Temesvári Pelbárt írásai magyarul

Stellarium coronae beatae virginis Mariae

Előszó ››
Mária szépsége (ST V. könyv, III. rész) ››
Mária tudománya (ST VII. könyv, III. r., 2. f.) ››


Sermones Pomerii de sanctis I.
[Pars hiemalis]

András apostol (PH 001) ››
Karácsony (PH 017) ››
Nagypéntek (PH 069) ››
György vitéz (PH 073) ››


Sermones Pomerii de sanctis II.
[Pars aestivalis]

László király kiválósága (PA 015) ››
László király lelki fejlődése (PA 017) ››
Toulouse-i Anjou Lajos (PA 051) ››
István király (PA 052) ››
Imre herceg (PA 092) ››
Árpádházi Szent Erzsébet (PA 098) ››


Sermones Pomerii de tempore I.
[Pars hiemalis]

Előszó ››
Advent (TH 08) ››
Házasság (TH 25) ››
Úr és szolga (TH 29) ››
Kísértés (TH 39) ››
Hiú örömök (TH 46) ››


Sermones Pomerii de tempore II.
[Pars Paschalis]

Húsvétvasárnap (TP 004) ››
Nagyszombat (TP 006) ››
Húsvéthétfő (TP 008) ››
Pünkösd (TP 035) ››


Sermones Pomerii de tempore III.
[Pars aestivalis]

Munka (TA 020) ››
Gazdagság (TA 042) ››


Sermones Pomerii quadragesimales
[de poenitentia]

Bűnbánat (PQ1 016) ››
Nagyböjt (PQ1 017) ››
Nagycsütörtök (PQ1 050) ››


Sermones Pomerii quadragesimales
[de vitiis]

Harag (PQ2 022) ››
Kapzsiság (PQ2 037) ››
Irigység (PQ2 039) ››


Secundus liber Rosarii theologiae

A madarak nemzése (Avis §5-8.) ››
A folyóvizek (Fons et fluvius §1-8.)
A fűszeres és gyógyító fák (Lignum §18-21.) ››
A nyelvek tarkasága (Lingua §1-7.) ››
Méz és viasz (Mel et cera §1-5.) ››
Hegyek és dombok (Montes et colles §1-3.) ››
Ébrenlét és alvás (Vigilia et somnus §1-16.)
A bor tulajdonságai (Vinum §1-6.)




EXEMPLUMOK
(Katona Lajos Elenchusa alapján)

Quadragesimale I. - exemplum 1-66 ››
Quadragesimale II. - exemplum 67-148 ››
De tempore Hiem. - exemplum 149-225 ››
De tempore Pasch. - exemplum 226-270 ››
De tempore Aestiv. - exemplum 271-405 ››



Pünkösd


Első beszéd Pünkösd ünnepére: a Szentlélek küldetése és szeretetre méltó jövetele, megjelenésének történetével együtt
Latin forrás: TP 035, In die Pentecostes, Sermo I., scilicet de Spiritus Sancti missione et adventu amabili cum historia apparitionis

Temesvári Pelbárt válogatott írásai, szerk. V. Kovács Sándor, Bp., 1982, 142-150.
VIDA TIVADAR FORDÍTÁSA


»A Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre.«[1] János evangélista és a mai ünnep evangéliumában.

E szavakat az Úr Jézus, a mi Megváltónk mondta. Rámutat velük Isten irántunk való mérhetetlen szeretetére, hogy mi is megtanuljuk viszontszeretni őt, és így méltók legyünk rá, hogy megkapjuk a Szentlelket. Ezért olvassa fel ma az Egyház a szeretetről szóló evangéliumot. Arról a szeretetről, amelyet a Szentlélek áraszt belénk, mint az Apostol tanúsítja: »A nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.«[2] Magában az evangéliumban Krisztus különösen három olyan dolgot említ, amit meg kell tartanunk, hogy megkapjuk a Szentlelket, akinek nevezetes küldéséért ma az Egyház magasztalja Istent, és ünnepélyesen hálát ad.

