Temesvári Pelbárt írásai magyarul

Stellarium coronae beatae virginis Mariae

Előszó ››
Mária szépsége (ST V. könyv, III. rész) ››
Mária tudománya (ST VII. könyv, III. r., 2. f.) ››


Sermones Pomerii de sanctis I.
[Pars hiemalis]

András apostol (PH 001) ››
Karácsony (PH 017) ››
Nagypéntek (PH 069) ››
György vitéz (PH 073) ››


Sermones Pomerii de sanctis II.
[Pars aestivalis]

László király kiválósága (PA 015) ››
László király lelki fejlődése (PA 017) ››
Toulouse-i Anjou Lajos (PA 051) ››
István király (PA 052) ››
Imre herceg (PA 092) ››
Árpádházi Szent Erzsébet (PA 098) ››


Sermones Pomerii de tempore I.
[Pars hiemalis]

Előszó ››
Advent (TH 08) ››
Házasság (TH 25) ››
Úr és szolga (TH 29) ››
Kísértés (TH 39) ››
Hiú örömök (TH 46) ››


Sermones Pomerii de tempore II.
[Pars Paschalis]

Húsvétvasárnap (TP 004) ››
Nagyszombat (TP 006) ››
Húsvéthétfő (TP 008) ››
Pünkösd (TP 035) ››


Sermones Pomerii de tempore III.
[Pars aestivalis]

Munka (TA 020) ››
Gazdagság (TA 042) ››


Sermones Pomerii quadragesimales
[de poenitentia]

Bűnbánat (PQ1 016) ››
Nagyböjt (PQ1 017) ››
Nagycsütörtök (PQ1 050) ››


Sermones Pomerii quadragesimales
[de vitiis]

Harag (PQ2 022) ››
Kapzsiság (PQ2 037) ››
Irigység (PQ2 039) ››


Secundus liber Rosarii theologiae

A madarak nemzése (Avis §5-8.) ››
A folyóvizek (Fons et fluvius §1-8.)
A fűszeres és gyógyító fák (Lignum §18-21.) ››
A nyelvek tarkasága (Lingua §1-7.) ››
Méz és viasz (Mel et cera §1-5.) ››
Hegyek és dombok (Montes et colles §1-3.) ››
Ébrenlét és alvás (Vigilia et somnus §1-16.)
A bor tulajdonságai (Vinum §1-6.)




EXEMPLUMOK
(Katona Lajos Elenchusa alapján)

Quadragesimale I. - exemplum 1-66 ››
Quadragesimale II. - exemplum 67-148 ››
De tempore Hiem. - exemplum 149-225 ››
De tempore Pasch. - exemplum 226-270 ››
De tempore Aestiv. - exemplum 271-405 ››



Karácsony


Az Úr születésének ünnepén a szűzi szépségről, valamint a Mária szolgálatában és szegénységében megnyilvánuló áhítatról
Latin forrs: PH 017

Temesvári Pelbárt válogatott írásai, szerk. V. Kovács Sándor, Bp., 1982, 93-102.
VIDA TIVADAR FORDÍTÁSA


»Megszülte – ugyanis – Mária elsőszülött fiát, rongyokba göngyölte és jászolba fektette.«[1]

Kedveseim! Figyelmesen és áhítatos szívvel szemléljük, hogy bizony igaz az, amit Ágoston mond a Mária tisztulásáról: Az Úr Krisztus –  így szól –  mindenütt szépnek mutatkozik: szép a mennyben, szép a föl­dön; szép mint Ige az Atyában, szép mint test és Ige az anyában. Szép a Szűz méhében, ahol nem vesztette el istenségét, amikor fölvette az emberséget. Szép a csodáiban, de szép az ostorozás közben is. Szép, amikor beszél, és szép, amikor büntetik és verik, de ő nem törődik a halállal, hanem föltámasztja a halottakat. Szép a kereszt fáján, szép a sírban, és szép a mennyben.

Kedves Testvéreim! Ki ne imádná hát őt, aki által megvirradt a nap, és megfutamodtak az árnyak? Megszületett az uralkodó, hogy feloldoztassék a bűnös vakoskodó. Mert az Úr Jézus Krisztus az általa felvett – emberi – ­test révén nagy reményt nyújtott nekünk, nagy kegyelmet és nagy vigasztalást. Megszületett, amit nem ismertünk. És tejjel táplálta édes­anyja: azt szopta, amit ismertünk – mondja róla Ágoston. Ennek okáért énekli az Egyház a Szűzanyától való mai születése (Mária), szegénysége és az áldott Krisztus Jézusnak tett szolgálata szépségének megfelelően a mai evangéliumban az előbb említett szavakat: miszerint Szűz Mária megszülte fiát stb.

