Temesvári Pelbárt írásai magyarul

Stellarium coronae beatae virginis Mariae

Előszó ››
Mária szépsége (ST V. könyv, III. rész) ››
Mária tudománya (ST VII. könyv, III. r., 2. f.) ››


Sermones Pomerii de sanctis I.
[Pars hiemalis]

András apostol (PH 001) ››
Karácsony (PH 017) ››
Nagypéntek (PH 069) ››
György vitéz (PH 073) ››


Sermones Pomerii de sanctis II.
[Pars aestivalis]

László király kiválósága (PA 015) ››
László király lelki fejlődése (PA 017) ››
Toulouse-i Anjou Lajos (PA 051) ››
István király (PA 052) ››
Imre herceg (PA 092) ››
Árpádházi Szent Erzsébet (PA 098) ››


Sermones Pomerii de tempore I.
[Pars hiemalis]

Előszó ››
Advent (TH 08) ››
Házasság (TH 25) ››
Úr és szolga (TH 29) ››
Kísértés (TH 39) ››
Hiú örömök (TH 46) ››


Sermones Pomerii de tempore II.
[Pars Paschalis]

Húsvétvasárnap (TP 004) ››
Nagyszombat (TP 006) ››
Húsvéthétfő (TP 008) ››
Pünkösd (TP 035) ››


Sermones Pomerii de tempore III.
[Pars aestivalis]

Munka (TA 020) ››
Gazdagság (TA 042) ››


Sermones Pomerii quadragesimales
[de poenitentia]

Bűnbánat (PQ1 016) ››
Nagyböjt (PQ1 017) ››
Nagycsütörtök (PQ1 050) ››


Sermones Pomerii quadragesimales
[de vitiis]

Harag (PQ2 022) ››
Kapzsiság (PQ2 037) ››
Irigység (PQ2 039) ››


Secundus liber Rosarii theologiae

A madarak nemzése (Avis §5-8.) ››
A folyóvizek (Fons et fluvius §1-8.)
A fűszeres és gyógyító fák (Lignum §18-21.) ››
A nyelvek tarkasága (Lingua §1-7.) ››
Méz és viasz (Mel et cera §1-5.) ››
Hegyek és dombok (Montes et colles §1-3.) ››
Ébrenlét és alvás (Vigilia et somnus §1-16.)
A bor tulajdonságai (Vinum §1-6.)




EXEMPLUMOK
(Katona Lajos Elenchusa alapján)

Quadragesimale I. - exemplum 1-66 ››
Quadragesimale II. - exemplum 67-148 ››
De tempore Hiem. - exemplum 149-225 ››
De tempore Pasch. - exemplum 226-270 ››
De tempore Aestiv. - exemplum 271-405 ››



Bűnbánat


A második böjti vasárnapot követő keddre: beszéd a bűnbánat általános szükségességéről és gyógyító hatásáról
Latin forrs: PQ1 016, Feria tertia post Dominicam secundam, Sermo XVI. de contritionis necessitate generali et medicamine

Temesvári Pelbárt válogatott írásai, szerk. V. Kovács Sándor, Bp., 1982, 79-82.
JELENITS ISTVÁN FORDÍTÁSA


»Aki magát megalázza, fölmagasztaltatik«[1] – olvassuk a mai evangéliumban. Ezeket a szavakat a mi Üdvözítőnk mondja, s arra tanítja tanítványait szavával, példájával egyaránt, hogy kerüljék az írástudók meg a farizeusok gőgjét, gonoszságát, és mindenben legyenek alázatosak. Mert azt mondja: »Aki magát fölmagasztalja«, tudniillik azzal, hogy a jelenben gőgösködik, és Isten parancsainak nem veti alá magát, az »megaláztatik«, tudniillik a jövőben, a kárhozat büntetése által. »Aki pedig megalázza magát«, tudniillik most az igaz és alázatos bűnbánatban, az »fölmagasztaltatik«, tudniillik a mennyei dicsőségbe jut. Azért mondja Bernát az Énekek énekéről szóló harmincötödik beszédében, hogy »aki a legnagyobb, vagyis a mennyei javakban akar részesülni, alázatosságával érdemelheti ki azokat«. Azért mondja Krisztus: »Aki magát megalázza... stb.«, amint az evangéliumban olvassuk. Azért az alázatos bűnbánattartásról, amely az embert fölmagasztalja kegyelemben és dicsőségben, jegyezzünk föl ebben a beszédben három misztériumot.

