Húsvétvasárnap
Negyedik húsvétvasárnapi beszéd Krisztus feltámadásának csodálatos és szeretetre méltó fönségéről és kedvességéről.
Latin forrás: TP 004, Dominica Resurrectionis Christi Sermo IV., scilicet de resurrectionis Christi amabili et mirabili maiestate et suavitate
Temesvári Pelbárt válogatott írásai, szerk. V. Kovács Sándor, Bp., 1982, 124-132.
VIDA TIVADAR FORDÍTÁSA
»Illatszereket vásároltak, s elmentek, hogy bebalzsamozzák Jézust.«[1] Továbbá egy másik téma: »Siessetek, vigyétek hírül tanítványainak: Feltámadt«[2] , tudniillik Krisztus.
Kedveseim! Mivelhogy ma van Urunk Jézus föltámadásának örömteli ünnepe, illik, hogy kedves áhítattal – Krisztussal, szent Anyjával, valamint tanítványaival és a szent asszonyokkal együtt örvendezzünk együtt! Erre késztet bennünket mind a természetes, mind az egyházi, mind a hittudományi törvény is.
Először is a természetes törvény alapján, mert természetszerű, hogy amikor a főnek nagy az öröme: pl. mert királlyá koronázzák, akkor együtt örül vele minden tag. Ezért írja az Apostol: »Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele. Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai.«[3] Így hát tegnapelőtt sírtunk Máriával és a tanítványokkal együtt szenvedve a szenvedő Krisztus miatt; ma pedig ugyanígy kell örvendeznünk fejünknek, Krisztusnak dicsőségén.
Másodszor erre késztet az egyházi törvény. Az egyház ugyanis e napokban gyakrabban énekli az alleluját, és meghív az örvendezésre mondván: Ez az a nap, melyet az Úr alkotott nekünk, ujjongjunk és vigadjunk rajta!
Harmadszor a hittudomány törvénye. Hiszen – mint az evangéliumban nyilvánvaló – a szent asszonyoknak, akik áhítatból akarják Krisztust bebalzsamozni, ünnepélyes, fehér ruhába öltözött angyal jelenik meg, jelezve a kellemes meglepetést, és meghirdette a feltámadás örömhírét, majd meghagyta, hogy beszéljék el a tanítványoknak.[4] Ezért mondjuk a témában, hogy a szent asszonyok illatszereket vásároltak, hogy bebalzsamozzák Jézust. Béda szerint ha mi az ő példájuk nyomán a jó cselekedetek és az áhítat illatát édesen és kellemesen ajánljuk fel Krisztusnak, illatszerekkel balzsamozzuk be őt, s végül örülni fogunk Krisztus látásának és a szent angyalok társaságának. Így jártak ama szent asszonyok is, akikről ez az evangélium beszél.
Nos, Krisztusnak ma történt feltámadásával kapcsolatban három titkot jegyzünk meg, s ezeket e beszéddel világítjuk meg:
Az első szeretetre méltó és üdvösséges volta.
A második csodálatos fönségéé.
A harmadik pedig kívánatos kedvességéé.
Ami az elsőt, szeretetre méltó és üdvösséges voltát illeti, jegyezd meg, hogy Krisztus feltámadása a legnagyobb mértékben szeretetre méltó azon üdvös javak miatt, amelyek az emberekre Krisztus föltámadásából származtak. Ezek miatt a legnagyobb szeretettel és áhítattal tartozunk iránta. Jegyezzük is meg, hogy nagyon sok üdvöt hozó és szükséges jó eredt számunkra Krisztus feltámadásából. Különösen az emberek négy csoportjával kapcsolatban bizonyítjuk ezt. Értük Istennek a legnagyobb fokú áhítattal tartozunk, vagyis hálával és szeretettel.
Először valamennyi zarándokemberrel kapcsolatban.
Másodszor a bűnbánókkal és megtérőkkel kapcsolatban.
Harmadszor a beérkezettekkel és boldogokkal kapcsolatban. Negyedszer az összes e világon élő bűnössel kapcsolatban.
