Nagyböjt második vasárnapja

32. beszéd

Jézus maga mellé vette Pétert,  Jakabot és Jánost, a testvérét, és fölvitte őket külön egy magas hegyre, és színében elváltozott előttük. Máté, 17. fejezet. [(C)]

Azért vezette ki ugyanis Krisztus e kedves tanítványait a hegyre, hogy imádkozzon ott. Ebben az evangélimban pedig négy dolgot érint az evangélista, tudniillik:

• Először az Üdvözítő színeváltozását
• Másodszor próféták megszólalását
• Harmadszor Péter szenvedélyes kívánságát
• Negyedszer az Atyaisten tanúságát.

Először azt mondtam, hogy az evangelista az evangeliumban érinti Krisztus színeváltozását, amikor azt mondja: És színében elváltozott előttük, és ragyogott az arca, mint a nap, a ruhái pedig fehérek lettek, mint a hó. És bizonyára arca sokkal ragyogóbb volt, mint a nap, és ruhája fehérebb, mint a hó, tudniillik az emberi látás számára nem adódik semmi ragyogóbb és fehérebb, amihez hasonlítsuk. Itt Ágoston azt mondja, hogy ruhájának fehérsége arcának ragyogásából származott, és így arcában volt a valóságos változás, nem pedig ruhájában. Mert nem vesztette el a valóságos hús állapotát, és nem távolította el a test valódiságát, hanem hozzáadta a ragyogást. És ahogy Leó pápa mondja: Nem vette magára az ajándék fényességét, csak a hasonlatosságát. [(D)]

Másodszor az evangelista érinti a próféták megszólalását, mondván: És íme megjelent nekik Mózes és Illés, s beszélgettek vele. Mózes ugyanis az atyák limbusából jött el, némelyek szerint olyan testet öltve, mint az angyaloké, mikor megjelennek az embereknek, mások szerint azonban saját testében; Illés a földi Paradicsomban viselt testével és lelkével, eltávozásáról beszélgetve, miként Lukács 9. fejezete mondja, amelyet – azaz passióját – Jeruzsálemben készült beteljesíteni, amelyben a szeretet mértéken felüli kiáradása volt. János 15. fejezetének szavai szerint: Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. A fájdalom kiáradása, a megszokotton túl, a Siralmak 1. fejezetének szavai szerint: Ó, ti mindnyájan, akik az úton jártok, tekintsetek ide, és lássátok: van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam. Az alázatosság kiáradása, túl a felbecsülhetőn, Filippiekhez írt levél 2. fejezet: Megalázta magát, engedelmes lett a halálig. Beszélgetésük megmutatta az eljövendő passiót a törvény és a próféták tanúságtétele alapján; nem azért említették ezt Krisztusnak, mintha nem tudta volna, hanem hogy hálát adjanak neki ily nagy kegyességéért, hiszen látták, hogy ennek a dicsőséges arcnak köpéseket kell elszenvednie, hogy ezt az egyedülállóan kiemelkedő személyt ostorozzák és keresztre feszítik; ezért e hatalmas malasztról beszéltek, mondván: „Ó, Megváltó Krisztus, csodálatos dolgot készülsz tenni az embereknek és az angyaloknak, hogy megengeded oly drága orcádat megköpdösni az emberekért.” [(E)]

Harmadszor az evangelista Péter szenvedélyes kívánságáról tudósít, mondván: Péter ekkor azt mondta Jézusnak: „Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, csinálok itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Amikor ugyanis Jézus úgy állt az apostolok és a próféták körében, mint Ábrahám Istene, és Péter hallotta, miket fog elszenvedni, megrettent, hogy aki halottak föltámasztója, vakok megvilágosítója, minden betegségnek puszta szavával gyógyítója, annak efféléket kell elszenvednie. Ezért mondta: „Ha akarod, Uram, maradjunk itt, és ne menj Jeruzsálembe, hiszen oly jó ebben az édességben itt lennünk.” És nem azt mondta, hogy magának és társainak csinál sátrat, hanem azt gondolta, hogy ő Krisztussal marad, Jakab Mózessel és János Illéssel. És ahogy Lukács mondja, Péter nem tudta, hogy mit mond, tudniillik mert az út közben kereste a hazát; az eljövendő dicsőség árnyékát – amelyet meglátott – a valódi dicsőségnek vélte, és a halál megízlelése nélkül vágyott megboldogulni, boldogságnak hitte Krisztus emberségének puszta látását, ezért káprázatában nem tudta, mit beszél, hanem a mennyei élvezet egyetlen cseppjének oly nagy édességétől részegülten megfeledkezett tanítványtársainak vigaszáról, sőt Krisztus anyjának boldogságáról is. [(F)]

