Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez – Középkor (1000-1530)

Corde, voce, mente pura

solvens Deo laudis iura

idolorum spreta cura

laetare, Pannonia.

De supernis illustrata,

verbo vitae satiata

crucis Christi fers iam grata

libens testimonia.

Ergo, per quem tibi datur

salus, caelum reseratur,

via vitae demonstratur

et iter iustitiae,

hunc extollas digna laude,

huius festum colens gaude

et gaudenti iam applaude

cantico laetitiae.

Hic est Geisae ducis natus,

visione praesignatus

ante ortum est vocatus

Stephanus a Stephano;[1]

credit pater et miratur,

parit mater et laetatur,

infans crescens exaltatur,

ut cedrus in Libano.[2]

Nam, ut puer adolevit,

mox virtutum donis crevit,

caelos amans ima sprevit

haerens Dei Filio;

huius carnis tecta velo

mens intenta semper caelo

ardet tota Dei zelo,

instat evangelio.

Per hunc Christus praedicatur,

turba credens baptizatur,

fides Christi dilatatur,

in tota Pannonia.

Hic ad instar Salomonis

struit templa, ditat donis,[3]

ornat gemmis et coronis

cruces et altaria.

Ad docendum hit praelatos

viros ponit litteratos,

iustos, fidos et probatos

ad robur fidelium.

Sic talentum sibi datum

Deo reddens duplicatum[4]

ab aeterno praeparatum

sibi scandit solium.

Ubi Christo sociatus

et a Christo sublimatus

regnat semper coronatus

in superna patria.

Hunc devote veneremur,

Hunc ex corde deprecemur,

ut per ipsum sublevemur

ad caelorum atria.

Amen.

Tiszta szívvel, szóval, ésszel,

Zengjük Istent szent beszéddel,

a bálványokat verve széjjel

vigadozz Magyarország.

Égi jókkal ékesítve,

tiéd az Élet igéje,

rajtad Krisztus szent keresztje

a felvállalt bizonyság.

Dicsérd őt, ki üdvöd hozta,

szemed égre irányozta,

élet útját megmutatta

s az igazság ösvenyét.

Dicsérjed őt méltó dallal,

tartsd ünnepét vigalommal,

mondd te is a vigadóval

az örömnek énekét.

Géza vezér volt az atyja,

látomásban hírül kapta,

nevét István mártír adta,

mielőtt megszületett.[1]

Hisz az atyja, s csodálkozik,

szül az anyja, vigadozik,

nő a gyermek, magasodik,

cédrus Libanon felett.[2]

S ahogy egyre nő a gyermek,

erényben is gazdagabb, szebb,

megvetvén a földi kincset

Isten Fiát követi.

Testben él bár, mint ruhában,

lelke fent jár ég honában,

Istenért ég hő imában

és a jó hírt hirdeti.

Mindig Krisztust prédikálja,

hisz a népe, hallgat rája,

Krisztus hite mind bejárja

az egész Pannóniát.

Mint Salamon réges-régen,

templomokat rak serényen,

gyöngyökben és ékességben[3]

ragyogtatja oltárát.

Tanítónak, vezetőnek

tudós férfit rendel főnek,

igazat, ki a hívőnek

szolgál mindig javára.

Talentumát így forgatja,

vissza kétszeresen adja,[4]

s Isten szívesen fogadja

örök királyságába.

Ott él, Jézus a barátja,

Ő vitte ily magasságba,

mindörökre koronázva

a mennyei harcában.

Tiszteljük őt kegyelettel,

könyörögjünk hű szívekkel,

hogy ott éljünk majd a szenttel

az egek hajlékában.

Amen.

Novae laudis extollamus

regem, cuius exsultamus

speciali gloria.

Dulce melos novum favum

dulci regem Ladislaum

canimus melodia.

Regis laudi nil discordet,

cuius laudem non remordet

caelestis symphonia.

Confessorum Regem laudent,

per quem reges sibi gaudent

vitae dari muncra.

Quem precamur laudantes singuli;

gemma regum totius saeculi

et spes salutifera.

O quam felix, quam praeclara

Varadini fulget ara

tuo claro nomine.

Cuius regens saecula

manus sine macula

lavit omni crimine.

Scala gentis Hungarorum,

per quam scandit ad caelorum

cathedram Pannonia.

Fama cuius caelos tendit

et terrarum comprehendit

quattuor confinia.

