5. Prédikációk
[Jegyzetek]
A műfajról ld. a Latin nyelvű irodalom azonos fejezetének bevezető jegyzetét. A magyar ars praedicandi műfajról: Tarnai A., „A magyar nyelvet írni kezdik”, 257-266.
A Karthauzi Névtelen beszéd- és legendagyűjteményéből[1]
(Érdy-kódex)
Prológus[2]
(A kódex latin előszava)
Az Úr nevében. Amen. Az örök és mindenekfölött áldott Szentháromság s a Krisztus-szülő legédesebb Szűz és isteni gyermeke dicséretére, a dicsőséges Brúnónak, szent karthauzi rendünk megalapítójának, és minden mennyei erőnek örök tiszteletére, valamint az egész küzdő anyaszentegyház üdvösséges épülésére népnyelven való alkotással új lelki táplálékot kívánok [nyújtani]. Erre több laikus testvér és különböző rendbeli apácák jogos igénye és kegyes biztatása ösztönzött. Közöttük küzd az én édestestvérem maga is, Krisztusnak szentelve, a szent fátyol alatt. Az ő szükségükön megkönyörülve, az ő érdekeiket kívánom szolgálni. Bár tisztában vagyok tapasztalatlanságommal, s ily nagy munkában korábban teljességgel járatlan voltam, különösen egy ilyen szigorú szerzetesrendben, ahol a lelki élettel kapcsolatos kötelezettségek miatt sem idő, sem lehetőség nincs efféle dolgokra, de a Megváltó szava figyelmeztetett: Világítsanak a ti jócselekedeteitek az emberek előtt az isteni méltóság dicsőségére (Máté 5,16). Ezért nem merem Isten ajándékát titkon rejtegetni, aminél nincs semmi elítélendőbb, hanem szeretném mindenki számára hozzáférhetővé tenni azt. Szent magambaszállással töprengtem el azon, hogy míg a más nyelveket beszélő népeknek többnyire teljes anyanyelvre fordított Bibliájuk van – gondoljunk csak a németre, csehre, franciára vagy itt a közelünkben a szláv nyelvre, melyre az isteni Jeromos nemcsak a Bibliát magát, hanem héber, görög és latin szövegek alapján új betűkkel a teljes liturgiát is csodálatos műértéssel átültette,[3] s másoknál is ezt lehet tapasztalni –, addig a mi műveletlen és faragatlan magyar népünket nem harmatozta be ily kegyelem, hogy – akár csak vázlatok formájában is – effajta érdemekkel dicsekedhessék.[4] Azt hiszen, hogy mindezt nem annyira a tudatlanság, hanem inkább a kényelmesség és hanyagság rovására kell írni. Ezért e kegyes és üdvös munkába belefogván teljes bizalommal ajánlom magam annak a könyörületébe és égi erejébe, ki egykor egy szamár szájával hazudtolta meg az oktalan prófétát (4Mózes 22,21–34), s a gyermek nyelvét ékesszólóvá teszi (Bölcs. 10,21). Így cáfolta meg Mózest és így Jeremiást is, amikor tehetetlenségükről panaszkodtak, mondván: „Ki teremtett szájat az embereknek, s nyelvet?” (2Mózes 4,11). Másutt: „Ne mondd azt, hogy gyermek vagyok!” (Jeremiás 1,7). Ugyanilyen lélekkel tette feladatára alkalmassá Izaiást, Ezékielt, Dánielt, Ámost, Zakariást és másokat is. De az újszövetségi atyáknak is, mint tudjuk, a karizmák ugyanezen kenetével adott ..különös erőt. Most is ebben bízva próbáltam belevágni e hatalmas munkába. De leginkább mégis azért, mert forrong és szinte egész Európát megrontja a hitszegés és a veszedelmes lutheri eretnekség, mely legújabban, ó jaj, a kiválasztott magyar nép elpusztítására és elveszítésére tört. Azt a csekély erőt, amit ugyan a természet megtagadott, de az anyai könyörületesség példájára a szeretet mégiscsak megadatott nekem, fordítom szembe evvel, Jeremiás példájára, Isten házáért és az egykor a Boldogasszonynak ajánlott országért. Újfajta írási, kifejezési és tanítási módszerrel, elismert egyházdoktorok műveiből és a Szentírás legtisztább forrásából merítve, keveset ugyan, de hiteles szövegeket [ültettem át] latinból a mi népnyelvünkre. Szóról szóra [fordítottam le] az episztolákat és az evangéliumokat az év összes vasárnapjaira s a szentek ünnepeire magyarázatokkal, példákkal és nagyon hasznos tanulságokkal vagy példázatokkal, a mindkét nembeli egyszerűbb testvérek és a latinban kevésbé jártas ifjak számára. E szent együgyű testvéreknek és nővéreknek is legyen mindez hozzáférhető, hogy nagy és kis ünnepeken mintegy tanulva, a szentbeszéd és az olvasmány idejét hasznosabban tölthessék el. Ha valaki rosszindulatúan szemrehányást tenne nekem ezért,vádolja a szeretetet, mely e feladat vállalására késztetett. De ettől nemigen tartok. Ha viszont valaki a hiányosságokat kívánja hozzáértéssel kijavítani, az iránt, míg élek, hálás leszek. Végezetül idézzük a kiváló Jeromost: Ki-ki annyit ajánljon fel az Úr házában, amennyit tud: némelyek aranyat, mások ezüstöt vagy drágakövet. Ezért, jóllehet nem vagyunk képesek egyformán drága dolgokat adni, de mint a szegény özvegyasszony, ajánljuk fel boldogan mi is a két fillért (Márk 12,42–44) kezünk munkájából lelkünk üdvével együtt annak, aki az Atyával és a Szentlélekkel együtt mindenekfölött áldott örök Isten, ki él és uralkodik örökkön örökké. Amen.