E szavakban megjegyzünk magunknak három titkot, s ezeket ebben a beszédben fogjuk kifejteni. Egyelőre elég legyen ennyi.

Nevezetesen az első titok a szűzi szülés, mert úgymond: Megszülte, tudniillik Szűz Mária fiát.

Másodiknak a szegénység állapotát mondjuk, ezért a súly ezen a szón nyugszik: rongyokba. Jelzi a szegénységet, hiszen a szegényeket hívjuk rongyosoknak.

Harmadiknak nevezzük a szolgálatát, cselekedetét, midőn ezt mondja az Írás: Göngyölte és fektette.

Az első titokkal kapcsolatban Krisztus anyjának, a Boldogságos Szűz Máriának szűzi szüléséről s ennek szépségéről fogadjuk el ezt a tételt: Csodálatos szépség ragyog fel minden hivő elmének, aki tiszta szívvel ör­vend szűzi születésének. E tételt négy megfontolás alapján fejtem ki.

Az első, hogy Szűz Mária nagyon szépen foganta Krisztust.

A második, hogy szépen is szülte.

A harmadik: hogy szépen szoptatta.

A negyedik, hogy mindenkinél szebbet hozott a világra.

Az első megfontolásunk szerint a Boldogságos Szűz Mária, Isten Anyja nagyon szépen foganta az Úr Jézust. Mert tette ezt a szűzi állapot tisztes­ségében egyrészt a saját legtisztább véréből, másrészt a Szentlélek ereje által isteni működésből; amint ezt az angyal előre megmondta: »A Szent­lélek ereje száll reád, és a Magasságos ereje árnyékol be téged, Isten Fiának hivatik, ami ugyanis belőled mint szent születik.«[2] Márpedig Dionysius szerint azt nevezzük szentnek, ami tiszta, mentes és be nem szennyezett semmiféle tisztátalanságtól. Ezért mondja a Mester: Krisztus magának a szent Szűznek legtisztább és legszentebb véréből egyesítette magával az értelmes lélek által éltetett testet, megteremtve azt a Szentlélek által. Eddig az idézet. S itt mondja Bonaventura, hogy a teremtést az alkotás értelmében vesszük, mert ama legtisztább vérből a Szentlélek ereje alkot­ta Krisztus testét. Isten, hogy megmutassa e fogantatás szépségét, Krisztus szűzi fogantatását virághoz hasonlította Izajás által mondván: »Vessző azaz Mária kél Jessze törzséből, és virág sarjad gyökeréből.«[3] Amint ugyanis a legszebb virágok a bokor vagy a fa legfinomabb nedveiből sar­jadnak, úgy Krisztus is a finom és tiszta szűzi vérből.

Ezért mondja Bernát: Ha azt kérded, hogyan fogantatott és született Krisztus szűztől, ezt mondom: Mint a virág a fából, és a kellemes illat a virágból. Mégpedig egyedül Istennek erejéből. Mert azt mondja a Filo­zófus, hogy létezik Arábiában valami nagy és királyi madár, Ormonellának hívják, és csak Arábiában él. E madár vércseppet bocsát ki magából, amely aztán a napfény hatására megéled, és így nemz magához hasonló madarat. A pelikán is vérével éleszti fel kimúlt kicsinyeit. Sokkal inkább tehette meg tehát Isten ereje és hatalma, hogy egy szűz foganjon tiszta véréből. Erről másutt bővebben.

A második megfontolás: A Boldogságos Szűz Mária szépséggel szülte Krisztust, mert minden fájdalom nélkül, minden gyöngeség, minden nehézség nélkül szülte őt, sőt, kimondhatatlan kellemességgel s édesség­gel, amint azt Izajás megjövendölte e szavakkal: »Virulva virul majd, mint a liliom, és örömében ujjongva, mint aki magasztal.«[4] Ezt Lyra és más tanítók szerint a Szűz szülésére magyarázzák. Ahogyan ugyanis a liliom nem szenved, miközben virágot hoz, vagyis szül, hanem meta­forás beszédmód szerint inkább örülni látszik, s úgy tűnik, virágdísze nem terheli, sem nem szomorítja, hanem természetesen élvezi azt, mint a rét virágzása idején szoktuk mondani, hogy a rét nevet vagy örül, Izidor szerint: így mondta ezt a próféta előbb említett jövendölésében.

