Temesvári Pelbárt írásai magyarul

Stellarium coronae beatae virginis Mariae

Előszó ››
Mária szépsége (ST V. könyv, III. rész) ››
Mária tudománya (ST VII. könyv, III. r., 2. f.) ››


Sermones Pomerii de sanctis I.
[Pars hiemalis]

András apostol (PH 001) ››
Karácsony (PH 017) ››
Nagypéntek (PH 069) ››
György vitéz (PH 073) ››


Sermones Pomerii de sanctis II.
[Pars aestivalis]

László király kiválósága (PA 015) ››
László király lelki fejlődése (PA 017) ››
Toulouse-i Anjou Lajos (PA 051) ››
István király (PA 052) ››
Imre herceg (PA 092) ››
Árpádházi Szent Erzsébet (PA 098) ››


Sermones Pomerii de tempore I.
[Pars hiemalis]

Előszó ››
Advent (TH 08) ››
Házasság (TH 25) ››
Úr és szolga (TH 29) ››
Kísértés (TH 39) ››
Hiú örömök (TH 46) ››


Sermones Pomerii de tempore II.
[Pars Paschalis]

Húsvétvasárnap (TP 004) ››
Nagyszombat (TP 006) ››
Húsvéthétfő (TP 008) ››
Pünkösd (TP 035) ››


Sermones Pomerii de tempore III.
[Pars aestivalis]

Munka (TA 020) ››
Gazdagság (TA 042) ››


Sermones Pomerii quadragesimales
[de poenitentia]

Bűnbánat (PQ1 016) ››
Nagyböjt (PQ1 017) ››
Nagycsütörtök (PQ1 050) ››


Sermones Pomerii quadragesimales
[de vitiis]

Harag (PQ2 022) ››
Kapzsiság (PQ2 037) ››
Irigység (PQ2 039) ››


Secundus liber Rosarii theologiae

A madarak nemzése (Avis §5-8.) ››
A folyóvizek (Fons et fluvius §1-8.)
A fűszeres és gyógyító fák (Lignum §18-21.) ››
A nyelvek tarkasága (Lingua §1-7.) ››
Méz és viasz (Mel et cera §1-5.) ››
Hegyek és dombok (Montes et colles §1-3.) ››
Ébrenlét és alvás (Vigilia et somnus §1-16.)
A bor tulajdonságai (Vinum §1-6.)




EXEMPLUMOK
(Katona Lajos Elenchusa alapján)

Quadragesimale I. - exemplum 1-66 ››
Quadragesimale II. - exemplum 67-148 ››
De tempore Hiem. - exemplum 149-225 ››
De tempore Pasch. - exemplum 226-270 ››
De tempore Aestiv. - exemplum 271-405 ››



Imre herceg


Harmadik beszéd Szent Imréről
Latin forrás: PA 092

Temesvári Pelbárt válogatott írásai, szerk. V. Kovács Sándor, Bp., 1982, 178-184.
VIDA TIVADAR FORDÍTÁSA


»Gondolj Teremtődre ifjúságod napjaiban!«[1] – mondja a Prédikátor és a mai ünnep hajnali dicsérete.

Az Aranyszájú mondja, s a tapasztalat tanítja, hogy az emberek nagyon élvezik, ha kellemes, új dolgokat hallanak, és hogy gyakran emlegetik a nekik kedves embereket; az irántuk való szeretetük pedig éppen az ilyen dolgok révén válik híressé. Hasonlóképpen lelkileg azok, akik szeretik Istent, gyakran emlegetik őt, beszélnek róla, mindig a szívükben akarják őt hordani, és minden esetben segítségül hívják őt. Ezért mondja az Üdvözítő: »A száj a szív bőségéből szól.«[2] Mivel pedig Imre teljes szívvel szerette Istent fiatalságától, sőt, gyermekkorától fogva, mindig az emlékezetében tartotta Istent azon gondolkozva, hogyan tetszhetnék neki, s eközben éjjel-nappal az imának szentelte magát, az Isten szaván való elmélkedésnek meg az áhítatnak. Ennek alapján jól elmondható jeligeként róla: Amikor még ifjú volt, kezdte el Isten szolgálatát, amit szó szerint Jozija királyról írtak.[3] Mindez példaként állítja őt elénk arra, hogy ne halogassuk Isten szolgálatát, mint ezt jaj be sokan halogatják öreg korukra vagy haláluk idejére. Ezért az írásnak előbb idézett helye mindegyikünknek mondja: Gondolj Teremtődre, mégpedig avégett, hogy Imre példája szerint szeresd őt és szolgálj neki ifjúságod napjaiban.

