Sermones compilati

Középkori kódexeink gazdag kincsestárát jelentik annak a műfajnak, ill. szövegcsoportnak, amelyet exemplumnak nevezünk. Az exemplum szó szerint példát jelent: mindaz, ami példaként szolgálhat valami más ábrázolásához [1]. Az irodalomtörténeti, teológiai és néprajzi elbeszélés-kutatás szóhasználatában olyan, többnyire rövid narratív formát jelöl, amely egy elvont gondolatot, tételt illusztrál, vagy egy absztrakt tanulsághoz vezet el az indukció módszerével, konkrét dolgokon bemutatva az elvontakat, azzal a céllal, hogy elvezessen egy probléma megoldásához. Így bármilyen szövegben előfordulhat, ahol a meggyőzés, vagy a nevelés a cél. Színes tanulságos történetek ezek, amelyek sok forrásból táplálkoznak, többek között krónikák, legendák, csodák, víziók, a keleti epika elemei egyaránt adhatják anyagukat. Ezáltal viszont nemcsak a tanítás és az értelmezés segédeszközei, s funkciójuk nem merül ki a nevelés vagy a meggyőzés szolgálatában, hanem egyben szórakoztató, épületes történetek, amelyek önmagukban is tudást közvetítettek a korabeli befogadó számára.

Az exemplumnak nemcsak eredete, forrásvidéke lehet sokféle, ugyanaz a történet is igen változatos köntösöket ölthet magára, más és más arcát mutathatja a szemlélő felé, a példát alkalmazó prédikátor, író szándéka szerint, vagy éppen annak ellenére. Ebben az értelemben is találó Jean-Claude Schmitt metaforája, amikor a középkori irodalom kaméleonjának nevezi az exemplumokat [2]. S megfordítva: az alkalmazott példa, annak aktuális arculata sokat elárul a kompiláló szándékáról, kilétéről, rendi hovatartozásáról.

Ennek lenyomatát jól megfigyelhetjük kódexeink egyik legkedveltebb exemplumán, melyet a magyar szakirodalom általánosan ”A három lándzsa példája” címen tart számon [3]. A nemzetközi szakirodalom egyik mérvadó alapművében, Tubach Index exemplorumában [4] (Nr. 1735) a történet egyik főszereplőjéről kapja a ”címét”: Szent Domonkost a Szűzanya küldi[5]. A magyar szerző által választott cím a történet egy elemét ragadja ki, s teszi meg az exemplum azonosító motívumává, Tubach viszont összefoglalóan utal az egész történetre, pontosabban annak egy jellemző aspektusára, Domonkos küldetésére, melyet Máriától kapott. Még a rövid tartalomleírás sem utal a három lándzsa motívumára [6], a tárgyszavak között sem szerepel a motívum, sőt a szereposztás egyenesen másik exemplumra látszik utalni, mint a magyar kódexekben hatszor is előforduló változat.

Tubach leírása pontosan ráillik viszont az Alphabetum Narrationum szövegére (Nr. 279)[7], melynek latin ”címe”: Dominicus ordinem per beatam virginem predicatorum impetrauit. Itt már a rendalapításon van a hangsúly, illetve azon, hogy a domonkos rend alapítását Mária eszközölte ki, tehát nem törékeny emberi kezdeményezés.

Maga a történet, ha nem is mindig példaként, több más gyűjteményben is szerepel ezzel a súlypontozással. Így például a történet legkorábbi lejegyzőjének tekintett [8] Gerardus de Fracheto (1206-1271) 1256 és 1260 között írt Vitae fratrum ordinis praedicatorumában, ahol a ”Quod domina nostra ordinem fratrum predicatorum impetravit a filio” fejezeten belül következő ”cím” emeli ki: Qualiter beata virgo sanctum Dominicum filio suo presentavit[9]. A pontosságra törekvő forrásmegjelölés, melynek nyomán Vargha Damján minden kételyt félredobhatónak nevez, fontos jellemzője a középkori prédikációs-értekező exemplumhasználatnak, jelzi a hitelesítő nyomatékosítás szándékát [10]. Informátorként egy meg nem nevezett, de hitelesnek tekinthető ferences szerzetest jelöl meg. E tény annál is inkább meglepő lehet, mert a korai ferences források semmilyen utalást nem tesznek a jelenésre, amely a Domonkos-legenda tanúsága szerint a 4. Lateráni Zsinat (1215) kapcsán, Ferenc és Domonkos találkozásának előestéjén történt [11]. A történetnek mégis nagy jelentőséget tulajdoníthattak, hiszen a kritikai kiadás végén szereplő index éppen így foglalja össze a történet tartalmát: ”Dominicus – videt in visione S. Franciscum”. Az index összeállítója sem a három lándzsa képi elemét hangsúlyozza, nem azt tartja a történet azonosítása szempontjából meghatározónak, nem ehhez a ”rubrikához” rendeli a történetet.

A Legenda Aurea (Cap. 113) Domonkos-legendája ugyancsak leírja a történetet, a rendalapításhoz kapcsolódó több esemény, jel, vízió sorozatának záró láncszemeként. A rendalapítás gondolatának említésétől valamennyi egymás mellé fűzött történet Domonkosnak, rendjének és rendtársainak nagyságát illusztrálja, illetve azt, hogy a rend létrejöttét több kiemelkedő szent is tevékenyen támogatta.

A látomások hasonló sorozatát találjuk többek között a Catalogus Sanctorumban is (lib. VII. cap. 22)[12], bár a stílus itt jóval tömörebb, kevésbé részletező, s bizonyos – valamilyen szempontból marginálisnak tekinthető – motívumok hiányoznak is (a Ferenccel való találkozás motívumai), a párbeszédes formát teljességgel a harmadik személyű elbeszélés helyettesíti. Mintha pusztán egy prédikációba illesztendő exemplum csupasz váza állna előttünk, a Domonkos nagyságát, rendjének Máriához köthető eredetét hirdető sorból.

A rend Máriának köszönhető voltát illusztrálja a történet Johannes Herolt Domonkos-prédikációjában is (Sermones de Sanctis, XXX)[13]. A katalógus szárazságát és tömörségét a prédikátor elbeszélő kedve váltja fel itt. A tételmondat, amelyhez a történet mintegy példaként kapcsolódik: ”Item ordo iste fuit a matre Dei impetratus. Unde legitur...”

