LÉnÁrnÉ SzabÓ AnikÓ:

KÉpi ÁbrÁzolÁsok PÁzmÁny PÉter prÉdikÁciÓinak hÁtterÉben

 

Pázmány prédikációinak olvasása közben[1] cédulákra gyűjtöttem ki az ”emblémagyanús” mondatokat, azaz az olyan szófordulatokat, szövegrészeket, amelyek valamely állatról vagy növényről érdekes bölcsességet állítottak. Henkel­­-Schöne Emblemata című nagyszabású emblémagyűjteményében jó néhány szövegrészlethez találtam megfelelő, odaillő emblémát. A kutatás eredménye egy összefoglaló táblázat, amelynek csak egy része áll valóban emblematikus szerkezetekből, ugyanis sok olyan képi ábrázolást sejtető mondat is belekerült, melyekről választott módszereim segítségével nem sikerült megállapítani emblémaeredetét. A Bölcsészeti Informatika Önálló Program keretein belül működő Pázmány Péter kutatócsoport már elkészült, meglévő cédulái is segítségemre voltak.

            Ebben a dolgozatban három konkrét képi ábrázolással, emblémával ismerkedhetünk meg: a táblázat bemutatásán keresztül a mágnes-, iránytű-emblémával, az emblémák kialakulásának és elterjedésének vizsgálata során a gólya-emblémával, a prédikációk hatékonyságát kutatva pedig a medve- emblémával.

 

A táblázat bemutatása

 

Pázmány Péter prédikációi Lukácsy Sándor szerint igen értékesek az irodalom szempontjából: „ízig-vérig irodalom, az élet bősége és csupa izgalom.” Minden műfajok közül ez a leginkább befogadó, és változatos. Témája szinte bármi lehet vallási értelmezéssel és erkölcsi tanulsággal összekapcsolódva: időjárás, kertészet, nevelés, családi élet, részegeskedés, bujaság, állatok, gyógyítási módok, új találmányok: belefér az egész élet. Ezért szokták azt mondani, hogy Pázmány Péter prédikációin keresztül saját világát, miliőjét tárja fel előttünk. Emellett nemes retorika ékeskedik a prédikációkban: a „közmondások ajándék-bölcsessége; a hasonlatok és metaforák gyöngyfüzérei és csillaghalmazai”, antik szerzők bölcsességei, vagy éppen ízesebbnél ízesebb történetei, esetleg bibliai mondatok hermeneutikai magyarázatai. „Csodálatos terep, melyen világképet alkothatott a hit, merész olvasatokat kínált a lelemény, jogot élvezett az írói szabadság; aranyhíd az ősi egyházatyák és az újkori prédikátorok között, melyen karöltve járt tudomány és költészet.”[2]

            Mint a kor sajátosságait magán viselő irodalmi szöveg, feltételezhető, hogy a humanizmus idején keletkezett új műfaj, az embléma s az emblémáskönyvek népszerűsége hatással volt a katolikus prédikátor szövegépítkezési szokásaira. Valószínűsíthető, hogy Pázmány ismerte az emblémáskönyvek hagyományait, felhasznált emblémákat prédikációi megalkotásához, s mint retorikai szemléltető eszközt beépített ilyeneket mondanivalója érzékletesebbé tétele érdekében. Az elkészült táblázat bizonyítékul szolgál a feltételezésekre.

A táblázat hat oszlopból és 164 sorból áll.[3] A sorokat hagyományosan céduláknak hívhatjuk, hiszen ezek először papíron, cédulaformában léteztek. Az ADAT oszlop tartalmazza a prédikációból vett idézetet; a KÉP az idézetben megjelenő, elképzelhető, megragadható dolgot jelöli; a LOCUS az idézet helyét adja meg Pázmány Péter Összes Művei VI. és VII. kötetéből. Az egyes szám a hatodik kötetre, a kettes a hetedikre vonatkozik, a további számok egyszerűen az oldalszámot jelölik. A PRÉDIKÁCIÓ oszlopban a prédikáció címe olvasható, a MEGJEGYZÉS oszlop tartalmazza a cédulák csoportosítási szempontjának megjelölését, valamint egyéb, időközben előkerülő fontos információt, végül a TÉMA utal a fogalmi szövegkörnyezetre, s lehetővé teszi a tematikus keresést.