Ezen igék szerint jegyezzünk meg három főpontot, amelyeknek értelmében három dolog ajánlja figyelmünkbe Imre példáját.

Először az, hogy gyakran gondolt Istenre: Gondolj Teremtődre!

Másodszor az, hogy idejekorán gyűjtötte össze érdemeit: Az ifjúság napjaiban.

Harmadszor jutalmának mennyei boldogsága: amely az előbb említettekből következik.

Az elsővel, az Istenre való gyakori gondolással kapcsolatban fogadjuk el következtetésként, hogy Imre és más szentek példájára minden kereszténynek nagyon gyakran kell gondolnia Istenre. S ezt a következőképpen fejtjük ki. Fel kell figyelnünk rá, hogy három dologra kell gyakrabban Istennel kapcsolatban gondolnunk, ha azt akarjuk, hogy állhatatosak legyünk Isten kegyelmében és szeretetében.

Először mindarra, ami félelemre gerjeszt.

Másodszor mindarra, ami szeretetre gyullaszt.

Harmadszor mindarra, ami hálaadásra késztet.

Először – mondom – mindarra, ami bennünket félelemre gerjeszt. Ez pedig különösen három. Az első Isten haragjának ingerlése a bűn által: »Emlékezzél! Ne feledkezz meg róla, hogy magadra haragítottad Uradat Istenedet«[4] , tudniillik a bűnnel. »Mivel pedig sokban vétünk mindnyájan«[5] , mindnyájunknak vissza kell gondolnunk sértéseinkre, hogy bűnbánatunkkal kiengesztelhessük Isten haragját. Ezért írja a Jelenések könyve: »Gondold meg, honnan süllyedtél ide, és tarts bűnbánatot!«[6] Ez ugyanis az orvosság Isten haragja ellen. Ezért mondja az Aranyszájú: Nincsen még egy olyan orvosság Isten kiengesztelésére, mint a folytonos emlékezés vétkeinkre bűnbánatban. Vegyünk példát Hiszkija királyról, aki ezt mondta: »Átgondolom előtted összes éveimet lelkem keservében«[7] , s így megnyerte Isten irgalmát és életének meghosszabbítását 15 évvel – mint Izajás könyvének 38. fejezete tartalmazza. Ó, ki ne félné Istent, ha megfontolja, hogy örök kínokat készített a bűnösök számára a pokolban! A második dolog, amire gondolnunk kell, hogy féljünk, a halálnak és Isten ítéletének szemlélete. Ezért mondja a Bölcs: »Gondolj halálodra, akkor sohasem fogsz bűnt elkövetni!«[8] Továbbá: »Ha sok évig él is az ember, és örült is valamennyinek, gondoljon a sötétség, azaz a halál idejére«[9] , és a szükség, vagyis az ítélet napjára, amikor az embert szorongatja annak szüksége, hogy számot adjon minden cselekedetéről és gondolatáról. Ezért Bernáttal szólva: Jaj nekem, bűnösnek, ha nem tartok bűnbánatot! Tüstént meg fogok jelenni a szigorú bíró előtt, hogy számot adjak minden művemről. Akkor rossz lelkiismeretem fejét lehajtva ott állok majd, hogy megítéljenek, s ezt mondják majd nekem: íme, az ember s az ő művei! Ezekről kell gondolkodnia az igaznak a Példabeszédek könyve szerint: »Az igazak gondolatai az ítéletekre irányulnak«[10] , mert ezek folytán fél az igaz bűnöket elkövetni. »Az Úr félelme kiűzi a bűnt.«[11]

A harmadik dolog, amire gondolnunk kell, hogy féljünk, a pokol kínjainak örökkévalósága. Ezért mondja Bernát: Ó, nyomorúságos nyomorultak, akiket félrevezetnek ezen életnek nyomorúságai, hogy jólétben éljék napjaikat, s egy szempillantás alatt a pokolba szálljanak! Ott nem egy napig, nem tíz vagy ezer, sem százezer évig fognak égni, hanem a véghetetlen öröklétig.