Krisztus ugyanis először arra tanít, hogy szeressük Istent. Ezt mondja:»Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk, és benne fogunk lakni.«[3] Más szóval: Aki azt akarja, hogy az egész isteni Szentháromság benne legyen és maradjon, tanulja meg szeretni Istent, és így megkapja az Atyát is, a Fiút is, a Szentlelket is. – Másodszor azt ajánlja, hogy vágyakozzunk a Szentlélek vigasztalására. Ezért nevezi őt Vigasztalónak. S azt mondja róla, hogy megtanít mindenre, azaz mindarra, ami az üdvösségre szükséges, mint ez a címmondatból nyilvánvaló. – Minthogy pedig ugyanaz a Szentlélek, aki láthatóan jött a mai napon Krisztus tanítványaihoz, hozzánk, közönséges keresztényekhez láthatatlanul és titokzatosan jön, ezért Krisztus harmadszor arra tanít minket, hogy mintegy jel által ismerjük fel magunkban a Szentlélek jelenlétét. Mégpedig, ha megtartjuk a krisztusi hitet és parancsokat, és igaz békénk van Istennel, az angyalokkal és az emberekkel. E békének az a lényege, hogy semmi bűnnel se szálljunk szembe Istennel. Éppen ezért tanítja Krisztus Jézus ebben az evangéliumban, hogy tartsuk meg Isten parancsait, és szeressük Krisztus békéjét. »Békességet hagyok rátok...«[4] –úgymond – stb.

És így nyilvánvaló az egész evangéliumi szakasz, amelynek szövegén végighaladok. Ennek alapján ünnepeljük ma a Szentlelket és küldését. E beszédben tehát a címmondat alapján három titkot fejtünk ki.

Az első a szeretetre méltó küldése; hisz ezért mondjuk: a Vigasztaló.

A második a vágyva vágyott eljövetele. Hiszen írva van: a Vigasztaló, akit az Atya küld.

A harmadik csodálatos megjelenése. Ezzel tudniillik tüstént megtanított bennünket mindenre.

Ami a Szentlélek szeretetre méltó küldését illeti, figyeljünk fel arra, hogy Isten csodálatos szeretetet nyilvánít irántunk, midőn kegyességében elküldi a Szentlelket hozzánk. Ezt a szeretet teljességének több jeléből bizonyíthatjuk.

Az első jel az isteni adományé.

A második jel a bensőséges kiárasztásé.

A harmadik a biztos üdvözülésé.

A negyedik a bőséges ajándékozásé.

Az első jelet az isteni adományénak nevezzük. Bármikor küldi ugyanis a Szentlelket, Isten mindig önmagát adja az embernek a legnagyobb irgalommal és szeretettel. Ezért mondja Ágoston: Nagy a mi Istenünk irgalma, hiszen adományokat adott az embereknek. De milyen adományokat? A Szentlelket. Saját magával egyenlő adományt ad, mert ajándéka a Szentlélek. Márpedig az egy Isten az egész Háromság: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. E tekintélyi érv alapján világos, hogy maga Isten szeretetből jön hozzánk, amikor eljön a Szentlélek.

Kérdezhetjük itt azonban, hogyan mondható a Szentlélekről, hogy küldetik vagy érkezik, bár mint igaz Isten mindenütt teljesen jelen van a Bölcsesség könyvének ama mondata szerint: »Az Úrnak Lelke betölti a földkerekséget«[5] stb. Válaszunk a hittudósoknak először a következő. Istennel kapcsolatban, mivel mindenütt jelenlevő, nem mondjuk azt, hogy valahová megérkezett helyváltoztatás útján, vagy hogy egyik helyről a másikra küldetik, hanem csupán a teremtményben létrehozott új hatás vagy működés értelmében: mint ez általánosan elfogadott hittudományos szabály. Ennélfogva, ha azt mondjuk, hogy Isten Fia küldetve jött e világra, úgy kell ezt értenünk, hogy új módon kezdett létezni a világban, vagy működni a teremtésben, s e módon azelőtt nem volt így a világban; vagyis a test felvétele, szenvedése és megváltásunk elvégzése által. Így van ez a Szentlélekkel is: amikor megtermékenyíti az emberi szívet, azt mondjuk, eljött hozzá, mert bizonyítja, hogy új módon van ott, tudniillik megtisztítja a bűnöktől. Példáját látjuk ennek abban, hogy a nap világossága széjjelárad az egész világra. Tegyük fel, hogy valakinek gyolcsdarabot tettek a szemére. Az ilyen ember szemébe a nap világa akkor kezd küldetni vagy szétáradni és benne lenni, amikor a gyolcsdarabkát eltávolítják a szeméről. Ezen eltávolítás révén tehát annak az embernek a szeme újra befogadja a nap világosságát, amelyet azelőtt be nem fogadott. Ugyanígy a Szentlélekről azt mondjuk, hogy eljön, amikor elkezdi a kegyelem fényével megvilágosítani a szívnek lelki szemét, amely előbb a bűn sötétségében volt. Megmutatkozott ez Pál esetében. Miután a keresztségben megkapta a Szentlelket, valami pikkelyféle esett le a szeméről, ami eltakarta a szemét, s így nyerte vissza a látását.