Először valamennyi zarándokemberrel kapcsolatban a szeretetre méltó feltámadott Krisztus három, az üdvösségre szükséges ajándéka miatt, amely a feltámadásból ered. Az első a hitnek megerősítése. A Krisztus istenségébe vetett hit ugyanis megerősödött azáltal, hogy a keresztre feszített és meghalt Krisztus saját erejével feltámasztotta önmagát, mert más, mint Isten, ezt nem tehette. Ezért midőn az írástudók és a farizeusok azt mondták: »Mester, jelt szeretnénk tőled látni«[5] – tudniillik az égből, mint Márk kifejezi, hogy ezzel próbára tegyék isteni hatalmát –, ezt válaszolta: »A gonosz és házasságtörő nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelt, csak Jónás próféta jelét. Amint... Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is«[6] ... a föld szívében. Ezzel azt mondja, hogy e jel jobban megerősíti és nyilvánvalóvá teszi az ő igazi istenségébe vetett hitet, mint valami égitestben művelendő jel.
De különösképpen feltesszük a kérdést a hitcikkelyekkel kapcsolatban. Vajon nagyobb erény és érdem-e elhinni azt, hogy Krisztus feltámadt, mint azt, hogy szenvedett és meghalt; vagy fordítva. Feleletünk: Bár minden ember számára szükséges az üdvösségre, hogy mind a kettőt higgye; Ágoston a zsoltárokhoz írt magyarázatában mégis ezt mondja: A keresztény ember dicsősége, hogy hiszi, Krisztus feltámadt a halálból. Következésképpen ez nagyobb érdem. Hiszen azt, hogy Krisztus meghalt, a pogány és a zsidó is elhiszi. És azt veti a szemünkre bűnül – mint ugyancsak Ágoston mondja –, hogy halott Istenben hiszünk, jóllehet Isten, aki az örök élet, nem halhat meg. Ennélfogva Krisztus feltámadása azon igen nagy jót és érdemet nyújtja hitünknek, hogy hisszük, miszerint Krisztus, az Isten Fia Isten is és ember is. Így azt mondjuk, hogy Isten meghalt, de nem önmagában, mert természete szerint halhatatlan; hanem a felvett emberségében, amennyiben ember, halt meg. Ugyanő feltámadt, nem emberi erővel; mert egyedül mint puszta ember, önmaga által képtelen lenne a halottak közül feltámadni, hanem ez egyedül Isten erejére tartozik – mint Ágoston mondja. Tehát Krisztus igaz Isten!
A második, az üdvösségre szükséges jót a remény biztosításának nevezzük. Mert miközben azt látjuk, hogy Krisztus, aki a mi Főnk, feltámadt, biztos a reményünk, hogy mi, akik a tagjai vagyunk, ugyancsak fel fogunk támadni. Ezért mondja Maximus a feltámadásról szóló beszédében: A feltámadt Krisztusban ott van mindegyikünk teste s vérének egy adagja. Hiszem tehát, hogy ott fogok országolni, ahol a részem már országol; úgy vélem, ott uralkodom, ahol a vérem már uralkodik; felismerem, hogy ott vagyok dicsőséges, ahol a testem már megdicsőül. Ennek alapján mondja Jób: »Tudom, hogy él az én Megváltóm«[7] , azaz Krisztus, aki feltámad az örök életre, s a végső napon felkelek a földről... és saját testemben látom meg Istenemet; stb. Majd így folytatódik: E reményem van eltéve keblemben! Továbbá: Mivel egy ember, tudniillik Ádám, idézte elő a halált, a halottak is egy ember által, tudniillik Krisztus által, támadnak fel. »Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel.«[8] Nagy Gergely mondja: Megváltónk avégett tűrte el a halált, hogy ne féljünk meghalni, tudniillik az igazságért, feltámadt pedig, hogy fontolóra vegyük: mi is feltámadhatunk.
A harmadik, az üdvösségre szükséges jó a szeretet lángolása. Amint ugyanis a tűz gyújtja meg a tüzet, úgy a szeretet lobbantja lángra a szeretetet. Ezért – mint Ambrus írja: semmi sincs annyira az emberi szív mélyébe vésve, mint az, hogy szeresse azt, aki őt szereti. Amikor tehát azt látjuk, hogy Krisztus bennünket úgy szeretett, hogy a jövendő feltámadásban számunkra megígért örök dicsőség ajándékát már megadta, amennyiben megkezdte azt önmagában dicsőséges feltámadásával; az iránta való szeretetre és viszontszeretetre vonzódunk. Ezért mondja Ágoston: Amerre a lélek vonzódik, a szeretet által vonzódik, mert mindenkit vonz a saját élvezete. Diót mutatnak a gyermeknek, s vonzza őt; zöld gallyat mutatsz a juhnak, s az vonzza. Ezt írja a János-evangéliumhoz. Így a feltámadás dicsősége, amely Krisztusban megmutatkozott, viszontszeretetre vonzza az embert az Úr iránt, s az ő követésére. Bár Krisztus nagyon szeretetreméltó volt születésében, ámde – mint Gergely mondja a húsvéti prefációban – mit sem használt volna a világra jönnünk, ha számunkra megváltás nem volna, tudniillik a kínszenvedése által. S végül mit sem használt volna nekünk az ő kínszenvedése, ha nem adta volna nekünk Isten színelátásának és feltámadásának dicsőségét. Krisztus feltámadása tehát nagyon szeretetreméltó!
