Temesvári Pelbárt írásai magyarul

Stellarium coronae beatae virginis Mariae

Előszó ››
Mária szépsége (ST V. könyv, III. rész) ››
Mária tudománya (ST VII. könyv, III. r., 2. f.) ››


Sermones Pomerii de sanctis I.
[Pars hiemalis]

András apostol (PH 001) ››
Karácsony (PH 017) ››
Nagypéntek (PH 069) ››
György vitéz (PH 073) ››


Sermones Pomerii de sanctis II.
[Pars aestivalis]

László király kiválósága (PA 015) ››
László király lelki fejlődése (PA 017) ››
Toulouse-i Anjou Lajos (PA 051) ››
István király (PA 052) ››
Imre herceg (PA 092) ››
Árpádházi Szent Erzsébet (PA 098) ››


Sermones Pomerii de tempore I.
[Pars hiemalis]

Előszó ››
Advent (TH 08) ››
Házasság (TH 25) ››
Úr és szolga (TH 29) ››
Kísértés (TH 39) ››
Hiú örömök (TH 46) ››


Sermones Pomerii de tempore II.
[Pars Paschalis]

Húsvétvasárnap (TP 004) ››
Nagyszombat (TP 006) ››
Húsvéthétfő (TP 008) ››
Pünkösd (TP 035) ››


Sermones Pomerii de tempore III.
[Pars aestivalis]

Munka (TA 020) ››
Gazdagság (TA 042) ››


Sermones Pomerii quadragesimales
[de poenitentia]

Bűnbánat (PQ1 016) ››
Nagyböjt (PQ1 017) ››
Nagycsütörtök (PQ1 050) ››


Sermones Pomerii quadragesimales
[de vitiis]

Harag (PQ2 022) ››
Kapzsiság (PQ2 037) ››
Irigység (PQ2 039) ››


Secundus liber Rosarii theologiae

A madarak nemzése (Avis §5-8.) ››
A folyóvizek (Fons et fluvius §1-8.)
A fűszeres és gyógyító fák (Lignum §18-21.) ››
A nyelvek tarkasága (Lingua §1-7.) ››
Méz és viasz (Mel et cera §1-5.) ››
Hegyek és dombok (Montes et colles §1-3.) ››
Ébrenlét és alvás (Vigilia et somnus §1-16.)
A bor tulajdonságai (Vinum §1-6.)




EXEMPLUMOK
(Katona Lajos Elenchusa alapján)

Quadragesimale I. - exemplum 1-66 ››
Quadragesimale II. - exemplum 67-148 ››
De tempore Hiem. - exemplum 149-225 ››
De tempore Pasch. - exemplum 226-270 ››
De tempore Aestiv. - exemplum 271-405 ››



Gazdagság


Pünkösd utáni tizennegyedik vasárnapon, második beszéd arról, hogy a gazdagságot nem kell szeretni, mert veszedelmes és káros
Latin forrás: TA 042, Dominica XIV. post Pentecosten II., De De divitiarum servitute periculosa

Temesvári Pelbárt válogatott írásai, szerk. V. Kovács Sándor, Bp., 1982, 17-24.
JELENITS ISTVÁN FORDÍTÁSA


»Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.«[1] Kedveseim, arra tanít a mi Üdvözítőnk, hogy csak Istennek szolgáljunk, és ne a Mammonnak, vagyis a gazdagság ördögének. Mert a gazdagság szolgálata akadályt vet Isten szeretete elé. Hiszen, amint Gergely mondja, ki-ki amennyire örömét leli az alacsonyabb rendűben, annyira eltávolodik a magasabb rendűtől. Lám, az égő gyertyát, ha túlságosan a föld felé hajlik, egykettőre elfojtja a viasz és a nedvesség, amint Fontinus írja a világegyetem leírásában. Így jár az Isten szeretetében égő lélek is, ha nagyon hajlik a földi javak szeretetéhez, istenszeretetének tüze kialszik. Méltán figyelmeztet tehát erre Krisztus a mai evangéliumban: »Nem szolgálhattok Istennek is és a Mammonnak is«, vagyis a fösvénységnek és így tovább. Azért az evangélium nyomán ebben a beszédben a gazdagsággal kapcsolatban három misztériumot tárgyalunk meg. Első misztériumként, vagyis a prédikáció igazi tárgyát képező evangéliumként, a fösvénység undok voltáról, formájáról és okairól szólunk, amint alább következik.

