Temesvári Pelbárt írásai magyarul

Stellarium coronae beatae virginis Mariae

Előszó ››
Mária szépsége (ST V. könyv, III. rész) ››
Mária tudománya (ST VII. könyv, III. r., 2. f.) ››


Sermones Pomerii de sanctis I.
[Pars hiemalis]

András apostol (PH 001) ››
Karácsony (PH 017) ››
Nagypéntek (PH 069) ››
György vitéz (PH 073) ››


Sermones Pomerii de sanctis II.
[Pars aestivalis]

László király kiválósága (PA 015) ››
László király lelki fejlődése (PA 017) ››
Toulouse-i Anjou Lajos (PA 051) ››
István király (PA 052) ››
Imre herceg (PA 092) ››
Árpádházi Szent Erzsébet (PA 098) ››


Sermones Pomerii de tempore I.
[Pars hiemalis]

Előszó ››
Advent (TH 08) ››
Házasság (TH 25) ››
Úr és szolga (TH 29) ››
Kísértés (TH 39) ››
Hiú örömök (TH 46) ››


Sermones Pomerii de tempore II.
[Pars Paschalis]

Húsvétvasárnap (TP 004) ››
Nagyszombat (TP 006) ››
Húsvéthétfő (TP 008) ››
Pünkösd (TP 035) ››


Sermones Pomerii de tempore III.
[Pars aestivalis]

Munka (TA 020) ››
Gazdagság (TA 042) ››


Sermones Pomerii quadragesimales
[de poenitentia]

Bűnbánat (PQ1 016) ››
Nagyböjt (PQ1 017) ››
Nagycsütörtök (PQ1 050) ››


Sermones Pomerii quadragesimales
[de vitiis]

Harag (PQ2 022) ››
Kapzsiság (PQ2 037) ››
Irigység (PQ2 039) ››


Secundus liber Rosarii theologiae

A madarak nemzése (Avis §5-8.) ››
A folyóvizek (Fons et fluvius §1-8.)
A fűszeres és gyógyító fák (Lignum §18-21.) ››
A nyelvek tarkasága (Lingua §1-7.) ››
Méz és viasz (Mel et cera §1-5.) ››
Hegyek és dombok (Montes et colles §1-3.) ››
Ébrenlét és alvás (Vigilia et somnus §1-16.)
A bor tulajdonságai (Vinum §1-6.)




EXEMPLUMOK
(Katona Lajos Elenchusa alapján)

Quadragesimale I. - exemplum 1-66 ››
Quadragesimale II. - exemplum 67-148 ››
De tempore Hiem. - exemplum 149-225 ››
De tempore Pasch. - exemplum 226-270 ››
De tempore Aestiv. - exemplum 271-405 ››



András apostol


Az Úr Jézus nevében kezdetüket veszik a szentekről szóló beszédek az év körforgása szerint Jézus legszentebb anyjának, Máriának, szeráfi atyánknak, Ferencnek és valamennyi szentnek dicséretére és dicsőségére. Mégpedig először Szent András apostolról. Az első beszéd róla, a legendával együtt
Latin forrás: PH 001

Temesvári Pelbárt válogatott írásai, szerk. V. Kovács Sándor, Bp., 1982, 209-217.
VIDA TIVADAR FORDÍTÁSA


»Ugyanaz a büntetés sújtott szolgát, urat egyaránt, és a közönséges ember ugyanazt szenvedte, mint a király.«[1] S ez vonatkozik ennek az ünnepnek a tiszteletére és dicsőségére. Mint Bernát mondja hivő meglátással: A hűséges katona nem érzi a saját sebeit, miközben jóságos királyának a sebeit nézi. A halál fia ugyanis az, aki látja sebesült, vérrel borított királyát, maga pedig sebtől mentesen húzódik vissza a háborúból. Midőn tehát látjuk, hogy Krisztus Urunk és királyunk a sátánnal vívott harcban sebekkel és vérrel borított, nagy szégyen, gyalázat és elítélésre méltó dolog részünkről, ha nem akarunk Krisztusért csatázni a sátáni bűnök ellen. András ezt megfontolva a keresztre feszített Úr Jézusért magára akarta venni a kereszt kínját, ezért méltán lehet rá vonatkoztatnunk az alaptételnek e szavait. Látjuk, hogy ezek magát Andrást háromszorosan ajánlják a figyelmünkbe.