De kérdezzük: Honnét volt az Szűz Máriánál, hogy nem érezhetett semmiféle nehézséget vagy gyöngeséget sem akkor, amikor szűzi méhében hordozta Krisztust, sem akkor, amikor szülte? A válasz Albertnak a »Missus est« magyarázata s egyéb tudós teológusok szerint: így történt először is Isten mindenhatósága részéről, aki csodás módon, egyedülálló kiváltságként tette meg a Szűznek ezen kegyelmet, amint Izajás megjö­vendölte: »Az Úr maga ad jelt nektek: Íme, egy szűz fogan és szül tudni­illik , fiat szül stb.«[5] És Ezekiel: »Ez a kapu zárva legyen mindörökké, mert az Úristen ment be és jött ki rajta.«[6] Ennek alapján mondja Ágoston a tisztulásról mondott beszédében: A szent Szűz azt hordozta, aki őt hordozta, azaz fenntartotta csodás módon. Ne csodálkozzunk rajta, hogy Isten ezt megtehette, mivel látjuk, hogy a napsugár minden sérelem nélkül áthatol az üvegablakon; ám amikor feltűnik, átveszi az üveg színét. Ugyanígy Krisztus is, aki föltámadása után bement tanítványaihoz a zárt ajtón keresztül, és kijött; amikor a világra jött, belépett a zárt szűzi méhbe, és kijött onnan épen hagyva a szüzesség jelét az emberi testen, melyet magára öltött az anyaméhben.

Másodszor így történt Krisztus testének részéről. Mert e test természet­szerűen egy volt a Szűzanya testével, és semmiképpen sem volt idegen tőle. Hiszen nem fogantatott mástól, hanem egyedül a Szűznek saját véréből. Ennélfogva, ahogyan a saját tested, teszem azt, a kezed nincs miért essék nehezedre, mivelhogy hozzátartozik természetes tökéletes­ségedhez, ugyanúgy nem terhelte a szűzi méhet Krisztus teste vagy annak sú1ya, mert tökéletesedés volt, hogy Szűz Mária fogant, anyagot szolgál­tatva, melyet a Szentlélek alakított.

Harmadszor így történt az Isten Anyja sértetlensége részéről, aki az ártatlanság állapotában fogant, mégpedig szüzességének megmaradásával és kéjvágy nélkül. Más asszonyok viszont a romlott természet állapotában kéjvággyal fogannak, s ezért tartoznak hordozni Éva átkát, hogy »fájda­lommal szüljenek«.[7] Isten Anyjának tehát el kellett kerülnie azt az átkot. Eszerint, ahogyan az asszonyok mentesek lettek volna a szüléssel járó büntetéstől, ha az ember megmaradt volna az ártatlanság állapotában, így mentes attól az Isten Anyja. Mivel Éva ojtotta be természetünkbe a halált, bűnéért arra lett ítélve, hogy fájdalommal szüljön. Ezzel szem­ben az élet szülőjének örömmel kellett véghezvinnie a szülést írja Nisszai Gergely. Példa erre: Az az ember, aki tiszta lélekkel fogalmazza meg Istent lelkében, s ezt szóval kimondja, nem szennyeződik be, s nincs is megterhelve ezáltal. Ugyanígy a Szűz tiszta méhében foganva és meg­szülve Isten Fiát nem érzett semmiféle fájdalmat sem. A női méhlepény tisztátalanságával sem volt gondja, mert mint Leó pápa mondja beszé­dében e születésből hiányzik az, amit valamennyiről olvashatunk: Senki sem tiszta a szennytől, még a csecsemő sem, akinek földi élete csu­pán egy napja tart. Ezen egyedülálló születésbe semmi se ment át a test vágyakozásából, semmi sem áradt belé a bűn törvényéből írja. Hanem inkább szerfölött nagy világosságban szülte a Szűz Krisztust. E fény föl­ragyogott a körülálló angyalokon, akik tiszteletteljesen és szolgálatkészen imádták, és örömteli verseket énekeltek, amint erről sok templomban szól az ének.