Először beszélünk a két szolgálat ellenkezéséről,

másodszor a gazdagsághoz való vonzódásnak gonosz voltáról,

harmadszor a kárhozat veszedelméről.

Az elsőt illetően kérdés támad Isten szolgálatának meg a fösvénységnek ellenkezésérő1. Honnan van ez? Miért ellenkezik Isten szolgálata és a Mammon szolgálata, hogy kölcsönösen nem tűrik meg egymást ugyanabban az emberben. Mert csodálatosnak látszik, hogy Isten nem méltóztatik elfogadni a szolgálatra kész gazdag embernek szolgálatát. Hiszen Isten adta a gazdagságot, s a világ nagy királyai jobban örülnek, ha a nekik szolgáló főemberek gazdagok. Ezekre a Szentírás és a doktorok szerint felelünk. Ha körülnézünk, több magyarázatot is találunk:

az első magyarázat a szeretet természetéből adódik,

a második ennek a szolgálatnak a természetéből,

a harmadik a megfertőződés,

a negyedik a tőrbe esés.

Az első magyarázatot tehát a szeretet természetéből vehetjük. Mert Isten nem fogad el akármilyen szolgálatot, csak olyant, amelyik igaz szeretetből fakad, és szeretetben bontakozik ki. De amikor az ember annyira szereti a földi gazdagságot, hogy szolgálatába áll, akkor kiteszi magát annak, hogy bűnt követ el, az pedig a szeretet ellen van. Az ilyen ember nem is szereti igazán Istent, mert Istent csak az szereti igazán, aki megtartja minden parancsolatát. »Aki ismeri parancsaimat és megtartja őket, az szeret engem stb.«[2] Azért azt mondja Ágoston: A szeretetnek mérge a kapzsiság. Amennyire nő a szeretet, annyira csökken a kapzsiság, viszont amennyire nő a kapzsiság, annyira fogyatkozik a szeretet. Ezeket mondja.

A második magyarázat a szolgálat természetéből adódik. Mert a gazdagság szolgálata bálványimádás.[3] Azért mondja az Apostol, azért Aranyszájú Szent János is a Jánosról mondott LXV. homíliájában: A fösvény annyival rosszabb bálványimádó a többinél, hogy ő nem ökröket meg juhokat áldoz a maga istenének, hanem saját testét és lelkét áldozza neki örök elkárhozásra. Azért az ilyen nem szolgálhat ugyanakkor Istennek is. Mert nem Istent imádja, a szeretet tüzében neki áldozván lelkét és testét, hanem amint mondtuk, a gazdagságot imádja. Isten imádása és a bálványimádás együtt meg nem állhat. »Mi egyezség lehet Krisztus és Beliál között?«[4]

A harmadik magyarázatot a megfertőződés ténye adja. Mivel ugyanis Isten tiszta és szent szolgálatot vár el, azt, hogy »szentségben és igazságban szolgáljunk előtte életünk minden napján«[5] , ahogyan a Zsoltár is mondja: »Szeplőtlen úton járva szolgált nekem.«[6] Lám, nem tart számot tisztátalan szolgálatra. Csakhogy a gazdagság rútul bemocskolja és megfertőzteti azt, aki szolgálatba szegődött. Először a lelket a gőggel és azzal, hogy folyton a földi javakra figyel. Mert amint Ágoston mondja: A gazdagság férge a kevélység. Ugyancsak ő: Ki-ki olyan, amilyen szeretetének a tárgya. Ha a földet szereted, föld vagy stb. Ha tehát a gazdagságot szereted, akkor lelked beszennyeződik a föld ganajában. Ugyancsak beszennyezi a gazdagság a szájat is hazugsággal és hamis esküvel. Ugyancsak a fület is, mert több örömet talál abban, hogy földi üzletről halljon, mint hogy Isten igéjére figyeljen. Ugyancsak bemocskolja a kezet, a lábat és az egész testet is, mert arra indít, hogy többet fáradozzunk a pénzgyűjtésben, mint a bűnbánatban. Így aztán az egész ember megfertőztetik.