Először szenvedésének hasonló volta alapján. Ugyanaz a büntetés. – Másodszor a szent szolgálat értelmében. Ezért sújtott szolgát, urat egyaránt. – Harmadszor a nagy mennyei dicsőség szerint. Mert ez következik abból, hogy ő közönséges ember létére ugyanazt szenvedte, mint Krisztus, a király. Amint ugyanis Sirák Fia írja: »Nagy dicsőség követni az Urat«[2] , ami egy más beszéd alaptétele lehet.

Ami az első pontot illeti Krisztus szenvedésének hasonlóságával kapcsolatban, ezúttal tanulságként azt a következtetést vonjuk le, hogy András példájára minden kereszténynek Krisztushoz hasonlóan kell a kereszten szenvednie, mégpedig az igaz bűnbánat szent keresztjén, ha uralkodni akar a keresztre feszített Krisztussal. Ezt a következtetést háromféleképpen bizonyítjuk.

Először a tekintély alapján. Hiszen ezt mondja Krisztus Urunk: »Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye vállára keresztjét, és kövessen engem.«[3] Ezért mondja Aranyszájú János: Nem elég az üdvösségre az ő keresztje a tied nélkül. Aki elköveti a saját bűneit, igazságosan kell lakolnia a saját bűnhődése által. Ezért írja Péter is: »Kedveseim, erre vagytok hivatva, hiszen Krisztus is értünk szenvedett, példát adva nektek, hogy kövessétek nyomdokait.«[4]

Másodszor észérvek alapján. Mert mint Bernát mondja az Énekek énekéről mondott XV. beszédében, a kereszténynek neve Krisztustól ered, hogy őt kövesse. Ágoston is ezt mondja a keresztény életről: ne csak hízelegjen nekünk ez a nemes elnevezés, hogy keresztényeknek hívnak minket, hanem tartsuk is magunkat elítélendőknek amiatt, ha hiábavaló módon igényeljük magunknak másnak a nevét. Minthogy azonban Krisztusnak el kellett szenvednie a kereszthalált, s úgy kellett bemennie dicsőségébe, így hát annál inkább kell a kereszténynek, hogy eljusson a dicsőségbe – éspedig nem a sajátjába, hanem a Krisztuséba –, elviselnie a bűnbánat keresztjét – úgymond Bernát. Mert ahogyan olvasható: Igazságos, hogy azok kapják meg a szent boldogság és dicsőség díját, akik ráfordították a munkakészségüket.