A harmadik megfontolás. A Boldogságos Szűz szépen szoptatta Krisz­tust, ezért az Egyház így énekel: Az angyalok jó Királyát csak a Szűz szoptatta anyamellel, amely megtelt mennyből való tejjel. És mint Ludolphus mondja: Áhítattal kell hinnünk, hogy ahányszor csak meg­szoptatta Krisztust, isteni csodaként mindig csodás és kimondhatatlan édességet merített. Mert amint csoda volt, hogy egy szűz szül és fogan; ugyanúgy az, hogy szopni való tejet nyújt, s közben épen marad szűzi mellének csecsbimbója. Ezért ahányszor a karjára készült venni Krisztust, vagy meg akarta érinteni, hogy pólyázza, fürössze vagy szoptassa, és más anyai szolgálatot teljesítsen, annyiszor imádta őt térdhajtással. Ezt állítja szemünk elé az Egyház a misében, melyben a papnak, valahányszor érintenie kell Krisztus testét az oltáriszentségben, előbb imádnia kell térd­hajtással. Ezért szól így Ágoston a mennybevételről mondott egyik beszé­dében: Ó, Mária! Szoptasd gyönyörűségesen Teremtődet! Tápláld a mennyei kenyeret, tápláld a világnak drágaságát, nyújtsd neki mint anya a földi anyagot, hogy megadja nekünk és neked az örök életet. Ezt írja ő, s így világos megfontolásunk igaza.

Kérdezzük azonban, hogyan lehet megsegíteni vagy megerősíteni az em­bert, hogy bizonyosabban higgye, hogy a szent Szűz foganta és szülte Krisz­tust. Azt válaszoljuk, hogy ezt főleg három bizonyító érvelés teszi meg.

Először is az Isten mindenhatóságából vett megdönthetetlen érvelés. Ezért írja Ágoston Volusianushoz intézett levelében, hogy magának Istennek ereje hozta ki az édesanya szűzi, sértetlen belsején keresztül annak a csecsemőnek tagjait, aki később kijött a bezárt sírból. Hozzáteszi: Ha úgymond az okot keressük itt, nem kell csodálkoznunk, mert a cselekedet oka a cselekvőnek hatalma. Valamelyik beszédében ezért említi példaként a tükröt, amelyet nem sért meg egy képnek a benyomása vagy annak távozása.

A másik érv a méltányosságból és az Isten iránti tiszteletből vett. Ahogyan van Isten Fiának a mennyben Atyja, akitől mindennemű szenny­folt és megrontás nélkül született mint fény a fényből, valóságos Isten a valóságos Istentől; úgy legyen a földön is anyja egy szűz, aki mentes minden romlástól és bűntől amint ezt Ágoston mondja XLIII. karácsonyi beszédében.

Még a természetes tapasztalatból vett harmadik érv is következik. Mint ismeretes, Isten többet tehet annál, amennyit a természet képes megtenni. A tapasztalat pedig arra tanít, hogy a természet képes bizonyos állatok nemzésére hímnek közösülése nélkül. Ambrus ugyanis ezt írja Hexaëmeron című munkájában: A szűzi test sértetlensége közönséges jelenség a méheknél, mert sem közösü1éssel nem keverednek, sem kéjben fel nem oldódnak, igaz, fájdalmak sem rázzák meg őket, mégis egyszerre nagy raját bocsátják ki sarjaiknak. Eddig az idézet. A madarak közül ugyancsak a Carbas nevű madárról azt mondják, híres arról, hogy a téli fából születik, mint Albert írja. A saskeselyűnek sincsen hímje, mint Ambrus mondja. A főnix pedig az egyetlen olyan madár a világon, amely képes a tűzben megújulni, mint Izidor mondja. Továbbá a halak sorában az angolna nemzése hím közösü1ése nélkül megy végbe. Hiszen nem is több magvú: így aztán nem is találhatók köztük hímek, mint Arisztotelész mondja. Aztán meg Isten nagyobbat cselekedett az emberek esetében, amikor egyszerre alkotta meg Ádámot tökéletes férfinak a szűzi föld anyagából. Csakhogy Krisztus nemzésének vagy foganásának jobban megfelelt a szűzi vér, mint az agyag Ádám emberi testének. Így hát Isten ezt még inkább megtehette.