(Érdy-kódex 1 – Nytár 4, XXIII–XXIV)
Fordította Madas Edit
Elkezdődnek a vasár- és ünnepnapi episztolák és evangéliumok az egész esztendőre, posztillákkal és legendáikkal, melyeket szorgalmas gonddal és sok éven át tartó munkával az olvasók épülésére anyanyelven készítettem el, amint azt az érdeklődő világosan meglátja. Laus Deo.[5]
Fordította: MADAS EDIT
Prohemium libri
(A kódex magyar előszava)
Áldott Úr Jézus Krisztusnak nevében és ő kegyes szent szilejének, Asszonyunk Szíz Máriának, és mind az mennyei dicsőséges udvarnak méltó erömekre, sok ájojtatus híveknek kérelmésökre és lelki használatjokra nagy mukára vetvén elmönket, kezönket, kit maga oly, mint semmije tudván, az mennyei érdemnek és koronának okáért. Bölcsnek mondása szerént „Az jó dolognak lészen jövendőre dicsőséges gyimölcse” (Bölcs. 3,15). Azonról Cassianus nevő doktor meg úgy mond: „Áldott az oly muka, ki az mennyei dicsőséges királnak szolgálatjára lészen. De mindazonáltal, miért mindenfelől az gyarló gyökér velönk és bennönk szakadott, minden erőnk miatt jó tehetetlenök vagyunk, Idvözöjtenknek mondása szerént szikség azért folyamnunk az áldott vigasztaló Szentlélek malasztjához (János 20,22), kinek nyerésére egyetemben járulván az mi nemes mennyei kerálné Asszonyunkhoz, ki minekönk hamarabb és bővebben nyerheti ő áldott Szent Fiátúl. Kinek erejével légyen igaz és méltó, légyen dicséretes és idvességes mindennek, valakinek szeme elében akad ez írás. Ha mi fogyatkozásnak kedég történik esni, avagy valamel igének hagyomásának,[6] valaki megérti és tudhatja, semmi ellensés nem lészen oka, ha megemendálja.[7] Mert valami dolog jobbá lehet, annéval jobb lészen. Ha kedég valaki valami jót talál benne avagy hasznot vehet belőle, adjon hálát és dicséretöt, ne annak, aki írta és szörzötte, de aki adta, Úristennek. Én kedég minden és teljes bizodalmammal ajánlom, mint szegén bínes, magamat imádságtokban.
(Érdy-kódex 3 – Nytár 4, 1–2)
Ádvent első vasárnapjára[8]
Episztola
Ez mai szent episztolát írta meg Szent Pál apostol Rómaiaknak írt levelének tizenharmad részében, és olvassa anyaszentegyház ez első ádvent vasárnapnak miséjében. Mely episztolának előtte azon kapitulomba emléközik az atyafiúi szent szeretetnek tartásáról, mondván: „Senkinek semmivel ne tartozjatok, hanem csak hogy egymást szeressétök, mert valaki igazán szereti ő barátját, atyjafiát, az bel teljesöjti az törvént” (Róm. 13,8), azaz Úristennek szent parancsolatját. Ennek immáron rokon utána követközik ez mai szent episztola.
„Atyámfiai, tudjátok, mert ideje immáran minekönk álmunkból felserkennönk, mert mastan közelben vagyon a mi idvességünk, honnem, mint elébb hittök Az éj elmúlt, az nap kedég elközelgetött. Hányjok el azért tőlönk az setétségnek mívelködetit, és vegyök fel az világosságnak fegyverét. Úgy, hogy nappal, tisztességgel járjunk, ne csak azon torkosságban és részegségben, ne csak restségben és förtözetességben, ne csak egymással való veteködésben és irigységben. De őtözjetök fel a mi Urunk Jézusban Krisztusban” (Róm. 13,11–14), azaz őtet követvén jó életben.
Az Úr négy eljöveteléről
Idvözejtenk úr Jézus Krisztusban szerelmes és tisztölendő atyámfiai, meghallók ez mai szent vasárnapnak episztoláját és benne való értelmét, kiből szikség immáran lelki tanúságot is keresnönk mi idvességönk mellé. Mert úgy mond másod helyen ezen Szent Pál: „Valamenné írások vannak – értsed, Szentlélek Úristen miatt szereztetvén –, mind a mi tanúságunkra vannak” (Róm. 15,4). Némelyek, hogy mi magunkat tudjok igazgatni, tartani, éltetni, viselni és minden gonosztúl ótalmazni. Némelyek, hogy jót gonosztúl meg tudjunk választani. Némelyek kedég, [hogy] minémő gonosz légyen ez világ és elmulandó, [s] mel bódog légyen mennyeknek országa és erekkévaló. Némelyek, [hogy] mel veszedelemre mennek és nagy kénra az nyavalyás bínesek ő haláloknak utána, viszon-ellen mel erek eremre mennek az igazak, mikoron malasztban kive múlnak. Annak okáért nem kell, szerelmes atyámfiai, az Szentírást megutálni avagy hátra vetni, de eremest hallgatni, olvasni és tanulni. Kinek minő haszna légyen, halljok a mennyei doktornak szájából: „Bódogok, kik hallgatják Istennek igéjét és téteménnyel bel teljesöjtik [azt]” (Lukács 11,28). Azont hirdeti anyaszentegyház minekönk ez mai szent episztolának és evangéliomnak értelméből, miképpen ez számos szent napokban minden életönket megjobbohok, és lelki jószágokkal szerezjök magonkat test szerént, lélek szerént az jövendő Úristen Fia sziletésének áldott innepére, mint jó keresztyének.
Azért továbbá való tanúságunknak használatjára négy rendbeli tanúságunk lészen ez szent ádventnak méltóságáról, miképpen hogy négy rendbeli jevetelit tudjok Szentírásból az Úristennek lennie. Tudnia illik testben, lélekben, halálra és ítéletre, kikről nyilván emléközik anyaszentegyház ez számos szent napokban.