A mellékelt táblázatban a cédulák a KÉP oszlop szerint vannak sorban, de az adatbázis lehetővé teszi többek között a MEGJEGYZÉS rovat alapján való keresést is: találunk itt példázatokat, közmondásokat, emblematikus kifejezéseket (képi párhuzam, képező hasonlatosság), szorosabb emblematikus szerkezeteket (szimbólum, embléma, allegória), metaforákat, tanító metaforákat, hasonlatokat. A felosztás egyrészt a Knapp Éva Irodalmi emblematika... című könyvében tárgyalt csoportosítást veszi alapul, másrészt saját rendszerezésemet tükrözi. Ahol konkrét képi ábrázolás, embléma rejlik a háttérben, ott az embléma szó, valamint általában az Emblematából származó oldalszám megjelölése található (ezek száma 60 körül mozog).

A gyűjtés alapján megállapíthatjuk, hogy a prédikációk igen gazdagok emblémákban, a toposzok, költői képek sorában. Szinte mindegyik prédikáció tartalmaz emblematikus szerkezetet. Különösen jól megragadható azon emblémák csoportja, melyek az egész beszéd fő mondanivalóját magukba foglalják, például a medve mint a nevelés példája, a nevelésről szóló prédikációban, vagy a gólya mint a szülők iránti szeretet jelképe, a szülők tiszteléséről szóló prédikációban. Ezen esetekben a PRÉDIKÁCIÓ és a TÉMA rubrika nagy hasonlóságot mutat.

 

Mágnes-iránytű-embléma

 

A mágnes-iránytű motívumot tartalmazó szövegrészletek a prédikációkban emblematikus szerkezetek, konkrét emblémára utalnak, annak ismétlődő variációi. A mágnes emblematikus ábrázolásának több változata van,[4] ezek közül Johannes Sambucus, Zsámboky János emblémája áll Pázmány mondataihoz a legközelebb. Sambucus emblémája – mint az emblémák általában – három részből áll: mottó / sentencia; képi ábrázolás / pictura (rézkarc), valamint egy epigramma, amely a kép és a mottó összefüggését világítja meg, s az erkölcsi tanulságot tartalmazza.

Sambucus mottója: Mens immota manet. („Der Sinn bleibt unbeirrt.” Az értelem nem csalatik meg.) A képen egy kőállvány előtt térdeplő, a csillagok felé néző férfit látunk. A kőállványon egy iránytű rajzolódik ki, míg a kép jobb szélső sarkában a forráshoz közelítő szarvas alakja fedezhető fel. A vers megvilágítja a kép és a mottó összefüggését: A mágnes kitartóan, rendületlenül a Sarkcsillag felé mutat, s így segíti a tájékozódásban a tengerészeket. Bárcsak mi is mindig az ég felé fordítanánk értelmünket, ahelyett, hogy kétségek közt vergődnénk, mert akkor Krisztus békéje töltene el minket. Add, hogy a mi kiszáradt lelkünk úgy vágyakozzon utánad, mint a szarvas a hűs forrás vizére![5]

 

Pázmány Pétert is foglalkoztatta az evilági és túlvilági jelenségek összefüggéseinek, hasonlóságainak és különbözőségeinek megértése. A külvilág, a természet jelenségeire élénken figyelő és az új tudományos eredményekre is érzékenyen reagáló íróval van dolgunk. Az érsek egész életében figyelemmel kísérte az európai tudományos eredményeket.[6] Bár a mágnes, iránytű nem új találmány, hiszen már a tizenkettedik században eljutott Kínából Európába, mégis a szövegben való sokszori előfordulása egyrészt Pázmány természettudományos érdeklődését jelzi, másrészt az iránytű szimbolikus jelentésének népszerűségére utal.