Ennek nyilvánvaló jelére mutat rá Ágoston, amikor a De Trinitate című művében több, szemmel látható tény sorában megkérdezi, hogy az oly tiszta arany s az annyira tündöklő ezüst vajon miért húz fekete vonalat, és miért szennyezi be a pénzszámlálók kezét. S amint Ágoston mondja, ennek csak az lehet az elegendő magyarázata, hogy Isten ezáltal jelt ad a lélek beszennyeződéséről. Ezért van, hogy akiket elégetnek, bűzlenek, annak jeléül, hogy útban vannak a büdös kárhozatba, ahol, mint a Zsoltár mondja, osztályrészük a kín és a tűz és a viharzó szél lesz.[7]

A negyedik magyarázat abból adódik, hogy tőrbe esik az ember. Mert Isten nem engedi, hogy olyan valaki szolgáljon neki, akit az ördög béklyóiba vert, mivel Istennek szolgálni: uralkodás – amint Gergely mondja. Ámde a gazdagok beleestek az ördög csapdájába, mert »Akik meg akarnak gazdagodni, az ördög kelepcéjébe esnek, amely romlásba juttatja az embert«.[8] Az ördög szolgái tehát, mivel kelepcébe estek, nem szolgálhatnak Istennek. Emlékezz csak arra, hogy amikor valakit halálra ítélnek, a hóhér megkötözi a kezét, s aztán kötelet vet a nyakába is. S míg eljut az akasztófa lépcsőjéig, a hóhér előtte megy a kötéllel, s ott is lépcsőről lépcsőre mind följebb vezeti, végül a kötelet az akasztófára köti a hóhér, maga lelép az emelvényről, és elveszi a létrát. Így az ember ott marad fölakasztva a fán, testét később madarak tépik szét. Így tesz az ördög, amikor a fösvényt megkötözi. Először a kezét köti meg, hogy ne fizessen kártérítést, és ne adjon alamizsnát. Aztán a nyakát kötözi meg a fölöslegesre irányuló kívánság kötelével. Így vezeti gazdagságból nagyobb gazdagságba, méltóságból nagyobb méltóságra, amit csak megkíván. Megkötözi a megátalkodás kötelével, és a halálban elhúzza előle az élet létráját. A lelkének aztán nekiesnek az ördögök, testének meg a férgek. Íme, kedveseim, mennyi nyomorúság vár a kapzsikra.

A második misztériumot illetően szólnunk kell a gazdagság iránt való gonosz vonzalomról. Hasznos kérdés vetődik föl, hogy tudniillik súlyos bűn-e vajon a gazdagsághoz való vonzódás és a gazdagság szeretete, s kirekeszti-e ez az embert az örök boldogságból. A kérdés nem oktalan, mert sok tekintély szól mind az igen, mind a nem mellett, amint majd kiviláglik. Azt feleljük tehát a kérdésre, hogy a gazdagságot meg lehet kívánni, szeretni s lehet birtokolni bűnös módon is, bűntelenül is. S ezért ha a gazdagságot rendezett vonzalommal szeretik, s az ember helyesen él vele, akkor a gazdagság jó és hasznos. Mert »Az ember lelkének váltsága a gazdagsága«.[9] És azért mondja Ambrus: Amint a gazdagság akadály azok számára, akik elkárhoznak, az Istennek kedves emberek számára viszont az erény segítője. Mert Lukács szerint a gazdag Zakeus üdvözült.[10] Krisztus pedig példaként dicséri a százados hitét, aki katonáknak parancsolt. Idevág néhány filozófiai megállapítás: »A gazdagság a hasznos javakra vonatkozik«[11] és »A birtokolt holmi életre szolgáló eszköz, mert a nagy vagyon hasznos.« Ugyancsak Seneca levele Lucillushoz: Nem tiltom, hogy gazdag légy, inkább azt szeretném, hogy helyesen birtokold vagyonodat.