Krisztus feltámadása másodszor különlegesen szeretetre méltó a bűnbánók számára három üdvösséges fő jótétemény miatt, amelyet általa megkapnak. Ezek elseje a megigazulás. Amint ugyanis az Apostol tanítja: »Vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulásunkért feltámadt«[9] , azaz, hogy amint a halála által meghaltunk a bűnnek, úgy a feltámadása által a bűntől megigazultan az igazságosságnak éljünk. Ó, keresztény! Figyelj hát fel arra, hogy ezért főként a következő három dologban kell követned Krisztust!
Először a születésében. Amint ő tisztának született, úgy kell nekünk tisztaságban újjászületnünk, tisztaságban a keresztség által. »Akik nem a vérből stb., hanem Istenből születtek.«[10]
Másodszor a kereszthalálában. Amint őt keresztre feszítették, és meghalt, mi is legyünk keresztre feszítve és haljunk meg a bűn számára. »Akik Krisztushoz tartoznak, keresztre feszítették magukat szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt.«[11]
Harmadszor a feltámadásában. Ahogyan Krisztus a halottak közül feltámadva igazságos és valóságos Istenként tündökölt, úgy kell nekünk felkelnünk a halálos bűnből, s így megigazulttá lennünk a bűnbánat által.
A második, a feltámadásból eredő fő jótéteményt felkészítésnek nevezzük. Halesi Sándor ugyanis egyik írásművében felteszi a kérdést, vajon az Apostol ott, ahol a megigazulásunkról ír, miért tulajdonítja ezt inkább Krisztus feltámadásának, mint kínszenvedésének, mondván: Átadatott, tudniillik a halálra a bűneink miatt, vagyis hogy eleget tegyen azokért, és feltámadt – úgymond – a megigazulásunkért. Ugyane Sándor feleli rá, hogy azért, mert a kínszenvedés csupán oka a megigazulásunknak, de Krisztus feltámadása, ha hisszük és szeretjük, oka s egyben példája és jele annak a megigazulásunknak, amely a bűnbánat által történik a lelki feltámadásban. Nyilvánvaló ebből, hogy nagyon kell szeretnünk a feltámadást, mert saját példájával készít fel bennünket az üdvösségre a bűnökből történő feltámadás által.
Először is annyiban, amennyiben Krisztus harmadnapon feltámadott. Így nekünk is a bűnbánat három része útján kell felkelnünk a bűneinkből, nevezetesen a töredelem, a gyónás és az elégtétel útján.
Másodszor, ahogyan Krisztus kínszenvedése és halála után új életre támadt fel, hasonlóképpen vétkeink megfeszítése és megölése után nekünk is a mennyei élet szent újdonságában kell járnunk-kelnünk – mint az Apostol tanítja.
Harmadszor, mert amint a feltámadt Krisztus többé nem hal meg, úgy a bűnbánat után már mi se essünk vissza a bűn halálába.[12]
Ó, keresztény! Igyekezz hát nagy áhítattal szeretni annak a Krisztusnak feltámadását, aki téged így szeretett!
A harmadik, a feltámadásból eredő jótéteményt kiengesztelődésnek mondjuk. Krisztus ugyanis azért akarta megtartani feltámadásában sebeinek hegeit, hogy rájuk hivatkozva közbenjárásával velünk, bűnösökkel kiengesztelje az Atyaistent, mint ezt valamennyi tanító tartja. Ezért írja Bernát: Ó, ember! Biztonságosan járulhatsz Istenhez, mihelyt ugyanis a Fiú megmutatja Atyjának érted való sebeit, Anyja pedig a Fiának kebleit; elűzés ott nem lehet, hol versenyt fut jeleivel a szeretet.
Íme, tehát szeretetre méltó Krisztus feltámadása!
