Temesvári Pelbárt írásai magyarul

Stellarium coronae beatae virginis Mariae

Előszó ››
Mária szépsége (ST V. könyv, III. rész) ››
Mária tudománya (ST VII. könyv, III. r., 2. f.) ››


Sermones Pomerii de sanctis I.
[Pars hiemalis]

András apostol (PH 001) ››
Karácsony (PH 017) ››
Nagypéntek (PH 069) ››
György vitéz (PH 073) ››


Sermones Pomerii de sanctis II.
[Pars aestivalis]

László király kiválósága (PA 015) ››
László király lelki fejlődése (PA 017) ››
Toulouse-i Anjou Lajos (PA 051) ››
István király (PA 052) ››
Imre herceg (PA 092) ››
Árpádházi Szent Erzsébet (PA 098) ››


Sermones Pomerii de tempore I.
[Pars hiemalis]

Előszó ››
Advent (TH 08) ››
Házasság (TH 25) ››
Úr és szolga (TH 29) ››
Kísértés (TH 39) ››
Hiú örömök (TH 46) ››


Sermones Pomerii de tempore II.
[Pars Paschalis]

Húsvétvasárnap (TP 004) ››
Nagyszombat (TP 006) ››
Húsvéthétfő (TP 008) ››
Pünkösd (TP 035) ››


Sermones Pomerii de tempore III.
[Pars aestivalis]

Munka (TA 020) ››
Gazdagság (TA 042) ››


Sermones Pomerii quadragesimales
[de poenitentia]

Bűnbánat (PQ1 016) ››
Nagyböjt (PQ1 017) ››
Nagycsütörtök (PQ1 050) ››


Sermones Pomerii quadragesimales
[de vitiis]

Harag (PQ2 022) ››
Kapzsiság (PQ2 037) ››
Irigység (PQ2 039) ››


Secundus liber Rosarii theologiae

A madarak nemzése (Avis §5-8.) ››
A folyóvizek (Fons et fluvius §1-8.)
A fűszeres és gyógyító fák (Lignum §18-21.) ››
A nyelvek tarkasága (Lingua §1-7.) ››
Méz és viasz (Mel et cera §1-5.) ››
Hegyek és dombok (Montes et colles §1-3.) ››
Ébrenlét és alvás (Vigilia et somnus §1-16.)
A bor tulajdonságai (Vinum §1-6.)




EXEMPLUMOK
(Katona Lajos Elenchusa alapján)

Quadragesimale I. - exemplum 1-66 ››
Quadragesimale II. - exemplum 67-148 ››
De tempore Hiem. - exemplum 149-225 ››
De tempore Pasch. - exemplum 226-270 ››
De tempore Aestiv. - exemplum 271-405 ››



Irigység


Beszéd Szenvedés vasárnapja utáni hétfőn: az irigységről, mely igen veszedelmes, valamint annak tartozékairól
Latin forrás: PQ2 039, Feria secunda post Dominicam de Passione, Sermo XXXIX., videlicet de invidia perniciosissima cum filiabus suis

Temesvári Pelbárt válogatott írásai, szerk. V. Kovács Sándor, Bp., 1982, 65-69.
VIDA TIVADAR FORDÍTÁSA


A főpapok és a farizeusok elküldték szolgáikat, hogy fogják el Jézust – János evangéliumában s a mai nap evangéliumában.[1] Mert az Úr Jézus az igazságot hirdette, és dorgálta a zsidók bűneit. A zsi­dó főemberek és a farizeusok éppen ezért irigységtől sápadozva gerjedtek fel a kegyes Jézus, a Szűz ártatlan fia ellen. Amint ugyanis Cassiodorus mondja a 123. zsoltárt magyarázva: A harag és az irigység híján van az értelemnek. Ágoston pedig egyik levelében így ír: Amint az ecet meg­rontja az edényt, ha sokáig van benne, úgy rontja meg a harag s az irigy­ség a szívet, ha sokáig tart. Ennélfogva a zsidó főembereket és a farizeuso­kat a bennük megfogant irigység és harag Krisztus ellen annyira elvakí­totta, s az elméjüket annyira megrontotta, hogy törvénytelenül megg­yilkolták őt, aki ártatlan volt, s akit csodáinak és életszentségének dics­fénye övezett. Így hát az irigységtől indíttatva küldték el szolgáikat, hogy fogják el Jézust, mint az evangélium mondja.

Miután tehát az irigység sok szerencsétlen embert nyugtalanít, s általa megölik magukban Jézust, vagyis a bűnnel megölik a lelküket; e beszéd­ben három oldalát magyarázzuk meg. – Másik szöveg e beszéd alapjául: »Szakítsatok hát minden gonoszsággal... irigységgel és minden rágal­mazással... nőjetek fel az üdvösségre.«[2] A gonoszságot így magyarázzad: azaz a rosszakarattal.

