RAJHONA FLÓRA:
PÁZMÁNY PÉTER
PRÉDIKÁCIÓINAK LATIN NYELVŰ FORRÁSAIRÓL
I. Kutatásaink célja, a
prédikációírás forrásainak keresési lehetőségei
Pázmány Péter
prédikációinak forrásaival, ill. a források számbavételével többféle
szempontból többen foglalkoztak korábban. Mégis azt mondhatjuk, hogy nincsenek megnyugtató eredmények ebben a témában.
Alapvetően két irányba indult el a forráskutatás, egyrészt a Pázmány által
hivatkozott művek eredeti szövegeit vették számba, másrészt Pázmány
könyvtárának elemeit keresték.
Ezen tanulmány célkitűzése, hogy a forráskutatást
más szemszögből vizsgálja, ezzel olyan irányokat mutasson, amelyeket eddig még
nem vizsgáltak. Jelenlegi kutatásaink a prédikációk szerkesztettségét, stílus-
és motívumgazdagságát vizsgálják, amelyek egyrészt a közvetlen források
pontosabb és bővebb meghatározásában, másrészt a pázmányi prédikációírás
alapvető szervezőelveinek vizsgálatában segíthetnek.
A Bölcsészeti Informatika Önálló Program keretében
második éve foglalkozunk a prédikációk szervezőelemeinek vizsgálatával.
Távolabbi terveinkben szerepel egy internetes keresőrendszer kialakítása.
Munkánk a prédikációkban szereplő motívumok, hasonlatok, példázatok gyűjtéséből
és rendszerezéséből áll. Az Advent III. vasárnap 1. prédikáció szövegrészlete alapján látható, mennyire gazdag és színes az a képanyag, amely
Pázmány prédikációiban megjelenik.
A motívumok főbb szervezőelemeit kategóriákba
osztottuk. Például:
· tudományok
· tulajdonnevek
· Pázmány érdekesebb latinból való fordításai
· hasonlat, exemplum
· sententia, proverbium
· bibliai idézetgyűjtemény.
Természetesen a témaköröket
tovább oszthatjuk. A tudományokon belül megkülönböztethetünk
természettudományokat – csillagászat, földrajz, stb.; humán tudományokat –
nyelvészet, teológia, liturgiamagyarázat stb., a hasonlatok között találhatunk
növény- ill. állathasonlatokat. Előfordulhatnak olyan tárgyszavak is, amelyek
több kategóriába is sorolhatók. A prédikációk tartalmának e szempontok szerint
való rendszerezése, a bemutatott témacsoportok keresése elsősorban
természetesen vallástörténeti kutatásokhoz adhat alapot, ezzel együtt azonban a
történelmi-kulturális-művelődéstörténeti-oktatástörténeti vonatkozások sem
elhanyagolhatók.
A középkortól kezdve a prédikációk tartalmaztak
hasonlatokat, példázatokat, amelyek elsősorban a hallgatóság szórakoztatását (delectatio)
szolgálták. A középkori prédikációkban hasonló témájú illusztrációkat olvashatunk, mint
Pázmány műveiben. A középkori prédikátorok ugyanis nagy hangsúlyt helyeztek a
hallgatóság figyelmének fenntartására, prédikációikban ezért gyakoriak a
szentek életét, mártíriumát taglaló hosszabb példázatok. Lényegében a
prédikációk megformálásának és tartalmi komponenseinek összeállításához a 17.
században is még a középkori ars praedicandi nyújtott támpontot, ill.