Először szóljunk a bánat szükségességéről,

másodszor arról, hogy mindenki köteles bűnbánatot tartani,

harmadszor a töredelmes szív egészségéről.

Ami az elsőt illeti, a bánat szükségességével kapcsolatban fölvetődik az a kérdés, hogy vajon szükséges-e a bánat a bűnös ember üdvösségéhez. Erre a teológiai és jogi doktorok véleményeinek összevetése alapján a következő megoldással felelünk: A bűnös emberek üdvösségéhez olyannyira szükséges a bűnbánat, hogy anélkül sem a gyónás, sem a föloldozás, sem az elégtétel elvégzése, sem semmiféle bűnbánati cselekedet nem vezethet üdvösségre. Ezt pedig főként háromféle érvvel lehet bizonyítani. Először tekintély alapján, aztán észérvekkel, harmadszor példákkal és kinyilatkoztatásokkal.

Először mondom, tekintélyérvek alapján. Mert a Zsoltár mondja: »Istennek kedves áldozat a töredelmes lélek stb.«[2] A Glossza itt azt mondja: A szív töredelme: áldozat, amely föloldozza a bűnöket. Enélkül tehát nincs üdvösség. Hasonlóképpen, bármily sok minden megvolna is, a szív töredelme híján az ember nem lelheti meg semmiféle bűnének bocsánatát sem. Ágoston és Gratianus ugyanezt tanúsítja. Hasonlóképpen ugyancsak Ágoston mondja, hogy ahol nincs szeretet, ott nem lehet megigazult élet. Végül a Rómaiakhoz írt levélben írja az Apostol: »a bűnnek zsoldja a halál, Isten kegyelméből való az örök élet«.[3] Csakhogy aki halálos bűnét nem bánja meg igazán, az nem részes a szeretetben és a kegyelemben, következésképpen megmarad a bűn okozta halálban. Ezért aztán semmilyen más tette nem szolgálhat örök életet megnyitó érdeméül.

Másodszor észérvekkel bizonyítunk. Mert Leó pápa mondja: Mindenütt megmarad Péter előjoga, ahol a megfelelő fórum hozza az ítéletet. A Glossza azt mondja, hogy itt olyan bírói döntésről van szó, amely kinek-kinek Istennel való elkötelezettségébe vág. Az értelmi meggondolás azért az, hogy alacsonyabb rangú bíró nem oldozhat föl ott, ahol a magasabb rangú megköt valamit. Ámde a bűnbocsánatban Isten a főok, a felső bíró, a pap pedig szolga, s ezért alárendelt. Mikor tehát valaki nem tart igaz bűnbánatot Isten előtt, megkötve marad bűnében, tehát a pap nem oldozhatja föl. Ha pedig a pap az ilyet tudván föloldozza, vétkezik, az pedig nem válik föloldozottá. Ilyen esetre ugyanis nem érvényes a papi föloldozás Péternek megadott előjoga, mert ilyenkor nem »ex aequitate«, az elkövetett bűnnel egy szinten születik az ítélet. A jogtalanul hozott bírói ítélet ugyanis érvénytelen.

Másik, teológiai meggondolás, hogy a bűnös megigazulásához igaz bűnbánat szükséges, amint azt általános szabályként hirdeti minden doktor. Ezért nem igazulhat meg s következésképpen nem is üdvözülhet igaz bánat nélkül a bűnös, még ha meggyónik is, és elvégzi is az elégtételt. De azért emiatt nem kell tartózkodnia a gyónástói meg a jócselekedetektől, mert másra mégiscsak hasznosak, mint a halálos bűn állapotában véghez vitt jótettek.