Harmadszor példával vagy hasonlattal. Először is hittudományos példával. Látunk ugyanis egyeseket, akik csak név szerint hivők, akik egyedül a hitükkel követik Krisztust, de cselekvésükkel a sátánt. Róluk szól a Tituszhoz írt levél: »Hangoztatják, hogy ismerik az Istent, de tetteikkel megtagadják.«[5] Ámde mi haszna van ennek, ha – mint a Jakab-levél mondja – »a hit halott tettek nélkü1«[6] . Izidor hozzáteszi: Mi haszna, hogy a hitünkkel egyesülünk Istennel, a tetteinkkel pedig elválunk tőle. Bizo­nyára annyi, hogy – mint Bernát mondja – kárhozatunk megtetőzésére lesz a hitünk, ha nem cselekszünk szerinte. – Ismerünk más kereszténye­ket, akik követik Krisztust, s hozzá is hasonulnak hitben és cselekedetben, de csak egy időre. Mert nem kitartók, hanem vissza-visszaesnek a bűnökbe. Mit mondjunk az ilyenekről? Hallgassák Péter apostol II. kánonikus levelét: »Az utóbbi állapotuk – úgymond – rosszabb, mint az előbbi volt. Illik ugyanis rájuk, amit a közmondás mond: Visszatért a kutya a hányadékához, és: A megfürdött disznó pocsolyában hentereg.«[7] Leó pápa pedig ezt írja: Nem a kezdőknek ad majd jutalmat, hanem a kitartóknak. Azt mondom hát Ágostonnal minden kereszténynek, hogy aki nem dolgozik a vetésben, az nem fog örülni aratáskor, mert az Apostol mondása szerint: »Amit az ember vetett, azt fogja aratni is«[8] , nevezetesen a bűnért az örök tüzet, és a bűnbánatért a mennyek országát. – Másodszor ugyan­ezt bizonyítjuk a természet világából vett példával. A méhek ugyanis készek meghalni királynőjükért, és ha valamelyikük megsértette a királynőt, a saját fullánkjával szúrja meg önmagát a királynő előtt, mint Ambrus említi. Mennyivel inkább kell bűnbánatot tartania az eszes embernek, ha megsértette Teremtőjét! – Harmadszor közéleti példával úgy, amint híre ment főleg annak, amit Nagy Sándorról mondanak, hogy érette a katonái készek voltak meghalni. Maga Sándor ugyanis kevés számú katonával sok ellenségét legyőzte, úgyhogy Dáriusz királynak, amikor ez követeket küldött hozzá több zsáknyi mákszemmel, megüzenve neki, hogy ekkora sokasággal indul ellene; Sándor borssal teli egyetlen zsákot küldött vissza neki. Ezt üzente: Ahogyan a kevés borsnak van ereje sok mák ízét megfűszerezni, úgy fogja Sándor kevés katonája legyőzni Dáriusz seregének sokaságát, sőt, annál inkább. Épp ezért voltak is készek Sándor katonái meghalni királyukért, amikor látták, hogy a csatasor éle elsőnek ront rájuk a zsákmány reményében. Így hát másoknál sokkal inkább kell ezt nekünk megtennünk Krisztusért.

Kérdés azonban, hogyan kell a kereszténynek András példájára Krisztushoz hasonulnia a maga bűnbánatának keresztjében. Felelet: Ahogyan András keresztje Krisztus kínszenvedésének a keresztjéhez főként öt dologban hasonlított: úgy kell a bűnbánatunk keresztjének is Krisztushoz hasonulnia, hogy az öt fődologban megfelelően szenvedjünk hálából Krisztus öt sebének száma szerint.

Először is ártatlanul szenvedve.

Másodszor szeretettel.

Harmadszor megbocsátón.

Negyedszer kitartóan.

Ötödször alázatosan.

Először ártatlanul. Mint ahogyan tudniillik Krisztus Urunk ártatlanul szenvedett. S ennek nyilvánvaló jele, hogy bal kezén sebet kapott, s ezt föltámadása után a mennyben mindörökre megtartotta, hogy jelezze, senkinek soha baljós módon nem ártott. S mégis »mint ártatlan bárányt vitték leölésre«[9] . Így András is ártatlanul szenvedett, mint azt az egész nép tanúsította, mondván: Indokolatlanul ítélik el az ártatlan vért. Hasonlóképpen kell a keresztény embernek is elviselnie a bűnbánat keresztjét, hogy azon túl már ne vétkezzék, hanem ártatlanul éljen. Izidor: Gúnyolódó és nem bűnbánó, aki továbbra is cselekszi azt, amit bán. A bűnbánat ugyanis abban van, hogy sirassuk a múlt rosszaságainkat, s amit meg kell siratnunk, azt nem követjük el.

