REMETE SZÍZ SZENT PÁL ŐSÖNKNEK KIHOZÁSÁRÓL[1]
(Érdy-kódex)
Úr Jézusban Krisztusban én tisztölendő és szerelmes atyámfiai! Bizonyával szenetlen való hálaadással, dicsérettel és lelki-testi ervendetes szolgálattal tartozunk ez véghetetlen irgalmasságú mindenható Úristennek, hogy dicsőséges Remete szíz Szent Pál ősönknek szent penitencia-tartó testét és méltóságus öröklyéjét ez Magyarországban lakozó hív keresztyének köziben méltóztatott iktatni. Annak es emléközetire ez mai kihozásának napján három része lészen beszédönknek: első része lészen módiságról, mi módon ez országban hozattaték; másod, mi okkal kihozattaték; harmad, mi haszna lén kihozásának.
Mondám, hogy mi idvességes tanuságunkra első része lészen beszédönknek, mi módon kihozattaték Remete szít Szent Pálnak teste onnan az helről, hol mind holtig erős penitenciát tarta, és eltemettetött vala Szent Antal ösenktűl az két oroszlánoknak segédsége miatt, holott ő szent halálának utána százhuszonöt egész esztendeég nyugovék embereknek ismeretlensége nélkil.
Az időben, mikoron Krisztus Úr sziletetinek utána írnának háromszáznyolcvanegy esztendőben, és Konstantinápolban uralkodnék Emanuel császár, hallván ez jámbor keresztyén császár, hogy Úristen megvilágosojtotta csodatételnek jó hírével Remete Szent Pál szent testét és temetését, ájotatosságra indultaték rajta, és hozatá Konstantinápolban és helhezteté nagy tisztösséggel, mint Krisztusnak elyen szent konfesszorát, Asszonyunk Szíz Máriának egyházában, kit ennenmaga az császár rakattatott vala. Holott nyugovék Szent Pál ősönk szíz szent teste százhetven esztendeég. Annak utána egy venecei[2] dús palogár, kinek Lancló Jakab vala neve, kéré meg azon monostorbeli Péter apátúrtúl és az konventtől, és hozá Venecében, helhetvén[3] Szent Julianos mártírnak egyházában, holott nyugovék teljességgel nyolcszáz esztendeég.[4]
Immár annak utána, mikoron írnának ezerháromszáznyolcvanegy esztendőben, mikoron Magyarországban uralkodnék az Nagy Lajos királ, kinek hagyomásából és az venecei uraknak engödelmökből pécsi Bálint pispek és zágrábi Pál pispek egy éjjel nagy csendességgel, hogy az köznép reájok ne rohanna érötte, miért nagy böcsölettel tartják vala, hozák Szent Pálnak testét két aprószentöknek testivel Magyarországban, Budának fé-[5] és királyi várasában, oly nagy tisztösséggel és készölettel, oly nagy processióval és ájotatossággal, kihöz hasonlatos soha Magyarországban nem volt. És helheték Buda várában Szent János kápolnájában,[6] éjjel és nappal vigyázván őmellette két remete fráterek. Kinek kihozásán mondhatatlan nagy ereme vala az felséges jámbor királnak, nagy eremek vala mind teljes országbeli szegénnek, bódognak, nagyobban kedég az ő remete szerelmes fiainak. És koronkéd nagy folyamás vala Krisztus Jézus szent konfesszorának látogatására.
Kevés idő azért elmúlván, az felséges királ az magyari jó uraknak tanácsokból nagyságus, tisztölendő isztragomi[7] Demeter érsek, római kardinál és gubernátor, ez országnak jeles kancelláriosa, úr pápának kedég ez országra és Lengyelországra választott legátja,[8] kinek mikoron felséges régi Lajos királ mind az urakkal látta volna tekéletes jámborságát, kéré, hogy dicsőséges Remete Szent Pálnak szent testét emelné fel Budáról, Szent János kápolnájából és vinné bódogságus Szent Lőrinc mártírnak egyházában Buda felett, hogy ott az ő fiai mint atyjokat, bizon tagok ő fejöket és szerelmes mestereket és tanojtványi nyilván tisztölnék, dicsérnék és éjjel-nappal szenetlen szolgálnának őneki erekkül-erekké.
Az felől megmondott érsek azért és legát nagy sok pispeköket és egyházi népeket egybegyőtvén, és sok szegének, bódogok hozjájok gyűlvén, vevé fel az szent testet, és vivé Szent Lőrinc mártírnak egyházában Buda fölött Mindszent havának tizennegyed napján, azaz Szent Bereck konfesszornak másodnapján. És legáti hatalmával meg is konfirmálá, hogy azon napon ő szent vitelének innepét illenék,[9] kit megtartnak mind ez mai napiglan az ő szent szerzetében való jámbor ős fiak.
