Nagyszombat
Húsvéthétfői második beszéd, melyet el lehet mondani húsvétvasárnap is, délután. Tárgya: Krisztus feltámadásának helye, példamutató volta és kihirdetése
Latin forrás: TP 006, De eodem die, Sermo II., vel post prandium Dominicae, scilicet de resurrectione Christi, loco ac exemplaritate et publicatione
Temesvári Pelbárt válogatott írásai, szerk. V. Kovács Sándor, Bp., 1982, 120-123.
VIDA TIVADAR FORDÍTÁSA
»Társaink közül néhányan szintén kimentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogy az asszonyok jelentették.«[1] E szavakat Jézusnak két, Emmauszba menő tanítványa mondta.
Amint Gergely mondja, a többieket megelőzve azon tanítványok futottak a sírhoz, akik hevesebben szerették. Hiszen épp az volt forró szeretetük jele, hogy siettek Krisztus sírjához, mert látni kívánták Krisztust. Kedveseim! Példájuk nyomán hát mi is tanúsítsunk Krisztus iránt olyan odaadó szeretetet, hogy gyakran elmélkedve Krisztus kínszenvedésén és halálán, lélekben járuljunk sírjához, imádjuk magát Krisztust, és adjunk hálát neki ezt énekelve az Egyházzal: Feltámadt az Úr Krisztus a sírból stb. Így magasztaljuk kínszenvedését és feltámadását, amelyről a mai evangélium megemlékezik. Így hát azon kívül, amit az előző beszédekben mondottunk, e beszédben hitünk épülésére magyarázzunk meg Krisztus feltámadásával kapcsolatban még három tanítást. Ezek a választott tárgyból fakadnak, mint az a tárgyszavakat elolvasó számára nyilvánvaló.
Az elsőt a feltámadás helykörülményének mondom.
A másodikat nevezem az előremutató példaadásnak.
A harmadikat a kihirdetés ingyenes voltának.
Ami az elsőt, a helykörülményt, vagyis a sír állapotát illeti, mert Krisztus test szerint a sírból támadt fel, tárgyaljuk meg a következő hasznos kérdést.
Azt kérdezzük ugyanis, miért nem akart Krisztus Urunk másutt, mint a sírban feltámadni, és a sírból dicsőségesen előjönni. Mivel ugyanis Krisztus a föld felett szenvedett és halt meg, mert a magas kereszten lehelte ki a lelkét, furcsának látszik, hogy – noha angyali szolgálattal kivitethette volna szent testét a sírból, s így a föld felett éleszthette volna fel egyesítve lelkét a testével – ezt a síron belül, a föld méhében akarta megtenni. Annál inkább, mivel, mint Richárd mondja és mások, a többi ember holttestei a világ végén úgy támadnak majd fel, hogy előbb az angyalok összegyűjtik hamvaikat és a sírjaikra helyezik. Hiszen Krisztus mondja: Az Emberfia elküldi angyalait, s összegyűjtik a választottakat stb.[2] A válasz erre az, hogy Krisztus Urunk üdvösségünk titkait mindenben úgy akarta véghezvinni, hogy magasabb rendű kegyességét és szeretetét ajánlja mindig és mindenben a figyelmünkbe a hit igazságával együtt. Isten azzal ajánlja figyelmünkbe irántunk való szeretetét, hogy Krisztus meghalt értünk, így vére árán igazzá váltunk, megment minket a haragtól.[3] Krisztus tehát ily módon akart feltámadni a sírban, hogy így a hit igazságát erősítse, figyelmünkbe ajánlja a szeretetet és fel is lobbantsa bennünk, valamint mindenben az üdvösség példáját szolgáltassa.
