Margit-legenda[1]
(1310 k.–1510)
[...] Ezenképpen hagyá őket az királné asszon az klastromba[2] és őmaga elmene. Ezeknek utána negyed napon Olimpiádisz asszon felvevé az szent szerzetnek ruháját. Ez időben Szent Margit asszon még jól nem szólhat vala. Ezen időben kezdé Szent Margit tanolni ábécét, Ave Mariát, és kevés időnek utána igen jól kezde tanolni és énekleni az egyéb kisded lejányokkal. Ez gyermek Szent Margit asszon vőn egy keresztfát kezében, és kezdé kérdezni az ő társitúl, hogy mi volna az keresztfa? Az ő társi kedég úgy mondnak vala neki, hogy Uronk Jézus ezképpen öletött meg emberi nemzetért. Ezeket hallván, sír vala ez szent gyermek.
Ezen időben ez szentséges gyermek, Szent Margit asszon, felvevé az szent szerzetnek ruháját az ő ideje szerént nagy ájtatossággal, hogy az ő gyenge gyermekségétül fogva éltetnék szerzetes regulának szokásival.
Mikoron ez szent szűz volna öt esztendős, látá, hogy az szororok kezül némelyek ciliciumba[3] járnak, kéré az Olimpiádisz asszont – kit mindenkoron anyának hí vala –, hogy őneki ciliciomot adna. Kit őneki megada Olimpiádisz asszon, de Szent Margit asszon el nem viselheté. Kevés időnek utána nevekedvén, keménb ruhákat és némikoron ciliciom-foltocskákat mezehtelen húsán lassan-lassan szokott vala viselni. Ő ki nagy csuda ez, hogy ily nagy felséges királyi magzat, ilyen gyenge gyermekségének idejében, ezenképpen gyeterje magát! Mikoron Szent Margit asszonnak adnak vala kentest,[4] kápát[5] jobb posztóból az társinál, tahát szégyenli vala megviselni. Hamikoron kedég készerehtetik vala az priorisszátúl elviselni az ruhát atyjának, anyjának tisztességéért, tahát Szent Margit asszon elmegyen vala az kohnyára, és az kohnyán való fazekaknak és egyéb edéneknek mosásával és sepréseknek porával sieti vala megfeketehteni.
Mikoron őneki új ruhát adnak vala, csak alég hogy valarnikoxon az ő ruháját elváltoztatta, mígnem mindenestől fogva megavult, szakadozott. Erö1[6] vala Szent Margit asszon immár ez enné alázatosságnak jegyéről és az bódog szegénségről. Mikoron Szent Margit asszont valaki királ lejányának mondja vala, tahát elmegyen vala Olimpiádisz asszonhoz, és sírva úgymond vala: „Én édesanyám, nagy tiszteletlenséget mondnak énnekem. Azt mondják, hogy én királ lejána vagyok!”
Azért mikoron ez szent szűz, Szent Margit asszon, immár volna tíz esztendős, az ő szüleinek és prédikátor szerzetbeli frátereknek nagy tisztes társoságival és ővele megmaradó jó szororoknak társoságával Beszprímből, Szent Katerina asszonnak klastromából változtaték, hozattaték az klastromban, melyet az ő szülei az Dunának szigetében, mely sziget az időtől fogva nevezteték Szíz Máriának szigetének avagy Bódogasszon szigetének, mert annak előtte mondatik vala Nyulaknak szigetének az mendenható Istennek tisztességére és Istennek Anyjának, szeplőtelen Szíz Máriának neve és oltalma alá, első fondamentomátúl fogva épehtének, rakának és mindvégig elvégezék, királyi nemes ajándokokkal megajándokozák, miképpen illik királyi felségeknek.[7]
Mikoron ez szent szűz, Szent Margit asszon, volna immár Bódogasszonnak klastromában, professziót[8] tőn az ő szororival öszve szerzet mesterének, fráter Umbertusnak kezében; berekeszteték az klastromban, miképpen szokás prédikátor szerzetbeli test nékől lakozó szororoknak klastromában. Szent Margit asszon kezde oly igen nyilván és erősen használni jószágos mívelködetökben, hogy nemcsak az ő szorori társi avagy ez szerzetnek fráteri, de még ennek felette nagy nemes özvegyasszonyok és uraknak, fejedelmeknek feleségi ez országban, kik őtet nagy szeretettel szeretik vala, és ez országnak kölemb-kölemb részéből jűnek vala egyetömbe őhozzá őtet látnia. És mind megépöltetnek vala az ő nagy tisztes erkölcsében. És ajánlják vala őmagokat nagy ájtatossággal az ő imádságában, megtérnek vala ő hazájokban.
Mert eloszlott vala némünemű malaszt az ő orcájában és némünemű malasztos, megért erkölcs az ő tekéntetiben, úgy hogy sem kemény beszédökkel, sem lágy beszédökkel nem láttatnék megváltoztatni. Ez szent szűz kevés beszéddel elégedik vala meg. Ő vala vesztegségnek[9] szeretője és soha ő magát nem adja vala magas mevetésre, fel való mevetésre.[10] Semmiképpen őmagát dicsírni; nem hagyja vala, magahányást és hétságos[11] szót mendenestől fogva megutál vala. Gerjedöz vala ez nemes szent szűz a isteni szerelmnek tüzével és meggyulladván, imádkozik vala szünetlen, olyha minden közbevetés néköl, úgyhogy napnak első idejétől fogva az konventnek ebédének ideiglen szönetlen imádságban marad vala meg. És tahát Uronk Jézus Krisztusnak feszöletinek, öt sebeinek heleit gyakorta nagy bőven ő könnhullatásával megöntözvén, ő szájával megcsókolgatja vala. Azonképpen teszen vala ő Szent Szülejének képének es, hogy kit ez szent szűz nagy kévánattal tisztel vala. Az eleven szent keresztfát mindenkoron őnála vagy őmellette tartja vala, úgyhogy nemcsak vigyázván[12] de még alván es tisztelnéje az szent keresztfát.
Mikoron az refektóriumban[13] bemegyen vala, az szenteknek képeket letérdepelvén alázatost imádja vala. Azonképpen egyebött es, valahol Uronk Jézusnak, Asszonyonk Máriának és egyéb szenteknek képeket látja vala, letérdepölvén tiszteli vala, akármely hamar kellett es elmenni, soha el nem hagyta.
Az községnek étkével mindenkoron megelégeszik vala. Az község kívöl soha nem eszik vala, hanem csak mikoron az ő anyja és nénjei, hercegeknek feleségi jűnek vala ez klastromban. De ezt es csak alég teszi vala az fejedelmnek kételenehtése miá,[14] de ritkán. Az éjeknek sokát, sok éjeket nagyobb részre imádságban múlat vala el álom néköl. Egy szororral avagy kettővel, kik ővele nagy öremmel társalkodnak vala, de maga távul. Kéri vala Szent Margit asszon az ő társit alázatos kéréssel, hogyha valamely az szororok közöl őreá menne, meg ne hagynáják bántani az ő imádságában. Mert gyakorta az ő imádságában az ő szűvének keserő nyögése, fázkodása[15] és soklása[16] között, miképpen nyilván megesmerték, hogy olyha némiképpen ő magának kővele[17] ragadtatott és csudálatos, siralmas szózatokat mond vala. Soha Szent Margit asszon kiváltképpen avagy egyedöl dormitoriumnak[18] kívöle nem akart lenni, hanem csak irgalmasságért, és ezkoron az ő imádságit az ő ágyának előtte teljeséti vala meg.
Ebédnek utána kézi dolgot teszen vala, jelesöl szentegyházhoz való dolgot, mívet és szenteknek ereklékhez való ékességeket, de maga az ő kézi míviért az silenciomot, az vesztegségtartást hátra nem veti vala, de igen erősen megtartja vala. Hamikoron ez Szent Szűz az szokott imádságit be nem teljesehtheti vala, jelesöl az ő szüleinek jelenvoltokért, tahát igen bánkódik vala, mintha valami nagy kárt vallott volna, mindaddig, mígnem beteljesehtötte, hogy az egy napnak része lelki gyimelcs néköl el ne múlnék.
Ez szűznek vala nagy kévánatja, szerelme behtelésre, és nagy szerelemmel, olyha az ő erejének felötte az szerzetnek regula szerént való keménségét, szenvedetösségét, behtjét erőkedik vala megtartani, kinek okáért gyakorta jut vala ő testének nagy fogyatkozására.
Vala ez szent szűznek nagy ájtatossága imádságra, mert áll vala az karba siralmakkal, nagy imádságokban. Némikoron imádkozik a Szent Kereszt oltára előtt az karban, némikoron az ő titkos imádkozó helén az karban. Némikoron kedég áll vala az ablaknál, kiről nézik Krisztusnak szent testit nagy ájtatossággal és nagy siralmakkal. Az első misét meghallgatja vala magának, de az nagymisén és egyéb zsolozsmákon mindenkoron egyéb szororokkal állott és éneklett. Hanem mikoron beteg volt, minden időben ezenképpen áll vala mind ebédig. Szent Kereszt[19] naptól fogva kedég Húsvétig ebéd után egy kevéssé megmarad vala az szororokkal, és azután elmegyen vala az karban és áll vala imádságokban és siralmmal, mind kollációig.[20] Azonképpen tészen vala kompléta után is mindaddig; mígnem beteszik vala az kart, és azután elmegyen vala az ő cellájában, és az ő ágya előtt beteljeséhti vala az ő imádságit és imádkozik vala mind előtikszóig.[21] Azután lefekszik vala az ágy előtt az págyimentomon egy gyékénre.
Esmeg ez szentséges szűz Judica vasárnaptúl[22] fogva Nagyszombatig minden napon megolvastatja vala az passiót, Krisztusnak kénját és hallgatja vala nagy ájtatossággal és siralmmal, lábon állva. Azannéra gyötri vala önmagát Húsvét előtt az két hétben, és oly igen alázja vala őmagát és foglalja vala őmagát imádságokban, siralmakban, mintha mindenkoron látnája az Úristent az feszöletnek ő képében. Nagycsetörtökre jutván kedég, megmossa vala az szororok lábait nagy alázatossággal, hogy kik valának az időben az klastromban számmal hetvenen. És nemcsak az szororok lábait mossa vala meg, de még az szolgálóknak es lábokat megmossa vala nagy alázatossággal és ájtatossággal és nagy siralommal. Térden állván megyen vala egy szoror lábátúl az más szoror lábához és úgy mossa vala és megtörli vala ő fejének fedelével[23] és megcsókolja vala és azután ugyanazon fedelet – avagy ruhát – azonképpen fején viseli vala. Ezt kedég Szent Margit asszon, hogy megmoshassa lábokat, megkéri vala az priorisszátúl engedelmességért minden esztendőben, mindattúl fogva, hogy Szent Margit asszonnak jó okossága volt. Az priorissza kedég örömest neki hagyja vala. Az Úr vacsoráján az mandátum után[24] ez szent szűz be nem megyen vala az ő ágyában, de imádkozik vala nagy ájtatossággal és olvas vala zsoltárt, állván ő lábain az karban. De az veternyén és egyéb zsolozsmákon áll vala az egyéb szororokkal és teszi vala Nagyszombatnak vecsernyéjéiglen.[25]
Nagypénteken kedég mendenestől fogva semmit nem eszik vala, sem iszik vala, sem aloszik vala, sem szól vala valamely embernek, viselvén mindaz teljes napot nagy ájtatos siralmas imádságban, siratván Jézusnak ártatlan, szent halálát. Mikoron kedég Nagypénteken az pap felemeli az keresztfát, és azt mondja : „Ecce lignum!” – azaz íme hol vagyon az szent keresztfa! – azkoron ez szentséges szűz, Szent Margit asszon leterjeszti vala őmagát az földre nagy siralmakkal, úgyhogy az ő nagy sirámát még el-ki es meghallhatták az szentegyházban. Ezenképpen marad vala mind napestig nagy siralmakban.
Egyéb időkben kedég az éjnek vesztegségét múlatja vala el az ő szokott imádságiban. Gyakorta ő imádsági után az nagy fáradtságnak miatta az ő ágya előtt az gyékénen leletik vala meg az szororoktúl alonnia. Veternyének előtte esetég felkel vala, kiről bizonságot töttek az szororok, jelesöl szoror Jolent, hogy ki vala sekrestyéres szoror, úgymond, hogy ő nyolc esztendeig volt sekrestyéres és mindenkoron gyakorta lelte őtet imádságban veternyének előtte, mikoron az szoror megyen vala az óra meglátni, hogyha ideje veternyét harangoznia. Esmég karácson estin, mikoron hirdettetik Krisztusnak születése az veternye után az kapitulumban, miképpen szokás az szent szerzetben, azonképpen teszen vala asszonyunk, Mária születésének estin es, és Nagybódogasszony estin és Gyimelcsoltó Bódogasszony estin. Mikoron kedég hallja vala Szent Margit asszon az Bódogasszon napját felhirdetni az veternyén, tahát ez szent szűz leterjeszködik vala az földre, nagy siralmmal és teljes ájtatossággal imádkozik vala és hálaadásokat teszen vala. Minden karácson estin mond vala ezer Pater nostert és teszen vala ezer veniát[26] és böjtel vala vízzel. Azonképpen Minden Bódogasszon estin mond vala ezer Ave Mariát, és teszen vala ezer veniát és böjtel vala vízzel, még ha elég erőtelen volt es. Pinkesd estin mond vala ezer Veni Sanctét ezer veniával és böjtel vala vízzel. Azonképpen böjtel vala egyéb szenteknek es és szent apostoloknak estin vízzel.