Harmadszor példákkal és kinyilatkoztatásokkal bizonyítunk. Mert a Példák tükrében van megírva, hogy a karthauzi Jakab Mester a Halálos bűnökről szóló könyvében egy római pápa esetét említi. Ez, mikor halálát érezte, káplánjának apostoli hatalmat adott arra, hogy őt mindenre kiterjedő bűnbocsánattal föloldozza, amint az a szentévben történni szokott. A káplán föl is oldozta a pápát, s az így halt meg. Nem sokkal holta után a káplánnak megjelent a pápa szomorúan, és azt mondta, hogy örök kárhozat lett az osztályrésze. Az megkérdezte: Hogyan, hiszen teljhatalommal föloldoztalak? Ő így felelt: Azért, mert a legfőbb bíró azt a föloldozást nem fogadta el érvényesnek. Mégpedig azért nem, mert nem volt igaz bánatom. Ezzel eltűnt.

Hasonló esetet mesélnek egy barátról, akit apostoli áldással oldoztak föl. Azért mondják egy bíborosról is, akit kegyeivel elhalmozott a pápa, hogy amikor halálán volt, a pápa bőkezűen fölajánlotta neki a teljes föloldozást. Ő viszont azt mondta: Szentséges atyám, inkább bánatot adj nekem, ha tudsz! Ó, azért, szent és hatalmas bánat, bár fölismernének téged a bűnösök!

A második titkot illetően a bánat általános szükségességéről fölvetődik a kérdés, vajon a bűnbocsánat föltételeként szükségszerűen kiterjed-e általánosan minden bűnösre a bűnbánat kötelezettsége. Erre azt feleli Scotus: Isten megtehetné, hogy a bűnt a bocsánatra szoruló embernek minden tette nélkül megbocsássa, s meg is teszi ezt azokkal, akiket anyjuk méhében szentté tesz, és keresztség nélkül megtisztít az áteredő bűntől. Azt is megtehetné, hogy az ember bűnét az istenszeretetnek valami heves föllobbanására tekintve bocsássa meg – anélkül, hogy a szó szoros értelmében vett bűnbánatra igényt tartana; ezt is megteszi akkor, amikor valakiben föllobban a készség, hogy nyomban vállalja a vértanúságot; ekkor valószínűleg nem gondol külön valamilyen korábban elkövetett bűnére. Mert az ilyen ember üdvözül. Ezt ugyancsak Scotus igazolja, mert azt mondja, hogy senkit sem rekesztenek ki a mennyek országából, aki megteszi azt, ami egyszerűen szükséges az üdvözüléshez. Így nem lehetetlen, hogy valaki egészen halála pillanatáig halálos bűnben volt, de halála pillanatában s attól a pillanattól fogva egész szívvel annyira a vértanúságra összpontosítja a figyelmét, hogy nem is gondolhat arra a bűnre, amelyet elkövetett. Például ha hirtelen tűzbe vetik vagy vízbe fojtják és más hasonlók. De ha Isten így megbocsátja az ilyen ember halálos bűneit, ezt sajátos törvény szerint teszi, nem szabályszerűen, általános törvény alapján. Arról mondhatjuk ugyanis, hogy szabályosan történik, ami az isteni bölcsesség által megfogalmazott törvényeknek megfelel.

