Csáti Demeter éneke
PANNÓNIA MEGVÉTELÉRŐL[1]
(1526 körül)
1. Emlékezzenk régiekrel,
Az Szittyából kijüttekrel.
Magyaroknak eleikrel,
És azoknak vitézségekrel.
2. Szittyából kiindulának,
Hogy ez földre kijüvének,
Istentíl is kíszeríttetének,
Erdélységben letelepedének!
3. Ott jól tének ű magokkal,
Hét sereget nagyot szerzének,
Hét kapitánokat emelének,
Mindeniknek várat szerzének.
4. Mind eggyesek ű dolgukban,
Hatalmasok viadalokban!
Nincs filelmek országokban,
Csak lakoznak bátorságokban!
5. Nagy erejek mint Sámsonnak,
Bátor szívek mint oroszlánnak,
Mindent rontnak, ha indulnak,
Rettenetesek sokaságokkal.
6. Az egyik kezettek jelesb vala,
Kinek neve Árpád vala,
Mindenkiknél gazdagb vala,
Azért keztek főkapitán vala.
7. Mikort azt hallották volna,
Hogy az Duna jó víz volna,
Lakófölde nagy jó volna,
Hogy annál jobb sohol nem volna;
8. Egy kevetet választának,
Duna látni bocsátának,
Hogy ha bizont mondhatnának,
Ők az földre bészállanának.
9. Kever juta Duna mellé,
Földet, fivet megszemléle,
Duna vizit es megkímlé,
Ömagának jónak ítélé.
10. Herceg akkor az földen lengyel vala,
Ki mind ez országot bírja vala,
Lakóhele Veszprém vala,
Ez föld népe mind német vala.
11. Kevet futa bé Veszprémben,
Az hercegnek eleiben,
Magyaroknak ű szovával,
Keszeneti lén nagy tisztességvel.
12. Engem kildtek téged látnom,
Országodat mind megjárnom,
Lakóheleden megtudakoznom,
Néped tervínit tanálnom.
13. Herceg azt igen erilé,
Az kevetet megvendíglé,
Űmagának jónak ítélé,
Mert azokat keznépnek viélé.
14. Kevet onnyat elsiete,
Egy palackot kerestete,
Duna vizében belé teltse,
Feldet, fivet hamar kerestete;
15. Azt Erdelbe el-bévivé,
Árpád elett mind letevé:
Árpád látá, jó neven vívé,
Kaptánoknak mind hírré tevé.
16. Kapitánok odagyűlének,
Duna vizét ők megláták,
Földet, fivet es megláták,
Ottan reá tanácsot tartának.
17. Egy fejér lovat hozatának,
Féket, nyerget aranyast hozának,
Az herceghez bocsátának,
Hogy ilyen szóval neki szólnának:
18. „Ez szép lóval azok tisztelének,
Kik Szittyából kijüének,
Nagyságodtúl feldet kérének.
Országodban letelepedének.”
19. Herceg azval veszté magát,
Hogy az dolgot meg nem érté,
Az szép lovat megszereté,
Hogyki miatt földét elveszté.
20. Az szép lónak eriltében,
Az szót mondá az kevetnek:
„Annat adok én feldemben,
Mint kívánnak ők, nagy bősséggel.”
21. Kivetek vadnak nagy eremben,
Mert járának nagy jó véggel,
Elbúcsúznak nagy tiszteségvel,
Bésietének Erdely feldében.
22. Kivetek beszélnek kapitánokkal.
Kapitánok tanácskoznak,
Hogy ha ez földre juthatnának,
Az herceggel megvínának.
23. Istent ők ott imádának,
Háromszor Deust kiáltának;
Arról nevezték ott az várast,
Szamos mentében az nemes Dézsnek.
24. Tűlek maradott nekenk az szokásonk,
Hogy ha mikoron árút mi szakasztonk,
,,Deus, Deus!” ott kiáltonk,
Bizonságonk, hagy megárultonk.
25. Hamar mind felkészilének,
Harmad kevetet választának,
Az herceghez bocsáfának,
Hogy ilyen szóval neki szólnának:
26. „Herceg! jól meggondold magad,
Hogy ez feldet hamar elhagyjad,
Mert magyaroknak árún adtad,
Immár űnekik megbocsássad.”
27. Kevetek jutának az herceghez,
Tisztességvel neki keszenének,
Az Árpádnak ő szavával
Ezt megbeszéllék nagy bátorságval:
28. „Feldedet adtad fejér lovon,
És fivedet aranyos féken,
Duna vizit aranyas nyergen,
Akkort való nagy szökségedben.”
29. Herceg hallá, mosolyodék,
Azzal semmit nem gondola;
Az kevetnek akkoron szólala;
Haragjában azt mongya vala:
30. „Ha az szép lovat azért kildték,
Egy sulyokkal majd agyon verjék,
Nyerget vessék az Dunába,
És az féket az fíben elrekkentsék.”
31. Kevetek azt mondák az hercegnek:
„Nem kell tenni kegyelmednek;
Azzol az magyarok károsok sem lesznek,
Inkább lesznek nyereségesek.
32. Mert ebek lóval mind meghíznak,
Nyergek leszen halászoknak,
Az fékével kaszások osztoznak,
Azért teutánnad ők sok jót mondonak.”
33. Kevetek onnyat elbúcsúznak.
Herceg ottan megfélemlék,
Seregekkel gyilekezék,
Az Duna mellen el-békeltezék.
34. Árpád juta magyar néppel,
Kelem földén a Dunán elkelének,
Az Csekén ők csekének,
Az Tétémben el-feltetének.
35. Érden sokat ők értenek.
Százhalomnál megszállának,
Az herceggel megvívának.
36. Isten vala magyar néppel:
Ott járának nagy nyereséggel.
37. Az herceg ott megvereték,
Csak egyedül futnia esék.
Az Dunára őt keríték,
Semmiképpen meg nem érheték.
38. Abban egyeb nem lehete:
Az Dunában bészöktete,
Hogy már magát ott megmentenéje,
Inkább magát ott elrekkenté.
39. Árpád vala nagy eremben,
Mert az ország lén kezében.
Ő megszálla fenn egy hegyben,
Székesfejérvárhoz lén ű kezelben.
40. Ott ez ország nekiek adaték,
Magyarországnak nevezteték,
Némettűl mert megvívék,
Fegyverekkel evékkén tevék.
………………
41. Egyiknek neve Buda vala,
Ki ez országot megvette vala;
Hogy az Árpád megholt vala,
Árpád után ő kapitány vala.
42. Lakóhelye lőn Duna mentében,
Pest ellenében, fenn egy hegyben,
Arról neveztik ott a várost
Duna mentében kincses Budának.
43. Ezt szerzették Szilágyságban,
Csáti Demeter nagy gondolatjában,
Mikort nagy bú vala Magyarországban,
Egy némi-nemű múlatságában.
(18. sz-i másolatról – RMKT I, 1877, 3-8; II, 1880, 5)
[1] A fehér ló mondáját elbeszélő Pannóniai ének egy szájhagyományban élő ősi ének átdolgozása lehet. A ferences Csáti Demeter inkább lejegyzője, mint szerzője. Verselése kétütemű, kötetlen szótagszámú.