Oly igen nagy édes ájtatossággal imádkozik, hogy a szororok hallották imádságának idején, mintha valakivel szólt volna. Az szót hallják vala, de nem érthetik vala, mi az szó volna. Oly igen nagy édességgel és nagy siralmakkal imádkozik vala ez szent szűz, hogy mikoron ő imádkozik vala, oly igen nagy sírást teszen vala, hogy az ő véloma[27] avagy keszkenője, kivel az ő könvét,[28] siralmát eltörli vala, annéra vizesül vala meg, hogy annakutána ez szent szűz az vélomot avagy keszkenőt megfacsarja vala, és az siralmnak vize kijő vala az vélomból. Mely nagy siralmaknak okaért ez szent szűznek ő feje meghidegölt vala. És visel vala az ő fején mindenkoron sok ruhát. Ezen ájtatosságra tanéhtja vala az egyéb szororokat és jelesöl egy szorort, ki vala cantrix,[29] szoror Katerina, Váradi András úrnak leánya. Kéri vala gyakorta ez szoror ez szent szűzet, hogy őtet tanehtaná, miképpen kellene Istent imádni, szolgálni, kérni. Mondá ez szent szűz, Szent Margit asszon ez szoror Katerinának: „Ajánljad az te testedet és te lelkedet az Úristennek és legyen az te szűved mindenkoron az Úristennel avagy az Úristenhez, úgyhogy sem halál, sem egyéb ok tégedet meg ne vonjon az Istennek szerelmétől.”
Oly igen édesen imádkozik vala ez szent szűz minden időben, hogy akármely igen hideg idő volt, mikoron egyéb szororok isteni szolgálat után mentenek magokat megmelegehteni szobába, ez Szent Margit asszon megmarad vala az karban csak egy kentesben avagy kápában az nagy hidegségben. Úgyhogy mindenestől fogva megkéköl vala, miképpen holt. Ezenképpen leletik vala meg gyakorta az szororoktúl az Szent Kereszt oltára előtt az karban. Mert Szent Margit asszon igen szeret vala imádkozni az Szent Kereszt oltára előtt, miért az időben az sacramentum, Krisztusnak szent teste fenn fögg vala az szent kereszt oltára előtt.
Esmeg ez szent szűz, Szent Margit asszon hallgatja vala nagy kévánsággal, szeretettel alkolmas időn Istennek igéjét, prédikációt, szent atyáknak életeket és egyéb szenteknek legendájokat, életöket és példákat. Jelesöl Asszonyonk Mária példáit, csodatételét, kihez ez szent szűz kiváltképpen ragaszkodik vala, annéra, hogy valamikoron ő Asszonyonk Máriát nevezte avagy egyébtől hallotta nevezni, Asszonyonk Mária tisztességéért az ő fejét igen mélyen aláhajtja vala mendenkoron. Sem egyébképpen ez szent szűz nem nevezi, hívja vala, hanem Isten szülejének és ő bódog reménségének. Azért ez szent szűz ez feljül megmondott prédikációt hallgatja vala az vasablakon valamely szororral, némikoron kedég az kapitulum házban fráter Desideriustúl avagy egyéb frátertől. Annakutána elmegyen vala ez szent szűz az szororokhoz az mívelőházban, és megmondja nekik az szenteknek életöket avagy az napi evangéliomot, és inti vala őket, hogy ők es azonképpen élnének.
Egy időben, mikoron Szent Margit asszon hallgatnája Szent Jakab mártírnak kénját, miképpen ez szent mártírt izenként elmetélték, vagdalták volna el az pogánok Krisztusnak hitiért, meggyullada az mennyei jegyesnek szerelmében és mondá az ő társának, szoror Alincsának, Ajkai Péter úrnak lejányának: „Szerető atyámfia, kellemetösök-e ezek teneköd, kiket hallasz?” Felelé az szoror: „Kellemetösök, asszonyom, de mit használ énnékem, ha én ilyen nagy kénokat nem szenvedhetök, miképpen ez szent mártír szenvedött?” Mondá Szent Margit asszon: „Akarta volna az Úristen, hogy én voltam volna ez időben ez velágon és metéltettem volna ízenként, foltonként az én Uramnak, Jézusnak szerelméért, úgyhogy az én kénom sok ideig lött volna, és hogy az én kénom végezetin elvágták volna az én fejemet!”
Ezeket mikoron mondja vala ez szent szűz, igen vigad vala, mertigen kévánja vala az ővérétkiöteni Jézusnak, az ő jegyesének vére kiötéséért.
Ez dolgok kedégvalának azon esztendőben, kiben ez szent szűz meghala.
Soha ez szent szűz Uronk Jézusnak és ő szülejének, Szűz Máriának képeket el nem múlta, kik irattanak az kapitulomházban avagy egyebütt, hanem letérdepelvén, idvezelvén őket, úgy megyen vala el. Annak okáért az sok térdeplésekért és az gyakorta való ő térdének meghajtásiért az ő térdének kalácsi megdagadtanak és megkeményeltenek vala, miképpen az ő mestere, nemes özvegyasszon Olimpiádisz és egyéb szororok titkon éltében, holta után es nagy szeretettel megnézték és nagy erős bizonéhtással megmondották.
Megferedni kedég vagy az ő lábait megmosni bokáinak fölötte az ő szemérmességének, tiszta szüzességének miatta, ez önéki mindenestől idegen vala. Tizennyolc esztendeig, miképpen mind az teljes konvent bizonságot tött róla, soha az ő testét meg [nem] feresztette, akármely nehéz kórságok után es, kiket gyakorta szenved vala.
Ezeknek okáért és ezekhez hasonlókért ez szentséges szűz mindeneknek vala igen kedves, és mindenektől, kik őtet látják vala, minden tisztességre méltónak ítiltetik vala. Mert vala az ő testének és szűvének nagy jelös alázatossága őnála, úgyhogy az ő gyengeséges életitől fogva, ifjúságátúl fogva ő életinek minden napiban öröl vala ő magát foglalnia az klastromnak mentől alább való szolgálatiban, és az bérekesztetteknek, azaz az szororoknak, menden szolgálatban. Az szolgálólejányoknak és egyéb szororoknak szolgálótársok vala ez szent szűz, ő erejének felette és ő méltóságának felötte. És mennével följülmúl vala mindeneket nemességgel, annéval inkább erőködik vala magát megalázni ez nemességes szent szűz, magyeri királnak nemes lejánya. Hetet tart vala az kohnyán, főz vala az szororoknak, fazekat mos vala, tálakat mos vala, az halakat megfaralja[30] vala nagy hidegségnek idején, úgyhogy az nagy jeges víznek hidegségétől ez gyenge szűznek az ő kezének bőre meghasadoz vala, és a vér kijű vala az ő kezéből, és némikoron bekötik vala az ő kezét az ő nagy fájdalmért. Az kohnyát megsepri vala, fát hord vala hátán, vizet mereht vala és ő maga az kohnyára viszi vala.
Egy időben, mikoron szoror Sabina, Donát úrnak lejánya, főzne az szororoknak vacsorára rákot, íme az fazék meggyullada mindenestől, kiben valának az rákok, és mikoron ez szoror Sabina nem mernéje kivenni az fazekat az szénből, Szent Margit asszon azon időben juta az kohnyára. Mikoron ezt látnája, hogy ez szoror nem mernéje kivenni az fazekat, legottan Szent Margit asszon az ő kezét veté az lángnak közepiben, és kivoná az szénnek közepiből. De Szent Margit asszonnak sem kezét, sem ruhájának szőrét sem égeté meg.
Ezeknek felette ez szent szűz az refektóriumban es hetet tart vala, megsepri vala az refektóriumot, asztalhoz szolgál vala mideneknek nagy szerelmmel, alázatossággal. Sem eszik vala addég, míg az egyéb szororok fel nem kelnek vala az asztaltúl. Mikoron kedég nem vala mit szolgálni az szororoknak edébkoron, tahát elmegyen vala az kapitulumházba és imádkozik vala, míg az szororok felkelnek vala az asztaltúl.
Szent Margit asszon kedég eszik vala másod asztalnál az szolgálókkal, miképpen az szolgálóleán. Némikoron ez szent szűz a szororoknak kezeknek mosadékjoknak vizét, moslékját kihordja vala.
Ó, szerető atyámfiai, bizonyában csuda, hogy az mi kemén szűvenk ketté nem reped ez szent szűznek alázatossága hallván, mikoron mi meggondoljuk, hogy mi semmik vagyonk őhozzá képest! De maga mégsem tudjuk magonkat megalázni, miképpen ez szent szűz.
Azért mikoron Szent Margit asszon egy napon szokása szerént az mosdóviznek moslékát akarná kivinni az refektóriomból, de nem viheté el az vizeknek sokaságáért, hívá hozzá egy szorort, hogy segéllene neki – szoror Csengét, Bodoldi ispánnak lejányát. Tahát ez szoror elméne, és mikoron jutottak volna az moslékkal az refektóriomnak kívöle, ez megmondott szoror kezdé Szent Margit asszont arcul verni az moslékvízzel. De ez szent szűz mind békességgel elszenvedé, és csak mosolyulván mondá: „Szerető atyámfia, mit mívelsz?”
Esmég ez nemes szent szűzmegsepri vala az kart és az kerülőt avagy ambitust és az dormitoriumot. Azonképpen az kerteket es megtisztéhtja vala, megsepri vala. Mikoron kedég ezféle alázatos dolgot nem lel vala ez szent szűz, tehát elmegyen vala és gyapjat mos vala, némikoron kedég gyapjat fon vala. Mikoron kedég ez szent szűz az dormitoriomot megsepri, az szororoknak még ágyoknak alját megsepri, tisztéhtja vala.
De ó, szerető atyámfia, nemcsak ezeket teszi vala ez szent szűz, de még eznek felette az szükségnek helyét, – kit Dunának hívonk – nagy gyakorta megtisztéhtja vala, annéra, hogy mikoron ez alázatos szűz kijű vala az szükségszékből, az ő ruhái megferteztetvén az nagy rútságokkal, ganéval, az szororok közül némelyek látván őtet ilyen szörnyen megferteztetvén, elfutnak vala őelőle. De ez szentséges szűz mindezeket nagy szeretettel és alázatossággal teszi vala, úgyhogy mindenek csudálkoznak vala őrajta. Sem láttatik vala ő lenni királnak lejánya, de láttatik lenni valamely utálatos személnek.
Ime, szerető atyámfia, magyeri királnak lejányának gyenyerőséges élete! Kérlek, gondoljad meg, ha te őtet ott láttad volna, hagytad volna-e valjon őneki ezt mívelni? Csak te magad lássad!
Mikoron mindezek és ezekhez [h]asonlók mívelkedtetének ez szent szűzben az isteni irgalmasság miá, látá az agg ellenség, pokolbéli erdög ez szent szűznek ő jó mívelködetit és megirigylé, és az ő szokott álnokságival az szent szűznek ellene hadat indéhta. Mert mikoron Béla királ és az ő fia István királ és cseh királ sok háborúságoknak utána Erdélnek határiban, holott vala az tatároknak nagy háborgatása, megbékéltenek volna, és békességnek jegyére és barátságnak jegyére cseh királ megajándékozá Béla királt, miképpen szokás tenni jó barátoknak; Béla királ kedég királné asszonnal öszvevevék az cseh királt és az Dunának szigetén elhozák mind az szigetig, hol ez megmondott Bódogasszonnak klastroma vagyon rakatván. Mely klastromban akarák Szent Margit asszont meglátni, miképpen ő közelüket. Mikoron az cseh királ látta volna Szent Margit asszont, legottan az cseh királ megfogattaték Szent Margit asszonnak szépségében. Mert vala igen szép szűz testtel, jóllehet condrás,[31] hitván öltözettel. De szebb vala hittel és ájtatossággal. Annéra ragadtaték el ez cseh királ Szent Margit asszonnak szépségében, hogy ő magát és országát és minden ő tehetségét országával öszve Béla királnak akaratja és szerzése alá hagyja, csakhogy Szent Margit asszont őneki feleségül adja. Ez időben Szent Margit asszon vala tizennyolc esztendős.
Mikoron Béla királ mondanája az cseh királnak, hogy ez lehetetlen volna, hogy ő Szent Margit asszont őneki feleségöl adnája, mert gyermekségétől fogva szent szerzetben Úristennek szenteltetett és immár prédikátor szerzetnek professziót tött, beesködt, mondá az cseh királ: „Ennek előtte es, mely feleségem volt, az prédikátor szerzetbeli szoror apáca volt. Annakokáért én ezzel semmit nem gondolok.” De maga Szent Margit asszonnak atyja, Béla királ, gondolván az békességnek javát, jószágát és háborúságoknak veszedelmének leehnyítését, jelesül kedég az tatárok ellen való segédségért, mely tatároknak újonnan való megtérése az időben igen félelmes vala, és az sok ígéretökkel meggyőzetvén, mondá Béla királ az cseh királnak: „Ha az én lejányom, Margit, engödend ez házasságra és pápának áldomása megnyervén, megteszöm, amit kérsz.”