Az első oldala tehát a megutálása.

A másodikat nevezzük a megismertetésének.

A harmadikat mondjuk a szaporodásának.

Az elsővel, tudniillik az irigység megutálásával s elkerülésével kap­csolatban több indokot kell megjegyeznünk, ami miatt az irigység utá­latos. Az első indok, hogy a legteljesebben ellenkezik a szeretettel. S ez elsősorban Isten szeretetére vonatkozóan nyilvánvaló. Hiszen az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad.[3] Isten pedig annyiban szerető, amennyiben még a világban történő rosszakból is na­gyobb jókat csihol ki, mint Ágoston mondja Enchiridion című művében. És Platón: Istentől messzire száműzve van minden irigység, azaz ki van zárva, mert ő mindenkivel közli jóságát. Az irigy ember ellenben gyű­löletben marad, következésképpen nem Istenben, hanem az ördögben, és az ördög benne. Ez még a mások jóságából is rosszat csihol ki, tudniillik szívének szomorúságát. Azt szeretné, hogy mások ne osztozkodjanak a jóban, hanem egyedül birtokolja azt, és így felmagasztalja magát. Épp ezért ahogyan látjuk, hogy a méh rossz virágból is mézet szív, viszont a pók még a jó virágból is mérget szed; így a szerető ember olyan, mint a méh, az irigy viszont, mint a pók. – Továbbá a felebaráti szeretettel kapcso­latban világos, hogy ellenkezik vele mind lélekben, aki rosszat akar neki, mind ténylegesen, aki árt neki vagy rágalmazza, és hasonlókat követ el.

A második indok, hogy az irigy önmagával ellenségeskedik, és bűne saját fejére hull vissza. Ez alapon mondja Cyprianus a könyvében: Az irigy senkinek sem nagyobb ellensége önmagánál, mert mindenki másnál jobban sérti önmagát, mivel szívében hordja az üdv ellenségét. Az Arany­szájú pedig ezt mondja a Máté-evangéliumhoz fűzött negyedik beszédé­ben: Semmi sem alábbvaló az irigységnél. Hiszen önmagát is elveszejti, hogy mást elpusztítson. A mások életétől hal meg, szomorkodva tudni­illik a másik javán, és másnak a halálától éled, örülve tudniillik a másik bajának vagy halálának – mint ezt Aurelius is érinti kézikönyvében. Ennek alapján mondja Szokratész, a bölcselő: Bár lenne az irigyeknek szemük és fülük minden városban, hogy kínozza őket mindenkinek a boldogsága. Isten ítélete alapján történik tehát, hogy az irigynek saját fejére hull vissza az a rossz, amit másnak kíván. Mint ahogyan Saul esetében, aki irigységből akarta megölni Dávidot; Isten ítélkezése alapján maga Saul került többször Dávid kezébe, jóllehet ez megkönyörült rajta, nevezete­sen abban a barlangban, ahol Dávid rejtőzködött, és Saul bement oda, hogy székletét végezze. Más alkalommal a sátrában aludt, amikor Dávid odajött, s magával vitte a lándzsáját és a vizes korsóját. Végül nyilvánvaló a zsidók példáján, akik azt mondták, hogy Krisztust meg kell ölni, nehogy a rómaiak elpusztítsák szentélyünket és népünket, s mégis annak meg­történte után, jöttek a rómaiak, s megtették ez utóbbiakat velük.

A harmadik indok, hogy az irigy hasonlóvá válik az ördög egyik tulaj­donságához. Ördögi tulajdonság ugyanis irigyelni mások boldogságát. S így az ilyen irigyek – mint az Aranyszájú mondja a Máté-evangéliumról szóló huszonhetedik beszédében – hasonlítanak a gonosz lelkekre, mert biztos rosszakarattal vétkeznek először is gyűlölködvén. Ezért mondja Ágoston a János-evangéliumról: Egyedül a szeretet különbözteti meg egymástól Isten fiait és az ördög fiait. Hiszen Krisztus is ezt mondja: »Arról tudja meg majd mindenki rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt.«[4] Ezért teszi hozzá Ágoston ugyan­ott: Bár minden ember megkeresztelkedik, és keresztet vet magára, mindenki énekli az alleluját, és belép a templomokba, csupán csak a szeretet vagy a gyűlölet különbözteti meg egymástól Isten fiait és az ördög fiait. Eddig az idézet.