Íme, Isten szeretete, aki a Szentlélek által önmagát ajándékozza nekünk, megvilágosítja elménket. Ha valaki ugyanis megölte volna apját és anyját, s emiatt őt igazságos ítélettel szeme világától való megfosztásra és halálra ítélték volna, nagy szeretet és kegyelet lenne, ha visszaadnád az ilyen embernek a szemét és életét, amennyiben megtehetnéd. Így tesz velünk Isten, amikor a kegyelem fényét és életét adja nekünk ellenségeinek, akik bűneinkkel megöltük Istent, amennyire tőlünk tellett.

A második jelet a bensőséges kiárasztás jelének nevezzük, mert amikor az ember megkapja a Szentlelket s az ő kegyelmét, maga a Szentlélek árad ki saját személyében a szív bensejében.

A hittudósok körében ugyanis kérdés tárgyát alkotja, vajon az emberek a Szentlelket csak hatásában kapják meg, valamilyen kegyelmi adományában, vagy saját személyében, aki lényege szerint működik bennük belsőleg. A válasz a tudósok szerint általában, különösen pedig Richárd és Bonaventura szerint, hogy saját személyében adatik és jön a szívünkbe, ahol lényege szerint létezik, lakozik és működik.

Ez pedig nyilvánvaló először is a tekintélyi érv alapján. Ágoston ezt mondja: Nem kell kételkednünk abban, hogy ugyanaz a Szentlélek, akit megkaptak az apostolok pünkösd napján, mondom, ugyanőt kapják meg az emberek. Majd tovább: Mekkora tehát Isten, Krisztus tudniillik, aki Istent adja. Eddig az idézet. A Mester ugyanott hozzáfűzi, hogy Ambrosiaster világosan bizonyítja, miszerint maga a Szentlélek, aki Isten, az isteni Szentháromság harmadik személye, árad ki lelkeinkbe és száll belénk. Ugyanazt a Lelket nyerték el az apostolok és a próféták. És lejjebb: Ki kételkednék benne, hogy isteni az, ami egyszerre többekbe árad? Ó, melyik király teszi meg, hogy saját magát adja, amikor ajándékokat ad?! Ám Isten így tesz merő szeretetből! – Másodszor Bonaventura és Richárd okfejtése alapján. Arra a kérdésre, miért a Szentlélek az első szeretet, azt írják, hogy Isten irántunk való szeretetből adja valamennyi ingyenes ajándékát, nevezetesen a hitet, a szeretetet, a kegyelmet és ehhez hasonlókat. Csakhogy Isten, aki a legtökéletesebb ajándékozó, nem adja azt, ami későbbi, a korábbi nélkül. Világos tehát, hogy csakis a Szentlélekkel együtt adja ingyenes ajándékait. – Ugyane dologgal kapcsolatban harmadszor tegyük fel a következő példát. Amint az élet vagy a megéledés a lélektől való, és nem létezik élet a test számára, csak ha valóságosan belé árad az éltető lélek, ugyanígy van az előadott dologgal. – Továbbá, ha valaki aranyforintot ad valakinek, ez nem történhet másképpen, csak ha aranyat is ad.