Éppen ezért meg kell jegyeznünk a következőket! Bár a jövendő feltámadás alkalmával angyalok szolgálatának kell egybegyűjtenie a többi ember testeit és hamvait, mint erről tárgyaltunk, Krisztus teste azonban nem oszlott fel hamuvá, hanem egységben maradt az ő istenségével. E méltósága miatt Isten egyedül hozta fel lelkét a limbusból, és egyesítette újra a testével, mert ez egyedül Isten erejéből telik – mint Ágoston mondja. Ámde az angyalok dolga volt, hogy összegyűjtsék Krisztusnak a kereszten, a földön és másutt elhullott vércseppjeit, hasonlóképpen szakálla és haja szálait, mint Mayro Ferenc mondja. Ezért ez az angyalok tisztéhez tartozik. Testét pedig a sírban, s nem azon kívül akarta újra felvenni azon mondat szerint: »Dicsőséges lesz a sírja.«[4] Így akarta pedig többféle meggondolás alapján – Tamás szerint. Először is, hogy bizonyítsa a valódiságát annak a halálának, amelyet irántunk való szeretetből vállalt magára. Hiszen senkit sem tesznek a sírba, ha még valóban nem halt meg! Épp ezért Pilátus, mielőtt megengedte Józsefnek, hogy eltemesse Krisztust, »tudakozódott a századosnál, hogy valóban meghalt-e már«.[5] És mihelyt megtudta, hogy meghalt, engedélyt adott a temetésére – amint ez Márk evangéliumának 15. fejezetében megvan. – Másodszor, hogy mindnyájunknak reményt adjon mindazoknak a feltámadására, akiket sírba helyeztek, a János-evangélium e helye szerint: »A sírokban mindnyájan meghallják az Isten Fia szavát, és előjönnek, akik jót tettek, azért, hogy föltámadjanak az életre, akik gonoszat tettek, azért… stb.«[6] Ó, keresztény bűnös! Félj tehát, tarts bűnbánatot, és tégy jó cselekedeteket! Ó, szent lélek! Szeresd viszont az irántad való szeretetből meghalt Krisztust, aki az életre fog téged föltámasztani! – Ezenkívül a harmadik meggondolás az üdvösségünkre való oktatásunk végett. Krisztus ugyanis megmutatta kegyességét, mégpedig azzal, hogy az üdvösségre oktatott minket sírjának hétszeres, szemmel látható körülményével.
Először azzal, hogy a sír új volt.
Másodszor azzal, hogy kertben volt elhelyezve.
Harmadszor azzal, hogy kőből való volt.
Negyedszer azzal, hogy másé volt.
Ötödször azzal, hogy lepecsételték.
Hatodszor azzal, hogy igaz ember sírhelye volt.
Hetedszer azzal, hogy őrséggel erősítették meg.
Először tehát azzal, hogy új sírt akart kiválasztani magának, amint megírta János apostol: »Amelybe még nem temettek senkit sem.«[7] Amint ugyanis Ambrus mondja: Krisztus azért akarta, hogy így történjék, nehogy azt higgye valaki, hogy más támadt fel valami régi sírból. Aztán még Ágoston szerint azt akarta, hogy amint Mária szűzi méhéből született, amelyben sem előtte, sem utána nem foganhatott senki más sem; ugyanígy a sírba se temettek senkit, sem előtte, sem utána. Ezzel Krisztus kegyesen arra tanít minket, hogy a bűnbánattal megújított szívbe kell temetnünk Krisztust, ha üdvözülni akarunk. »Ennélfogva újuljatok meg lélekben és érzületben, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Istenhez hasonlóvá alkotott, megigazult... stb.«[8] Ágoston írja egyik adventi beszédében: Változtasd meg az életed, ha bírni akarod az életet! Ha tehát te olyan helyet adsz magadban Krisztusnak, hogy sohasem volt benned halálos bűn, sem azelőtt, sem később, Krisztus nagyon szeret oda temetkezni. Ha pedig azelőtt bűnös voltál, legalább azután add magad teljesen Krisztusnak, hogy soha többé ne vétkezz, szeretetből iránta, aki egészen kiszolgáltatta magát érted a halálnak!
Másodszor Krisztus azt akarta, hogy sírja egy kert kellős közepén legyen. »Azon a helyen, ahol keresztre feszítették – úgymond –, volt egy kert, s a kertben egy új sírbolt stb.«[9] Ez ugyanis annak a jelzésére történt, hogy amint a paradicsomkertben estünk a bűnbe, amely annak elvesztésével s a halállal járt, úgy Krisztus eltemetésének és feltámadásának a kertjében támadtunk fel abból a halálból az örök életre. Ezzel pedig Krisztus arra tanít minket kegyesen, hogy készítsünk számára a szívünkben kertet, amelybe a hitnek s a különféle erények virágainak magvát ültetjük, hogy Krisztussal együtt a mennybe nőjünk fel. Aranyszájú mondja: A bennünk levő jóakaratok olyanok Isten előtt, mint az illatozó virágok; a cselekedetek pedig, mint az édes gyümölcsök.