Ez első jevetelinek ismeretire testben, kit immáran látunk bel teljesödvén lenni, doktorok Szentírásban kérdést támasztnak tanúságnak okáért: Mi oka lén, hogy az áldott Atya mindenható Úristen Szent Fiának ez világra kelleték jőnie halandó testben? Kire reá felelvén imez három jeles okát vetik. Első alkolmasság, másod szikség, harmad használatosság. Elészer alkolmas vala eljőni ennenmagának az felséges Teremtőnek emberi természetnek felőle, ki mindenestöl fogva elfeledközött vala az ő jó voltáról, és nagy tévölgésben és bálván-imádásban keverödött vala. Mint írván vagyon Mojzes másod kenyvének VIII. kapitulomában, holott Mojzes és Áron parancsolván fáraó királnak, hogy az Istennek választott népét kibocsátaná az pusztában áldozni, monda őnekik fáraó királ: „Kicsoda az Úristen, hogy Izraelt földemből kibocsátanám? Nem tudom Istent, ki légyen, Izraelt sem bocsátom el” (2 Mózes 5,2). De Szent Dávid prófétának mondása szerént: „Notus in Iudea Deus tantum – Csak az zsidó nemzet ismeri vala az Úristent” (Zsolt. 72,2). De még azok es elveszének, mint szemönkkel jól látjok, az nagy hitetlenségnek miatta. Annak okáért alkolmas vala eljőni az Úristennek, hogy ismeretre adná ennenmagát embereknek.
Másodszor alkolmas vala eljőni időnek bel teljesödéséért, kit régtűl fogván elvégezött vala az ő isteni tanácsában, és szent prófétáknak miatta megizent vala ez világra.
Harmadszor alkolmas vala eljőni az nagy közönséges betegségnek és halálnak elhatalmazásáért, kiről úgy mond Szent Ágoston doktor: „Akkoron jöve el az nagy orvos, mikoron mindez széles világon nagy betegség vala.” Kiről Szent Izaiás próféta es úgy mond: „Hacsak az mennyei seregöknek Ura, Istene nem gyökerezött volna mibennönk – értvén testi sziletésnek miatta –, mint az átkozott Szodomának és Gomorrának várasi, olyanok lettönk volna” (Izaiás 1,9). Ó azért, szerelmes atyámfiai, ki gondolhatja meg ez első jevetelinek nagy szikséges és használatos méltóságát? Ó, mel nagy hálaadással tartozunk érette ő szent Felségének! Úgy mond róla Szent Bernáld doktor: „Ó, bizonyával nagy szikséges minekönk az kegyelmes Megváltónak eljöveteli, hogy koronkéd mibennönk lakozjék szent hitnek, reménségnek és szeretetnek miatta, és hogy megvilágosohha a mi lelki-testi vakságunkat, hogy megsegéjtse az mi erőtelenségönket, hogy megvigaszja[9] az mi betegségönket, hogy megtámogassa az mi gyarlóságunkat, és hogy megótalmazja gonosz ellenségtől és veszedelmes kísértettől[10] mind életönket, mind halálunkat.”
Másod tanúságunk leszen az másod jöveteliről, ki volt és naponkéd lészen, tudnia illik embernek szívében, lelkében az Vigasztaló Szentlélek malasztjának miatta. Erről szól Szent Jánus evangéliumi kenyvének XIV. [része]: „Ha ki engem szeret, az én beszédemet tartja, és őhozjá jevönk és őnála lakodalmat tészönk" (János 14,13). Másod helyen meg úgy mond: „és őnála vacsorálunk.” Kin Szent Gergel doktor mondása szerént jegyzettetik az mennyei véghetetlen lakodalom. Erről értetik ez mai szent episztolának es lelki értelme, hogy ne legyönk álmasok ett ez világon élvén, de vigyázjunk.
Lelki tanúságot vet róla példa szerént Albumazar Algasel: ,Íme, látjok természet szerént, mikoron az fénes napnak alája jut ő forgása szerént az holdnak homályos teste, megfogja tőlönk az napnak fénét, és úgy láttatik, hogyha elveszne az napnak féne. Ha kedég elmégyen alóla, ottan esmeg kibocsátja hozjánk ő világosságát az nap. Azonképpen vagyon az bín embernek lelkében, homályosságot tészen Isten között és ember között, hogy Úristen az ő szent malasztjával nem fér, és nem adhatja világát embernek, míg az bínnek setétsége közbevettetött.” Ezenről úgy mond Ésaiás próféta szája által es az Úristen: „Ha kiszaggatandod közölünk az kötelet, azaz bínnek kötelezetit, támad teneköd világosság, és Úristennek fénessége beltölti az te házadat” (Izaiás 58,6,8). Íme, miképpen jőnek egybe ez mai szent episztolával, kiben úgy mond Szent Pá1 apostol: „Atyámfiai, hányjok el azért mitőlönk az setétségnek mívelködetit etc.” Kiből nyilvánvaló lelki tanúságot vehetönk; hogyha az édes Úristennek szent malasztját kévánjuk jőnie mi szívünkbe-lelkönkbe, hát minden bínnek förtelmétől és szemérmös[11] mívelködetöktűl megtisztohok az mi szívünknek szállását és lelkönknek házát. De annak felette, mint illik lenni, szent jószágoknak szép illatú virágával befízjök és meghintsök, [hogy] jó kedvvel jühessön és lakozhassék Atya, Fiú, Szentlélek és az kegyes Szíz Mária asszonyunk mind az mennyei szentökkel, szent angyalokkal az mi hajlokunkban. Ó, szerelmes atyámfiai, mel áldott ember és bódog lélek, ki ezenképpen tudja magát tartani!