Tematikus szempontból egyfajta átmenetet jelenthet Antoninus Florentinusnak (1389-1459), Firenze érsekének Chroniconja.[14] A III. rész 23. titulusának 3. fejezetében olvasható az egyfelől Domonkos méltóságát, másfelől Mária közbenjáró gondoskodását példázó, részletgazdag, színes történet (”Beata Virgo Maria procurauit ordinem predicatorum, habitum dedit et se protectricem eius ostendit multipliciter”).

Ezzel eljutottunk a történet előfordulásainak egy másik jelentős csoportjához. Ennek egyik legkorábbi példája a Speculum humanae salvationis 37. fejezetében található változat. A XVI. században Vincentius Bellavocensisnek (1190k.-1264)[15], majd sokáig Heinrich Amand Seusének [16], egészen az utóbbi évtizedekig pedig Ludolphus de Saxoniának [17] tulajdonított, egymáshoz rendelt képekből és szövegekből álló alkotás üdvtörténeti keretbe foglalva mutat be jeleneteket Jézus és Mária életéből, mindegyikhez hozzárendelve annak három-három ószövetségi előképét [18]. A 37. fejezet azt mutatja be, hogy Mária mennybevétele és megkoronázása után az emberek szószólója lesz Fiánál, megenyhíti, kiengeszteli Isten haragját. Ezt a tételt illusztrálja itt Domonkos látomása. Kiszakad tehát a Domonkos-legendából, hogy Mária közbenjárásának legyen bizonyítéka. A képi ábrázoláshoz tartozó szalagcímek is ezt hirdetik: Maria est mediatrix inter deum et hominem[19], egy másik kódexben: Maria mediatrix nostra placat iram Dei contra nos[20]. Vagyis ebben az esetben nem Domonkos különleges küldetése áll a középpontban, hanem Mária közbenjáró szerepe, hathatós imádsága.

Ehhez idomul a szöveg megformálása is: a keretet a tétel (audiamus quomodo ipsa mediatrix nostra exstitit, Quomodo iram Dei contra mundum placare non cessat, Et peccatores suis piis interventionibus Deo reconciliat) és a konklúzió (Per hanc beatam visionem Dominus mundo innotuit, Quod Maria mediatrix inter Deum et hominem exsistit) alkotja. Először az tárul az olvasó elé, hogy mi váltja ki Isten haragját, ami miatt a világ valóban pusztulást érdemel, s ami miatt Mária engesztelő szerepe még nagyobb súlyt kap. Itt újra megjelenik a tétel: ...Sed placat iram ejus mediatrix nostra, Virgo Maria. Majd a példa bevezető mondata: Istud patet in quadam visione et somnio authentico, Quod divinitus ostensum est sanctissimo patri, beato Dominico. A keretbe azután pontosan annyi kerül bele a történet motívumaiból, amennyit a tétel megkíván: Jézus a három lándzsával el akarja pusztítani a világot, Mária édes szavaival és két szolgáját bemutatva kiengeszteli.

Hasonlóan Mária közbenjáró szerepét illusztrálja Herolt (a XV. század közepe táján összeállított) Promptuariumának [21], exemplumgyűjteményének 8. példája, mely a következő címet viseli: Maria virgo sustinuit mundum. A történet szövege azonban igen közel áll a korábbi változatokhoz, azok valamennyi motívuma megtalálható benne.

Hasonló célzattal szerepel Temesvári Pelbártnál is a példa, aki két helyütt is beilleszti beszédeibe a történetet. A Stellarium XI. könyvében (pars 2. art.2. cap.2. in fine)[22] Mária kiválóságának második ”csillaga” a preservatio: a teremtéstől kezdve, közvetítőként Isten és az emberek között, megtartotta a világot. Erre példa (Et ad id valet) a Domonkos-legendából vett látomás. A példa szerkezete itt is eltávolodik a korábbiaktól, csak azok az elemek őrződnek meg, amelyeket az igazolandó tétel megkövetel: a látomás után nem hallunk Domonkos és Ferenc találkozásáról, sem a köztük szövődő lelki egységről, vagy a követőiknek meghagyott együttműködésről. Ehelyett a konklúzió következik, amely visszavezet a példa kontextusához, s amely valóban cselekvésre szólít fel (”Ecce ergo... beata virgo est conservatrix seculi ... et ... omnes ei tenentur devote gratias agere et servire.”).

Még tömörebb leírását adja a történetnek a Stellarium II. könyvében (lib.2. pars III. art.2. cap.7)[23] olvasható változat, amely a tételt (si mater misericordie ipsa S. Maria non fuisset: mundus iam propter peccatam diu periisset) alátámasztandó, egy Fulgentius-idézetet követ. Inkább csak utalni látszik a történetre, azt nem fejti ki, hanem a forrásmegjelölés után (claret etiam ex miraculo, quod legitur in vita sancti Dominici) néhány sorban összefoglalja, mindenesetre úgy, hogy a három lándzsa és a látomás motívuma alapján egyértelműen azonosítható maradjon: ... visum est voluisse Christum totum mundum tribus vibratis lanceis perdere. Sed beate virginis intercessione liberatum.

További példák sorolása nélkül is [24] természetesen elmondhatjuk, hogy a kódexirodalom nem a képi elemet emeli ki a példa azonosítójául. Ez sok esetben egyenesen megtévesztő lehet, ezt igazolja éppen a Speculum humanae salvationis egyik illusztrációja. A párizsi Bibliothèque Nationale MS. fr. 6275 jelzetű kézirata őrzi Jean Mielot francia fordítását [25]. A nyitókép bal oldalán egy domonkos szerzetes látható, a jobb oldali képen viszont zöldellő táj, kastélyok háttere előtt egy felhőben Isten, aki három nyilat / lándzsát tart a kezében (hasonlót a példa többi illusztrációján láthatóhoz). E kép azonban nem példánkat ábrázolja: az Atyaisten másik kezében egy szerződés, három pecséttel. Predrizet értelmezése szerint [26] a Krisztus helytartójának tiarájára emlékeztető koronát viselő alak kezében a három hegyes nyíl három csapást jelképez, a háborút, a pestist és az éhínséget. A kezében levő dokumentum az a szerződés, amellyel Isten engedélyezi a – képen sötét, csupasz alakként megjelenített – Halálnak, hogy tizedelje az emberiséget, a három nyíl használatával: mindegyik csapásról egy-egy bekezdés szól, s mindegyiket egy-egy pecsét hitelesíti. A képileg egyező motívum tehát egy másik történetre utal, ezért is többértelmű, ha ennek alapján kívánjuk azonosítani a példát.

