TÓvay Nagy PÉter:

A tÁnc motÍvuma a korai latin nyelvŰ egyhÁzi irodalom nÉhÁny kÉpviselŐjÉnÉl*

(Tertullianus, Novatianus, Cyprianus, Commodianus, Arnobius, Lactantius, Ambrosius írásai alapján)[1]

 

A tánchoz való viszonyulás, a táncos alakjának erkölcsi megítélése koronként változott. A téma fontosságát jól jelzi, hogy az első századok írásaiban, az egyházatyák műveiben gyakorta felbukkanó motívumként szerepelt. A görög és latin nyelven alkotó egyházatyák[2] mellett a szír egyházatyák művei,[3] az apokrifek[4] és a korai keresztény zsinatok végzései[5] is jócskán tartalmaznak táncolással kapcsolatos nézeteket s így a mentalitástörténeti kutatások fontos forrását képezik. A szövegek érdekes összehasonlítási alapot szolgáltatnak arra vonatkozóan is, hogy a különböző kultúrákban, különféle korszakokban hogyan vélekedtek az emberek a táncról. A következőkben a 2. és 4. század közötti időszakot tekintem át.

Az első négy évszázad latin nyelven alkotó keresztény szerzői, egyházatyái sorában elsőként Tertullianus (155-225) művei közölnek érdemleges információt a témával kapcsolatban.[6] Az egyházatya Ad nationes (A nemzetekhez) című művében Jupiter szerelmi ügyei, a gladiátor játékok mellett gúnyosan az istenek táncát is megemlítette. A szerző az antik történetekben szereplő istenek táncolásán, mulatozásán túl a pogány istenek (például Kybelé) előtti istentiszteleti formák, a táncos rituálék elítélésére gondolhatott. Tertullianus számára minden bizonnyal a tánc a pogány vallások kelléktárába tartozó tevékenység volt.[7]

A pogány vallással és a római állammal szemben a kereszténység igazságának felsőbbrendűségét védte az Apologeticum (Védőbeszéd) című művében, amelyben az idézett gondolat szinte ugyanabban a nyelvi megfogalmazásban tér vissza.[8] Sőt itt a tánc említése kapcsán felbukkan a színészet bírálata is, amelyben elnőiesedett férfiak alakítják az isteneket. Migne megjegyzése szerint[9] a színészeket gyakorta a bűnözőkkel azonosították és alacsony társadalmi csoportnak tartották, mert a rómaiak sokszor úgy büntettek meg bizonyos bűnözőket, hogy az elítélteknek az egyes istenek viszályait kellett színészi módon eljátszaniuk. Az ilyen bemutatók során a „színészeknek” a közönségre gyakorolt hatást fokozandó, az isteni viszályok forgatókönyvét követve, a színpadon egymást kellett lemészárolniuk, megvakítaniuk, megcsonkítaniuk.

Jóllehet Tertullianus élete végén montanista lett, majd később hivatalosan is eretnekké nyilvánították, ennek ellenére munkássága, a táncról alkotott véleménye vonatkozásában is a későbbi korokra nagy hatást gyakorolt.

Az ellenpápaként tevékenykedő Novatianus (megh. 258) egyik írásában (De spectaculis, A látványosságokról) a színházi látványosságok témájával kapcsolatban találhatunk táncolásra vonatkozó megjegyzéseket. Egy helyen az író a nyilvános mulatságok bibliai alapokon való megvédése ellen lép fel, ám Dávid táncának szakrális voltát hangsúlyozván, az elsők között helyezi a táncot pozitív kontextusba.[10] A továbbiakban az ellenfelek nézeteit ismerteti, amely álláspont szerint a tánc, a kocsiverseny nem lehet tiltott tevékenység a keresztények számára, hiszen Illés próféta Izrael kocsihajtójaként versenyzett, Dávid pedig maga is táncolt a frigyláda előtt, sőt körtáncról is több helyen olvashatunk a Szentírásban. Mindezeken túlmenően: a táncra vonatkozóan a Biblia szövege sem tartalmaz direkt, közvetlen tiltó rendelkezést. Novatianus azonban elveti ezt a logikát, és érvelésében arra helyezi a hangsúlyt, hogy a táncolást, a kocsiversenyzést nem azért szerepelteti a Biblia, hogy ezen cselekedetek követésére buzdítson, hanem éppen ellenkezőleg: ezekkel az érdekfeszítő témákkal a keresztény tanítások iránti érdeklődést akarja felkelteni.

Később Novatianus részletesen is bemutatja argumentumait; arra hívja fel a figyelmet, hogy az elítélendő, világi tánc mellett a táncnak létezik egy magasztosabb formája is. Érvelésében arra helyezi a hangsúlyt, hogy a Bibliában szereplő táncok helyesek, elfogadhatóak, mert a szent tánc hagyományát követik, és ezek élesen elkülönülnek a bujaságot megtestesítő világi tánctól. Dávid a szent tánc hagyományát követve Isten jelenlétében táncolt s ez helyes cselekedetnek minősül. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy ez a tény nem jogosítja fel a keresztényeket arra, hogy színházi előadásokat látogassanak és a világi táncosok művészetében gyönyörködjenek vagy maguk is táncra perdüljenek. Dávid szent táncot művelt, Isten dicsőségére tette. A világi táncnak még a technikája is teljesen eltérő: a táncosok, a kéjes görögök táncát művelve, a végtagjaikat buja mozdulatokkal csavargatják.[11] Novatianus ezen műve, több más hasonló írásához hasonlatosan, Cyprianus neve alatt maradt az utókorra.[12]

A 3. század második felében számos, a vértanú karthágói püspök, Cyprianus neve alatt fennmaradt írás keletkezett (ún. Pseudo-Cyprianus iratok). Ezek közül az egyik Keresztelő Szent János lefejezését taglalja. A korábbi hagyományhoz hasonlóan itt is negatív kontextusban szerepel a tánc, hiszen Heródiás lányának, Saloménak a tánca a szent halálát okozta.[13] Jóllehet Cyprianus és Pseudo-Cyprianus műveiben nem találhatunk jelentős számú táncolás-ellenes passzust, az utókor szemében mégis a táncellenes tradíció egyik fő letéteményesévé vált. Ennek a folyamatnak a részleteit még homály fedi, és a téma további vizsgálatot igényel, annyi azonban már most megállapítható, hogy ennek a képnek a megformálásában az egyik fontos szereplő Szent Ágoston volt.[14]

A „minden keresztény tanítójának” névrokona volt a galliai származású Cyprianus költő (5. sz.), akinek a neve alatt szokás jegyezni a Cena Cypriani elnevezésű szöveget. Ebben a művében a szerző a kánai menyegző ürügyén számos bibliai alakot szerepeltet, akik természetesen mind a rájuk jellemző tevékenységet végzik: Márta szolgál, Dávid citerázik, Judit kórust vezet. A szöveg Heródiás nevével kapcsolatban említi meg a táncot.[15]

A Diocletianus uralma alatt tevékenykedő Arnobius maior (297-303), Lactantius tanítómestere Hét könyv a pogányok ellen (Disputationum adversus gentes libri septem) címet viselő művében több helyen is megemlékezett a táncról.[16] A második könyv egyik szakaszában azt a kérdést boncolgatja, hogy mi célból teremtette az Isten az embert, milyen célt kell beteljesítenie az embernek. Több szakaszon át a költői kérdés eszközét alkalmazva (mit használ a világnak?) azon cselekedetekre igyekezett rámutatni, amelyek helytelenek egy keresztény ember számára. Végezetül, a királyok, a hadvezérek hiábavalóságának érzékeltetése után a felsorolásban a kötéltáncosok, zsonglőrök, valamint a költők, az írók, a színészek, a zenészek mellett a táncosokat is a világi cselekedetek kategóriájában helyezi el.[17]

Egy következő részben ugyanezzel a módszerrel él a szerző: kérdés formájában sorolja fel a helytelen tetteket, viselkedési formákat. Az útonállás, betörés, rablás, a lakmározás, a mértéktelen étkezés elítélése után a táncolást, valamint a táncosok csipőrázását és kurjongatását keresztényekhez nem méltó cselekedetként bélyegzi meg. Érdekes, hogy Arnobius külön kiemelte a táncolók lábának dobogását. Szintén lényeges momentum, hogy a szerző a tánc és a bujaság szoros kapcsolatát emelte ki.[18] Ezzel a korszak egyik jellegzetességét ragadta meg, hiszen a kor egyházfőinek szemében a test nyilvános mutogatása a bujaság egyik formája volt.