Ó, ember! Vedd észre Isten szeretetét, aki nemcsak kívülről leheli beléd szeretetét, amint az arany s más effélék esetében látjuk, amelyek kívülről vonzzák a szívet, de nem elégítik ki a lelket; vagy a nap is, kívülről sugározva ránk megmelegíti a testet, de nem a lelket, így hatva ránk. Isten azonban úgy szeret bennünket, hogy önmaga által lép be a lelkünkbe, isteni szeretetével felizzítja, és önmagába alakítja át. Ennek alapján fontold meg ezen szeretetét! Ugye, nagy dolog lenne, ha Isten az egész napot vagy a csillagokat árasztaná a bensődbe, úgyhogy mindenki számára csodálatosan fényes lennél? Ám ennél is nagyobb dolog lenne, ha angyalát küldené el, hogy benned lakozzék, és megtegye mindazt, amit tesz vagy megtehet, tudniillik az ég mozgatását s a föld megrendítését. Bizonnyal sokkal több mindennél, hogy a mindenség Istene eljön a szívedbe, a lelkedet élteti, kedvessé teszi, aztán pedig örökre megdicsőíti.

A harmadik jele annak, hogy Isten szeret minket, amikor elküldi a Szentlelket, a biztos üdvözülésé. Nincsen ugyanis Istennek még egy olyan biztos és üdvöt hozó ajándéka, mint az, hogy ingyenes ajándékul nyújtja az embernek a Szentlelket.

Ezt így bizonyítjuk. Azt látjuk e világon, hogy némelyek sok földi jót kapnak Istentől, s ez nem biztonságos számukra, mert a rossz emberek is bővelkednek azokban. Sőt, veszélyes azok számára, akik visszaélnek amajavakkal! Továbbá a hit alapján látjuk azt, hogy az Atyaisten szeretetből adta nekünk egyszülött Fiát megváltónkul. Ám ehhez az ajándékhoz is hozzávegyülfélelmünk attól az ítélettől, amelyet majd Krisztus tart a gonoszok ellen. Végül harmadszor azt látjuk, hogy Krisztus az oltáriszentségben egészen odaadta magát nekünk az örök élet elnyerése végett. Csakhogy ennek is megvan a velejáró félelme, hogy tudniillik méltatlanul veszi valaki. »Mert aki méltatlanul eszi, vétkezik Krisztus teste és vére ellen.«[6] Viszont minden félelem nélküli, nagyon biztos dolog, ha ingyenes ajándék árad belénk, és megkapjuk a Szentlelket! Márpedig mindig így kapjuk a Szentlelket megszentelésünkre, mint ez nyilvánvaló a Mester kijelentéséből: S következésképpen az, hogy mindig így velünk van a Szentlélek, üdvösségünkre szolgál. És Istennek legnagyobb szeretete nyilvánul meg abban, hogy ennyire biztonságos adományt ad nekünk, méltatlanoknak.

A negyedik jel a bőséges ajándékozásé. Amikor ugyanis valamely úr vagy király nagylelkűségéből sok és nagy ajándékot ad, azt mondjuk róla, hogy kegyes és szeretetteljes. Így az irgalmas Istent, aki a Szentlelket adja, ami a legfőbb jó és sok mindenre hasznos, a lehető legjobban szerető Istennek mondjuk. Abból tudjuk, hogy Istenben élünk, Isten meg bennünk, tudniillik a szeretet és a kegyelem által, hogy a Szentlélekből adott nekünk.[7] Az, hogy Isten mennyire bőségesen és nagylelkűen adja a Szentlelket, kiviláglik abból, hogy nem tagadja meg senkitől sem, aki akarja, és megteszi, ami tőle telik. Viszont amennyire rajta múlik, kész megadni mindenkinek, aki be akarja fogadni. Ezért mondja Ciprián: Amint a nap egyenlőképpen kezdődik mindenki számára, és ahogyan a napfény mindenkire ugyanazon világosságot árasztja: ugyanúgy árad mindenkibe a Szentlélek. Épp ezért, ha valaki nem nyit ablakot e világosságnak, a saját hibájából van sötétben, azaz a bűnök sötétségében.

Ó, bűnös! Ismerd el Isten szeretetét, és tarts bűnbánatot, hogy megkapjad a Szentlelket, és el ne pusztulj!

