Karthauzi Névtelen
BÓDOGSÁGUS SZENT ISTVÁN KIRÁLNAK INNEPÉRŐL[1]
(Érdy-kódex)
Úr Jézus Krisztus sziletetinek utána oly mint száz héján ezer esztendő felé írván, mikoron tebb országok között, úgy mint ez ország Krónikájában találjok, az scytiai magyarak Konstantinápolt és egész Görögországot feldúlták volna, és ez világon szerteszerént keresztyénségben is sok pusztaságot töttenek volna, miért ők pogánok valának. Vala azon időnek utána egy hatalmas kapitán fejedelem, kinek Takson vala neve, és mind egész Alföldet, Rácországot mind Geregországig hódoltatja vala. És lakása vala Taksonőrénél az Alföldön. Ez fejedelemnek idő jártában lének két fiai: Gejsa és Mihály. Ez Mihál fejedelemnek lének esmeg két fiai: egyik[et] nevezé Kopasz Lászlónak, az másodikat Vazulnak. Kopasz Lászlónak idő jártában lének három fiai: András, Béla és Levente. Bélátúl lén Szent László Lengyelországban, kiről nyilvábban vagyon megírván Szent László királ életében.
Toksonnak az első fiátúl, kinek vala neve Gejsa, azon időben, mikoron Krisztus sziletiek utána írnának kilencszázhatvankilenc esztendőben, Úristennek kiváltképpen való malasztjából szileték Szent István királ, Szent István királtúl, tebb fiai között szileték az édes szíz Szent Imre herceg, kinek szentséges életét, ha Isten egészségben hagyan, az ő szent innepe napján meghalljok nyilvábban. Mastan emléközjünk az ő szent atyjának méltóságos szent életéről.
Mikoron azért bódogságus Szent István királ felserdült ember korban jutott volna, gyoropodik vala, mint mennyből adatott nemes magzat, szent ajándék, mind Úristennek, mind embereknek látására jó elkőcsben, jámborságban, szent malasztban, isteni félelemben és szeretetben, és mindennek utána szentséges életben, lelkét éltetvén ájotatus imádságokkal, elméjétmennyei gondolatokkal, ez világi testi életét szent bejttel, vigyázással és zarándokjárással, felette kilenben, honnem az mastani urak, fejedelmek és nemesek. Mikoron azért Úristen az királságban megerősöjtötte volna, ottan pokolbeli sátán utána erede, hogy elejtené, mert nehézzé tartja vala, hogy az ő szent érdemének miatta ez országot kezéből kiszalasztotta volna. Vala azért az időben Somogyságban egy pogán hatalmas herceg, kinek Kuppán vala neve, az régi Kopasz Szirind[2] fejedelemnek maradéka, ki még Szent István atyjának életében is erősen uralkodik vala mind egész Somogyságban és Zalaságban. Mikoron Szent István királnak atyja, Gejsa kimúlt volna, támada fel ez gonosz, kegyetlen herceg, akarván Szent István királ [anyját] gonoszság szerént magának venni, az szent királt megölni, és mind ez egész országnak uraságában esni. Szent István királ, hallván az gonosz szándékot, egyben hívá az magyari urakat, és dicsőséges Szent Márton pispeknek segödelmét kérvén, kiszálla Kuppán herceg ellen, és tevé hadnaggyá Vencellinus nevő urat, ki jött vala hozjá Németországból. És mikoron nagyon erős itközetöt töttenek volna Úristennek irgalmasságából, adaték az diadalom Szent István királnak. És azon hadban Vencellinus hadnagy megölé Kuppán hercegöt, kiért nagy sok ajándékot és tisztösségöt vénaz szent királtúl. És az gonosz, hitetlen somogyi hispánt vágatá néggyé Szent István királ: egyik részét kildé isztragomi[3] kapura, az másodikat Veszprímmé, az harmadikat el-fel Győrré, az negyediket el-bé Érdélben, miért mind ez egész országnak ellensége volt.