Harmad tanúságunk lészen az halálra való jöveteliről. Erről szól Szent Márk evangéliomának tizenharmad részében: „Legyetök – úgymond – készök, mert nem tudjátok, mel hórában Embernek Fia eljő, estve avagy hollal,[12] éjféli koron avagy tikszó koron” (Márk 13,35). Kiről úgymond Szent Ágoston doktor: „Úgy kell keresztyén embernek élni és várni, hogy ha ma lenne avagy ezen hórában, mert semmi nincsen bizonyosb, mint az halál, de semmi bizontalanb, mint az halálnak hórája”. Ó, szerelmes atyámfiai, gondoljátok-é, mennyien feküsznek mastan es ez hórában halva, de kik még sok esztendőt véltenek élnie. Azért mondja Bölcs egyik kenyvében: „Ma énnekem, honap teneked” (Préd. 38,23). Ha mát adták, holnapot csak ígérték. Felette nagy gondot kell minekönk róla viselnünk, mert Idvözejtenk mondása szerént: „Sem napját, sem hóráját nem tudjok” (Máté 24,36). Másod okáért, mert bizonyával, ha történik vesztenünk, nagyot vesztünk, ha kedég történik nyernünk, esmeg nagyot nyerünk. Kire segéljen meg az Úristen!
Negyed tanúságunk lészen az negyedik jevetelről, ki mondatik lenni utolsó ítéletre, kiről emléközik ez mai szent evangéliom es, mint meghalljok. Kinek nyilvábban való értelmére doktoroknak mondások szerént kérdésök támadhatnak tanúságnak okáért. Mi oka, hogy anné számtalan csodák és jegyök lésznek az jövendő végső ítéletnek előtte? Kikről mind az szent próféták nyilván szólnak, mind az szent evangéliom nyilván emléközik. Doktorok reá felelvén négy okokat találnak róla. Első, az nyavalyás bíneseknek igazsággal való bosszúállásokra és gyetrelmökre. Mert ám úgy mond Szent Gergel doktor róla: „Megbántván az felséges Teremtőt, megbántatik vele minden teremtött állat”. Azért Istennek igazsága adja, hogy az nagy bosszúállásnak idejin minden termetött állat mennyen-földön, égben és tengerben ellenönk támadjanak. Kikről írván vagyon: „Armabit creaturam in ultionem inimicorum, et pugnabit cum illo orbis terrarum contra insensatos – Az nagy ítéletnek idejin felfegyverközteti mind egész teremtött állatot ő ellenséginek bosszúállására, és viaskodik őérette mind egész földnek kereksége az esztelenek ellen” (Bölcs. 5,18,21). Miképpen kedég az lehessön, megmagyarázván bódugságos Szent Gergel úgy mond In Omelia de martyribus: „Mert valamit az teremtő Úristen minekönk naponkéd való életönkre adott ő szent irgalmassága szerént, mi mindent veszedelmes életre szerzettönk gonoszságunk szerént. Annak okáért immáran úgy lészen jevendőre, hogy kik mindenben gonoszul éltönk, mindenek gyetörjenek etc.”
Másod okáért lésznek az nagy rettenetes csodák az nagy hatalmas ítéletnek félelmes voltáért, hogy mindenek eszekben vegyék, minémő nagy rettenetességgel és hatalmassággal jő az nagy Ítélő Bíró mindeneket megítélni. Kiről úgy mond szent Gergel doktor: „Az utolsó rettenetes ítéletöt nagy sok rettenetes csodák veszik elöl,[13] hogy megjelentessék, minémő veszedelmes lészen az utána követközendő veszedelöm. Kiről Szent Bernáld meg úgy mond: Ó, ha ez világi halandó emberek ezenképpen félnek, rettegnek ez világi veszedelemnek előtte, vajon hát minémő félelembe esnek, mikoron az nagy hatalmas Bíró szájából kihallandják származni: „Én atyámnak átkozottai, menjetök az erek tízre, ki meg vagyon szereztetvén erdegnek és az ő angyalinak (Máté 25,41).
Harmad okáért lésznek az nagy rettenetes csodák az veszedelmes kárhozandóknak vádolásokra. Mert minek okáért Úristen emberi nemzetöt tulajdon az ő szent neve dicséretire és szolgálatjára teremtött légyen, és minden egyéb teremtött állatokat embernek használatjára, annak okáért immáran, kik engedetlenek voltanak Úristennek, mindenek vádolják őket az nagy hálálatlanságról. Erről értetik az Szent Dávid prófátának mondása: „Homo cum in honore esset etc.” – Mikoron ember tisztösségben volna, nem érteközék meg róla – azaz nem tartá magát reá –, de hasonlá magát az oktalan barmokhoz, érzékenségének gonoszra való hajlása miatt, és hosonlatus lénőhozjájok” (Zsolt. 48,21). „Azért reá kejájt emberre mind ez széles világ, mondván: Lássad ember, mel igen szeretött tégödet az te Urad, Istened, ki engemet mind bennem valóval teéretted teremtött, hogy szolgálnék teneköd, és éltetnélek tégödet. Te kedég élyen nagy hálálatlan voltál róla. Azért méltán vettetöl az erek pokolnak kénjára” – Hugó.
Negyed okáért lésznek az nagy csodák kenyerületességért, hogy minden teremtött állatok sirassák az szegén bíneseknek kárhozatjokat. Kiről úgy mond Aranszájú Szent Jánus példát hozván reá: „Íme, mikoron ez világon valamel családus ember meghal, minden rokonsági, házabeli, nemzeti és jóbaráti siratják, és feketében ötöznek gyászolván. Azonképpen emberi nemzetöt, mikoron az végső napra jut, menny, feld, egek, csillagok siratják és gyászolják veszedelmét.” Ó, felséges teremtő és megváltó Úristen, honnem gondolják meg ez mastani népek mind ez élyen dolgokat, hogy erekké el ne vesznének. Bizon hiszöm, nem törnének egymásra, ha látnák az jevendő nagy veszedelmet. De miért megvakojtotta őket az nagy esztelenség és megbolondojtotta ez világi telhetetlenség, Bölcsnek mondása szerint „ő haláloknak utána egy punktban pokolra szállnak” (Jób 21,13). Ó, szerelmes atyámfiai, ennek ellene prédikálja vala az mi édes Urunk Jézus az szent evangéliomban: „Mit használ ember vele, ha még mind ez széles világot elnyerhetné es, ha halálának utána lelkének veszedelmére vagyon” (Máté 16,26). És semmit vele el nem vihet, de akármel erős, kazdag, hatalmas légyen, mind elmaradnak tőle, csak ennen maga mégyen számot adni az Úristennek eleiben. Akkoron megnyílik szeme és megjő esze, mint élt, mint tett és mint használt ez világon. De mindennél nehezebb dolga az lészen embernek, hogy semmi dolgában időt nem vehet, sem meg nem változhatik Szent Izaiás próféta mondása szerént.