Ami a második titkot illeti, a Szentlélek vágyva vágyott eljöveteléről, azaz jövetelének gyakoriságáról azt kell megjegyeznünk, hogy szerfölött vágyódnunk kell a Szentlélek gyakori jövetelére, mert – mint Bernát mondja beszédében – a Szentlélek az üdvösség záloga, s aki nélkülözi őt, nem nyeri el az üdvösséget a Rómaiakhoz írt levél ama mondata szerint: »Akiben nem lakik Krisztus Lelke, az nem az övé.«[8] Hiszen éppen amiatt nevezik őt Szent Léleknek, mert nélküle senki sem lesz szentté. Ezért aztán az Egyház gyakran kérleli őt: Jöjj, Szentlélek Úristen!

Itt azonban felvetődik a kérdés, mikor és milyen emberekhez kell gyakran jönnie s ellátogatnia a Szentléleknek. Gilbertus erre azt feleli, hogy nem létezhet biztos részleges szabály a Szentlélek jövetelének felismerésére, mert nem tartozik ránk ennek ismerete, sem a mi iparkodásunkra, hanem a kegyelemre. Épp ezért mindenkor és mindenkinek, bármilyen rangú legyen, folytonosan vágyakozva kell készülnie jövetelére. Hiszen – mint Anzelm mondja: A Szentlelket vágyódva keressük, és szeretve találjuk meg. Mindazonáltal jegyezzünk meg négy ezzel kapcsolatos szabályt!

Az első szabály a bűnösökre vonatkozik.

A második a bűnbánókra.

A harmadik valamennyi szentségre.

A negyedik azokra, akik szeretetben élnek.

Az első szabály a bűnösökre vonatkozik: Bárki emberfia, amíg megmarad a bűnben, elidegenedett a Szentlélektől. Nyilvánvaló az oka, mint ugyanis Ágoston mondja: A szeretet, aki Isten, nevezetesen a Szentlélek, és a halálos bűn egymással ellenkeznek. Ezért nem jön a Szentlélek a bűnös emberbe mindaddig, amíg meg nem tér bűnbánatra és kegyelemre. »Gonosz szándékú lélekbe nem tér be a bölcsesség Lelke, és nem veszlakást olyan testben, amely a bűnnek szolgál.«[9] Ennélfogva egyetlen hitetlen sem kapja meg a Szentlelket, egyetlen eretnek sem, sőt, egyetlen olyan keresztény sem, aki halálos bűnben van, kivéve, ha az ilyenek megtérnek Krisztushoz. S minél tovább marad valaki a bűnben, annál inkább távolodik el a Szentlélektől!

A második szabály a bűnbánókra vonatkozik: Bármikor és valahányszor a bűnös valóban bánkódik, akkor és annyiszor jön hozzá a Szentlélek. Viszont amikor visszaesik a halálos bűnbe, a Szentlelket csakhamar kiűzi. Indokolás: A bűnbánóknak mindig megbocsáttatnak bűneik, valahányszor valaki igazán megbánja azokat – mint ez Ezekiel könyvéből világos. »Bármely órában sóhajt fel a bűnös, nem emlékezem többé elkövetett gonoszságaira.«[10] Ám a bűnbocsánat nem mehet végbe másképpen, mint csupán a Szentlélek által. Ennek alapján mondja Ágoston: A Szentlélek egyedül az Anyaszentegyházon belül végzi a bűnök bocsánatát, mégpedig úgy, hogy a gonoszokat megfutamítja, és a jókat összegyűjti. Tehát... stb.

A harmadik szabály a szentségekre vonatkozik. E szerint a hívek közül bárki veszi fel méltóan valamelyik szentséget, a Szentlelket kapja meg. Amikor valakit megkeresztelnek, megbérmálnak, vagy méltó módon veszi fel az egyházi rend szentségét, illetve járul az oltáriszentséghez, a szent kenet vagy a házasság szentségéhez... stb. Ellenkező az eset, ha valaki méltatlanul venné fel valamelyik szentséget. Ezért mondja Ágoston: Minden szentség kárára van azoknak, akik méltatlanul kezelik, s következésképpen azoknak is, akik méltatlanul veszik magukhoz; viszont a javára válnak azoknak, akik az előbbiek által méltó módon veszik fel, mert a szentségek magukban foglalják a Szentlelket, akit jeleznek, s így adják meg a kegyelmet – mint ez a negyedik szabálynál nyilvánvaló.