Viszont amikor a gazdagságot rendetlen vonzalommal szereti valaki, és rosszul él vele, akkor az bűnös. Azért mondja a Zsoltáros: »Ha elborít a gazdagság, ne kössétek hozzá szíveteket!«[12] Ezért írja Jeromos Salvinianushoz írt levelében: A gazdagnak sem árt a vagyon, ha helyesen él vele, s a szegényt sem teszi kedvessé Isten előtt a puszta nyomorúság, ha a szennyben és az ínségben nem kerüli a bűnt. Mindkettőre példát ad számunkra Ábrahám pátriárka és a mindennapos tapasztalat. Ábrahám igen vagyonos állapotban is Isten barátja volt. Másokat naponta bűnökön érnek, s méltán bűnhődnek a törvény előtt. Ezeket írja. Azért mind az Ó- mind az Újszövetség a gazdagsággal való visszaélést és annak túlságos szeretetét kárhoztatja, de nem a gazdagsággal való helyes élést s annak rendezett szeretetét. Hiszen ebben az értelemben hirdetik a pogány filozófusok is, hogy veszedelmes a gazdagsággal való visszaélés és annak túlságos szeretete. Ezért mondja Tullius is a De officiis című könyvében: »Kerülni kell a pénz bírásának vágyát. Mert semmi sem vall annyira szűkös és kicsiny lélekre, mint a gazdagság szeretete. És nincs becsesebb, nagyszerűbb annak megvetésénél. Szókratész is, amikor Athénba ment, hogy filozófussá legyen, egy nagy csomó aranyat a tengerbe vetett. Több más filozófusról is olvassuk, hogy megvetette a gazdagságot. Ez Jeromosból is kiderül.

Ha minderre azt kérdeznéd: Hogyan jutottak el ezek a pogány filozófusok arra a belátásra, hogy a gazdagságot méltán veti meg az ember? Azt feleljük: A józan ész alapján, mert ha helyesen megfontoljuk, mi az arany, az ezüst és minden földi érték, bizonnyal úgy találjuk, hogy nem más, csak föld. A föld pedig minden teremtmény közt a legalsó és a legkevesebb megbecsülésre méltó. Azért Isten is minden alatt adott helyet neki, s az emberek lába alá terítette, hogy tapossunk rajta. Azért kiforgatott rend, ha az ember jobban szereti, többre tartja önmagánál. Ez a természet ellen és az értelem szava ellen van, tehát stb.

De az előbb említettek körül fölmerül az a kérdés, milyen jelekből lehet megtudni, hogy a gazdagságot ki szereti bűnös, kárhozatos szeretettel. Azt feleljük Ágoston és a doktorok szerint, hogy főként négy ilyen jel van. Az első az, ha valaki a gazdagság szeretetétől ösztönözve kész megtenni vagy meg is tesz valamit Isten és az Egyház parancsolata ellen, például megszegi esküjét, uzsorát szed, rabol, lop, az ünnepeket misehallgatással meg nem szenteli, hogy több haszonra tegyen szert és így tovább.

A második jel az, ha valaki a kelleténél jobban elfoglalja és nyűvi magát, csak hogy fölösleges gazdagságot gyűjtsön, amire már neki s övéinek szüksége sincs. »Nincs senkije, se fia, se testvére, mégis dolgozik megállás nélkül, és szeme nem telik be a gazdagsággal, ez a legrosszabb hiábavalóság.«[13]

A harmadik jel, ha valaki annyira szereti a gazdagságot, hogy azt, amire nincs szüksége, inkább hagyja pocsékba menni, mint hogy a szegények között szétossza. Például a ruhát, cipőt, ételmaradékot, más effélét odaadhatná a rászoruló szegényeknek, de addig zsugorgatja, míg végül mind használhatatlanná válik.