A negyedik könyvben Arnobius a szent játékokon és versenyeken szereplő táncosokról írt. Az író a táncot főként Venus és Kybelé anyaistennő (Cybele, Magna Mater) alakjához kapcsolta és a kéjjel, a bujasággal hozta összefüggésbe.[19] Erre az azonosításra az is feljogosíthatta a szerzőt, hogy a tánc mint pogány rituálé Kybelé anyaistennő kultuszának szintén szerves részét képezte.[20]

Egy másik szakaszban Arnobius a táncot a pogányság vad életörömével azonosítja, amelytől a komorabb keresztény mentalitás egy magasabb értéket képvisel.[21]

A hetedik könyvben szerepel egy parasztról (rusticus) szóló történet, amelyben a pogány vallás rituáléjában szereplő tánc kap szerepet, és a pogány istenek hitványságát hivatott érzékeltetni.[22]

A könyv következő szakaszában egy oltár előtti táncosról olvashatunk. Ebben az esetben is a tánc és a pogányság együttes szerepeltetéséről van szó. Arnobius arra hívja fel a figyelmet, hogy Jupiter maga sem marad mentes a szenvedélytől, amikor előtte táncot mutatnak be az általa különféle alakokban elrabolt szeretői: Europa (bika), Leda (hattyú), Ganymedes (sas), vagy Danae (aranyvessző). Sőt a pogány istenek maguk is táncolnak és obszcén dalokat énekelnek. A szerző elítélőlen nyilatkozik meg arról is, pogányoknál nincs istenfélelem, hiszen gyakran közemberek is számon kérnek dolgokat az isteneken.[23]

Constantinus fiának nevelője, Lactantius (240-320) főművében, a Divinae Institutiones (A teológia alapjai) lapjain többször megjeleníti a tánc témáját. A mű elején az illetlen ruhákban grimaszoló táncosokat ítéli el. A szöveg a bujaság és a tánc kapcsolatát jeleníti meg.[24]

A második könyvben Jupiter és Tiberius Atinius plebejus története kapcsán (Arnobiushoz hasonlóan) kerül szóba a tánc. Az egység (könyv) elején egy Jupiterről szóló történeten keresztül bizonyítja a pogány vallás gyalázatosságát. Ezután szerkeszti be Lactantius a tulajdonképpeni történetet, amely a Jupiter tiszteletére megrendezett cirkuszi játékok alkalmával játszódik, amikor a játékok végeztével hatalmas járvány ütött ki a vidéken, mert Jupiter nem volt elégedett az ünnepséggel, áldozattal. Elégedetlenségének oka – amelyet egy egyszerű paraszt, Tiberius Attinius álmán keresztül üzent meg –, hogy az áldozatot bemutató táncos tánca közben egy úr, Antonius Maximus a közelben, a cirkusz porondján vonszolta át egyik súlyos bűnt elkövető, furcára (vállon viselt levél alakú fadarab, amelyre az elítélt kezeit kötözték) kötözött rabszolgáját a vesztőhelyre, ahol halálra korbácsolták. Ezért új, kiengesztelő ünnepi játékokat kell tartani. A plebejus azonban nem vette komolyan az álmát, és nem értesítette erről a konzulokat. Nemsokára a plebejus fia váratlanul elhalálozott, ő maga pedig súlyosan megbetegedett. Ekkor ismét megjelent az álmában Jupiter, és azt kérdezte tőle, hogy elég volt-e a rámért büntetés ... A plebejus megértette a hibáját, betegen a konzulokhoz vánszorgott, és elmondta az álmát az új ünnepi játékok megrendezésének szükségességéről. Ezt követőn rövidesen meggyógyult.[25] Lactantius főműve tartalmát kivonatolta és egy másik műben összegezte, amely az Epitome címet viseli. A színpadról, a színházról elmélkedve szól a színészek erkölcstelen gesztusairól, amelyekkel a szemérmetlen nők mozdulatait utánozzák, kéjt tanítanak, s ennek legfőbb kifejezőeszköze a tánc. A tánc, a színdarabok egyaránt az erkölcstelenség forrásai.[26]

A reneszánsz utókortól „keresztény Cicero” címmel kitüntetett szerző a Donatusnak címzett De mortibus persecutorum (A keresztényüldözők halála) szenvedélyes hangvételű művében Diocletianus és Galerius párbeszédében Severus jellemzésénél bukkan fel a táncoló, mulatozó, az éjt a nappallal felcserélő részeg alakja.[27]

A harmadik századi egyházatyák közül Commodianus (3. sz.), az első latinul verselő keresztény költő nyolcvan költeményt tartalmazó Instructiones adversus gentium deos (Tanítások a pogányok istenei ellen) című művében említette meg a táncot, amelyet a pogány rítusok részeként jelenített meg.[28] Leírásában a Mercuriusszal foglalkozó részben élesen bírálja a pogány isteneket, és gúnyosan festett isteneknek nevezi őket, s elítéli a táncoló híveket is, akik a szárnyas isten által a földre hullatott pénz miatti örömükben perdülnek táncra.[29] Egy másik helyen a keresztény nők helyes életvitelét taglalván a szerző az ördög pompájának bélyegezte a világias öltözködést, a hajfestést, a fülbevaló és az ékszer viselését. A táncot és az éneklést szintén ördögi dolognak tartotta.[30]

A 4. század egyik legnagyobb hatású egyházi írója Ambrosius (340-397) volt, aki számos művében tárgyalta a tánc témáját is. Nővérének, Marcellinának ajánlott, a szüzesség erényéről szóló írásában (De virginibus) szerepeltette a táncot, amelyet abból az alkalomból írt, hogy testvére ekkor vette át a fátylat Liberius pápától. Az egyházatya tiltólag szólt a táncos fesztiválokról, majd a tánc okát az őrületben és a részegségben jelölte meg. Az egyházatya egy antik mondást is idézett, miszerint „Senki nem táncol, ha józan, kivéve ha nem őrült.”[31] Krisztus előfutárának, Keresztelő Szent Jánosnak a példáját hozta fel, akit egy táncos kedvéért fejeztek le és véleménye szerint a tánc vonzereje több kárt okozott mint a szentségtörő düh őrülete. A lakodalomban való táncolást szintén elítélte, ez a tétel egyébként több zsinati (trullo-i és a laodíceai) határozatban is szerepelt és az utókornak is hálás témát adott. Sőt általánosságban maguk a lakomák is kedvezőtlen megítélés alá estek, hiszen a korszakban az ilyen jellegű összejövetelek légköréhez az általában mindig jelen lévő tánckar is hozzá tartozott.[32] Egy másik helyütt szintén Keresztelő Jánossal kapcsolatban, többször is megemlíti a táncot, majd végül arról ír, hogy csak a házasságtörő nő táncol, de aki szemérmes és szerény, az kerüli a táncot.[33] Ambrus szerint a tánc erkölcstelenségének egyik forrása a szemek forgatása.[34]

Cicero hasonló nevű munkájának szerkezetét követő, a keresztény etika alapelveit ismertető De officiis ministrorum (A kötelességekről) című művében Ambrus szintén megtiltotta a táncolást a keresztények számára. Az egyik fejezetben Keresztelő Szent János példáján ítélte el a táncolást.[35] A mértékletesség kapcsán elmélkedik Dávid táncáról, amelyet a keresztényi erkölccsel teljes mértékben összhangban lévőnek tart.[36]