Másod hada Szent István királnak lén erdéli vajdával, kinek Gyula vala neve, kinek leányátúl való vala Szent István királ, kinek Sarolt vala neve, Gyejsának felesége. Mikoron azért írnának ezerkét esztendőben, Szent István királ nyomoték erdéli vajda ellen. És mikoron meggyezte volna, fogá meg Gyulát mind asszon feleségével és két fiaival, kildé be Magyarországba, fogva. Mert annak elette gyakorta való izenettel és írással intötte vala őtet, hogy lenne keresztyénné, és szennék meg ez ország háborgatásátúl. De soha reá nem hajthatá, hanem az hitetlenségből nagy erőszak[kal] és úgy mint akaratja ellen mind őhozjátartozóval kihajtá és megkeresztölteté. Annak utána jámborul élvén, úgy tartá, mint jó atyát, és holtok után Fejérváratt nagy tisztösséggel temetteté el. És Érdélség az időtűl fogva Magyarországhoz hallgatott mind ez ideiglen.
Harmad jeles hada lén Szent István királnak az bologárok és oláhok ellen Havaselföldében, kikkel annéval erősebben viaskodék, míg erősebb helyen lakoznak vala, kiknek fejedelmek Keán vala.[4] De mikoron meggyezte vala őket, nagy mondhatatlan kéncsőt és kazdagságot nyere, és az országot adá tisztül egy régi ősinek, kinek Zoltán vala neve. És hazajöve az szent királ nagy nyereséggel Magyarországban. Az Zoltán fejedelem kedég Havaselföldében nagy erekes lén és hatalmas, kitűl származának az szoltánok, és ez országtúl elszakadván, nagy sok nyomorúsággal fizeték meg az jótételt.[5] Szent István kedég az nagy nyereségből nagy sok szentegyházakat és kalastromokat rakattata ez országban Úristennek, Asszonyunk Szíz Máriának és az mennyei dicsőséges szentöknek tisztösségökre, kiket kilenb-kilenb várasokkal, valálokkal[6] és kívül-belöl való szépségökkel megerősöjtvén, kiket az mastani jobbágyurak és nemesek felégetnek, elpusztojtnak és magoknak foglalnak, kiknek bosszúállója az teremtő Úristen.
Ennél sokkal több hadakozási voltanak bódog szent királnak ez szegén országnak ótalma mellett, kiket ha mind megírnánk, idő sem szenvedné. Annak okáért késálkodjunk[7] arról ő szent neve dicséretire, mely szorgalmas lett légyen mind ő asszon feleségével, Késlával[8] szentegyházaknak gondviselésében. Úgy olvastatik rólok ez ország Krónikájában, hogy minden esztendőben eljárják vala ez országot meglátogatván, nézögetvén minden szentegyházakat, kikben kívül-belöl ha mi fogyatkozást láttanak, addég onnan el nem mentenek, míg szerével meg nem épöjtették. Azonképpen Késla királné asszon misemondó ruhákat, oltárőtözetöket, keresztöket és egyéb egyházbeli ruhákat megnézögetvén, megújogat vala. Továbbá egyházi népekről és fejedelmekről az szent királnak oly nagy gondja vala, hogy ennenmaga meglátogatta őket, vizitálta, examinálta, ha jól él avagy gonoszul, ha anyaszentegyházhoz lát, ha vigyáz az szegén népön, ha pásztorságát szerével viseli, akár papok voltanak avagy kalastromban lakozó barátok. Ha kit látott, hallott restnek, tunyának lenni, megfeddötte, korrigálta. Ha kit látott, hallott szent életűnek lenni, azt lelke szerént szerette és élt tanácsával, és érsekké, pispekké emelte, szentölte őket. Mint olvastatik, hogy Szent Mártonból, az apátúr szerzetből[9] isztragomi érsekké választa egy szent életű frátert, kinek Sebestyén vala neve, kalacsai érsekké fráter Asztrikost, pécsi pispekké fráter Maurost. Élyen szent atyákat, kik nem pusztojtottak, mint az mastaniak, kik gonoszságra nem költötték az szentegyház jószágát, mint az mastaniak, kik el nem rekkentötték Krisztusnak részét, jószágát, mint az mastaniak, kik sem hasártra[10] , sem torkosságra, sem drága ruházatokra nem vesztögették az szent alamizsnát, mint az mastaniak. Annak okáért minemő jámborságban és szent életben éltenek az régiek, nyilván vallja anyaszentegyház. Viszon ellen az mastani országló és egyházbíró fejedelmekkel pokol, nem mennyország telik bel. Mert Szent Gergel doktor mondása szerént anné halálra méltók, menné sok számtalan gonosz törvént, hamisságot és förtelmes példát holtok után hagytanak.