alapot. Bonaventura és Johannes Gallensis veti meg a skolasztikus prédikálási
hagyomány alapjait, amelynek lényege egyrészt a pontosan megszerkesztett
osztályozások felállítása, másrészt a kompilálási hagyomány megteremtése. Ez a gyakorlat a reformáció elterjedésével sem szűnik meg. A protestáns
prédikátorok formailag követik a középkorban felállított rendszert, a katolikus
prédikációszerzők pedig lényegében ugyanezeket az elveket vallják. Kisebb változtatások természetesen előfordulnak (a formai és felosztásbeli
bonyolult rendet sokan nem követik teljes pontossággal), ám lényegi eltérés nem
mutatkozik. Tartalmi szempontból viszont a változtatások annál feltűnőbbek. A
középkori prédikációk központi témája a Biblia magyarázata, ill. a legendák
megismertetése volt. Pázmány korának, tehát az ellenreformációs törekvések
között élő prédikátoroknak azonban kötelességük volt egyrészt a protestánsok
tanításainak cáfolata, de elsősorban a katolikus hit „megkedveltetése”.
Pázmány műveit vizsgálva megállapíthatjuk,
hogy formailag az ars praedicandi legigényesebb sémáit követi, ezzel
párhuzamosan alkalmazva a magyarországi hagyományt. Az anyanyelvű prédikáció
igénye itáliai eredetű. Kimutatható ugyanis a római hagyomány
továbbfejlesztésére való igény, ill. az anyanyelvűség és annak magas szinten
való művelése, a római egyházi hagyomány- és szokásrendszer transzformálása a
helyi viszonyokhoz.
Pázmány prédikációiban is
találhatunk a középkori prédikációs gyakorlathoz hasonló betéteket, leginkább
antik, ill. egyházatyáktól származó parabolákat használ beszédeinek
színesítésére. Nyilvánvaló, hogy ezek a részletek alapvető fontosságúak, mivel
ezek alapján könnyebben körvonalazhatók az egyes prédikátorok lehetséges
forrásai. Pázmány munkáiból valószínűnek látszik, hogy követve a középkori
hagyományt, ő is gyakran használt latin nyelvű gyűjteményes segédkönyveket,
amelyek egyrészt az egyes vasárnapokon esedékes prédikációkhoz kínálnak
témákat, másrészt különböző példázatokhoz, motívumsorokhoz tartozó bibliai és más
művekből származó idézetgyűjtemények szerepelnek bennük.
II. A
középkori segédkönyvek használata, jelentősége Pázmány műveiben
A segédkönyvek használatáról, azok fontosságáról maga
Pázmány is említést tesz prédikációinak előszavában: „Magam gondolatait és
újomból szopott dolgokat nem irok; Isten Könyvéből, az anyaszentegyház
Doktórainak irásaiból vettem tanításaimat ... Nem kell tehát azt várni, hogy
ollyat mongyak, a mit előttem senki nem mondott ... mert nem szólgájok, hanem
egyezőjök vagyok a régieknek.” A kompilációs technikáról is említést tesz ebben
az előszóban: „A predikátorok-eleibe pedig ... annyi tanításokat es intéseket
adtam, hogy, ha a mit egy helyen mondottam, azt okosan más Vasárnap elő-hozzák,
sok új prédikációkat csinálhatnak.”
A források sokféleségéhez lehet
adalék, hogy egy, a pozsonyi könyvjegyzékben szereplő, possessor-bejegyzése
alapján Pázmány által valószínűleg forgatott középkori műben olvasható
témajavaslatok, ill. példázatok közt találhatunk olyan részleteket,
kulcsszavakat, amelyek Pázmány egyik beszédének (A gyilkosságrul és haragrul)
alappilléreit képezik. Ez a mű Johannes Gritsch Quadragesimaléja. Mint a középkori segédkönyveknél szokásos, a mű elején tabula igazítja
el a prédikátort. Ezáltal könnyen megtalálhatók az egyes kulcsszavakhoz tartozó
exemplumok, sententiák, idézetegyüttesek.