Másod részében lészen tanuságunk arról, mi okkal kihozattaték. És találjok négy jeles okát, miért helyről helyre hordoztaték. Első, Úristennek kiváltképpen való szent akaratja, ki nélkil, Szent Antal ősönknek mondása szerént, sem fának levele, sem verébnek leszállása földre nem eshetik. Akara azért az mennyei kegyelmes Atya Úristennek Szent Fia, Jézus, ki minden édességgel teljes, kinek irgalmassága véghetetlen és mindenre kiszármazandó, nem csak egy helyen, de sok helyen és mindenött az ő szentiben dicsértetni és tisztöltetni, Szent Dávid prófétának mondása szerént: „Laudate Dorninum in sanctis eius, Dicsérjétek Úristent az ő szentiben” (Zsolt. 150,1). Kiről úgy mond Szent Guilhelmus Autissiodorensis pispek: „Mikoron az mennyei szenteknek tisztösségöt tészönk, akkoron Úristent az ő szentiben dicsérjök”.
Másod oka Úristennek jó volta. Mert az véghetetlen jó Isten vitézködő anyaszentegyházhoz úgy szokta osztani az ő kegyelmességének segödelmes ajándékát, hogy ez halandó ember fiai közöl választott szolgáinak miatta is megótalmazja, kinek mint érdeme volna reá. Annak okáért es szokott keresztyén anyaszentegyház az választott szentöknek átala könyörögni Úristennek minden szikségben.
Harmad oka lén szíz Szent Pál ősönknek nagy érdemes volta, miként olvastatik őróla. Miképpen az mi felséges Megváltónk ő szent mennybemenetelinek utána ez ő bódogságus szolgájának lelkét kilenb-kilenb nyomorkodásnak és mukának utána az erek nyugodalomra híná, azonképpen az ő lélek nélkil való testét es, kiben hatvan esztendeég, mint régen Illyés prófétát az pusztának kietlenségében hollómadár szolgálatja átal mennyei mannával élteté, az ő szentséges életének érdeme szerént. Nem akará, hogy elyen jeles konfesszora es emberi dicséret nélkil elmúlnék és megfosztatnék. Egy jeles oka es lén, hogy Szent Ieronimos doktornak átala az ő szent élete megírattatnék sokaknak látására és hallására, annak utána kilenb-kilenb országokra hordoztatni és végre híres-neves Magyarországba lehelhetni.
Negyed oka : az első helhöztetéseknek tisztöletlen voltok és méltatlan voltok. Annak okáért Úristen sem engedte elyen drága kéncsnek nemes voltát tisztöletlen helyen tartani, és az pogán országban, hol sem Úristennek, sem az ő szentinek böcsölet nem tétetik. Annak okáért es, miért az nagy Konstantinápol es eltöretnék végre, és pogán kézben adatnék, kit immáran megértönk, és káromlás történhetött volna lenni ez nemes konfesszornak, kinek nem illik lenni. Azért méltóbbnak láttaték hozattati ez szent Magyarországnak nemes hegyére, holott tisztösséggel tartatik, mint látjok.
Harmad részben lészen tanuságunk nagy használatosságról, kik jóllehet sokak volnának, de rivid voltáért csak ímez hármakat lássok meg. Első használatja lén szíz Szent Pál ősenknek Magyarországban hozása az nagy felséges régi Lajos királnak venecéseken való diadalma, kinek mikoron fogadást tett vóna, hogy ha az veneceieket meghódolthatná, onnan őtet kihozná Magyarországban, és hamar való időben akaratjának ura lén. Másod használatja lén az szent remete szerzetnek megsokasulása Magyarországban, kik annak elette felette kevesen és ritkán valának, de annak utána az nemes szent ősenkhöz való ájotatusságból annéra megsokasultanak, mint az tengernek fövenye. De az magyari nagyságus urak es azon való ervendetes bizodalmokban nagy sok helyen ez ország szerte szerént kilenb-kilenb nemes, szent kalastromokat rakattanuk, és ez világi jószággal megajándékozták. Tudnia illik, régi Lajos királ Buda felött Szent Pált, szepösi urak Gombaszegöt, Porvát és Tokajt, Pálóczi urak Újhelt, Pirinyi Emre nádorispán Terebest, Haraszti Ferenc Családit, Mátyás királ Csőttet,[10] Zsámbokot és Buda felött Fejéregyházat, László királ Szentjogot[11] Czudar Péter Ládot,[12] Kinizsi Pál Vázsont, Tamás érsek Szentandrást, Buzlai urak Mindszentet, az nagy Bánffyak Szentpétert Somogyban, ki mind ő idvessége szerént, mint akarták és tehették Úristennek dicséretire és Szent Pál ősönknek erek emléközetire, íme, nagy használatossága lelki jószágban.[13] Harmad használatja az nemes konfesszornak és mind az ő szentséges fiainak naponkéd való esedözésök. Ó, szerelmes ayámfiai, ki mondhat ellene, hogy még régen ennek elette nyomorúságot szenvedött volna ez szegén Magyarország, ha ez édes Krisztusnak konfesszora ő szerelmes fiaival nem ótalmazta vóna Asszonyunk Szíz Máriával egyetemben.