Zrínyi Miklós versében szintén ismert motívumként tűnik fel ez a kép, mely az említett emblémán alapul, annak széles körű elterjedtségét mutatva: „Mégis utánnad én, mint Echo szó után / Mint deres hóharmat nap melege után, / Mint tudatlan für csalogató síp után! / Mint egy kemény mágnes az hideg vas után. // Én is készakartva hordozom hálómat, / Láncozva kötözve látom fogságomat, / Látom és szeretem én nehéz igámat, / Mégis, mint egy mágnes, szeretem vasamat.”[7]

Vajon honnan ered ez az embléma? A Physiologusban,[8] mely az emblémák közvetlen elődjének számít, található néhány sort a mágnesről: „A mágnes-kőről. A természet ismerője azt mondja, hogy a mágnes magához vonzza a vasat és szorosan tartja. Ha már most, dolgok annyira vonzzák egymást, mennyivel inkább fog az Úr Isten bennünket magához vonzani, ő, aki mindennek a Teremtője, és aki a föld fölé az eget borította.”[9] A Physiologus gyakran kiindulási pontja volt egy embléma létrejöttének, a szöveg és az embléma összevetésével ez azonnal szembetűnő. Szakdolgozatomban több példát is találtam a kora keresztény eredet igazolására, például a sas, a főnix embléma esetében.

 

Az emblémák kialakulása, elterjedése – gólya-embléma

 

Felmerülhet bennünk a kérdés, vajon hogyan kerültek ezek az emblémák a szövegbe. Vegyük például a gólya-emblémát, s vizsgáljuk meg a táblázatban a gólyáról szóló szövegrészleteket! A katolikus prédikátor az atyák, anyák tiszteletét példázza az irodalmi gólyák tulajdonságainak bemutatásával. Az embléma összefoglalja az egész prédikáció lényegét, mondanivalóját.

A protoemblematikus kifejezés hátterében konkrét ábrázolás lelhető fel. Andreas Alciatus emblémája fejezi ki legérzékletesebben, amit Pázmány mondani akar. Mottó: Gratiam referendam. („Man sol danckbar seyn.” Hálásnak kell lennünk.)[10] A képen két gólyát látunk repülés közben. Az egyik a hátán viszi a tehetetlennek tűnő másikat:

 

 

Az Emblematában szerepelnek az emblémák forrásai is. Ezek közül egy forrást felkutatva ilyen eredményre juthat a kereső:  Aristophanes vígjátékában így jelenik meg a gólya: „De van nekünk a gólyák oszlopin / Más, régi jó törvényünk is, mely így szól: / ´Ha fölnevelte mind, anyjányivá / Fiát a gólya-nemző, a fiók / apját viszont táplálni tartozik.´[11] További utalások az embléma alapgondolatának előfordulásaira pl.: Platón, Arisztotelész, Plinius, Cicero, Claudius Aelianus, Plutarkhosz, Horapollon, Ambrosius, Sevillai Isidorus, Johannes Pierius Valerianus stb.

A gólya-toposznak nagy irodalma van, Pázmány is megjelöl néhányat.[12] Lukácsy Sándor rekonstruálta a gólya-toposz útját, mely az irodalmi toposzok megszokott útvonalának mintapéldája. Arisztotelész természettudományos művéből indultak el a gólyák, átrepültek Pliniushoz, majd Ciceróhoz, ahol (darvaknak nevezi őket) furcsa repülésüket figyelik, aztán Solinus népszerűsítő munkájában már mint a szülők iránti pietas példái, innét az egyházatyákhoz repülnek, itt már bármelyik prédikátor megfoghatja őket.

Káldi György is alkalmazza ezt a motívumot: ”Az eszterág vagy gólya csodálatosképpen meghálálja és fizeti szüléinek véle tött jókat. Mert ha fáznak, szárnya alá vészi és úgy melegíti testöket; ha valami szükség találja, nyakára vagy vállára vészi és másuvá viszi; annak fölötte étellel táplálja, és ha valami új eledelt nem hozhat nékiek, amit ött kiokádja és szüléinek adja, melynél nem tudom hová lehet nagyobb szeretet.”[13] A református Szepsi Csombor Márton Udvari schola című művében érvel a szülői szeretet mellett a gólyák képével. Szentmártoni Bodó János versbe foglalja a szülőket tisztelő madarakat. Miskolczi Gáspár Egy jeles vadkert című művébe is bekerülnek a különleges szárnyasok, ahol még megnevezésük eredetéről is megtudhatunk néhány dolgot, amellett, hogy „a gólyafiak az ő apjokat és anyjokat, minekutána megvénhednek, csudálatos kegyösséggel segétik, szorgalmatoson táplálják, könnyen meg sem engedik nékiek, hogy eledelt keresni fészkekből kifáradjanak, hanem ők járnak-kelnek, és valamellyek megöregedett szüléiknek szükségesek, magok béhordják.”[14]

 