Másodsorban ide vonatkoznak a csalhatatlan tanúk bizonyságai. Először is mindkét szövetség szent emberei, mint a próféták, az apostolok, a vér­tanúk s a legkiválóbb tanítók. Valamennyien egybehangzóan hirdették és vallották e tanítást. Ezért méltán kell hinnünk nekik, mert a Szentlélek sugallatára szóltak Istennek szent emberei. Tanúskodnak másodszor Isten angyalai, akik nem téveszthetnek meg bennünket. Hiszen az angyal ezt mondta Józsefnek: »Ne félj magadhoz venni Máriát, mert ami benne született, a Szentlélekből való.«[8] Gábor angyal így szólt Máriához: »A Szent­lélek száll reád, és a Magasságbeli ereje stb.«[9] Hasonlóképpen az Ószövet­ségben, a Dánielnek megjelent angyal ezt mondja: »Hetven hete van stb., hogy beteljesedjék a jövendölés, és fölkenjék a Szentek Szentjét«[10] , azaz Krisztust, akit felkent és eltöltött a Szentlélek, és aki a Szentlélektől a Szűz méhében szentül megfogantatott. Harmadsorban tanú erre maga a csalatkozhatatlan Isten, aki megesküdött Ábrahámnak, és szerződést kötött vele arra nézve, hogy elküldi Krisztust a világra.[11] Ezért mondja Zakariás is: »Megemlékezett... az esküről, mit Ábrahám atyánknak esküdött, stb.«[12] Azt pedig, hogy Krisztusnak szűztől kellett születnie, számos előképben mutatta be.

A hitre vezetnek harmadszor azok a hatalmas csodák, melyekkel Isten bebizonyította, hogy szűz szülte Krisztust, amint ez nyilvánvaló volt az olvasmányos életleírásban. Ó, tehát, mennyire igaz a katolikus hit!

A negyedik megfontolás. A Boldogságos Szűz Mária mindenkinél szeb­bet hozott a világra, vagyis Krisztust, Istennek Fiát, akinél nincsen szebb a világon. Ennek okáért kérdezzük: Vajon Krisztus mint ember szebb volt-e minden emberiés angyali teremtménynél ? Úgy tűnik, hogy nem volt az, mert Dionysius szerint az angyal szépsége istenformájú, tehát szebb minden halandó embernél. A kérdésre mégis egyszerűen ezzel a következtetés útján nyert tétellel válaszolunk: Krisztus Urunk szebb volt minden angyalnál és embernél. Nyilvánvaló pedig ez elsősorban Richárd és Bonaventura kijelentése alapján. Eszerint az angyal ugyan ter­mészetének méltóságával, s ennek következtében természetes szépségével szebb minden embernél, s így a testében szenvedésre képes és halandó Krisztusnál is. Ezért mondjuk a zsoltárban: »Az angyalok alá kevéssel aláztad.«[13] Mégisa ráhalmozott kegyelem és dicsőség folytán túlszárnyalt ragyogásával minden teremtményt, olyannyira, hogy mint Origenész mondja sohasem jött a világra bármilyen teremtmény, amely oly szép lett volna, mint az Úr Krisztus. Ezért énekli a zsoltáros: »Szebb alakú vagy úgymond , mint bárki az emberek fiai közül stb.«[14] Krisztus nem­csak az emberek fiainál szebb, hanem az angyalok ezreinél is. Hiszen ő az, akiről Péter megírja, hogy »az angyalok isszeretnék látni«.[15] Így hát nyil­vánvaló a következtetés.

Másodszor bizonyítható okoskodással. Krisztus lelke és teste ugyanis egységben volt az istenségével. Isten pedig végtelen szépségű. Tehát kö­zölte Krisztus emberségével a maga nemességét: azt a kimondhatatlan méltóságot és szépséget, amely messze felülmúl minden angyalt és más teremtményt. Tehát Krisztus Urunk, jóllehet a lelke a legdicsőbb szép­ségtől ragyogott, amíg ebben az életben volt, nem akarta megengedni, hogy az elömöljék a testén, hogy meg ne akadályozza szenvedését, hiszen úgy rendelte el, hogy ez által vált meg minket. Ezért aztán feltámadása után testében ismegmutatta az angyaloknak és a boldogoknak istenidicsőségének ama fényes világosságát. Ennek láttán mint Scotus mondja­ az egész mennyei udvar örvendezik dicsőséges megvilágosodásának. Ó, mennyire boldogtalanok lesznek azok a nyomorult bűnösök, akiket kizárnak Krisztusnak ezen élvezetes látásából! Ó, mily boldogok az igazak és választottak, akik ebbe bebocsátást nyernek!