Azoknak viszont, mondja Scotus, az az egységes és általános szabálya, hogy az elkövetett bűnből nincs kigázolás az elkövetett bűn elutasítása nélkül, az pedig az igaz bűnbánatban valósul meg. Ezt mondja Scotus. De azt meg lehet kérdezni, miért illett, hogy Isten így rendelkezzék. Ugyanott maga Scotus megfelel: nagyon ésszerűnek mondható, hogy amint a bűn elfordít a végcéltól, tudniillik Istentől, és a teremtményhez fordítja az embert, ugyanúgy ésszerűen csak az ellenkező mozdulat által töröltessék el a bűn, tudniillik azzal, ha a bűnös elfordul a teremtménytől vagy a bűntől és Istenhez tér. Ezt mondja Scotus: Ó, bűnös, térj hát Istenhez a töredelemben! Ezekből kitűnik, hogy az áldott Isten közönséges törvénnyel úgy rendelkezett s úgy kötelezett mindenkit, hogy általában csak az igaz bűnbánat által bocsátja meg a bűnöket, s ez minden serdült, ép elméjű, eszével élni tudó s bűneire emlékezni képes emberre vonatkozik. Így hát ez alól az általános bűnbánati kötelezettség alól háromféle ember képez kivételt. Először a gyermekek, akik még képtelenek megfontolt gonosztettre, és hasonlóképpen az eszükkel élni nem tudó felnőttek, mint a buták és a bolondok, ezeket legyőzhetetlen tudatlanság menti a bűn terhe s a bűnbánat kötelezettsége alól egyaránt. Másodszor kivételt képeznek azok, akik valamely bűneikről teljesen elfeledkeztek, és már föl sem tudják azokat idézni. Mert lehetetlenre senki sem köteles. Ha valamikor mégis eszükbe jutna, meg kell bánniuk. Harmadszor kivételt képeznek azok, akik Isten kegyelméből nem élnek halálos bűnben. Mert a bocsánatos bűnöket nem kell egyenként megbánni, hanem elegendő általában és bennfoglaltan megbánni őket. Az azonban a tökéletesség jele, ha valaki bocsánatos bűneit is egyenként megbánja, amint Ágostonról és Ferencről olvassuk, akik legkisebb vétkeiket is töredelmesen meggyónták.

A harmadikat illetően a bűnbánatnak vagy a szívbeli töredelemnek egészséges voltáról, gyógyító hatásáról meg kell jegyezni, hogy a Szentírás az emberi lélek vagy szív gyógyszerét mindenekfölött a bűnbánatban látja. Azért az Ószövetségben Krisztus, Isten Fia így beszél: »Az Úr lelke rajtam...«[4] Lyra szerint Krisztus embersége mondja ezt. Aztán így folytatódik: »Örömhír hirdetésére küldött engem, hogy meggyógyítsam a töredelmes szívűeket.« Ezek olvashatók ott. Azért, ha azt kérdezik, melyik a világnak legeslegjobb orvossága, Ágostonnal felelhetjük, hogy egy orvosság sincs kiválóbb a bűnbánatnál, mert anélkül semmit sem ér az összes többi. Ez pedig önmagában is elég erős ahhoz, hogy az örök élet jutalmát megszerezze. Valóban, ha annyi misét mondanának, mint égen a csillag és tengerparton a homokszem, az igaz bűnbánat nélkül való embernek ez mind nem használna semmit. Azért meg lehet kérdezni, hogy a Szentírás miért tulajdonítja legfőképpen a bűnbánatnak a lélek gyógyulását. Azt feleljük először Lyrával, hogy a bűnbánat képes a lelkiismeretnek minden sebét meggyógyítani. Másodszor, hogy ez az a keserű, ürömhöz hasonló készítmény, amelyről Düaszkoridész mondja, hogy ez a patikusmesterséggel ürömből és cukorból összeállított készítmény főként négy dologra jó. Először a májnak és a belső zsigereknek válik javára. Másodszor a torkot erősíti. Harmadszor étvágyat gerjeszt. Negyedszer ellenáll a részegségnek. Ezeket mondja ő. A lelki életben az üröm a keserű töredelmet jelenti, amely akkor, ha az istenszeretet cukrával keveredik, hasznára válik: először a jámbor belső indulatoknak. Másodszor megerősíti a lélek torkát, hogy vállalja Isten igéjét. Harmadszor fölgerjeszti a lélek étvágyát a mennyei javak után. Negyedszer ellenáll a részegségnek, vagyis az evilági javakon kapkodó vágyakozásnak. Ó, azért, kedveseim, fogadjátok el ezt az egészséges orvosságot!


JELENITS ISTVÁN FORDÍTÁSA



[1] Máté 23, 12

[2] Zsoltárok 51, 19

[3] Róm 6, 23

[4] Izajás 41, 1