László király lelki fejlődése
Szent László király lelki előmeneteléről
Latin forrás: PA 017
Temesvári Pelbárt válogatott írásai, szerk. V. Kovács Sándor, Bp., 1982, 185-192.
WAIGAND JÓZSEF FORDÍTÁSA
»A király haladt előre, ment és növekedett és a Seregek Ura volt vele.«[1]
A fenti szavak szó szerint ugyan Dávid királyra vonatkoznak, de méltán és joggal lehet alkalmazni őket Szent László királyra is. Dávid sok üldöztetést szenvedett Saultól, de végül is Isten akaratából ő lett a király, és Sault az Úr elvetette. Dávid tehát előrehaladt, növekedett, gazdagodott, az Úr vele volt és feltűnően vezette. Elmondhatjuk ugyanezt László királyról is: sok üldözést szenvedett el Salamon magyar királytól, Isten választotta ki, Isten vetette el Salamont és szemelte ki királlyá Lászlót. Ő is minden dolgában előrehaladt, növekedett; vele volt az Úr és vezette. Ami a legfőbb: állandóan haladt az erényekben és az életszentségben. Ebben példaképünk, hogy utánozzuk, és hogy mi is haladjunk az erényekben és az üdvösség keresésében. Origenész mondja (a Mózes 4. könyvéről szóló 17. homíliában): A lélek, amelyet a Szentháromság lángja gyújtott fel, sohase lankadhat, sohase nyugodhat, hanem mindig a jóról a jobbra, a jobbról is a magasabbak felé törekszik. Épülésünkre tehát, Szent László tiszteletére, vegyük beszédünk tárgyául az előbb mondott szavakat. Ezek három dolgot vésnek szívünkbe és állítanak elénk példaképpen, hogy kövessük.
Először is lelki előmenetelét, amikor azt mondja, hogy a király haladt.
Másodszor folyamatosan haladt: ezt fejezi ki a szó, hogy ment és növekedett.
Harmadszor arról szólunk, hogy Isten vezette őt: a Seregek Ura volt vele.
Ami az elsőt, a keresztények lelki előmenetelét illeti, Ágoston nyomán Bernát mondja: Az egész keresztény élet az igazságosság vágyakozása, hogy mindig a jobb felé törekedjék. Kétségtelenül csak alig-alig mondható jónak, aki nem akar jobbá lenni. Ha nem akarsz jobbá lenni, megszűntél jó lenni. Ezt hármas módon bizonyíthatjuk.
Először is tekintélyekre hivatkozással.
Másodszor a józan észből.
Harmadszor példákkal és hasonlatokkal.
Nézzük először is a tekintélyi érveket. Maga üdvözítőnk mondja: »Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságosságot, mert majd eltelnek vele.«[2] Bernát fent idézett levelében Garrinus apáthoz így ír: Az igaz ember sohasem föltételezi, hogy valamit tökéletesen megértett, sohasem állítja, hogy ő már eléggé jó, de mindig éhezi és szomjazza az igazságosságot. Ha vég nélkül élne, mindig is úgy érezné, hogy még igazabbá kell lennie, és egész erőből törekednék, hogy a jóból jobbá legyen. Egybevág ezzel a Példabeszédek könyve: »Az igaz ember útja, mint a hajnal pirkadása; egyre világosabb, míg fényes nap nem lesz«[3] – vagyis az örök dicsőség napja az égi hazában.
Másodszor: Mit mondanak az észérvek? Köztük elsőként, az Isten részéről, amint Bernát mondja: Az isteni jóság úgy intézi, hogy minél tökéletesebb valaki, annál kevésbé érzi magát tökéletesnek. Ugyanerről Cassiodorus azt mondja, hogy minél előrébb haladt valaki és minél tisztább a lelke, annál szennyesebbnek érzi magát. Így büszkeség helyett inkább megalázkodik. Hasonlattal is megvilágíthatjuk: az ablakon besütő tiszta napfényben észreveszi az ember a porszemet is, amelyet napfény és sugárzás nélkül nem láthatna. Ez az oka, hogy a világias ember a nagy bűnöket is semmibe veszi, a lelki ember a legkisebb hibákat is megsiratja és irtózik tőlük.