Közelebb áll ugyan az eredeti példához, mégis különbözik tőle az ugyancsak a Speculum Humanae Salvationisban is szereplő (39. fejezet) történet, melynek antitípusa: Krisztus sebeit mutatja az Atyának, s így jár közben az emberiségért. Ennek az ószövetségiek mellett egyik prefigurációja az, hogy Mária keblét mutatja Fiának [27]. A képi megjelenítésben ez a példa többnyire úgy szerepel, hogy a haragvó Atya kardot ránt az emberiségre. Többször mégis egyfajta ”kontamináció” figyelhető meg: a térdeplő Mária (Jézus és egyéb szentek) fölött álló Atya hármasával kilőtt nyilakkal, vagy éppen három lándzsával akarja elpusztítani az emberiséget [28].

A már tényleges címadás által is megmaradó sokféleséget őrzi két későbbi festmény. A történet több későbbi képzőművészt is megihletett, főként a barokk korban [29]. Képeik címe azonban általában nem ”A három lándzsa története”, s ha nem is Mária közbenjárását emeli ki, mindenesetre a történet másik használatára utal: Domonkos látomására, vagy Domonkos és Ferenc méltóságára. 1618-1620 körül készítette Rubens La Vierge et les saints intercédant pour sauver le monde (Szűz Mária és szentek közbenjárása, hogy megmentsék a világot) c. képét, az antwerpeni domonkos templom főoltárára, mely ma a lyoni Szépművészeti Múzeumban található. Itt Mária oltalmazó keze alatt szentek egész sokasága könyörög: a két központi alak itt is Domonkos, mellette Ferenc, ahogy védőn terjesztik kezüket a bűn kígyója által körülfont földgolyó fölé. A szentek seregében kivehető többek között Szent Sebestyén és Jeromos, bal oldalt pedig Szent Katalin és Ambrus.[30]

Szinte Rubensével egy időben (1620-21) készült Bernardo Strozzi képe, a genovai Accademia Ligustica di Belle Arti épületében őrzött Il Paradiso / Paradise – the vision of St. Domenico, amely egy genovai templom mennyezetfreskójához készült tanulmány. A kép felső részében a három lándzsát tartó Krisztus, előtte térdel Mária, s a kép alsó részében álló két szentre, Domonkosra és Ferencre mutat. Érdekes, hogy a kép felső részlete kiegészül Keresztelő Szent János alakjával (deészisz)[31]. Ez a fajta ”kontamináció” nem meglepő, hiszen már a kremsmünsteri bencés apátság könyvtárában őrzött Speculum humanae salvationis illusztrációján is ott találjuk Mária mellett a Keresztelőt (ld. lentebb).

Problematikus lehet azonban a példa használata, alkalmazhatósága felől közelítő címválasztás is. Jól mutatja ezt, hogy Herolt Promptuáriumának tabulái is említenek egy példát, amelynek ”címe”, használati szabálya megegyezik az egyes Speculum-kéziratokban szereplő szalagcímmel (Maria placat iram filii sui), viszont egy Vilmos nevű pap látomását mondja el. A szöveg maga is hordoz a három lándzsa történetéből [32] ismerős kifejezéseket (Mater, mundus totus in maligno positus est... et me de die in diem offendunt...). Ez a fajta címadás inkább a különböző (főként alfabetikus) exemplumkatalógusok rubrikáira emlékeztet [33], amelyekben egy címszóhoz sok exemplum tartozhat, amellett, hogy minden exemplumnak több olvasata lehetséges, s ezáltal többféle tézist is illusztrálhat. A mai olvasó, kutató szempontjából ezért is fontos, hogy egy exemplumkatalógus mindkét irányból megközelíthető legyen, tehát egyszerre tartalmazza egyfelől a legfontosabb képi / tárgyi motívumokat, másfelől a használhatóságra utaló kulcsszavakat, akár két külön mutató formájában [34]. Az európai exemplumirodalom teljes anyagát felölelni szándékozó katalógusnak kulcsszavai pontosan e szempontnak igyekeznek megfelelni, amikor nem szorítkoznak kizárólagosan egyik pólusra sem.[35]

Ebből a mindjárt az első megközelítésnél, a (nevezzük így) címnél felmerült problémából is láthatjuk, hogy nem minden kontextus ugyanazt az arcát emeli ki egyazon exemplumnak, illetve hogy nem minden kontextus ugyanazon a pontján ragadja meg és illeszti be az adott történetet példaként. Önállóan elbeszélve, nem valamely tételnek alárendelve, sokféle tartalmi elemet hordoz. E jegyek sokasága a tételnek alárendelődve viszont egy monokauzális, szigorú ok-okozati alapokon álló világgá rendeződik: így lesz igazán alkalmas arra, hogy a tanulságot alátámassza, s minden kételyt eloszlasson.

Szövegszerűen megfigyelhető ez a magyar fordítások esetében is. Már terjedelmük, szövegkörnyezetük különbözősége is sejteti ezt a sokféleséget, lásd a Mellékletben. A történet magva azonban mindegyik esetben az a látomás, amelyet Domonkosnak tulajdonítanak, és idejét 1215-re, a IV. Lateráni Zsinat idejére teszik. A domonkos hagyomány szerint Domonkos látomásban látja Jézust, aki három lándzsát tart a kezében, hogy elpusztítsa a világot három súlyos bűnért, mely túlárad benne, vagyis a fösvénység, a kevélység és a paráznaság bűnéért. Mária azonban engesztelően közbelép, s felajánlja Fiának, hogy elküldi szolgáit, hogy visszatérítsék a világot a helyes útra. Fia kérésére meg is mutatja szolgáit, előbb Domonkost, majd Ferencet, akit Domonkos aztán épp e látomás alapján ismer majd fel, amikor találkoznak.