A harag és gyilkosság témáját
kutatva a tabulában a Pázmány által is használt címszavaknál szereplő szöveget
összevetettem Pázmány A gyilkosságrul és haragrul című prédikációjának
hasonló részleteivel:
Johannes Gritsch |
Pázmány |
Ecci. XXX.: Zelus et iracundia minuunt dies, et
ante tempus senectam adducunt. (XIX. K)
|
Interficit iracundia, Zelus et iracundia minuunt
dies, et ante tempus senectutem adducunt. Eccl. 30,26 (PÖM VII, 207.) |
An omnis ira sit peccatum mortale? Contra dicit Ps.: Irascimini
et nolite peccare. (XIX. G) |
Bűn nélküli harag, ha igaz okosságtól, a magunk
oltalmára van. Psal. 4,5: Isracimini et nolite peccare.
Haragudjatok, de ne vétkezzetek. (PÖM VII. 204.) |
Vir iracundus locum pacis conturbat. Vir
iracundus provocat rixas. Prov. XV. (XIX. D) |
Vir iracundus provocat rixas- A haragvó ember ajtaja és kútfeje a veszekedésnek. Prov. 29,22 (PÖM VII. 208.) |
A jezsuita prédikátorok számára készült
institúció, amely mind formai, mind spirituális követelményeket tartalmaz,
javasolja az idézetgyűjtemények használatát. Ez azonban még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Pázmány követte ezt az
utasítást. Azonban ha megvizsgáljuk a Pozsonyi könyvjegyzéket, meglepőnek
tűnhet, hogy Platón és Plinius művei nem szerepelnek a könyvtár anyagában, ha azt a feltevést helyesnek tartjuk, hogy Pázmány az antik szerzők esetében
feltétlenül az eredeti műveket forgatta. Természetesen nyilvánvaló, hogy a
könyvjegyzékből hiányzó művek is lehettek Pázmány birtokában, megfigyelésünk
csupán azt a feltevést hivatott bizonyítani, hogy a segédkönyvek utalásai és
citátumai elegendőek lehetnek a hivatkozások létrehozásában.
Az eddigi kutatások az eredeti források
használatára vonatkozó bizonyítékként értelmezik azt a jelenséget, hogy Pázmány
nem ritkán a margón található hivatkozásokban nemcsak az egyes művek
kaputszámát tünteti fel, de azt is megmondja, hogy a kaputon belül hol
található az idézett szöveg. Ezt a hivatkozási formulát azonban már a középkori prédikációszerzők is gyakran
alkalmazták, tehát elképzelhető, hogy Pázmány ebben az esetben is az általa
használt segédkönyvből merít.
A segédkönyvek használata nem
zárja ki, hogy Pázmány, ill. más szerzők ismerték az eredeti műveket,
amelyekből az idézetek származnak, ám nyilvánvaló, hogy ezek a gyűjtemények
egyszerűbbé tették a prédikációszerkesztést.
A kézikönyvhasználatot az a tény
is bizonyítja, hogy a Vulgatában, ill. az idézett szerzők eredeti
műveiben nem feltétlenül találhatjuk meg szó szerint az egyes idézeteket. A
Biblia esetében a latin idézetek általában megegyeznek a Vulgata Clementina szövegével, ha azonban csak magyarul idézi a szöveget, gyakran csak igen
pontatlan, inkább tartalmi értelmezést ad, mint a citátum pontos fordítását.
Előfordul azonban a bibliai helyekkel kapcsolatban is, hogy az általa
feltüntetett könyvben az adott idézet nem található meg. Például az Advent
III. vas. 2. prédikációjában szereplő utalás a következőképpen szól: domum
luteam, vas fictile, Iob 4,10. A Vulgatában az adott helyen a vas fictile szókapcsolat nem szerepel. Természetesen a bibliai citátumok vizsgálata nem elsősorban a latin szöveg
Vulgatához képesti pontossága, inkább a magyarra fordításának mikéntje és
változatai, valamint az egyes idézetcsoportok egymáshoz kapcsolódása és
kapcsolása szempontjából vezethet eredményre a forráskutatásban. A bibliai
idézeteket tehát alapvetően két csoportba oszthatjuk, egyrészt a liturgiában is
szereplő citátumokra, amelyeket valószínűleg Pázmány fejből idézi, másrészt a
tömbben megjelenő idézetsorokat a segédkönyvekből meríti.