Harmadszor bebizonyítjuk példán és hasonlattal. Krisztus Urunk ugyanis a színeváltozásnál, mivel megmutatta tanítványainak szépséges dicsőségét, napnál fényesebbnek látszott, és úgy tűnt, hogy oly kellemes szépségének ragyogása, hogy Péter szinte megrészegülve ama látvány édes vágyától azt sem tudta, mit beszél, és egyebet se kívánt, mint hogy mindig ott lehessen. Ezért mondja: »Uram, jó itt nekünk stb.«[16] Mózesnek akkora fény ragyogott az arcán az Úrral való társalkodástól, hogy Izrael fiai nem tudtak az arcára tekinteni.[17] Mennyivel inkább ragyogott Krisztus arca az isteni fénytől az istenséggel való egysége alapján mint Jeromos tanúsítja. Ennyi itt elég legyen, hogy ne legyek hosszadalmas; másutt majd még többet tárgyalunk Krisztus szépségéről! Ó, igyekezzél keresz­tény létedre úgy élni, hogy eljuthass Krisztusnak azon boldogító látására! Jaj, jaj, jaj azoknak, akik a bűnök méltatlanságával elveszítik azt. Öröm azoknak, akik elérik!

A második titokkal kapcsolatban vedd a szépséges újszülött Jézus sze­génységéről ezt a tételt: Jézus, mindeneknek ura, amint élete folyamán, úgy a születésében is a legnagyobb szegénységgel tündökölt az aranyban, bíborban és drágagyöngyben való gazdagság helyett. Még világosabb ez, ha összehasonlítjuk sok szempontból más emberek születésével.

Először is más, bármennyire szegény asszonyok szülésükhöz megkíván­ják és keresik a bábaasszonyok jártasságát, vagy egy szolgáló komornát, vagy egy kis úrnőt, aki akkor mellettük legyen, hogy felfogja a gyermeket, betakarja és megfürössze, valamint pólyába kösse, s így tovább. Amikor azonban Krisztus megszületett, nem volt senki efféléje sem, hanem egyedül szegényes szűz anyja, Mária végezte el egymaga mindezt. Ezért Nagy Albert s az egyháztanítók közmegegyezése szerint nyomatékosnak kell vennünk Lukács evangélista minden egyes szavát: »Rongyokba göngyölte, és jászolba fektette«[18] ; úgy tudniillik, hogy a Boldogságos Mária egyedül látta el mind a szülő, mind a bábaasszony feladatát. Ez alapon mondja Jeromos Helvidiusszal szemben: Nincsen ott bábaasszony, nem jött közbe semmiféle asszonyok sürgése-forgása, hanem a Szűz volt az anya is, a bába­asszony is, aki úgymond rongyokba göngyölte a csecsemőt. Eddig az idézet. Tudniillik ez is a szűzi szülés csodálatos szépségének megfelelően történt annak kinyilvánítására, hogy a szent Szűz minden fájdalom és gyöngeség nélkül szült. Végül az, hogy egy kis úrnő helyett ökör volt ott és szamár, a legnagyobb szegénységre vall.

Másodszor egyéb asszonyok szülésük alkalmával bőven kérnek és kapnak gyolcsot, hogy azzal egyrészt betakarják magukat, másrészt bepólyázzák gyermeküket. A Boldogságos Szűznek viszont csak silány és régi rongyai voltak, bár ezeket szorgosan kimosta és megtisztította. Ezért mondja az evangélium, hogy rongyokba göngyölte. Hangsúly van e szón, úgyhogy a gyolcsrongy jelenti a silányságot és régiséget, mint ahogyan a szegényeket rongyosoknak szoktuk hívni. Ilyen értelemben írja Béda: Azt göngyölik silány rongyokba, aki különféle ékességgel ruházza fel az egész világot. Bernát pedig így ír: Minthogy ekkora szükséget láttak, nem hallom, hogy valamit is említenének szőrmékről.

Harmadszor más asszonyok megkívánják, hogy főként télen és éjsza­ka legyen ott tűz mind világítás, mind melegítés céljára, és hogy nyújt­sanak nekik meleg vizet a gyermek tagjainak megerősítése végett. Ezzel szemben Szűz Mária szülésénél bár éjjel volt és hideg nem történik említés tűzről.

Negyedszer egyéb asszonyok házat vagy szobát követelnek, vagy szegénységükhöz mérten elégséges mennyiségű ágyneműt, s azt, hogy ellássák őket ételekkel. Szűz Máriának viszont Krisztus születésekor istálló volt a háza, amely nem emberek, hanem marhák tartózkodási helye. A puha ágy helyett oly nagy volt a helyszűke, hogy »nem volt hely a megszületett gyermek számára a szálláson«.[19] Lyra itt azt mondja, hogy e szállás ispotály-vendégház volt, ahol külső emberek, másunnan jöttek tartózkodnak vendégségben. Betlehemben pedig, minthogy tele volt az összeírásra érkező néppel, a gazdagabbak foglalták el a tágasabb helyeket. Ezért József, aki bár előkelő származású volt, mégpedig Dávid nemzet­ségéből való mindamellett nem tartozott a gazdagok közé, olyan kevés helyet kapott a szálláson, hogy Szűz Máriának s a megszületett üdvözítő­nek nem volt megfelelő és elégséges helye, hanem jászolba és szénára fektették. Bernát méltán mondja: Ó, mily csodálatos a világra születő Krisztus szegénysége! Ha egy pásztornak fia születik, párnát terítenek alája. Isten Fiát pedig, amikor e világra születik, jászolban szénára fekte­tik! Az ételről pedig mit sem szól az evangélium, ezért feltételezik, hogy szerényen éltek, mivel szegények voltak, és a boldogságos Szűz Mária gyermekét saját emlőin táplálta, mint ezt az Egyház énekli.