Másodszor szeretettel. Ezért, amint Krisztus jelképül akarta megtartani megsebzett szívét, és önként és vágyakozva szenvedett, ugyanígy András. S a kereszténynek is kívánnia kell a bűnbánat keresztjét, és szeretettel kell azt fogadnia András példájára, aki így szólt: Üdvözlégy szent kereszt, mindig is szerettelek, kívántalak átkarolni. Biztonságosan és örömmel jövök hozzád. Ezért aztán a nem akart és Isten szeretete nélküli bűnbánat nem üdvösséges, mint azt Ágoston mondja: Aki bánja a bűneit, annak nemcsak az igazságos bírótól kell félnie, hanem szeretnie is kell a jó Istent.

Itt feltehető a kérdés: Mi van azokkal, akiket bűncselekmény miatt büntetnek, s akiknek kénytelen-kelletlen el kell fogadniok a büntetésüket. Erre Scotus megjegyzése szerint az a válasz, hogy ha az ilyen büntetést valaki önként elfogadja Isten igazságos akaratául, akkora lehet a türelme, hogy az eltöröl minden bocsánatos bűnt és a halálos bűnökért járó büntetés nagy részét, legalábbis a kellő módon elfelejtettekért járót. Nem mond ellene ennek, hogy a büntetést szükségszerűen az akkori állapot szerint kell elviselni. Ezért az ember önként is elfogadhatja azt, ami szükségszerű a bűneiért. Úgyhogy az ilyen erényt csinál a szükségből, mint a Krisztus keresztje mellett függő lator tette, mondván: Mi legalább tetteink méltó jutalmát kapjuk. S ez nyilvánvaló Ágostonnak Azevangéliumok összhangjáról írt műve IV. disztinkciójából, amelye szavakkal kezdődik: Baptismi vicem.

De kérdezhetnéd: Vajon az ilyenben minden bűn elvétetik e türelmesség által? Scotus válaszolja, hogy nemcsak az a bűn töröltetik el, amelyet halállal büntetnek, hanem még más is a türelem, a szeretet és a töredelem foka szerint. Úgy azonban, hogyha az ilyen büntetést önként fogadja el a bűneiért és nem más miatt.

Harmadszor megbocsátón. Miért is Krisztus megkegyelmezett ellenségeinek, és a kereszten imádkozott értük. Ennélfogva tartotta meg jobb kezének a sebét, és mutatja nekünk örök jel gyanánt. Meg akar tehát kegyelmezni minden bűnbánónak, és az a vágya, hogy mindnek kegyelmet és üdvösséget ajándékozzon. »Aztakarja, hogy minden ember üdvözüljön.«[10] Így intette András is bűnbánatra Aegeast, aki megölette őt, és akadályozta meg a népet abban, hogy megkövezze. Így kell nekünk is szeretnünk ellenségeinket, ha igazán akarunk bűnbánatot tartani. »Sze­ressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok…«[11] Ki-ki olyan bocsánatot fog majd kapni Istentől, amilyent ő maga adott a felebarátjának (Ágoston).

Negyedszer kitartóan. Amint tehát Krisztus nem szállt le a keresztről, hanem meghalt rajta, s ennek jeléül megtartotta a dicsőségben lábsebeit, hogy megmutassa nekünk azokat; úgy András is meg akart halni a kereszten, és azért imádkozott, hogy ne engedjék meg onnan levenni. Mi is tanuljunk hát meghalni a bűnbánat keresztjén. Ágoston mondja: Jézus az ágyát hagyta örökbe tanítványainak. Aki meg akar nyugodni Krisztussal a mennyben, ezen az ágyon feküdjék, haljon meg a bűnbánat keresztjén, ha megengesztelődöttnek akarja látni a keresztrefeszítettet.

Ötödször alázatosan. Mert Krisztus is így, megalázva magát a kereszten érdemelte ki dicsőségét. »Megalázta magát, s engedelmes lett stb. Ezért Isten is felmagasztalta őt.«[12] Így ment fel András is a kereszt által a mennybe, mi pedig nem menekülünk meg másként, mint a bűnbánat keresztje által. »Tartsatok bűnbánatot, közel van a mennyek országa.«[13] Ó, kedvesem. vedd hát magadra a keresztet.

