgy véli, hogy ezek között sok fölösleges van. A kézműves viszont tudja, hogy mi mire szolgál.
Tehát az egész világmindenség olyan, mint egy gyönyörűen írott könyv, melyben annyi a betű, ahány a teremtmény, s ezek téged az igaz Istenre tanítanak. Az ókori filozófusok legalább ezekből a betűkből megismerhették az egy istent, nagyságát, mindenhatóságát. Róluk mondja az Apostol a Rómaiakhoz írott levélben: Ami Istenben láthatatlan, azt a teremtett világ, azaz az ember, az ő alkotásaiból ismerheti meg; így az örökkévaló istenségét is (1,24).
Ezzel a módszerrel vezette Isten ismeretére Szent Katalin Maxentiust, mondván: „Csodáld a napot és a csillagokat, s hasonlóképpen a holdat is, és ezek szolgálattételét! S ha megfigyelted őket, megismered az alkotójukat. Mikor pedig őt megismerted, nem fogsz hozzá hasonlót találni. Őt imádd, mert ő az istenek Istene, és hozzá kiáltanak mindenek, kiknek nyelve van: »Nagy az Isten, ki minket alkotott. Bölcs, hiszen ennyire nagy tudású; hatalmas, hiszen ennyire gondviselő.«„ Erről mondja Ágoston: „Megkérdeztem az összes, testemen kívüli létezőket, a napot, a holdat, a csillagokat: »Ki közületek az én istenem?« Ők azonban egyhangúan válaszolták: »Nem mi vagyunk, hiszen ő alkotott minket, és nem mi magunk.« Kérdésem törekvésemet mutatja, válaszuk mibenlétüket.”
Ötödször: vedd szemügyre a teremtés célját! Mert mi végre is rendezte el ennyire szépségesen a dicsőséges Isten oly sok és oly nagyszerű teremtményeit? Ezt szemügyre véve megérted jól, hogy dicsőségének kinyilvánítására és a mi hasznunkra: hogy ezek a földi és égi teremtmények bennünket szolgáljanak, mi pedig Istenünket; hogy elfogadjuk a teremtmények szolgálattételét, s ezeket hűségünkkel viszonozzuk. És ily módon szolgálattételük, miként a miénk is, a mi hasznunkra történik, nem Istennek van rá szüksége, ki nem szorul a mi adományainkra.
Vedd szemügyre hát, ó ember, Istennek ily nagy jótéteményeit, melyeket eléd adott, és szolgáld meg a tartozást! Szeresd őt, hiszen úgy szeretett téged, hogy mindenek urává emelt, mondván: Uralkodjatok a föld vadállatain, a tenger halain és az ég madarain (1Mózes 1,26).
Másodszorra azt mondtam, hogy szükséges Urunkat, Istenünket megismernünk, mint aki a közép mindenekben, a gondviselés oldaláról. Mert egyetlen teremtmény sem képes Isten nélkül gondot viselni magára, hanem rászorul alkotójának bölcs gondviselésére. Mert tényleg minden teremtménynek, a legkisebbtől a legnagyobbig, gondját viseli az Isten; ezért növeli őket, lassacskán, éjjel és nappal. Ennek értelmét Alexander de Hales Summája1. részének 12. kérdésében a következőkben jelöli meg: „Ami nem magától lett, az nem tud magára gondot viselni, mert függésben van attól, aki által lett. Viszont egyetlen teremtmény sem lett magától, tehát nem tudhat gondot viselni magára. Erről beszél a Bölcs: Hisz ő teremtette a kicsit ésa nagyot, és egyaránt gondját viseli mindegyiknek (6,8). És így az Úristen vagy saját maga, vagy pedig valaki más által, mintegy eszköze által, mindenkinek gondját viseli. Eszerint Isten jobban gondoskodik a teremtményekről, mint egy király, jobban, mint egy nagyúr, jobban, mint egy bölcs. Erről mondja a Filozófus Az okokról első tételében, hogy az első oknak nagyobb a befolyása az eseményre, mint a másodiknak. De néhány tébolyodott, vagy inkább elvakult ember nem hisz az isteni gondviselésben. Egyesek azt mondják, hogy minden véletlenül történik – mint Empedoklész, mások meg úgy hiszik, hogy Isten nem törődik ilyen evilági dolgokkal, sem az emberi cselekedetekkel. Ezekről szól Jób: Égi körökön jár, nem látja a mi dolgainkat (22,14). Erről mondja Szent Tamás a Sententiák első könyvéhez írott kommentárjának 40. szakaszában, hogy ha nem is tartjuk helyesnek, hogy a jókkal rosszak, a rosszakkal meg jók történjenek, mert nem ismerjük az Ő indokát, mégis ott van ez a mindeneket elrendező Istennél, mert Ő tudja, mindennek az értelmét. Nekünk hirdeti tehát a Szentírás, hogy Istenünk az Úr, ki éjjel-nappal gondot visel ránk, és kormányoz bennünket. A Te gondviselésed kormányoz, Atyánk, kezdettől fogva mindeneket (Bölcs 14,3).De Krisztus, az élő Isten fia is ezt hirdeti: Még fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva (Máté 10,30). Ugyanott: A veréb nem esik a földre a ti Atyátok akarata nélkül (10,29).
