Pünkösd
Első beszéd Pünkösd ünnepére: a Szentlélek küldetése és szeretetre méltó jövetele, megjelenésének történetével együtt
Latin forrás: TP 035, In die Pentecostes, Sermo I., scilicet de Spiritus Sancti missione et adventu amabili cum historia apparitionis
Temesvári Pelbárt válogatott írásai, szerk. V. Kovács Sándor, Bp., 1982, 142-150.
VIDA TIVADAR FORDÍTÁSA
»A Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre.«[1] János evangélista és a mai ünnep evangéliumában.
E szavakat az Úr Jézus, a mi Megváltónk mondta. Rámutat velük Isten irántunk való mérhetetlen szeretetére, hogy mi is megtanuljuk viszontszeretni őt, és így méltók legyünk rá, hogy megkapjuk a Szentlelket. Ezért olvassa fel ma az Egyház a szeretetről szóló evangéliumot. Arról a szeretetről, amelyet a Szentlélek áraszt belénk, mint az Apostol tanúsítja: »A nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.«[2] Magában az evangéliumban Krisztus különösen három olyan dolgot említ, amit meg kell tartanunk, hogy megkapjuk a Szentlelket, akinek nevezetes küldéséért ma az Egyház magasztalja Istent, és ünnepélyesen hálát ad.
Krisztus ugyanis először arra tanít, hogy szeressük Istent. Ezt mondja:»Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk, és benne fogunk lakni.«[3] Más szóval: Aki azt akarja, hogy az egész isteni Szentháromság benne legyen és maradjon, tanulja meg szeretni Istent, és így megkapja az Atyát is, a Fiút is, a Szentlelket is. – Másodszor azt ajánlja, hogy vágyakozzunk a Szentlélek vigasztalására. Ezért nevezi őt Vigasztalónak. S azt mondja róla, hogy megtanít mindenre, azaz mindarra, ami az üdvösségre szükséges, mint ez a címmondatból nyilvánvaló. – Minthogy pedig ugyanaz a Szentlélek, aki láthatóan jött a mai napon Krisztus tanítványaihoz, hozzánk, közönséges keresztényekhez láthatatlanul és titokzatosan jön, ezért Krisztus harmadszor arra tanít minket, hogy mintegy jel által ismerjük fel magunkban a Szentlélek jelenlétét. Mégpedig, ha megtartjuk a krisztusi hitet és parancsokat, és igaz békénk van Istennel, az angyalokkal és az emberekkel. E békének az a lényege, hogy semmi bűnnel se szálljunk szembe Istennel. Éppen ezért tanítja Krisztus Jézus ebben az evangéliumban, hogy tartsuk meg Isten parancsait, és szeressük Krisztus békéjét. »Békességet hagyok rátok...«[4] –úgymond – stb.
És így nyilvánvaló az egész evangéliumi szakasz, amelynek szövegén végighaladok. Ennek alapján ünnepeljük ma a Szentlelket és küldését. E beszédben tehát a címmondat alapján három titkot fejtünk ki.
Az első a szeretetre méltó küldése; hisz ezért mondjuk: a Vigasztaló.
A második a vágyva vágyott eljövetele. Hiszen írva van: a Vigasztaló, akit az Atya küld.
A harmadik csodálatos megjelenése. Ezzel tudniillik tüstént megtanított bennünket mindenre.
Ami a Szentlélek szeretetre méltó küldését illeti, figyeljünk fel arra, hogy Isten csodálatos szeretetet nyilvánít irántunk, midőn kegyességében elküldi a Szentlelket hozzánk. Ezt a szeretet teljességének több jeléből bizonyíthatjuk.
Az első jel az isteni adományé.
A második jel a bensőséges kiárasztásé.
A harmadik a biztos üdvözülésé.
A negyedik a bőséges ajándékozásé.
Az első jelet az isteni adományénak nevezzük. Bármikor küldi ugyanis a Szentlelket, Isten mindig önmagát adja az embernek a legnagyobb irgalommal és szeretettel. Ezért mondja Ágoston: Nagy a mi Istenünk irgalma, hiszen adományokat adott az embereknek. De milyen adományokat? A Szentlelket. Saját magával egyenlő adományt ad, mert ajándéka a Szentlélek. Márpedig az egy Isten az egész Háromság: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. E tekintélyi érv alapján világos, hogy maga Isten szeretetből jön hozzánk, amikor eljön a Szentlélek.