Az antik szerzők, ill. az
egyházatyák műveinek hivatkozásával, a szöveghűséggel kapcsolatban a hosszabb
citátumok esetében talán kizárhatjuk, hogy Pázmány memoriterként ismerte
azokat, inkább az lehetséges, hogy a kézikönyv már az eredetitől néhány ponton
eltérő szövegváltozatot közöl, amelyet Pázmány átvesz.
III. A példázatok és szentenciák
szerepe
Az egyes motívumok vizsgálata két irányba alakíthatja a
további kutatást. Egyrészt a példázatok és különféle hasonlatok csak első
ránézésre tűnnek követhetetlen, bonyolult, egymástól távol álló
szövegrészeknek. A tüzetesebb vizsgálat igazolja, hogy állandó ismétlődések
fedezhetők fel, amelyek rendszerezhetők, a képek és sententiák adott helyi
értékkel és értelmezéssel ugyan, de állandóak. Valószínűleg a prédikációs
gyakorlat teszi ezt kötelezővé, az ismétlődés által biztosítja ugyanis a
prédikátor a folyamatosság érzését, egyfajta biztonságot és a ráismerés örömét
nyújtsa a hallgatóságnak.
A példák nagy része a mindennapi életből
származó ismereteken alapul (pl felértékelődnek a bibliai példázatokon belül is
a földműveléshez, állattenyésztéshez kapcsolódó példázatok),
mivel a hallgatóság széles körben ezekben a kérdésekben volt járatos. Claudio
Aquaviva a jezsuita prédikátoroknak szóló institúciókban hangsúlyozza, hogy a
prédikációkat a hívek értelmi képességeihez alkalmazkodva kell megszerkeszteni,
a példázatoknak tehát a hallgatóság igényeihez idomulva az aktív vallásosságra
való buzdítást kell tartalmazniuk.
Az a tény, hogy Pázmány magyar
nyelven fogalmazta meg prédikációit, a hívek vallási tudatának megerősítésében
nagy szerepet játszott. Az anyanyelven való prédikációszerzés következménye
ugyanis, hogy az egyes magától érthetődő terminusokat magyarul kell megfogalmazni,
így nagyobb hangsúlyt kaphatnak az egyes kifejezetten tanító célzatú
szövegrészek, mint a példázat vagy a szentencia. Ezen példázatok fordításakor
ugyanis lehetősége van a prédikátornak, hogy a gondolatmenethez, ill. a
hallgatóság ismereteihez képest ültesse át magyarra a számára fontos
részleteket. A következő példából látható ezen fordításban rejlő lehetőség
fontossága:
„Harmadik mód: a jó példa. Nincs hatalmasb tanítás a jó példánál. Mert az emberek, többet hisznek
szemeknek, hogy – sem fülöknek: és inkáb felindúlnak a jóra, ha példát látnak,
hogy – sem, ha szép szókat hallanak. Annak – okáért, Cristus tanítani akarván a
világot, cepit facere et docere, maga cselekedte eléb, a mire akart
egyebeket tanításával vezetni. És, noha csak három esztendeig tanított
predikállásával, de harmincz – három esztendeig tanított példájával: tudván,
hogy blandissime jubetur exemplo, kedvesben tanúlnak az emberek
példából, hogy – sem parancsolásból. Az Isten széki – elött, a minémü szent
állatokat láta Ezechiel, egy – mást ütögették szárnyokkal, mert az
igazak, egy – mást ébresztik szent életek példájával.”