Továbbá mely nagy irgalmas szívő volt bódogságus Szent István királ, nyilván megismertetik, kiről úgy olvastatik, hogy mindenkoron ő királi aranyas erszénye teljes volt aranforinttal és pénzzel, soha oly szegén hozjá nem jöhetött avagy csak látott volna úton elmúlni is, hogy hévon[11] elbocsátta volna. Egy éjjel kedég felkele, és méne közikben az szegényeknek egy zakcsó pénzzel. Hogy az szegények azt látták volna, reárohanának, és mind pénzét elragadozák, mind szép királi ősz szakállát kiszaggaták, hogy mikoron azt szenvedte volna az Isten emböre és Krisztus Jézusnak vitéze, nem alojtá tisztöletlenségre és bosszúságra. De nagy eremmel és hálaadással az édes teremtő Úristennek szent sziléje képe elejben méne, és térdre esvén, mondó nagy felszóval és sírással: „Ó, mennyei dicsőségnek királné Asszonya és énnekem! Íme, kit te királlyá tettél, az te vitézid minemő tisztösséggel illeték! Ha ellenségem tötte volna rajtam, hát te szent segedelmeddel megállanám bosszúmat. De ezt kívánom énnekem az erek bódogságban megfizetni Idvezejtenknek mondása szerént: »Ti fejetöknek egy hajszála sem vész el« (Lukács 21,18).” Hogy ezenképpen imádságát elvégezte volna az szent királ, szívében megvigasztaltaték Asszonyunk Máriától, és nagy hálaadással házában méne.
Immáran lássok meg, miképpen az angyali szent koronával megkoronáztaték. Az időben, mikoron Gejsa megholt volna, negyed esztendőre kelvén, kildé be kalacsai érseket Rómában úr pápához, kinek Astricus avagy Anastasius Lesta vala neve, hogy az újonnan való keresztyéneknek Magyarországban kildene pápai áldomást, hogy aminemő szentegyházakat rakattatott volna, szentölhetnék meg, és egy királi koronát, kivel szentöltetnék fel az királságra, mert még csak választatus volna. Azon időben másfelől Miska es, lengyel királ úr, Istennek malasztjából keresztyénné lett vala, és ugyanezért, azaz királi méltóságnak koronázatjáért kildött vala be úr pápához. Kinek immáran megszerzette vala az szent koronáját, és mel napon ki akarná kildeni az lengyel királnak követit, azon éjjel Istennek szent angyala megjelenék úr pápának álmában, mondván: „Az koronát, kit szörzöttél, hónapi napon ismeretlen népek követi jűnek hozjád, kik koronát kérnek az ő fejedelmöknek atyai áldomással, és kétség nélkil azoknak adjad, mert őtet illeti az ő nagy érdemes voltának miatta.” És azonképpen Astricus érsek másod napon úr pápához beljutván, és az követségöt megjelentvén minden volta képpen. Hogy azt hallotta volna úr pápa, nagy erembe lén rajta, és mindent megengede nagy atyai szeretettel, és az angyali koronát neki adá. Annak felette egy aran keresztöt, hogy szent királ előtt hordoznák. Az szentegyházakat kedég, mint akarná, úgy szentöltetné. És monda: „Jóllehet én szent apostol helyött légyek, de [ő] méltán Krisztus Jézusnak apostola, ki miatt ennyi népet hajtott meg az Úristen.” Annak utána Astricus érsek nagy eremmel hazajöve szent királhoz, és az lengyelországbeli királnak más koronát szereztete. Minemő szent életben élt légyen kedég dicsőséges szent István királ mind holtig, ki jelentheti igéről igére kive? Azt látjok, halljok, hogy még sem jobb, sem olyan Magyarországban nem támadott, kiben anné irgalmasság és igazság lett volna, kiknek miatta méltán érdemlé az szent mennyei konfesszorságot, ez világi és mennyei szent koronát és mind egész keresztyénségben való dicséretes felmagasztatást.