Másod kérdés, az utolsó ítéletnek ismeretiről. Minemők lésznek az nagy rettenetes csodák, kik az utolsó ítéletöt elöl vészik? Arra felel Szent Richardus, és úgymond: „Az tudó dolog, hogy valami rettenetes jeleneteknek annak elette kell jőniök. Egy okáért az felséges Királnak és hatalmas Bírónak méltó jövetelire, másodért, hogy emberek, de kiváltképpen az igazak hozjá szerezjék ennenmagokat az nagy ítéletnek előtte.” Avagy, ha lehet, az szegén bínesek es penitenciára térjenek. „De az napot és az hórát soha senki nem tudhatja meg nyilván”, ki csak az Úristennél vagyon tudva (Máté 24,36). Találtaték kedég Szent Ieronimus doktornak mondásában, ki az régi zsidóknak írásokban olvasta légyen, tizenöt napon való csodáknak lenni az utolsó ítéletnek elette. Kiről Lyrai Miklós doktor úgy mond: „Hogy ha az napok és az csodák mind rokon közel egymás után lésznek avagy közbevetéssel, [nem tudható]. Annak okáért es az utolsó napnak senki nem mehet végére.” Azért hagyjok az Úristennek, mi kedég légyünk készök hozjá.
Richardus azért és Szent Tamás doktor ezenképpen számlálják az napokat és az csodákat előve: Első nap az tengernek vize minden hegyeknek felette neveködik tizenöt singgel,[14] mint az régi vízözönkoron volt. Másod napon annéra elapad, hogy csak alig látszik az fenekén víznek lenni. Harmad napon esmeg megtelik, mint annak előtte. Negyed napon az tengerbeli halak egyben győlnek, úgy mint az felséges teremtő Úristennek hálát adván, és meghalnak. Ötöd napon az égi madarak mind egy nagy mezőre gyöleköznek, és nagy, siralmas szólással hálát adván Úristennek minden természet szerént való jóról, mert ők es megismerik ő halálok napját. Hatod napon nagy tizes szélvész támad napnyugatról, és ez éltő állatokat megtéröjti napkeletre, és az tenger vize felgyullad és megég. Heted napon az csillagok és forgó természetök megállnak, és tizes istököket eresztenek ez földre. Nyolcad napon oly nagy földindulás lészen, kihöz hasonlatos soha nem volt kezdettől fogva, és minden rakások az földre hullnak. Kilenced napon minden kősziklák meghasadoznak, és mind porrá lésznek. Tized napon minden fák, fivek és vetemények véres verejtéköt bocsátnak és megasznak. Tizenegyed napon minden hegyek, halmok és töltésök leolvadnak az földszínre, és eligyenösülnek. Tizenkettőd napon minden rendbeli vadak és férgek kifutnak az mezőkre nagy ordojtással, sem ételt, sem italt nem vésznek, mert megismerik ő haláloknak napját. Tizenharmad napon napkelettől fogva napnyugotig minden koporsók megnyittatnak, és kive hányatnak belőle az holt tagok, várván az feltámadást. Tizennegyed napon az szegén népek, kik ugyan lésznek, kijőnek az földnek vermeiből, sem esznek, sem isznak továbbá, de mint eszeveszöttek csak tétova futosnak, eremest meghalnának, de nem lehet ideig. Tizenötöd napon azok es meghalnak, és továbbá nem élhetnek, mert mindez széles világ megég az holdnak egétűl fogva mindez földnek fenekéig, és semmi teremtött állat meg nem maradhat.” Továbbá minő dolgok légyenek az végső ítéletnek napján, azt más vasárnapra hagyjok, légyen elég ez mai napon róla szólván. De addéglan szikség, hogy imádjunk egymásért és viseljönk gondot róla, mit kelljen tennönk magunkat hozjá szerezvén. Segéljen reá Úristen.
Ennek utána követközik az szent evangéliom, ki másod helyen vagyon megírván.
(Érdy-kódex 3–8 – Nytár 4, 2–9)
Karácsony estére
Áldott Úr Jézusban Krisztusban, szerelmes atyámfiai, miért vitézködő anyaszentegyház a mi édes Idvezöjtenknek sziletöt napjának kegyes innepét esztendő fordulatja szerént meg adta érnönk, nagyobb lelki, testi ervendetes dicséretnek okáért megbévöjtötte mind az egyházi szent zsolozsmát mind veternyén, mind vecsernyén. Azonképpen az szentmisén es mind próféciát, mind episztolát szokott énekelni nagyobb hálaadásnak és ájojtatusságnak okáért, miért mind Ótörvén, mind Újtörvén és szentöknek mondások, írások, szent kenyvök teljes Urunk Jézus Krisztusnak dicséretivel és méltóságus mívelködetivel, kik minekönk mind tanúságunkra vannak és idvességünkre, Szent Gergel doktornak mondása szerént. Ez mai szent napnak azért próféciáját, kit az szent episztolának előtte éneklenek az nagymisén, írta meg Szent Ésaiás próféta kenyvének hatvankettőd részében, kinek bötő szerént való magyarsága ezenképpen vagyon:
Prófécia
„Sionnak népéért nem hallgatom el, és Jeruzsálemért nem nyugoszom, mígnem kinyomottassék az ő megigazojtója, mint az fén, és az ő Idvözejteje, mint az lámpás, meggyojtassék. És meglátják az idegön népek az te igazodat, és minden földi királyok nemes magzatodat. És hívattatik teneked új neved, kit Úrnak szája nevezött. És léssz dicsőségnek koronája Úrnak kezében, és az erek országnak címöre te Istenednek kezében. Nem hívattatol továbbá elhagyattatott[nak], és az te földed nem hívattatik tebbé elpusztultatottnak. De hívattatol: »Én akaratom őbenne«, és az te földed lakoztattatik. Mert kellemetessége vagyon Úrnak tebenned” (Izaiás 62,1–4).
