Úr és szolga
Második szentbeszéd Vízkereszt utáni második vasárnapra: urak és szolgák üdvös oktatása az Úr Jézus Krisztus szolgálatára
Latin forrás: TH 29, Dominica secunda post octavas Epiphaniae II., De dominorum et servorum regulis
Temesvári Pelbárt válogatott írásai, szerk. V. Kovács Sándor, Bp., 1982, 25-33.
VÁRADI BÉLA FORDÍTÁSA
»Egy százados járult Jézushoz és elpanaszolta: Uram, szolgám bénán fekszik otthon és szörnyen kínlódik.«[1] Máté apostol és a mai evangélium szerint.
A szent evangélium nagyon a figyelmünkbe ajánlja azt a századost, s példának állítja a keresztények elé szeretete miatt, amelyet tanúsított szolgája iránt, amikor gondoskodott egészségéről. Origenész is felhív bennünket: Figyeld meg a százados szeretetét és jóságát, mily odaadóan könyörög szolgájáért, mintha saját fia lenne. Mert gyermekének is nevezi, mikor így szól: Ő az én szolgám, mintegy kedves gyermekem, én pedig a Teremtő szolgája vagyok. Szolgám urának tekint engem itt a földön, míg nekem Uram van a mennyben. És ha én nem könyörülök rajta, hogyan könyörül meg rajtam az Isten? Ha nem sietek segítségére, hogyan segít majd rajtam az Isten?
S ahogy Hrabanus mondja: Amikor a százados az Úrhoz járult, fájdalommal és aggódással mindent elmondott, tudniillik a szolgája bénán fekszik otthon és nagyon kínlódik, hogy így Jézust irgalomra indítsa, így kell mindenkinek – mondja – együtt érezni szolgáival és gondoskodni róluk.
Ezért ebben a beszédben három tanítást fontoljunk meg az összes urak és szolgák okulására, hogyan tartsák meg az üdvösség szabályait, hogyan ismerjék el Krisztust, és hogyan szolgáljanak neki. Szó lesz tehát
először a szolgák szabályairól,
másodszor az urak szabályairól,
harmadszor azokról a módokról, hogyan ismerjük el Krisztust Urunknak.
Először a szolgák szabályairól meg kell jegyeznünk, hogy a szolgák és a szolgálók uruk és úrnőjük szolgálatában hat fő szabályt kötelesek szorgalmasan megtartani, hogy Krisztus által üdvözülhessenek. A hatos számot a latin servus: szolga betűszámának megfelelően vesszük.
Az első szabály az alárendeltség. A szolgák és a szolgálók ugyanis tartoznak magukat alárendelni és engedelmeskedni uraik parancsainak a megengedett dolgokban. Ezért dicséri meg a mai evangéliumban a százados szolgáit alárendeltségük és engedelmességük miatt, amikor azt mondja: »Magam is, bár alárendelt ember vagyok, katonáknak parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: Menj! – elmegy; és a másiknak: Jöjj ide! – hozzám jön; és szolgámnak: Tedd ezt! – és megteszi«[2] Szent Péter meg arra tanít bennünket: »Engedelmeskedjetek az Úr kedvéért minden emberi méltóságnak: akárcsak a császárnak, mint legfelsőbbnek, akár helytartóknak, akiket ő küld, mert ez az Isten akarata.«[3] »Szolgák! Teljes tisztelettel engedelmeskedjetek gazdátoknak, nemcsak a jónak és engedékenynek, hanem a szigorúnak is.«Ugyanígy tanít az Apostol is: »Mindenki vesse alá magát a fölöttes hatalomnak. Nincs ugyanis hatalom, csak az Istentől. Aki tehát szembeszegül a hatalommal, Isten rendelésének szegül ellen, az ellenszegülő pedig magára vonja az ítéletet.«[4] Lyra hozzáfűzi: Vagy az örök ítéletet, vagy a földit is, mivel már testben vagy földi dolgokban is bűnhődik.