A második észérv az Isten országának útjáról. Mindennapos tapasztalatunk, hogy a városok felé előrehaladni nem ugyanaz, mint hátra. Aki ellenkező irányba halad, vagy egy helyben áll, sohasem fog eljutni a városba. Ezért mondja Ágoston az Apostol szavaihoz kapcsolódva: Mindig járj, mindig haladj, ne állj meg, soha vissza ne térj, soha az iránytól el ne térj! Aki nem halad, megállt; aki visszamegy a megtett úton, hátrafelé halad; aki letér az útról, aposztatál, azaz elhagyja a parancsok útját.
Harmadszor, példákkal is igazolhatjuk a mondottakat. A világon mindent természetesen látunk növekedni, akár a növényeket, akár magát az embert is. Az ember is növekszik élete közepéig, vagyis harminc-harmincöt évig. Utána már hanyatlik, ahogyan Richardus mondja: Az ember örül bontakozásának és szomorú, amikor testi erőit fogyatkozni látja. Mennyivel inkább áll ez lelki életére! Az embernek tehát mindig úgy kell éreznie, hogy még csak alig kezdett el Istennek szolgálni, és alig kezdett el arra törekedni, hogy hűségesebben szolgáljon. Ezért olvassuk Szent Ferencről, aki fiatal kora óta olyannyira csak Istennek szolgált, hogy halála közeledtekor azt mondta testvéreinek: Kezdjünk már el szolgálni Istennek, testvérek, mert eddig alig tettünk valamit érette. Azt is olvassuk, hogy egy kárhozott lélek megjelent valakinek, akit szeretett. Ez utóbbi azt kérdezte tőle, mi a pokol legnagyobb kínja? Azt felelte: legnagyobb szenvedésük a kárhozottaknak, amikor látják, hogy itt a földön mily kevés áldozattal megnyerhették volna az eget és Isten boldogító látását, ha a jónak szolgálatában álltak volna életük során, és mindig előrehaladtak volna. De mert nem ezt tették, örökre elvesztek.
Fölvetődik itt a kérdés: mi az oka, hogy senki emberfia nem birtokolhat egyszerre valamennyi erényt, és nem tud annyira haladni az erényekben, amennyire szeretne? Gregorius azt feleli: Senki sem lehet oly tökéletessé, amennyire szeretne, mert a mindenható Isten, aki a szívet vizsgálja, határt szab a lelki képességeknek. Így az ember, aki érzi elégtelenségét, nem bízza el magát. Ugyanő (az Ezekielhez fűzött 10. homíliája első részében) azt mondja: Senki sem kap meg mindent, nehogy elragadja a gőg, és elbukjék. Megadatik amannak, amit te nem kaptál meg, és neked, amit ő nem nyert el. Ezért, amikor a másik ember téged lát, téged jobbnak tart saját magánál. Te magad pedig észreveszed a másikban azt a jó tulajdonságot, ami önmagadból hiányzik; így te is kiválóbbnak tartod őt magadnál. Így mintegy egymást tekintitek egymás vezetőinek. Példát is hoz fel a föld egyes tájainak életéből. Isten megtehette volna, hogy minden országban minden megteremjen. De nem tett így, mert azt akarta, hogy mindegyik azt adja a másiknak, ami annak nincs: egyiknek bora van bőségben, a másiknak olaja, a harmadiknak állatai. Így van a szentek közt is: egyiknek Isten a szűzi tisztaságot adta, a másiknak kiváló tudást, ismét másnak a vértanúság hűségét, a részvevő emberszeretetet, az önmegragadó életet, a lángoló imádságot stb. Szent László királyban az irgalmasság, a jószívűség és a vallási áhítat, nemkülönben az igazságosság példaképét látjuk, sok más erénnyel együtt.