Hogy kedég kiváltképpen ótalmazja az ő szerzetbeli fiait Szent Pál ősönk, elyen bizon példával bizonultatik. Vala Diósgyőrben egy maga bíró porkoláb[14] , kinek Imre vala neve, vámosi vajda fia. Mikoron ugyanott való kalastrombeli őseket nagy eresen háborgatná, szolgájokat levervén és ennenmagokat fenyegetvén, barmok fiait es levágván, látván az szegén konvent, hogy soha meg nem szennék róla, esdének az Úristenhez és szent ősejökhöz, kenyeregvén, hogy segejtenék meg őket. Íme, nem feledtetének el az ő kenyergésekben. Dicsőséges Szent Pál ősenk neki jelenék, az kegyetlennek, ágyában fekvén, nagy szép vénember képében, fejér palástjában, és egy mankót tartván ő kezében, úgy mint szomorú színnel tekéntvén őreája, és monda: „Aludsz-é, te kegyetlen? Ó, te gonosz napjafogyott, mire gyetröd, kénzod az én fiaimat? Higgyed, hogy bosszúállatlan el nem múlatod, de ezennel ennen kezemmel eleget vészök, és végnapodon erekké el kell vesznöd.” Azt megmondván, annéra kasztigálá[15] őtet, míg meg nem emészté, amit ett vala, és elenyészék előle. Az nyavalyás ember kedég felszököllék ágyából, és nagy ivöltést, kiájtást kezde tenni úgy, hogy az egész udvar mind feltámada. És nagy csodálattal megbeszélé őnekik, mint járt volna, és megmutogatván őnekik mind hátát, vállait, miképpen felszakadoztak vóna az vereségben. Mely vereségből megtanula és jobbadá lén, parancsolván mind hozjá tartozóknak, hogy senki őket ne bántaná, az jámbor őseket. Annak utána nem sok idő elmúlván, az hadban vesze, kinek még az testét sem tudhaták, hova lett vóna el.
Másod példa: Az időben, mikoron írnának 1422 esztendőben, Zsigmond császárnak idejin vala Siklós várában egy jámbor László nevő porkoláb, ki felette jó életűnek láttatik vala emberi ítélet szerént. És Szent Pál ősenket mind ő remete fiaival nagy tisztösséggel hallgatja vala, kiknek szent imádságokban es felette bízik vala. Mikoron azért halálára jutott vóna, hagyá meg hozjátartozóknak, hogy mint kimúlnék, ottan vinnék testét Bajcsba, az remetékhez temetni. Mikoron azért, mint olyan embert, nagy tisztösséggel el-betötték vóna az koporsóban, hogy befödözjék, ottan felile az koporsóban. És akik ott valának, mind kifutának, megijedvén az nagy csoda dolgon. Marada meg ott imádkozván csak egy vén remete, kinek fráter Lukács vala neve, kenyeregvén Szent Pálnak, hogy ne hadná elveszni az jámbornak lelkét. Ez fráter, látván az csoda dolgot, nagy bátorsággal elejben járula, és monda: „Szerető fiam, élsz? László fiam, ugyan bizon-é, amit mívelsz? Ha te vagy, kérlek, mondd meg, mint vagyon dolgod. Mi oka, szerető fiam, hogy esmeg ez iszamó[16] világra tértél?” Monda az szegén jámbor, mintha hosszú útról jött vóna, nagy fohászkodással: „Ó, szentatyám, hídd be azokat is, kik kive futának, mert révölés nem vagyok, hogy mindennek hallására jelentsem meg, mint lén dolgom, hogy hallják Úristennek ő csodálatus, igazságus ítéletit.”