Negyedszer az evangelista az Atyaisten tanúságáról tudósít, mondván: Amíg Péter beszélt, íme, fényes felhő árnyékolta be őket, s íme, a felhőből egy hang szólt: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok.” Ennek hallatán a tanítványok arcra borultak és igen megijedtek. Jézus odament, megérintette őket és azt mondta: „Keljetek föl, és ne féljetek!” Amikor fölemelték a szemüket, senkit sem láttak, csak Jézust egymagát. Amint lejöttek a hegyről, Jézus megparancsolta nekik: „Senkinek se beszéljetek a látomásról, amíg az Emberfia a halottak közül föl nem támad.” Lelki értelemben: mindaz, aki át akar alakulni, vegye magára Pétert, aki ’ismerőt’ jelent. Az üdvözülni akarónak ugyanis ismernie kell Istent, magát és felebarátját. Isten ismeréséből Isten szeretete születik meg, és a kétségbeeséstől megóv; az önismeretből alázat származik, s elkerüljük az elbizakodottságot; a felebarát megismeréséből együttérzés születik, és a kegyetlenséget kizárhatjuk. Vegye magára Jakabot is, aki ’földbe taposót’ jelent, és az igaz bűnvallást jelenti, amikor az ember legyőzi magát. És vegye magára Jánost, aki ’Isten malasztját’ jelenti, és az elégtételt jelöli, amelyet beteljesít az, aki a malaszt által megtér.

 [I.] Így a jelen beszédben a lelki megváltozásról, azaz a töredelemről – amely által a bűn és a kárhozat állapotából átváltozás történik a malaszt és az üdvösség állapotába – három misztériumot jegyezzünk meg, tudniillik:

• Először a töredelem mibenlétét
• Másodszor jegyezzük meg módját
• Harmadszor vizsgáljuk meg hasznát. (G)

Először, mint mondtam, jegyezzük meg a lelki megváltozás, azaz a töredelem mibenlétét, hogy mit jelent valójában, és hogyan tudhatja mindegyikünk, hogy volt-e, van-e vagy lesz-e benne igaz töredelem a bűneiért, hogy teljes erejéből ezen fáradozzon, hogy legyen benne, mert enélkül felnőtt embernek nem jár bűnbocsánat, egyszerűen szólván. Mibenlétét háromféleképpen lehet a legjobban megvilágítani, tudniillik:

• Először meghatározással
• Másodszor felosztással
• Harmadszor hasonlattal.

 [1.] Először tehát a töredelem mibenlétét meghatározással lehet megvilágítani. Először Isidorus így határozza meg: A töredelem lelkifurdalás és alázat az értelemben, amely könnyek között jön létre a bűnre való emlékezésből és az ítélettől való félelemből. Ez a meghatározás öt dolgot érint, miszerint öt dolog van a halálos bűnben, tudniillik egyetértés, élvezet, elbizakodás, fertőzés és meggondolatlanság. Először: a bűnben egyetértés van, hiszen minden bűnt egyetértésünk által követünk el, ezért mondja: az értelemben. Miként tehát a bűn az akarat egyetértése által teljesedik ki, így az egyet nem értése által eltöröltetik. Ez az egyet nem értés pedig nem más, mint fájlalása annak, ami történt; mert miként a bűnök, amikor megestek, szándékosak voltak, így amikor nem értünk egyet velük, és töredelmet érzünk miattuk, nem szándékosak, nem felelnek meg annak az akaratnak, amely akkor volt bennünk, amikor megtettük, hanem annak, amely most van bennünk, hiszen azt szeretnénk, bár soha ne tettük volna, és így azt az első akaratunkat ezzel a másodikkal elhagytuk. Másodszor: a bűnben élvezet van, és ez ellen szerepel a meghatározásban: a töredelem lelkifurdalás az értelemben, miként a bűnben mozgás van Istentől a bűn felé az élvezet által, így a megtérésben mozgás van a bűntől Isten felé a töredelem által. Erre mondja Ágoston a bűnbánatról szóló könyvben: Ahol a fájdalom véget ér, elfogy a bűnbánat, ahol elfogy a bűnbánat, semmi nem marad a megbocsátásból, és így kitűnik, hogy fájdalom nélkül nincs bűnbocsánat, az általános szabály szerint. Ezt azért mondom, mert kiben lehetne meg a szeretetnek akkora édessége Isten különös malasztja által, hogy a bűnt teljesen eltörölje. Ebben az édességben mégis megvan a fájdalom a magatartás tekintetében, ha nincs is meg a tevékenységben. Ennek a fájdalomnak az oka pedig Gergely Moraliája szerint négy megfontolásból ered. Először: amikor a bűnös meggondolja, hol volt, mert a malasztban. Másodszor: amikor megfontolja, hol lesz, mert az ítéleten. Harmadszor: amikor megfontolja, hol van, mert ezen a veszedelmes világon. Negyedszer: amikor felidézi az égi hazát, ahol nincsen. Harmadszor Isidorus ezt mondja a meghatározásban: alázat az értelemben, mert a bűnben az értelem elbizakodása van, amíg érzületében megmaradva megkeményszik a bűnben kitartani, és következésképpen alkalmatlan a malaszt befogadására. Negyedszer a halálos bűnben fertőzés van, mert a bűn beszennyezi a lelket és a testet, és ez ellen szerepel a meghatározásban: könnyek között jön létre, hiszen a könnyek Ambrus szerint a bűnök mocskát lemossák. Ötödször a halálos bűnben meggondolatlanság van, mert a bűnös nem tekinti a bűn hitványságát, nem figyel a büntetés szigorára, hanem az isteni ítéletet is semmibe veszi. Ezért ez ellen szerepel a meghatározásban: a bűnre való emlékezésből és az ítélettől való félelemből jön létre.
           