Per hunc vigent sacramenta

et firmatur iam inventa

fidei religio.

Aegros curans sanos fecit

et salutis opem iecit

Moysi officio.

Exauditur in hac domo,

quicquid orans petit,

homo per regis suffragia.

Per quem neque gladium,

nec incursus hostium

trepidat Hungaria.

Hostis arte plebs arrepta

prece regis est adepta

salutis piacula.

Per quem auctor fidei

cornu stillat olei

posteris per saecula.

Per hunc gentes universas

Hungarorum iam conversas

novimus imperio.

Procul ense parent per se

ferae gentes et adversae

nutu voluntario.

Ex obscuris sui iuris

iubar latens, sed iam patens

restirat prodigia.

Hostem caedit, victor redit,

barbarorum Hungarorum

unus fugat milia.

Ipse suos contemptores

poenae facit contentores,

morbos illis et languores

infert et daemonia.

Sed, qui suam sanctitatem

colunt, his fert sanitatem

et ad vitae sospitatem

rex reducit ominia.

Regum genus triumphale,

Hungarorum salus, vale,

nunc refulsit iubar tale

regum florens germine.

Regum radix Christiana,

lauda laudes, fide sana

quas exsultans vox humana

fert in tuo nomine.

Assistentes regis laudi,

coronator regis, audi

atque servos sancti regis

post hanc vitam tui gregis

transfer ad palatia.

Cuius laudi vis servire

nos ac laetos convenire,

fac ad ipsum pervenire,

ubi confer et largire

sempiterna gaudia.

Amen.

Új dicséret szava zengjen

a királynak, énekeljen

ujjongásunk dallama.

Mint a lépesméz, az ének

olyan édes, a dicséret

László királyt zengje ma.

Királyunknak szóljon ének,

erősítse a dicséret

mennyországi hangjait.

Hitvallóknak ura áldott!

Tőle nyerték a királyok

élet ajándékait.

Dicsőítnek esengve mindenek,

királyoknak gyöngye, ki mennyeket

ígérsz s üdvnek javait.

Ó mily boldog s milyen ékes,

szent nevével fényességes,

Várad híres temploma!

Századoknak királya

mosta kezét tisztára,

szenny ne érje már soha.

Ő a lépcső, magyar nemzet

rajta lépdel az egeknek

trónjához, Pannónia.

Híre-neve égig szárnyal,

eljut sebes híradással

földünk négy határira.

Véle kegyet, áldást nyerünk,

meg is tartván, mit megleltünk

hitvallásunk hajnalán.

Gyógyítja a betegséget,

munkálja az üdvösséget,

ahogy Mózes hajdanán.

E házban meghallgatást nyer

mindenre, mit kér az ember,

ha a király pártolja.

Véle semmi kardcsapást,

ellenséges támadást

nem retteg már a haza.

Ellenséggel bár csatázva,

a királynak imájára

üdvösséget nyer a nép.

Hit szerzője általa

századokra árasztja

olajának erejét.

Ő szerez a magyar népnek,

mely az igaz hitre tért meg,

birodalmi hírnevet.

Idegenek, ellenségek

békességben jól megférnek,

neki engedelmesek.

Önlelkéből, rejtettségből

csillag támad a világnak,

tündökölnek a csodák.

Erejével, győzelmével

ellenségnek, barbár népnek

futamítja nagy hadát.

Aki őt dicséri, áldja,

bíz a poklot megutálja,

nyavalyáit jóra váltja,

s elűzi ördögeit.

Ki szent voltát megtiszteli,

gyógyulását megnyerheti,

mert a király megsegíti

életre ő híveit.

Dicsősége király sarjnak,

áve, üdve magyaroknak,

értünk támadt fényes csillag,

virág ország gyökerén.

Királyt adó szent gyökérzet,

 igaz hittel a dicséret

néked is zeng, ember-ének

te neved igézetén.

Urunk, ki megkoronáztad,

hallgasd meg, kik itten áldnak,

s szent királyunk hű szolgáit

ez életből egykor átvidd

mennyei palotádba.

Akik hírét együtt zengve

összegyűltünk örvendezve,

add, hogy véle találkozzunk,

és megnyervén eljuthassunk

az örök boldogságra.

Amen.

Stirps regalis, proles regis,

imitator verae legis

vera dedit gaudia.

Hic dilectus par est malis,

in silvarum lignis qualis

arbor non est alia.

Crevit puer Emericus,

summi Regis fit amicus

a primis cunabulis.