A kulcsszó jelen esetben az, hogy az emberek szívesebben
tanulnak a jó példából, mint az okoskodásból. Ebben az esetben megfigyelhető az
előbb említett jelenség, vagyis a latin idézet köré – amely értelmezhető
grammatikai szempontból a példázat meghatározásának – felépít egy Krisztusról
szóló példázatot, amely gyakorlatban is bemutatja az exemplum mibenlétét.
Az exemplum mellett a similitudo (hasonlat) az az elem, amely által a prédikációk célkitűzései könnyen
megvalósulhatnak. A citátum, amelyet választottam, a hasonlat sokrétűségét,
sokértelműségét mutatja be. Általánosságban elmondhatjuk Pázmány
prédikációiról, hogy a hasonlat lehetőségeit a végsőkig kihasználja, ezzel is
fokozva a kívánt hatást:
„Ezent cselekedé az Isten
bőlcsesége: in similitudinem hominum factus et habitu inventus, ut
homo, emberi őltözetet vén – fel, ollyan köntössel ruháztaték, mint mí,
ezzel a hasonlatossággal megszelidíté és magához édesíté az emberi
akaratot.”
Jelen esetben a képek halmozásával a hasonlatot nem
elsősorban egyszerű formájában, inkább egyfajta klimax alkalmazásával
még képszerűbbé teszi. Az első részben – „olyan köntössel, mint mí” – magát a similitudo szót fordítja. Az ő szóhasználatában a „hasonlatosság” már a tényleges,
szövegszinten való hasonlat jelölésére kell.
IV. Pázmány fordításairól
A latin szövegek fordítása talán az egyik legérdekesebb,
leginkább megragadható és elemezhető része Pázmány prédikációinak. Mivel az
eredetileg elhangzott prédikációk nem tartalmazták a latin idézeteket, így az
általunk ismert műben ezek szövegben való elhelyezése megvizsgálandó. Itt
érhető tetten ugyanis az egyik legjellemzőbb vonása Pázmány
prédikációszerkesztés-technikájának.
Prédikációinak elején lefordítja
az aznapi evangéliumi perikópát, magukban a prédikációkban gyakoriak a latin
idézetek, amelyek egyrészt a Bibliából, másrészt antik, ill. kora keresztény
szerzőktől származtak. Ezeket a latin nyelvű szövegeket általában átülteti
magyarra, fordításainak érdekessége, hogy gyakran pontatlanok, sőt az is
előfordul, hogy a magyar és a latin szöveg közt nincs kapcsolat, a fordítások
inkább a prédikáció gondolatmenetéhez illeszkednek. A következő példákban jól
tettenérhető ezen latin citátumok felhasználási módja a pázmányi
prédikációkban:
„Bőlcs mondása szerént, stultus,
qui turbat domum suam, serviet sapienti, hasznosan szolgál az okos
asszonynak, a háborgó és oktalan férfi”.
Ez a prédikáció a keresztény asszonyok házasságáról szól,
ezért kerülhet ide a férfi és az asszony mint a mondat főszereplője. (A latin
idézet szó szerinti fordítása: ´a bolond, aki feldúlja saját házát, az okosnak
szolgál´.)
”cum occideret eos, quaerebant
eum, diluculo veniebant ad eum, mikor halálos ágyukban vannak, keresik az
Urat és jó reggel hozzá folyamodnak”.
Ez a részlet Dávid egyik zsoltárjának szövegén alapul,
értelmét viszont egyrészt megszelídíti, másrészt alkalmassá teszi arra, hogy a
szöveg bevezetésként szerepeljen. Ez ugyanis az egyik prédikáció első
mondatából való, amelyhez – sem a helyhez, sem a tárgyhoz – nem illik az a
kemény hangütés, amely a zsoltár szövegében szerepel. Káldi György fordításában
így hangzik a részlet: „Midőn ölte őket, keresték őt, és korán reggel hozzája
jönnek.” A pozsonyi könyvjegyzék tartalmazza a Káldi György által fordított
Bibliát, ám Pázmány, aki valószínűleg ismerte ezt a szöveget, nem építi be
prédikációiba.