De kérdezheti valaki: Vajon a szolga mindig súlyosan vétkezik, valahányszor urának nem engedelmeskedik? A kérdésre Angelus Clavasio testvér szerint Lombardusszal felelhetünk, akivel Tamás is egyetért: Az engedetlenség akkor súlyos bűn, amikor valaki azokban a megengedett dolgokban nem engedelmeskedik, melyekben az elöljáró vagy az úr hivatalból parancsolhat vagy utasítást adhat az alattvalónak. Isten rendelése ellen vét, ha nem engedelmeskedik fölöttesének, amennyiben ezt megvetésből vagy makacsságból, vagyis saját feje szerint és rosszakaratból teszi; következőleg, az effajta engedetlenséget köteles meggyónni. Más az eset, ha tudatlanságból, valamilyen hanyagságból vagy gyöngeségből történik az ilyesmi, hacsak az ilyen engedetlenség nem fajul szokássá, mivel ez a szokás már megvetésnek tekinthető. Ezért a szolgák kötelesek meggyónni urukkal szemben elkövetett engedetlenségüket, mivel gyakrabban vétenek vele súlyosan, akár rosszakaratból, akár szokásból.
A második szabály a méltányosság, hogy tudniillik az alattvalók szolgáljanak uruknak méltányosságban és igazságosságban, s ne idegenkedve vagy bűnös szándékkal. Ezért mondja Ágoston: Az engedelmesség rendje az, hogy az igazságosság útján járj, vagyis ne fújj egy követ a rosszakkal a rosszban, s ne mondj ellent a jóknak a jóban. Így Ágoston. Ha tehát urad azt parancsolja neked, hogy lopj, nem szabad megtenned. Hasonlóképpen, ha neked, szolgáló, azt parancsolja úrnőd, hogy szeretőjét engedd be, ezt ne tedd meg, mivel ezzel három lelket ölnél meg: a tiedet és az övékét. Az Írás is mondja: »Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek.«[5] Épp ezért sohasem szabad engedelmeskedned olyan dolgokban, amelyekről tudod, hogy nyilvánvalóan Isten ellen vannak.
De mi a teendő akkor, amikor kétséges, Isten ellen van-e a parancsolt dolog vagy sem? Azt feleljük: a szolga vagy az alattvaló ilyen esetben is engedelmeskedni köteles, s Ágoston szerint mentve van. Itt szó van olyan háborúról, melyet a parancsnok a saját hatáskörében indított el, s az alattvalóban kétség támad, jogos-e ez a háború vagy sem. Angelus testvér véleménye szerint az alattvalónak ilyen esetben köteles lenne kivizsgálni, amennyiben ezt megteheti, jogos-e az a háború vagy sem. De az engedelmesség miatt a kétely kimenti őt a felelősség alól.
A harmadik szabály a tisztelet. A szolgák és a szolgálók ugyanis kötelesek uraiknak a tiszteletet megadni. Ezért mondja az Apostol: »Szolgák! Engedelmeskedjetek földi uraitoknak félő tisztelettel és egyszerű szívvel.«[6] Ahogy Lyra is kifejti. Ez ellen vétenek azok, akik ócsárolják urukat vagy úrnőjüket, mondván: Mérhetetlenül zsugori, szűkmarkú – vagy rossz hírüket költik. Ördögi bűn ez, bárki is követi el. Bernát szerint mind a rágalmazó, mind készséges hallgatója ördögöt hord magában. Az első a nyelvén, a másik a fülében.