Másodszor a töredelmet a doktorok így határozzák meg: A töredelem a bűnökért akarattal vállalt fájdalom a gyónás és az elégtétel szándékával. Ez a meghatározás pedig négy, a töredelemhez szükséges dolgot érint, tudniillik: a töredelem műveletét, tárgyát, módját és hatását. Először azt mondtam, hogy a meghatározás érinti a töredelem műveletét, mondván: A töredelem fájdalom. Itt jegyezd meg, hogy kétféle a fájdalom, ahogy Ágoston Az Isten államáról 13. könyvében mondja, tudniillik érzéki és értelmi fájdalom. Az első, érzéki fájdalom az érzékelő részben rejlik, mint a könnyezés, és az ilyen nem szükséges feltétlenül a töredelemhez, csak a tökéletességhez tartozik, mivel nem áll hatalmunkban; ezért vannak balgatagok, akik azt gondolják magukról, hogy nem valódi töredelmesek, mert nem könnyeznek. A második az értelmi vagy akaratlagos fájdalom, ami nem más, mint a bűn fájlalása ocsmánysága okából, amennyiben az Isten megtámadása; vagyis az akaratlagos fájdalom egyfajta szomorúság a bűn miatt. A szomorúságnak minden egyéb jele pedig a tökéletességhez, ill. az elégtételhez tartozik. Másodszor a meghatározás érinti a töredelem tárgyát, tudniillik hogy miért van, amikor azt mondja: fájdalom a bűnökért. Így ha valaki más szerencséjét fájlalja, azt nem töredelemnek, de irigységnek nevezik, mert nem a bűnökért van; hasonlóképpen ha valaki csupán a természet sérültségét fájlalja, miként a betegek, mikor Isten ostorozza őket, ahogy Antiochusról szól a Makkabeusok 2. könyvének 9. fejezete: Az Úrhoz imádkozott a gonosz, de az már nem könyörült meg rajta. Ilyen módon fájlalják bűneiket a tolvajok és a gonosztevők, amikor felkötik őket, és az efféle fájdalom nem érdemszerző. Hasonlóképpen ha valaki bűneit főleg a kárhozattól való félelem miatt fájlalja, hiszen Richardus 4. 17. distinkciója szerint az ilyen fájdalmat Isten nem méltányolja, mert a tökéletes szeretet kizárja a félelmet. Ezért van, hogy kevesen fognak üdvözülni azok közül, akik csak utolsó órájukban tartanak bűnbánatot. Hasonlóképpen nem a töredelem fájdalma, amivel valaki erénye elvesztését fájlalja, vedd pl.: szűzességéét bujasága miatt, vagy hogy rossz hírű lett, vagy akár hogy elvesztette a mennyek országát, hiszen Júdás is fájlalta ezt, Máté 27.: Amikor Júdás látta, hogy elítélték. Hanem ahogy Alexander de Hales mondja Summájának 4. részében, hogy a töredelem fő indítékának Isten szeretetének kell lennie, ez indítja föl a bűnök miatti fájdalmat, Isten megbántása miatt. Harmadszor a meghatározás érinti a töredelem módját, mondván: akarattal vállalt fájdalom. Ésszerű ugyanis, hogy miként a bűn szándékos volt, így a fájdalom is legyen szándékos. Ezért szerepel, hogy vállalt, és nem ’rárótt’. Ez a vállalás pedig az akarat egyet nem értése az elkövetett rosszal, és így a töredelmet Isten adja ugyan, ami a malasztot illeti, de a szabad akaratból jön, ami a művelet lényegét illeti. Negyedszer a meghatározás érinti a töredelem hatását, mondván: a gyónás és az elégtétel szándékával. Hiszen a valódi töredelemmel mindig összekapcsolódik a gyónás és az elégtétel szándéka, az általános szabály szerint. Ezért mindaz, akiben nincs meg a gyónás és az elégtétel szándéka, nem valódi töredelmes, és ez lehet nyíltan vagy rejtve, miként hirtelen halál esetén előfordulhat, hogy valaki gyónni tényleg nem akar.