A bűnbánatról szóló két könyvében az egyik helyen egy táncra vonatkozó evangéliumi passzust idéz, amelyet a zsidók vallástalanságával hoz kapcsolatba, miszerint nem hallgattak Isten szavára.[37] Ezt a passzust részletesen interpretálja is, és a táncolás két fajtáját különíti el (42-44. pont), amelyet érdemes hosszabban is idézni, mert Cyprianus és Ágoston mellett a tánc vonatkozásában Ambrus a legtöbbször citált, a legnagyobb tekintélynek örvendő szerző. Az egyik evangéluimi részt magyarázva (Énekeltünk nektek és nem táncoltatok, siránkoztunk és nem zokogtatok, Lc 7,32) Dávid táncára is utalva a következőket írja: „S ezért óvakodni kell, nehogy a közönséges beszéd értelmezése által becsapva, azt higgye valaki, hogy színészek rángatózó táncát vagy színpadi esztelenkedését parancsolja itt az Úr; ezek felnőtt korban már hibás dolgok lennének. Azt a fajta ugrándozást parancsolta, mellyel Dávid táncolt az úr frigyládája előtt (II Sm 6,12-23). Teljesen illendő ugyanis mindaz, ami a vallással kapcsolatos, hogy semmi olyat ne szégyelljünk, ami kifejezi a Krisztus iránti vallásos tiszteletet. Tehát nem a szórakozás velejárójáról vagy a szemérmetlen táncról van itt szó, hanem arról, hogy az ember testileg is serényen mozduljon, s ne hagyja a lábait lustán zsibbadozni a földön. Fürgén ugrott lelkileg Pál, amikor értünk előrelendült, és a mögötte lévőket elfelejtve, nekifeszült az előtte lévőknek Krisztus jutalmáért (vö. Phil 3,13-14). Téged is, amikor a keresztségre jössz, arra intenek, hogy kezedet fölemeld, lábaid, melyekkel örök dolgok magaslatai felé lépsz, fürgék legyenek. Ez az ugrás az, amely a hit társa, a kegyelem velejárója. Ez tehát a misztériuma annak, hogy ´énekeltünk nektek.´ Az új szövetség éneke ez. S ´nem táncoltatok´, azaz nem emelkedtetek fel a lelki kegyelemhez. ´Siránkoztunk és nem zokogtatok´, azaz nem tartottatok bűnbánatot. S azért lett elhagyatott a zsidó nép, mert nem tartott bűnbánatot, visszautasította a kegyelmet; a jánosi bűnbánatot, krisztusi kegyelmet; ezt mintegy az Úr ajándékozza, amazt mintegy a szolga hirdeti meg. Mindkettőt tehát az Egyház őrzi; azt is, hogy a kegyelmet elnyerje, azt is, hogy ne vesse el a bűnbánatot. A kegyelem ugyanis a bőkezű ajándékozó adománya, a bűnbánat a bűnös orvossága.” [38] Ezekből a passzusokból egyértelműen kiolvasható, hogy Ambrus is a tánc két fajtáját különítette el. Egy szakrális jellemzőkkel bíró táncot (Dávid, Pál valamint a megkeresztelkedők tánca), amelyet a kegy és a hit jellemez. A bibliai helyet magyarázva pedig külön hangsúlyozza, hogy a „nem táncoltatok” rész jelentése: nem emeltétek fel a lelkeiteket a kegyhez. A tánc másik típusa a világi tánc, az ´ugrándozás´ volt, amelyet a bujaság, az őrület, a fényűzés és a gonosz a kísérője.

Az egyházatya az Illésről szóló művében a részegséggel hozza összefüggésbe a táncolást.[39]

Ambrus a hozzá legközelebb álló evangélium, a társadalmi kérdéseket gyakran tárgyaló Lukács-evangélium magyarázatában a táncnak szintén két kategóriáját különböztette meg. A szakrális tánc példájaként olyan bibliai alakokat említ, mint Dávid, Mózes, Ézsaiás, Habakuk. Az általa tiszteletre méltó táncnak (honesta saltatio) nevezett tevékenység jellemzőit a következőkben jelölte meg: az isteni szeretettel eltelt lélek örömének a kifejezése, a Krisztussal tartott lelki menyegzőre szóló elhívás. A világi táncot itt az egyházatya csúf táncnak nevezi, s a bujasággal, a színészettel, a mulatozással azonosítja.[40]

Ambrus a Dávid prófétáról szóló apológiájában a szent király frigyláda körül bemutatott táncát taglalja. A szerző elmagyarázza, hogy a Dávid táncát megpillantó Mikálnak, Saul leányának elítélő, rosszalló megjegyzései nem vonják kétségbe Dávid táncának szakrális voltát, hitelességét, hiszen maga Dávid felel meg neki és védi meg táncának transzcendens jelllegét, amennyiben tánca bemutatásának egyetlen oka az Úr előtti hódolat. Mikál azt is a szemére vetette a királynak, hogy táncát alacsony társadalmi helyzetű szolgák előtt járta el. Az Úr azonban megbüntette Mikált, hiszen soha nem születhetett gyermeke.[41] Dávid 118. zsoltárjához írott gazdag kommentárjában és egy másik művében is igazolja Ambrus Dávid táncának helyességét.[42] Mikál szemrehányására: ´Miért táncolsz mezítelen a szolgálólányok előtt, miként egy közönséges táncos?´ Dávid ezt feleli: ´Az Úr előtt meztelenítem le magam.´

Ambrus kilencvenegy levele közül a 58. episztolájában ír a táncról.[43] Ebben az írásában bibliai helyeket idézett, majd Dávid táncát, Illés mezítelenségét helyeselve, úgy interpretálja a szöveget, hogy a tánc, a mezítelenség nem hétkönapi jelentésben szerepel a szövegben, hanem a szavaknak titokzatos tartalma van.[44] Leszögezi azt is, hogy Dávid nem volt őrült, amikor a Frigyláda előtt táncolt, miként Ézsaiás sem volt őrült, amikor mezítelenül a nép közé ment. Dávid tánca a bölcs ember dicsőséges tánca volt, amellyel Dávid Krisztus székéig jut fel a szellemi, szent tánc lendületével. A tánc tehát a magasztos vallásos érzések kifejezőeszköze.

Az idézeteket megvizsgálva és rendszerezve, a másodiktól a negyedig századig terjedő időszakban több mentalitástörténeti tendencia kibonatkozását vélem felfedezni.[45] Az adatokból világosan kiolvasható, hogy a korszak keresztény gondolkodói alapvetően negatív jelenségként írták le a táncot. Véleményük alátámasztásaként több okot szerepeltettek, amelyek közül a pogány vallásosságban betöltött fontos szerepe, a bujaságra ösztökéltő mivolta és a bibliai szövegekben betöltött negatív volta (Salome tánca) a legjelentősebb. Az érvelésben egyéb elemek is szerepet kaptak: a táncnak a részegséggel és az őrülettel való szoros kapcsolata; a tánc valójában az ördög találmánya; a tánc és a lakodalom, a tánc és a színészet összefüggései, valamint a tánc mint a zsidók vallástalanságának jelképe. Lényegesen kevesebbszer fordul elő a szövegekben a tánc pozitív kontextusban. A szerzők a tánc eme aspektusára kizárólag két bibliai történettel (Dávid frigyláda előtti tánca; piacon ülő gyerekek példázata, Mt 11,17; Lc 7,32) kapcsolatban utalnak. A tánchoz való viszonyulás történetében fontos állomás volt Szent Ambrusnak a kétfajta táncról szóló elmélete.[46]


 

TÁBLÁZAT

 

Kontextus

Citátumok

Gyakoriság

A tánc megítélése

Heródiás lányának tánca (Salome)

Tertullianus: Scorpiace / Pseudo-Cyprianus: De revelatione / Cyprianus: Coena / Ambrosius: De virginibus (3. könyv. 5. fejezet) / Ambrosius: De virginibus (3. könyv. 6. fejezet) / Ambrosius: De officiis ministrorum (3. könyv, 12. fejezet)

 