Physiologus

 

Hogyan repültek az ókori íróktól az egyházatyákig a gólyák, s más irodalmi toposzok? A repülésnek van még egy fontos állomása: a pogány antikvitás és a kereszténység határmezsgyéjén keletkezett természetszemlélet. Az akkori emberek másképp gondolkodtak, mint mi. Nem tudományosan vizsgálták a jelenségeket, hanem a természetben megfejtendő jelentéseket, hasonlóságon alapuló analógiákat láttak. Az anyagi és a szellemi szférák közti analógiák fölfedezése és értelmezése volt a tudomány. Minden állat életed tüköre – mondta Kempis Tamás nyomán Pázmány is. A bűnösöket például általában állatokhoz hasonlították, ezek közül néhány állandó jelzős szerkezetként megőrződött a nyelvben, például: ravasz róka.[15] Ez a hagyomány kevés hasznot hozott a tapasztalati tudománynak, de kijelölte az ember státusát a létező világban. Az ember sok mindenben párhuzamba állítható az állatok különleges tulajdonságaival, mégis magasabb rendű lény, ´lelkes állat´, a lélek a test vendége. Legfőbb elterjesztője ennek a természetszemléletnek a Physiologus nevezetű irat, feltehetőleg a második századból.[16]

A Physiologus az alexandriai iskola körében létrejött kora keresztény vallásos irat, mely az állat- és természetvilágból kiindulva fogalmazta meg vallási-erkölcsi fejtegetéseit. Szerzője ismeretlen, valószínűleg egy alexandriai megkeresztelkedett zsidó, keletkezési ideje Horváth Sándor szerint Kr. u. 150-re tehető. Több szövegváltozatban maradt fenn. Elterjedtségét mutatja, hogy a görög eredetit nagyon sok nyelvre lefordították. A mű az élővilág képeiből indul ki, hiszen a primitív és pogány népek állandó összeköttetésben álltak és éltek a természetvilággal, s bálványaikat, szokásaikat, rejtélyes, misztikus cselekedeteiket ezen tapasztalatok alapján építették fel.

Az őskeresztény egyház a térítések folyamán ugyanezt a módszert alkalmazta az erkölcsi tanulságok, a krisztusi életforma vonzóvá tételére. A pogány műveltség, a pogány emlékek valláserkölcsi felfogássá való átdolgozása a Physiologus, általa a természetben tapasztalt jelenségek a kereszténységgel összeegyeztethetővé válnak. A természeti képek ugyanis különösen jól hasznosíthatók az erkölcsi cselekedetek és az emberi szokások bemutatására. Horváth Sándor szemléletes párhuzama: ami a pogány népeknél fetisizmus, totemizmus, az a keresztényeknél „physiologismus.”[17] Így alakult ki a „hasonlót a hasonlóval” elv alapján egy őskeresztény jelképes magyarázó mód, amely az összes keresztény népek felfogásában, s az élet más területein is nagy hatást tudott kifejteni.

A középkor is kedvelte, s kiegészítette, utánozta, köztük pl. Sevillai Szent Izidor, akit gyakran az emblémák forrásaként jelöltek meg. Nálunk Temesvári Pelbárt betűrendbe szedett szimbolikus állattant állított össze a 15-16. század fordulóján az Aureum Rosarium Theologiae második kötetében;[18] Miskolczi Gáspár Egy jeles vad-kert című művét Wolfgang Franze német lutheránus teológus munkájából magyarította, 1702-ben jelentette meg először. Ez volt a középkori természetszemlélet utolsó vállalkozása. Apáczai Csere János Magyar Enciklopédiája is ebbe a sorba tartozik, bár ő nem erkölcsi példatárat akart írni, hanem egy más szemléletű, tudós művet, mégis jó néhány hiedelem átöröklődőtt az ő művébe.