Ez mai szent episztolát kedég írta meg Szent Pál apostol Rómaiaknak írt levelének első részében, kiben tészen bizonságot Urunk Jézus Krisztusról. Mert még régtűl fogván meg volt ígyértetvén az szent prófétáknak szájok által, és miképpen Dávid királnak neméből kellött származni test szerént, kinek szent malasztjában mindennek idvesség adatik, kik mind őbenne hisznek. Mely episztolának bötő szerént való magyarsága ezenképpen vagyon:
Episztola
„Pál, Krisztus Jézusnak hivatalos apostola, magának választatott Istennek evangéliomára, kit még elébb megígyért vala ő prófétájának miatta az szent írásokban, ő Fiáról, ki lén őneki Dávidnak neméből test szerént, ki választatott Istennek Fiának lenni hatalmasságában, megszentölő Léleknek miatta, halottaknak feltámadatjából, mi Urunk Jézusnak Krisztusnak személye szerént. Kitől vettönk malasztot és apostolságot ez szent hitnek engödelmére minden népek között az ő szent nevéért, kikben vagytok ti es hívattatván, mi Urunk Jézusban Krisztusban” (Róm. 1,1–6).
Ez mai szent evangéliomot írta meg Szent Máté evangéliomról szörzött kenyvének első részében. Kinek bötő szerént való magyarázatja ezenképpen vagyon:
Evangéliom
„Az időben, mikoron jegyzettetött volna Jézusnak anyja, Mária, Józsefnek, minek előtte eggyé lennének, leletteték Sziz Máriának méhében lenni Szentléleknek miatta. József kedég, az ő ura, mikoron igaz [ember] volna és nem akará őtet hazavinni, titkon el akará hagyni őtet. Ezt azért magában gondolván, íme, Úristennek angyala, álmában neki jelenék, mondván: »József, Dávid királnak fia, ne akarj félni Máriát jegyösöl hozjád venni, mert az, ki őbenne sziletött, Szentlélektől vagyon. Szil kedég fiat, és hívod neki nevét Jézusnak, mert ő idvözöjti az ő népét az ő bineiből.«” (Máté 1,18–21).
Úr Jézusban Krisztusban szerelmes atyámfiai, meghallván és értvén az Szentírásnak magyarságát, kikben emléközik anyaszentegyház mi édes, aranyas Jézus Urunknak kegyes sziletéséről, intvén alattomban reá, miképpen kelljen elejben járulni élyen nemes felségnek, drágalátus úrnak, dicsőséges királnak és minden malasztus jószággal teljes vendégnek. Ó, szerelmes atyámfiai, ha immáran minden lelki és testi tisztasággal hozjá szerzöttétök magatokat, légyen egyetemben igyenlő ájojtatusságnak, lelki gerjedetes szeretetnek, lángazó gyulladásnak Szentlélektől származott tize mibennönk. Szikség, mert írván vagyon, hogy az áldott mennynek, földnek teremtő Ura, Istene, kinek elejben akarunk járulni, megemésztő tíznek mondatik. Egy okáért, mert valakinek szállására menend, minden ellenségöt kivet onnan, és minden halál szilő veszedelmet megemészt, és más bírót ott nem hágy uralkodni. Más okáért, mert valakinek hajlokában belszálland, mindenestől fogva megemészti, azaz hozjá hasonlatossá és kellemetessé tészi, hogy ő es az úristenessé légyen. „Ego dixi, dii estis et filii Excelsi omnes. – Én mondám, mert mind istenek vagytok ti és az mennyei Felségnek fiai” (Zsolt. 81,6). „Én mennyei szent Atyám, tartsad meg őket minden gonosztúl, hogy miként mi egyek vagyunk, Atya és Fiú, azonképpen ők es egyek legyenek mibennönk” (János 17,21). Kinek fondamentomát ez mai szent sziletetnek napján veté fel, kinek végezeti soha nem lészen mennyei dicsőségnek bódog országában.
Ez mai szent napnak azért méltóságára három rendbeli tanúságunk lészen idvességönk mellé. Első lészen arról, miné és minemő időben szilettenek ez mastani szentök, kikről szólani akarunk, tudnia illik Szent József, Asszonyunk Szíz Mária és Úr Fiú Jézus Krisztus ez világra. Kiknek bizony értelmét ezenképpen találjok az Nagy Krónikában, jóllehet sokan sokképpen szóljanak róla. „Mikoron ez világ sziletetinek utána írnának ötezer egy híján – nekik tíz híján mondják – esztendőben, és Rómaságban, avagy ez világ nagyobb részét bírná és uralkodnék Octavianus császár, ki mint az olyan időben jámbornak és jó életőnek ítéltetik vala. Az mennyei teremtő Úristen adott vala békességöt mind ez széles világon, mel időben szilettetének ez világra fölül megmondott három mennyei szentök.
Mikoron kedég Szent József az Szíz Máriát hozjá vevé isteni parancsolat és jelenet szerént, József vala negyven esztendős ember. Testében szíz, elméjében szeplőtelen, szívében alázatus, elkőcsében egyegyő és lelkében istenfélő. Asszonyunk Szíz Mária kedég tizenöt esztendős. Minemő lött légyen kedég életében, mind az szent evangéliom kijelenti, mind az szent doktorok nyilván szólnak róla. Kiknek utána mi azt vallhatjok, hogy mind ez széles világon sem volt olyan malasztus és szentséges, mint Őfelsége, kiről az ő szent innepi napján eleget láthat, ha ki akarja, ő szentséges életének méltóságáról.