Beszédünk második részében az üdvösség útján lépésről lépésre haladásról szólunk. Milyen fokokon kell a kereszténynek előrejutnia és a hitben növekednie? A szentek mondásai alapján különösképpen hat lépcsőfokot különböztetünk meg, amelyeken át kell mennie annak, aki az üdvösség útján jár. Az első fok: a lélek megtisztítása a rosszhoz való ragaszkodástól és a bűn kívánásától. Aki ugyanis a bűnök súlyos terhét cipeli, és akin a bűn bilincsei vannak, nem léphet feljebb. Béda mondja Lukácshoz fűzött szavaiban: Aki nem tud szabadulni saját magától, nem juthat közelébe annak az Istennek, aki őfölötte van. Le kell tennünk tehát bűneink súlyát, nemcsak a halálos bűnökét, de amennyire lehetséges, a bocsánatos bűnökét is. Anzelm szerint: Lehetetlen, hogy bármily kis bűnnel is üdvözüljön az ember. Kérdés mármost, hogy a bocsánatos bűnök hogyan akadályozhatják meg üdvözülésünket. Erre az egyháztanító így felel: a bocsánatos bűnök nem okoznak ugyan kárhozatot, de távol tartanak a mennyei dicsőségről, míg csak itt a földön vagy a tisztítóhelyen meg nem szabadulunk tőlük. Sokszor azonban a bocsánatos bűnök halálos bűnök útját is előkészíthetik. Gregorius szerint aki a kis bűnökkel nem törődik és elkerülni nem igyekszik őket, megigazult állapotát nem hirtelenül, de lassacskán veszíti el. Miként a Sirák Fia mondja: »Aki a keveset megveti, az mindent elveszít.«[4] A bocsánatos bűnök az üdvösségnek mindenesetre akadályai, késleltetik a boldogító istenlátást. Oly értelemben is akadályozzák az előrejutást, amennyiben lohasztják a szeretet lángolását, és erősen csökkentik a buzgóságot. Aki tehát haladni akar, annak gondosan kerülnie kell minden bűnt. És ha nem is tud minden bocsánatos bűnt elkerülni, mégis, amennyire csak lehetséges, fegyelmeznie kell magát. Erre vonatkozólag írja levelében Jeromos: a lélek, ki Krisztusnak van szentelve, kerülje mind a kisebb, mind a nagyobb bűnöket, mert a sok bún súlyosbító hatással van. Szent László is így törekedett előrehaladni, teljes istenszeretetben.
A második lépcsőfok: a kitartó jó szándék. Ezért mondja Bernát: Ha valaki akarja a jót, már ez is haladás; ha valaki akarja a rosszat, ez is hiány. A jóakarat jóvá teszi a lelket, a gonosz akarat gonosszá. Ámde az ember, amint Jób mondja, sohasem marad ugyanabban az állapotban, hanem vagy előre, vagy hátra halad. Haladnunk kell tehát a jó szándékban. Hasonlóképpen beszél az ifjabb Richardus de Benjamin: Amit az ember cselekszik, csakis akkor nevezhető jónak, ha megvolt a jó szándék. Ami jó szándékból eredt, rossz nem lehet. Egyáltalán nem is lehet üdvözülni jó szándék nélkül, jó szándék mellett viszont elveszni sem lehet. Ha tehát haladni akarunk, akaratunkat meg kell erősítenünk a jóban. Mert aki megváltoztatja akaratát, az egy ideig akar ugyan jót cselekedni és el is kezdi, ám nem folytatja, másba kezd és elhagyja, amit addig tett. Az ilyen ember nem haladhat.
Bernát mondja: Aki az egyenes úton halad, hamar célba jut. Aki viszont folyton váltogatja az utakat, könnyen eltéved és munkájának nem lesz gyümölcse, mert a tévedés nem terem gyümölcsöt. Az előrehaladónak nagyon kell ügyelnie arra, hogy akarata ne hajoljon a jóról a rosszra. Mert ismét csak Bernát mondja: A jó szándék által kezdünk Istené lenni, a rossz szándék által kezdünk az ördögé lenni. Szent László teljesen a jóra szegezte akaratát, és csak azt akarta, ami Istennek tetszett.
A harmadik lépcsőfok a jó tanács megfogadása. Azaz: a jótettek gyakorlása tekintetében alázattal ki kell kérnünk lelki emberek tanácsát. Ezért mondja Cassiai Simon, hogy egyedül az alázatosság szerzi meg a jó megkülönböztetésének erényét. Ez fejeződik ki abban, ha valaki minden gondolatát és kísértését fölfedi lelkiatyjának, és kikéri véleményét. Ezért mondja a Sirák Fia: »Fiam, ne vesd meg a jó tanácsot... akkor nem kell soha megbánnod tetteidet.«[5] Így cselekedett Szent László is.