Az itt felhalmozódott tudás tehát nem eredeti, nagy részében Plinius Historia naturalisából, Arisztotelész és más ókori szerzők műveiből táplálkozik. Csak a zoológiai hagyomány vallási adaptációja a keresztény tudományé. Plinius azt akarta leírni, amit a forrásanyagát képező görög szerzők a természetben tapasztaltak, a keresztény szerzők ezen megfigyeléseket erkölcsi tanulságokkal látták el, s azt akarták megmagyarázni, ami a Bibliában[19] benne foglaltatik. Más világ ez, mint Pliniusé, kevesebb benne az igazi tudomány, több a szent költészet.[20]

Az irodalomtörténetet vizsgálva sok egyéb hatás mellett az emblémák kialakulása a Physiologusra vezethető vissza. Az emblémák által bemutatott állatokkal, növényekkel kapcsolatos hiedelmek feltűnő hasonlóságot mutatnak a Physiologusban megőrződött feltételezésekkel. Nyilván már nem az eredeti műből, de közvetítőkön keresztül tovább hatott a második századi hiedelemgyűjtemény, mely éltető retorikai erőt adott a szónokoknak.

Nagyszabású, nagyigényű leírások minden tárgykörben Pázmánynál is vannak. Gyakran gondolhatjuk ezeket pontos megfigyelő tehetsége termékének, sokszor kiderül azonban, hogy irodalmi kölcsönzés.[21] A megfigyelés részletező pontossága, valamint a szemléltetés, a mozgalmas leírás Pázmány egyéni stílusának része.[22] A példát megtalálni, ez volt a tudomány, s leleményesen alkalmazni, ez volt az irodalom. [23]

A hazai prédikációs irodalom klasszikus korára, a 17-18. századra a szimbolikus megfeleltetésének jól kidolgozott hagyománya volt, az elemek mint toposzok kerültek hitszónokaink kezébe.[24] A prédikációk rengeteg állatot tartalmaztak, s néha csapatostul lepték el a beszédeket, Pázmány prédikációi is igazolják ezt a megállapítást. Lukácsy Sándor szerint a régi prédikációkból össze lehetne állítani egy hiányzó Magyar Bestiáriumot.[25]

 

Iconologia

 

Cesare Ripa[26] Iconologiája nem tartozott ugyan a népszerű könyvek közé a jezsuita könyvtárakban,[27] számunkra mégis nagy jelentőséggel bír. Az Iconológia a képekről való beszédet jelenti, Ripa szavaival: „a képekről folytatott fejtegetés, amely számtalan figurát ír le és lát el éleselméjű és tudós magyarázattal, s ezek valamennyien az erények szépségét és a bűnök rútságát festik le, avégett, hogy emezektől irtózzunk, amazokat pedig híven kövessük.”[28] Az Iconologia a katolikus képelméletek sorába tartozik, hasonlít egy képes katekizmushoz, amint ez Ripa bevezetőjéből is kitűnik: bűnök és erények tárháza allegória formájában.

Cesare Ripa összegyűjtötte az allegóriákat és megszemélyesítéseket, melyek elterjedtek, de nézőiknek és művelőiknek gyakran nem állt rendelkezésükre a humanista műveltség, s ezért nem értették meg az utalásokat. Ezt a hiányt igyekezett pótolni kézikönyvével. Olyan képeket ír le, amelyek valami mást, többet jelentenek, mint amit szemünkkel látunk. Bemutatja a fogalmat képviselő férfi vagy női figurát, képet, megnevezi a képen látható dolgokat, elmondja jelentésüket, közben antik forrásokra hivatkozik, legfőbb forrásai az antikvitáson kívül Alciati, Pierio Valeriano és Horapollon. A két utóbbi azonosan Hieroglyphica címmel ellátott műve különösen nagy jelentőségű Ripa kézikönyvében.

Cesare Ripa Hála-allegóriájában utal Horapollonra, aki azt mondja a gólyáról, hogy „valamennyi állat közül ez törődik a leginkább szüleivel öregségükben. Ugyanott készít nekik fészket, ahol valaha őt táplálták, megtisztítja őket haszontalan tollaitól, s mindaddig eteti őket, amíg a jó idő beköszöntével már maguk is élelmet találnak maguknak. Az egyiptomiak ezért ezt az állatot tették jogarukra, s nagy becsben tartották.”[29] Megvan ez a kép Valerianónál is.[30] A Nyugalom egyik fő attribútuma: „A gólya azt tanítja, hogy különösen a mulandó földi dolgoktól megfáradt és eltelt öregkorban kell ahhoz a kevés nyugalomhoz folyamodnunk, amit még e földön lelhetünk; ám még lángolóbb buzgalommal és nagyobb hittel kell az örök, égi nyugalomban reménykednünk.”[31]

 

Pázmány Péter és az emblémáskönyvek kapcsolata

 

A pozsonyi könyvtár első jegyzéke[32] tartalmaz műveket, melyekből Pázmány a prédikációk során is idéz. Azt nem tudhatjuk, hogy mi lehetett az érsek  könyvtárában, de mint Pozsonyban tartózkodó pap biztosan gyakran használta a rendelkezésére álló könyvgyűjteményt, hiszen prédikációinak a megszerkesztettség és a kidolgozottság érdekében forrásanyagra is szüksége volt.