Mikoron mind bejöttenek vóna az koporsóhoz az szentegyházban, monda nagy rekedözött szóval: „Én szerelmes atyámfiai és barátim, halljátok az felséges bírónak igaz ítéletit, ki énrajtam bínesen beltelék. Mint az betegség kitolja az lelköt belőlem, azon szempillantásban viteték Úristennek ítéletire. És előve hozának egy nagy könyvet, és mikoron fejemre olvasták vóna, tebb jót nem találának mind én életembe, kit halálos bín nélkil tettem vóna, hanem csak ötödfél Pater nostert, azgonosz téteménnek kedég száma nem vala. Annak okáért es az pokolbeli ellenségök azon nagy erembe lévén szorgalmaztatják vala igazságra az Úristent. Azt látván-hallván, mondhatatlan nagy félelembe és keserűségben esém. És mikoron kétségben akarnék esnöm, mert nem [vala] helye és ideje az szent penitenciának, de miért én életemben tisztösséggel tartottam vala Szent Pált mind ő fiaival, hát nem voltam elfeledvén őnálok. És íme, azonközben egy nagy tisztölendő vén, úgy mint fejér őtözetben volna, és egy mankó volna az ő kezében, nagy sok sereggel el-odajöve, és leesvén az felséges bírónak elette monda: »Kérlek, én kegyelmes uram, végyed el te nagy igazságos haragodat ez szegén lélekről, és bocsássad meg ő bíneit, mert jóllehet érdemlené az erek veszedelmet, de maga tégedet meg nem tagadott és énhozjám mind fiaimmal ájotatussággal volt és segédségöt tett. Azért bocsátassék az lélek esmeg az halandó testben, és tartson penitenciát.« Azt hallván az Úristen meghallgatá az ő szerető szentit ő kérelmésekben, és harminc napot engedének penitenciára.” Hogy ezeket mind elbeszélette vóna, monda esmeg az feltámadott ember: „Hogy kedég ezek bizonyok légyenek, elyen jegyét adom, mert ez mai napon az én kisded fiam kimúlik ez világból, és az tokos ló,[17] kit énelettem hoztatok az cintirim[18] kapuja előtt, ezennel leesik és meghal. És mind azonképpen beltelének.
Azért feltámadása után harminc napig azon kalastromba az jámbor ős fiak között megmaradván, oly módon tarta penitenciát, hogy az harminc napig sem ételt, italt, sem álmat nem vett hozjá, de néha tett kézi munkát, és az szent időnek tebb részét mind sírásban, óhajtásban és ájojtatus imádságban múlatta ki, és koronkéd nagy hálákat ád vala dicsőséges Szent Pál ősenknek, mind ő fiaival, hogy az erek kárhozattúl megszabadojtották vóna ő szent imádságoknak miatta. És azonképpen az harminc napi penitenciatartásnak utána bódogul múlék kive Úristenben. Kik annak utána látták az ő koporsóját, azt mondják, hogy az ő kisded fia, ki kive múlt vala, miért azon koporsóban helyheztetött, még mind ez napig egészen vagyon. De az ő atyja porrá lett teste szerént. Kiből nyilván megismertetik dicsőséges Szent Pál ősönknek és az ő szerzetes fiainak Úristennek előtte nagy érdemes és jószágus voltok, kikben minket is részeltessen Atya, Fiú, Szentlélek erekkül-erekké. Amen.
(Érdy-kódex 631–634 – Nytár 5, 462-468)
[1] Az egyetlen magyar alapítású rend Szent Pálról, a tébai remetéről kapta nevét. (Ld. Gyöngyösi Gergely: Pálos remete testvérek életrajzai bevezető jegyzetét.) Az Érdy-kódexben a szentnek két ünnepe szerepel, a január 10-i főünnep és a november 14-én ült translatio. Ezutóbbi annak emlékére született, hogy Szent Pál ereklyéit 1381. november 14-én a budai királyi kápolnából átvitték a pálosok Buda melletti, Szent Lőrincről elnevezett főkolostorába.
[2] velencei
[3] helyezvén
[4] A felsorolt adatok tévesek: Manuel Komnenosz 1169 körül vitette át az ereklyét Konstantinápolyba, Jacobus Lanzolo pedig 1204-ben hozta át Velencébe.
[5] fő
[6] A budai királyi kápolnában 1489. november 10-én helyezték el Alamizsnás Szent János ereklyéit.
[7] esztergomi
[8] Kaplai Demeter esztergomi érsekről és bíborosról van szó (1379-1387).
[9] megünnepelnék
[10] Csútot
[11] Szentjobbot
[12] Sajóládot
[13] A pálos kolostoroknak ez a részletes felsorolása Gyöngyösi Gergely rendtörténetével hozható összefüggésbe.
[14] öntelt várkapitány
[15] megfenyíté
[16] csúszós, esendő
[17] A latin equus faleratus-tfordítja ’tokos ló’-ként, ami homlok- és melldísszel felékesítettet jelent.
[18] temető