A negyedik indok az, hogy az irigység veszélyezteti az egész földkerek­séget, és nehezen gyógyítható. Hiszen a világ kezdetén – mint a Bölcses­ség könyve írja – »a sátán irigysége révén a világba jött a halál.«[5] Végül is belőle származtak az összes hamisságok, tévedések és a jók üldöztetései. Ádám első fia, Káin ugyanis irigységből ölte meg testvérét, Ábelt. Innen  kezdődött  az uralom szeretete, mint az Aranyszájú mondja, a hiú dicsek­vés és a fösvénység, mint ez nyilvánvaló az özönvíz után Nimródnál, aki elsőként kezdett hatalmaskodni a földön, és lett rabló és mások elnyomója, mégpedig irigységből, mert egyedül akart uralkodni, mondja Lyra. Ez az irigység ettől fogva érvényesült a királyi udvarokban, mint a zsidók első királyának, Saulnak az udvarában látszik Dáviddal szemben, mostanában pedig uralkodik valamennyi király és főember udvarában. Ugyancsak ez falta fel testvérein keresztül Józsefet, és ez nyomta el Egyiptomban Izrael fiait. Végül ez ölte meg Krisztust, mindeneknek urát, és mindvégig üldözi az összes jókat. Épp ezért mondja az Aranyszájú: Az irigység mérges fenevad. Nincs benne megbocsátás. Anyja és oka min­den rossznak. Kiolthatatlan tűz, és minden más bűnnél nehezebben orvo­solható, mint Cassiodorus mondja. Ó, keresztény! Óvakodjál tehát az ilyen vétektől!

Ámde ellenveti valaki: Hogyan lehet hát orvosolnunk? A válasz Antal és mások szerint: Az első dolog a természetfeletti szeretetet szemlél­nünk, mint Gergely írja a Moralia című művében, mert a mennyei hazá­ban senki sem irigykedik a másikra. Kerüljük ki tehát mi is! Másodszor figyeljük meg testünk alkatát, hiszen egyik testrészünk nem irigykedik a másikra, s így minden jóból kölcsönösen részesülnek, és együtt örven­deznek. Ezért mondja Ágoston a János-evangéliumhoz fűzött harminc­kettedik beszédében: Küszöböld ki az irigységet, és a tied az, ami az enyém, s az enyém az, ami a tied! Valamint a szem nem csupán önmaga számára lát, hanem valamennyi testrész számára, és így tovább. A har­madik dolog a Krisztusban levő példás testvériséget szemlélnünk, mert Krisztus valamennyiünket kedves testvéreivé fogadott, és a szeretet pél­dáját adta nekünk önmagában az, aki értünk fáradozott, szenvedett és halt meg. Ó, te a testvéredre irigykedő, ki másra irigykedsz hát, mint Krisztusra! Elég legyen!

Ami a második pontot, az irigység ismertetését illeti, lássuk, mi az irigység. Nos, Damaszkuszi János Sententiáinak második könyvében így határozza meg: Az irigység a más javán érzett fájdalom vagy szomorú­ság. E meghatározás magyarázatául jegyezd meg Halesi Sándor és Tamás véleménye szerint, hogy négyféleképpen érezhet valaki fájdalmat vagy szomorúságot más javán.

Először valamilyen kárvallástól félve.

Másodszor azon jó hiánya miatt.

Harmadszor az érzés megfontolatlan moccanása folytán.

Negyedszer a rosszakaratú lelkület beleegyezése alapján.

Először valaminő kárvallástól félve, amikor valakinek azért fáj a más java, mert attól tart, hogy őt valószínűleg kár fenyegeti, úgyhogy amaz megsérti őt. Akár attól fél, hogy az illető őt magát károsítja meg, akár attól, hogy más jó embereket. Így például ha valaki egy zsarnok jólétén szomorkodik, mert tudja, hogy emiatt az még inkább zsarnokoskodik. Márpedig az efféle fájdalom vagy szomorúság nem irigység, mint Gergely mondja a Moralia című műve huszonkettedik könyvében és a Filozófus Retorikája második könyvében. Példa: Izrael fiai ezért örvendeztek, s énekeltek dalt Istennek az egyiptomiak elmerülése miatt. Ennélfogva imádkozik az Egyház is azért, hogy ellenségei megtöressenek. Úgyhogy ez nem bűn.

Másodszor azon jó hiánya miatt, azaz midőn valakinek nem az fáj, hogy a felebarát birtokolja azt a jót, hanem az, hogy ő híján van annak a jónak, amelyet a másik birtokol. A fájdalomnak e fajtája nem irigység, nem is bűn, sőt, dicséretes, ha tisztességes javakkal kapcsolatos. Ezért írja az Apostol: »Törekedjetek értékesebb adományokra!«[6] Jeromos pedig ezt írja Laetának leánya neveléséről: Legyenek társnői, hogy együtt ta­nuljon velük, hogy irigykedjék rájuk, hogy a dicsőségük eméssze őt. Ha pedig a mulandó javakra vonatkoznék, amelyeknek saját maga híján van, míg mások bővelkednek bennük: ez bűn lenne, de rendszerint bocsánatos. Viszont halálos lehet, ha azok a javak Isten ellen irányulnának, és ő így fájlalná, hogy nincsenek ilyen javai.