Harmadszor Krisztus feltámadása nagyon szeretetreméltó a beérkezettekre nézve, mert belőle nőtt ki a mennyei dicsőségük, mégpedig háromféleképpen. Először a boldog angyalok számára, amennyiben az angyalok, akik azelőtt egyedül Isten látásának örvendeztek, már Krisztus dicsőséges lelke szemléletének is örvendeznek. Akire az angyalok vágynak pillantani. Tehát...[13] stb. – Másodszor kinőtt a szentek lelkei számára mindkét szemlélődésben. Ezért vonatkozik ide, amit János ír: Bemennek, tudniillik Krisztus istenségének szemlélésére; és kijönnek, tudniillik dicsőséges emberségének szemlélésére, és mindkét helyen legelőre találnak. – Harmadszor öröm növekszik a megdicsőült testek számára, akik Scotus szerint nagyon örülnek majd Krisztus teste dicsőségének, amely beragyogja az egész mennyországot.[14]
Ó, Krisztus szeretetre méltó feltámadása! Mennyire kellene szeretnünk téged, hogy a mennyben örökre legyen miért örvendeznünk neked!
Negyedszer Krisztus feltámadása nagyon szeretetreméltó valamennyi bűnös számára, mert mindenkinek békét és üdvösséget hagyott, persze ha hinni és szeretni akarnak. Hiszen a feltámadt Krisztus édesdeden köszöntötte az embereket: Békesség nektek![15] Nagyon szeretetreméltó és kedves törvényt is hozott mondván: »Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül«[16] , tudniillik a szeretettel alakított hit által.
Ám figyeljünk fel arra, hogy Krisztus feltámadásával kapcsolatban feljegyezték, hogy a bűnösök három különböző módon viszonyultak hozzá. Először némelyek nem hittek, és nem is bánták meg szeretetből a bűneiket, mint a zsidó papok és farizeusok. Mindezeket elítélte szívük keménysége, és elpusztították a rómaiak. Hasonlóképpen fog elpusztulni valamennyi hitetlen, mert a halálban elpusztulnak majd e világról, és megítéltetnek. Másodszor egyesek hittek ugyan, de nem szerették Jézust igazán. Látszik ez Júdásnál, aki meghallván, hogy Jézus feltámadt, kétségbeesett, és felakasztotta magát. Ágoston szerint Jézus feltámadása után, jóllehet az evangélisták elővételezéssel a kínszenvedése történetében mondják el ezt. Júdás jelenti a rossz keresztényeket, akik hisznek Krisztusban, de nem szeretik őt, mert nem tartják meg a parancsait, s ezért aztán az ilyenek el is ítéltetnek. Harmadszor némelyek, bár bűnösök, hittek, és megtérvén szerették is Jézust, mint ez Péter, Magdolna, a tanítványok és mások példáján látható. Ők üdvözültek, és méltók lettek arra, hogy lássák a megdicsőült Krisztust. Így történik majd minden bűnössel, aki kész megtérni.
Ó, bűnös! Tarts hát bűnbánatot, és szeresd Krisztust, a te Istenedet!
A második fő titokkal kapcsolatban Krisztus feltámadásának csodálatos fönségére nézve jegyezzük meg, hogy Krisztus Urunk csodálatos és kimondhatatlan fönséggel támadt fel, mégpedig különösen négyféleképpen. Először a mindennél ragyogóbb dicsőség fönségével, amelyet halandó ember meg nem pillanthat, kivéve, ha Isten mutatja meg valamilyen formában. Hiszen ha szemünk nem nézheti teljesen ezt a napot a maga fényében ragyogása miatt, mennyivel kevésbé látható halandó szemmel Krisztus. »Hiszen az igazak ragyogni fognak, mint a nap a mennyek országában«[17] ; márpedig Ő, Krisztus kimondhatatlanul tündököl, valamennyiünknél fényesebben. Ezért ír így Ágoston Orosiushoz: Az a kérdés, miért nem jelent meg az Úr feltámadása után abban a fényességben, amelyben az ítéletre jön majd el. Válaszom: Avégett rejtette el tanítványai előtt a feltámadása után arcának fényességét, hogy képesek legyenek őt elviselni vagy megismerni. Ha pedig ezt meg nem tette volna, a halandók szeme meg nem láthatta volna. Ha ugyanis az Urat halála előtt, midőn színében elváltozott, nem láthatták a tanítványok, hanem félelmükben a földre rogytak, mennyivel kevésbé láthatták volna megdicsőült testében.