Másodszor mindarra kell gondolnunk, ami Isten szeretetére gyullaszt. Ezek ama jótétemények, amelyeket Isten ránk fordított. Először is a teremtés művében, hogy bennünket képmására alkotott, és e földi világban minden teremtmény élére helyezett. Ezért írja Ágoston: A teremtett dolgok sorában semmi sincs közelebb Istenhez az ő képmásánál. Ugyancsak ő: Az ég, a föld és minden, ami rajta van, kiált, hogy szeresselek téged, Uram! Tudniillik azért, mert mindent a lábunk alá vetettél.

Másodszor a megtestesülésben tanúsított jótéteményeire gondoljunk, hogy Isten annyira szeretett minket, hogy emberré lett, s így jobban szeretett bennünket, mint az angyalokat. »Sohasem az angyalokat karolta fel, hanem Ábrahám leszármazottait.«[12] Ó, mily (nagy) szeretet, mekkora tisztesség, hogy Isten a mi testvérünkké lett! Ágoston: Isten Fia részese lett halandóságunknak, hogy az ember részese legyen az ő istenségének.

Harmadszor gondoljunk megváltó szenvedésében tanúsított jótéteményeire, mert annyira szeretett minket, hogy vérével mosta le bűneinket. Ezért mondja Ágoston: Ha lusta vagy a szeretetre, ne restelld Istent viszontszeretni ekkora irántad való szeretetéért.

Harmadszor Istennel kapcsolatban gondolnunk kell mindarra, ami hálaadásra késztet bennünket. Ezek pedig az említett összes jótéteményei s ezenfelül a megígért dicsőségnek s az örök boldogság helyreállításának jótéteménye. Ezért mondja szent Bernát: Ha egész magammal adósa vagyok, mert megteremtett engem, mivel és mennyivel vagyok adósa, amiért megváltott és visszaszerzett az örök boldogságnak engem? Ó, ember! Ha a király várat ígérne és adna neked, vagy – hogy nagyobbat mondjak – országot, vajon nem lennél-e hálás neki egész életedben? Mennyivel inkább vagy erre köteles az örök boldogság országáért! Bernát: Amint nincsen olyan pillanat, amelyben ne élveznők Isten jóságát és irgalmát, úgy nem lenne szabad olyan pillanatnak léteznie, amelyben őrá ne gondolnánk. Az előadottakra vonatkozik, amikor Szent Imréről olvassuk, hogy zsoltározva és imádkozva virrasztott, míg mások aludtak. Istent annyira szerette és félte, hogy éjjel is jótéteményeiről elmélkedett, s hálát adott azokért. Bánatos szívvel kért ugyanis bocsánatot Istentől minden egyes zsoltár végén.

Ami a második fő pontot illeti, hogy tudniillik idejekorán összegyűjtötte érdemeit, mert mindjárt gyermekkorától fogva szolgált Krisztusnak; főleg három kérdés tehető fel, miután egyéb ide vonatkozó kérdéseket másutt tárgyaltunk. Az első kérdés: hogyan kell viselkednie az embernek ifjúkorában, hogy Isten fölséges szemében nagy kegyelmet érdemeljen. A válasz: mint a szent iratokból következtethetünk rá, különösen három dolog szükséges ehhez.

Először a test fegyelmezése.

Másodszor a szent nevelés.

Harmadszor a tiszta szívvel végzett áhítatos ima.

Először – mint mondom – a testét kell tudnia fegyelmezni annak, aki fiatalságában nagy kegyelmet akar érdemelni. Ezért írja a Példabeszédek könyve: »Dőreség tapad az ifjú szívéhez, de a fenyítő pálca leszedi róla.«[13] Lyra kommentárja: Dőreség van a fiú szívében a tapasztalat hiánya és az értelem gyarló használata miatt. Mert – mint a Filozófus mondja – a fiatalok szenvedélyeiket követik, s ezért ingatagok. Ám ezért teszi hozzá a Szentírás: A fenyítő pálca leszedi róla, mert a gyermekeket csaknem jobban indítja a jóra a félelem, mint a szeretet. Aki tehát nagy kegyelmet akar érdemelni Istentől, annak fegyelemmel kell megzabolázni a testét ifjúkorában a vágyaktól és szenvedélyektől. Ezért mondja Jeremiás Siralmainak könyve: »Jó az embernek, ha igát hordoz ifjúságától fogva.«[14] Ágoston: Átkozott az, aki ifjúsága virágát felajánlja a sátánnak, s öregkora alját Krisztusnak.