[2.] Másodszor a töredelem mibenlétét felosztással lehet megvilágítani. Hiszen Franciscus de Mayronis szerint kétféle különbség van a törődöttség és a töredelem fájdalma között. Az első, hogy a törődöttség tökéletlen fájdalom. A töredelem viszont tökéletes. A második különbség, hogy a törődöttség üdvözítő malaszt nélküli fájdalom, a töredelem azonban ilyen malaszttal van. És ezért a töredelem és a törődöttség anyagukat tekintve azonosak, mint a sötét és a világos ház, vagy mint a formát nem nyert hit, ill. a szeretet formálta hit; így van ez a törődöttséggel és a töredelemmel.
[3.] Harmadszor a töredelem mibenlétét hasonlattal lehet megvilágítani. A töredelem ugyanis összezúzott porhoz hasonlít, a törődöttség pedig valaminek letört darabjához. Ezt a 4. könyv 17. distinkciója kapcsán három doktor, tudniillik Szent Tamás, Petrus de Tarantasia és Szent Bonaventura a következőképpen világítják meg. Először Szent Tamás így szól: Minden bűn kezdete a gőg, ami által az ember érzületétől való igen nagy függőségében eltávolodik Isten parancsolataitól, megkeményedik gonoszságában – az ilyent nevezzük keménynek a hasonlatban. Megtöretésnek azt nevezzük, amikor kiszakad érzületéből, és arra törekszik, hogy alkalmazkodjon Isten parancsolataihoz, és ezért a fájdalmat, amely őt érzületéből kiszakítja, törésnek nevezzük; azonban törés és zúzás között az anyagok világában különbség van, innen származik ez a hasonlat. Megtöretni mondjuk a tárgyat, amikor nagy részekre bomlik, összetöretni meg amikor legkisebb elemeire szétesik, ami magában szilárd volt. És mivel a bűnbocsánathoz az kell, hogy az ember vonzalmát ne részben, hanem egészen elvesse, ezért a műveletet, amelyben bűnbocsánatot nyer, töredelemnek nevezzük hasonlatként, s általa az ember elválik érzületétől, fájlalva a megtörténteket és óvakodva az eljövendőktől. Másodszor Petrus azt mondja, hogy miként az anyagok világában keménynek mondjuk, ami nem enged az érintésnek, megtöretni azt mondjuk, amit valamely erő nagy darabokra bont, összezúzni pedig, amikor a legkisebbekre. Így metaforikus értelemben mondjuk keménynek a szívet, amikor az isteni sugallatnak mint érintő kéznek nem enged, míg a bűn vonzalmában van. Megtöretik, amikor szándékától visszahőkölni kezd, mégsem teljesen. Harmadszor Bonaventura azt mondja, hogy a töredelemben három dologra kell figyelni, tudniillik mi töretik össze, mivel töretik össze, és mire irányul ez a töredelem. Az ugyanis, ami összetöretik, a bűnös szíve, amely mint cserépedény van tele a bűn mérgével. Az pedig, amivel összetöretik, olyan, mint a két malomkő, tudniillik a felső meg az alsó; a felső, amely lenyomja és megalázza, a büntetéstől való félelem, amely az isteni igazságosság gondolatából ered. Az alsó malomkő, amely fölfelé emeli, a megbocsátás reménye, amely az isteni irgalmasság gondolatából ered. Ennek előképe a Második Törvénykönyv 24. fejezetében: Ne vedd el zálogul az alsó vagy a felső malomkövet, azaz: ne tagadd meg se a félelmet, elvesztve a reményt, se a reményt, elhagyva a félelmet. Szívünknek ez az edénye pedig azért töretik össze, hogy lággyá legyen, és a bűn élvezése teljesen kiömöljön belőle, és ezért mondunk összetörést, és nem megtörést, mert a megtörés nagyobb részeket eredményez, az összetörés kisebbeket; mivel amikor az edény nagyobb darabokra törik, megőrződik ott az íz vagy maga a dolog, viszont az összetöréskor semmi nem marad vissza, mert a legkisebb részeivé lett, amely porszemekből végül új, szilárd edény készül a malaszt nedvével, hogy a tisztelet edénye legyen, miként a szent Apostolról tudjuk, akinek szól az Apostolok Cselekedetei 9. fejezete: Kiválasztott edényem, és ilymódon Isten nem veti meg a töredelmes és alázatos szívet, viszont a töredelmest alázat híjján megveti. Mert noha a bűn élvezetét a Pokol büntetése teljesen kiűzi, és porrá lesz a kárhozottak szíve, mégse azért, hogy ebből új edény legyen, mert nem lesz az alázatossá, a Zsoltár szerint: Azok kevélysége, kik téged gyülölnek, mindenkor növekedik, de porrá zúzatik. Erről Zsoltár: Nem így az istentelenek, nem így; hanem mint a por, melyet a szél elhány a föld szinéről.