De kérdezzük: Hát milyen alakban jelent meg a tanítványoknak, hogy láthassák, nevezetesen a saját alakjában láthassák? A János 20. fejezethez írt szentírási glossza így válaszol: Krisztus feltámadása után tanítványainak ismert külsejében jelent meg, nem pedig a feltámadás fényességében, nehogy véletlenül csak léleknek véljék, és nem testnek is.[18]
De milyen állapotban? Erre nézve ugyanaz a könyv idézi Ince beszédét a következőképpen:
Kérdés, vajon Krisztus a feltámadása után mezítelenül jelent-e meg vagy felöltözötten. Azt felelem, hogy felöltözötten, mint ahogyan az angyal is, aki a feltámadását hírül adta, fehér ruhába öltözötten jelent meg. Ha pedig azt kérdezzük, milyen ruhába öltözötten jelent meg Krisztus; azt válaszolom, hogy nem abban, amelyet halandó korában hordott, mert azt elosztották maguk között azok, akik keresztre feszítették. Ám honnan vett magának ruhát, mikor a mennyei hazában éppoly kevéssé élnek ruhákkal, mint ételekkel. A zsoltár dönti el e kérdést, mondván: »Amit az Úr akar, mindent végbevisz, a mennyben és a földön.«[19] Ez Ince véleménye. Elucidarius könyve azonban azt állítja, hogy Krisztus a levegőből vette ruháit, melyek aztán ismét a levegőbe tűntek el. Ezért említi Severinus is a Márk-evangéliumhoz fűzött magyarázatában, hogy az a ruha, amelyben az angyal megjelent, nem volt földi gyapjúból való, hanem angyali erőből, vagyis valami légi ragyogás, amely ruhának tűnik. Így Krisztust a fény, mint köntös, úgy fogta körül.[20] A mondottakból az a tanulság, hogy a feltámadás után a mennyben nem lesz romlandó ruházatunk, hanem az örök dicsőség fénye fog szolgálni ruhánkul, mint ahogyan a nap ragyog fénybe öltözötten – mint ugyanaz a Severinus mondja.
Ó, ember! Szeresd hát Krisztust ekkora dicsőségedért!
Másodszor Krisztus a neki szolgáló seregek, mégpedig angyali seregek fönségében támadt fel. Az angyalok ugyanis úgy szolgáltak Krisztusnak, mint szolgák királyi uruknak: összegyűjtötték széthullatott vérét, hajának és szakállának kitépett szálait, mint ez kitűnt a nagyszombati beszédben. Továbbá tisztelettel szolgáltak Krisztusnak mellette lévén, elkísérve őt mindenüvé, miközben imádták és dicsőítették, és hírül adták az asszonyoknak feltámadását, mint ez kiviláglott Richárd szavaiból húsvéti beszédei elbeszélő részéből.
Harmadszor Krisztus királyi győzelmének csodálatos fönségével támadt fel, mert legyőzte a halál fejedelmét, zsákmányt vett az alvilágtól, mert valamennyi szent ősatyát kivezette a limbusból, s előttük támadt fel dicsőségesen. Hiszen már Izajás megjövendölte: »Dicsőséges lesz a nyugvóhelye.«[21] Ez pedig akkor következett be, amikor Krisztus a sírban dicsőségesen feltámadt az örök életre. Ezért akkor minden hivő magasztalta ott Krisztust, dicsérve őt. És jelen voltak Krisztus feltámadásánál az összes boldogok lelkei, mint ezt jámboran hisszük Valenciai Vince szerint, dicsőítve Istent a feltámadás órájában.
Ellenvethető azonban: Hogyan fogadhatta be az a kis sír a szenteknek annyi ezreit? Azt kell erre röviden válaszolni, mint a kérdést érintve Tamás írja, hogy a boldog szellemek és a szent lelkek kiválósága oly nagyszerű, hogy ha akarnák, egészen jól befogadna számtalan ezret közülük egy szempillantás alatt a legkisebb hely is, és különösen megtehette ezt Isten hatalma a testben feltámadó szentekkel.
Negyedszer Krisztus nyilvánvaló, mégpedig isteni hatalomnak fönségével támadt fel, mert sok szentnek a testét feltámasztotta, akik bementek a szent városba, és többeknek megjelentek. S ez nyilvánvaló bizonysága az igazságnak.[22] Az Ószövetség számos szent ősatyja lélekben előre látta ezt, s ezért kívánta, hogy Hebronban temessék el, amely az ígéret földjén van. Hiszen maga József is meghagyta, hogy csontjait vigyék át oda, mint ez a Teremtés könyvében olvasható[23] , mert remélte – mint a többiek –, hogy ott a feltámadó Krisztussal együtt feltámad a többi egyidőben feltámadóval együtt – mint Lyra mondja ott. Ludolphus szerint talán azok támadtak fel, akik erre vágyakoztak.