Ez időben Szent Margit asszon még nem vélomoztatott vala szent vélommal, azaz még nem vala feketéje. Tahát Béla királ az ő szűz lejányához méne, Szent Margit asszonhoz, királné asszonnak jelenvoltára avagy előtte. Jóllehet, hogy királné asszony kevéssé enged vala ez menyegző szerzésre, kezdé dicsírni Béla királ az menyegzőnek használatosságát. És kezdé mondani, jelenteni pápának engedelmét, hogy Szent Margit asszon akaratját adnája az házasságra. De ez szentséges szűz Szent Margit asszon az mennyei Jegyesnek szerelméért az földi jegyest immár másodszer utálá meg. Mert előszer, mikoron Szent Margit asszon alég volna hét avagy nyolc esztendős, némönemű lengyel hercegnek akarják vala adnia házasságra, Szent Margit asszonnak akaratja néköl. De az Úristen ez szent szűzet megoltalmazá, kinek ő irgalmasságát ez szent szűz kéri vala, hogy őtet megoltalmaznája, könyeregvén nagy kenvhullatással. És semmiképpen ezt nem teheték, mert az ő gyermekségének első idejétől fogva mendenkoron választott vala tisztaságnak megmaradásának jószágával megválasztás néköl az Úristennek szolgálni.
Mikoron Béla királ Szent Margit asszont ez menyegzőért igen gyakorta látogatnája vala, és sok beszédöket tött vala azért, hogy az ő szűzlejányát ez házasságra hozhatnája, Szent Margit asszon nagy tisztességgel és állhatatossággal, miképpen szüleinek, de maga ez dolgot megutálván ezenképpen felele: „Mit fárasztjátok magatokat ez gyűlölséges dolognak miatta ezenné időtől fogva? Állhatatossággal akarom, hogy megtudjátok, hogy az én professziómat, az én fogadásomat, hitemet, melyet én töttem, és az én szüzességemnek tisztaságát, melyet én az én Uram Jézus Krisztusnak még kisded koromba, miképpen ti mogatok jól tudjátok, szűvemből-lelkemből Úristennek megszenteltem, és az én szerzetemnek tisztaságát nemcsak ez világnak dicsőségéért, de még eznek felette sem életemért, sem halálomért avagy csak egy kevésben sem szegném meg, avagy meg sem szeplőséhteném.”
Tahát Béla királ akarván megtudnia az ő leányának állhatatosságát, monda: „Nemde szerető lejányom, te szüleid vagyonk-e? És az isteni parancsolatból tartozol, hogy engedelmes légy minekönk.” Mondá Szent Margit asszon: „Én tégedet, királt, atyámat és én uramat, és tégedet, királnéasszont, anyámat és én asszonyomat azokba, azaz oly dolgokban, melyek Isten szerént és Istennél vadnak, azokba esmerlek. Azokba kedég, kik Istennek ellene vadnak, sem tégedet királ, atyámnak nem mondlak, sem tégedet királnéasszony, anyámnak nem mondlak. Mert meg vagyon írván: »Ki el nem hagyja énérettem atyját, anyját, nem méltó énreám, nem lehet az én tanéhtványom.«”[32] Látván Béla királ az ő lejányának állhatatosságát, elméne őtőle.
Egy időben, mikoron cseh királ köldett volna nagytisztes követöket magyeri királhoz, Béla királhoz, hogy őneki adnája az ő lejányát, Szent Margit asszont házasul, és hogy ő es megbékélnék vele, tahát királnéasszon hívatá hozzá azidőbeli provinciálist, fráter Marcellost, és mondá néki: „Menj el, én jó atyám, azén lejányomhoz, Margithoz, mert íme, királ el akarja őtet adnia házasságra. Tudjad meg őneki akaratját!”
Tahát az provinciális királnéasszonnak parancsolatja szerént jüve Szent Margit asszonhoz, és hívatá hozzá Szent Margit asszont, és megmondá az ő anyjának izenetit neki, az priorisszának, Olimpiádisznak és Szent Margit asszonnak egy öccse előtt. És jól megtudakozék az ő akaratjáról. Tahát boldogságos szűz Szent Margit asszon általjában megfelele és mondá az provinciálisnak: „Tudjad azt atyám, bizonnyal, hogy inkább szenvedem, hogy engemet megátkozzanak, hogy nem én ezben engednék az én szüleimnek. És semminemő okért nem teszek az én professziómnak ellene.”
Egy időben esmég úgymond vala ez szent szűz az szororoknak, jelesöl Olimpiádisznak, mondván: „Annéra bánthatnak engemet az én szüleim ez házassággal, hogy elmetöm én magamnak az én orromat ajakammal öszve.”
Az ő anyjának meg úgy mond vala, királnéasszonnak ez szent szűz: „Azt akarom, hogy minekelőtte engemet adnátok házasságra, hogy annak előtte az én testemet elmetéljétek foltonként, hogynem mint én az hitemet megszegném, melyet én fogadtam Krisztusnak. És annakelőtte inkább szenvedek minden átkot, hogynem az én fogadásomat megszegném.”
Mikoron mindezenképpen bántatnék ez szent szűz sok időktől fogva – mert mint az legenda veti,[33] kiről bizonságot tészen Olimpiádisz, Szent Margit asszonnak dajkája és mestere –, hogy minekutána ez szent szűzet hozzák ide Bódogasszonnak klastromába ez szigetben, ezután két esztendővel akará az ő atyja ez szent szűzet adnia az cseh királnak. És ez időtől fogva mindaddig, míg ez szent szűz lőn tizennyolc esztendős, mindenkoron bántaték az ő atyjátúl ez megmondott házasságért, de szent szűz mindenkoron ellene álla és megutálá.
Kinek okáért hívatá hozzá azidőbeli provinciálist, fráter Marcellust, akará és kéré Szent Margit asszon, hogy az szent vélommal megvélomoztatnék, megfeketéztetnék, ez ilyen hétságos és ártó okoknak eltávoztatásáért. Azért elhívattatának az tisztelendő atyák és nagyságos urak, az esztergami érsek és váci pispek, nyitrai pispek Szent Margit asszonnak feketézésére.[34] Ez szent szüzet, Szent Margit asszont három szororokkal, ő atyjafiaival, öccsével, nagy tisztességgel és nagy innepléssel befeketézék, beszentelék, nagy sok szerzetöseknek és egyházi személyeknek jelen voltára, Pinkesd harmadnapján Szent Örzsébet asszonnak oltára előtt.
Ezenképpen eloszla pokolbeli ördögnek hada és minden álnokságnak szorgalmatossága, kiket szerzett vala erdeg ez szent, tiszta szűznek ellene, úgyhogy továbbá nem lőn bántalma Szent Margit asszonnak ez ilyenféle dolgokrúl.
De maga immár, mikoron ez szent szűz beszenteltetett volna, ugyanazon alázatosságban marada meg. Mert csak mentől kisebb dologban es sem hagyá vala őmagát feljebbvalónak, méltóbbnak tartania. Soha ez szent szűz senkit meg nem bántott az ő étkéért, avagy ő italáért, avagy valami szép edénért az asztalnál – miképpen szokások az gyarló elméknek, az asszonyállatoknak –, de közedénekkel megelégedik vala. És némikoron még hitvánb, elvetett edénekkel, tálakkal, tányérokkal, poharakkal elégedik vala meg egyebeknek példájára. Esmég ez szentséges szűz oly igen engedelmes vala, hogy valamikoron valamit az priorissza közenséggel parancsol vala, mindenkoron ez szent szűz előbb teljeséhti vala meg mindennél egyébnél.
Igen szereti vala az szororokat kezenséggel, mind nagyokat, mind kisdedeket. Ha az szororok közül valamelyiknek atyja, anyja vagy rokonsága meghal vala, tahát ez szent szűz véle öszve siratja vala és vigasztalja vala őket, mondván: „Akarta volna az Úristen, szerető atyámfia, hogy inkább énneköm történt volna ez, hogynem tenéked.”
Ha kedég valamely szoror megbetegölt és zsolozsmáját meg nem mondhatja vala, tahát ő elmegyen vala az beteghez és megmondja vala az zsolozsmát az beteg előtt.
Éjjel felkel vala és úgy hallgatja vala, ha valamely szoror nyeg vala, és hozzámegyen vala, megkérdezi vala. Némelyeknek bort hevéht vala, némelyeknek ruhát melegéht vala, és odateszi vala, hol az betegnek fájdalma vala. Ha kedég valamely az szororok közöl meghal vala, tahát ez szent szűz mindaddég el nem megyen vala az megholt szorornak testétől, mígnem eltemettetik vala, hanem ott, az holttestnél imádkozik vala, és oly igen siratja vala, nagyobban, hogynem mintha őneki testi atyjafia volt volna.
Esmég ez szentséges szűz vala mindenben szegénységnek szeretője és megtartója, és igen szeret vala élni szegénségben. Őneki ruhája, kápája vala igen ó és megszakadozott és foltos vala. És némikoron ez szent szűz az sárból veszen vala ki posztófoltokat, és azzal foltozza vala meg köntösét, kápáját.
Egy némönemő napon jüve Béla királ az ő leányához. Mikoron elében hívatta volna az ő lejányát, de Szent Margit asszon nem mere menni ő atyjának elejiben az ő atyjátúl való féltében, hanem elfuta ez szent szűz szoror Candidához, és kéré ez szorort, hogy foltot vessen az ő kentesének ujjára. Ez szoror megfoltozá, mert mind elszakadozott vala az ő kentesének ujja, és kilátszódik vala ő karjának húsa. Eznek utána elméne az ő atyjához.
Ez szent szűznek palástja vala hitván, szakadozott, és mikoron látja vala az szoror, ki az községnek ruháját tartja és osztja vala, úgy mond vala néki: „Asszonyom, én teneked jobb palástot adok.” Úgy mond vala Szent Margit asszony: „Nem úgy tégy, szerető atyámfia, hanem két hitván palástot varrj öszve és megfoltozzad énnékem, azt adjad énnékem és azt viselem én.”
Őneki véloma, feketíje megavult, ó. És ha neki adnak jó és gyenge vélomot, nem viseli vala meg, hanem goromba vélomot kér vala és azt viseli vala. Az szolgáló lejányoknak goromba főfedeleket kéri vala el és azt viseli vala, és az övéit az szolgálóknak adja vala. Őnéki sarui az nagy hidegségnek idején mindenkoron valának megszakadoztak, hitvánok. Ezeket látván az priorissza úgy mond vala az szent szűznek: „Te ezeket nem jól teszed, mert ha ezeket az te atyád és anyád tudnáják, mirajtonk nagy szemérmet[35] tennének.”
Úgy mond vala Szent Margit asszon: „Kérlek tégedet, szerető anyám, az Jézusnak szerelméért, hagyjad, hogy én ígyen tegyek.”
Ez szent szűznek az ő ágya vala egy gyékén, egy hitván lásnok[36] és egy kis vánkos. Némikoron kedég egy gyékén csak. Némikoron egy bőrt teszen vala csak feje alá az ő imádkozó helén. Ezen nyugoszik vala magyeri királnak lejánya.
Ezeknek felette ez szent szűz ciliciomot visel vala. Egyik ciliciomának félrésze csináltatott lószőrből és félrésze gyapjúból. Ez ciliciomot gyakorta viseli vala. Más cilicioma vala, kit kért vala az provinciálistúl,[37] hogy őneki csináltasson lófarkból és tehénfarkból. Ezféle ciliciomot viseli Karácsony estin, Nagypénteken, Bódogasszonnak minden vigiliáján és minden szent apostoloknak estin, minden ádventben mind Karácsonyig.
Azonképpen az negyven napokban Hamvazószerdátúl mind Húsvétig ciliciomot visel vala. Sem az ő ruháját meg nem változtatja vala, akármilyen igen megnehezölt es féregnek, tetűnek miatta. Sem fejét meg nem mosta Nagyszombatig. Eznek felötte minden hétben csetörtektel fogva vasárnapig mindenkoron ciliciomot visel vala. És ez ciliciomnak alóla visel vala mindenkoron vasból csinált övet, kivel övezi, szoréhtja vala magát nagy keménséggel. Mely vasöv még ma es ez klastromba vagyon.
De maga az örök, kegyelmes Úristen az ő szerelmes jegyesét az ő ciliciomának és az férgeknek kemén gyetrelméről ezenképpen vigasztalá meg. Mert vala egy fráter Szent Ferenc szerzetiből, hogy mely fráter igen nagy hírő vala az ő fráteri előtt és királnak, királnéasszon előtt. Mondá ez fráter, ez nagy hírő atya, királnak, királnéasszonynak és ő szerzetbeli frátereknek és prédikátor szerzetbeli frátereknek és egyéb sok uraknak előtte, hogy Úristentől volt őneki megmutatván, hogy Szent Margit asszonnak ő férgei, tetői az ő ruhájában láttatnak vala fordultatni mind fejérséges gyenggyé. Esmég megvigasztaltaték ez szent szűz, mikoron Szent Tamás mártírról, cantuariai érsekről igen sok csudákat hallott volna; miképpen ez Szent Tamás nyakátúl fogva bokáig keménséges ciliciomot viselt volna, és miképpen Asszonyonk Mária varrotta volna meg neki ciliciomát, miképpen meg vagyon írván Szent Tamásnak életibe. Azért Szent Margit asszon ezeket hallván igen megerőséhtetik vala és vígan szenvedi vala az ciliciomnak gyötrelmét. Mert ez szent szűz viselte az ciliciomot tizenkét esztendős korátúl fogva mind holtig, ez feljül megmondott képpen. Halálának előtte csak harmad nappal veté le róla ez szent szűz az ciliciomot, kiről bizonságot töttenek azidőbéli szororok.