Negyedik lépcsőfok a szerénység. Az életszentség ugyanis nem abban áll, hogy valaki szigorúan böjtöl, virraszt vagy testét sanyargatja, hanem az igazi szentség az erényekben nyilatkozik meg: alázatosságban, tisztaságban, jószívűségben, engedelmességben, türelemben. Az említett testi gyakorlatokat tehát feltűnés nélkül kell végezni. Csak annyiban van értékük, amennyiben az embert fölkészítik az erényekre. A föltűnést kereső buzgóság esetében az ördög sugallja a vezeklők életét, hogy mielőbb tönkremenjenek, és ne legyenek többé hasznosak sem Istennek, sem embertársaiknak – máskor pedig elméjük borul el. Ezért mondja Izidor: Akik a gonoszság útjára tévednek, nem nagy bűnökkel szokták kezdeni, hanem kicsikkel, amelyeket megszoktak, és így jutnak egyre mélyebbre. Ugyanígy, akik az erényes élet csúcsai felé törekszenek, nem a legnagyobb tettekkel kezdik, hanem kicsi dolgokkal, hogy azokból egyre magasabbra jussanak. Aki azonnal tökéletesen akarja birtokolni az erényeket, könnyen elbukik. A növényvilágból végy hasonlatot: minél gyorsabban növekszenek, annál hamarább pusztulnak el. Így tanít Izidor. Cassiai Simon pedig leírja, hogy egyszer megkérdezték Szent Antalt, melyik az az erény, mely az embert egyenes úton vezeti a tökéletességre, kikerülve az ördög csalárdságait. Ugyanis egyesek a virrasztást, mások a böjtöt jelölték meg ilyen erényekként, ismét mások a szegénységet vagy a szeretet tetteit. Végül Szent Antal így szólt: Mindezek jók, de egyes-egyedül az alázatosság az összes többi erény szülőanyja, őrizője és beteljesedése. Ezért mondja Bernát is: Az alázatosság minden más erény anyja. Ha elveszed, az erényből bűn lesz. Szent László is ezt az erényt követte.
Ötödik lépcsőfok a jótettek állandó gyakorlása. A Szent Atyák életében egy öreg mondja: Azért nem jutunk előre, mert nem vetünk számot korlátainkkal. Munka nélkül akarunk az erények birtokába jutni. Ágoston mondja templomszentelési beszédében: Fáradozzunk, hogy a jócselekedetek kulcsával kinyithassuk a mennyek országa kapuját. A rossz cselekedetek ugyanis olyanok, mint zárak és reteszek, amelyek elzárják előlünk az élet kapuját. Nyilvánvaló tehát, hogy csak a jótettek kulcsa nyithatja azt ki. Szent László sok jótettet gyakorolt, böjtölt, imában virrasztott és gyakorolta az irgalmasság cselekedeteit.
Utolsó, hatodik lépcsőfok az állhatatos kitartás. Izidor így mondja: A jutalom ígéretét kapják azok, akik elindulnak, de magát a jutalmat azok nyerik el, akik kitartottak. Isten előtt ugyanis csak akkor kedves az életünk, ha kitartóan meg is valósítjuk a jót, amit elkezdtünk. Ez a kitartás tündöklik Szent Lászlóban, aki a jót beteljesítette, amint kitűnik halálának legendájából is. Tanulj tehát, keresztény lélek, e lépcsőfokokon fölfelé haladni!
Beszédünk harmadik részében arról szólunk, hogy Isten vezette Szent Lászlót. Ambrus mondja: A tökéletes embereket és híveket Isten oltalma kíséri. Nyilvánvaló ez a Szentírásból is, amikor Dániel csodásan kiszabadult a perzsák tüzes kemencéjéből.[6] Amikor ugyanis nem volt hajlandó imádni a tüzet, amit a perzsák istenként tiszteltek, megkötözve bedobták a lángok közé. De Isten csodával igazolta erényeit: a tűz nem ártott neki és megmenekült.