6

negatív

Dávid tánca

Cyprianus (Novatianus): De spectaculis / Ambrosius: De officiis ministrorum (1. könyv, 43. fejezet) / Ambrosius: De poenitentia (2. könyv, 6. fejezet) / Ambrosius: Expositio Evangelii secundum Lucam (6. könyv) / Ambrosius: De interpellatione Job et David / Ambrosius: Apologia Prophetae David / Ambrosius: Expositio in psalmum David CXVIII. / Ambrosius: Ennarationes in XII psalmos Davidicos / Ambrosius: 58. levél

10

pozitív

Kétfajta tánc-elmélete

Cyprianus (Novatianus): De spectaculis / Ambrosius: De poenitentia (2. könyv, 6. fejezet) / Ambrosius: Expositio Evangelii secundum Lucam

3

negatív, pozitív

Sípoltunk néktek, és nem tánczoltatok” (Mt 11:17; Lk 7:32)

Ambrosius: De poenitentia (2. könyv, 6. fejezet) / Ambrosius: Expositio Evangelii secundum Lucam

2

negatív

A tánc pogány vallásra jellemző

Tertullianus: Ad nationes (1. könyv. 10 fejezet) / Tertullianus: Apologeticum (15. fejezet) / Commodianus: Instructiones (2., 9. fejezet) / Arnobius maior: Disputationes adversus gentes (4. könyv, 31., 35. fejezet; 6. könyv, 26. fejezet; 7. könyv, 33., 43. fejezet) / Lactantius: Divinae Institutiones (2. könyv 8. fejezet)

9

negatív

Részegség

Lactantius: De mortibus persecutorum (18. fejezet) / Ambrosius: De virginibus (3. könyv, 5. fejezet) / Ambrosius: De Elia et jejunio (18. fejezet)

3

negatív

Őrület

Ambrosius: De virginibus (3. könyv, 5. fejezet) / Ambrosius: 48. levél

2

negatív

Bujaság, erkölcstelenség, utcalányok viselkedése

Cyprianus (Novatianus): De spectaculis / Arnobius maior: Disputationes adversus gentes (2. könyv 38., 42. fejezet; 4. könyv 31. fejezet; 6. könyv 26. fejezet) / Lactantius: Divinae institutiones (1. könyv, 21. fejezet) / Ambrosius: De poenitentia (2. könyv, 6. fejezet) / Ambrosius: Expositio Evangelii secundum Lucam

7

negatív

Az ördögtől származik

Ambrosius: De poenitentia (2. könyv, 6. fejezet) / Commodianus: Instructiones (59. fejezet) / Cyprianus (Novatianus) : De spectaculis

3

negatív

A tánc és a lakodalom

Cyprianus (Novatianus): De spectaculis / Ambrosius: De virginibus (3. könyv, 5. fejezet) / Lactantius: De mortibus persecutorum (18. fejezet) / Ambrosius: Expositio Evangelii secundum Lucam

4

negatív

A tánc és a színészet

Tertullianus: Apologeticum (15. fejezet) / Lactantius: Epitome (63. fejezet) / Ambrosius: De poenitentia (2. könyv, 6. fejezet) / Ambrosius: Expositio Evangelii secundum Lucam

4

negatív

A tánc és a zsidók vallástalansága

Ambrosius: De poenitentia (2. könyv, 6. fejezet)

1

negatív

 

Péter TÓVAY NAGY:

 

The Motif of Dance According to Some Authors of the Early Latin Religious Literature

(Based on the Writings of Tertullianus, Novatianus, Cyprianus, Minucius Felix, Commodianus, Arnobius, Lactantius, Ambrosius)

 

This essay examines the Latin Doctors of the Church´s conception of the theme of dance between the 2nd and 4th centuries.  In the documents concerning the moral judgement of dance, central concepts of moral life in European history can be grasped.

In the Christian tradition the disapproval is frequent, and this might be caused by the role of dance in paganism, its strong connection with the sin of lust, and its negative role in most occurrences in the Bible (e.g. Salome). Its connection with drunkenness, craziness or dramatics is often mentioned; moreover, it is regarded as the invention of the devil, and is sometimes made to symbolize the irreligiousness of the Jews.

The Biblical base of its positive judgement is the dance of David around the Ark of the Covenant. The first time these opposing opinions appear together can be found in Ambrosius´ writings.



* Köszönettel tartozom Bárczi Ildikó docensnek (ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék), aki mindvégig figyelemmel kísérte és segítette a munkámat.

[1] A III. Ifjúsági Konferencián elhangzott előadás anyaga megjelent: Tóvay Nagy Péter, ´Szabad hát a Táncz?´ A tánc motívuma a 16-17. századi magyar és latin nyelvű egyházi irodalomban = Sic itur ad astra, 2004, 1-2, 169-260. Ez a dolgozat a tánc kultúrtörténetének egy korábbi fejezetét foglalja össze, mely azonban nagy hatással volt a tánc későbbi keresztény megítélésére.

[2] A görög egyházatyák közül a táncra vonatkozó nézetekkel pl. Alexandriai Szent Kelemen (140-215), Aranyszájú Szent János (344-407), Ignatiosz (50-117), Origenész (185-254) műveiben találkoztam.

[3] Pl. Afrahát (4. sz.), Efrém (306-373) írásaiban.

[4] Például: Ábrahám végrendelete (Kr.e 1 sz.-Kr. u. 3. sz.), Didascalia / Canones Apostolorum (3. sz.), János protoevangéliuma, Pseudo-Clementina elbeszélés (3. sz), Diatessarón.

[5] Táncra vonatkozó rendelkezéseket a következő zsinatok rendelkezései között találtam: laodiceai zsinat (343-381), trulloi zsinat (698). A 2-5. lábjegyzetre vonatkozóan lásd: Nicene and Post-Nicene Fathers, Michigan, 1886, ill. a www.ccel.org honlapot.

[6] A táncolás tevékenységének megnevezésére a szerzők általában három latin szót használnak: chorea, saltatio, tripudium.

[7] Tertullianus, Ad nationes, lib. 1, cap. 10: „Luget Sol filium fulmine extinctum laetantibus vobis, Cybela pastorem suspirat fastidiosum non erubescentibus vobis, et sustinetis Jovis elogia modulari. Plane religiosiores estis in gladiatorum cavea, ubi super sanguinem humanum, super inquinamenta poenarum, proinde saltant dei vestri.” (PL 1, 576B) „Gyászolja a nap (ti. Héliosz) villámtól agyonsújtott fiát (ti. Phaethónt) és ti eközben örvendeztek. Kübelé gyalázatos módon a pásztor után epedezik és ti semmi szégyent nem éreztek és folyamatosan Jupiter rigmusait skandáljátok. Még fanatikusabbak vagytok a gladiátorviadalokon, ahol az emberi vér és a bűnök szennye fölött éppúgy táncolnak a ti isteneitek is.” (A szemelvények Bácskai Katalin fordításai, ahol más nincs feltüntetve.) Hasonló rész ugyanebben a műben: lib. 1. cap. 18 (PL 1, 584).

[8] Tertullianus, Apologeticum, cap. 15: „Quid, quod imago dei vestri ignominiosum caput et famosum vestit? quod corpus impurum et ad istam artem effeminatione productum Minervam aliquam vel Herculem repraesentat? Nonne violatur majestas et divinitas constupratur plaudentibus vobis? Plane religiosiores estis in cavea, ubi super sanguinem humanum, super inquinamenta poenarum proinde saltant dii vestri, argumenta et historias noxiis ministrantes, nisi quod et ipsos deos vestros saepe noxii induunt?” (PL 1, 361A) „Mit szóljak ahhoz, hogy a ti istenetek képmása egy szörnyű és gyalázatos fejet fed be? Mit szóljak akkor, ha a tisztátalan test elnőiesítve a színpadon föllépve Minervát vagy Herkulest jeleníti meg? Hát nem szenved sérelmet a felsőbb tekintély és nem szennyezi be gyalázat az isteni főséget, miközben ti tapsoltok? Még fanatikusabbak vagytok a gladiátorviadalokon, ahol az emberi vér és a bűnök szennye fölött éppúgy táncolnak a ti isteneitek is.”