Ami a második pontot illeti, Krisztus keresztjének szent szolgálatáról tanulságul fogadjuk el ezt a gondolatmenetet. Mint Bernát mondja és szerinte Gerson János is: Semmi sem kedvesebb Istennek, semmi sem üdvösebb az ember számára, mint hatásosabban szentelnie önmagát egészen Krisztus keresztjének. E következtetés világos abban a példában, amit András szavai nyújtanak, aki így szólt Aegeashoz: Nagy – úgymond a kereszt titka. Akarom, hogy halljad, hátha hiszel. Mivel pedig sokféleképpen dicsőítette a keresztet, Aegeas megszólalt: Ha nem fogadsz szót nekem, felfeszíttetlek arra a keresztre, amelyet dicsőítettél. Mire ő így felelt: Ha félnék a kereszt kínjától, nem hirdetném a kereszt dicsőségét. Annál kedvesebb leszek a királyom szemében, minél állhatatosabb leszek a nevéért viselt kínokban. S miközben a vesztőhelyre vezették, a legnagyobb áhítattal üdvözölte a keresztet szavaival és teljes odaadással ajánlotta magát neki.

Az előbb mondott következményt hasonlóképpen be lehet bizonyítani más módon is. Felteszem a kérdést, miért nem akarta Krisztus, a mi Istenünk az emberi nemet valaki másnak a szenvedésével és kereszthalálával megváltani, hanem saját maga akarta elszenvedni a keresztet; jóllehet feltétlen hatalmával egészen jól elfogadhatta volna valamely tiszta angyali vagy emberi teremtménynek a szenvedését az ember megváltásáért. Erre egyéb indokolások között ez az egyik válasz Tamás szerint: Nehogy az ember máskülönben másvalakinek tartozzék az üdvözüléséért, mint Istennek, s következésképpen isteni tiszteletben részesítse a megváltót, vagyis azt az Istenen kívüli másikat. S így nem is szerezné vissza korábbi ártatlan szabadságát, amelyben egyedül Istennek volt alárendelve, mint Anzelm mondja, így az ember nem lehetne egyenlő boldogságában az angyallal. Szereti tehát Isten bennünk azt, hogy hódolunk a keresztjének, úgyhogy ez is ama nagy ára szenvedésének, amit nagy munkával vásárolt meg. Ezért írja az Apostol: »Nagy volt a váltságdíjatok. Dicsőítsétek meg és hordozzátok tehát Istent testetekben.«[14] Szeret még továbbra is, ezért ezáltal hasonul az ember Krisztushoz. Márpedig a hasonlóság kútfeje a szeretetnek. »Minden élőlény a magához hasonlót szereti.«[15]

Hátravan hát a kérdés: Hogyan szeret Krisztus bennünket, és kívánja, hogy teljességgel átadjuk vagy szenteljük magunkat keresztjének a szolgálatára? Erre az a felelet, hogy amint maga az Úr Krisztus a kereszten szeretetének öt nagy jelét mutatta meg nekünk, úgy kívánja meg tőlünk is, hogy ezt az öt dolgot nyújtsuk neki szeretetből a keresztre feszítése iránt.

Az első jel: Mivel Krisztus mindenéről lemondott értünk – hiszen mezítelenül függött a kereszten –, az iránta való szeretetből nekünk is meg kell ezt tennünk, legalábbis érzésben történő lemondással, hogy semmit se szeressünk jobban Istennél vagy egyenlő mértékben vele. »Aki közületek nem mond le mindenéről, amije csak van stb.«[16]

A második jel: Krisztus annyira szeretett minket, hogy elhagyta minden kedves hozzátartozóját, még az anyját is értünk; s kedvükért nem szállt le a keresztről. Ezért hát nekünk is annyira kell szeretnünk Krisztust, hogy senki szeretetéért el ne forduljunk az ő szolgálatától. »Aki jobban szereti atyját vagy anyját nálamnál, nem méltó hozzám: hasonlóan az sem, aki fiát vagy leányát stb.«[17]