Mikoron egy időben Szent Margit asszon némely fráterektől és szororoktúl, kik kevés bizonságot vettek volt az kemén életről, erre hozattatnék avagy kérettetnék kenyeröletképpen, hogy ez nagy kemény életben őmagának leszálléhtana, azaz, hogy ily kemény életet ne viselne, és hogy hosszabb ideig többet érdemelhetne, avagy hogy több érdemet győjthetne, ha ő magával könyeröletösben mívelködnék, és hogy önnenmagának méltóságos voltáért ennére magát meg ne utálnája. Felelé ezeknek Szent Margit asszon: „Valaki tudja magát sokáig élni, leszálléhon magának, és halogassa, holnapozza azt, amit mívelkedhetnék. Én kedég nem tudom, míg élek. És ha kevés időnek utána engemet elvészen az Teremtőm ez velágból? Mert tisztességeket avagy gyenyerőségöket és felette való hétságos nyugodalmakat szernyő rút keresni klastromba. Mert az klastrom nem azoknak helyek és lakodalmok, kik ez jelenvaló jókat, ez velági jókat keresik, hanem azoké, kik az jüvendő, mennyei jókat keresik.”
Ezenképpen ez szent szűz az őnéki szólókat ilyen jókra, kiket ő teszen vala, avagy jobbakra hozza vala őket.
Vala egy fráter, prédikátor szerzetbéli, ki ez időben provinciális vala. Ez provinciális gyakorta gondolkodik vala, és az Úristent nagy ájtatossággal kéri vala, hogy méltólnája néki megmutatni, megjelenteni, hogy mi volt az régi szent atyáknak tökélletösségek, kinek miatta mentenek ilyen igen fel az jószágos mívelködetöknek tetejére, és az Úr Istennek ilyen nagy édességes esmeretire, miképpen őrólok az Szentírás tárgya mondja. Tahát ez provinciálisnak hozattatik és mutaték egy kenv, aran betőkkel íratott, és mondaték ez provinciálisnak: „Kelj fel, fráter, és olvasd ezt!” Mely fráter legottan megolvasá és ezek valának írván az kenvben: „Ez az régi szent atyáknak tökélletességök: Istent szeretnie, önnenmagát megutálni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítílni.”
Ezenképpen ez látás elenészék, és ez fráter felserkene ő álmából. Kezdé ez leckét gyakorta mondani, hogy el ne felednéje. Mikoron ez fráter egy időben Szent Margit asszonnak lelki épöletnek okáért ez isteni jelenetöt megmondanája, ez szentséges szűz oly igen hozzávoná ez tanólságot, hogy ezidőtől fogva az Úristennek szerelmében, mennére teheti vala, gerjedetösb vala, hogynem azelőtt. És az Úristennek félelmébe annéra használa, hogy lőn önnenmagának jeles nagy megutálója csudálatosképpen. Minden ember avagy szoror ellen felkél vala tisztes és víg tisztességgel. Senkinek életit ez szent szűz, avagy életinek érdemét tudakozván meg nem ítíli vala. De önnenmagát alázatosságban vaslalván, foglalván, mely alázatosságot tud vala lenni minden jószágos míelködetöknek anyjának és őrizőjének.
Eszében forgatja vala gyakorta és néha egyebekkel es beszéli vala az ő nemzetének, eleinek életeket és életöknek szentségét. Azaz Szent István királnak életit, ki vala magyeroknak első királya és apostola. Kinek hitit és keresztyén hitnek prédikációját, kivel az ő nemzetét, az pogán magyerokat megfordéhtá az bálványoknak imádásátúl, miképpen anyaszentegyház hirdeti, jelenti.
Esmég gondolja vala Szent Imre hercegnek es ő életit és ő szentséges szüzességét. Kinek mikoron volna nemességes jegyese göreg császárnak leánya, Istentől neki megjelenteték, és az ő jegyesével szeplőtlen megtarták az tisztaságnak szüzességét ő életének minden napiban, miképpen az ő jegyese – Szent Imrének [h]alála után – megbizonéhtá.
Esmég ez szent szűz meggondolja vala Szent László királnak életit, hogy ki Magyerországnak dicsőséges birodalmat és oltalmazást szolgáltatván a pusztéhtóknak ellene, jelesöl pogánoknak ellene, de maga azért ez szent királ gyakorta alamizsna adásokba, királyi igazságokba és imádságokba és egyéb jószágos mívelkedetökben magát foglalván, még ennek felette az testnek nyugodalmát elvevén, az éjet viseli vala álom néköl. Kinek ő szentségéről bizonságot tesznek mind ez mai napig az gyógyulásoknak gyakorta való jótételi.
Esmég meggondolja vala Szent Margit asszon Szent Erzsébet asszonnak, az ő barátjának és szerelmes nénjének szentséges életit, kinek szentséges érdemével mind teljes anyaszentegyház nagy öremmel tiszteli.
Ilyenféle gondolatokban és szólásokban foglalja vala magát ez szent szűz, és nagy magas fázkodásokat vonszon vala az ő szívének belső részéből. Kéri vala ez szenteknek esedözésöket, hogy ő érdemeknek miatta és isteni ajándoknak, malasztnak miatta érdemlene lenni az ő nyomoknak és érdemeknek követője.
Ez szentséges szűznek, Szent Margit asszonnak vala nagy kenyeröleti az beteg szororokhoz, mely betegek gyakorta sokan valának az szororoknak sok voltokért, úgyhogy az nagy kenyerölet miá és az nagy alázatosság miá nem láttatik vala lenni királyi szűznek és gyengeséges szűznek lenni, de mineneknek anyjának és dajkájának bizonyéhtatnék lenni, mert az ő szerének szolgálatja felett gyakorta meglátogatja vala az betegöket. Megmossa vala fejeket és lábokat az betegeknek, és mikoron szükséges vala, az ő hajokat ő fejekről tulajdon kezével elnyíri vala. Csak egyszer egy délben hét betegnek nyíré el hajokat. Megtisztéhtja vala az betegöknek ő ruhájokat, és megveti vala ágyokat. Ha mikoron valamely beteg vet,[38] okád vala és ez szent szűz hamar valami edént nem lelhet vala, tahát Szent Margit asszon markát tartja vala az beteg eleiben, és azban vet vala. Ígyen örömest és nagy szerelmmel szolgál vala az betegöknek, és megkéri vala az priorisszátúl engedelmességben, hogy ő szolgálhatna akkoron az betegöknek, mikoron vagyon szernyebb idő, nagy hidegség, nagy sár, nagy eső és nagy hó. Gyakorta ez szent szűz önnenmaga vizet meréht vala ki az kútból és az kohnyára [h]ordja vala, meghevejti vala, és azután meg őmaga által hordja vala az udvaron az betegök házában, infirmariában, és megfereszti vala önnen kezével az betegöket.
Egy időben az szolgálólejányok közül egy megbetegöle halálra. Mely betegnek minden teste igen varas és igen veres vala, úgyhogy egyebek utálnak vala ővele bánni, de Szent Margit asszon elmene és ez szegény beteget megfereszté önnen kezével és megmosá fejét és megnyíré fejét. Ezenképpen nagy szeretettel szolgála néki.
Esmég vala egy szoror, kinek ő torkát kell vala bekötni tehénganéval, kit az szororok utálván, senki be nem köté az betegnek torkát, hanem csak Szent Margit asszon. Esmég egv időben egy beteg szoror kévána enni disznóbélt. Elmene Szent Margit asszon és megszerzé az disznóbélt. Mikoron meghozták volna az disznóbélt, adák Szent Margit asszonnak az disznó belit ganéjával öszve, miképpen az disznóból kivették vala, de ez szent szűz nagy alázatossággal elvevé és megtisztéhtá, megcsinálá, elvivé az betegnek. De mikoron az ő ruhái megrutéhtattanak volna az undokságokkal, le nem veté azért őróla az ő ruháját, hanem ezenképpen megviselé. Semminemő alázatos dolgot nem szégyelli vala tenni.
Gyakorta ez szent szűz megsöpri vala az betegházat és az szükségnek helét, az betegökét. És ennek fölötte belöl es megtisztéhtja vala. Esmég egy időben Szent Margit asszon húst süt vala az betegeknek és mondá néki szoror Benedicta, István úrnak lejánya : „Asszonyom, adjad énnekem az húst, én megsütem, amiért nem illik, hogy te süssed.” Mondá Szent Margit asszon: „Ha te sütnéd meg, tiéd volna az érdeme, de én nem akarom elvesztenem az én érdememet, azért nem adom néköd.” Gyakorta, mikoron ez szent szűz az betegeknek szolgál vala az ruháját felvonogatja vala, úgy jár vala az nagy sárban, hóban. Gyakorta ez gyenge szűz leesik vala, esmég felkel vala, úgy szolgál vala. Őnéki ruhája némikoron mind térdig megsárosul vala, de azért őróla le nem veti vala, hanem azonképpen viseli vala, és azonképpen éjjel es benne hál vala.
Mikoron az betegök húst esznek vala, Szent Margit asszon elmegyen vala az portára és úgy kér vala húst az betegöknek, és teszi vala kis teknőben, és elviszi vala az ő fején és megfőzi vala nekik. Egy napon, mikoron Szent Margit asszon vinne egy fazekat teljes tikhússal az betegöknek, és mikoron menne az kohnyáról az nagy hóban az betegházban, leesék ez szent szűz az nagy hóban és eldőle az éteknek ő leve kápája ujjára. Felkele ez szent szűz az nagy hóból nagy békességgel, és elvivé az étket az betegeknek. Esmég egy időben Szent Margít asszon elmene egy szororral húsért az betegeknek, és mikoron nem volna miben elhozni[o]k az húst, Szent Margit asszon leveté az ő scapulárát és letevé az földre, beletakará az húst. Mikoron jutottak volna mindketten az kohnyára, ez szorornak ő scapulára megundokult vala az hústól, de Szent Margit asszonnak ő scapulára tisztán megmaradott vala. Tahát ez szoror kezde megszomorodni és megháborodni, megharagodni Szent Margit asszon ellen. Szent Margit asszon kedég mosolodván mondá ez szorornak: „Miért haragudtál meg? Én jól tudom, mit gondolsz te mastan.” És megmondá mind Szent Margit asszon, valamit ez szoror gondolt vala.
De mikoron ez gyengeséges szűz megbetegedik vala, nem mondja vala meg, hanem eltűri vala, hogy meg ne bántatnék az ő szokott dolgiban és az ő szolgálatiban. Egy időben Szent Margit asszon lőn igen beteg negyven napiglan. És vala őrajta vérhas. Mind negyven napiglan elszenvedé ez nehéz betegséget, és minden szolgálatot beteljeséhte az refektóriumban és betegeknél, miképpen egyébkoron. Annéra megalázza vala őmagát az priorisszának, hogy valamit az priorissza parancsol vala, azt előszer ő akarja vala beteljeséhteni. És ha valamely szoror őmagát megvonja vala az közönséges dologtúl, kit az priorissza parancsol vala tenni, tahát ez szent szűz megerőséhti őtet jó példát adván őnéki.
Vala egy szoror, ki neveztetik vala szoror Örzsébet. Ez vala igen vén. Ez szoror Örzsébet esék nagy hosszú kórságban tizennyolc esztendeig. És juta annyé erőtelenségre és vérhasra és vetésre, semmit nem emészthet vala, úgyhogy ő magát fel nem indéthatja az ágyból. Tahát némely napon az szororok igen megfáradtanak vala, és senki nem akara néki segélleni, azaz az betegnek. De Szent Margit asszon mene az priorisszához és megkéré az priorisszátúl engedelmességet, hogy ő bánjék az szegén beteggel. Az priorissza kedég néki megengedé és hagyá, hogy egy társot vegyen véle. Szent Margit asszon kedég hívá el véle szoror Alincsát, Ajkay Péter úrnak leányát. Mikoron elmentek volna mindketten, tahát Szent Margit asszon felemelé az ágyból az szegén régi vén beteget önnen kezével, és tevé egy samel székre (egy kerek veremre), és tahát nagy dohosságáért és vérhasnak és vetésnek utálatosságáért szoror Alincsa félre voná magát, el nem szenvedheté az nagy dohosságot. Ezeket látván Szent Margit asszon mondá az szorornak: „Szerető atyámfia, ha te el nem szenvedhetöd, menj el felfelé és hagyjad énnekem ezt tennem.”