A második dolog a szent nevelés és az erényekhez és becsületességhez való szoktatás. Ebben az értelemben írja a Példabeszédek könyve: »Aki szereti a fiát, szüntelenül fenyíti, aki viszont nem használ pálcát, gyűlöli a fiát.«[15] A Filozófus pedig ezt mondja: Sokat ér az erényesség szempontjából, hogy az ifjakat hozzászoktassák az erényekre irányuló tettekhez. Amivel tele van az új cserép, attól szagos a régi cserép. (=Amit ifjúkorunkban elsajátítottunk, öregkorunkra is elkísér.)

A harmadik dolog a tiszta szívvel végzett áhítatos ima. Ide vonatkozik a Példabeszédek könyvének mondása: »Annak, aki szereti a szívnek tisztaságát, ajkainak kedvessége miatt barátja lesz a király«[16] , tudniillik a mennyei. Lássunk egy példát hozzá. Minél értékesebbek valamely ereklyék, annál értékesebb edényekben, nevezetesen aranyból és drágakövekből készültekben őrizzük azokat. Krisztus tehát, Isten fia, aki mindenek fölött drágalátos, azt kívánja, hogy a legtisztább szívben őrizzük és abban lakozzék, s így imádjuk őt. Továbbá a jáspisnak nevezett drágakő annál hatásosabban és erősebben fejti ki működését, minél értékesebben és tisztábban helyezik el. Hatásosabban fejti ki ugyanis a működését, ha aranyba foglalják, mint ha ezüstbe, és jobban, ha ezüstben van, mint ha ércben vagy ólomban vagy rézben. Így Krisztus Urunk is, minél értékesebb és tisztább szívbe kerül benne lakozván, annál nagyobb kegyelmet, erényt és boldogságot ad az embernek a Máté-evangélium ama mondása szerint: »Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják Istent.«[17] Tehát akik tisztábbak, világosabban, akik legtisztábbak, a legvilágosabban fogják őt látni e szentírási hely maximája révén. Amint egyszerűsítünk az egyszerűség felé, úgy még inkább... stb. Ó, ember! Vedd észre mindezt!

A második kérdés így szól: Mi lesz azokkal, akik ifjúságuk egész idejét rosszra fordították, vagy legalábbis a kelleténél kevesebb jót tettek? Mi módon szerezhetik majd vissza, amit elvesztettek? Bernát azt feleli erre, hogy az ilyen őszinte bűnbánattal visszaszerezheti, amit elvesztett, ha lángoló szívvel keresi. Ezért mondja Bernát: Az őszinte bűnbánó semmi időt sem veszít, mert az elvesztegetett múltat helyrehozza töredelmével, a jelent is megragadja jócselekedetével, a jövőt pedig a jó feltételében való állhatatossággal és kitartással. Eddig az idézet. Ó, előrehaladott korú ember, ó, te öregember! Gondoskodj magadról bűnbánatoddal, mert különben a jövőben fogsz bűnhődni, legalább a purgatóriumban.