A negyedik jel, ha valaki annyira szereti a gazdagságot, hogy még a végszükségben sem hajlandó gondoskodni felebarátjáról, abból sem, ami számára fölösleges. Az ilyen embert gyilkosszámba vehetjük. Ambrus mondása szerint: Etesd az éhhalálba hanyatlót, ha meg nem etetted, megölted. Ó, azért, te fösvény gazdag, Bernáttal szólok hozzád, aki így beszél: Ó, fösvény, te úgy igazodol a tárcádhoz, mint a szolga úrnőjéhez. Együtt örülsz vele, amikor hasznának örvend, együtt gyászolsz vele, amikor gyászol, mert ha gyarapszik a pénz a tárcában, lelkedben téged is megvastagít a gőg, s ha megsoványodik a tárca, te is megsoványodol türelmetlenségben, szomorúságban. Ó, milyen szerencsétlen és szánandó vagy, ha a tárcádért az ördögnek adtad el a lelkedet!

Harmadszor az örök kárhozat veszedelméről, amely gyakran nyomában jár a gazdagságnak, meg kell jegyeznünk a következőket. A Szentírás és a doktorok szerint főként kilenc módja van annak, hogy valaki a gazdagság vagy a vele való foglalkozás miatt a kárhozat veszedelmébe jut. Ezért ezeket igen gondosan kerülni kell. Ezt a kilenc módot ki lehet bontani a cupiditas szó kilenc betűjéből.

Először azzal, hogy az ember gyűjt vagy szerez (congregando, conquirendo). Mert kárhozatos bűn veszedelmével jár valamilyen vétek árán gyűjteni vagy szerezni gazdagságot, mint például házasságtöréssel vagy lopással vagy rablással, esküszegéssel és más hasonlóval. Ugyancsak kárhozatos veszedelem olyan mesterséggel szerezni, amely tilalmas, mint például feketemantikával, szerencsejátékkal, kockavetéssel és így tovább. Ugyancsak igazságtalanságra alapuló hivatalos hatalommal, mint például a vámszedés, amely mindenestül tilos, vagy igaztalan adóztatással, szentség-, javadalom árulásával, ezek mind megtalálhatók Aureolus Compendiumában.

Másodszor azzal, ahogy használjuk (utendo). Mert ha valaki igaz úton gazdagodott is meg, még abban a gazdagságban is megvan a kárhozat veszedelme, ha helytelenül használja, olyasmire, ami tilos; például uzsorára vagy arra, hogy halálos bűnöket kövessen el: bujálkodjék, elnyomjon másokat.

Harmadszor azzal, hogy tékozol (prodigendo). Mert kárhozatra méltó elkölteni a vagyont tékozló módon olyasmire, amire nem volna szabad, mint fölösleges épületekre és hiábavaló eszem-iszomok nagy lakomáira, sokféle és teljesen szükségtelen ruhaneműre, ivászatokra s más hasonlókra, amint a doktorok írják.

Negyedszer azzal, hogy igaztalan útra téríti (iniustificando), vagyis igaztalanul birtokolja és őrzi. Mert Ágoston mondja: Ha valamit találtál, s nem adtad vissza, raboltad, és következésképpen az ilyesmit igaztalanul birtoklod kárhozatodra. Ugyancsak Ágoston mondja azt is, hogy a bűnre nem lehet bocsánatot találni, csak ha az eltulajdonított holmit visszaadják. Ugyancsak ugyanő mondja, hogy az uzsorások mindig igaztalanul birtokolják, amijük van. Ó, milyen veszedelmes az igaztalan birtoklás, amelyben sokan holtig megmaradnak, és kárhozatba sodródnak miatta, bár hazug reménnyel talán sok jót is tesznek.