A Bod- és a Lobkowicz-kódexek leírása szinte szóról szóra megegyezik, alig van köztük eltérés, ezek sem zárják ki, hogy egy eredetiről készült másolatoknak tartsuk a két szöveget. A példa az ember három fő ellenségéről (világ, test, ördög) szóló traktátusba illeszkedik bele, a világ csalárdságáról szóló fejtegetés 3. pontjába. A traktátus egészének forrása ismeretlen, egyes részei tartalmi egyezéseket mutatnak Temesvári Pelbárt De tempore aestivali 4., illetve De Sanctis 71. prédikációjával [36]. A példa forrásaként Vargha Damján [37] a Speculum humanae salvationis 37. fejezetének első részét említi, bár ezzel inkább tartalmi, mintsem szövegszerű egyezéseket mutat.

Az érvelés e 3. pontja azt a kérdést igyekszik igazolni citátumokkal, s a példával is, hogy a világban az embert az ördög tartja hatalmában, a paráznaság, a fösvénység és a kevélység bűne által. Éppen ez a három bűn az, amely Jézust a példa szerint felbőszíti (ez három bínekért); ez az a kapcsolódási pont, ahol beleszövődik a traktátusba az exemplum. A Vargha Damján által forrásként megjelölt Speculumban már a képek fölötti felírás is jelzi, hogy más az az ”ízület”, amely a szövegbe illeszti a példát: Mária közbenjárására [38] kerül a hangsúly, ez az a ”hívó-motívum”, amely evokálja az exemplum használatát. Ahogy Peter von Moos is utal rá, minden exemplum különböző fontosságú és minőségű jelentésmozzanatokat hordoz magában, amelyek szemben állhatnak a példa használatának konkrét céljával, s akár feszültséget is teremthetnek az író szándéka és a példa között [39]. Talán ezért is marad el itt a példa bővebb magyarázata.

Az Érdy-kódex példája Szent Domonkos legendájába illeszkedik, hasonlóan a Legenda Aureához, a Catalogus Sanctorumhoz, vagy Herolt Domonkos-prédikációjához. Ezekhez hasonlóan itt is több más látomás között szerepel, egy tételmondat alá rendezve, amelyet példaként támaszt alá, hetedmagával: ”Miképpen dicsőséges Szent Damonkus atyánk sok jeleneteknek miatta választaték az nagy prédikátorságnak méltóságára”.[40] Példánk az utolsó a sorban. Szövege közel áll a Legenda Aurea változatához, s így Herolt változatához is, de magyarázgató értelmezések gazdagítják. Egyezéseket mutat a Speculum humanae salvationis példájával is.

Antoninus Florentinus Chroniconja a forrása a Domonkos-kódex három lándzsa történetének, azt fordítja meglehetősen pontosan. A forrásmegjelölés után itt is ugyanaz a ”tétel” szerepel, mint amely a latin szövegben bevezeti a történetet ”hogy az prédikátor szerzetet az szűz Mária szerzette, ruhát ő adott neki, és ez prédikátor szerzetnek oltalmának mutatta ő magát sokképpen az szeplőtelen szűz Mária”, DomK 176), ezt példázza Domonkos látomása. Az Érdy- és a Domonkos-kódex példái annak a fajta legenda-mondásnak az esetei, amikor a szent egész élete erények példája, nagyságának hirdetője, s így minden egyes részlete valamely erény kiemelkedő exempluma[41]. Így a legenda vagy az azt elmondó prédikáció egyes részletei mind felfoghatók egy-egy példaként. A példák tartalma részben ehhez igazodik is, bár ez, éppen a legenda-keret miatt, nagyobb részletgazdagságot, nagyobb bőségét engedi meg a nem közvetlenül az érvelést szolgáló motívumoknak.

A Domonkos-kódexéhez hasonlóan a Tihanyi Kódex példájának is nagy pontossággal meg tudjuk jelölni a forrását: Temesvári Pelbárt Stellariuma második könyvét fordítja a körülötte levő szövegrész, a harmadik résztől (a.7. p.2)[42]. Érdekes azonban az az eltérés, amely a két szöveg között megfigyelhető. A latin szöveg a tételmondat és a Fulgentius-idézet után egy mondattal utal a példára, a forrás említése után (ld. fentebb). A magyar ezzel szemben nem éri be az egyszerű utalással, a három lándzsa említésére szinte automatikusan beleírja, hogy mi az a három bűn, amelynek büntetése a három lándzsa lenne, s amit a többi szövegváltozat gondosan részletez, de legalábbis megemlít [43]. A példa szerkezete itt roppant egyszerű: nem részletez, hanem szigorúan csak a tétel igazolásához tartozó motívumokat közli. Nem szerepelteti egyik szentet sem, hiszen az igazolni kívánt tétel: ”Ha az ergalmasságnak anyja, az Szíz Mária nem vót vóna, ez világ az nagy bínökért, mellyek benne bővölködnek, régön elveszött vóna”.

Érdekes változtatás figyelhető meg az eddig vizsgáltakhoz képest a Teleki-kódex [44] példáján (325-328). Már a forrásmegjelölés Ferenc-legendára utal, ami több korábbi latin előfordulásnál is megvan, viszont a látomást magát sem Domonkosnak, hanem Ferencnek tulajdonítja, akit atyánknak nevez, ezzel is sejtetve a szöveg összeállítójának rendi hovatartozását. A szöveg csonka volta ellenére is valószínűsíthető, hogy a példa Mária irgalmasságát, közbenjáró szerepét hivatott illusztrálni. Nemcsak a konklúzió árulkodik erről, hanem a példa szerkezete, megformálása is: a Mária könyörgését leíró rész kidolgozottsága, mélyen áthatott, lírai hangneme. A két rendalapító éppen csak a jelenet peremén jelenik meg, hiszen Mária az, aki ”megengeszteli mi urunk Jézust, amikoron miriánk megharagoszik”. A történetet lezártsága, kereksége miatt Vargha Damján önálló példának tartja, bár nem kizárható az sem, hogy a példa után másolt, Mária nevének betűiről szóló prédikációhoz tartozik, amelynek az első két betűről szóló része egyébként hiányzik [45]. A példa minden gond nélkül illusztrálhatta a Mária név második betűjéhez kapcsolt tulajdonságot.