[9] „...olyan darabot adtak, amelyben egy rablóvezért keresztre feszítenek, a táncjátékban pedig Kinyras szerepelt, akit Myrrhával együtt megölnek. A keresztrefeszítés, valamint Kinyras megölése alkalmával is rengeteg művért ontottak.” Josephus Flavius, A zsidók története, ford. Révay József, Bp., 1966, 441. Vö. PL 2, 565A „e” fülében, azon belül: 566C.

[10] Cyprianus (= Novatianus), De spectaculis, cap. 2: „... et auriga est Israel Helias, et ante arcam David ipse saltavit. Nabla, cynares, aera, tympana, tibias, citharas, choros legimus.” (PL 4, 782A) „Illés is Izrael kocsihajtója, a Frigyláda előtt maga Dávid is táncolt. Keleti hárfákról, lantokról, zengő ércekről, dobokról, fuvolákról és kartáncokról olvastunk.”

[11]A szerző ugyanezt a gondolatmenetet követi Illés vonatkozásában is: Illés kocsiversenye teljesen más minőséget képviselt, mint a közönséges kocsiversenyek, s ezt már a helyszín is megmutatja, hiszen Illés nem nyilvános játékokon, nem cirkuszban versenyzett. Azaz: a keresztények számára sem megengedett a fogatverseny.

[12] Cyprianus (= Novatianus), De spectaculis, cap. 3: „Nam quod Helias auriga est Israelis non patrocinatur spectandis circensibus: in nullo enim is circo cucurrit. Et quod David in conspectu Dei choros egit nihil adjuvat in theatro sedentes Christianos fideles: nulla enim obscoenis motibus membra distorquens desaltavit graecae libidinis fabulam. Nabulae, cynarae, tibiae, tympana, citharae Domino servierunt, non idolis. Non igitur praescribatur ut spectentur illicita; a diabolo artifice ex sanctis in illicita mutata sunt. Praescribat igitur istis pudor, etiamsi non possunt sanctae Litterae.” (PL 4, 782B-C) „Ami azt illeti Illés, Izrael kocsihajtója, nem tartja védelme alatt a cirkuszi látványosságokat, ugyanis sohasem versenyzett cirkuszban. És azért, mert Dávid az Úr tekintete előtt kartáncot lejtett, ez semmivel nem igazolja a színházakat látogató keresztények magatartásának helyességét: ugyanis Dávid nem obszcén módon kiforgatott testrészekkel táncolt és nem az élvezethajhászásról szóló görög történetet adott elő. A különböző hárfák, a fuvolák, a dobok és a lantok az Urat szolgálták és nem a bálványokat. Tehát ne engedélyezzék, hogy az emberek pajzán dolgokat nézzenek; az ördög mesterkedése révén a szent dolgok tiltott dolgokra változtak. Tiltsa meg nekik ezt a szeméremérzet, ha a Szentírás nem képes erre.” Megjegyzés: Migne Cyprianust tekintette szerzőnek. A szakirodalom jelenlegi állása szerint a De spectaculis című művet Novatianus írta, a szöveget a másolók a szerző ellenpápa mivolta miatt Cyprianus neve alatt hagyományozták át az utókorra. Szent Cyprianus művei, szerk. Vanyó László, Bp., 1999; Vanyó László, Ókeresztény írók lexikona, Bp., 2004, 372.

[13] Pseudo-Cyprianus, De revelatione (De revelatione capitis beati Johannis Baptistae tractatus), cap. 1: „Igitur, accedente Paschali festivitate, decollatus est Joannes Baptista imperante nequissimo Herode, qui dari saltanti puellae caput ejus jussit.” (PL 4, 933B) „Tehát amikor a Pascha-ünnep közeledett, Keresztelő Jánost lefejezték a semmirekellő Herodes uralkodása idején, aki megparancsolta, hogy a fejét adják át annak a leányak, aki táncol.”

[14] Ágoston a Sermones de sanctis című művének 311. sermójában számol be arról a történetről, miszerint Cyprianus sírja körül szentségtelen énekeket és táncokat mutatott be a tudatlan tömeg. (Augustinus, Sermones de sanctis, 311. sermo, In Natali Cypriani martyris, III, 5. PL 38, 1415)

[15] Cyprianus, Coena: „Tunc miscuit scyphum Benjamin, intulit Martha, prior bibit Petrus. Sed, quoniam vinum subduxerat Amelsad, et male miscuerat Jonas, murmurabat Hermippus, aquam bibebat Joannes, vinum petebat Maria, non consentiebat Susanna, plenam ampullam ferebat Martha, sitiebat Ismael, ire volebat Tobias, alienum calicem bibere volebat Jacobus. Sublatisque omnibus, aquam ad manus petebat Pilatus, tradidit Judas, ministrabat Martha, effudit Hermocrates, linteum porrexit Petrus, intulit lucernam Esaias, gratias egit Simeon, benedixit Anna, intulit coronas Rachel, David hyssopum porrexit, dedit unguentum Maria, perunxit Martha, poma intulit Adam, favum porrexit Samson, cytharam percussit David, tympanum Maria, psalterium duxit Jubal, choros duxit Judith, cantavit Asael, saltavit Herodias, laudes dedit Azarias, magis lusit Mambres, risum fecit Isaac, osculum porrexit Judas, valefecit Loth.” (PL 4, 929C-930B)

[16] A Adversus nationes néven is ismert.

[17] Arnobius, Disputationes adversus gentes, lib. 2, cap. 38: „XXXVIII. Quid enim prodest mundo, ut ab rebus incipiam seriis, maximos reges hic esse? Quid tyrannos, quid dominos, quid innumeras alias atque amplissimas potestates? Quid rei militaris experientissimos duces capiendarum urbium peritos, in equestribus praeliis aut in pedestri pugna immobiles atque invictissimos milites? Quid oratores, grammaticos, poetas? quid scriptores, dialecticos, musicos? quid pantomimos, quid mimulos, histriones, cantores, tuba, tibia, calamoque flatantes? Quid cursores, quid pugiles, quadrigarios, desultores, grallatores, funiambulos, praestigiatores? Quid cybiarios, salinatores, bolonas, unguentarios, aurifices, aucupes, vannorum sirpiarumque vitores? Quid fullones, lanarios, phrygiones, coquos, panchristarios, muliones, lenones, lanios, meretrices? Quid institorum alia genera? Quid professorum, et artium, quibus enumerandis omnis aetas angusta est, rationibus conferunt, et constitutionibus mundi, ut sine hominibus condi non potuisse credatur, nec obtenturus integritatem sui, nisi ei contentio animalis miseri et supervacui jungeretur?” (PL 5, 868A-870A)

[18] Arnobius, Disputationes adversus gentes, lib. 2, cap. 42: „Idcirco animas misit, ut res sancti atque augustissimi nominis symphoniacas agerent et fistulatorias hic artes, ut inflandis bucculas distenderent tibiis, cantionibus ut praeirent obscoenis numerositer, et scabillorum concrepationibus sonoris, quibus animarum alia lasciviens multitudo incompositos corporum dissolveretur in motus, saltitaret, et cantaret, orbes saltatorios verteret, et ad ultimum clunibus et coxendicibus sublevatis lumborum crispitudine fluctuaret?” (PL 5, 881A-882A) „Isten azért teremtette az embert, hogy a szent és legdicsőségesebb ügy nevében síppal-dobbal zajongjanak, hogy fuvolák fújásával pukkasszák a pofájukat, hogy obszcén énekeket dallamosan skandálva előénekeljenek és a fatalpak hangjának a zajával, miáltal megint mások féktelenkedve a testek kusza mozgásában a tömegbe olvadva buja táncot táncoljanak és énekeljenek, körbe-körbe forogjanak és az ágyékuk rezegtetésével hullámzó mozgásban ringjanak?”

[19] Arnobius, Disputationes adversus gentes, lib. 4, cap. 35: ”... gentis illa genitrix Martiae, regnatoris et populi procreatrix amans saltatur Venus, et per affectus omnes meretriciae vilitatis impudica exprimitur imitatione bacchari. Saltatur et magna sacris compta cum infulis mater.” (PL 5, 1072A-1073A)

[20] Kybelé kultusza. Vö. Hegyi Dolores, Polis és vallás, Bp., 2003, 75-76.