Erre Meffret példát mond: Egy gazdag ember, mikor folyton Rómába zarándokolt, imádkozott, gyónt, sok zarándokhelyet végigjárt, erre a költségeket uzsorával és igazságtalan módon szerezte. Végül betegségbe esett, és a nép szentnek hirdette és siratta. Három napig feküdt szótlanul, végül a negyedik napon, amikor mindenki körülállta, fölkiáltott mondván: »Senki se imádkozzék értem, mert már megítéltettem, éspedig kárhozatra.« Mikor aztán sokféle jótettét emlegették, amelyeket véghezvitt, azt felelte: »Mindazt halálos bűnben cselekedtem, és nem szolgáltattam vissza azt, amit vissza kellett volna adnom azoknak, akiktől uzsorával kicsikartam.« Így halt meg szerencsétlenül.

Ötödször szeretet által (diligendo) is magára vonhatja a kárhozat veszedelmét a gazdagság, ha valaki rendetlenül szereti azt, ahogyan látható a második artikulusban.

Hatodszor a keményszívűséggel (indurando), az illő nagylelkűség vagy együttérzés hiánya folytán, vagyis azzal, hogy nem kél benne szánalom, nem ad kegyesen fölöslegéből a rászoruló embereknek. Azért azt mondja erről Ambrus: Ugyanolyan bűn elvenni attól, akinek van, s a rászorulótól megtagadni azt, aminek bővében vagy, amiből adhatnál. Az éhezők kenyere az, amit te visszatartasz. A mezítelen ruhája, amit elzársz. Nyomorultak váltsága az a pénz, amit a földbe ásol stb. Példánk van rá a lakomázó gazdagban, aki nem adott alamizsnát Lázárnak stb.[14]

Hetedszer fölhalmozással (thesaurisando). Kérdezheti valaki, vajon a fölhalmozás halálos bűn-e. Erre így felelünk Halesi Sándorral: Fölhalmozni a fösvénység és a birvágy indulatától vezetve, anélkül hogy szükségünk vagy mieink szüksége kényszerítene rá, mindenképpen tilos. »Ne gyűjtsetek kincset a földön stb.«[15] Ám megengedett és tisztes okokból gyűjthet valaki helyesen, mint például szülők azért, hogy fiaik és lányaik szükségleteiről gondoskodhassanak, ha közben nem tévesztik szemük elől a mértéket, személyük állapotának követelményeit; vagy királyok és főemberek a köz vagy a királyság javára. Vagy amikor valaki arra gyűjt, hogy jót tegyen, például istentiszteleti célra vagy templomépítésre vagy a szegények megsegítésére vagy más effélére. Amint Lyra is mondja és Halesi Sándor is, hogy épp az egyházi személyeknek sohasem szabad gyűjteniük, nem szabad pénzt felhalmozniuk vagy őrizniük a megőrzés szándékával. Ezért mondja Ambrus: Aranya nem azért van az Egyháznak, hogy őrizgesse, hanem hogy szétossza a szegényeknek. Legföljebb valami keveset őrizhet mérsékelt szükségletére vagy kegyes vállalkozásokra, amelyek megengedettek és illenek a klerikusok állapotához. Így világos, amit a hatodikról mondhatunk stb.

Nyolcadszor megkívánással (appetendo). Mert a gazdagság megkívánása többszörösen kárhozatos lehet. Először, ha valaki szántszándékkal úgy megkívánja azt, ami másé, hogy meg nem engedett módon is meg akarja szerezni, s ha mód volna rá, tettre is sort kerítene. Ez a parancsolat ellen van: »Ne kívánd meg azt, ami felebarátodé.«[16] Ez a bűn legföljebb a megkívánt holmi csekélysége miatt lehet bocsánatos, mert ami csekély, azt a semmivel egyenlőnek vehetjük. Ugyancsak ha valaki szántszándékkal megkíván olyasmit, amit halálos bűn nélkül nem lehet birtokolni, például egyházi javadalmat, ha méltatlan vagy alkalmatlan efféle javadalomra. Ez kárhozatos bűn stb. Hasonlóképpen kárhozatos fölösleges dolgok után vágyakozni kielégíthetetlenül. Ez a Summa Angelicából kiderül.