Tahát Szent Margit asszon az betegnek ágya megtisztéhtván, annak utána esmég önmaga felvevé ő karjaira az beteget és betevé az ágyban. Ezeket látván az szoror igen csudálkozik vala, hogy Szent Margit asszon elszenvedhet vala ily nagy dohosságot utálat nélköl, és hogy elbírhata ilyen nagy embert, mert ez beteg Erzsébet igen nagy ember vala. Ezeknek utána Szent Margit asszon felvevé az széket és mindazokat, kikre öltette vala, és vivé az vízhez, és önnen kezével mind megmosá. Ezenképpen szolgála ez betegnek Szent Margit asszon nagy sokszer.
Ez vasa három esztendővel ez szent szűznek halála előtt. Azért ezenképpen szolgálván az erőtleneknek, jóllehet, hogy gyakorta ő maga erőtelenb vala, követvén ő nénjének, Szent Erzsébet asszonnak ő nyomát, veti vala ömagát az betegekért mind ereje szerént, kik az klastromba valának. Kik kedég az klastromnak kívöle valának, az oly betegeket az ő képében meglátogatja vala némely igen vén fráterrel, fráter Györggyel, provinciálisnak áldomásával. És megadja vala az ő szükség[ü]kre valót azból, mit őnéki anyja, atyja ad vala, ez vén fráter által. De ezt akkoron teszi vala csak, mikoron provinciális jelen nem volt.
De mikoron az provinciális jelen vala, tahát mikoron Béla királ, királnéasszon és István királ és egyéb atyjafiai Szent Margit asszonnak hoznak vala aranyat, ezöstöt, pénzt, aranyas bársont, Szent Margit asszon ezekben semmit nem akar vala magának venni, hanem elküldi az priorisszának egyháznak dolgára. És egy részéből kéri vala az provinciálist, hogy ő képében adna alamizsnát szegényeknek ez országnak kölemb-kölemb részében, mikoron menne vizitálni. Jelesül kedég szemérmes, titkon való szegényeknek és kik szégyenlnek kuldulni. Némikoron kedig az priorisszának áldomásával köld vala szegén szentegyházaknak, prédikátor szerzetbélieknek Fejérvárra egyházi öltözetökre, kelöhre.[39] És Pesten Szent Antalban[40] rakata egy oltárt Szent Miklós pispeknek tisztességére, ezenképpen egyéb szentegyházakhoz. Ezeket mind teszi vala ez szent szűz azokból, kiket őneki az ő szülei, atyjafiai adnak vala. Mert az klastromnak jüvedelméből nem illik vala valamit valakinek adnia, sem akarja vala. Ez provinciálisnak, fráter Marciálisnak tanálcsival, tanéhtásival igyeközik, mívelködik vala Szent Margit asszon jelesben kezdettől fogva minden ő napiban.
De maga ezt sem kell elhagynonk, az ő alázatos kenyerületiről. Mert mikoron ez szent szűz áll vala az ablaknál az karban, kin nézettetik Krisztusnak szent teste, és látja vala az beteg szegényeket, miképpen az macskások[41] magokat vonsszák vala az págyimentomon,[42] nagy siralmakat tészen vala. Az szororok megkérdik vala ez siralmának okát. Ugy mond vala Szent Margit asszon: „Azért sírok, hogy kenyerülek ez beteg szegényeken, és bánkódom szűvem szerént, hogy én őket nem segélhetöm egészségekre. Ezeknek felette hálát adok az én Teremtőmnek, hogy ki kenyerölt énrajtam és engemet egészen teremtett, és mind ez mai napig egészen felnevelt, kinek okáért esmerem én magamat az ő irgalmasságának inkább kötelesnek lenni hálaadásra.”
Némikoron kéri vala az szororokat, hogy Ave Mariát mondjanak az szegényekért. Némikoron kedig, ha ez szent szűz lát vala mezéhtelen, condrás szegént, tahát elköld vala az priorisszához, hogy az szegénnek adja egyik kápáját, melyik jobb volna. Ha kedig Szent Margit asszonnak nem lészen vala több kápája egynél, tahát kéreté vala az priorisszát, hogy ő adjon ruhát az szegénnek. Oly igen kenyeröletös szűvő vala az beteg szororokon es, hogy gyakorta az ő étkét, kit őneki adtanak az asztalnál, elköldi vala az beteg szororoknak, és ő maga gyakorta étlen kel vala fel az asztaltól.
Annak okáért az ilyenféle jószágoknak kegyeségéért avagy irgalmasságának mívelkedetéért az ő nyájaskodása avagy szentséges élete egy néminemű regula szerént tartatik vala azidőbéli szororoktól, úgyhogy ha valami szerzetlenséget avagy erköcsetlenséget látnak vala egymástúl, tahát úgy mondanak vala: „Ez nincsen az mi asszonyonknak, Szent Marit asszonnak regulái kezöl!”
Mikoron ez szentséges szűz szól vala az ő atyjával és az ő bátyjával, István királyval, az ő szöleivel és egyéb atyjafiaival, az ő beszéde alkolmas időben vala mindenkoron intő és könyergő beszéd. Miképpen Béla király gyakorta megmondotta az uraknak, hogy őtet az ő lejánya, Szent Margit asszon azon kéri, hogy Istennek egyházát az ő országában ne hagynája megnyomorodni avagy megnyomoréhtani kemény fejedelmeknek miatta és egyéb fejedelmeknek és vitézeknek miatta, és hogy szegényeket, özvegyeket, árvákat és ilyenféle nyevolyaságos személyeket oltalmazná. És sokakban meghallgattatik vala Szent Margit asszon az ő atyjátúl, Béla királtúl és atyjafiaitúl, mert az ő életinek nyilvánvaló szentségéért aléghogy valaki az ő atyjafiai kezöl soha az ő akaratja ellen [nem] tött volna az időben. Jóllehet azután sokakat szenvedne, de engednek vala az ő kérésének még azokért es, kik méltók valának halálra, szabadulást vesznek vala, és szegénségben megnyomorodtakat megsegél vala. Úgyhogy ez szent szűzmindeneknek kiváltképpen való hiedelm vala minden ő szükségekben.
Esmég ez szentséges szűznek ő keménséges penitencia tartásáról bizonságot töttenek azidőbeli szororok, és úgy mondottanak, hogy ez Szent Margit asszon Karácson estin, Nagypénteken, Nagybódogasszon estin és egyéb Bódogasszon estin és egyéb nagy innepek estin veri vala, ostorozja vala őmagát oly igen keményen, mígnem ő gyengeséges testéből vér bőséggel kijö vala. És veri vala ez szent szűz őmagát némikoron töviskes vesszővel, némikoron kedég az szüldisznónak[43] bőrében csinált vesszővel, ostorral. Mikoron kedég Szent Margit asszon őmaga nem ostorozhatja vala magát az ő karjainak erőtelenségéért, mely erőtelenségest szenved vala Szent Margit asszon az ő vállaiban való fájdalmért, kit ő halálának előtte négy esztendeig szünetlen szenvede ez szent szűz, tahát ez időben ő magát ostoroztatja vala szoror Szabinával, ki őneki jeles titkosa vala. Egy időben, mikoron Szent Margit asszon az földről felkölt volna ő imádságából, Szent Margit asszonnak ő vállának csontja kimene ő heléből, úgyhogy Szent Margit asszon kezde érezni nagy fájdalmat ő vállában. Tahát az priorissza és az egyéb szororok kezdének bánkódni és keresnek vala orvosságot, kivel megorvosolhatnáják Szent Margit asszont. Ezeket látván egy szoror, Szent Margit asszonnak öccse, István királnak hugának, Anna asszonnak leánya, Margit asszon, kezdé önnenmagában ezenképpen mondani, olyha megmevetvén : „Micsoda ez, hogy ez egy szerzetösről, apárácól enné nagy gond vagyon ez orvosságokért?!”
És legottan ez szoror Margit kezde érezni nagy fájdalmat az ő jobb vállában ugyanazon helyen, hol Szent Margit asszonnak fáj vala. És tahát legottan ez szoror menne és esék Szent Margit asszonnak, ő nénjének lábához, és megmondá valamit ez róla gondolt vala. Azt es megmondá neki, minemő fájdalm esött vala őreá ez ilyenféle gondolatért. Mondván ő bőnét, kéri vala, hogy megbocsátnája az ő bőnét. Mondá Szent Margit asszon: „Szerető atyámfia, Úristen megbocsássa néked!” Ez beszédek elvégezvén legottan meggyógyula az szoror. Ez szoror kedég az gyógyulását megmondá szoror Margarétának, ki vala Moconyai Guilliniusnak, e hercegnek lejánya, és szoror Örzsébetnek, István király leányának, és szoror Mariának, Mihál úr leányának.
Esmég ez szentséges szűz gyakorta kéri vala complétának utána szoror Örzsébetet, Serennai ispán úrnak leányát, hogy elmenjen véle, és hogy ez szent szűznek diszciplinát[44] adjon.
Tahát ez szoror felveszi vala az vesszőt és veri vala Szent Margit asszont. Szent Margit asszon kedég úgy mond vala ez szorornak: „Verj, ostorozj engemet igen erősen!” És ez szoror veri vala Szent Margit asszont oly igen erősen, hogy őbelőle kijű vala az vér.
Ez szoror kedég veri vala Szent Margit asszont nagy keserő sírással, kenyerölvén őrajta. Ez diszciplinának ő vesszői valának közenséges diszciplinának vesszői. Némikoron valának töviskes vesszők, és ez vereségeket, diszciplinákat veszi vala némikoron az refectoriomba, az ajtót jól berekesztvén és némikoron az kapitulomházban.
Ez szentséges szűz ez diszciplinának gyenyerőségét megtanolá még kisded gyermek korában. Mert mikoron még Beszprimett laknék, és mikoron az szororok kompletának utána diszciplinát vesznek vala, ez szent gyermek az földen az ő mesterének mellette letérdeplik vala és kér vala diszciplinát, miképpen az egyéb szororok. Azután elmegyen vala az sekrestyében, és önnenmaga vészen vala magán diszciplinát. Minekutána kedég ez szent szűz jöve ez Bódogasszon klastromban, gyakorta kéri vala az ő társát, szoror Örzsébetet, Olimpiádisz asszonnak leányát, kivel egy könben tanolnak vala, hogy őtet megdiszciplinálja. És ez szoror megdiszciplinálja vala ez szent szüzet. Némikoron diszciplinálja vala közönséges vesszővel, némikoron kedég oly vesszővel, kinek töviske vala.
Esmég egy napon Szent Margit asszon kompletának utána hívá el véle szoror Benedictát az kapitulomházban, és Szent Margit asszon ada diszciplinát szoror Benedictának. Ez szoror Benedicta es Szent Margit asszonnak kérésére ez szent szüzet oly igen veré, hogy az nagy vereségnek miatta megfáradott vala ez szoror Benedicta.
Esmég egy szent innepnapon Szent Margit asszon szoror Sabinával mene egy házban be, mely ház oly igen setét vala, hogy semmit őbenne nem láthatnak vala. De maga mikoron Szent Margit asszon levetette volna az ő ruháját, hogy őtet ez szoror Sabina megvernéje, legottan az ház oly igen megvelágosodék, mintha nappal lett volna. Mikoron kedég Szent Margit asszon felvötte volna esmég ő ruháját, az ház lőn esmég olyan setét, mint elébb volt.
Esmég egy némönemő napon ez szoror Sabina, mikoron igen haragudt volna egy némönemő bosszúságtételről, és gondolkodnék az ő szűvében ezről és kérnéje az Úristent, hogy az haragot elvennéje az ő szűvéből, de mikoron ezt senki nem tudnája, tahát Szent Margit asszon elmene ez szororhoz és mondá néki : „Ne akarj szomorodni!” És mind megmondá, valamit ez szoror gondolt vala. Ez dolog kedég vala azon esztendőben, kiben Szent Margit asszon meghala.
Esmég ez szentséges szűznek ő keménséges penitenciájáról úgy vagyon megírván az ő szentséges életiről, hogy ez szent szűz kéré szoror Ágnest, hogy őnéki segéllene csinálni egy kapcát. Mely kapcában belöl ez szent szűz tött avagy varrott vala apró hegyes vasszegeket. És ezenképpen viseli vala ő lábaiban az Úristentől nagy szerelmmel.
Esmég ez szentséges szűz, mikoron akarja vala venni Krisztusnak szent testét, annakelőtte egy nappal elkezdi vala Szent Margit asszon vecsernyétől fogva, és áll vala imádságban nagy ájtatossággal és siralmmal, és mikoron elhívattatik az cantrixtúl, hogy megmondja az ő versét, tahát elmegyen vala, és megmondja vala. Azután esmég megtér vala az ő imádságira. És ugyanazon estve komplétának utána énekli vala igen ájtatoson, magas szóval és siralmakkal az Salve Reginát. Azon ájtatosságban áll vala az veternyén es. Veternye után nyugoszik vala egy keveset, és hajnalban esmég megtér vala imádságira, mind miséig. Es az misén veszi vala Krisztusnak szent testét nagy ájtatossággal.