A két rendalapító szerepének felcserélése nem egyedülálló e kódex példájában. III. Ince pápa Ferenc-legendához tartozó látomása a leomolni készülő Lateráni Szent János bazilikáról, s az azt megtartó Ferencről nem egyszer kerül át Domonkos legendájába [46]. A Speculum Humanae Salvationis több kéziratában is más szentekhez, többnyire rendalapítókhoz kapcsolódik a látomás: a párizsi Bibliothèque Nationale egyik kódexe (lat. 9585) a Mária által bemutatott két bajnokot Szent Ágoston és (Remete) Szent Pál alakjával azonosítja, egy müncheni kézirat (clm 33) Domonkost és Remete Szent Pált nevezi meg[47]. A kremsmünsteri bencés apátságban őrzött CC 243 jelzetű Speculum-kézirat szövege Szent Norbertet (1085-1134), a premontrei rend alapítóját említi a szövegben [48], a hozzátartozó képen pedig, mely a bizánci festészetből megszokott deézisz-ábrázolássá bővül Keresztelő Szent János alakjával, Szent Benedek alakja térdel Jézus előtt. Nem véletlen ez a változtatás, ha figyelembe vesszük, hogy a kódex a weissenaui premontrei kolostor könyvtárából került mostani helyére [49]. A vitatott rendi hovatartozású Bod-kódex meghatározásánál is a domonkos eredetet látszik alátámasztani az a tény, amelyre Király György hívta fel a figyelmet, hogy a példa nem említi a rendalapítás történetében Ferencet [50].

Nem volt célja e dolgozatnak, hogy a példa valamennyi szöveges előfordulását, párhuzamait, képi ábrázolásait számba vegye és elemezze. A maga töredékességében is rámutat azonban ez a felsorolás az exemplum sokarcúságára: ugyanaz a történet sok arcát mutathatja, alakulhat, formálódhat, többet vagy kevesebbet foglalhat magába. A példák katalógusának pedig nemcsak az egyértelmű azonosíthatóság kritériumának kell megfelelnie, de érdemes megőriznie, visszaadnia ezt a sokszor forrásértékű sokféleséget.

Zsuzsa SZABÓ:

The many-sided exemplum

Our medieval codices are rich in exemplum, which are exemplars mostly in short narrative form to illustrate an abstract thought or proposition. Therefore, it can occur in any texts whose aim is to convince or teach. At the same time they are also entertaining stories, using many sources, for example chronicles, legends, miracles, visions and elements of eastern epics. This can be observed in one of the most popular exemplums of our codices in Hungarian literature, which´s title is ´The exemplar of the three lances´. In the international literature the title is named by Saint Dominic, the main character of this exemplum. According to tradition, Dominic can see Jesus in a vision, as he is holding three lances in his hand to destroy the world because of its three great sins. Mary however intervenes and suggests sending Dominic and Francis to make the world return to the right way. This story can be found for example in the legend of Saint Dominic in Legenda Auera, and in Catalogus Sanctorum. Also our author, Pelbartus de Themeswar uses this exemplum, and Hungarian translators write it down in different versions in codexes. The main aim of this paper is to show the great variety of exemplums through this one exemplar and many of its appearances, sources and pictorial representation.

MELLÉKLET: A Három lándzsa példájának előfordulásai kódexeinkben:

BodK 4/9-21	LobK 272/4-273/1	ÉrdyK 449b-450a	(DomK 176-179)	TelK 325-328	TihK 150 (66/23-29
(Földi dolgok az embert mindig kínra vonzzák)	(Földi dolgok az embert mindig kínra vonzzák)	Heted jelenet lén szent Damonkus atyának,	Itt kezdetnek néminemű csodálatos dolgok Szent Damankos atyánkról, kiket vét őróla Antoninus az ő Krónikájában, ezenképpen mondván.	Annak okáért olvastatik Szent Ferenc atyánknak életiben, hogy	Ha az ergalmasságnak anyja, az Szíz Mária nem vót vóna, ez világ az nagy bínökért, mellyek benne bővölködnek, régön elveszött vóna. (Ezt bizonyítja egy doktor Fulgentius nevű, s úgy mond ...)
Azért olvastatik példa	Azért olvastatik példa	kiről éllyen látást láta: Látá,	Megtérvén Szent Damankos atyánk némely éjjel imádságban lévén vigyázván látá	mikoron Szent Ferenc atyánk volna az ő szent regulájának konfirmálásáért, es azonképpen Szent Damokos atyánk is. És azonképpen, mikoron imádkoznék Szent Ferenc atyánk, íme csodálatos dolog, tahát látá,	Ez kegyég megtetszik az látásból, melyet Szent Damonkus láta.
hogy egyszer Isten ez három binekért: kevélségért, paráznaságért akará mind ez velágot elvesztenie, eresztvén őreája három tüzes láncsákat ő haragjában.	Egyszer az Úristen e három bínekért: kevélségért, fesvénségért, paráznaságért akará mind ez világot elvesztenie, ereszvén őreá három tüzes lándzsákat ő haragjában.	hát Krisztus Jézus mennyországból leszállott az égre, és három csucsákat tart kezében, kiknek miatta akarván ez világot elveszteni. Azt látván az édes irgalmasságnak szent szüléje, Asszonyunk Szűz Mária, és mit akarna tenni az ő szent fia, megkérdé. Kinek felele Krisztus: "Látod-e, jó szülém, hogy mind ez gonosz világ elborult ez háromféle bűnöknek miatta, és az én szent nevem untalan káromlattatik, kik mondatnak kevélység, paráznaság és fösvénység. Azért immáran nem tűrhetöm, hanem ez három lándzsával elvesztöm őtet, és mindent meg akarok ölni ez földnek színéről."	Atyaistennek jogjára Fiúistent felkelni ő haragjában, hogy földnek menden bínesit megölnéje és elvesztene, eltékozlana menden álnokságmíelködőket. Áll vala kedég Fiúisten az égben, tekéntettel rettenetes és gonoszban vettetött velágnak ellen három lándzsákat. Mely lándzsáknak egyikével vagy elsővel kevélyeknek felemelt szarvokat általvernéje, az másikat, hogy fesvényeknek, telhetetlenöknek beleket kiontanája, az harmadikkal testi kévánságokra adattakat általvernéje.	hogy mi Urunk Jézus Krisztus az égben fenn áll, tartván az ő kezében három csucsákat avagy lándzsákat, melyeket akar vala elvetni és elbocsátni ez világnak elpusztítására és vesztésére. És ezt mondja vala Urunk Jézus Krisztus: "Íme, úgymond, mind ez széles világ teljes e három bínekvel, tudnia mint: kevélségvel, fösvénségvel, és gonosz fajtalanságval. És ez három okáért ez három csucsákkal avagy lándzsákkal el akarom ez világot veszteni."	Mert Urunk Krisztus akarja vala mind ez világot elvesztenie három lándzsákkal az három fő bínökért, kikkel ez világ teljes, tudniamint az kevélségért, fösvénségért, és az gonosz testi bínért,
És ezt meglátván az ő kegyes anyja, Szíz Mária, térdre esék ő szent Fia előtt, és ezt mondá:"Kérlek, én szerető Fiam, hogy ne tegyed ezt, de emlékezzél meg az te édességes beszédedről, holott azt mondád: 'Nem akarom a bínesnek halálát, de hogy inkább éljen, azt akarom'.	És ezt meglátván az ő kegyes sziléje, az édes Szíz Mária, térdre esék ő szent Fia előtt, és ezt mondá: "Kérlek, én szerető Fiam, hogy ne tegyed ezt, de emlékezzél meg a te édességées beszédedről, holott azt mondád: "Nem akarom az bínesnek halálát, de hogy megtérjen az ő bíníből és éljen, azt akarom.	Ottan az kegyes irgalmasságnak szent Szüléje leesvén előtte, mondá: "Én édes szerelmes uram, teremtőm és kegyes Fiam, légy irgalmas, és az te nagy haragodat enyhedd meg!"	Kinek haragjának ellene mikoron semmi nem állhatna, elében futamék az kegyelmes Szűz Mária, és ő szent Fiának lábait megölelvén kéré, hogy az bíneseknek megbocsátna, kiket az ő keserű kénjával megváltott, és az ő igazságát irgalmassággal elegyejtenéje.	Ezt hallván kedéglen a szeplőtelen Asszonyunk Szíz Mária, igen nagy hamarságval sietetvel az ő szent Fiának elejbe és térdre leesvén mondá az ő szent Fiának: "Ó én szerető szent Fiam, áldott uram Jézus Krisztus, kérlek én mastan, hogy kenyerölj az emberi nemzeten, és hogy ne akarjad őtet mastan elveszteni.	de Asszonyunk Máriának esedözésének miatta
		Mondá Krisztus: "Nem látod-é, mennyi bosszúságok lésznek énellenöm?"	Kinek mondá az ő szent Fia: "Nemde látod-e ezt, szent Anyám, mennyi sok bosszúságok tétetnek énnekem? Az én igazságom nem szenved el ennyi sok gonoszságokat gyötrelem nélkül."
Kérlek, hogy ne haragodjék az te hertelenséged mind az egy közönséges velágra, mert vannak énnekem szolgáim, prédikátorok, kik megfeddik ez velágot".	Kérlek, hogy ne haragodjík a te hirtelenséged mind ez teljes világra, mert vadnak énnekem szolgáim, prédikátorok, kik megfeddik ez világot."	Felelé az Szűz Mária: "Ne siess bosszút venni! Ím, énnekem hű bajnak szolgám vagyok, kit én elküldözök mind ez világon, hogy az bűnt megtörje, és ez világot te birtokod alá hajtsa.	Tahát az ő szent Anyja, az irgalmasságnak szent szüléje Szűz Mária mondá az ő szent Fiának: "Te tudod, szerető Fiam, ki mendeneket tudsz, mert ez az út, kinek miatta az bíneseket tehozjád meghozod, megtérejted. Mert vagyon énnekem egy hű szolgám, melyet bocsáss ez velágba, hogy te igéidet hirdesse az bíneseknek, és megfordulnak tehozjád, mendeneknek idvezejtőjéhez.	Mert énnekem vadnak mastan két fiaim, tudnia mint Szent Ferenc és Szent Damokos, és én szerető Fiam, Jézus, én ezeket elküldém ez széles világba, hogy ez három bíneknek ellene prédikáljanak, és hogy kigyomlák ez bíneket az keresztények közül."
		Kinek más társot is adok segédségül, kik egyetembe viaskodnak."	Más szolgám es vagyon, melyet őneki segedelmeül adok, hogy ő es azonképpen míelködjék.
És ezenképpen megengesztelteték Úr Isten, hogy nem veszté el ez velágot.	És ezenképpen megengesztelteték az Úristen, és kegyelmeze ez világgal.		Mondá Fiúisten az szent Szüléjének: "Íme, én szerető szülém, megengesztelvén vettem az te orcádat, azaz meghallgattalak,	És legottan megengesztelteték Urunk áldott Jézus Krisztus az ő szent Anyjának kérelmésére.	tartaték meg.
		Mondá Krisztus: "Akarnám őket látni."	demaga mutassad meg énnekem, kiket akarsz ilyen nagy dologra bocsátnod."
		Ottan az Szűz Mária elejbe hozá szent Damonkost. Ottan mondá Krisztus: "Jó és elég az dologra."	Tahát Asszonyonk Szűz Mária előmutatá Uronk Jézus Krisztusnak Szent Damankos atyánkat. És mondá Uronk Jézus az ő Anyjának: "Jól és szerelmest megteszi azt, amit mondál, én szerelmes Anyám."
		Szent Ferencöt is elüvé hozá, azt is elégnek dicséré Krisztus. Szent Damonkus azért azon látásban ismeré meg az ő társát kit soha annak előtte nem látott volna...	Előmutatá Asszonyonk Mária Szent Ferencet es, melyet Uronk meg ezenképpen dícsíre, mint Szent Damankos atyánkat. Azért az látásban Szent Damankos atyánk szerelmesen megnézé az ő társát, melyet előszer nem esmert vala...
-		Azért mind ez éllyen dolgokból és megismertetik szent Domonkosnak nagy volta az felül megmondott dicséret szerént.		Íme azért, hogy Asszonyonk Szíz Mária megengeszteli mi urunk Jézust, amikoron miriánk megharagoszik.