[21] Arnobius, Disputationes adversus gentes, lib. 6, cap. 26: „XXVI. O species formidinum dirae, metuendique terrores, propter quos genus hominum torpedine in perpetua affigeretur, nihil moliretur, attonitum, ab omnique se actu sceleroso flagitiosoque fraenaret! (...) Nonne satius fuerat saltitare, cantare, quam sub titulo gravitatis, et severitatis, obtentu tam frigida, tamque inepta narrare simulacra, ab antiquis ad peccata cohibenda, et ad nocentium formata impiorumque formidines?” (PL 5, 1214A-B) „Ó, a félelmek átkozott fajtái, a rettegések, amelyek miatt az emberi faj örökös zsibbadtságban leledzik és egyáltalán nem fáradozik azon, hogy minden bűnös és pajzán tevékenységtől tűrtőztesse magát (...) Hát nem volt jobb táncolni, énekelni, mint a tekintélynek a komolyság címén történeteket mesélni, azért, hogy a bűnösöktől való félelmet kialakítsuk?”

[22] PL 5, 1276B-1277B, Arnobius, Adversus nationes, 7. könyv 39-40. fejezet. Arnobiusnál név nélkül szerepel. A történet Plutarchosnál (Párhuzamos életrajzok, Coriolanus) és Livius művében (Ab urbe condita, lib. II, cap. 36) is felbukkant. A helyes név: Titus Latinius, a Tiberius Attinius talán félreolvasás. A történet Lactantiusnál is olvasható. (PL 6, 291A-292A) T. Latinius néven szerepel Augustinusnál is (De civitate Dei, lib. IV, cap. 26).

[23] Arnobius, Disputationes adversus gentes, lib. 7, cap. 33: „Ponit animos Jupiter, si Amphitryo fuerit actus pronuntiatusque Plautinus? aut si Europa, si Leda, Ganymedes fuerit saltatus, aut Danae, motum compescit irarum?” (PL 5, 1265A)

[24] Lactantius, Divinarum Institutionum liber primus, cap. 21: „CAPUT XXI. De diis Barbarorum quibusdam propriis, et eorum sacris, ac itidem de Romanis.” (PL 6, 230A, = A barbárok egynémely isteneiről és azok szentségeiről és a rómaiakról.) „Si quis autem, percepta sapientia, deposuerit errorem, profecto ridebit ineptias hominum pene dementium; illos dico, qui vel inhonesto saltatu tripudiant, vel qui nudi, uncti, coronati, personati, aut luto obliti currunt.” (PL 5, 241B) „Ha valaki a bölcsességet (ti. kereszténységet) megismerve, elhagyta a tévelygést, nyíltan ki fogja nevetni az eszement emberek balgaságait. Azokról beszélek, akik szégyenletes tánclépésben ugrándoznak vagy akik meztelenül, kifestve, megkoszorúzva, álarcosan vagy sárga festékkel bemaszatolva rohangálnak.”

[25] Lactantius, Divinarum Institutionum liber secundus, cap. 8 („CAPUT VIII. De rationis usu in religione; deque somniis, auguriis, oraculis, talibusque portentis.” (PL 6, 287A, = Az értelem használatáról a vallásban. Az álmokról, a madárjósokról, a jósokról, és előjelekről.) „Reperiuntur etiam somnia, quae vim deorum videantur ostendere. Tiberio Namque Attinio, homini plebeio, per quietem obversatus esse Jupiter dicitur, et praecepisse, ut Consulibus et Senatui nuntiaret, ludis Circensibus proximis praesultorem sibi displicuisse, quod Antonius Maximus quidam diverberatum servum sub furca medio circo ad supplicium duxerat, ideoque ludos instaurari oportere; quod cum ille neglexisset, eodem die filium perdidisse, ipse autem gravi morbo esse correptus: et cum rursus eamdem imaginem cerneret quaerentem, satisne poenarum pro neglecto imperio pependisset, lectica delatus ad Consules, et omni re in Senatu exposita, recepisse corporis firmitatem, suisque pedibus domum rediisse.” (PL 6, 291A-292A)

[26] Lactantius, Epitome Divinarum institutionum, cap. 63 („CAPUT LXIII, olim VI. Spectacula esse potentissima ad corrumpendos animos. (PL 6, 1074A, = 63. fejezet. A látványosságok rontják meg a lelket a legjobban.) „Histrionum etiam impudici gestus, quibus infames foeminas imitantur, libidines, quas saltando exprimunt, docent.” (PL, 6, 1075A) „A színészek szemérmetlen mozdulatai, amelyekkel a feslett erkölcsű nőket utánozzák, azokra a vágyakra tanítanak, amelyeket tánccal fejeznek ki.”

[27] Lactantius, De mortibus persecutorum, cap. 18: „Diocletianus: Illumne saltatorem, temulentum, ebriosum, cui nox pro die, et dies pro nocte?” (PL 7, 224A) „Diocletianus: Azt a táncost, borisszát, részegest, akinek éjszaka van nappal és nappal az éjszaka?” (Ugyanezt a részt hivatkozza majd később Eusebius is a Nagy Constantinusról szóló művében. Azonban Eusebius szerint ez a rész a 25. fejezetben található, holott Lactantiusnál a 18 fejezetben szerepel!)

[28] 494-ben Gelasisus pápa Commodianus írásait Tertullianus és Lactantius írásaival egyetemben az apokrifek közé sorolta, ezért ezeket a műveket kevésbé másolták a középkorban. Commodianus műve szabelliánus és khiliasztikus vonásai miatt jutott erre a sorsra. Vanyó, 2004, 112.

[29] Commodianus, Instructiones adversus gentium deos pro Christiana disciplina, cap. 9: „IX. MERCURIUS / Mercurius vester fiat cum Saraballo depictus. / Et galeam aut pileum pinnatus, et caetera nudus. / Rem video miram, deum cum saccello volare. / Currite pauperculi cum gremio quo volat ille, / Ut sacculum effundat; vos extunc estote parati. / Respicite pictum, quoniam vobis sic ab alto / Jactabit nummos; vos tunc saltate securi. / Vane, non insanis? colere deos pictos in axe?” (PL 5, 207B-208A)

[30] Commodianus, Instructiones adversus gentium deos pro Christiana disciplina, cap. 60 (Item ipsis.): „Gentili more quaeris procedere, Dei sancta? / Has Dei praecones damnant in lege clamantes, / Injustas esse feminas, quae se taliter ornant. / Capillos inficitis, oculos fuligine relinitis, / Levatis comulas granulatim, fronte depicta, / Malas medicatis quodam superducto rubore, / Nec non et inaures gravissimo pondere pendent; / Obruitis collum monilibus, gemmis et auro; / Palmas Deo dignas praesagio malo legatis. / Quid memorem vestes, aut totam Zabuli pompam? / Respuitis legem cum vultis mundo placere.” (PL, 5, 247A)

[31] Vö. Cicero Pro Murena című beszéde VI. könyvének 13. caputjával. A témának, a tánc és a részegség párosításának, a későbbiekben is hallatlan népszerűsége volt. Itt csupán Pázmány egyik leánynevelési tanácsokat tartalmazó magyar nyelvű prédikációjában (Mint kell a keresztény leányt nevelni) foglalkozik a táncolás témájával: „Salustius Catiliná-nak, Cicero Gabinius-nak gyalázattal szemekre vetették, hogy tánczot jártak, mert, Nemo saltat sobrius, nisi, qui insanit, senki nem tánczol, hanem vagy részeg, vagy bolond.” A 17. századi református prédikátor, Szentpéteri István a Tántz pestise (Debrecen, 1697) című művében szintén ezt a gondolatot fejtegeti, miszerint a táncolás „a´ tobzódásoknak és részegségeknek gyümölcse, avagy úti társa [...] Részegség nélkül nem lehet a´ Tántz; a´ részegség pedig halálos vétek.” Vö. Pázmány, 1905. VII. 614–633. A táncra vonatkozó rész: 625–626; erről bővebben: Tóvay Nagy Péter, ´Szabad hát a Táncz?´ A tánc motívuma a 16-17. századi magyar és latin nyelvű egyházi irodalomban = Sic itur ad astra, 2004, 1-2, 169-260.