A harmadik kérdés: Ki köteles Istent inkább szeretni és neki hálát adni e kettő közül: az-e, aki életének kezdetétől fogva őrizkedett a bűnöktől, és tisztaságban szolgált Istennek; vagy az, aki sok bűnözés után Isten irgalmából bűnbánatra tért? A válasz erre az egyháztanítók, főleg Tamás véleménye alapján az, hogy bizonyos szempontból, tudniillik Isten irgalma szempontjából az köteles inkább, aki sok bűnözés után tér bűnbánatra. Először azért, mert az ilyen bűnbánónak többet bocsátanak meg. Akinek többet bocsátanak meg, jobban szeret, vagyis kell szeretnie, mint ezt az Üdvözítő mondja az egy hitelezőnek két adósáról szóló példabeszédével.[18] Másodszor azért, mert az ilyen bűnös mint Isten ellensége méltatlanabb Isten jótéteményeire. Ezért mondja Ágoston: Tudom, hogy minden bűnöző ellensége Istennek. Tehát ingyenesebben adja neki Isten az ő irgalmát és a bűnbánat rá árasztott ajándékát. Mindamellett azonban egyszerűen és feltétlenül inkább lekötelezettje Istennek az ártatlan ember, aki kezdettől fogva szolgál Istennek, amennyiben tudniillik Isten ajándékát vesszük szemügyre. Először is azért, mert kiválóbb jótéteményt és nagyobb ajándékot kap. Nagyobb dolog ugyanis megőrizni valakit a rossztól, mint megengedni, hogy bűnbe essék, és aztán megszabadítani. Ennélfogva az ártatlanság nemesebb és nagyobb adomány a bűnbánatnál. Hiszen a Boldogságos Szűz Mária is jobban tartozik szeretni Istent és hálát adni neki, amit meg is tett a legnagyobb tisztaság és ártatlanság ajándéka miatt, mint amennyire tartoznának Péter vagy Magdolna és valamennyi bűnbánó bűneik elengedéséért vagy bocsánatáért. Másodszor azért, mert az ilyen ártatlan folytonosan és hosszabb időn keresztül kapott Istentől kegyelmi javakat. A bűnbánó viszont vétkezése után megszakadt jótéteményt kapott; ámde nagyobb a meg nem szakadt jótétemény, mint a megszakadt. Így jobb az ép, soha be nem szakadt ruha, mint ugyanez, ha a szakadás után kijavították; egyéb tulajdonságok azonossága esetén több a becsülete annak a katonának, aki soha el nem esett, mint annak, aki elesése után felkelt. Harmadszor azért, mert a mennyben nagyobb dicsőség lesz a jutalma, mint a Jelenések könyve mondja: Új éneket énekeltek, tudniillik az ártatlanok, amelyet senki más sem tudott énekelni.[19] Haymo magyarázata: Ezen új ének a lélek és test sértetlenségén érzett öröm, amely nem lehet osztályrésze senkinek sem, aki megromlott. Az előadott tételhez:

Szent Imre életének kezdetétől fogva ártatlanságban és tisztaságban szolgált Istennek testének megfékezésével, a bűnök kerülésével, a szüzessége megőrzésével és mindig ájtatosan imádkozva Szent István királynak, azaz édesapjának és Szent Gellértnek nevelése mellett. Igen nagy kegyelme volt tehát, Istent nagyon szerette, és a mennyben nagyon nagy a dicsősége!

Ami a harmadik főpontot illeti, magának Szent Imrének mennyei boldogságával kapcsolatban legyen a következtetésünk, hogy minél hamarabb kezdte Szent Imre Istent szolgálni, és minél tisztábban kezdte ezt életkora kezdetétől fogva tenni, annál dicsőségesebben képes a mennyei jutalomtói ragyogni. Megmagyarázzuk azzal, hogy az Üdvözítő mondja: »Az Emberfia megfizet majd mindenkinek a tettei szerint.«[20] Mivel azonban az, aki kezdettől fogva mindig Istent szolgálta, több és tisztább jótettet vitt végbe, tehát nagyobb dicsőséget érdemelt. Ilyen volt Szent Imre. Tehát... stb.

Kérdés azonban, hogy az ember ennyire rövid idő során hogyan érheti el a dicsőségnek oly kiváló fokát és boldogságát. Hiszen Szent Imre csak csekély időt, azaz körülbelül húsz esztendőt élt meg születésétől fogva. A hittudósok szerint azt válaszoljuk erre, hogy az ember rövid idő során képes nagy mennyei dicsőséget kiérdemelni és szerezni. Amint Szent Imre tett rá szert, úgy István vértanú, Agapitusz, Chrizantusz, Vitusz, Lajos, Ágnes és sokan mások mindkét nemből. Mindezek – bár keveset éltek – nagy jutalmat szereztek a mennyben. Ez pedig főleg három dologból ered.

Először Istennek nagy kegyelméből. Másodszor az életszentségből.

Harmadszor Isten rendeléséből és előrelátásából.