”...a részegség minden gonoszságra
hajlandóvá teszi az embert: irrationem, iram ruinas multas facit. Amaritudo
animae, vinum multum potare. Mert ebből származik minden gonoszság és
keserűség.”
Ez a példa egyrészt azért jellemző, mert a prédikációkban
gyakori jelenség, hogy a magyar mondat közepére ékeli a latin idézetet,
másrészt mivel a citátum töredékét fordítja le, inkább általános érvényűvé
teszi, mint szöveghűvé. Az előbbi azzal magyarázható, hogy saját gyakorlatában
nem használta a latin idézeteket, azokat később illesztette be a műbe.
Valószínűnek látszik azonban, hogy az elhangzó prédikációkra latin vázlat
alapján készült. A fordítás általánossá tételéről pedig az mondható el, hogy ez
a prédikációnak már a ´sommá´-hoz közel eső része, ahol a rengeteg példa és
hasonlat – tehát konkrét dolgok – után most összegzésre, lezárásra van szükség.
Gyakran megfigyelhető a
prédikációk olvasásakor az is, hogy az idézetek, idézetgyűjtemények, példázatok
latin szövegei sok helyen visszatérnek, ám ritkán fordítja Pázmány ezeket
ugyanúgy, inkább a szövegkörnyezethez alakítja azokat. Például a Vízkereszt
utáni V. vasárnap 1. prédikációjában (Miért szenvedi Isten az
eretnekséget) szerepel Iob könyvéből egy idézet: „a gonoszságot bibunt,
quasi aquam iniquitatem – az emberek oly könnyen vétkeznek, mely
könnyen nyeli a szomjú ember a vizet.” Ugyanez a példa szerepel a Quinquagesima vasárnap 1. prédikációjában (A
világ vakságának Christus orvoslója): „bibimus, quasi aquam iniquitatem – nem rágjuk, nem lassan nyeljük, hanem tartóztatás nélkül és könnyen isszuk a
gonoszságot.” Ebből arra következtethetünk, hogy a kézikönyvek és a hagyomány által javasolt,
ill. előírt idézetanyag ugyan szerepel a prédikációkban, ám a latin szövegek
pontos értése helyett a hallgatóság figyelmének ébren tartása kerül előtérbe.
Ez a gondolat szervesen kapcsolódik Pázmány
korának vallástörténeti problémáihoz, ill. Pázmány pasztorációs
tevékenységéhez. Az ellenreformáció, ill. a protestáns vallásúak
rekatolizálása, valamint a katolikus hívek megtartása volt a fő feladata a
katolikus prédikátoroknak a 17. század elején. Ebből a szempontból vizsgálva
Pázmány prédikációit valamint az általunk keresett motívumrendszereket azt
láthatjuk, hogy a beszédek felépítése és az illusztrációsnak szánt részletek
kevéssé különböznek a középkori prédikációk fő szervezőelveitől.
Összehasonlítva a pozsonyi könyvjegyzékben szereplő segédkönyvek listáját, valamint az ezek által javasolt szerzők hivatkozásait, feltűnik, hogy Pázmány
hasonló tematikájú, gyakran a középkori prédikációforrásokkal megegyező műveket
használhatott.
Ehhez járul a pázmányi
prédikációk azon vonása, hogy saját korának akár tudományos, akár tapasztalati,
akár irodalmi felfedezéseit ritkán építi be beszédeibe, ehelyett a már
megszokott, hagyományos képeket szerepelteti.A belpolitika az egyetlen olyan
terület, amelyben Pázmány követi a mindennapi eseményeket. Például a Pünkösd
utáni XXII. vasárnap 2. prédikációjában (Mivel tartozunk
fejedelmünknek) részletesen elmondja, mit jelent a homagium kifejezés,
ezután pedig arra is kitér, hogy „akárkinek kötelességét félretéve a királynak
híven engedelmeskedni [kell]. Aki Magyarországon a király ellen támad, sem
neki, sem a családjának nem lehet birtoka ezentúl.”