[32] Ambrosius, De virginibus, lib. 3, cap. 5: „25. Debet igitur bene consciae mentis esse laetitia, non inconditis comessationibus, non nuptialibus excitata symphoniis; ibi enim intuta verecundia, illecebra suspecta est, ubi comes deliciarum est extrema saltatio. Ab hac virgines Dei procul esse desidero. Nemo enim, ut dixit quidam saecularium doctor, saltat sobrius, nisi insanit. Quod si juxta sapientiam saecularem, saltationis aut temulentia auctor est, aut amentia; quid divinarum Scripturarum cautum putamus exemplis cum Joannes praenuntius Christi, saltatricis optione jugulatus, exemplo sit plus nocuisse saltationis illecebram, quam sacrilegi furoris amentiam?” (PL 16, 227B-227C) „A józan észnek tehát szüksége van az örömre, de nem a féktelen tivornyázások, nem a nászi zene által felcsiholt duhaj vigasságra. Ott ugyanis nincs biztosíték a tiszteletteljes magatartásra és a csábítás gyanúja merül fel, ahol az élvezetek kísérőtársa a duhaj (extrema) tánc. Azt kívánom, hogy az Isten szüzei távol tartsák magukat ettől (ti. a tánctól). Ugyanis, ahogy egy pogány bölcs modta, senki sem táncol józan állapotban, ha csak nem őrült az illető. Aminthogy a pogány bölcsesség szerint a tánc forrása vagy a részegség vagy az őrültség, miért ódzkodunk a Szentírás példáitól, ti. amikor János, Krisztus előhírnöke, a táncoló leány kívánsága miatt fejeztetett le, hogy álljon például: többet ártott a tánc csábítása, mint az istentelen őrjöngés őrülete?”

[33] Ambrosius, De virginibus, lib. 3, cap. 6: „31. Quid dicitis vos, sanctae feminae? Videtis quid docere, quid etiam dedocere filias debeatis? Saltat, sed adulterae filia. Quae vero pudica, quae casta est, filias suas religionem doceat, non saltationem. Vos autem, graves et prudentes viri, discite detestabilium hominum epulas vitare. Si talia sunt convivia, qualia judicia perfidorum?” (PL 16, 229A-B) „Mit mondtok, ti, szent asszonyok? Ügyeltek arra, hogy mire tanítjátok leányaitokat és hogy miről kell leszoktatnotok őket? Táncol, de egy parázna asszony leánya. Azonban, aki szemérmes, aki tiszta erkölcsű, a leányait a vallásra tanítja, nem pedig a táncra. Ti pedig, tekintélyes és bölcs férfiak, tanuljátok meg, hogy a bűnös emberek lakomáit el kell keülni.”

[34] Ambrosius, De virginibus, lib. 3, cap. 6: „Quid enim potuit de adultera discere, nisi damnum pudoris? An quidquam est tam pronum ad libidines, quam inconditis motibus ea quae vel natura abscondit, vel disciplina velavit, membrorum operta nudare, ludere oculis, rotare cervicem, comam spargere? Merito inde in injuriam divinitatis proceditur. Quid enim ibi verecundiae potest esse, ubi saltatur, strepitur, concrepatur?” (PL 16, 228A) „Ugyanis mit tudott tanulni a parázna asszonytól, ha csak nem a szégyenteljes bűnt? Vajon van-e még valami, ami oly egyenesen vezet a kéjsóvársághoz, mint az, amikor a testeknek az elfedett részeit, amiket egyrészt a természet elrejtett, másrészt az emberi tudás felöltöztetett, szertelen mozdulatok közepette lemeztelenítik, vagy amikor szemekkel játszanak, forgatják a nyakukat, és összezilálják a hajukat? Megérdemlik majd az Isten büntetését. Ugyanis miféle tisztelet lehet ott, ahol folyik a tánc, ahol dobognak a lábak, ahol nagy a zaj, a lárma?”

[35] Szent Ambrus, A kötelességekről (De officiis ministrorum), 3. könyv, 12. fejezet: „Sokak lekötik magukat az eskü szentségével. Ha be is látják később, hogy nem kellett volna ígértet tenniük, az eskü szentségére való tekintetel mégis teljesítik igéretüket, ahogy Heródes tette, akiről előbb már szóltunk: amikor az előtte táncoló leánynak szégyenletes jutalmat ígért, s azt kegyetlenül meg is tartotta. Szégyenletes, ha táncmutatványért királyságot ígérünk, kegyetlenség, ha az eskü szentségét a próféta halálának kell megpecsételnie. Mennyivel elfogadhatóbb lett volna az esküszegés! Ha ugyan lehet esküszegésről beszélni a borközi állapotban elhangzott esküvel kapcsolatban, amit táncos leányok közt egy férfivoltából kivetkőzött férfi tett! Tálcán hozzák be a próféta fejét és azt merik mondani, hogy ez az esztelenség becsület.” Szent Ambrus, A kötelességekről. A bűnbánatról, ford. Meggyes Ede, Tóth Vencel és Hrotkó Géza, Bp., 2005, 255.

[36] Szent Ambrus, A kötelességekről, 1. könyv, 43. fejezet: „Az Úr szekrénye előtt táncolt Dávid, Sámuel viszont nem táncolt; Dávid ezért nem kapott megrovást, Sámuel viszont inkább dicséretet nyert. (...) Maga Saul a próféták társaságától körültáncolva maga is prófétálni kezdett; és róla említik,mint valami méltatlanról: Hát Saul is a prófétál közt van ? (1Sám 19:24) Szent Ambrus, 2005, 144.

[37] Szent Ambrus, A bűnbánatról (De poenitentia), 2. könyv, 6. fejezet: „Figyelj, hogy bele ne ess a mennyei parancsokkal való szembeszegülésel a zsidók vallástalanságába, akiknek azt mondja az Úr: Énekeltünk nektek és nem táncoltatok, siránkoztunk és nem zokogtatok. (Lk 7:32)” Szent Ambrus, 2005, 355.

[38] Szent Ambrus, A bűnbánatról, 2. könyv, 6. fejezet. Szent Ambrus, 2005, 355-356.

[39] Ambrosius, De Elia et jejunio, cap. 18: „66. Sed quid de viris loquamur, quando etiam feminae, quas oportet sollicitiorem castitati sobrietatis adhibere custodiam, usque ad ebrietatem bibunt? Deinde surgentes, quas etiam inter secreta domus vel audiri ab alienis non convenit, vel videri, prodire audent in publicum, non velato capite, vultu procaci. Apostolus (I Cor. XIV, 35) mulieres tacere etiam in Ecclesia jubet, domi viros suos praecipit interrogare. Illae in plateis inverecundos etiam viris sub conspectu adolescentulorum intemperant um choros ducunt, jactantes comam, trahentes tunicas, scissae amictus, nudae lacertos, plaudentes manibus, saltantes pedibus, personantes vocibus, irritantes in se juvenum libidines motu histrionico, petulanti oculo, dedecoroso ludibrio. Spectat corona adolescentum, et fit miserabile theatrum.” (PL 14, 720B-C) „De miért beszéljünk a férfiakról, amikor a nők is, akiknek a józanságára és tisztaságára még fokozottabban kellene ügyelni, egészen a részegségig isznak? Aztán felkelve a földről, otthonuknak titkait, amikről másoknak nem illik hallani és amiket idegeneknek nem szabad látni, mindezeket nyíltan fel merik tárni a nyilvánosság előtt, miközben a fejüket be sem takarják, tekintetük pedig pimasz és szemtelen. Az apostol is megparancsolja az Egyházban, hogy az asszonyok hallgassanak és előírjak, hogy otthon férjeiket kérdezzék. Azokon az utcákon a serdülők szeme láttára féktelenkednek, amikor még a férfiak számára is szemérmetlen táncokat lejtenek, miközben hajukat dobálják, tunikáikat cibálják, ruháikat megtépik, karjukat lemeztelenítik, kezeikkel tapsolnak, lábaikkal táncolnak, hangosan énekelnek, az ifjakban felébresztik a vágyakat a színészi taglejtéseikkel, kéjsóvár pillantásaikkal, szégyentelen szemérmetlenségükkel. Ezt szemléli az ifjak gyülekezete és szánalmassá lesz a színház”