Pázmány Péter prédikációit elemezve jó néhány Zsámboky- és Alciati-embléma jelölhető meg forrásként. Zsámboky János és Lackner Kristóf művei megtalálhatók voltak a magyar jezsuita kollégiumok könyvtáraiban, valamint a főúri könyvtárakban, aktív befogadásukra azonban eddig még nem találtak utalást.[33] Ezzel szemben az emblematikát meghatározó európai szerzők egy részének (Alciati, Valeriano, Giovio) hatása jól kimutatható.[34] Az emblematikus képeket vizsgálva Valeriano, Horapollon, Camerarius, Zsámboky jöhet szóba Pázmány könyvtárában, a pontosabb adatok érdekében még sokkal több, a megfogalmazások hátterében emblémát tartalmazó idézetet kell megvizsgálni.

A jezsuita könyvtárakban esetenként kidolgozott szakrendi beosztásokat használtak, melynek alapkritériuma a használat alapján való csoportosítás. Az emblematika könyvtári elhelyezését is a funkcionális szempont határozta meg, ezért kerültek az emblémáskönyvek legtöbbször a prédikációkhoz, az aszketikához, vagy egyéb más szakrendi csoportba.[35] Ez a tény az emblémák prédikációkban való előfordulását megmagyarázza.

Az emblematikus kifejezési formák a 16-17. század fordulóján nem voltak ismeretlenek Magyarországon, Balassi Bálint, Rimay János és Pázmány Péter munkásságában közel egy időben jelentek meg az emblematika európai elterjedésével.[36] A rendszeres megjelenés megkésettségét (az európaihoz képest) az emblematika ismertségének szigetszerű megjelenése okozta, s mire az emblematika oktatását preferáló jezsuita oktatási rendszer megszilárdult, addigra Európában már virágkorát érte az emblémaelmélet és -gyakorlat. Szélesebb körű elterjedtsége összefüggésben áll a jezsuita kollégiumi rendszer megszilárdulásával, a jezsuiták ugyanis kiemelt szerepet biztosítottak az emblematika használatának az iskolai oktatásban és a különböző irodalmi műfajokban.

A jezsuita emblematika fénykora Magyarországon a 17. század második felétől a 18. század harmincas éveiig tartott.[37] A módszeres kutatás alapján számba vett jezsuita könyvanyagnak (1579-1773 között, ötven jezsuita rendházban) 1,5 %-a volt emblematikus nyomtatvány.[38] A nagyszombati kollégium volt az elsőszámú magyarországi emblémakészítő és -kiadó központ, itt a százalékos arány 1,8 %.[39]

Pázmány idejében nyilván nem ezekkel a számokkal kell számolni, viszont jól mutatják az ő korában elindult fejlődés eredményét. Az emblémáskönyvek beszerzésének legkorábbi dátuma 1600, ettől kezdve a kollégiumi rendszer kiteljesedésével párhuzamosan folyamatosan növekedett a számuk.[40] A bejegyzések alapján a legkorábban kerültek be a jezsuita könyvtárakba: Valeriano Hieroglyphica (Leiden, 1594), Alciati Emblematum liber (Frankfurt, 1583), Horapollon Hieroglyphica (Paris, 1574), Zsámboky Emblemata (Antwerpen, 1569). Jezsuita szerzők műveit igen nagy számban őrizték, Picinelli Mundus symbolicusa, Valeriano és Alciati művei különösen is közkedveltek voltak, gyakran több példányban is előfordultak a könyvtárakban. Hiányoznak viszont a katalógusból Cats, Whitney emblémáskönyvei, ez jelzi, hogy a jezsuiták a profán és erotikus emblematikus hagyományt háttérbe szorították, s elsősorban a német nyelvterülettel álltak szoros kapcsolatban.