Az harmadik, tudnia illik szentöknek Szente, isteneknek Istene, királyoknak Királya és minden uraknak Ura azon időben és esztendőben fogantaték az vigasztaló Szentlélektől, és szileték firfiú nálkil, természetnek felette, új sziletésnek módja szerént, csodaképpen, tisztaságus Szíznek szeplőtelen méhétől, mint az szép illat az virágtúl avagy az fénesség az naptúl, minden sérelem nélkil. De maga idő szerént, ki erek sziletéssel sziletik Atyaistentől, anya nálkil, minden időnek elette.
Annak okáért doktoroknak mondásak szerént ötöd rendbeli idő beltelvén kezdettől fogván, hatod kezdeték, kiben mastan es élünk, kinek végezeti az utolsó ítéletnek napján telik be. Kin magyarázatik az vénség, Szent Ágoston doktornak és Szent Gergelnek mondások szerént. Miképpen azért az hatvan esztendős vén emberben mind erő, mind ifjúságnak zsírja elfogyatkozik és naponkéd, míg tovább-tovább vonszja vénségét, ereje szakad, arca megráncosul, inai nem bírják, ha leül es jaj, ha felkél es jaj. Az elmúlt eröm, vigasság nyegésre, óhajtásra fordult. Sem eget, sem napot nem láthat szömével, de valahol jár-kél, csak az fekete földet nézi, kiben hamar lakása és változása lészen.
Bizon beszéd, szerelmes atyámfiai, ha ki eszében vészi, azonképpen vagyon dolga és folyása ez mastani hatod évi időnek, miképpen jól látjok. Íme, minden országok töretnek, várasok, valalok,[15] szentegyházak pusztulnak, emberek fogyatkoznak, gonoszságok megbévölnek, jószágok meghidegödnek. Mindenött hadakozás, mindenött vérontás. Nincsen sem istenfélőknek, sem szegén Ádámfiának bátorsága, holott megmaradhassanak. Azért minden ítélet nélkil látjuk, hogy ez világ elvénölt és közel vagyon fogyatkozásának végezeti.
Másod tanúságunk lészen arról, mi oka, hogy Szent József az Szíz Máriát el akarja vala hagyni, kiről ez mai evangéliom nyilvánvaló bizonságot tészen. Kiről jóllehet sok véleködésök vannak doktorok között, de mind hátra hagyván az sok arguálásokat,[16] végyönk bizon utat elénkben, kinek inkább meghihetönk. Úgy felelnek rá Szent Gergel, Origenes és Aranyszájú Szent János: Mikoron Szent József megismerte volna az Szíz Máriát, immáran kézfogásnak utána, hogy Istennel teljes volna az ő szent méhe, azt es tudván, hogy ő annak oka nem volna, abban bizonyos lévén, hogy az Szíz Mária semmi gonoszságban nem leletött volna, azt véli vala kedég, hogy Úristen valaminemő csodát és újonnan való dolgot akarna az szízzel tenni, méltatlannak ítéli vala magát az nagy alázatosságból az Szíz Máriával társul lakozni. Annak okáért akará, hogy eltávoznék őtőle, isteni félelemért. Kiről úgy mond Chrisostomus „Ó, Szíz Máriának kijelenthetetlen dicséreti! Íme, látja vala József, hogy nyilván méhében fogadott vóna, és semmi gonosz hírt hozjá nem gondolhat vala.” Azonról Szent Bernát doktor meg úgy mond: „Az okáért alojtom,[17] hogy el akarja vala hagyni titkon, hogy magát megmenthesse. Mert ha nyilván elízte volna, avagy elhagyta volna, törvén szerént okát kérdötték volna, és azonképpen kinyilatkozott volna az nagy titok időnek előtte. Avagy kedég az hitetlen nép nem hívén, mind őtet, mind az SzízMáriát megkövezte volna. Mint lén es, hogy csodatételének idejin, megkénozván, szernyö halállal megölék az magas keresztfának ága-boga között.” Mikoron azért Szent József látta volna az Szíz Máriát terhesnek lenni, és ő szent orcája teljességgel fénlenék, mint az nemes hajnalcsillag – mint Szent Bernát és Jeronymus doktorok mondják –, egyért, az olyan nagy csodálatus dologért; másért, az szeplőtelen Szíznek nagy méltóságáért; harmadért, az isteni dolognak foghatatlanságáért, mert nem tudja vala végképpen mire vélni, gondolja vala magát elenyészteni, és az Szíz Máriátúl eltávozni.
De szerelmes atyámfiai, mind ez élyen dolgokat gondolhatunk mind isteni szörzésből lett lenni. Ki meg es bizonultatik, mikoron Szent Gabriel neki jelenvén álmában ez nagy isteni dolgot és tanácsot, meg adá tudni, mondván: József, Dávid kerálnak fia, ne akarj félni Máriát társul hozjád venni és vele együtt lakoznod, őneki szolgálván azon tiszta szeplőtelenségben, mint immáran egymás akaratjával felfogadtatok. Mert ki őbenne sziletött, Szentlélek Úristentől vagyon.
Ett kérdhetné valaki, miért nem jelentötte meg őneki az Szíz Mária annak előtte az nagy isteni titkot, hogy József es bizonyos lett volna benne. Reá felelvén Lyra úgy, hogy tudja vala az Szíz Mária, mert nem kellene időnek elette senkinek mondania, míg Úristen nem akarná. Mert análkil ki volna jelentendő, ki bel is telék Zakariásban, Szent Erzsébetben és Szent Jánusban, mikoron az Szíz Mária őket meglátogatá házoknál (Lukács 1,40–45). Hogy kedég Szent József sem merte légyen megkérdeni az Szíz Máriát, mondatik az nagy lelki tisztöletes szemérmességnek oka. Mint Úristennek szörzéséből, hogy hallaná és tanulná meg az isteni követtől jelenet miatt, és mind ő akkoron, mind mi, kik halljok mastan, minden kétségöt eltávoztatnánk mi szívünkből annak miatta.