Harmadszor az érzés megfontolatlan moccanása folytán, s ilyenképpen bocsánatos bűn. Az irigykedés ugyanis az érzékek világának természetes szenvedélye. Mint Ágoston mondja Vallomásainak könyvében: Láttam és tapasztaltam, hogy a még nem beszélő csecsemő irigykedik már a tej­testvérére. Megvan az állatoknál is. Leginkább azonban a nőknél érvé­nyesül a szép öltözettel való hiú dicsekvés és effélék miatt, amelyekkel szeretnék túlszárnyalni a többieket, s emiatt irigykednek másokra, akik túlszárnyalják őket – mint az Anthoninában mondják. Végül természetes irigység van a tökéletes embereknél és a szerzeteseknél is, s amennyiben természetes szenvedélyből ered, nem bűn. Ám ha meglepődésből való, bocsánatos. A Filozófus szerint pedig gyakori az azonos szakmabeliek között; így például a fazekas irigykedik a fazekasra. Eddig az idézet. Viszont bele nem egyezni az irigység ilyenféle moccanásaiba, hanem meg­fontolt lelkülettel ellenállni, érdemszerző cselekedet.

Negyedszer a rosszakaratú lelkülettel történő beleegyezés alapján, tudni­illik amikor a másik javán annyiban szomorkodunk megfontoltan, amennyiben az a másik túlszárnyal minket; vagy pedig rosszakaratból, s ez sajátlagosan irigység. Halálos bűn, mert ellenkezik a szeretettel. Hiszen a szeretet nem féltékeny, vagyis nem irigykedik, hanem együtt örül a másik javának.[7] Az említettekből elég világos, hogyan kell ezeket meggyónnunk.

A harmadik pont a tartozékok szaporodásáról szól. Jegyezzük meg, hogy Gergely szerint öt leány születik az irigységből.

Az első a gyűlölet, azaz rosszat akarni, de nem akarni jót a felebará­tunknak. A második az ócsárolás. A harmadik a felebarát balsorsán való ujjongás. A negyedik a sugdosás, tudniillik titokban. Az ötödik a gyötrődés a felebarát jósorsán.

A befejező példát a Példák Tükre című mű harmadik szakaszának pél­dájában olvassuk. E szerint a ciszterci rend valamelyik monostorában az egyik testvér irigykedett a másikra, és hamisan vádolta be őt az apátnál. Ez azonban alázatosan és türelmesen viselve a dolgot, Istent és a Boldogságos Szűz Máriát kérlelte üldözőjéért. Egy szép napon aztán ez az alá­zatos testvér a hajnali imaórák idején nagy áhítatot érezve, íme, azt látja, hogy a Boldogságos Szűz Szent János evangélistával együtt nagy fényárban ragyog, majd leszáll az oltárról, s miközben a testvérek mondják: Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek, mindjárt tisztelettel meghajol. Végül ezt mondja az illető testvérnek. Én vagyok az Isten Fiának anyja. Tudd meg, hogy dicsőséget eszközöltem ki neked azon türel­medért, hogy elviselted az irigykedőt, és kérésedre bocsánatot nyertem a vetélytársadnak. Ő pedig megkérdezte, miért hajolt meg a Dicsőségre. Azt válaszolta, hogy erre az összes mennyei seregek meghajolnak imádva a legszentebb Háromságot. E szavak után eltűnt a látomás. Az egész kórust pedig akkora illat töltötte be, hogy mindenki csodálkozott, honnét ekkora paradicsomi gyönyörűség. Miután pedig ama vetélytársa meg­bizonyosodott erről, elismerte, és meggyónta a bűnét. Mivel az apát és tanácsos testvérei tapasztalták e csodálatos illatozást, az apát kivájatta azokat a köveket, amelyeken a boldogságos Szűz Mária lába állt, s e nagy csoda emlékezetére tiszteletre méltó helyre tétette.

Íme, nyilvánvaló, mennyire jó elviselnünk az irigy emberek üldözését.


VIDA TIVADAR FORDÍTÁSA



[1] János 7, 32.

[2] 1 Péter 2, 1-2.

[3] 1 János 4, 16.

[4] János 13, 35.

[5] Bölcs 2, 24.

[6] 1 Kor 12, 31.

[7] 1 Kor 13, 4