Kérdezhetjük itt azonban, hogyan mondható a Szentlélekről, hogy küldetik vagy érkezik, bár mint igaz Isten mindenütt teljesen jelen van a Bölcsesség könyvének ama mondata szerint: »Az Úrnak Lelke betölti a földkerekséget«[5] stb. Válaszunk a hittudósoknak először a következő. Istennel kapcsolatban, mivel mindenütt jelenlevő, nem mondjuk azt, hogy valahová megérkezett helyváltoztatás útján, vagy hogy egyik helyről a másikra küldetik, hanem csupán a teremtményben létrehozott új hatás vagy működés értelmében: mint ez általánosan elfogadott hittudományos szabály. Ennélfogva, ha azt mondjuk, hogy Isten Fia küldetve jött e világra, úgy kell ezt értenünk, hogy új módon kezdett létezni a világban, vagy működni a teremtésben, s e módon azelőtt nem volt így a világban; vagyis a test felvétele, szenvedése és megváltásunk elvégzése által. Így van ez a Szentlélekkel is: amikor megtermékenyíti az emberi szívet, azt mondjuk, eljött hozzá, mert bizonyítja, hogy új módon van ott, tudniillik megtisztítja a bűnöktől. Példáját látjuk ennek abban, hogy a nap világossága széjjelárad az egész világra. Tegyük fel, hogy valakinek gyolcsdarabot tettek a szemére. Az ilyen ember szemébe a nap világa akkor kezd küldetni vagy szétáradni és benne lenni, amikor a gyolcsdarabkát eltávolítják a szeméről. Ezen eltávolítás révén tehát annak az embernek a szeme újra befogadja a nap világosságát, amelyet azelőtt be nem fogadott. Ugyanígy a Szentlélekről azt mondjuk, hogy eljön, amikor elkezdi a kegyelem fényével megvilágosítani a szívnek lelki szemét, amely előbb a bűn sötétségében volt. Megmutatkozott ez Pál esetében. Miután a keresztségben megkapta a Szentlelket, valami pikkelyféle esett le a szeméről, ami eltakarta a szemét, s így nyerte vissza a látását.
Íme, Isten szeretete, aki a Szentlélek által önmagát ajándékozza nekünk, megvilágosítja elménket. Ha valaki ugyanis megölte volna apját és anyját, s emiatt őt igazságos ítélettel szeme világától való megfosztásra és halálra ítélték volna, nagy szeretet és kegyelet lenne, ha visszaadnád az ilyen embernek a szemét és életét, amennyiben megtehetnéd. Így tesz velünk Isten, amikor a kegyelem fényét és életét adja nekünk ellenségeinek, akik bűneinkkel megöltük Istent, amennyire tőlünk tellett.
A második jelet a bensőséges kiárasztás jelének nevezzük, mert amikor az ember megkapja a Szentlelket s az ő kegyelmét, maga a Szentlélek árad ki saját személyében a szív bensejében.
A hittudósok körében ugyanis kérdés tárgyát alkotja, vajon az emberek a Szentlelket csak hatásában kapják meg, valamilyen kegyelmi adományában, vagy saját személyében, aki lényege szerint működik bennük belsőleg. A válasz a tudósok szerint általában, különösen pedig Richárd és Bonaventura szerint, hogy saját személyében adatik és jön a szívünkbe, ahol lényege szerint létezik, lakozik és működik.
Ez pedig nyilvánvaló először is a tekintélyi érv alapján. Ágoston ezt mondja: Nem kell kételkednünk abban, hogy ugyanaz a Szentlélek, akit megkaptak az apostolok pünkösd napján, mondom, ugyanőt kapják meg az emberek. Majd tovább: Mekkora tehát Isten, Krisztus tudniillik, aki Istent adja. Eddig az idézet. A Mester ugyanott hozzáfűzi, hogy Ambrosiaster világosan bizonyítja, miszerint maga a Szentlélek, aki Isten, az isteni Szentháromság harmadik személye, árad ki lelkeinkbe és száll belénk. Ugyanazt a Lelket nyerték el az apostolok és a próféták. És lejjebb: Ki kételkednék benne, hogy isteni az, ami egyszerre többekbe árad? Ó, melyik király teszi meg, hogy saját magát adja, amikor ajándékokat ad?! Ám Isten így tesz merő szeretetből! – Másodszor Bonaventura és Richárd okfejtése alapján. Arra a kérdésre, miért a Szentlélek az első szeretet, azt írják, hogy Isten irántunk való szeretetből adja valamennyi ingyenes ajándékát, nevezetesen a hitet, a szeretetet, a kegyelmet és ehhez hasonlókat. Csakhogy Isten, aki a legtökéletesebb ajándékozó, nem adja azt, ami későbbi, a korábbi nélkül. Világos tehát, hogy csakis a Szentlélekkel együtt adja ingyenes ajándékait. – Ugyane dologgal kapcsolatban harmadszor tegyük fel a következő példát. Amint az élet vagy a megéledés a lélektől való, és nem létezik élet a test számára, csak ha valóságosan belé árad az éltető lélek, ugyanígy van az előadott dologgal. – Továbbá, ha valaki aranyforintot ad valakinek, ez nem történhet másképpen, csak ha aranyat is ad.