A harmadik jel: Minthogy Krisztus a kereszten úgy szeretett minket, hogy egész testét alávetette értünk a fájdalmaknak; nekünk is így kell érte megtagadnunk a testünket. »Akik Krisztuséi, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel stb.«[18]

A negyedik: Ezért ontotta ki Krisztus értünk a vérét teljesen. Így mi is gyöngítsük a vérünket nekigyürkőzve a jó cselekedeteknek és megfékezve a bűnöket. Erre utal a Zsidókhoz írt levél 12. fejezetének e mondatával: »A bűn ellen vívott harcban még nem álltatok ellen véretek ontásáig.«[19]

Az ötödik: Mivel Krisztus életét adta értünk, hasonlóképpen mi is őérette. »Aki szereti életét, elveszíti azt stb.«[20] Úgyhogy Ágoston ezt mondja beszédében: A keresztény ember egész életének – ha az evangélium szerint él – keresztnek kell lennie. Mindenben így tett András. Ezért aztán Krisztus sok csodával megdicsőítette őt, s ezek közül néhányat mondjunk el.

Egy Miklós nevű hetvenéves öregember egész életében hódolt a fajtalanságnak, s ezért kérte, hogy András imádkozzék érte. Ő pedig, miután öt napon át böjtölt és könnyek között imádkozott, megszabadította ettől a bűntől. Mennyei hang szólalt meg: András, megkapod azt az öregember számára. De ahogyan te böjtöltél, úgy sújtsa magát ő is, hogy megmeneküljön. Az illető aztán jó cselekedetekben élt, és békében halt meg. Hasonlóan egy ördögöktől megfojtott ifjút is feltámasztott András az imájával. Ezenfelül azonnal feltámasztotta azt a negyven férfit, akik hajón jöttek, hogy hallják az apostoltól a hit igéit, és elsüllyedtek; midőn holttesteiket elhozták hozzá. Ennyi elég legyen.

Itt merül fel a kérdés: Miért nem történik mostanság a szentek révén annyi csoda, mint történt az ősegyházban? A hittudósok szerint az a válasz, hogy három oknál fogva. – Először a megszilárdítás okánál fogva. Az ősegyházban ugyanis szükséges volt, hogy a hitet csodák erősítsék meg. Most tehát elegendő mindaz, amit a hit erősít meg, csodákra nincsen szükség. Gergely így érinti ezt az indokolást: Csodákkal kellett táplálni az egyházat, hogy hitre nőjön. Ezért amikor cserjéket ültetünk, addig öntözzük vízzel, amíg nem látjuk, hogy a földben meggyökereztek. Ám ha egyszer gyökeret vertek a talajban, az öntözés megszűnik. Eddig az idézet. – A második az egyetemes helyeslés indoka. Mivel a katolikus hitet már az egész világ helyesnek tartja, és mintegy tapasztalatból tanulta meg, hogy minden szent benne és általa üdvözül, ezért most nagy veszélyt jelent kételkedni abban a hitben, amit elhitt az egész világ. Ennélfogva Maximus a vértanúkról mondott beszédében így szól: Nagyon veszélyes dolog, hogy a próféták szózatai, a vértanúk halála és sebei és valamennyi hitvalló izzadsága és tanúságtétele után ezt a régi hitet mint valami újat merészeld vitatni; s annyi nyilvánvaló vezér tevékenysége után még mindig megmaradj a tévedésben. Ezért mondja Ágoston: Miért nem történnek mostanában, mondják, azok a csodák, amelyeknek megtörténtét hirdetik? Mondhatnám ugyan, hogy akkor voltak szükségesek, mielőtt a világ hitt. Akárki is azonban az, aki még mindig csodákat keres, hogy higgyen: a nagy csoda ő maga, aki nem hisz, jóllehet hisz az egész világ. Ezek az ő szavai. – A harmadik ok az érdemszerzésé. Ezért, mint Gergely mondja, nincsen érdeme az olyan hitnek, melynek az emberi ész nyújt tapasztalást. Aki tehát nem akar hinni, csupán csak okok vagy csodák által, kiüresíti önmaga számára a hit érdemét. Isten tehát azt akarja, hogy már ragaszkodjunk az első igazsághoz csodák nélkül, maga az igazság miatt, hogy nagyobb legyen az érdemünk, mintha a csodák révén hinnénk. – Ó, jó Jézusom! Mily jóságos, mennyire kegyelmes úr vagy, aki nem vetsz meg minket, nyomorultakat; hanem irgalmasan és kegyelmesen meghívsz bennünket a te hitedre, szolgálatodra és szeretetedre, hogy megkoszorúzd stb.