Erre példát is olvasunk a szónoki gyűjteményben. Egy bizonyos valaki halála után megjelent szomszédjának olyan hosszú nyelvvel, hogy majdnem a földig ért és egészen tüzes volt. Nyelvét fogaival állandóan rágta, s annyi ördög volt benne, mint a méhek a kasban. S mikor megkérdezték, mi van vele, azt felelte: Vétkeztem nyelvemmel, amikor másokat állandóan rágtam ócsárlással és gyanúsítással. Ezért elkárhoztam az ördöggel együtt, s nyelvemet szünet nélkül rágnom kell, ahogy az Írás mondja: »Nyelvüket harapdálták kínjukban.«[7]
A negyedik szabály az igazlelkűség. A szolgák legyenek igaz lelkűek az uruknak ígért köteles hűségben. Ezért mondja az Apostol: »Szolgák! Engedelmeskedjetek földi uraitoknak félő tisztelettel és egyszerű szívvel, akárcsak Krisztusnak. Ne látszatra szolgáljatok, mint akik emberek tetszését keresik, hanem mint Krisztus szolgái, akik szívesen teljesítik Isten akaratát.«[8]
A fentiek kifejtésénél Lyra ezt mondja: Az emberek között a szolgaság a bűn által jött létre. Mert előtte az ember még az istenképiség méltóságát viselte, de a Zsoltáros szerint »a bűn által olyan lett, mint az oktalan állatok, hasonló hozzájuk.«[9] És János szerint: »Aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek.«[10] A bűn büntetése tehát, hogy az ember a hozzáhasonló embernek szolgál. Isten pedig úgy teszi jóvá a bűnt, ahogy jónak látja, vagyis a bűnt bünteti a szolgai állapot vagy más büntetés által. És ezért, amikor Isten valakire azt a büntetést rója ki, hogy szolga legyen, akár bűne kiengesztelésére, akár érdemeinek növelésére vagy az alázatosság és türelem gyakorlására, ha az ember türelemmel viseli el ezt az Istentől kirótt szolgai állapotot, az ilyen emberről mondjuk, hogy Krisztusnak szolgál, aki így rendelkezett – ahogy a Glossza mondja. S az ilyennek Krisztus lesz a jutalma. Ezért szolgálja olyan hűséggel a szolga urát, mint ahogy Istent szolgálná. Nem látszat szerint – mondja az Apostol –, ahogyan sajnos, sokan teszik, akik gazdáik jelenlétében dolgoznak, távollétében azonban leállnak, s haszontalan szóbeszéddel fecsérlik el idejüket, mint ahogy ezt a kapásoknál látjuk. De te, Kedvesem, bizonyára nem akarod csökkenteni szolgai állapotod érdemét, ezért illő, hogy a munkában se maradj el. Fontold meg, amit az Írás mond: »Magadról tudd meg, mi jár embertársadnak.«[11]
De itt fölmerül a kérdés, milyen dolgokban köteles a szolga hűséget tanúsítani ura iránt? Sigilbertus püspök vonatkozó szövege a Glosszával ezt mondja: A szolga elsősorban köteles ura testi épségére ügyelni, nehogy figyelmetlenségéből urának testi kára származzék. Másodszor őrizze meg a rábízott titkot, különben áruló lesz. Harmadszor a háborúban ügyeljen az erődítményekre, ne adja át vagy árulja el az ellenségnek. Negyedszer őrizze meg a tisztességet, nehogy az úr feleségével vagy leányával vétkezzen, vagy a házban valami becstelent műveljen. Ötödször ne okozzon kárt az úr tulajdonában. Hatodszor a tennivalókra vonatkozóan: amit ura könnyen el tud végezni, ne tegye azt neki nehézzé vagy lehetetlenné. Végül ne csak a felsorolt hibáktól tartózkodjék, hanem a jó dolgokban is készséggel adjon tanácsot és segítséget urának.
Az ötödik szabály a hasznosság. A szolgák és szolgálók tartoznak ugyanis uraik hasznát előmozdítani, amennyiben ez rajtuk áll. Ez ellen vétenek azok, akik uraik javait meglopják, elfogyasztják vagy másoknak adják, ahogyan ezt igen sokan teszik, amikor a bérekből és keresetekből maguknak bizonyos részt visszatartanak. Akik uraik hozzájárulása nélkül így járnak el, visszatérítésre kötelesek, ahogy Ágoston mondja: A bűn nem nyer bocsánatot, csak a lopott dolog visszatérítése után.