Ó, ember! Vedd észre Isten szeretetét, aki nemcsak kívülről leheli beléd szeretetét, amint az arany s más effélék esetében látjuk, amelyek kívülről vonzzák a szívet, de nem elégítik ki a lelket; vagy a nap is, kívülről sugározva ránk megmelegíti a testet, de nem a lelket, így hatva ránk. Isten azonban úgy szeret bennünket, hogy önmaga által lép be a lelkünkbe, isteni szeretetével felizzítja, és önmagába alakítja át. Ennek alapján fontold meg ezen szeretetét! Ugye, nagy dolog lenne, ha Isten az egész napot vagy a csillagokat árasztaná a bensődbe, úgyhogy mindenki számára csodálatosan fényes lennél? Ám ennél is nagyobb dolog lenne, ha angyalát küldené el, hogy benned lakozzék, és megtegye mindazt, amit tesz vagy megtehet, tudniillik az ég mozgatását s a föld megrendítését. Bizonnyal sokkal több mindennél, hogy a mindenség Istene eljön a szívedbe, a lelkedet élteti, kedvessé teszi, aztán pedig örökre megdicsőíti.
A harmadik jele annak, hogy Isten szeret minket, amikor elküldi a Szentlelket, a biztos üdvözülésé. Nincsen ugyanis Istennek még egy olyan biztos és üdvöt hozó ajándéka, mint az, hogy ingyenes ajándékul nyújtja az embernek a Szentlelket.
Ezt így bizonyítjuk. Azt látjuk e világon, hogy némelyek sok földi jót kapnak Istentől, s ez nem biztonságos számukra, mert a rossz emberek is bővelkednek azokban. Sőt, veszélyes azok számára, akik visszaélnek amajavakkal! Továbbá a hit alapján látjuk azt, hogy az Atyaisten szeretetből adta nekünk egyszülött Fiát megváltónkul. Ám ehhez az ajándékhoz is hozzávegyülfélelmünk attól az ítélettől, amelyet majd Krisztus tart a gonoszok ellen. Végül harmadszor azt látjuk, hogy Krisztus az oltáriszentségben egészen odaadta magát nekünk az örök élet elnyerése végett. Csakhogy ennek is megvan a velejáró félelme, hogy tudniillik méltatlanul veszi valaki. »Mert aki méltatlanul eszi, vétkezik Krisztus teste és vére ellen.«[6] Viszont minden félelem nélküli, nagyon biztos dolog, ha ingyenes ajándék árad belénk, és megkapjuk a Szentlelket! Márpedig mindig így kapjuk a Szentlelket megszentelésünkre, mint ez nyilvánvaló a Mester kijelentéséből: S következésképpen az, hogy mindig így velünk van a Szentlélek, üdvösségünkre szolgál. És Istennek legnagyobb szeretete nyilvánul meg abban, hogy ennyire biztonságos adományt ad nekünk, méltatlanoknak.