Ami a harmadik titkot illeti, amely András nagy dicsőségére vonatkozik, vegyük tanulságul ezt a következtetést: hogy tudniillik András mennyei dicsősége oly nagy, hogy a hívek közül bárki hívja is őt segítségül, bízhat az ő érdemeinek közbenjárásában. E következtetést eléggé kifejtheti olvasni való életleírásának sora, amint azt Achája papjai mint szemtanúk megírták. Világos abból, hogy maga a szent háromszorosan részesül az elsődleges dicsőségben.

Először is elsődleges dicsősége a gyümölcsöző és kitartó hithirdetésé. Amikor Achájában volt, egyházközségekkel töltötte meg az egész Krisztushoz térítendő tartományt, sőt megkeresztelte Aegeas prokonzul feleségét is. Midőn Aegeas meghallotta ezt, a városba érkezve elkezdte a keresztényeket arra kényszeríteni, hogy áldozzanak a bálványoknak. András találkozva vele így szólt hozzá: Neked, aki a földön az emberek bírája vagy, el kellett volna ismerned mennyei bírádat, tisztelned őt, és visszahúzódnod a hamis istenektől. Aegeas többek között azt mondta neki, hogy a római fejedelmek rendelték el ama Krisztus követőinek kiirtását, akit a kereszt bitófájára feszítettek fel. András azt felelte neki, hogy a római fejedelmek nem tudták, hogy Krisztus önként vállalta a kereszt kínját a mi megváltásunk végett. Aegeas így válaszolt: Ha azt mondják róla, hogy a tanítványa árulta el őt, és a zsidók feszítették keresztre, hogyan vállalta önként? Erre András bizonyította, hogy Krisztus saját akaratából szenvedett. Abból, hogy előre látta, és mégsem kerülte el a szenvedést, sőt, az őt emiatt korholó Péter apostolt megcáfolta. Aztán abból, hogy előre tudta, ki lesz az árulója, mégsem kerülte őt, és hogy kiválasztotta magának azt a helyet, amelyről tudta, hogy az áruló oda fog jönni. Hozzátette még: Szeretném, hogy meghallgasd, miért nagy titok a kereszt, ami miatt Krisztus szenvedni akart, ha netán hiszel, és tiszteled, hogy üdvözülj. Aegeas ekkor így szólt hozzá: Én hallgatlak ki téged, úgyhogy megtapasztaltatom veled magának a keresztnek gyötrelmét, ha nem engedelmeskedel nekem! Íme, András válasza: Ha félnék a kereszt kínjától, nem hirdetném a keresztnek dicsőségét! S azzal elkezdte feltárni megváltásunk titkát, hogy amint Ádám a fa által hozta ránk a halált, úgy kellett Krisztusnak a fa által szenvednie, hogy így meghalva a fán lerontsa a mi halálunkat, és föltámadva meghozza nekünk a halhatatlanságot. Erre Aegeas így szólt: Beszéld ezt a tieidnek! Nekem pedig engedelmeskedjél, és áldozz az isteneknek! Midőn erre András így felelt meg neki: Naponta bemutatom a mindenható Istennek a szeplőtelen Bárány áldozatát, amit megeszünk, s mégis élve marad teljesen. Aegeas haragra lobbanva megparancsolta, hogy bebörtönözzék stb.