A negyedik szabály azokról szól, akik megkapták az ingyenes szeretetet. Eszerint mindaz, aki igaz szeretettel szereti Istent a parancsok megtartása által, önmagában bírja a Szentlelket. Az indokolása Dénes szerint: A teremtetlen szeretet, vagyis a Szentlélek nemzi az emberben a teremtett szeretetet, azaz megteszi, hogy az ember ingyenesen szeresse Istent. Ennek alapján mondja Bernát az Úr vacsorájáról szóló beszédében: Ó, szeretet boldog erénye, amely az embert Isten hajlékává teszi, »mert aki a szeretetben kitart, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad«[11] . Ugyanő mondja: Ó, Isten szeretője, mit vélsz szeretetednek jutalmáról? Mi rossz árthat neked, vagy milyen jó hiányozhat, midőn az szeret, aki a semmiből teremtett? Ó, szerfölött szerencsés és kimondhatatlanul boldog az, akit a jóságos Atya és mindenható Isten szeret. Mert van-e nagyobb szerencse, van-e nagyobb boldogság annál, hogy az szeret, aki a paradicsom Ura, akinek hatalma van élet és halál felett, aki megmentheti azokat, akik szeretik, de elítélheti azokat, akik nem szeretik a zsoltáros szava szerint: »Megőriz az Úr mindenkit, aki szereti, de a gonoszokat megsemmisíti.«[12]

Ó, bűnös, tarts bűnbánatot, és tartsd meg a parancsokat!

A harmadik titokkal kapcsolatban, amely a Szentlélek csodálatos megjelenésével foglalkozik – ez főleg ma történt a tanítványok részére –, jegyezzük meg, hogy a Szentléleknek mai megjelenése különösen négy szempontból volt csodálatos.

Mégpedig először azért, mert az égből hirtelenül jövő hang kíséretében történt, mint az Apostolok Cselekedeteinek könyve írja: »Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvészközeledett volna.«[13] Itt figyeljük meg, hogy a Szentlélek sokszor jelent meg, de mindig valaminő hangnak kíséretében látható jellel. Kétszer jelent meg ugyanis Krisztus felett, tudniillik a keresztség és a színeváltozás alkalmával, s mindkét alkalommal hang hallatszott, amely ezt mondta: »Ez az én szeretett Fiam... s.í.t.«[14] Továbbá a tanítványok felett is két ízben jelent meg, nevezetesen amikor feltámadása után Krisztus rájuk lehelt, és hallható hangon mondta nekik: »Vegyétek a Szentlelket. Akinek... stb.«[15] És ma is hirtelenül hangzúgás hallatszott az égből. – Vajon miért jelent meg mindig hang kíséretében? Azt kell mondanunk, hogy a bűnösök megfélemlítésére, hogy magához térítse őket, s így kiűzze az ördögöt szíveikből. Amint ugyanis Isten rettenetes égzengés kíséretében adta a régi törvényt, úgy az újat isa Szentlélek által hangzúgás kíséretében adta, hogy megfélemlítse a megátalkodott bűnösöket, mint a hittudósok feltételezik.[16]