De itt fölvetődik a kérdés, a szolgák és szolgálók adhatnak-e alamizsnát uraik javaiból? Richardus és Tamás szerint felelünk, akikkel mások is egyetértenek: Uraik beleegyezése nélkül nem adhatnak nagyobb alamizsnát, mivel az nem az ő tulajdonuk. De adhatnak valami csekélységet, amiről föltehető, hogy uruk tetszésével találkozik. Ezzel ugyanis nem okoznak jelentős kárt uruknak, mivel bőségben van neki. »A fölöslegből adjatok a szegénynek.«[12] Sőt maguk a szolgák vétkeznek, ha tudják, nincs ellenére uruknak, hogy az ételmaradékot a szegényeknek adják, s lustaságból mégis tönkremenni hagyják az ilyen dolgokat, amikor a szegényt el lehetne belőlük tartani. Sajnos, sok ilyen szolga és szolgáló akad, akik inkább a kutyáknak vetik oda az ételmaradékot, mint hogy a szegényeknek adják. Felelni fognak az ítéletben, amikor Krisztus mondja: »Éhezem és ti nem adtok ennem. Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre.«[13] Aki azonban a szegényeknek ad, amit adhat és kell adnia, azt Isten is jobban meg fogja áldani. Ezért mondja Ravennai Péter: Adj a szegényeknek, hogy Isten neked is adjon már itt a földön, a jövőben pedig adja meg neked az örök életet. Lukács evangélista írja: »Adjatok, és adnak majd nektek is. Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni.«[14]
Mindamellett, ha a szolga nem is bírja felettesének hozzájárulását, bizonyos esetekben adhat alamizsnát. Először is a végső szükség esetén, amikor maga az úr is köteles lenne segíteni a rászoruló szegényen. Másodszor a szolga adhat a sajátjából, ha van neki ilyen. Harmadszor szolgálati béréből. Negyedszer, Richardus szerint, adhat kis mennyiséget azokból a javakból, melyeknek kezelését rábízták. Így a szakács odaadhatja az ételmaradékot, a festő a fennmaradt vásznat, a borkezelő valami kevés bort, és így tovább. Mert, ugyancsak Richardus szerint, elegendő az úr föltételezett hozzájárulása, nem szükséges, hogy az kifejezett legyen.
A hatodik szabály az üdvösség szolgálata. Mert a szolgák kötelén gondoskodni saját lelkük üdvösségéről, és uraik kiszolgálása miatt ne szabad elmulasztaniuk az üdvösségre szükséges dolgokat, így a misehallgatást vasár- és ünnepnapokon. Hasonlóképp a meghatározott időben végezzék el gyónásukat, és így tovább. Ezért mondja az Apostol: »Mindenben úgy viselkedjünk, mint Isten szolgái.«[15] Sőt más hétköznapokon is legalább időnként reggelente menjenek misére. Vagy ha nincs rá módjuk, otthon imádkozzanak, bízzákmagukat Istenre, s szolgálatukat isszándék által ajánlják Istennek. »Odaadással szolgáljatok, mert az Úrnak teszitek, nem az embereknek.«[16] Ha ugyanis így járnak el, fáradozásaikkal érdemet szereznek azÚr előtt, s jobban számíthatnak Isten áldására, Krisztus ígérete szerint: »Keressétek elsősorban az Isten országát és annak igazságát, s ezeket mind megkapjátok.«[17] Ó, mily boldog az a szolga, és mily boldog az a szolgáló, aki az elmondottakat megtartja; mert égiboldogságot nyernek. De jaj a rosszaknak, mert a földi szolgaságból örök büntetésre jutnak.
Másodszor az urak szabályairól tudnunk kell, hogy az urak szolgáik és szolgálóik iránt hét szabályt kötelesek megtartani, a latin dominus: betűszámának megfelelően.
Az első szabály a szeretet szabálya. Mert az urak és az úrnők tartoznak szolgáikat és szolgálóikat Isten szerint szeretni, ahogyan az Úr parancsolja: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.«[18] »Ha hűséges szolgád van, úgy tartsd, mint magad, úgy bánj vele, mint édestestvéreddel.«[19] A példát vegyük a századosról. Ennek a szabálynak a megokolása az, amit Ambrus mond Vitálisról és Agricoláról szóló beszédében: Senkinek a méltósága, származása, érdeme nem lehet akadálya annak, hogy embertársát megbecsülje, hitünk tanítása szerint, legyen valaki szabad vagy szolga, mivel Krisztusban egyek vagyunk.