Valószínűnek tűnhet, hogy az ellenreformációs
törekvések fő sikerét Pázmány abban látta, hogy a katolikus vallás
hagyományosan elfogadott képeiből építkezzen, ezzel felerősítve az állandóság
és megbízhatóság képzetét. Ezt a törekvését a jezsuita prédikációs szabályok is
alátámasztották.
Az általunk vizsgált témacsoportokból adódó
másik kutatási terület nem elsősorban képi, inkább teológiai kutatást
igényelhet. Ezek a példasorok ugyanis annak vizsgálatához nyújthatnak
segítséget, hogy melyek lehettek azok a Pázmány által vallástörténetileg
legfontosabbnak gondolt tanítások, amelyek alkalmasak a katolikus egyház
népszerűsítésére, ill. a hívek számának növelésére. Természetesen nem arról van
szó, hogy Pázmány gyökeresen új világszemléletet, vallás-képzetet tanított
volna, inkább az egyes tanításokon belüli hangsúlyeltolódásokra érdemes
figyelni.
Első látásra feltűnik például, hogy Pázmány prédikációiban
a szentek tisztelete erősen háttérbe szorul, bár Pázmány könyvtára elemeinek
meghatározásakor Surius szentek életéről szóló lexikona is előkerült. Érdekesség, hogy Cornelius Lapide segédkönyvében ugyanazon néhány szentről
szóló prédikációhoz találunk segédanyagot, amelyeket Pázmány is beemel
prédikációiba. (Pl. Szent István protomártír ünnepére ugyanazt a perikópát
javasolja, amelyet Pázmány is használ).
A szenttisztelet hiánya azonban csupán a
legszembetűnőbb ellenreformációs vonása a prédikációknak. Érdemes lenne az
általunk vizsgált gazdag illusztrációs anyagon kívül a valódi tanításnak szánt
gondolatokat kiszűrni, mivel ez segíthet képet alkotni a korabeli
gondolkodásmódról – mind a prédikátor, mind a hallgatóság szemszögéből, hiszen
Pázmány rekatolizációs tevékenysége igen sikeres volt.
FÜGGELÉK
Ebben a prédikációrészletben kiemeltem az általunk vizsgált
motívumokat különböző színnel jelölve az egyes elemeket. Aláhúzással azokat a
tárgyszavakat, kifejezéseket emeltem ki, amelyek több kategóriába is
tartozhatnak.
Lila színnel jelöltem a sententiákat,
sötétzölddel a tudományokat megjelenítő kifejezéseket, világoszölddel a
növényhasonlatokat, narancssárgával a hasonlatokat.
„Első dolog az, a´mit
Arany-szájú Sz. Jánossal a´ töb Atyák tanítanak; hogy, Humilitas
Mater est, et radix, et alumna, et fulcimentum, et
vinculum Bonorum: sine qua abominabiles, et scelesti, et immundi sumus; Az
Alázatosság, fondamentoma, gyökere, forrása, sőt Annya, dajkája, erőssége, kincs-tartó háza minden tekélletes Jószágoknak.
Ezekkel a´ böcsűlletes nevekkel ismértetik; hogy, miképpen az éppűlet el-omol fondamentom-nélkül;
a´ zőldellő fák és szagos
virágok, gyümőlcsöt nem adnak, hanem el-hervadnak
és száradnak gyökér-nélkül; a´ gyermekek nem
születnek, fel sem neveltetnek Anyai dajkálkodás-nélkül: úgy a´ Keresztyéni erkőlcsök, és mennyei
Jószágok, nem lehetnek Alázatosság-nélkül. Azért, ha a´ki fát akar nevelni, és
gyümőlcsössé tenni, azt miveli a´mit az Evangéliomi
kertész; az-az, gyökerét ássa, öntözi, ganéjozza. mivel a gyökér
erejében vannak a´ gyümőlcsök: Annak-is, a´ki gyümőlcsöztetni akarja a´töb
Jószágokat, az Alázatosságot kel nevelni; melynek fogyatkozása, el-soványíttya
és ki-száraztya minden Jószágok szépségét.