A jezsuita iskolákban módszeresen oktatták az emblematikát, az emblematika önálló tananyag volt a középiskolákban. Elméleti és gyakorlati oktatás egymással párhuzamosan zajlott, de a gyakorlatra helyezték a fő hangsúlyt, többek között Valeriano, Camerarius, Zsámboky művei alapján. A jezsuiták által működtetett kulturális és oktatási rendszer az emblematikának egyik fontos közvetítő csatornája volt.[41]

 

A prédikációk hatékonysága – medve-embléma  

 

A meggyőzés és a szemléletesség mintapéldája látható a Mint kel a keresztyén leányt nevelni című prédikációban.[42] Guillaume de La Perrière[43] emblémája mutatja a legtökéletesebb leképezését a Pázmány-idézetnek.  A képen egy kicsinyét nyalogató medve látható. Az Emblematában nincs mottó a képhez, az epigramma azonban megvilágítja a mondanivalót: Aki egy akaratos egyént akar tanítani, ne keseredjen el, hanem nézzen az anyamedvére, hogyan nyalogatja formára kicsinyét. A fáradozás műveltséghez vezet. Az emberi értelem születésétől fogva gyenge, műveletlen, tanulatlan és durva. De a nevelés által embert lehet faragni belőle.[44]

 

 

Az embléma forrásai: Aristoteles, Plinius, Plutarchus, Oppianus, Aelianus, Donatus, Suetonius Tranquillus, Ovidius, Solinus valamint Pittoni és Capaccio imprézái. Ovidiust idézve következtethetni lehet a toposz korára: „Medveanyától ellett bocs, csak hús, noha él, nincs / semmi alakja: az anyja nyalással képezi tagját, testét téve olyanná, mint amilyen neki is van.”[45]

            Horapollon Hieroglyphicájában, amelyet Cesare Ripa egyik fő forrásaként tartunk számon, ezt találjuk: „Ha formátlanul születő, de később formát nyerő embert akarván jelképezni, anyamedvét festenek: ez tudniillik sűrű és összetapadt vért szül, ám később ölében ápolva kiformálja és nyelvével nyalogatva tökéletessé teszi.”[46]

Cesare Ripánál a medve a tökéletlenség és a harag jelképe. A prédikációkban előforduló idézetünkhöz a tökéletlenség jelképének meghatározása kapcsolódik: a Tökéletlenség egy sárgás ruhájú nő, aki békákat tart a kezében, és egy anyamedve és a kicsinye található a lábainál. „A nőstény medve ivadékai szintén tökéletlenül, minden állati forma nélkül húsdarabként jönnek e világra, s csak anyjuk nyelve és folytonos szorgalma révén nyerik el formájukat. Ugyanígy nekünk is minden cselekedetünk kezdetben tökéletlen; ám ha a szorgalom nem hiányzik, a jó kezdet érdeméből beteljesedhetnek.”[47] Az Invenció allegóriája egy szép nő, fején egy pár Mercuriuséhoz hasonló szárnnyal. Lábainál nőstény medve áll kölykét nyalogatva, így mutatván, hogy még csak kevéssel ezelőtt szülte, s nyalogatván hozza őt tökéletes formájára.[48]

 

A beszédek hatékonysága

 

Égető, s izgalmas kérdés, hogy miben rejlett a beszédek nagyfokú hatékonysága. Ha például a Mint kel a keresztyén leányt nevelni címet mottónak tekintjük, a Guillaume de La Perrière emblámájához tartozó rézkarcot képi ábrázolásnak, a prédikációt pedig a kép és a mottó közötti összefüggés feltárásaként értelmezzük, láthatóvá válik, milyen nagy ereje lehetett egy-egy emblémának a mondanivaló tudatosítása szempontjából. Hiszen a kép, amely valószínűleg megmaradt az emberekben, az értelmezéssel együtt összefoglalta a prédikáció lényegét, s biztosította annak megjegyezhetőségét.

            A prédikációk hatékonysága megszerkesztettségükben, megérlelődésükben rejlik, a negyven éves hitszónoki tevékenység gyümölcse, melyről protestáns prédikátorok is elismerően nyilatkoztak. A prédikációkban Pázmány kerüli a polemizáló hangnemet, s így a protestáns környezetben (Pozsony, Nagyszombat) nem a gyűlöletkeltéssel hódítja vissza a híveket a katolikus egyházba, hanem jól alkalmazott retorikájával, a meggyőzés eszközével.