Meg kell jegyeznünk, hogy a szolgák és az urak, úgyszintén a szolgálók és az úrnők négy dologban hasonlítanak egymáshoz, ezért szeretniök kell egymást, mint felebarátok és testvérek. Hasonlítanak egymáshoz először az élet kezdetén, mivel valamennyien a földből vannak alkotva, ugyanolyan módon születtek. »Mert a királyok közül se kezdte egy se másként életét.«[20] Másodszor az élet folyamán: mindannyian halandó és szánandó életet élünk. »El van határozva, hogy az emberek egyszer meghaljanak.«[21] Harmadszor az élet végén: mindenki, mind a szolgák, mind az urak, a földben fognak elenyészni. Nagy Gergely mondja: Nem tudom, miféle különbség van ember és ember között, mikor mindenkire ugyanaz az enyészet vár. Negyedszer azon a címen, hogy testileg valamennyien Ádám és Éva gyermekei vagyunk, lelkileg viszont kereszténynek, Isten fiainak neveznek. »Egy a ti Atyátok, a mennyei.«[22] Gyermekei vagyunk az egyetlen Anyaszentegyháznak is mindannyian, és istenképiségünk folytán ugyanarra a boldogságra vagyunk teremtve. Mindenképpen indokolt tehát, hogy az urak szeressék szolgáikat, mint önmagukat. Mert aki szolgáját ok nélkül megöli, a törvények szerint nem kevésbé bűnhődik, mint aki más szolgáját megölte. Így világos az első szabály.
A második szabály a bérkötelezettség, vagyis a szolgálat megfizetése. Ahogy Mózes harmadik könyve előírja: »Én vagyok az Úr. Ne használd ki és ne zsákmányold ki embertársadat; a munka bére ne maradjon nálad másnap reggelig.«[23] Ez ugyanis egyike azoknak a bűnöknek, melyek bosszúért kiáltanak az égbe, Jakab apostol szerint: »Íme, a munkabér, melyet a földjeiteket learató munkásoktól visszatartottatok, az égre kiált, s az aratók jajszava a seregek Urának fülébe jut.«[24] Ó, mily súlyos ez a bűn, hogy az Írás a gyilkossághoz hasonlítja: »Aki vért ont s aki megcsalja a bérest: cinkostársak.«[25]
A harmadik szabály a részvét. Az urak ugyanis tartoznak irgalmasságot és gyöngédséget tanúsítani beteg szolgáik és szolgálóik iránt, a százados példájára, aki beteg szolgáját házában tartotta, Krisztushoz könyörgött érte, és így kieszközölte gyógyulását. Ezért mondja az Apostol: »Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele. Ti pedig Krisztus teste vagytok, s egyenként tagjai.«[26] Ezért mondja Seneca: Úgy élj együtt alattvalóddal, ahogyan feljebbvalóddal szeretnél együtt élni. Ha tehát te, főnök, azt kívánod, hogy Isten kegyelmesen bánjon veled, tanulj meg te is szelíden bánni szolgáiddal.
A negyedik szabály az igazságos ítélkezés. »Boldogok, akik az igazságot követik és mindenkor az igazat cselekszik.«[27] Erről másutt bővebben.
Az ötödik szabály a szükségletekről való gondoskodás. Mert az urak kötelesek szolgáik és szolgálóik számára gondoskodni a szükséges élelmezésről és ruházatról. Azért mondja az Apostol: »Aki pedig övéinek, főleg háza népének nem viseli gondját, megtagadta hitét, s rosszabb a hitetlennél.«[28]
A hatodik szabály a megfelelő irányítás. Mert az urak felelnek alattvalóikért. Tartoznak ezért őket megfelelően az üdvösségre irányítani, intsék őket, hogy tartsák meg a böjtöt; misét, prédikációt hallgassanak, évente gyónjanak és áldozzanak meg. Ha ezt nem tennék, dorgálják meg őket. Mert aki más tévedéséhez hozzájárul, legyen tudatában annak, hogy vele együtt hasonló módon méltó az elítélésre. Aki ugyanis hallgat, beleegyezésének jelét adja, ahogy Bernát mondja. Ez jogszabály. Ezenfelül az urak kötelesek alattvalóik hibáit javítani, másképp ők is vétkesek.[29]
Példa a fentiekre. Egy ország fejedelme ünnepnapokon gyakran hallgatott prédikációt, annyira, hogy még országos ügyekkel való elfoglaltsága közepette sem mulasztotta el. De prédikáció közben ülve is több ilyen ügyet elintézett. Megkérdezték, miért leli kedvét ilyen ügyek intézésében prédikáció alatt is. Azt felelete, a kíséretében levő nagyszámú szolga és csatlós miatt, hogy ilyen alkalommal módjuk legyen prédikációt hallgatni. Történt pedig, hogy a fejedelem Isten segítségével mindenben sikerre vitte dolgait, s végül boldogan tért meg Krisztushoz, úgy hogy mindenki épült rajta.