De mikoron az kegyelmes Úristen meg akarta volna nyugotni az sok muka után ő hív, szerelmes szolgáját, először élyen nemő mennyei csodával akará az ő szent halálát kijelenteni. Az időben, mikoron írnának ezerhuszonkét esztendőben, nagy sok égetések lésznek vala ez országban, nagy feldindulások, és Áldozó[csütörtök] másod napján, oly mint tíz hóra felé két fénes napok láttatának az égön. De annak utána eggyé lének esmég. Kik siratják vala az szent királnak halálát és ez szegén országnak halála után való veszedelmét, kik mind béltelének, mint az ország Krónikájában meg vannak írván.
Mikoron azért az szent királ Úristennek irgalmassága szerént és az ő szent érdeme szerént minden ellenségit meggyőzte volna, körül való országbeliekkel békessége lett volna, miért az isteni szolgálatot felette igen szereti és ájojtja vala, gondolja vala ennenmagában, hogy ez sok ez világi gondot levetné róla, és ő vénségében mindenestől fogva Úristennek adná magát. Csak lelkiekben lenne foglalatus, és az ő szerelmes fiának adná a szent koronát mind az ország gondjával, mert látja vala, hogy méltó és elég volna reá, és mindenek felette szeretnék és tisztölnék az ő nagy szentséges életének és erkőcsének tekéletességéért. De nem tudja senki az Úristennek titkát, tanácsát. Nem véli vala a szent királ ő szent fiával, mit akarna tenni az felséges mennyei királ ő királ-szolgáival. Elöl vevé az szent királnak akaratját Úristennek akaratja, és szíz Szent Imre királt hamar annak előtte kivevé ez világból, mert olyan szeplőtelent és minden jószágos mívelködetnek patikáját méltóbb vala mennyországban felmagasztatni, honnem ez halandó világon királlyá emelni. Inkább illeti vala az nemes kéncsőt Krisztusnak tárházában helhöztetni honnem kilenb-kilenb ez világi gondoknak miatta megfejtetni.
De mikoron hallották volna az szent királ fiának halálát, mondhatatlan nagy keserűség, bánat és siralom támada mind ez egész országban, nagyobban kedég az ő édes szileinek. Annak okáért, látván az szent királ, hogy reménségétől megfosztatott volna, nagy gondban esék, annak utána nagy betegségben, kinek halál es lén az utolja, mert senkit nem lát ő rokonsági közöl az királságra ő természeti szerént méltónak és elégnek lenni. Ez országbeli nép kedég felette fajtalan vala és hajlandó minden gonoszságra. Mikoron azért látná, hogy Úristennek akaratja elközelgett, és naponkéd elfogyatkozék erejiben, kilde igen hamar egy Buda nevő ispánját, Egyöd fiát az ő atyjának öccse fia után, kinek Vazul vala neve, kit azon időben ő gonoszságáért tartat vala nyitrai pispeknek fogságában, míg magát megjobbojtaná, hogy hozjá hínák, miért hogy egyéb közelben való vére nem lélettetik vala. És neki adná az királságot, míg meghalna.