Harmadszor kőből való volt, mert úgy akarta, hogy a sír sziklába vájt legyen. Mégpedig azért, hogy jelezze, Krisztus volt az a szikla, amelyre alapozni kellett egyházát a feltámadás hitében. Ezért mondja Krisztus: »Te Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat.«[10]
Ám ellene vetik: Az első Ádám földből alkottatott, s végül is a földbe temették. Különös tehát, hogy Krisztus, aki földi testből alkottatott, tudniillik az Ádámtól származó Szűz Máriából, nem akarta, hogy földi testét puszta földbe temessék, jóllehet földi emberekért halt meg. Válaszunk: Amióta Ádám bűne miatt átkozott volt a föld, nem volt illendő, hogy Krisztus testét, amely nem volt a bűn átka alatt, a földbe rejtsék, s így az sem, hogy elrothadjon.[11] »Nem hagyod, hogy szented romlást lásson.«[12] A sziklasírban fekve azonban kegyesen arra tanított minket, hogy szilárdak legyünk a hitben és szeretetben, és hogy Krisztus egyháza nem fog elpusztulni semmiféle üldözésektől.
Negyedszer másnak a sírhelyét azért választotta Krisztus, hogy a szegénység erényét ajánlja nekünk, és kegyesen arra oktat minket, hogy mi is kövessük őt az önkéntes szegénységben, s így ne a saját akaratunkat tegyük meg, hanem mindenben a másét, azaz Istenét. Hasonlóképpen Krisztus, aki mások bűneiért halt meg, másnak a sírhelyét választotta mint Ambrus mondja. És mindent másnak, azaz Istennek, az Atyának akarata szerint cselekedett, mint maga mondja: »Ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te.«[13]
Ötödször lepecsételtetett, azt akarta tudniillik, hogy majd lepecsételjék a sírját. Mégpedig – amint vélik – két pecséttel, nevezetesen a Pilátus helytartóéval és a zsidó főpapéval. Ezzel kegyesen arra oktat bennünket, hogy Krisztust a kegyelem által szívünkbe temetve erősen pecsételjük le a szívünket két pecséttel, azaz a félelemével és a szeretetével. Így ugyanis »a félelem által minden ember óvakodik a bűntől s elkerüli a rosszat«[14] , a szeretet révén pedig megtartja a parancsokat. »Aki ismeri és megtartja parancsaimat, az szeret engem.«[15]
Hatodszor azt mondjuk, hogy igaz ember sírhelye, mint Lukács evangéliuma közli, amely Józsefet jó és igaz emberként pártfogolja.[16] Az övé volt ama sírhely. Ezzel Krisztus kegyesen arra tanít minket, hogy az Úr az igazak szívében pihen, nem pedig a fösvények szívében – mint Ambrus mondja Lukács evangéliumának magyarázatában. Ezért mondja Ágoston az igazságtalan fösvényekről: Megtartod a másét, fogva tart téged is a sátán.
Hetedszer őrséggel volt megerősítve a sírhely. Krisztus ezt avégett akarta, nehogy azt hazudhassák, hogy ellopták Krisztus testét. Ezzel kegyesen arra oktat minket, hogy szorgosan őrizzük a szánkat, nehogy hazudjunk, hanem hogy megőrizzük a lelkünket. »Megőrzi a lelkét, aki vigyáz a szájára.«[17] De jaj, jaj, amint az őrség katonái mégiscsak hazudtak a zsidók pénzéért, mondván, hogy eljöttek a tanítványok és ellopták Krisztust; úgy most sok keresztény hazudik pénzért vagy haszonszerzésért, miközben elvesztik a lelküket, és elidegenednek Krisztustól. Ó, hát keresztény, aki bűnökben szundikálsz, kelj föl, nyomorult, hogy el ne pusztulj, és tartsd meg az előbb említetteket, hogy a tiéd legyen Krisztus. Ó, Krisztus Jézusnak mérhetetlen kegyessége és szeretete, amellyel alázatosságában, türelmében és jámborságában így oktatott bennünket mindarra, ami az üdvösséghez szükséges!
Ami a másodikat, az előremutató példaadást illeti, meg kell fontolnunk, minő és mily sokféle példával akarta az Úr Krisztus megmutatni a teremtményekben, hogy a saját feltámadása s következésképpen a mienk is meggyőződéssel elhihető.