Harmad tanúságunk lészen erről, minemő szentséggel kell elejben kelnönk az megismert mennyei dicsőséges Királnak és Királné Asszonynak. Ez idvességes tanúságnak oka ez, mert úgy vagyon megírván Ótörvénben, Józsue kenyvének harmad részében, mikoron az Úristen az Izrael népét átal akará hozni az Ígyéretnek földére bírnia az Jordán vizén, monda Józsue az népnek: „Szentöltessetek meg ma, és legyetök készök, mert hónapi napon meglátjátok Istennek isteni felséges hatalmát” (Józsue 3,5). Mel szent igék méltán mondatnak ez mai napnak méltóságára. Annak okáért énekli anyaszentegyház ez mai szent veternyének zsolozsmájában, intvén az ő hív keresztyén fiait, hogy azonképpen megszentöltessenek tiszta töredelmességnek, gyónásnak és penitenciának miatta, hogy az hónapi napon tiszták, malasztosak és méltók lehessönk az Szent Úr Fiú sziletetnek örömében. Kiről úgy mond Szent Leó pápa: „Illik, szerelmes atyámfiai, az mi lelkiismeretönknek minden ízét, részét, rejtőkhelyét minden förtelmességöktől tisztojtanunk, hogy az ő szent sziletésének napján semmi oly ne lelettessék mibennönk, kivel ő szent Istenségének szemeit megbántsok.” Mert jóllehet immáron sziletött légyen és mennyben ment légyen, de maga onnan es jól látja és megnézi, miképpen szolgálják és tisztölik az ő szolgái az ő szent sziletetinek napját. Annak okáért, hogy eszönkben jutna az isteni irgalmasságnak méltósága és velönk tött szerelmetes kegyelmessége, méltán hozja anyaszentegyház elénkben az régi írásokat, mondván: „Szentöltessetök meg, mert hónapi napon csodát tészen Úristen tiközöttetök” (Józsue 3,5). „Ó, Judea és Jeruzsálem, ne akarjatok félni, hónapi napon nyomossatok ki – tudnia illik, ti ellenségtöknek ellene –, és Úristen lészen veletök” (2Krónikák 20,17).
Azonképpen mondatik minekönk es, szerelmes atyámfiai, hogy mindenképpen nyomossunk kive ez világi életnek sok ellenségi közöl, mert bizonyával nagy késálkodás[18] lelki idvözülő embernek ez világon élni, kitől még az Úristennek Szent Fia, Úr Jézus Krisztus sem óhatá magát. De miképpen az szent evangélisták megírták, minek utána ez világra szileték az istenszilő Szíz Máriátúl, ottan sírnia kezde, ottan szenvedni kezde és szent vérét hullatá, kit végre az magas szent keresztfán végeze el az mi megszentölésönkért, az mi idvességönkért, az mi halhatatlanságunknak dicsőségéért.
Ó azért, szerelmes atyámfiai, ó áldott keresztyén népek, az felül megmondott szent igéknek intése miatt szentöljétök meg ti magatokat az áldott, szent Úr Fiú, Krisztus Jézus sziletetinek napjára. Kire ő szent irgalmassága engedje malasztját mindennek, minekönk is. Amen.
(Érdy-kódex 38–42 – Nytár 4, 58–64)
[1] Szakirodalom: BÁN Imre: A Karthauzi Névtelen műveltsége. Bp. 1976. Kiadás: A Néma Barát megszólal. Válogatás a Karthauzi Névtelen beszédeiből, Szerk. Madas Edit. Bp. 1985.
[2] A latin Prologus az első tudatos írói program magyar nyelvű mű élén, emellett a Karthauzi Névtelen személyére vonatkozó ismereteink egyetlen forrása is.
[3] Jeromos a valóságban nem fordította le a Bibliát ószláv nyelvre, a glagolita írás pedig mint az ószláv nyelvű liturgia írása csak a 9. században terjedt el.
[4] Ekkoriban voltak már bibliafordítások magyarul (Bécsi-, Müncheni Kódex vagy az Érdy-kódexszel rokon Jordánszky-kódex). Joggal feltételezhető egy vagy több teljes bibliafordítás is.
[5] Az Érdy-kódex két nagy szerkezeti egysége az év nagy ünnepköreit és a vasárnapokat tartalmazó de tempore rész és a szentek ünnepeit magába foglaló de sanctis rész. A de tempore részugyancsak két fejezetből áll. Az első az ünnepek episztoláit követő, jól kidolgozott beszédciklus, a második az ugyanezen ünnepekre adott evangéliumi szakaszok (perikopák) rövid, száraz értelmezése. A de tempore rész mindkét sorozata csonka, nagyböjttel szakadnak meg, ami a fenti részletező címnek ellentmond. Úgy tűnik, hogy az egész egyházi évre elkészített beszédgyűjtemény végső egybemásolását megzavarta valami számunkra ismeretlen esemény.
[6] elhagyásának
[7] kijavítja
[8] A magyar nyelvű középkori sermo a csúcspontját a Karthauzi Névtelen beszédeiben éri el. Az itt idézett két beszéd közvetlen forrása Temesvári Pelbárt Pomeriuma. A Névtelen szabadon bánik a népszerű prédikációs segédkönyvvel: mint forrásanyagot kiaknázza, de beszédei felépítésüket és stílusukat tekintve is önálló alkotások. Mindkét prédikáció – tanulságoknak titulált – divisiók és subdivisiók bonyolult szövevénye, mégsem érzünk ebben semmi öncélú mesterkéltséget. A latin nyelvű skolasztikus sermóörökség és az anyanyelvű prédikációs gyakorlatban kialakult fordulatok a Névtelen tollán szokatlanul közvetlenné és személyessé válnak.
[9] meggyógyítsa
[10] kísértéstől
[11] szégyenletes
[12] hajnalban
[13] előzik meg
[14] kb. 65 cm
[15] falvak
[16] érvelést
[17] gondolom
[18] küzdelem