Hogy Kesla kerálné asszon hallotta volna királnak akaratját, megbosszula, és tanácsot tarta Budával, miképpen Vazult elveszthetnék, és az királságot az kerálné asszon rokonságának szerezhetnék, Péter királnak. Igen hamar Budának fiát, kinek Sebüs vala neve, az királ követinek előtte elkildé, és Vazulnak kitolatá szemeit azon temlecbe, és fileit ónnal beenteté. Kit mikoron azonképpen szent királ elében vittenek volna, látván az kegyetlenségöt, annál es inkább megbúsula, és halálra nehezödék. És belhívatá az egyházi fejedelmeket és kik akkoron jelen valának, paraszt urakat, kik mind Úristent feljebben félnék, tisztölnék, és nagy édes atyai beszéddel utolsó testamentum szerént kéré és inté őket, hogy olyat tennének királlyá, ki elég volna reá, és hogy az szent keresztyén hitöt el ne hadnák, kit felvettenek volna. Mindenben igazság szerént élnének, isteni és egymáshoz való szeretetben állhatatosok lennének, szent alázatosságban járnának, és kiváltképpen ez szegén keresztyén országot ellenségtűl ótalmaznák. Annak utána felemelé ő édes kezeit, szemeit és szívét-lelkét mennyeknek szent országára, és nagy siralmas, kenyörületes szóval mondá: „Ó, mennyeknek királné asszonya, Istennek szent anyja és ez világnak megépöjtő nemes asszonya, dicsőséges Szíz Mária, te szentséges kezeidben és oltalmad alá adom és ajánlom anyaszentegyházat, mind benne való fejedelmekkel és lelki népekkel egyetembe és ez szegén országot mind benne való urakkal és szegénnyel, bódoggal egyetemben, hogy te legyél asszonyok és ótalmok, és az én lelkömet te szent markodban.” Annak utána szentségöt vén hozjá, és megkeneték. De miért azon napokban anyaszentegyház illi vala Nagybódogasszon innepének oktáváját, annak okáért nagy jó hitben, bizodalomban, teljes lelki nemes jószágokkal és mennyei koronára való érdemmel Úristennek és asszonyunk Szíz Máriának kibocsátá lelkét, és szent angyaloknak seregében nagy édes énekléssel az erek bódogságra viteték. Azon időben, mikoron Krisztus sziletinek utána írnának ezerharmincnégy esztendőben.[12] És lén nagy eremek rajta az mennyei szentöknek, szent angyaloknak, hogy olyan nemes, érdemes szent konfesszor ment volna az ő társaságokban mind ő szent fiával.
De viszon ellen lén nagy sírás, óhajtás ez szegén országbeli új keresztyéneknek, hogy olyan szent és kegyes atyjoktúl megváltanak volna. És Magyarországban minden öröm, vigasság nagy keserűségre változék, és minden rendbeliek, nemesek, nemtelenek, szegények, kazdagok hegedülést, sípolást, dobolást, táncot három esztendeég megtiltottak lenni, de mindenek gyászolók nagy sírással az szent királnak halálát. De az ő keserűségök végre eremre tére erekköl-erekké. Mert mikoron Fejérváratt eltemették volna, gyakorta éjjel veternyének idejin az ő szent koporsójánál angyali szép éneklésöket hallnak vala, és nagy édes illatokat éreznek vala. Mikoron azért ott, azon helyen negyvenöt esztendeég nyugodott volna kanonizálás nélkil, Úristennek akaratjából, ki meg akará mutatni az ő híveinek érdemes voltokat, úr pápának, ki azon időben vala, méltónak láttaték magyarországbeli nemes szentőket felemelni helyekről,«[13] és tisztöletesb helye helhötni és megkanonizálni. Azon időben kedég bírja vala az angyali szent koronát dicsőséges Szent László királ, ki mikoron úr pápának levelét és atyai szent áldomását érdemlette vóna venni, egyben hívá mind egyházi fejedelmeket, mind országbeli urakat. És harmadnapi bejtnek és ájojtatus imádságnak utána, asszonyunk Szíz Mária egyházában győlvén, szentmisét szolgálának halottaknak. Alojtván sokaktul, mintha egyéb bínes embernek teste szerént az szent királnak es teste porrá lett volna. De bizonyával, miképpen mindenek élnek az élő Úristennel, nem hagyá