[1] E dolgozat keretei nem teszik lehetővé, hogy hosszasan taglaljuk az exemplum definíciója körüli különböző nézeteket és kérdéseket. Néhány alapvető meghatározást találunk: Gerd Dicke, Exempel = Reallexikon der Deutschen Literaturwissenschaft. Neubearbeitung des Reallexikons der deutschen Literaturgeschichte, hrsg. Klaus Weimar, Berlin-New York, 1997, Bd. I, 534. Két jellemzően különböző megközelítést és iskolát képvisel Peter Von Moos, Geschichte als Topik : das rhetorische Exemplum von der Antike zur Neuzeit und die historiae im ”Policraticus” Johanns von Salisbury, Hildesheim, 1988 (”A múlt valós vagy kitalált, az eredeti szövegösszefüggésből ad hoc kiragadott eseményei, amelyek gyakorlati, elméleti vagy stratégiai szándékkal, a szemléltetés és a megerősítés, a probléma bemutatása és megoldása, a reflexió vagy útmutatás céljából jelennek meg, többnyire elbeszélés [historiae] vagy említés [commemorationes] formájában.”); illetve Claude Bremond, Jacques Le Goff, Jean-Claude Schmiitt, L'exemplum, Brepols-Turnhout-Belgium, 1982 (Typologie des sources du Moyen Age Occidental 40), főleg 37-39 (”Rövid, hitelesként előadott történet, melyet egy beszédbe [általában sermóba] illesztenek, hogy segítségével meggyőzzék a hallgatóságot valamely üdvös tanulságról”).

[2] Jean-Claude Schmitt, Conclusion = Les Exempla médiévaux: Nouvelles perspectives, sous la direction de Claude Berlioz, Marie-Anne Polo de Beaulieu, Paris, 1998, 407. Sinkó Ferenc pedig (Csudatörténetek. Száz példa 17-18. századi katolikus prédikációkból és példagyűjteményekből, vál., előszó, jegyz. Sinkó Ferenc, Budapest, 1985, 5) próteuszi jelenségnek nevezi.

[3] A teljesség igénye nélkül vö. pl. Vargha Damján, Speculum Humanae Salvationis és a magyar codex-irodalom, AkÉrt. XXIII (1912), 429-49; Reményi Andrea, Bevezetés = Lobkowicz-kódex, 1514, kiad., bev. jegyz. R.A., Budapest, 1999 (Régi Magyar Kódexek, 22.), 37, 45.

[4] Frederic C. Tubach, Index exemplorum. A Handbook of medieval religious tales, Helsinki, 1969 (Folklore Fellows' Communications, 204), 141.

[5] Dominic, St., sent by Virgin. Tubach címválasztással kapcsolatos szempontjait ld. Tubach, i.m., Introduction to the Index exemplorum, 517-523. ("The indexing system is based on the pragmatic assumption that the most concrete act in an exemplum, the most memorable event or the most clearly profiled actor or thing serves as an effective guide for the scholar in search of his material, just as it attracted the medieval preacher for the purpose of edifying and amusing his listeners”).

[6] ”St. Dominic sees a vision in which the Virgin prevails upon God to have mercy upon the world by sending St. Dominic, St. Francis, and her Son to strive for justice”.

[7] Vö. Mary Macleod Banks, An Alphabet of Tales. An English 15th. Century Translation of the Alphabetum Narrationum of Etienne de Besançon, From Additional ms. 25, 719 of the British Museum, London, 1904-1905 (Early English Text Society, Original Series; 126-127), reprint: Millwood, Kraus Reprint, 1987. Továbbá Colette Ribaucourt, L'”Alphabetum narrationum", un recueil d'exempla compilé au début du XIVème siècle, 3 vol., Paris : EHESS, 1985.

[8] Ld. Vargha Damján, Speculum Humanae Salvationis..., i.h., 432.

[9] Gerardus de Fracheto, Vitae fratrum ordinis praedicatorum, ed. Reichert, Lovanii, 1896, (Monumenta Ord. Fratr. Praed. Hist., I.) 9-10.

[10] Vö. Claude Bremond, Jacques Le Goff, Jean-Claude Schmitt, i.m., 45.

[11] Vö. még Jacques Le Goff, Assisi Szent Ferenc, Bp., 2002, 65, sk.

[12] Petrus de Natalibus, Catalogus sanctorum et gestarum eorum ex diversis voluminibus collectus... Lugduni 1508, impressum per C. Davost, impensis S. Gueynard; fol. 183.

[13] Johannes Herolt, Sermones de tempore et de sanctis, promptuario exemplorum et quadragesimale, Nürnberg : Stuchs, Kobergers, 1520.

[14] Antoninus Florentinus, Chronicon, pars I-III, Nürnberg: Anton Koberberg, 1484.

[15] De korábban is, többek között a Speculum francia fordítója, Jean MIELOT, vö. Adrian Wilson, Joyce Lancester Wilson, A medieval mirror. Speculum Humanae Salvationis, 1324-1500, Berkeley-Los Angeles-London, 1984, 60.

[16] Vargha Damján, Speculum humanae salvationis és a magyar codexirodalom, id. h., 429.

[17] A legutóbbi kutatások nyomán ezek a feltételezések megdőlni látszanak, bár egyelőre nem merült fel konkrét név a szerző személyével kapcsolatban, vö. Hans-Walter Stork, Burghart Wachinger, Speculum humanae salvationis = Die Literatur des Mittelalters. Verfasserlexikon, hg. B. Wachinger u.a., Bd. 9., Berlin–New York, 1995²,52-65, főként 56, sk.

[18] Speculum humanae salvationis: Kritische Ausgabe, Übersetzung von Jean Mielot (1448); die Quellen des Speculums und seine Bedeutung in der Ikonographie besonders in der elsässischen Kunst des XIV. Jahrhunderts; mit der Wiedergabe in Lichtdruck (140 Tafeln) der Schlettstadter Handschrift, ferner sämtlicher alten Mülhauser Glasmalereien, sowie einiger Scheiben aus Colmar, Weissenburg etc., hrsgg. Jean Lutz, P. Perdrizet, Leipzig, 1907 (A továbbiakban: P. Perdrizet, J. Lutz); Speculum Humanae Salvationis Vollständige Faksimile-Ausgabe des Codex Cremifanensis 243 des Benediktinerstiftes Kremsmünster, Kommentar von W. Neumüller, (Codices selecti, Bd. 32), Graz, 1972; Martin Roland, Cod. Ser. n. 2612, Speculum humanae salvationis = Die illuminierten Handschriften und Inkunabeln der Österreichischen Nationalbibliothek (Fortsetzung des beschreibenden Verzeichnisses der iluminierten Handschriften der Nationalbibliothek), hg. G. Schmidt, Bd. 10, Wien, 293-303, skk.