Másodszor megdicsőül a vértanúság és a dicső szenvedés nagy dicsősége által. Másnap reggelre odaáll András bírái elé. Mivel pedig Aegeas sokféle büntetéssel fenyegette meg, s azzal, hogy felfüggeszteti a keresztre, amit magasztalt, ha nem áldozik az isteneknek; András ezt felelte: Gondolj ki bármit, ami a legnagyobb büntetésnek látszik neked! Annál kedvesebb leszek királyom szemében, amennyivel szilárdabb leszek a nevéért elviselt kínzatásaimban. Ekkor Aegeas másodszor vesszőztette meg őt embereivel, majd a vesszőztetés után keresztre feszíttette. Mikor a kereszthez vezették, összecsődült a nép, s így kiáltott: Ok nélkül ítélik el ennek az embernek ártatlan vérét. Az apostol azonban arra kérte őket, ne akadályozzák meg a vértanúságát. Távolból megpillantva a keresztet e szavakkal köszöntötte: Üdvöz légy kereszt, melyet Krisztus teste avatott fel! Nyugodtan és örülve jövök hozzád, úgyhogy fogadj el te is engem, tanítványát annak, aki rajtad függött. Hiszen ezért voltam mindig szeretettel irántad, és kívántalak átkarolni téged. Ó, jó kereszt, melyre régóta vágytam, s amely most már készen áll, fogadj el engem az emberektől, és adj vissza mesteremnek, hogy általad kapjon vissza az, aki általad váltott meg engem! E szavakkal levetkőzött, átadta ruháit a hóhérainak, és így lett keresztre feszítve.

Harmadszor megdicsőül mind a testvéri, mind az Isten iránti szeretetben való kitartásnak nagy dicsőségével. A kereszten függve és két napon át élve húszezer körülálló embernek hirdette a hitet. Mivel azonban a tömeg halállal fenyegette meg Aegeast, ez eljött, hogy levétesse a keresztről. Midőn András meglátta őt, így szólt: Minek jöttél ide, Aegeas? Ha bűnbánat végett, el fogod azt érni. Ha azonban azért, hogy engem levétess, tudd meg, miért nem szállok le élve a keresztről. Látom már az én királyomat, aki vár engem. És bár le akarták venni, nem voltak rá képesek, mert amikor odaálltak, megmerevedett a karjuk. András pedig így imádkozott az Úrhoz: Ne engedd meg, Uram, hogy élve szálljak le a keresztről! S nemsokára nagy égi fényesség vette körül őt félórán keresztül, úgyhogy senki sem láthatta őt. Amikor a világosság eltávozott, átadta magát a csendnek. Aegeas is hazamenet, az ördögtől elragadtatva mindenki szeme láttára kimúlt. Maximilla pedig, Krisztus kedves híve az apostol holttestét fűszerekkel behintette, és eltemette.

Nos hát, hűséges lelkem, akit Krisztus vére megváltott, fontold meg a fentiek alapján, mily hasznos Krisztus királynak szolgálnod, s érte szenvedned. Íme, mekkora most a Krisztus miatt szenvedett Szent András apostol dicsősége! Szegény bűnös lélek, igyekezd őt tisztelni, hogy az ő érdeméért boldog lehess az Úr Jézus Krisztussal!


 



[1] Bölcs 18, 11

[2] Sir 23, 38

[3] Máté 16, 24

[4] 1 Péter 2, 21

[5] Tit 1, 16

[6] Jakab 2, 26

[7] 2 Péter 2, 20-22

[8] Gal 6, 8

[9] Izajás 53, 7

[10] 1 Tim 2, 4

[11] Máté 5, 44

[12] Fil 2, 8-9

[13] Máté 3, 2

[14] 1 Kor 6, 20

[15] Sir 13, 19

[16] Lukács 14, 33

[17] Máté 10, 37

[18] Gal 5, 24

[19] Zsid 12, 4

[20] János 12, 25