Isten oltalma volt Sárával, Ábrahám feleségével is, akit magához vett Egyiptom királya, de Isten csapásokkal sújtotta a királyt, és kiszabadította Sárát.[7] Jákobot is csodálatosan védelmezte Isten Ézsau üldözése ellen; Dávidot is Saul ellen, és sokakat másokat. Ezért mondja a Zsoltáros: »Nem engedte, hogy ártsanak neki, és királyokat büntetett miattuk, fölkentjeimet ne érintsétek, prófétáimnak ne ártsatok!«[8] stb. A mondottakat Szent László királyra alkalmazva azt olvassuk, hogy Isten segítsége gyakran csodásan állt mellette akkor is, amikor fivére, Salamon király üldözte, és azokban a háborúkban is, amelyeket épp Salamon ellen kellett viselnie, ahogyan a krónikás elbeszéli. Őt (Salamont) végül is legyőzte és fogságba vetette. Ugyanígy vele volt Isten a tatárok elleni háborúban is, kiket isteni segítséggel elűzött az országból. Úgy beszélik, hogy a menekülő ellenség pénzt szórt el, hadd tartsa vissza a kapzsiság az üldözőket. De László imájára mindez a sok pénz kövekké változott. E pénzek kőbe formált emlékei máig is láthatók, ahogyan sokan állítják, akik azokon a tájakon jártak. Ugyanott láthatók sziklából csodásan fakasztott források is, Szent László imájára, amikor seregét kellett felüdítenie. Láthatók, úgy mondják, lándzsájának és pajzsának lenyomatai is a kőben, mintha viaszba vésődtek volna. Ide kapcsolódik az a legenda is, mely a besenyők elleni háborújával kapcsolatos.
Kérdezni lehetne most a fejedelmek, a hatalmasok, a nemesek, a másokat vezetők és a tisztségviselők épülésére: vajon, aki lemond az isteni segítségről, rossz tettet követ-e el, és országa kárát okozza-e? Vegyük tudomásul: az első bűn, mely büntetést von maga után, az esküszegés. Nyilvánvaló Szedekiás és Joakim királyok esetéből Jeremiásnál: »Írd gyermektelennek ezt a férfiút, oly férfiúnak, ki nem lesz szerencsés napjaiban.«[9] A második bűn az Írás szerint a böjt. Lásd Saul király esetében. Amíg alázatosan élt, Isten választottja volt, és mindaddig sikeresen cselekedett, amíg Istennek alázatosan engedelmeskedett. Midőn azonban önteltté vált, Isten elvetette őt: »Nemde Izrael törzseinek feje lettél, pedig a magad szemében is kicsinek látszottál. … de mivel az Úr szavát semmibe vetted, túl kicsinek talált téged arra, hogy továbbra is Izrael királya légy.«[10] Judit: »Ég és föld Ura, mutasd meg, hogy nem hagyod el a benned bízókat, de megalázod azt, aki önteltségében dicsekszik.«[11] Gondoljunk csak Nabukodonozor példájára, akit büszkeségéért azzal büntetett meg Isten, hogy állatok módjára élt, állatok között. Isten letaszította trónjáról, de amikor hét év múlva megalázkodott, ismét méltóságába emelte őt.[12]
Harmadik bűn a bujaság. Ezékielnél olvassuk: »Te szennyes nemes, rettenetes végű!«[13] Mert nemesnek ugyan nemes, de beszennyezte a bujaság, ezért lesz nagy a romlása. Kevéssel utána pedig ezt olvassuk: »Ki-ki utálatosságot cselekszik társa feleségével«.[14] És ugyanott olvassuk az ítéletet: »Ezért a népek gyalázatára adlak téged, és diadalmaskodnak fölötted, te beszennyezett nemes.«[15] Gondolj csak arra, mit is mondott Dávidnak Nátán próféta: »A kard sosem fordul el házadtól, amiért megvetettél, és elvetted a hetita Uriástól feleségét, hogy a te asszonyod legyen.«[16] Országából is száműzötten menekült.
Negyedik bűn az igazságtalanság. Sirák Fiában olvassuk: »A bölcs uralkodó igazságosan ítéli népét, és uralma tartós lesz.«[17] Alább pedig: »Egyik népről a másikra száll át a hatalom, az igazságtalanságok, jogtalanságok és csalások miatt.« A Zsoltáros pedig így szólt: »Láttam a bűnöst, büszkén fennhéjázott, mint a Libanon cédrusa… ám amikor újra arra jártam, nem volt többé.« [18] Ó, bárcsak szeretnék az igazságosságot a katonai vezetők, a nemesek, a bírók, az elöljárók, akkor valamennyiünknek jól menne sorunk. Ciprián mondja: Az igazságosság fénye mellett minden rendjén megy az országokban. Ágoston pedig hozzáteszi: Ha megszűnik az igazság, nem marad más az országokban, csak a gazság! Ez váltja ki Isten haragját és büntetését, amint a Példabeszédek könyvében olvassuk: »Az Úr áldása száll az igaz fejére, de a gonoszok neve is rothadásnak indul.«[19] Ha igaz ember vagyok, nincs mitől félnem – mondja Ágoston.