Veszi vala kedég Szent Margit asszon Krisztusnak szent testét tizenötszer esztendeig.[45] De mikoron az szororok Szent Margit asszonval öszve veszik vala Krisztusnak szent testét, Szent Margit asszon elterjeszti vala őmagát az földre, és nagy siralmakkal, szöpegésekkel várja vala Krisztusnak szent testét, és úgy veszi vala őhozzá nagy édességes ájtatossággal. Minekutána kedég Szent Margit asszon veszi vala Krisztusnak szent testét, veszi vala egyfelől az keszkenőt, és tartja vala mindaddég, mígnem az egyéb szororok megkommunikálnak[46] vala, és ezt teszi vala nagy ájtatossággal. Mikoron megkérdik vala az szororok Szent Margit asszont, hogy miért tartanája ezenképpen az keszkenőt, úgymond vala Szent Margit asszon: „Azért tartom, hogy jobban láthassam Krisztusnak szent testét.”
Annak utána ez szent szűz marad vala mind teljes napestig ájtatos sírásban vecsernyéig, és olyha semmit nem eszik vala, és inkább szeret vala ájtatossággal sírnia, hogynem ennie. Mikoron kedég az asztalhoz megyen vala egyebekkel, tahát az ő orcáját befödi vala az ő vélomával és az ő kezeit öszveteszi vala. Ezenképpen imádkozik vala mind ebédöttszaka. étel nélkül.
Esmég egy időben, mikoron az szororok Szent Margit asszonval öszve Mindszent napján akarnának meggyónni és kommunikálni szokás szerént, mikoron immár Szent Marait asszonnak kellene meggyónnia és megkommunikálni, ez felöl megmondott Mindszent napján lele Szent Margit asszon egy szorort, hogy ki őnéki nem szólt vala három napon. És kezde Szent Margit asszon kételködni, hogy netalán valamiben megbántotta ez szorort. Elmene Szent Margit asszon, és ez szorornak lábainál őmagát leterjeszté és úgy kér vala bocsánatot. Ezt látván egy szoror, szoror Katerina, esztergami Senye úrnak leánya, mondá Szent Margit asszonnak: „Asszonyom, mire téssz ígyen?” Mondá Szent Margit asszon: „Bocsánatot kérek ez szorortúl, hogyha valamiben én őtet megbántottam, megbocsássa énnékem, minek előtte én meggyónjam és kommunikáljam.”
Esmég ez szentséges szűznek szájából soha senki mind ő teljes életiben nem hallott valami szernyű beszédet avagy káromlást, avagy valami bosszúbeszédet. De ha valamely szorortúl megbántatik vala ez szent szűz, nem várja vala, hogy az szoror tegyen őnéki véniát, azki őtet megbántotta, hanem ez szent alázatos szűz elmegyen vala és véniát teszen vala az szoror lábánál, ki őneki valami bosszút tött. Mert oly igen békességes vala ez szent szűz, hogy akármely igen nagy bosszút törtek avagy mondtak neki, mindenkoron nagy békességgel szenvedi vala el. Egy időben az ő mestere, Olimpiádisz megfeddé Szent Margit asszont az ő sok imádságiról és mondá neki: „Te asszonyom, eltöröd magad. Mit mielsz te? Állasz minden napon az te imádságodba, tartván az te orcádat és orrodat az földen, miképpen az disznó. Mi nem az földben keresed az Úristent?” De ez szentséges szűz Szent Margit asszon ez bosszúságos beszédöket nagy békességgel és alázatossággal szenvedé el. Sem meg nem háborodék.
Gyakorta ez szentséges szűz kéri vala az sekrestyés szorort, hogy őtet az karban rekesztenéje komplétának utána, mikoron szokás az kart betennie. Jelesöl kedég Mindszent estin. Mikoron ezek gyakorta lettenek volna, íme, egy időben, Mindszent estin kéré Szent Margit asszon ez sekrestyés szorort, hogy őtet az karban rekesztenéje és őmaga es ottan maradna vele. Tahát íme, Szent Margit asszon, mikoron sokáig állott volna imádságban az karban az oltár előtt Mindszent estin veternyének előtte, leesék Szent Margit asszon és láttatik vala miképpen holt, és mindaddég ezenképpen lőn, míg ez feljül megmondott szoror, ez sekrestyéres, megolvasá teljességgel az Szent Dávid zsoltárát, és az szoror teszen vala minden psalmosnak végén véniát. És jóllehet, hogy ez szoror sokszer teszen jegyet és szózatot, hogy Szent Margit asszon felkelne, de ő fel nem kele, sem szóla az szorornak. Tahát ez szoror kezde kételkedni Szent Margit asszonnak haláláról. Elmene Olimpiádiszhoz, Szent Margit asszon mesteréhez és ez dolgokat önnenmagának megmondá. És tahát Olimpiádis ez szororral öszve megtérnek az helyre, hol vala Szent Margit asszon. És láták őtet fekennie[47] az oltár előtt, és minek előtte közelejtöttenek volna őhozjá, felkele Szent Margit asszon. Olimpiadísz kedég kezdé feddeni ez szent szűzet, mondván: „Mit míelsz te? Akarod te e tenenmagadat megölni?” – és elmene Olimpiádisz.
Monda ez szoror Szent Margit asszonnak: „Mire szomoréhtál meg engemet?” Felele Szent Margit asszon mosolodván és az szorornak kezét fogván: „Ne akarj megszomorodni, mert keveset állottam ezenképpen!” Ez dolgok löttenek Szent Margit asszonnak halála előtt egy esztendővel.
Esmég egy éjjel, veternyének előtte bemene Szent Margit asszon az karba az ő imádkozóhelére, holott szokott vala állani és imádkozni titkon önnenmagának, és előtte valának az Szent Szűznek minden ő szép aranyas képei, táblái és ereklyéi. És mondá Szent Margit asszon szoror Elenának: „Kérlek tégedet, hogy állj itt, és senkinek meg ne mondjad, hogy én itt vagyok, és ne hagyj valamely szorort énreám jűni!”
És mikoron Szent Margit asszon sokáig állott volna ezenképpen ő imádságiban, látá ez szoror Eléna tűznek lángját Szent Margit asszonnak fején. Ezeket látván ez szoror igen megijede és fél vala menni Szent Margit asszonhoz, de maga ez szoror lassúsággal elmene Szent Margit asszonhoz és mondá neki: „Asszonyom, tűz vagyon fejeden!” Tahát Szent Margit asszon az ő kezét fejére veté és tapogat vala az ő fején. Mondá ez szorornak: „Senkinek ez látást meg ne mondjad!”
Esmég egy időben Szent Margit asszon híváel véle szoror Annát, Nyitrai Meloán úrnak leányát, és csinála ővele kenderből egy kötelet, és kéré Szent Margit asszon ez szorort, hogy ez kenderkötéllel megkötnéje és igen szoréhtanája mindkét karjait. Tahát ez szoror vevé ez kenderkötelet és megköté Szent Margit asszonnak egyik karját. Oly igen erősen szoréhtatá Szent Margit asszon az ő karját, hogy láttatik vala az kenderkötél bemenni az ő karjának húsában. Ennek utána esmég az másik karját es még ezenképpen igen erősen megkötteté, szoréhtatá.
Ez dolgok valának egy néminemő házban, mely házban szokott vala maradnia királnéasszon, Szent Margit asszonnak anyja, mikoron jű vala az klastromhoz. És vala ez dolog Szent Margit asszonnak halála előtt öt esztendővel.
Esmég egy időben nyárban, mikoron azidőbeli provinciális, fráter Marcellus megtért volna az generale capitulomból[48] és jütt volna az klastromhoz, tahát ez provinciális lelé ez klastromnak szororit szilenciomnak, vesztegségnek nagy törésében, szegésében. Ezeket látván ez provinciális igen megharagvék az szororokra és bejűve az kar alá, igen keményen megfeddé és megfenyegeté őket az szilenciomért. És mondá hogy penitenciát hagyna nekik miképpen az konstitúció[49] mondja. Ez vesztegségnek megszegéséért oly igen megharagudt vala az provinciális az szororokra, hogy azon napon semmiképpen nem akara beljebb jűni az klastromban, hanem ezenképpen nagy haraggal elmenvén, elhagyá az szororokat.
Tahát Szent Margit asszon ugyanazon napon köldé az vasablakra vecsernyének előtte az ő mesterét, Olimpiádiszt és szoror Margarétát, Guiellinos hercegnek leányát, ki vala Béla királnak rokona, az provinciálishoz, alázatosan könyeregvén, hogy az provinciális méltólna Szent Margit asszonnak es ugyanazon penitenciát hagyni, melyet akarna hagyni az szororoknak, kik az vesztegséget megtörték vala. És hogy ne kedvezne valamiben őnéki, hogy ne láttatnék az egyéb szororoknak úgy, hogy őneki penitenciája elhalogattatnék, avagy hogy őneki kedvezne azért, hogy ő királ leánya volna. Tahát ez provinciális kapitulumot tőn másodnapon, pénteken az szororoknak, és hagyá, hogy az szororok, kik a szilenciumot, az vesztegséget megtörték vala, hogy az refektóriumnak közepette mezehtelen földen üljenek, és böhtöljenek vízzel és kinyérrel.
Kit ez szororok mind beteljeséhtenek, és vélek öszve Szent Margit asszon es mind beteljeséhté nagy békességgel és alázatossággal.
Mikoron ez szentséges szűz, Szent Margit asszon ez feljül megmondott jószágos mívelködetökben foglalta volna őmagát nagy tökéletösséggel, és mikoron megutált volna minden ezvelági hangosságokat és gyenyerőségeket, mikoron az ő atyja akarja vala őtet az szerzetbel kivinni és adnia házasságra, ezeknek es ellene monda és megutálá mindenestől fogva ez szentséges szűz.
Mindezek elmúlván, íme, ez szentséges szűznek, Szent Margit asszonnak, új érdemeknek okai szolgáltatnak. Mert támada háborúság Szent Margit asszonnak szülei közett és az ő atyjafia közett, István király közett.[50] És oly igen veszedelmes háborúság támada közettek, hogy minden igazságnak szertartása néköl, és hátravetvén az isteni félelmet, mind érsekökben és pispekekben és mind jobbágyokban nagy sok ezer ártatlan emberek ítéletnek egyenessége néköl elveszének.
Mely nagy háborúságok közett ez szentséges szüznek ő siralmi valának őneki éj és napi kenyeri. Mert meggondolja vala ez szentséges szűz, hogy ez ilyenféle háborúság semmiképpen nem lehet nagy sok lelkeknek veszedelme néköl. Azt es meggondolja vala ez szent szűz, hogy ezféle háborúság nem lehet az ő szüleinek, atyjának, anyjának lelkének veszedelme néköl, kik immár megvénhedtenek vala; és mind szüleinek mind atyjafiainak utálatos fáradsága nélköl nem lehetne. Ezeknek felette ez szent szűz félti vala az ő egy méhben feküdt atyjafiának, István királnak halálát, kinek halálára igyekeznek vala, és igen keményen üldezik vala.
Mindezeknek felötte hallja vala és érti vala, hogy az anyaszentegyházat nemcsak Magyarországnak kölemb-kölemb részébe, de bizonnyal még ennek felette sok egyéb keresztyén országoknak részében es kemény fejedelmeknek, pogánoknak miatta elnyomattatni és szaggattatni. Klastromokat és szerzetösségnek helyeit megpusztéhtják annéra, hogy az Úristennek kik szolgálnak vala, az ő helyök, klastromok, benne lakozó néköl marad vala. Szegényeket és ártatlanokat annéra nyomoréhtanak vala meg, hogy az ő kiáltások mind mennyországiglan felhallik vala. Miképpen ez szent szűznek beszílik vala, anné nagy háborúság, veszedelm vala, hogy senkinek nem kedveznek vala, sem véneknek, sem ifjaknak, sem férfiaknak, sem asszonyállatoknak, sem szűzeknek, hanem mindenek álnokul megnyomoréhtatnak, minden okosság néköl.
Mindezeket hallván ez szent szűz sír vala nagy bőséggel és az ő testét ösztövérehti vala böhtökkel. És felöltözék ő ciliciumban, olyha siratván mindeneknek az ő álnokságokat, kiket azidőben az Úristennek tesznek vala. És siratja vala az megnyomorultaknak az ő nagy háborúságokat.
Teljességgel őmagát ez szent szűzsíralmakra kioldozá. És gyakorolván siralmaknak bőséges sirámit, áradásit, kéri vala ez szent szűz mind az frátereket, mind az szororokat és minden egyéb szerezetesöket, és kéretteti vala egyebekkel es, hogy könyergenének az Úristennek alázatos könyergéssel, hogy az Úr Mendenható Isten az ő jogjának hatalmával megszoréhha és megehnyítse az kegyetleneknek hatalmokat és megoltalmazja az ártatlanokat. És ezeknek felötte anyaszentegyházat, kit az ő drágalátos szent vérével öszvegyühtett mi Urunk Jézus Krisztus pogánoknak, eretneküknek, hittől-szakadtaknak miatta, és kemény fejedelmeknek miatta, kik csak névvel keresztyének, kiknek ő sokaságok azkoron gonoszul bulcsúztatott, eléggé uralkodik vala, azaz, hogy azidőbeli gonosz keresztyén uraknak nagysok gonosz hatalmak adatlanak vala ez ilyen gonosz dolgoknak tételére. Hogy az ilyen gonosz népeknek miatta ne hagynája mi Uronk Jézus Krisztus őmagát káromlatni, ezeket kéri és kéretteti vala Úristentől ez szent szűz.