Ennek tisztázása végett követjük magát a történetet a Szentírás és a hittudósok állításai alapján. Krisztus ugyanis, megígérve a Szentlelket, felment a mennybe. Ezután a tanítványok visszatértek Jeruzsálembe, s ott abban a teremben maradtak, ahol a húsvéti bárány vacsoráját elköltötték Krisztussal – mint Lyra mondja Márk tizennegyedik fejezetéhez fűzött kommentárjában. Mivel pedig nem tudták, hogy pontosan melyik napon küldi majd el nekik Krisztus a megígért Szentlelket, imádkoztak és gyakran beszélgettek erről Szűz Máriával, Krisztus édesanyjával. Valenciai Vince ezzel kapcsolatban folytatólag azt mondja, hogy a második és a harmadik napot is megvárván, végül a mennybemenetel nyolcadába eső vasárnapon egyesek ezt mondták: Ma kell jönnie a Szentléleknek, mert ez az a nap, amikor Isten teremteni kezdte a világot, ezért e napon is fogja újjáteremteni a Szentlélek által. Miután ez a nap is eltelt, csodálkoztak, hogy nem jött el. Így a következő napon, azaz hétfőn némelyek ezt mondták: Ma kell jönnie, mert hétfőn, a második napon teremtette Isten az égboltozatot, és választotta el a vizeket a vizektől, amivel azt jelezte, hogy széjjelválnak a jó és mennyei emberek a rosszaktól és földiesektől. Kedden, a harmadik napon ezt mondták: Isten ma teremtette a földeken a növényeket és a gyümölcsöket, tehát ma fog jönni. Szerdán, a negyedik napon így vélekedtek: Ma teremtett Isten két nagy világító testet az égen, tehát... stb. Csütörtökön, az ötödik napon így beszéltek: Ma ment fel a mennybe, tehát ma fog eljönni, és aztán szomorkodtak. Pénteken, a hatodik napon ezt mondták: Ma szenvedett, tehát... stb. Szombaton ugyancsak találgatták: Ma van a zsidók pünkösdje, tehát... stb.

Miután e napok elmúltak, vasárnap összejöttek Szűz Mária jelenlétében, és sírva kérték, hogy imádkozzék értük. Ekkor a Boldogságos Szűz bátorította őket: Jó reménységgel legyetek – úgymond – Fiam ígéretével kapcsolatban, hogy teljesíteni fogja. Könyörögjünk hát mindnyájan együtt! S amikor a harmadik órában a Szűzzel együtt imádkoztak mondván: Jöjj Szentlélek Úristen, töltsd el híveid szívét stb. – egyszerre hangzúgás támadt az égből, mint a mennydörgés. Egész Jeruzsálem meghallva e hangot megdöbbent, az emberek összecsődültek, s odajöttek ama házhoz, hogy lássák, mi az. A farizeusok és a papok azonban látva, hogy füst veszi körül azt a házat, azt mondják, villámcsapás sújtotta őket, amiért Krisztus tanítványai.

Mindamellett másodszor a Szentlélek azért jelent meg a tanítványoknak csodálatos jellel, hogy az említett hangzúgás megtörténtével, heves szélvész kíséretében ne rémítse őket, hanem vigasztalja. S íme, betöltötte az egész házat, tudniillik szokatlan világossággal – Lyra szerint.[17] Az emberek csoportja pedig mintegy 120 főnyi volt, azaz valamicskével kevesebb. Testi szemükkel látták a fejük fölött, a ház felső részében, a téglák alatt a tűzszínű fényt, mintha a nap tüzes és sugárzó korongja lenne. S íme, az a fény szétszóródott tüzes nyelvek módjára és alakjában, és így ereszkedett alá az egyes emberek fejére – mint ez az Apostolok Cselekedetei könyvének alapján és a Mester szerint a történetben nyilvánvaló.[18]

Ámde miért történt mindez? A hittudósok azt felelik, a Szentlélek avégett jelent meg szétoszlott nyelvek alakjában, hogy rámutasson, a tanítványok megkapják majd az összeskülönféle nyelvek adományát, amelyeken majd prédikálni fognak a világon szétoszlott nemzeteknek. Továbbá ezzel egyidejűleg tüzes nyelvek alakjában jelent meg megmutatva, hogy a hit tüzes szavaival kell szólniok, s ezekkel Krisztus szeretetére gyújtják az egész világot. Az efféle jelentésekről bővebben beszélünk majd másutt.

Harmadszor a Szentlélek akkor csodálatos módon jelent meg. Mindnyájukat eltöltötte ugyanis a Szentlélek kegyelme, és mind elkezdtek különféle nyelveken beszélni, prófétálni és Istent magasztalni. Az, hogy ily egyszerű emberek, akik azelőtt még a betűket sem ismerték jól, hirtelenül ilyesmit és ily módon tudtak tenni, egyedül Isten hatalmának műve volt.