Amiatt ugyanis, hogy az emberek nem hisznek erősen az isteni kormányzásban, csukott szemmel rohannak a pusztulásba. Ó, átkos elvakultság! Ó, kifacsart gondolkodás! Ó, Istentől meggyűlölt nemzetség! Jól beszél a szívetekről a zsoltár: Ezt mondta az ostoba az őszívében: Nincsen Isten (13,1).Ezért fogja az Úristen ezt mondani nektek 5 Mózes 32(18-20) szerint: Az Istent, ki szült téged, elhagytad; elfelejtkeztél teremtő Uradról. Látta ezt az Úr, és megutálta bosszúságában az ő fiait és leányait. És mondta: Elrejtem orcámat előlük, hadd látom, mi lesz a végük. Mert elzüllött nemzetség ez, fiak, akikben nincs hűség.
Harmadszor, ezeken kívül, igen-igen szükséges megismernünk az Úristent mint utolsót, célbaérésünk oldaláról. Mert Isten a célja vágyainknak. Ezért mondja Ágoston Az Isten városa 8.fejezetében: „Az ember céljának azt nevezzük, ahová ki-ki eljutván, boldog lesz. Ez pedig Isten. A zsoltár: Megelégülök, mikor dicsőségedben megjelensz (16,15).Mert mindenek, amik lettek, valamely célért lettek, ahogy a Filozófus mondja a Fizika 2.könyvéhen: „Minden dolog valamely célra irányul.” Ugyanő a Metafizika 2.könyvében: „A cél az okok oka.” S a Fizika 2.könyvében azt mondja, hogy a célban rejlik a legjobbnak a természete. És ezért, akik a végső okokon át haladnak a végtelen felé, elnyerik a jó természetét. Akiknek tehát nem Isten a céljuk, pusztulásra vannak ítélve, és átkozottak lesznek. Semmiféle gazdagság nem értékesebb az ember számára, mint az, ha célja az Isten. Ezért ha lelked így szól magában, s őszintén mondja: ez élet után eljutok édes Istenem és teremtőm látására; és ez okból és e cél érdekében imádkozol, böjtölsz, és őrizkedsz a rossztól, boldog leszel, mert mindenek végső célja az Isten. Mindazonáltal Szent Bonaventura azt mondja a 2. könyv 15. szakaszában, hogy a cél kettős. Maga az ember is cél, ahogy Arisztotelész mondja a Fizika 2. könyvében: „Valamiképpen az ember is célja mindannak, ami létezik, ezért ő nemesebb”. Ahogy ugyanott ugyanő mondja, hogy a cél nemesebb annál, ami a célra irányul. A legfőbb és a végső cél azonban maga az Isten, mert ahogy a Magister mondja kommentárjai 2. könyvének első szakaszában: „Isten a világot az emberért teremtette, az embert pedig önmagáért, mert középen helyezte el őt, hogy szolgáljanak neki, ő pedig Istennek szolgáljon, s mindkettő az ő hasznára váljék.
Tehát miként az íjász csak akkor tudja eltalálni a célt, ha látja, és felé irányoz; s hasonlóképpen az útonjáró, aki nem tűz ki határozott célt útjában, az soha nem jut a végére; így aki nem irányozza útját Isten mint végső cél felé – hiába született meg, hiába él, s kárhozatra hal meg. Ó, ember, Isten teremtménye! Ó, te Úristentől kormányozott, te, ki Istenedhez, mint végső célodhoz vagy rendelve: ismerd meg a Teremtőt, a mi Istenünket! Ismerd meg azt, aki kormányoz, a nekünk szabott rendet! Ismerd meg végső megdicsőítőnket, mert őt ismerni: élet; neki szolgálni: uralkodás. Ezért figyelmeztet téged a te édes Istened, hogy ismerd meg Őt, és csak neki szolgálj, mondván: „Én vagyok a ti Uratok, Istenetek, ki nektek jó parancsolatokat adok, s ti engedelmességgel tartoztok. Ezért tartsátok meg a törvényeimet, hogy általuk hozzám, aki az örök élet vagyok, szerencsével eljussatok.” Vezessen el hát erre az életre bennünket maga a mi Urunk, Istenünk. Amen.
Fordította BÁRCZI ILDIKÓ
[Jegyzet]
ELSŐ NAGYBÖJTI BESZÉD
Latinul: Quadragesimale bigae salutis; magyar fordítása itt jelenik meg először.