Erre a töredelemre figyelmeztet téged, Krisztus vérén megváltott lélek, mint üdvösségedhez szükségesre, az Anyaszentegyház, sokféleképpen, tudniillik a prédikáció igéjével, képírással, az oltár áldozatával, az áhítat példájával. Nem hallod-e, miről szól a prédikáció, hogy töredelem nélkül a bűnös örökre elpusztul? Sirák 3. fejezetének mondata szerint: A dacos szív rosszul jár a végén. Nem látod-e Krisztust a képen, oldalán, azaz szívén sebet viselve érted? Nem látod-e naponta Krisztus testét mutatni az oltáron, és az Atyaistennek föláldozni, hogy magadat neki egészen föláldozzad? Nem látod-e a Nagyböjt ezen napjaiban, hogy a Szent Egyház gyászban siratja a bűnösöket, hogy szállnál szívedbe, és vádold bűneidet, hogy az Anyaszentegyház igaz fiának neveztessél és azzá váljál? Ó mennyire sokan megátalkodnak a kemény szívűek, akikről Bernát mondja A megfontolásról 5. könyvében: Mi a kemény szív? Az, amelyet sem lelkifurdalás nem metsz, sem Istenfélelem nem lágyít, nem indul meg a kéréstől, nem enged a fenyegetésnek, ostorozásban megkeményszik, hálátlan a jótevővel, csalárd a tanácsban, botorkál ítéletében, szégyentelen a gazságban, nem retten a veszedelemben, embertelen az emberrel, kihívó az Istennel, fittyet hány a jelenre, felejti a múltat, nem törődik a jövővel. Az ő, aki az elmúltakból csak sérelmeivel törődik, az eljövendőben csak bosszújára tekint. Eddig ő. (H)

 [II.] A második misztériumban jegyezzük meg a töredelem módját, hogy tudniillik miképpen érvényes a töredelem az üdvösséghez, ami miatt olyannyira szükségesnek tartjuk. Ennek érdekében meg kell jegyeznünk, hogy a töredelmet három módon tartsuk, tudniillik:

• Először, hogy legyen elhatárolt
• Másodszor, hogy legyen erőteljes
• Harmadszor, hogy legyen folytonos.

[1.] Először azt mondtam, hogy a valódi töredelemnek elhatároltnak kell lennie bármely halálos bűntől, mivel minden halálos bűn az akarat aktuális elfordulása Istentől a bűn felé, és az ellentétes dolgokat ellentéteik orvosolják; szükséges, hogy a halálos bűn minden megbocsátásában aktuális elfordulás legyen a bűntől Isten felé, amely elfordulást pedig töredelemnek nevezzük. Mindazonáltal az elfelejtett bűnökkel kapcsolatban elegendő az általános töredelem, az emlékezésre és a fájlalásra törekedve, nem csak a bűnt, hanem a felejtést is fájlalni kell. Mégis azt mondja a szent doktor a 4. könyv 17. distinkciójában, hogy a töredelmet két szempontból vizsgálhatjuk, tudniillik a kezdete, ill. a végcélja szempontjából. Először a töredelmet vizsgáljuk kezdete, vagyis a bűn megismerése szempontjából, ez a töredelem kezdete, amikor az ember bűneiről gondolkodik, és legalább a törődöttség fájdalmát érzi, és így szükséges a töredelem, hiszen miként szükség van a töredelemre a bűnbocsánatban, így a gyónásra is, viszont lehetetlen egyszerre több dologért töredelmet gyakorolni, tehát lehetetlen mindenért egyszerre töredelmet érezni. Másodszor a töredelmet vizsgálhatjuk végcélja szempontjából, amelyet Isten malasztja alakít ki, és akkor elegendő, hogy egyetlen töredelem legyen minden bűnért, hiszen ez minden előbbi megállapítás erejével működik. Isten ugyanis nem lehetetlent vár el az embertől, hanem lehetségest; tehát az ember vagy képes az összes bűnéért töredelmet gyakorolni, és akkor különleges és elhatárolt töredelemre van szükség mindegyikért, vagy nem képes, és akkor elegendő egyetlen általános töredelem az összesért.