Ötödik bűn az Egyház és a szentek iránti tiszteletlenség, és az egyházi javak elrablása. Sirák: »Ha kivész belőle a tisztelet, cserben marad.«[20] Ugyanott: »A tisztelettudásért kegyelemben részesülsz.«[21] Ide vonatkozik, amit Valerius mond Pompeiusról : Valamikor mindig diadalmaskodott ellenségei felett. De attól kezdve, amikor egyszer egy templom előcsarnokába köttette be a lovakat, minden csatát elveszített. Jó példa ide az is, amit Dánielnél olvasunk.[22] Baltazár király tiszteletlenül előhozatta a templomi edényeket, hogy abból igyanak, ő, a király és főemberei, feleségei és ágyasai. Ám akkor ujjak jelentek meg a lámpással átellenben, és azt írták a falra: »Mane, Tekel, Fáresz«. Amit Dániel fejtett meg: »Mane, azaz megszámlálta Isten országodat. Tekel: azaz megmért téged a mérlegen, és könnyűnek talált. Fáresz: elosztotta országodat, és a médeknek meg a perzsáknak adta.« Mindez be is következett azon az éjszakán, Baltazárt pedig megölték. Istenem, Istenem, hányan vannak manapság is uralkodók, akik kifosztják a templomokat, elrabolják birtokaikat, megfosztják javaiktól az apátságokat és püspökségeket, amelyeket szent elődeik alapítottak: szent királyok és fejedelmek, mint Szent László király is, vagy Szent István király Magyarországon, Szent Vencel Csehországban, Szent Henrik Bajorországban. Ők és sokan mások és másutt, Isten tiszteletére alapítottak templomokat és adományoztak nekik javakat. Ezek a modernek viszont kifosztják és elpusztítják azokat.
Ó, ha ma élne Szent László vagy Szent István király, vagy bárki olyan mint ők, bizonyára megbüntetnék a templomok kifosztóit. Isten ítélőszéke előtt vádlóként fognak föllépni ellenük. Az ilyen rabló fejedelmekről panaszkodik Jeromos, az Eusebiushoz irt levélben: Dúslakodnak ruházatokban, és nem törődnek azzal, hogy közben a szegények belepusztulnak a hidegbe és az öltözetlenségbe. Hatalmas palotákat, épületeket emelnek maguknak, hogy megcsodálják azokat az emberek, de nem törődnek vele, hogy közben a szegények az utcákon halnak meg. Nagy lakomákat rendeznek; saját maguk és a gazdagok bögyét tömik, a szegények pedig odavesznek az éhségtől. Majd így folytatja Jeromos: Hát csak töltekezzetek jóllakásig és igyatok, mert halálotok után más vár rátok! A lakomázó dúsgazdaggal együtt gyötrődtök majd a pokol tüzében; vágyakoztok egy csepp víz után, de azt sem kaptok. Buzdítunk tehát minden hivőt, a fejedelmeket, a gazdagokat, a szegényeket és mindenkit: Szent László példájára kerüljük el a bűnöket, és igyekezzünk előrejutni a keresztény életszentségben. Alázattal kérjük Istent, hogy Szent László érdemeiért adja meg nekünk kegyelmét és a mennyországot!
[1] 1 Krónikák 11, 9
[2] Máté 5, 6
[3] Péld 4, 18
[4] Sir 19, 1
[5] Sir 32, 24
[6] Dániel 3, 1-27
[7] 1 Mózes 12, 11-20
[8] Zsoltárok 104, 14-15
[9] Jeremiás 22, 30
[10] 1 Sámuel 15, 17, 23
[11] Judit 6, 15
[12] Dániel 4, 25-34
[13] Ezékiel 22, 5
[14] Ezékiel 22, 11
[15] Ezékiel 22, 4
[16] 2 Sámuel 12, 10
[17] Sir 10, 1.8
[18] Zsoltárok 36, 35-36
[19] Péld 10, 6
[20] Sir 29, 23
[21] Sir 32, 14
[22] Dániel 5