Ámde kérdezhetjük: Miért akart az Úr Jézus ekkora szegénységet és hiányt szenvedni mind önmagát, mind dicsőséges anyját tekintve. A válasz: Ennek egyik oka az, hogy eltapossa a mi büszkeségünket és fösvénységün­ket, és példájával elvonjon bennünket a földiek szeretetétől. Minden földi előnyt megvetett az emberré lett Isten, hogy megmutassa nekünk, mennyire megvetendők azok számunkra is mondja Ágoston. A másik ok az, hogy türelemre tanítson minket, ha hiányt szenvedünk valamiben, és vigaszt nyújtson nekünk. Gergely írja: Hiszen ha akarta volna, eljöhe­tett volna úgy, hogy megrendítse az eget és földet. Ő azonban nemcsak emberré lett, hanem szegénnyé is, és oly szegény anyát választott ki magának, akinek még bölcsője sem volt, hogy belefektesse csecsemőjét. A harmadik ok az, hogy örök kincseit nyújtsa nekünk. Úgy vette fel ugyanis halandó természetünket, hogy általa juttassa nekünk a halhatat­lanságot. Úgy akarta magára venni szegénységünket is, hogy általa örök gazdagságot nyújtson nekünk, amint a második Korinthoszi levélben olvassuk: »Ismeritek Urunk Jézus Krisztus jótékonyságát, hogy értetek szegénnyé lett, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek.«[20] így szól Lyra okoskodása a Máté-evangélium nyolcadik fejezetéhez fűzött magya­rázatában.

Ó kedveseim, adjunk tehát hálát magának Isten Fiának ekkora szere­tetéért!

A harmadik titokkal kapcsolatban tételünk a születő Krisztus iránti szolgálatról így szól: Akármelyik hivő léleknek ugyanazokat a jámbor szolgálatokat kell nyújtania a megszületett Krisztusnak, mint amelyeket Szűz Mária testileg nyújtott.

Íme, a magyarázat. Boldogabbnak tartjuk a boldogságos Szűz Máriát azért, hogy elméjébe fogadta Krisztust, Istennek Fiát, mint azért, hogy foganta őt, tudniillik csupán testileg ahogyan Ágoston mondja. Nagy boldogság tehát számunkra, hivők számára, ha a kegyelem által törek­szünk Krisztust áhítattal megfoganni és megszülni szíveinkben, és illen­dően nevelni, amíg el nem jutunk tökéletes lelki szentségünkre. Ehhez pedig jegyezd meg, hogy a boldogságos Szűz Mária Krisztust megszületése után először is a karjába vette, és nagy áhítattal silány, de kitisztított ron­gyokba bugyolálta. Bármelyik léleknek ugyanilyen nagy áhítattal kell a minden bűntől megtisztult lelkiismerettel lelkileg a szívébe fogadnia Krisztust, és betakarnia alázatával. Bernát írja az Énekek énekéhez fűzött magyarázatában: A helyes lelkiismeret az a virágos fekvőhely, amelyen Krisztus fekszik, és édesen nyugszik. Ágoston pedig ezt írja: Csak a tiszta elmékbe jut be Krisztus. Így tételünk nyilvánvaló.

Másodszor Szűz Mária a megszületett Krisztust bepólyázta, s a jászolba fektette. Jelzi ezzel az Isten iránti szeretet, s a felebarát iránti béke köte­lékét. A szeretet ugyanis mint kötelék megköti Istent, és az emberhez kapcsolja. Ebben az értelemben mondja Hugo a szeretetről: Ó, szeretet, mennyire erős a te köteléked, hogy azzal Istent is oda lehetett kötözni a keresztre, és a megkötözött ember általad széttépte a gonoszság kötelé­keit. Így ő. Továbbá, mint a zsoltár mondja: A békében lett az ő helye; a béke révén helyezkedik el és nyugszik meg Isten az emberben. Bernát pedig hozzáfűzi: Amint a békében lett az Isten helye, úgy az egyenetlen­ségben csakis az ördögnek van helye.