Negyedszer csodálatos ajándékban jelent meg, amennyiben a Szentlélek akkor csodálatos ajándékokat adott a tanítványoknak. Nevezetesen: Először, mert úgy megerősítette az apostolokat, hogy soha súlyos bűnt el ne kövessenek. Másodszor, hogy kioktatta őket minden nyelvre és tudományra s mindenre, ami szükséges az üdvösségre. Harmadszor, hogy megadta nekik a csodatevés hatalmát. Negyedszer, hogy igehirdetésükre megtérítette az egész világot. Ötödször, hogy kitartást nyújtott nekik a halál és minden kínzás elviselésére a hitért.

Az Apostolok Cselekedeteiben a fent említett történet folytatásában azt olvassuk, hogy akkoriban Jeruzsálemben vallásos emberek tartózkodtak minden nemzetből, tudniillik azok, akik a pünkösd ünnepe miatt jöttek össze – mint ez Lyra kommentárjából nyilvánvaló.[19] Miután pedig felhangzott e hang, azaz a heves szélvihar hangja, az apostoloké, akik nagy szóval dicsérték Istent, és a tanítványoké, akik korábban félelmükben nem mertek megszólalni, összeverődött a sokaság, és nagy volt a megdöbbenése, azaz megrökönyödve csodálkozott, hogy mindegyikük a saját nyelvén hallotta őket, amint beszélnek, mert sohasem volt azelőtt látható vagy hallható ilyen csoda. Mások azonban, mégpedig a papok és a farizeusok közül kigúnyolták őket mondván: Teleitták magukat musttal. Péter pedig előállt, és bátran, emelt hangon ezt mondta: Zsidó férfiak! Nem részegek ezek, amint vélitek, hisz a napnak még csak a harmadik órájában vagyunk, hanem ez az, amiről Jóel próféta szólt: Az utolsó napokban – mondja az Úr – kiárasztom Lelkemet minden emberre, vagyis zsidókra és pogányokra különbségtétel nélkül.[20] Fiaitok és leányaitok jövendölni fognak, és csodákat teszek fenn az égben, és lenn a földön. Végül Péter hozzáteszi: A názáreti Jézust, akit Isten igazolt előttetek hatalmas csodákkal és jelekkel – mint tudjátok –, keresztre feszítve megöltétek. Isten azonban feltámasztotta őt, ennek mi tanúi vagyunk. Miután Isten jobbja fölemelte, kiárasztotta az Atyától e Szentlelket, akit láttok és hallotok.

Ezeket és más ilyesmit hallván szíven találva ezt kérdezték: Mit tegyünk hát, emberek, testvérek? Péter válaszolt: Tartsatok bűnbánatot, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében, így megkapjátok a Szentlelket. Aznap mintegy háromezren csatlakoztak hozzájuk. Végül ugyanazon a napon kilenc órakor Péter és János fölmentek a templomba, meggyógyítottak egy bénán született embert, és erre mintegy ötezren lettek hivővé.[21] A papok tehát üldözőket mozgósítottak ellenük. Ők pedig megvesszőzve is örültek, nem féltek Krisztusért sem a kínoktól, sem a haláltól, kitartóan hirdették az igét mindenütt, és így, nagy csodákat művelve Krisztus hitére térítették a világot.

Kérjük tehát Krisztus Jézust, adja meg nekünk a Szentlelket, akinek révén megkaphatjuk az örök életet!


 



[1] János 14, 26.

[2] Róm 5, 5.

[3] János 14, 23.

[4] János 14, 27.

[5] Bölcs 1, 7.

[6] 1 Kor 11, 27.

[7] 1 János 4, 13.

[8] Róm 8, 10.

[9] Bölcs 1, 4.

[10] Ezekiel 18, 22.

[11] János 4, 16.

[12] Zsoltárok 144, 20.

[13] Ap Csel 2, 2.

[14] Máté 3, 17. és Máté 17, 5.

[16] 2 Mózes 19, 16. skk.

[17] Ap Csel 1, 15.

[18] Ap Csel 2, 3.

[19] Ap Csel 2, 5. ssk.

[20] Jóel 2, 28-29.

[21] Ap Csel 3, 1-8.