el az ő szerelmes szolgáit még holtok után es. Íme azért, Úristentűl nagy csoda dolog: mikoron az koporsóról az márván követ felemelték volna, oly nagy mondhatatlan szép illat származék ki az koporsóból, nem csak azokra, kik ott jelennen valának, de mind az egész várasra utcánkéd, alojtván, mintha Paradicsomba volnának. És mind nagy isteni dicséretre és hálaadásra rémülének. Láták annak utána, az szent tagok szép vérhenyüs vízben nyugosznak, mintha szép illatú balsamomban förödnének. És nagy szép, tiszta fátyolban és gyolcsban kiszedék az szent kéncsőt, és az nagyobbik szentegyházban vivék, hol mastan tisztöltetik Úristenben. De mikoron az szent királnak jogját[14] és ujjában való királi gyírűjét akkoron semmiképpen meg nem lelték volna sem az koporsóban, sem kívül, kit Úristen az ő szerelmes szolgájának továbbá való dicséretire elenyésztött vala. Annak utána csodaképpen szent angyala miatt kijelenté elészer egy Mercurius nevő jámbor fráternek, ki szekuláris[15] pap voltában fejérváriszentegyházban kusztoszságot[16] viselt vala, és őátala mind egész magyarországbeli hivőknek nyilván adá lenni, és anyaszentegyház azon napot szent inneppel illi és tisztöli nagy sok csodatételnek okáért.[17]
Mert úgy olvastatik ez szent királról, hogy nagy sok dicséretes dolgokat tett vala ő királi kezével, tudnia illik szegényeknek éltetése, foglyoknak és nyomorultaknak megszabadojtása, meztelenöket ruházván, zarándekokat belfogadván, árvákat, özvegyeket megsegéjtvén, Krisztusnak végvacsoráját ennen két kezeivel szerzi vala meg ő édes Megváltójának tanúsága szerént, és annak utána mindennek alamizsnát osztogatván, nem hamisan keresöttből, de tulajdon igaz jószágából. Ennenmagának naponkéd való életét és szikségét megszaggatja vala, hogy valamit szegényeknek és egyházaknak avagy egyházbeli szolgálóknak bévebben adakozhatnék. Mind ez élyen szentséges dolgokból ismerhetjek, hogy Úristen az ő szent jogját kiváltképpen felmagasztalni akarná ez világon. Kikből minemő nagy és felséges érdeme és dicsőséges koronája légyen az erek bódogságnak, végére senki nem mehet, hanem hitönkkel bírhatjok meg. Mely édes, véghetetlen és halhatatlan ervendetes dicsőséget és ezen világon békességes életöt engedjen minekönk mi édes szent királunknak érdemének miatta Atya, Fiú, Szentlélek, egy mindeható Úristen erekkel-erekké. Ámen.
(Érdy-kódex 495–500 – Nytár 5, 238–247)
[1] A következő négy legendát az Érdy-kódexből közöljük. A Karthauzi Névtelenről és kódexéről aPrédikációk c.fejezet bevezető jegyzetében szólunk bővebben. Szent István és Szent László legendája – bár a latin nyelvű legendákból is merítenek – joggal tekinthetők a magyar nyelvű történetírás kezdetének. Többször hivatkoznak „ez ország Krónikájára”. Közvetlen forrásuk nem ismert, de Gizella negatív beállításából és abból, hogy a Vazul-fiakat Szár Lászlótól származtatják, a Budai Krónika-család körére következtethetünk.
[2] Szár Szerénd
[3] esztergomi
[4] A görögök és nem az oláhok ellen harcolt ekkor István király.
[5] A Zoltán és a szultán szavak közt nyelvi összefüggés valóban van.
[6] falvakkal
[7] viaskodjunk, szóljunk
[8] Gizellával
[9] Az „apátúr szerzete” a bencés rend, Szent Márton a mai Pannonhalma.
[10] hazárdjátékra
[11] hiún, üresen
[12] István király 1038. augusztus 15-én halt meg.
[13] VII. Gergely pápa (1073-1085) rendeletére 1083-ban avatták szentté András és Benedek remetéket, Gellért püspököt, augusztus 20-án István királyt, november 5-én pedig Imre herceget. A szenttéavatást megelőzte az „elevatio”, a földi maradványok felemelése.
[14] jobbját
[15] világi
[16] kincstárőrséget
[17] A Szent Jobb tiszteletére Szent László király Várad mellett monostort építtetett. Ünnepe május 30.