Azért az ilyenek azokhoz hasonlítanak, akiket megmar a Situla nevű kígyó. Erről azt mondják a természetbúvárok, hogy a Situla egy olyan kígyófajta, hogy akit megmar, halálra szomjazik. Mert mérge a szívig hatol, s akkora szomjúságot idéz elő, hogy az halálra kínozza a bajba jutottat. Így áll a dolog abban is, amit előterjesztettünk.

Kilencedszer a rosszra csábítással (sollicitando). Mert amikor valaki túlságos igyekezettel iparkodik gazdagodni vagy gazdagságát megtartani, s az aztán elfojtja elméjében a lélekre való gondot és az Istennel kapcsolatos ügyeknek megfontolását, azt, ami az üdvösség szempontjából szükségesekre vonatkozik; az kárhozatos, mint ki is fej tettük az első beszédben.

Ó, azért lelkeket elsodró örvény, gazdagságot kedvelő fösvénység, ó, kívánságnak lobogó tüze, ó pestistermő méreg, mely rengeteg embert elveszítesz, kárhozatba süllyesztesz!

Példának vehetjük az utolsóra azt, amit Cluny Péter beszél el, és benne van a Példák könyvében. Egy monachus élete végéhez érkezett, lelkét egy angyal látomásban a pokol kapujához vezette, megszemlélte a különböző büntetéseket, és megijedt, de az angyal vigasztalta. Látott néhány ördögöt, amint futkostak és csúfot űztek egy gazdag ember lelkéből, amelyet akkor ragadtak el, vitték a pokolba, s állították az ördögök fejedelme elé. Az ilyesféleképpen rendelkezett velük: Ültessétek ezt a lelket egy ékes zsöllyébe, öltöztessétek díszes ruhákba, mert mindig ilyenekben telt öröme. Be is ültették egy ércből készült és kiolthatatlanul égő székbe, és ugyancsak lángoló köpönyeget adtak rá. Akkor az ördögök fejedelme azt mondta: Adjatok neki a mi italunkból! És íme a pénz fölolvasztott és izzó ércét mindenféle bűzzel keverve arcába loccsantották, s az aztán lángokba szakadva szétáradt belein, tagjain. Akkor két tűzzel teli szarvat helyeztek a fülére, kezdték fölszarvazni, s a szarvak iszonyú szikrákat vetettek szemén, orrán, fülén, minden testnyílásán át. Aztán behajították egy üregbe, amely tele volt mindenféle kígyóval, ezek mint az asszonyok ölelése, minden tagját harapdálták, szaggatták. Ó, hogy üvöltött! Jaj, jaj! – kiáltozta, magát és az egész teremtett világot megátkozva stb. Miután ezt látta, annak a monachusnak a lelke visszatért testébe és elmondta, mit látott, aztán elköltözött testéből.

Ó, azért, kedveseim, arra kérlek mindnyájatokat, hogy a gazdagságnak előbb fölsorolt veszedelmeitől óvakodjatok, gyónjátok meg, ha némelyikbe vétkes módon beleestetek, hogy a bűnbánó gyónás által elkerüljétek a kárhozatot. Kérjük a mi urunk Jézust, hogy adja meg nekünk ezt a szabadulást stb.


 



[1] Máté 6, 24

[2] János 14, 21

[3] Ef 5, 5

[4] 2 Kor 6, 15

[5] Lukács 1, 74-75

[6] Zsoltárok 100, 6

[7] Zsoltárok 148, 8

[8] 1 Tim 6, 9

[9] Péld 13, 8

[10] Lukács 19, 9

[11] Máté 8, 10

[12] Zsoltárok 61, 11

[13] Préd 4, 8

[14] Lukács 16, 19-31

[15] Máté 6, 19

[16] 2 Mózes 20, 17