 [2.] Másodszor a valódi töredelemhez szükséges, hogy erőteljes legyen, azaz: fájdalma a legnagyobb legyen az akarat minden fájdalma közül; ezt jelenti ki a szeráfi Bonaventura doktor a 4. könyv 16. distinkciója 2. artikulusának 1. kérdéséről szólva, hogy kétféle a bűnökért érzett fájdalom, az egyik az akaratban, a másik az érzékiségben. Az a fájdalom ugyanis, amely az akaratban van, nem más, mint a bűn fájlalása, és ennek a legnagyobbnak kell lenni minden evilági fájdalomhoz képest. Ezért abban az esetben, amikor vagy a halálos bűn elkövetését, vagy a halál, ill. evilági büntetés vállalását vagy egyszülötted halálát kell választani, bárkinek kötelessége inkább választani az ilyen bűnhődést, mint az elkövetett vagy elkövetendő bűnt. A második fájdalom az érzékiségben van, ezt az első fájdalom okozza, mint a sírást, az ész összezavarodását, az arcszín megváltozását; ez nem töredelem, hanem inkább elégtétel, miként a böjtölés, imádkozás és hasonlók, és nem szükséges, hogy az efféle fájdalom a legnagyobb legyen, sőt erre a fájdalomra nincs is szükség az üdvösséghez. Ezzel a fájdalommal siratja ugyanis az ember apja, fivére vagy fia halálát, és nem a halálos bűnt, jóllehet az akaratnak jobban fáj a halálos bűn elkövetése, mint az apa vagy a fivér halála. Ezért ezt az érzéki fájdalmat az embernek mérsékelnie kell, ha túlságos, a Rómaiakhoz írt levél 12. fejezetének e szavai szerint: Ésszerű legyen istentiszteletetek. Sok tudatlan ugyanis azt hiszi, nem gyakorol töredelmet, mert nem tud sírni, pedig nagyon szeretne; de az ilyenek tudják meg, hogy a töredelem az akaratban van, ha fájdalmat érzel és elhatározod, hogy a továbbiakban őrizkedsz, akkor már igaz töredelmet gyakorolhatsz.

 [3.] Harmadszor az igaz töredelemhez szükséges, hogy folytonos legyen, mert azt mondja Hugo de Sancto Victore, hogy amikor Isten föloldozza az embert a bűn bilincséből, az örökös utálat bilincsébe veri őt. A bűn örökös utálata pedig kétféle; az egyik a magatartásban rejlik, tudniillik a bűnös valahányszor a bűneiről gondolkodik, amelyeket megtett, köteles fájlalni őket és töredelmet gyakorolni miattuk, hiszen miként bűn az elkövetendő bűn akarása, úgy bűn az elkövetett bűn akarása. Ó mennyire sokan kárhoznak el bűneik meggyónása után, akiknek véghezvitt bűneik újra tetszenek, élvezik őket, sőt néha dicsekszenek velük, a Zsoltár szerint: Örvendezik a bűnös lelkének kívánságaiban. A bűn másik utálata a tevékenységben rejlik, tudniillik hogy folytonosan fájlaljuk, akár eszünk, akár iszunk vagy valami mást csinálunk; és erre a töredelemre vagy bűnutálatra nem köteles az ember, mert jobb, hogy a helyet és az időt ehelyett más erények gyakorlására fordítja, erről mondja a Siralmak 2. fejezete: Folyjon könnyed, mint a patak, éjjel és nappal. A pataknak ugyanis nem mindig egy és ugyanaz a folyása, hanem miként az áradás az égből ered, így a könny mintegy isteni ihletből és a szívbéli lekifurdalásból születik, és helyén és idején lefolyik. Ó te nemtörődöm bűnös, jól figyelj, mert ha nem akarsz evilágon töredelmet gyakorolni bűneidért, örökre igaz töredelem nélkül maradsz, mert itt van a töredelem helye. Ennek oka, hogy a töredelemben három dolog van, tudniillik malaszt, fájdalom és érdem, ezek miatt se a gonoszok, se a választottak a mennyben vagy a Tisztítóhelyen nem fognak töredelmet gyakorolni; a kárhozottak a Pokolban azért nem, mert ott nem lesz malaszt, a választottak a mennyben azért nem, mert ott nem lesz fájdalom, se a lelkek a Tisztítóhelyen, mert ott nem lesz érdem, jóllehet elgondolhatatlan büntetést éreznek a Tisztítóhelyen, mégse lesz ezért jutalmuk a mennyben, hanem pusztán a büntetés tartozását egyenlítik ki; a bűnbánat evilági elvégzése viszont egyrészt kiegyenlíti a büntetést, másrészt jutalmat érdemel. (I)