A´ Hit, nem lehet
Alázatosság-nélkül: Quomodo vos potestis credere, qui gloriam ab invicem
accipitis? Mert a´ki fogva nem tartya okoskodásit,
alázatos engedelmességgel, bolondságnak itíli az Isteni dolgokat. kire-nézve
mondgyák a´ Szent Atyák; hogy a´ Kevélység,
Annya
minden
{48}
minden
Eretnekségnek. Mert külömben Eretnekség nem lehet, hanemha ember magában bizakodván, többet
tulajdonít maga értelmének, és tudomanyának, hogy-sem a´ régi Közönséges Ecclesiá-nak,
és Sz. Atyák tanitasának.
A´
Szeretet, mivel gerjed, és nevekedik inkáb, mint ha a´magunk alacson és
méltatlan kicsinségét, Isteni Felséghez-képest semminek tartyuk, és magunk
utálasával Istennek tiszteletire és szerelmére emeltetünk? Valaki magát nagyra böcsűlli, Istent nem böcsűlli: valaki magát meg-alázza, Istent Nagynak vallya, és
szeretni akarja. Ha azért a´tűz, hamu-alat
tartatik elevenen: az Isteni Szeretet-is, az Alázatosság fedele-alat
bátorságos.
Az Atyafiúi Szeretetnek, és eggyességnek
meg-tartása, úgy tetczik, tellyességgel az Alázatosságon fordúl. Mert, miképpen Inter
Superbos semper sunt jurgia; a´ Kevélyek, egy-más-elöt kapdosván a´ konczot, a´ világi
Jószágon, tiszten és méltoságon, mindenkor veszekednek: úgy az Alázatos
emberben, semmi oka nem találtatik a´ haborgásnak. Azért mindenekkel
békeségesen alkoszik. Mert magát semminek, egyebeket magánál jobbaknak itíl:
dicsíretet, és dücsősséget nem kiván: senkit nem útál, és nem gyaláz: sőt, ha
valakitűl gyaláztatik, vagy károsíttatik, nem törődik rajta. mert eszébe jút,
hogy ennél többet és nagyobbat érdemlet, mivel sokszor mélto vólt pokolra.
Annak-okáért, valamit szenved, semminek tartya, a´hoz-képest a´mit
érdeme-szerént kellene szenvedni. Azt-is meg-gondollya, hogy az Isten fiát, a´
mennyei bőlcseségnek, és minden szentségnek tár-házát, kissebséggel és
gyalázattal illette a´ világ: és ebből ki-hozza, hogy igen csalatik itíletiben
a´ hazug és csalárd Világ. Kire-nézve, mind dicsíretit, mind gyalázatit,
hamisnak és hazugnak tartván, azon meg nem indúl. Illyen gondolatokkal, minden
gyülőlség, veszekedés, és nyughatatlan háborgás gyökerét ki-vagdallya az
Alázatosság.”
Flóra RAJHONA:
On the Latin Sources of Péter Pázmány´s Sermons
In researching the sermons of Péter Pázmány it is very
important to investigate the sources he used. Our group has been researching
the structural and compositional principles of the sermons. Foremost, we are
analyzing groups of motifs that might help with the identification of sources.
Our main aim is to emphasize the connection between the Baroque and Medieval
tradition of sermon writing. Our research focuses on the role of exemplum and
sententia and placement of Latin quotations and their importance within the
speech.