Hetedik szabály a megelégedés az alattvalók szolgálatával. Ezért hivatalnokoknak parancsolta Keresztelő János a Szentlélekben: »Senkit se bántsatok, meg ne zsaroljatok, elégedjetek meg béretekkel«[30] Így akik a megállapított szolgálaton felül többet követelnek alattvalóiktól, súlyosan vétkeznek. Ezek ugyanis hasonlók Pilátushoz és azokhoz a katonákhoz, akik fölfeszítették Krisztust, s utána ruháit egymás között kisorsolták. Azok az urak így a szegények többletmunkájából élnek, s Krisztust a szegények személyében keresztre feszítik, amikor kényszerrel többet csikarnak ki tőlük. Példát hoz Helinandus és Vincentius.
Bizonyos ciszterci rendi szerzetes utolsó óráiban látta Szent Benedeket, aki az ő lelkét testéből kivezette, s a választottak sok helyét és a kárhozottak büntetéseit megmutatta neki. Többek között látott valakit, amikor az ördögök megnyúzták és sóval dörzsölték s égő rőzse fölött sütögették. Amikor a szerzetes érdeklődött a kínzások felől, ezt a választ kapta: Hatalmas fejedelem volt ez, kegyetlen alattvalói iránt, s a szegények javait elharácsolta. Ezért, isteni ítélet folytán, így kínozzák a gonosz szellemek. Ó, ti urak, rettegjetek tehát, nehogy ilyen büntetésben részesüljetek!
Harmadszor Krisztus főségének elismeréséről röviden meg kell jegyeznünk, hogy mindenki, mind az urak, mind az úrnők, mind a szolgák és szolgálók, tartoznak elismerni Krisztust mindenek Urának, hogy kiérdemeljék tőle az örök életet. S ezt hét módon kell tenniök, ahogyan az evangélium szerint a százados elismerte Krisztust.
Az első Istenségének imádása. Jeromos szerint a százados okossága abból is kitűnik, hogy a test leple mögött meglátta a rejtőzködő istenséget. Ezért leborulva kérte őt, mondván: »Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Csak szólj, és meggyógyul az én szolgám.«[31] Minden úr és szolga imádja tehát Krisztust!
A második mód: Bízni kell jóakaró kegyességében, mivel Krisztus mindenkinek üdvösségét akarja. Ezért Aranyszájú Szent János szerint a százados, amikor leborult Krisztus előtt és könyörgött hozzá szolgájának meggyógyításáért, nem azt mondta: Jöjj és gyógyítsd meg, hanem csak betegségét adta elő: Uram, szolgám bénán fekszik … s az egészet az isteni jóságra bízta. Ezért mondja Ágoston is: Bízd magad egészen Istenre, vesd alá magad uralmának, mivel ő annyira jóságos, hogy semmit sem enged megtörténni, ami nem használna neked. Ezért légy türelmes a betegségben és a viszontagságokban.
A harmadik mód: Hódoljunk meg az ő hatalma előtt. A százados azt mondotta: Uram, nem vagyok méltó … Aranyszájú Szent János szerint ugyanis tudta, hogy láthatatlan angyalok állnak mellette és szolgálnak neki s minden szavát megvalósítják. Ezért mi is hajoljunk meg Krisztus előtt, nehogy bűneinkkel megsértsük azt, akinek kezében van a sorsunk.