[19] Münchener HS clm. 146.

[20] Codex Cremifanensis 243, 42v.

[21] Johannes Herolt, Promptuarium Discipuli de miraculis gloriosae Virginis Mariae = J. H., i.m., ex. 8.

[22] Holik Florianus, Index Miraculorum Marianorum, Budapest, 1920, 149. szám.

[23] Holik Florianus, i.m., 54. szám.

[24] Vö. Vargha Damján, i.m.

[25] Vö. A. Wilson, J. L. Wilson, i.h.

[26] P. Perdrizet, Etude sur le Speculum Humanae Salvationis, Paris, 1908; utal rá A. Wilson, J.L. Wilson, i.h. is.

[27] P. Perdrizet, J. Lutz, i.m. 297-302.

[28] Vö. Ulrich Schwarz 1506-ból való epitáfiumán, vagy Rubens képén, közli: P. Perdrizet, J. Lutz, i.m., 579.

[29] Vö. pl. Maria Chiara Celletti, Domenico, fondatore dell´ordine dei Predicatori = Bibliotheca Sanctorum, I., 692-734, főleg 730, sk.

[30] Klassiker der Kunst in Gesamtausgaben V: P. P. Rubens, Stuttgart, Lipcse, 1905, 473, skk.

[31] Vö. Gertrud Schiller, Ikonographie der christlichen Kunst, Bd. 4. 2: Maria, Gütersloh : Mohn, 1980, 195f.; Louis Réau, Iconographie de l´art chrétien. III: Iconographie des saints I: A-F, Paris : Pr. Univ. de France, 1958, 391-397.

[32] S annak éppen a Speculumban leírt változatából!

[33] Például a XIV. századi ARNOLD DE LIÈGE már idézett Alphabetum narrationuma, vö. Jean-Claude Schmitt, Prêcher d´exemples. Récits de prédicateurs du Moyen Age, Stock / Moyen Age, 1985, 105-108.

[34] V.ö. pl. az Institut für Mittelalterliche Realienkunde képkatalógusát (http://www.imareal.oeaw.ac.at/realonline/), mindenesetre egy internetes / számítógépes változatban érdemes egy összesített kulcsszótárral (is) dolgozni.

[35] Les Exempla médiévaux. Introduction à la recherche suivie debach, dir. Berlioz, Jacques, Polo de Beaulieu, Marie Anne, Carcassone, GARAE/Hésiode, 1992, valamint: Thesaurus Exemplorum Medii Aevi, http://www.ehess.fr/gahom/thema/index.php.

[36] Király György, Világbíró Sándor mondája régi irodalmunkban, ItK, 28 (1918), 138.

[37] V. D., Speculum humanae salvationis és a magyar codex-irodalom, AkÉrt, 23 (1912), 430f.

[38] Vö. a 37. fejezet bevezető tételmondatával: ”Consequenter audimus quomodo ipsa mediatrix nostra exstitit / Quomodo iram Dei contra mundum placare non cessat / Et peccatores suis piis interventionibus Deo reconciliat.” (Az idézet forrása: P. Perdrizet, J. Lutz, i.m., 76).

[39] Peter von Moos, i.h.

[40] Érdy-kódex, kiad. Volf György, Budapest, 1882 (Nyelvemléktár, V), 449b-450a. (A mai helyesírású szöveg tőlem, Sz. Zs.)

[41] Siegfried Ringler, Zur Gattung Legende. Versuch einer Strukturbestimmung der christlichen Heiligenlegende des Mittelalters = Würzburger Prosastudien II, Untersuchungen zur Literatur und Sprache des Mittelalters. Kurt Ruh zum 60. Geburtstag, hrsg. Peter Kesting, München, 1975, (Medium Aevum. Philologische Studien; 31), 255-270.

[42] A többi kódex fordításának valóban csak behatárolható a forrása, de a példa az Érsekújvári és a Kazinczy-kódexekben nem szerepel, feltehetőleg elírás miatt szerepelnek ezek Reményi Andrea a Lobkowicz-kódex faximile-kiadásához írt bevezetőjében (45).

[43] Ezt a szövegrészletet Vargha Damján valamennyi általa ismertetett szövegből kigyűjtötte és ismerteti, vö. V.D., i.h., 439-440. – Ez az eltérés nem feltétlenül kell, hogy más forrás keresésére ösztönözzön, a történet elég ismert lehetett ahhoz, hogy a magyar fordító / másoló megtegye ezt a megjegyzést.

[44] Teleki-kódex, kiad. Volf György, Budapest, 1884 (Nyelvemléktár XII).

[45] Vö. Volf György bevezetőjét, Teleki-kódex, kiad. Volf György, Budapest, 1884. (Nyelvemléktár XII.), aki szerint a szokatlanul kiemelt iniciálé arra utal, hogy a másoló ”elejtette az elejét, és hátrább kapott bele”.

[46] Többek között az eddig még nem említett, Jacopo Passavanti, Lo Specchio di vera penitenza, intr. e testo a cura di Maria Lenardon, pref. di D. Giuliotti, Firenze : Libr. Ed. Fiorentina, 1925 (I libri della fede; 17) 16. története (Gli ordini mendicanti).

[47] Vö. LUTZ-PERDRIZET, i.m., 247, és a lap 8. lábjegyzete.

[48] ”Unus erat beatus Norbertus, pater et dux alborum monachorum, / Alter vir beatus Dominicus pater fratrum predicatorum.”

[49] Vö. Speculum Humanae Salvationis. Vollständige Faksimile-Ausgabe des Codex Cremifanensis 243 des Benediktinerstiftes Kremsmünster, i.m., Neumüller bevezetője.

[50] Vö. Király György, i.h., és Pusztai István, Bevezetés = Bod-kódex, bev., jegyz. P.I., Bp., 1987 (Régi Magyar Kódexek, 2), 11.