[III.] A harmadik misztériumban jegyezzük meg a töredelem hasznosságát, hiszen három haszna van az igaz töredelemnek, tudniillik:

• Az első a bűn elengedése.
• A második a büntetés eltörlése.
• A harmadik a dicsőség megszerzése.

[1.] A töredelem első haszna tehát a bűn elengedése. Ugyanis ahogy Szent Tamás mondja a 4. könyv 17. distinkciója 5. artikulusának 2. kérdésében, a bűnben három dolog van, tudniillik rossz cselekedet, belső mocsok és a bűn következménye, azaz a büntetés. A rossz cselekedettől megszabadít a büntetéstől való félelem. A belső mocsoktól megszabadít a malaszt tudata. A bűn következményétől megszabadít a szeretet tüze. Azt pedig, hogy a töredelem haszna a bűn elengedése, háromféleképpen igazoljuk, tekintélyekkel, érvekkel és példákkal. Először igazoljuk tekintélyekkel. Hiszen ahogy a Zsoltár mondja: Áldozat Istennek a kesergő lélek; a töredelmes és alázatos szivet, oh Isten! nem veted meg. Glossza: Mintegy azt mondja: Isten megveti az ökröt és a kecskebakot meg mindent, aminek volt ideje, hogy valami eljövendőt ígérjen. De te, Istenem, nem veted meg a töredelmes szívet, mikor fájlalja a bántást, az alázatost, mikor a papnak meggyón. Erről Órigenész is mondja: Minél erősebb a lelkifurdalásunk, annál lazultabbak bűneink bilincsei. Másodszor igazoljuk ezt érvekkel, hogy tudniillik az erényt és a bűnt mely okok szülik, ill. rombolják, ahogy az Etika 2. könyve mondja; a bűnt viszont a szeretet rendezetlensége miatt követjük el, tehát eltörölni meg a töredelem rendezett fájdalmával lehet. A második érvvel így igazoljuk: A töredelem a malaszt által kialakított fájdalom, a kedvessé tevő malaszt viszont minden bűnt eltöröl, tehát stb. Ha azt mondod, hogy csak Isten bocsátja meg a bűnöket, Lukács 5. fejezetének szavai szerint: Ki bocsáthatja meg a bűnöket, ha nem egyedül Isten, azt kell mondani, hogy igaz ez; de háromféleképpen mondjuk a bűn elengedését, tudniillik alapvetően és hatásosan, és így egyedül Isten engedi el; másodszor a rendteremtéshez képest, és így a töredelem engedi el; harmadszor eszköze szerint, és így a pap engedi el. Harmadszor, hogy a töredelem által lehetséges a bűn elengedése, igazoljuk példákkal, mert sok van, amivel igazolhatjuk, de mégis a sok közül egy nevezeteset mondjunk el, amelyről Caesarius számol be a Dialógusban. (K)