Harmadszor Szűz Mária tejével táplálta Krisztust. A tej fehér színe jelenti az őszinte szándékot. Édes íze is van, ami a jámborságot jelenti. Ezekkel tápláljuk Krisztust a szegényekben. »Éheztem, és ennem adtatok stb. Amit egynek a legkisebb testvéreim közül is tettetek, nekem; tetté­tek.«[21]

Negyedszer Szűz Mária gondosan óvta és nevelte Krisztust: meleg vízben fürösztötte, karján hordozta, megóvta mindentől, ami ártalmas. Így kell nekünk is forró könnyekkel fürösztenünk Krisztust, vagyis olyanokkal, amelyeket igaz bűnbánattal ontottunk, hogy elmondhassuk a zsoltáros­sal: »Patakokban ontja szemem a könnyet, mert nem tartják meg törvé­nyedet.«[22] Ó, mily édes az alázatos ember számára a gyermek Jézusnak készített fürdő! Hiszen így szól a zsoltár: »A töredelmes, alázatos szívet, Isten, nem veted meg.«[23] Azután meg hordoznunk kell őt az ájtatos lelkület és a jótettek karjaiban, s így kell magunkhoz ölelnünk. Ezért mondja Gergely: A belső szeretet bizonysága a tett nyújtása. Védenünk kell őt továbbá az ártalmas dolgoktól. Márpedig az újszülött gyermek számára ártalmas az igen nagy fény, melynek látása sérti és vakítja a gyönge kis szemet, Ágoston szerint. Hasonlóképpen a romlott anyatej, mint például a havibajban szenvedő asszonyé, amely sokféle betegséget okoz a csecse­mőnek. Ugyancsak valami kívülről hozzájáruló ártalom: gondolj a levegőfertőzöttségére és bármilyen külső októl származó sérelemre. Így kell nekünk is lelkileg őriznünk Krisztust az elménkben. Először is attól, hogy hiú módon mutogassuk hírünket és dicsőségünket. Idevonatkozik Gergely mondása: Amit mutatnak kívülről, annak belső érdeme kiürül. Másod­szor a megromlott tejtől, azaz a halálos bűnben, vagy rossz szándékkal végbevitt tettektől, mert az ilyenek mit sem használnak az örök élet szempontjából. Harmadszor a kívülről jövő ártalomtól, amilyenek a mocskos beszédek, a rossz társaságok, az érzéki élvezetek stb. Ezekre mondja az Apostol: »Mindenféle rossztól óvakodjatok!«[24] Így hát világos a tételünk.

Nos hát, keresztény lélek, akit Krisztus vére váltott meg! Járulj elméd­del az Úr jászolához, szemléld Krisztust, az Istent, aki szegénnyé lett érted, amint a szénán fekszik. Lásd az örvendező angyalokat és a Fiát imádó Szűzanyát!

Mondjuk most velem együtt: Ó, mennyeknek Királynéja, kegyelem és irgalom Anyja, ó, üdvösségünk egyedüli reménye! Hozzád kiáltunk, hozzád sóhajtunk e nyomorúságnak völgyében. Emlékezzél arra a kegyes­ségre, amellyel a te Fiad értünk akart megszületni, szenvedni és meg­halni, és add nekünk magát a te Fiadat, Krisztus Jézust! Hadd legyen a mienk itt a kegyelem által, a jövőben pedig a dicsőség révén.


 



[1] Lukács 2, 7

[2] Lukács 1, 35

[3] Izajás 11, 1

[4] Izajás 35, 2

[5] Izajás 7, 14

[6] Ezekiel 44, 2

[7] 1 Mózes 3, 16

[8] Máté 1, 20

[9] Lukács 1, 35

[10] Dániel 9, 24

[11] 1 Mózes 22, 15-18

[12] Lukács 1, 72-73

[13] Zsoltárok 8, 6

[14] Zsoltárok 44, 3

[15] 1 Péter 1, 12.

[16] Máté 17, 4

[17] 2 mózes 34, 35

[18] Lukács 2, 7

[19] Lukács 2, 7

[20] 2 Kor 8, 9

[21] Máté 25, 35

[22] Zsoltárok 118, 136

[23] Zsoltárok 50, 19

[24] 1 Tessz 5, 22