Mikoron az ő nagy keserőségét látnáják az szororok, olyha őrajta könyerölvén, úgy mondnak vala őneki: „Mi tenéköd benne? Mit gonodolsz te vele? Mire, hogy minden történetért te tennenmagadat gyötred?” Tahát ez szentséges szűz, Szent Margit asszon az ő szűvének mélségéböl vonván nagy fázkodást, ezenképpen felele: „Anyaszentegyház, minden hív keresztyénnek anyja, az ő drágalátos tagiban metéltetik és ő igen keményen gyötretik, és ti azt mondjátok énneköm: »Mi tenéköd benne?« Nemde nem ő szült-e keresztvíznek miatta újonnan engemet tiveletek öszve?! Nemde az ő leányi közül való vagyok-e én? Bizonnyal az vagyok!” Ezenképpen ez szent szűz az őneki szólóknak bosszantásit meggyőzvén, őket es mind ereje szerént ugyanezen-féle könyeröletre hozza vala.
Tahát látá ez szent szűz az bőneknek áradásiban az felül megmondott nyomorúságoknak ő gonoszságit megnövekedni, azaz hogy az bőnek, az kegyetlenségek naponként növekednek vala és bévölnek vala, úgyhogy – az tatároknak kegyetlen járásoktúl megválva – száz és több esztendőtől fogva sem láttatott, sem hallatott anné nagy sok kegyetlenség keresztyén népeken, miképpen ez időben.
Azért ez szentséges szűz, Szent Margit asszon új penitenciának módját keresé, és meglelé az Mindenható Istennek haragjának megengesztelésére. Mert az ciliciomot, kit elöszer visel vala, semminek aléhtá – avagy kevés penitenciának, keménségnek aléhtá –, hanem az szüldisznónak az bőrét csináltatá meg titkon két szororokkal, kiknek egyike priorissza lőtt vala ez kalstromban, az másik kedég vala szolgálóleján.
Ugyanezen két szororok tartották vala fel ezen klastromban az szüldisznókat, és ez két szororokkal csináltatott vala magának Szent Margit asszon két-ujjné szélű avagy három-ujjné szélűen, avagy négy-ujjné szélűen az szüldisznónak bőréből egy övet. És ez szüldisznónak bőrében csinált övvel ömagát mezehtelen húsán sertéjével béfordéhtván igen keményen magát vele megszoréhtja vala.
Es ez szüldisznónak sertéjével öszve maradékát vesszőre kötözé ez szent szűz, és ugyanezen szolgálóleánytúl gyakorta diszciplinát vött. Mely diszciplinának vesszője az szüldisznónak bőrével, sertéjével öszve még ma es ez klastromban vagyon.
Ez gyenyerőségnek ruháját és ez diszciplinának vesszőjét szerzet mestere, fráter János és egyéb sok vén fráterek látták ez szent szűznek halála után, az szororok ezt titkon az frátereknek megmutatván. Mert aznak előtte, míg Szent Margit asszon élt, senki ez dologról semmit nem tudott ez három személytől megvallva, azaz Szent Margit asszon tudta ezt két szororral.
Ezeknek utána az jüvendő beszédekből minden ember tanoljon békességtartást. Felöltözék Szent Margit asszony, ez szentséges szűz, az Úr Istennek ő szerelmében, és kik ezennyé gonoszságoknak, háborúságoknak tevői, mívelködői valának keresztyének közest, miképpen feljül meg vagyon írván, ezeknek az ő gonoszságukat ez szent szűz nyilván megutálá. Akármely igen nagy személyeknek es az ő gonoszságukat megutálja vala. Sőt még ennek fölette, akármely igen sok méltósággal ékesölt személyeknek es az ő gonoszságokat nyilván megutálja vala, azaz királnak, az ő atyjának és atyjafiának, István királnak és uraknak, még ennek felötte az egyházi fejedelmeknek, érsekeknek, pispekeknek gonoszságokat nyilván megutálá.
De maga meg sem fogyatkozának ez időkben, ez napokban ez szent szűznek még azok közöl es az nagy bosszúságtételök, kik ővele Istennek házába járni és édes étkeket vennie láttatnak vala, azaz a szororok, jóllehet mind erejek szerént teszik vala ez szent szűznek az bosszúságokat, de igen óva, okoson. Mely bosszúságból ez szent szűzmindeneknek nagy békességgel békességet mutat vala, békességnek példáját adja vala.
Mindenek csodálkoznak vala az ő nagy állhatatosságán mindenökben, kezdettől fogva. És gondolják vala, hogy ha ez szent szűzet ez szerzettől és az ő klastromától kivonhatnáják, tahát őrajta minden akaratjukat megtehetnéjék. De ez szentséges szűztől olyha meggyőzettetének, meggyalázatának, őtőle félnek vala.
Kezdék ez szent szűzet sokképpen szorgalmaztatni, hogy ha többet nem tenne, mindnyájan ő kedvökért, akárcsak az szerzetöt hagyná el és az ő klastromának üdvösséges rekesztését. És valamelyekkel az szororok közül, miképpen tetszik vala, hogy kik erre könnyen engednek, hogy azokkal elmenne valamely szerzetbe, jelesöl kedég Szent Bernált szerzetébe avagy az szesztrák közkiben, hogy ott, őnálok avagy ővelek lakoznék és ővelek nyájaskodnék.
Előszer erőködének meglágyéhtani Szent Margit asszont ígíretökkel, és úgy mondnak vala: „Nagy tisztességgel visznek el tégedet, nagy sok kéncsed lészen néked. Ez országbeli urak tégedet mind nagy felséggel tisztelnek, mind érsekek, mind pispekek és jobbágyok.” Még ennek felötte pápának áldomását nagy erős mondással, bizonyéhtással ígérik vala ezekről ez szent szűznek.
De mikoron Szent Margit asszont az ő akaratjukra nem vonhatnáják, bosszúságokkal járulának Jézusnak szerelmes jegyesének ellene. Mert az régi kedveket, kiket elébb tesznek vala neki, megvonák azokat őtőle. És ennek fölötte az tartozó szükségeket es és adományokat megvonák őtőle, azaz minden szükségrevalókat: miképpen tunicella,[51] ágy és egyéb szükséges öltözet. Ezeket es mind megvonák ez szent szűztől, kikkel annakelőtte bővelködik vala az ő szüleinél, atyjafiainál és egy-méhben feküdt nénjeinél, öccseinél, mert mindenben ezek eleget adnak vala neki azkoron.
Ezeknek felötte Szent Margit asszonnak utálatjára és bosszúságára azoknak, kik erre engednek vala, Szent Margit asszonnak előtte aranyat, ezüstöt és egyéb drágalátos edéneket nagy bőséggel osztják vala. Szent Margit asszont kedég bosszúságos beszédökkel és bosszúságos téteményükkel és alkolmatlan ivöltésekkel megkeseréhtvén, nagy keserőségre ingerlik vala, mint mentöl nagyobban tehetik vala.
És nemcsak Szent Margit asszonnak teszik vala ezeket, de mind az teljes konventöt ennél nagyobbakkal fenyegetvén, ha ez szentséges nekik nemengedne. Ó, mely igen nagy hosszúságokkal és mely igen sok kölemb-kölemb bosszúságokkal gyötretik vala ezszentséges szűz az állhatatosságnak jószágos mívelkedetiért, úgyhogy testnek halálátúl megválván mendenféle gyötrelmeknek kénját tevék őrajta. Mely gyötrelmek[et], miért valának az Úristennek szerelméért és az ő házának, ékességének őrizetéért, azaz mind az ő teljes klastromának és szerzetinek ékességének, tisztességének őrizetiért, vígan szenvedi vala el ez drágalátos szent szűz. Kikből hiszjük, hogy őmagának kereste mártíromságnak érdemét.
Tahát ez történetnek alatta, azaz ezen időnek alatta, ez szentséges szűz,Szent Margit asszon, jóllehet mindenekre kész szenvedni lélekkel Krisztusnak nevéért, de maga juta az ő testének annyé nagy erőtelenségére, úgyhogy önnönmagába térvén érzéaz ő halálát közel lenni. Az ő mesterének, Olimpiádisz asszonnak és egyéb vén szororoknak megmondá az ő halálát, az ő testének megfeslését közel lenni. Ki azonképpen lőn.
Mert mikoron egy szoror megholt, és Szent Margit asszon volna az infirmáriában[52] az megholt szorornál, mondá az ő mesterének: „Én szerelmes anyám, én leszek első ez szoror után, ki meghalok.” Ki ezenképpen lőn. Esmég úgymond az ő haláláról az ő öccseinek: „Ez szerető atyámfiai, én hamar meghalok, és kérlek titeket, hogy temessetök engemet az karban, az Szent Kereszt oltára előtt. Ha kedég az kar aznak miatta igen megszorul az szororoknak, tahát temessetök engemet az én imádkozóhelemben. És ne féljetek azon, hogy az testemből valaminémö dohosság jűne ki. Mert az én testemből semminémö dohosság ki nem jű.” Ki mind ezenképpen megteljék. Mert alég ére tizenkét napot, hogy ezután ez ártatlan szent szűzet hideg kendé lelni.
Mikoron az szororok látták volna ez szent szűznek az ő nagy betegségét, igen megkeserödének rajta és megüzenék minden klastromokban. Ez szentséges szűzhez jüve azidőbeli provinciális, fráter Mihál, és meghallgatá ez szentséges szűznek ártatlan gyónását, és vevé Krisztusnak szent testét az ő szűvének buzgó szerelméből. Ennekutána kéré szent kenetnek olaját fráter Miháltúl, provinciálistúl, és megkenetteték, fráter Marcellusnak jelenvoltára.
Ezeknek utána ez szentséges szűz Szent Margit asszon odahívatá az ő fejedelmét, az priorisszát, ki vala Badoborai István úrnak leánya, és neki adá az ő ládájának kúcsát.
Ó, szerető atyámfiai! Akaratszerént való szent szegénségnek szeretői, tartói és kévánói, kik az mezéhtelen Jézust mezéhtelen követitek: lássátok, nézzétek, hajoljatok jól oda és lássátok, mit lele az priorissza magyeri Béla királnak leányának ő kéncses ládájában, és mit győhtett Asszonyunk Máriának ő klastromában. Ez szent szűznek ő ládájában való kéncsei ezek valának: őbenne valának két ciliciomok. Az egyik megszakadozott vala immár az gyakorta való viselésnek miatta, az másik cilicium kedig új vala. És vala őbenne vasból csinált öv, kivel övedözik vala az ciliciumnak alóla nagy keménséggel, és egy vesszőt, kire vala kötöztetvén az szüldisznónak bőre sertéjével öszve, kivel ez szent szűz önmagát osotorozja vala. Esmég vala az ládában két nemez kapca, mely kapcákat bevertenék vala kétfelől apró hegyes vaszegekkel, kiket ez szent szűzvisel vala ő lábaiban.
Ezek valának, szerető atyámfiai, Szent Margit asszonnak az ő drágalátos kéncsei, kikkel győhté az bádog érdemeket. Mely érdemekkel segéjt mostan menden hozzá folyamodó bőneseket.
Mikoron jutott volna ez szentséges szűz az ő betegségének tizenharmad napjára, egy szombat napon, komplétának utána, előtikszókoron, környülállván fráteröknek és szororoknak sokasága, Krisztus születetinek utána ezerkétszázhetvenegy esztendőben, ez szent szűznek kedég huszonkilenc esztendőjében, február havának tizenötöd napján,[53] meggyullada ez méltóságos szűz az mennyei jegyesnek szerelmében, kit kéván vala, kit szolgál vala, kit mindeneknek felette szeret vala, kinek szerelméért mind atyját, anyját és ez velági országnak birodalmát elhagyta vala. Az ő ártatlan lelkét, szentséges, méltóságos lelkét ajánlván az ő Teremtéjének, az ő édességes, kévánatos jegyesének, elnyugovék Úrban.
Oly igen idegen vala az ő teste minden fájdalomtúl az ő halálának idején, miképpen az ő elméje és az ő teste idegen vala minden testi romlástúl és fertezetösségtől. Legottan az szentséges szűznek ő orcája csudálatos fénességgel megfénesedék és vala az ő szemének alatta oly igen szép velágosság, mintha megaranyazták volna az ő orcáját szemének alatta.
Mikoron ez szentséges szűz ezenképpen halva fekennéjek az ő ágyában, legottan az Úristen kinyitá az ő jegyesének érdemének kéncsét betegöknek meggyógyéhtásában. Mert azon időben fekszik vala egy szoror nagy nehéz kórságban, úgyhogy egyebeknek segedelme néköl fel nem kelhet vala az ő ágyából. Mert Szent Lőrinc napjátúl fogva Szent Prisca asszon napjáig, mely napon ez szent szűzkimúlt vala ez velágból, ez szorort negyednapi hideg lelte vala. Mikoron ez szent szűznek halálát hallotta volna ez beteg szoror az egyéb szororoktúl, megkeseredék az ő szűvében, hogy ő nem szolgálhatna ez szent szűznek ő testénél az egyéb szororokkal. És kezde gondolkodni ő szűvében, hogy ha az Úristen őtet Szent Margit asszonnak érdeme miatt meggyógyítanája, tahát igen örömest szolgálna Szent Margit asszonnak testénél.