Ó, Krisztus feltámadásának csodálatos és szeretetre méltó fönsége! Ó, keresztény, szeresd Krisztust, hogy a világ végén feltámasszon az örök életre, hogy ott színelátásának örvendj!
A harmadik fő titokkal, Krisztus feltámadásának kívánatos kedvességével kapcsolatban jegyezzük meg Ludolphus alapján, hogy az Úr azt a lelket, akinek bármilyen alakban megmutatkozni méltóztatik, sohasem hagyja el vigasztalásának kedves és kívánatos édessége nélkül. Szerinte ez nyilvánvaló sorban valamennyi megjelenése alkalmával.
Először ugyanis édesanyjának, Máriának jelent meg, aki a többieknél jobban fájlalta halálát, s égő vággyal várta feltámadását. Egészen ünnepélyesen és dicsőségesen jelent meg neki, és örömre változtatta minden szomorúságát, úgyhogy megfeledkezett minden korábbi fájdalmáról.
Másodszor megjelent Magdolnának kertész képében. Mivel ismerte Krisztust, amikor személynevén szólította: Mária, akkora édesség árasztotta el, mint Anzelm mondja, hogy tüstént megszűnt könnyezni és sóhajtozni, hanem megfordulva, a földre borulva így kiáltott: Raboni, s a szeretet édességétől képtelen volt többet szólni.
Harmadszor jelent meg a három Máriával találkozva. Vigasztalón köszöntötte őket, majd ezt mondta: Ne féljetek, ami Jeromos véleménye szerint ezt jelenti: Örülnötök kell, nem pedig félnetek! Hiszen az Éva által rátok hozott átok már »Ave« köszöntésre oldatott fel.
Negyedszer megjelent a tanítványoknak, mégpedig több ízben, és különféle formákban – mint az evangéliumból nyilvánvaló. De minden egyesről beszélve igaz az, amit az Egyház énekel a János-evangéliumból: »Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.«[24] Tanulságként azonban a mondottakból leszűrhetjük Ludolphus szerint, hogy a jó emberek négy csoportja érdemli meg az isteni vigasztalást.
Először azok, akik szemlélődnek Krisztus kínszenvedésén, és együtt szenvednek vele. Őket jelenti Szűz Mária.
Másodszor azok, akik igaz bűnbánattal siratják bűneiket. Magdolna jelzi őket.
Harmadszor azok, akik alázatosan és áhítatosan imádkoznak. Őket jelképezi a három Mária.
Negyedszer azok, akik Krisztusért és az igazságért szorongattatást szenvednek. Őket jelentik a tanítványok.
Ha úgy tetszik, hogy megnyújtsad e beszédet, alkalmazhatod a fentebb írt, előző beszédekből a Boldogságos Szűz Máriának, Magdolnának és a három Máriának történt jelenés elbeszélését.
Ó, keresztény hivő! Tanulj szeretetet Krisztus iránt, emlékezzél irántad való szeretetéről, amellyel érted szenvedett, sirasd meg bűneidet, imádkozzál alázatosan, türelmesen viseld el a rosszat Krisztus iránti szeretettel, hogy így a szent Szűzzel és Krisztus tanítványaival együtt méltó legyél Krisztus kedves vigasztalásának élvezésére itt a kegyelem révén, a jövendő világban pedig a dicsőség által. Amen.
[1] Márk 16, 1.
[2] Máté 28, 7.
[3] 1 Kor 12, 26-27.
[4] Márk 16, 1-7.
[5] Máté 12, 38.
[6] Máté 12, 39-40.
[7] Jób 19, 25-27.
[8] 1 Kor 15, 21-22.
[9] Róm 4, 25.
[10] János 1, 13.
[11] Gal 5, 24.
[12] Róm 6, 9.
[13] 1 Péter 1, 12.
[14] János 10, 9.
[15] János 21, 19.
[16] Márk, 16, 16.
[17] Máté 13, 43.
[18] János 20, 19-20.
[19] Zsoltárok 134, 6.
[20] Zsoltárok 103, 2.
[21] Izajás 11, 10.
[22] Máté 27, 52-53.
[23] 1 Mózes 50, 24.
[24] János 20, 20.