Cedit Hostis huic antiquus,

caro, mundus inimicus

in crucis signaculis...

Clangit tuba Gedeonis,[5]

silent magi Pharaonis,

nec dat signum tertium.

Dum in psalmis decantandis

vigil praestat et sanandis

Christi dat commercium.[6]

Salutantur sancti fratres,

puer hic honorat patres

pia per oracula.

Uni unum, alii duo,

trina terno, hepta quarto

divisa dans oscula.

Stupet pater, haec dum videt,

maestus vultu corde ridet

pium placans filium.

Pandit puer veritatem,

fratris monstrat sanctitatem

Hic Conrado anxiato

ferris quinis colligato

Illustrata Pannonia

signis multis cum gratia

det laudes per saecula.

A királynak ifjú sarja

az igaz törvényt akarja

s nékünk igazságot ad:

árbóc ő, magasba szállva,

nincs is erdőn semmi szálfa

délcegebb és magosabb.

Imre gyermek kiskorába

Istenhez járt iskolába,

fő-király növelte ezt.

Ős-ellenség visszatorpan,

tőle kúsz a dög a porban,

mert kezében a kereszt.

Gédeonnak kürtje zendül,[5]

mágusokra néma csend ül,

kürt se szólal meg sehol.

Ő dalol, zsoltároz aztán,

énekekkel fönt virrasztván,

Krisztusának udvarol.[6]

Szent papok rendjét köszönti,

a szívét nekik kiönti,

mindegyikre ráborul.

Egyet egyszer, másat kétszer,

ám a negyediket hétszer,

megcsókolja jámborul.

Látva ezt elámult atyja,

vidoran-búsan kutatja,

mér tesz így magzatja, mér?

Vall az ifjú most felelve:

„Mert emez pap tiszta lelke

mint a liliom, fehér.”[7]

Konrádot a vasbilincsben,

ő föloldja, lánca nincsen,

mind lehull a lánca ott.[8]

Hát Pannónia dicsérjed,

dallal és jellel kísérjed,

Gaude turba caelestium,

plaude turma terrestrium,

et totalis vis cordium

flammescat uberius.

In hac valle miseriae

et in terris Pannoniae

ex alta stirpe Graeciae

nascitur Demetrius.

Qui semen Christi doctrinae

et formam legis divinae,

cautelam tristis ruinae

sparsit Thessalonice.

Cuius precum praesidio

Nestor fultus in stadio

Linaeum ense obvio

prostravit egregie.

Insignitus imperio

Maximianus proprio

Nestorem iubet gladio

ferire inaniter.

Demetrius in carcere

vulneratur in latere,

pro Dei Patris munere

transit laudabiliter.

Supra tumbam dum prostratur

Leontius, visitatur,

et a morte liberatur

athletae praesentia.

Reliquias deferentes

Danubii saevientes

undas scindunt spe gaudentes

eiusdem clementia.

Cuius tumba madidatur

oleo, quo solidatur

languens, si quis anxiatur

doloris incendio.

Demetrius adoptatus,

et in caelis coronatus

noster nunc sit advocatus

coram Dei Filio.

Amen.

Örvendjetek az egekben,

földünk minden szegletében,

lobogjon fel szívetekben

lángolón a szeretet,

mert a siralomnak völgyén,

Pannónia eme földjén,

görög nemzet nagy törzsökén

Demeter megszületett.

Ő oktatta Krisztus tanát,

törvényének parancsszavát,

bús romlástól óvni hazát,

Szaloniki népének;

benne bízott, imájában,

Nestor, kint az arénában

kivont karddal nagy tusában

ront Linaeus szívének.

Maximianus hatalma

s hírneve nagy, szól parancsa:

íme, itt a saját kardja,

s Nestort kivégezteti;

Demetert is cellájában

vas veri át oldalában,

bízott Isten jutalmában,

s hős lelkét kileheli.

Midőn sírjára kitették

Leontiust: észrevették

haláltól a menekedtét,

hitvallónk segélte őt,

s kik tetemét szállították

átszelvén a Duna habját,

felkorbácsolt, vad hullámát,

benne reménykedtek ők.

Sírjára ki olajat hint,

lankadásban erőt merít,

ez az olaj megszabadít

égő kíntól szenvedőt,

mert Demeter égbe szállva,

égiektől koronázva

ügyünk védi, oltalmazza

az Isten Fia előtt.

Ámen.