Legottan, hogy ez szoror ezeket gondolá, felkele minden segedelem néköl és elmene Szent Margit asszonnak testének szolgálatjára és szolgála az ő testénél. És kivevé ez szoror az skapulárt Szent Margit asszonnak nyakából, mert igen szörnyű vala az kohnyán való szolgálatért és tiszta, jó skapulárt ada őreá.
Ezenképpen felöltözteték nagy siralmakkal és fászkodásokkal, és mikoron volna immár veternyének ideje, felvevék ez szent szűznek az ő szentséges testét és elhozák és letevék az kar alatt. Jóllehet általjában nem nevezi meg az legenda [a] helyet, hanem csak szentegyháznak mondja, de mennére az legendának folyása tartja, az kar alját mondja szentegyháznak.
Ó, szerető atyámfiai, mindentök meggondolhatja, mely igen keserves processzió vala ez az szegén szororoknak, mikoron látják vala, hogy őnekik meg kell válniok az ő édességes anyjoktól, szentséges példájoknak fénes tökerétől és menden vigasságoktúl, jelesöl azoknak, kik ő közölek kevés idővel ez szent szűznek halála előtt őneki és őrajta nagy bosszúságokat, nyomorúságokat tettenek vala beszédökkel és téteményekkel. Gyakorta az szororok mennek vala Szent Margit asszonnak testéhez, és megnézik vala és látják vala, hogy szebb, pirosb vala hogynem éltében.
Ezenképpen álla ez szent szűznek ő teste vasárnaptól fogva keddig.
Mikoron ez szent szűz kimúlék ez velágból, legottan megizenék minden klastromokban, hogy az fráterek jünnének tisztes társossággal ez szent szűznek temetésére. Tahát azon vasárnapon, mely vasárnap éjjel ez szent szűz kimúlt vala ez gyarló velágból, némönemő fráter Péter, ki vala Győrött lektor, annak utána lőn Magyerországban provinciális, ilyen szózatot halla veternyének utána: „Az bárán megholt!” Ennek fölötte megizenék esztergami Filep érseknek és egyéb egyházi fejedelmeknek.
Azért mikoron immár kedden eljüttek volna az tisztelendő atyák és urak, esztergami érsek, váci pispek, óbudai prépost, bemenének az klastromba, hol Szent Margit asszonnak ő teste vala egy némönemő noszolyán, és felemelé az érsek Szent Margit asszonnak orcájáról az vélomot, kivel befödték vala az ő orcáját és látá az érsek Szent Margit asszonnak orcáját fénleni.
Mikoron az szororok nagy mondhatatlan keserőséggel sírnának, azonképpen az fráterek es, jóllehet hogy még az érsek és pispek, prépost és mind ővele való nagy sokaság síratlan nem tűrhetik vala az ő nagy ájtatosságoknak miatta, csudálkozván Szent Margit asszonnak ő nagy szépségén. De maga az érsek vigasztalja vala az szororokat és fráteröket mondván: „Nem kell tinéktek sírnotok az örek királnak leányán, de inkább örölnetek kell, mert immár az mennyei örek örekségnek jutalmát őtet vennie nyilván látjuk.”
Ó, menné nagy siralm vala ez időben, nemcsak prédikátor szerzetbéli frátereknek és szororoknak, kik ott jelen valának, de még ennekfelette sok egyéb szerzeteseknek es, kik jűnek vala mind az ő eltemetésének napjáiglan. Mígnem az ő tisztelendő szent teste tisztelendő atyáknak és uraknak kezek miá, azaz esztergami érseknek és váci pispeknek kezek miá, Szent Ferenc fráterinek és prépost szerzetinek[54] fráterinek jelen voltokra, plébánosoknak, férfiaknak, asszonáltatoknak, szegényeknek és nemeseknek nagy sokaságának előtte és jelen voltára, nagy tisztességgel eltemetteték, dicsérvén és áldván az Úristent az nagy sokaságú nép.
Szent Margit asszonnak ő testének eltemetése ezenképpen lőn:
Mikoron ez szent szűz ez gyarló világból kimúlt volna, annakutána harmadnapon az provinciális csináltata fából egy igen erős szekrént és igen erősen megvasaztatja, erőséhteté vasakkal és vaskarikákkal. Ennek utána beletevék Szent Margit asszonnak ő szent testét. Ezenképpen vevé esztergami érsek, váci pispek, óbudai prépost fráteröknek, szororoknak sokaságával az szekrént, kiben vala Szent Margit asszonnak teste, az ő szent testével öszve és vivék az szentegyházba, az Bódogasszonnak oltára elejben, az nagy oltár elejben, nagy tisztességgel. Az érsek fölöltezék érseki tisztességgel az misére és megmondá nagy tisztességgel és innepléssel. Annakutána az érsek önnenmaga megszolgálá ez szentségös szűznek ő testének eltemetésének minden zsolozsmáját. Ezenképpen vevék az szekrént Szent Margit asszonnak testével öszve, és bebocsáták az földben, egy verömbe avagy sérben,[55] kit ástanak vala az nagy oltárnak előtte az ő szent testének. És be nem födék földdel Szent Margit asszonnak testét, sem valamivel egyébbel, hanem csak az ő szemfedelével. Ezenképpen álla befödetlen Szent Margit asszonnak teste tizenkét napiglan.
Mikoron bebocsátták volna ez szent szűznek testét az sérben, kezde ez szent szűznek testéből nagy édességes illat kijűni. Tahát kezdének az fráterök kételkedni, hogy netalán az szororok töttenek valaminemő jó illatot avagy kenetöt Szent Margit asszonnak testéhez, és azért volna az nagyon jó illat az ő szent testénél.
Tahát az provinciális, fráter Mihál és fráter Marcellus egyéb fráterekkel öszve szerelmest megtudakozék szoror Margarétátúl, Szent Margit asszonnak öccsétől, ki vala Béla királ húgának, Anna asszonnak leánya, és egyéb szororoktúl, hogyha valaminémő kenettel megkenték Szent Margit asszonnak testét, avagy ha az ő testéhez töttek valami jó illatot. Ezenképpen mondván nekik: „Parancsolonk nektök nagy erősséggel, szent engedelmességnek erejével és átoknak kénja alatt, hogy énneköm erről bizonságot mondjatok, hogyha ti avagy valaki egyéb ti tudástokra tött valaminemő kenetöt avagy valami jó illatot Szent Margit asszonnak testéhez!”
Tahát az szororok mind egyetömbe megeskönnek nagy erősen, hogy sem ők, sem egyebek ő tudásokra semminemő kenetöt, sem jó illatot oda nem töttek. Ennek fölötte az provinciális az szororoktúl megtudakozék ez dologról még gyónásokban es, de még ott es nem lelé kölemben.
Ezenképpen az szororok mind az tizenkét napig megmaradának Szent Margit asszonnak testénél és az ő szent testétől soha kölenben el nem jőnek vala, hanem csak mikoron az [h]órákat, zsolozsmákat mondják vala, és csak mikoron esznek és alusznak vala. Hanem mindenkoron ez szent szűznek testénél állnak vala, imádkoznak vala, nézik vala és látják vala az ő szerelmes anyjokat az sérben fekedni.
Ezen időben egy némönemő fráter, kinek neve vala Péter, és vala győri lektor, annak utána lőn provinciális, hatodnapra juta ez klastromhoz, Szent Margit halála után, mert hítták vala őtet ez szent szűznek temetésére. Mikoron jutott volna Szent Margit asszonnak séréhez, kezde érezni nagy édes, csudálatos illatot, miképpen ha ott valaminémű jóillatú kenetöt töttenek volna el. Kezde ez fráter illatozni ez szent szűznek fejénél és lábainál és sokszor érzé ez csudálatos illatot. Mondá ez fráter Péter provinciálisnak: „Atyám, ez hely csudálatos illattal illatozik. Lássad, hogy oda valaminémű illatot vagy kenetöt ne töttenek legyenek.” Tahát mondá az provinciális az fráternek: „Én ez dolgot megtudakoztam nagy szerelemmel az priorisszátúl és Olimpiádisztúl és az egyéb szororoktúl, kik jelen voltanak az ő testének eltemetésén, nagy erős hitnek alatta, mint jobban lehetött, de én semmiképpen nem lelhettem, hogy az ő testéhez valaki valaminémő illatot vagy kenetöt tött volna.”
Ez időben az sérre még követ nem töttek vala, de Szent Margit asszonnak eltemetése után tizennegyed napon tőnek egy otromba faragatlan követ az szekrénre, avagy koporsóra feljül. Ugy mondanak vala az kőmíves mesterek, kiket hoztak vala Lombardiából – egyiknek vala neve Albert, másiknak Pétör –, hogy mikoron az követ az sérre tevék, nagy édes illatot érzének. Ennek utána ez feljül megmondott kőmíves mesterök faragának koporsót Szent Margit asszonnak verös márvánból, kiben mastan es fekszik ez szent szűz.
Mikoron ez koporsó megkészölt volna, két avagy három holnap után, és mikoron az mesterök elvették volna az elebbi faragatlan követ az sérről és akarnáják az verös márvánkoporsót az sérre tenni, legottan, hogy megnyitották volna az sért és akarnáják reá tenni az verös márvánkoporsót, oly igen édes illatú pára, füst és illat jű vala fel az Szent Margit asszon koporsójából, mintha nagy sok rózsák voltak volna ott. Miképpen ezen lombardiai kőmíves mesterök ezről bizonságot töttenek.
Ezenképpen lőn ez szentséges szűznek, Szent Margit asszonnak temetése, Béla királnak leányának, Bódogasszonnak egyházában, Bódogasszon oltára előtt, Bódogasszon szigetében, ki másképpen neveztetik Nyulaknak szigetinek, Úristennek tisztességére, Szíz Máriának erömére és Szent Margit asszon érdemének kimutatására. Ámen, alleluia, Jézus, Mária...
(Margit-legenda 1-108 – Nytár 8, 1–37; RMKód 10, 39–253)
[1] Kiadása: Szent Margit élete 1510. A nyelvemlék hasonmása és betűhű átirata bevezetéssel és jegyzetekkel. RMKód 10. Bp. 1990. Teljes szakirodalommal.
A magyar nyelvű Margit-legenda forrása egy 1276-1300 körül készült, és Marcellusnak, Szent Margit lelkiatyjának tulajdonított latin nyelvű legendaváltozat. A fordításra 1300 és 1320 körül kerülhetett sor, majd a gyenge, nehezen érthető szöveget 1360-1409 között átdolgozták. A Ráskai Lea másolatában (1510) fennmaradt legenda elején és végén csonka. Itt csak a tulajdonképpeni legendát közöljük a csodák és tanúvallomások nélkül.
[2] A veszprémi Szent Katalin kolostorról van szó, ahol háromesztendős korában helyezték el Margitot.
[3] vezeklőövben
[4] köntöst
[5] köpenyt, csuklyát
[6] örül
[7] IV. Béla 1247-ben kezdte el építeni a szigeti kolostort, az apácák 1252-ben költöztek be.
[8] fogadalmat
[9] hallgatásnak
[10] hangos nevetésre
[11] esztelen, balga
[12] virrasztván
[13] ebédlőterem
[14] a priorissza kényszerítése miatt
[15] fohászkodása, sóhajtozása
[16] csuklása
[17] magán kívül
[18] hálóterem
[19] a Húsvét előtti harmadik vasárnap
[20] az esti étkezésig
[21] az első kakasszóig
[22] Feketevasárnaptól (a Húsvét előtti második vasárnap)
[23] fátylával, fejkendőjével
[24] Nagycsütörtökön, a lábmosás szertartása után
[25] A veternye a’reggel’ jelentésű szláv szóból ered: éjszakai zsolozsma vagy hajnali dicséret. A vecsernye az’este’ jelentésű szláv szó származéka: esti áhítat, amivel a zsolozsma kezdődik.
[26] földre borulást
[27] fátyla
[28] könnyét
[29] előénekes apáca
[30] lepikkelyezi
[31] ringy-rongy
[32] Máté 19,29 és 10,30, valamint Lukács 14,33 összevonva.
[33] Utalás a latin legendára.
[34] 1261. június 14-én tették Margit fejére a domonkos apácák fekete fátylát.
[35] szégyent
[36] lazsnok, pokróc
[37] tartományfőnöktől
[38] hány
[39] kehelyre
[40] a domonkosok templomában
[41] sorvadásosok
[42] padozatlan
[43] sündisznó
[44] verést, ostorozást
[45] évente
[46] megáldoznak
[47] feküdni
[48] egyetemes káptalangyűlésről
[49] rendi szabály
[50] 1262-ben tört ki a viszály IV. Béla és fia, István, ifjabb király között, mely többszöri kibékülés ellenére Béla haláláig tartott.
[51] ing
[52] betegszobában
[53] Margit január 18-ról 19-re virradó éjszaka halt meg. A latinban a dátum a hónap első napjához (Kalendae) viszonyítva van megadva; a fordító ehhez hozzáadott 14 napot, ahelyett, hogy a klasszikus naptárszámítás szerint levonta volna belőle.
[54] Premontrei szerzetesekről van szó; a premontrei rendházak élén prépost áll, innen származik az elnevezés.
[55] sírban