            A meggyőzés szolgálatában áll az a „dekoratív képkincs,” mellyel az irodalomtörténet megítélése szerint a korai barokk egyik változatát képviseli. Gondolkodásmódja, szemlélete megerősíti ezt a történeti besorolást. Etikájának központi motívuma a szándék, az aktivitás, a tettrekészség, a valóság cselekvés által való alakítása, mely a barokk kori ember magatartásának fő motívuma szemben a reneszánsz kor moráljával: csalódottságával, kiútkeresésével, neosztoicizmusával. Pázmány Péter mélyen hitt az emberi karakter formálhatóságában, nevelhetőségében, s az ország sorsának jobbrafordulásában.[49]

            Magyarországon Pázmány idejében még termékenyebb volt az egyházi irodalom a világinál. Ennek következménye lehet a prédikációkban, hogy Pázmány beszédei igen sok világi motívumot forrasztanak magukba: szépprózába illő anekdotákat, színes történeteket, természettudományos leírásokat. Bitskey István kutatásai szerint többet, mint más európai népek prédikációi. Pázmány haladt a korral, s korának újításait figyelembe véve munkálkodott: egész mentalitása szoros kapcsolatot mutat a neves európai jezsuita írókéval: Roberto Bellarmino, Francesco Suarez, Antonio Possevino, Claudio Aquaviva gondolkodásmódjával. Az egyházi ékesszólás legmodernebb kézikönyveit felhasználva tevékenyen belekapcsolódott az akkori irodalom vérkeringésébe.[50]           

            A beszédek óriási hatása a szemléletességben, a festőiségben és a zeneiségben rejlik.[51] A festőiség mint a barokk próza tipikus jellemvonása Loyolai Ignác lelkigyakorlatai óta nagy szerepet játszott a katolikus irodalomban. A zeneiség, a költői hevület Pázmány egyéniségével van kapcsolatban, mely kétségtelenül fokozta a prédikációk hatását. A festőiség egyik eszköze a költői képek gyakori használata, valamint a képszerű, fantáziára alapozó, érzékletes leírásoké, s ezek mellett az emblémák alkalmazása.

            A manierizmusban gyökerező és a barokkban kibontakozó naturalisztikus ábrázolásmód a barokk vallásosság egyik alapvető eleme: az ember kicsiségét, jelentéktelenségét juttatja kifejezésre.[52] Ez a szemléletmód nem újkeletű, már a Bibliában vannak ilyesfajta kijelentések, s ezek már a középkorban is előtérbe kerültek. Pázmány jó érzékkel ragadja meg a korhangulatot, mikor utal az orvostudomány fejlődéseinek korlátaira, a háborúkra, a félelemmel teli emberi lélekre. Ugyanakkor az evilági vallásos, erkölcsös élet követésével a boldogulás útját is jelzi. Pázmány a hierarchikus államfelépítést, a feudális rendi államot propagálja. A feszültségeket és ellentmondásokat igyekezett összehangolni, a különböző műveltségi területeket törekedett együttesen szemlélni. Széles körben ható és elfogadható világképet tudott alkotni, mely a gyakorlati élettel, a mindennapokkal szoros kapcsolatot tartott fenn. Pázmány összeegyeztetette az Istenben való bizodalmat az aktív cselekvő magatartással, egyszerű, közérthető módon fogalmazta meg tanítását, a tárgyalt téma minden vonatkozását, az ellenérvekkel együtt sorra vette, mérlegelte, így tudta megteremteni egységes, de színes, sokak által elfogadható társadalomszemléletét.[53]

 

 

Anikó Szabó-Lénár

Pictorial Depictions Behind the Preachings of Péter Pázmány

 

The collection of preachings of Péter Pázmány from the beginning of the 17th century is an up-to-date adaptation of European universal Christian knowledge,  and a base work of Hungarian classical literature. Among his rethorical means, invoking something visual has a favoured role. After becoming familiar with the text and creating a database, it is obvious that the Medieval tradition of preaching is enriched by allegories taken from books of emblems, such as the image of the magnet and compass illustrating the relation of man and God, of the storks taking care of their elder parents, or of the mother bear that can be traced back to Antiquity. The demand for visual means is proven by the rich emblematic materials found in library catalogues of his time as educational devices of the Order of the Jesuits.