Egyszer egy püspök rokona ciszterci rendi szerzetes lett, ahol pappá is szentelték. Ez végül mégis levetette a rend ruháját, elhagyta hitét, és a ’Kerék’ -nek nevezett zsoldosok között folytatta életét, ahol annyi rosszat, házasságtörést, liliomtiprást, paráznaságot, rablást művelt, hogy gaztetteivel túlszárnyalta az összes többieket. S ha valakinek a többi zsoldosok megkegyelmeztek, ő azt is kirabolta, s ráadásul meggyilkolta. Mit mondjak még? Mikor egy várat a kapitány parancsára megostromoltak, ezt egy nyíl halálosan megsebesítette. Mikor a többiek azt javasolták neki, hogy gyónjon meg, semmiképpen nem járult ehhez hozzá, mondván: „Mit használ nekem a gyónás?” Végül mégis rábeszélték, hogy elfogadja; hívják a papot, s az leül, hogy meghallgassa a gyónást. Csodálatos módon hirtelen oly nagy töredelem lett benne, hogy könnyeinek áradásától alig tudta bűneit megvallani. A pap balga mód így szólt hozzá: „Nem tarthatsz te akkora bűnbánatot, hogy Isten irgalmazzon neked.” Erre ő ezt mondta: „Uram, én iskolázott ember vagyok, és tagja annak a rendnek, és tudom, hogy amely órában megtér a bűnös, Isten irgalmaz neki.” Mivel pedig a pap nem akart se penitenciát kiszabni, se föloldozást adni neki, mondta a beteg: „Az Úr nevében, én a Tisztítóhelyen való szenvedést választom, kétezer éven át, bűneim elengedéséért.” E szavakkal meghalt. Ekkor fivére, a püspök értesülvén rokonának haláláról és töredelméről, egy teljes esztendőn át misét mutatott be érte maga és mások által, és penitenciákkal gyötörte magát érte. Letelvén az esztendő megjelent neki ez a lélek, imádkozás közben, s azt mondta, hogy ezer év engedményt kapott az ő penitenciájáért és imádságáért. Hallván ezt a püspök, még egy éven át sok pappal együtt miséket celebrált, imádkozott, böjtölt stb. Ismét letelvén az esztendő ragyogóan jelent meg a lélek, s elmondta, hogy felszállt a mennybe.
          Ó szent töredelem! Ó boldogító lelkifurdalás, amely megszabadít a bűnöktől.

[2.] Másodszor a töredelem eltörli a büntetést. Petrus de Tarantasia ugyanis azt mondja a 4. könyv 17. distinkciójához, hogy Isten jobban elfogadja a szív benső érzületét, mint a külső cselekedetet, viszont a bűnbánat külső cselekedetei által nyer feloldozást az ember minden büntetéstől és bűntől, miként Mária Magdolnában látnivaló, tehát sokkal inkább a szív belső érzülete, azaz a töredelem által. Erről azt olvassuk a kisebb testvérek krónikájában, hogy amikor egyik jámbor és szent testvérünk Németföldön prédikált a népnek, akik hallgatták és nézték őt, egy bűnös asszonyban csodálatos módon lelkifurdalást támasztott az isteni malaszt, s összerogyott hatalmas fájdalmában. S amint testvérünk beszédének végére ért, imára szólította a népet, hogy Isten, ha jó dolog ez, tárja föl, mi történt az asszonnyal. De csodálatos elmondani, hogy ő, aki meghalt, föltámadott. A testvér kérlelni kezdte, hogy amit látott, tárja elébük. „Ó jaj – mondta –, tudják meg az emberek, hogy most ezer ember halt meg igaz töredelem nélkül, akik mindannyian elkárhoztak, négy kivételével, akik töredelmet gyakoroltak, és a Tisztítóhelyre jutottak. Magam pedig igaz töredelmem által elkerültem a büntetést.”

[3.] Harmadszor a töredelem a dicsőség megszerzése; hiszen a lator, aki bűnével megérdemelte az örök kárhozatot, töredelme által kiérdemelte a bűn és a büntetés elengedését és a dicsőség megszerzését. Erről mondja az Üdvözítő Lukács 23. fejezetében: Bizony, mondom neked: még ma velem leszel a Paradicsomban! Nem azt mondta: ezer év múlva, nem azt: böjtölj tíz évet stb. Ehhez Chrysostomus egyik beszédében a töredelem erejét megmutatva mondja: A töredelem Isten irgalmassága által a bűnöket feloldja, a töredelmest meggyógyítja, a szomorkodót felvidítja, a Paradicsomot megnyitja. Ezt számos példával megmutatja, mondván: A bűnbánat által Ninive városa nem csupán a halál veszedelmét kerülte el, de elnyerte az ismeretlen és örök élet koronáját. A bűnbánat által a tékozló fiú, miután rossz életével mindent fölemésztett, megérdemelte atyjának ölelését elnyerni. Dávid gyalázata után boldog lett, újra megkapta a lelket. Péter, miután Krisztust megtagadta, bocsánatot nyert. Senki nem kárhozik el tehát végképp, csak aki nem akar igaz bűnbánatot tartani. Ó hát Isten irgalmassága, ó Krisztus kegyelmessége, aki nemcsak hogy elfogadsz minden bűnöst, de ezer módon buzdítod is őket, hogy térjenek meg, kész vagy nekik malasztot adni itt, és dicsőséget a jövendőben. Vezessen el erre minket stb.