A negyedik mód: Valljuk meg Krisztusban való hitünk valódiságát. Mert a százados hitén csodálkozott Krisztus, amikor megdicsérte őt, mondván: »Nem találtam ekkora hitet Izraelben.«[32] Origenész hozzáfűzi: Figyeld csak, mi az a nagy dolog, amin Isten egyszülött Fia is csodálkozik: arany, gazdagság, országok, fejedelemségek az ő szemében csak árnyak; ezek közül Isten előtt semmi sem csodálatra méltó, sem nagy, sem értékes. Csak a hit! Ezt csodálta elismeréssel és fogadta el Krisztus.
Az ötödik mód: Szívesen kell Krisztusnak szolgálni. Ezt mutatja be a százados, mondván: »Mert én is alárendelt ember vagyok … s ha azt mondom szolgámnak: Tedd ezt – megteszi…«[33] Ezért mondja Ágoston: Nem szolgája Krisztusnak, hanem kigúnyolja és kicsúfolja őt az, aki szolgájának mondja ugyan magát, de ezt a szolgálatot elhanyagolja… Ó, ti mindnyájan, szolgák és urak, tanuljatok meg szolgálni Krisztusnak, akinek valamennyien szolgái vagytok. Ambrus Jákobról írt könyvében mondja: Krisztus uralma alatt értékes a szolgálat és dicsőséges a szabadság. Értékes a szolgálat, mert Krisztus drága vérén szerzette. Dicsőséges a szabadság, melyet sem a vétek szolgasága, sem a bűnök láncai nem korlátoznak.
Ó, tehát keresztény lélek, ha nehéznek érzed a szolgálatot, gondolj az alázatosságra, mert Krisztus, a királyok Királya, megalázta magát érted egészen a kereszthalálig. Ha nehéz a böjt, nézd, őt érted ecettel és epével itatták. Ha nehéz a könnyhullatás, nézd, Krisztus érted gyakran sírt. Ha nehéz a gyónás, nézd a ruháitól megfosztott Krisztust, aki érted kereszten megszégyenítést szenvedett. Ha nehéz az elégtétel bűneidért, nézd Krisztust, aki érted önmagát adta elégtételül.
A hatodik mód: Ismerjük el Krisztust Urunknak, kérjük az ő kegyelmét, hogy legyen hozzánk irgalmas, gyógyítsa meg lelkünket, és üdvözítsen mindörökre. Így tett a százados is, amikor szolgája meggyógyításáért könyörgött.
A hetedik mód: Féljünk az ő szigorú ítéletétől, mely mindannyiunkra vár. »S ezért mondom nektek – mondja az Úr –, sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról...«[34] És hozzáfűzi: »Az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségre. Ott sírás lesz és fogak csikorgatása.« Jaj lesz tehát ott. És jaj az összes rossz szolgáknak testben és lélekben! Jaj lesz az átkozott uraknak, akik a mondottakat nem tartják meg! Jaj az összes bűnösöknek...! Kérjük tehát az Úr Jézust, legyen kegyes és jóságos Urunk, és adjon kegyelmet.
[1] Máté 8, 5.
[2] Máté 8, 9.
[3] 1 Péter 2, 13. és a 2, 18.
[4] Róm 13, 1-2.
[5] Ap Csel 5, 29.
[6] Ef 6, 5.
[7] Jelenések 16, 10.
[8] Ef 6, 5-6.
[9] Zsoltárok 48, 13.
[10] János 8, 34.
[11] Sir 31, 18.
[12] Lukács 11, 41.
[13] Máté 25, 41-42.
[14] Lukács 6, 38.
[15] 2 Kor 6, 4.
[16] Ef 6, 7.
[17] Máté 6, 33.
[18] Máté 22, 39.
[19] Sir 33, 31.
[20] Bölcs 7, 5.
[21] Zsid 9, 27.
[22] Máté 23, 9.
[23] 3 Mózes 19, 13.
[24] Jakab 5, 4.
[25] Sir 34, 27.
[26] 1 Kor 12, 26-27.
[27] Zsoltárok 105, 3.
[28] 1 Tim 5, 8.
[29] Róm 12, 1-8.
[30] Lukács 3, 14.
[31] Máté 8, 8.
[32] Máté 8, 10.
[33] Máté 8, 9.
[34] Máté 8, 11-12.