[40] Ambrosius, Expositio Evangelii secundum Lucam, lib. 6, cap. 4-10: „Cantavimus vobis, et non saltastis: lamentavimus, et non plorastis. (Lc 7,32) (...) Cantavit David, ut in salicibus nostra suspenderemus organa (Ps 136, 2). Cantavit ipse, et ante arcam Domini non pro lascivia, sed pro religione saltavit (II Rg 6,14). Ergo non histrionicis motibus sinuati corporis saltus, sed impigra mentis, et religiosa corporis agilitas designatur. (...) Cantavit enim Moyses quando in mari Rubro ad transitum Judaeorum fluctus obriguit (...). Cantavit Esaias dilectae vineae suae canticum (Is 5,1), significans asperam flagitiis fore plebem, quae fecundis prius erat virtutibus fructuosa. Cantaverunt Hebraei, cum vestigia eorum tactu flammae rorantis humescerent, et intus extraque ardentibus omnibus (...) (Dn 3,24). Habacuc quoque cantico publicam doctus mulcere moestitiam, prophetavit dulcem Domini fore fidelibus passionem (Hab 3,2). Cantaverunt ergo prophetae spiritalibus modulis publicae salutis oracula resultantes. (...) Docuit etiam saltare sapienter, dicente Domino ad Ezechiel: Plaude manu, et percute pede (Ez 6,11). (...) Non congruunt resurrectionis revelata mysteria, et opprobria saltationis exacta. Sane est quidam proprius bonorum actuum factorumque plausus, cujus sonus in orbem exeat, et bene gestorum resultet gloria. Et honesta saltatio, qua tripudiat animus, et bonis corpus operibus elevatur, quando in salicibus organa nostra suspendimus. Jubetur ergo propheta plaudere manu, et percutere pede: jubetur psallere, quia sponsi nuptias jam videbat, in quibus desponsatur Ecclesia, Christus adamatur. (...) In his propheta David nuptiis ludere nos voluit, ad has invitavit.” (PL 15, 1669C-1671B)

„Énekeltünk nektek és nem táncoltatok, siránkoztunk és nem zokogtatok. (...) Dávid azt énekelte, hogy a fűzfákra akasztottuk hárfáinkat. Ő maga énekelt és az Úr frigyládája előtt táncolt, de nem a bujaság vezette, hanem a tiszta vallásosság. Itt nem arról a táncról van szó, amelyet a színészi mozdulatok által kitekert test lejt, hanem arról, amikor az isten iránti elkötelezetségtől elfogódott lélek arra ösztönzi a testet, hogy ezt az áhitatot mozdulataival is kifejezésre juttassa. (...) Ugyanis Mózes énekelt, amikor a hullámok megálltak, hogy a zsidóknak megkönnyítsék a Vörös-tengeren való átkelést. (...) Ézsaiás a szeretett szőlőtövének az énekét énekelte, jelezvén, hogy a nép, amely korábban erényekben volt termékeny és gyümölcsöző, kemény büntetésben részesül majd. Énekeltek a zsidók, amikor a tűz érintése közben lábaik átnedvesedtek, holott kívül-belül minden lángolt. (...) Habakuk is bölcsen énekével csillapította a közös gyászt, amikor megjövendölte, hogy a hűségeseknek eljön majd az Úr drága kínszenvedése. Tehát a próféták a közös üdvösség megjövendölését visszhangozva a lélek dallamait szólaltaták meg énekeikkel. (...) Bölcs táncra tanít az Úr, miközben ezt mondja Ezékielnek: tapsolj a kezeddel és dobolj a lábaddal. (...) Nem férnek össze: a feltámadás kinyilatkoztatásának misztériuma és a csúf tánc (opprobria saltationis) gyalázatos végigtáncolása. Értelmes dolog viszont a jócselekedetek és jótettek iránti tetszésnyilvánítás, aminek hangja körbejár a földkerekségen és a jól végzett dolgoknak dicsőség a visszhangja. És tiszteletre méltó az a tánc (honesta saltatio), amelyet jár a lélek és a jó dolgok révén felemelkedik a test, amikor a fűzfákra függesztjük fel hárfáinkat. Ez az, ami a prófétának azt parancsolja, hogy tapsoljon a kezével és ütemesen verje a földet a lábával: zsoltárt kell, hogy énekeljen, mivel már látta a vőlegény menyegzőjét, amelyen eljegyeztetik az Egyház és Krisztus szerettetik. (...) Ezekkel Dávid próféta tehát azt akarta, hogy mi is vegyünk részt a menyegzőn, erre hívott bennünket.”

[41] Ambrosius, Apologia Prophetae David, cap. 6, 28: „Saltabat ante arcam Domini potentissimus regum” (PL 14, 862C) „A királyok közül a leghatalmasabb az Úr ládája előtt táncolt.”

[42] Ambrosius, Expositio in psalmum David CXVIII., Sermo septimus: „27. Sed etiam et corporis saltatio in honorem Dei laudabilis habetur. Denique saltavit David ante arcam Domini, et vidit eum Michol filia Saul saltantem, et percutientem in organis harmonizatis in conspectu Domini, et ait ad eum, posteaquam se domum recepit: Quid utique honorificatus est rex Israel; quia denudatus est hodie in oculis puellarum suarum ancillarum, sicut unus ex saltatoribus? Et dixit David ad Michol in conspectu Domini: Benedictus Dominus qui elegit me super patrem tuum, et super omnem domum illius constituere in principem super plebem suam Israel et Judam: saltabo in conspectu Domini, et denudabor adhuc sic, et ero nugax in conspectu tuo, et cum puellis cum quibus dixisti me nudatum, glorificabor. Et Michol, inquit, filiae Saul non erat filius usque in diem mortis ejus (II Reg. VI, 20 et seq.). Evidens itaque exemplum quod et Propheta qui percutiebat in organis, et saltavit ante arcam Domini, justificatus est: et illa quae reprehendit eum, sterilitate damnata est.” (PL 15, 1290B-C) Ennarationes in XII psalmos Davidicos, a 35. zsoltár magyarázata, 13: „Natalis erat Herodis, quem luxu nimio, ut plerisque regibus mos est, celebrare consueverat. Adornavit filiam, ut in convivio regis pignus regale saltaret. Et cum placuisset Herodi, quod displicere debuit patruo, obtulit ei, ut quod vellet praemium pro saltationis opprobrio postularet. Matrem illa consuluit, cujus impulsu caput Baptistae poposcit. Victus Herodes, quia sacramento se constrinxerat daturum quidquid neptis propria petisset, jussit occidi Joannem, et caput ejus afferri. Quod allatum puellae dedit, et illa matri suae pertulit. Verum est ergo quod iniquitas et odium requirantur: quandoquidem ea mulier, quod facili petitione impetrare non poterat, pravis artibus excogitatae fraudis elicuit.” (PL 14, 959B)

[43] Ambrosius, Epistolae, 58, 4: „Non confusus est David, qui ante Arcam testimonii coram omni populo saltavit  (II Reg. VI, 20) . Non confusus est Esaias, qui nudus et discalceatus ibat per populos, oracula clamans coelestia  (Esai. XX, 2).” (PL 16, 1179B)

[44] Például a következő bibliai helyeket idézte: Sípoltunk néktek, és nem tánczoltatok. (Mt 11,17; Lc 7,32)

[45] Lásd: táblázat.

[46] Ez az elgondolás nem volt minden előzmény nélkül. Origenész Máté evangéliumához írott kommentárjában találtam hasonló gondolatokat. Ld.: Nicene and Post-Nicene Fathers, Michigan, 1886, ill. a www.ccel.org honlapot.