Először Istennek nagy kegyelméből. Mert hasonló ez ahhoz, ahogyan az emberi gonoszság egyes nagy bűnösöket arra szán, hogy a pokol mélyére szálljanak hamarosan, s ezt meg is teszi velük olyannyira, hogy Isten igazságos ítélete nem hagyja őket sokáig ebben az életben. Hiszen méltatlanok is rá a zsoltáros szava szerint: »A vérengző emberek éveik felét sem érik meg«[21] , azaz a felét annak az életkoruknak, amelyet meg kellene érniök, ha helyesen élnének; nem lesz idejük, mert megelőzi őket a halál, mint ez nyilvánvaló azok esetében, akiket felakasztanak lopásért, vagy más módon gyilkolnak meg vagy halnak meg bűneikért, jóllehet még ifjúságukat élik. Tovább folytatja ugyanaz a zsoltár: Hirtelenül elmúltak, elpusztultak gonoszságuk miatt. Így, az ellenkező irányban Isten nagy és különleges kegyelme eredményezi, hogy egyeseknek már gyermek- vagy ifjúkorukban teljes a tökéletességük, és nagyfokú dicsőség a jutalmuk. Ezért írja Szentviktori Hugó: Az érdemek arányosak a kegyelmi ajándékokkal, a jutalmak pedig az érdemek mennyiségével.

Másodszor az életszentségből ered a mennyei jutalom. Hiszen Jeromos szerint: nem az a dicséretes, hogy valaki Jeruzsálemben volt, hanem az, hogy Jeruzsálemben helyesen élt. S a Bölcs véleménye szerint nem azzal kell törődnünk, hogy meddig élünk, hanem azzal, hogy helyesen éljünk. Így hát a szent és jó emberek rövid ideig, de szentül élve az érdemek nagy halmazát gyűjtik össze. Ezek terén nem annyira az időnek, mint a szeretetnek tartama és az akarat szilárdsága nyom a latban, amely akarat eltökéli magát, hogy egész életében Istent szolgálja, s ezt – amennyiben rajta áll – tényleg teljesíti. Ezért mondja Gergely: jobban tetszik Istennek az áldozatot bemutató érzelme, mint ajándéka, és az akarat már ténynek számít.

Harmadszor Istennek előrelátásából. Hiszen Isten azért akar egyes szenteket a halál által kivezetni ezen életből, mert bizonyosan előre látja a mennyei dicsőségnek azt a fokát, amelyre el kell jutniok. Úgy rendezi tehát, hogy hamarosan betöltsék a tökéletességnek azon mértékét. Miután pedig betöltötték az érdemeknek azon fokát, amelyre öröktől fogva kiválasztotta őket, Isten hamarosan kivezeti őket az életből. Ezért írja a Bölcsesség könyve: »Aki korán tökéletes lett, nagy kort ért meg. Kedvét találta lelkében az Úr, azért sietett kimenteni a romlottság köréből.«[22] Isten tehát úgy rendelte, hogy Szent Imre életének rövid tartama során annyi érdemet szerezzen, és oly szentül éljen, hogy hamarosan méltónak találtassék arra a nagy dicsőségre, amelyre őt Isten kiválasztotta. Azpedig, hogy mily nagy a dicsősége, megmutatkozott Szent István Konrádnak adott kinyilatkoztatásában. Ez utóbbi az ó érdemeiért nyerte el bűnei bocsánatát, mint az 1. beszédből nyilvánvaló.

Ó, ember! Siess tehát, hogy helyes élettel és a szentség érdemei által eljuss a mennyei dicsőségbe. Ó, ha látnád, minő és mekkora az a dicsőség, és mennyivel szárnyalja túl az angyalok második karában az első karét, majd folytatólag a harmadik karban a másodikét, s így tovább a többiben egészen a kilencedikig: szívesen élnél száz évig kemény vezeklésben és vértanúságban, hogy képes légy eljutni az alsóbb fokról a következő felsőbbre és még inkább a magasabbakra, mint ez Ágoston révén nyilvánvaló. Kérjük tehát az Úr Jézust, hogy Szent Imre érdemeire való tekintettel adjon nekünk kegyelmet és dicsőséget!


 



[1] Préd 12, 1

[2] Máté 12, 34

[3] 2 Krónikák 34, 3

[4] 5 Mózes 9, 7

[5] Jakab 3, 2

[6] Jelenések 2, 5

[7] Izajás 38, 15

[8] Sir 7, 40

[9] Préd 11, 8

[10] Péld 12, 5

[11] Sir 1, 27

[12] Zsid 2, 16

[13] Péld 22, 15

[14] Jer Sir 3, 27

[15] Péld 13, 24

[16] Péld 22, 11

[17] Máté 5, 8

[18] Lukács 7, 41-47

[19] Jelenések 14, 3-4

[20] Máté 16, 27

[21] Zsoltárok 54, 24

[22] Bölcs 4, 13-14