A negyedik jel a bőséges ajándékozásé. Amikor ugyanis valamely úr vagy király nagylelkűségéből sok és nagy ajándékot ad, azt mondjuk róla, hogy kegyes és szeretetteljes. Így az irgalmas Istent, aki a Szentlelket adja, ami a legfőbb jó és sok mindenre hasznos, a lehető legjobban szerető Istennek mondjuk. Abból tudjuk, hogy Istenben élünk, Isten meg bennünk, tudniillik a szeretet és a kegyelem által, hogy a Szentlélekből adott nekünk.[7] Az, hogy Isten mennyire bőségesen és nagylelkűen adja a Szentlelket, kiviláglik abból, hogy nem tagadja meg senkitől sem, aki akarja, és megteszi, ami tőle telik. Viszont amennyire rajta múlik, kész megadni mindenkinek, aki be akarja fogadni. Ezért mondja Ciprián: Amint a nap egyenlőképpen kezdődik mindenki számára, és ahogyan a napfény mindenkire ugyanazon világosságot árasztja: ugyanúgy árad mindenkibe a Szentlélek. Épp ezért, ha valaki nem nyit ablakot e világosságnak, a saját hibájából van sötétben, azaz a bűnök sötétségében.
Ó, bűnös! Ismerd el Isten szeretetét, és tarts bűnbánatot, hogy megkapjad a Szentlelket, és el ne pusztulj!
Ami a második titkot illeti, a Szentlélek vágyva vágyott eljöveteléről, azaz jövetelének gyakoriságáról azt kell megjegyeznünk, hogy szerfölött vágyódnunk kell a Szentlélek gyakori jövetelére, mert – mint Bernát mondja beszédében – a Szentlélek az üdvösség záloga, s aki nélkülözi őt, nem nyeri el az üdvösséget a Rómaiakhoz írt levél ama mondata szerint: »Akiben nem lakik Krisztus Lelke, az nem az övé.«[8] Hiszen éppen amiatt nevezik őt Szent Léleknek, mert nélküle senki sem lesz szentté. Ezért aztán az Egyház gyakran kérleli őt: Jöjj, Szentlélek Úristen!
Itt azonban felvetődik a kérdés, mikor és milyen emberekhez kell gyakran jönnie s ellátogatnia a Szentléleknek. Gilbertus erre azt feleli, hogy nem létezhet biztos részleges szabály a Szentlélek jövetelének felismerésére, mert nem tartozik ránk ennek ismerete, sem a mi iparkodásunkra, hanem a kegyelemre. Épp ezért mindenkor és mindenkinek, bármilyen rangú legyen, folytonosan vágyakozva kell készülnie jövetelére. Hiszen – mint Anzelm mondja: A Szentlelket vágyódva keressük, és szeretve találjuk meg. Mindazonáltal jegyezzünk meg négy ezzel kapcsolatos szabályt!
Az első szabály a bűnösökre vonatkozik.
A második a bűnbánókra.
A harmadik valamennyi szentségre.
A negyedik azokra, akik szeretetben élnek.
Az első szabály a bűnösökre vonatkozik: Bárki emberfia, amíg megmarad a bűnben, elidegenedett a Szentlélektől. Nyilvánvaló az oka, mint ugyanis Ágoston mondja: A szeretet, aki Isten, nevezetesen a Szentlélek, és a halálos bűn egymással ellenkeznek. Ezért nem jön a Szentlélek a bűnös emberbe mindaddig, amíg meg nem tér bűnbánatra és kegyelemre. »Gonosz szándékú lélekbe nem tér be a bölcsesség Lelke, és nem veszlakást olyan testben, amely a bűnnek szolgál.«[9] Ennélfogva egyetlen hitetlen sem kapja meg a Szentlelket, egyetlen eretnek sem, sőt, egyetlen olyan keresztény sem, aki halálos bűnben van, kivéve, ha az ilyenek megtérnek Krisztushoz. S minél tovább marad valaki a bűnben, annál inkább távolodik el a Szentlélektől!
A második szabály a bűnbánókra vonatkozik: Bármikor és valahányszor a bűnös valóban bánkódik, akkor és annyiszor jön hozzá a Szentlélek. Viszont amikor visszaesik a halálos bűnbe, a Szentlelket csakhamar kiűzi. Indokolás: A bűnbánóknak mindig megbocsáttatnak bűneik, valahányszor valaki igazán megbánja azokat – mint ez Ezekiel könyvéből világos. »Bármely órában sóhajt fel a bűnös, nem emlékezem többé elkövetett gonoszságaira.«[10] Ám a bűnbocsánat nem mehet végbe másképpen, mint csupán a Szentlélek által. Ennek alapján mondja Ágoston: A Szentlélek egyedül az Anyaszentegyházon belül végzi a bűnök bocsánatát, mégpedig úgy, hogy a gonoszokat megfutamítja, és a jókat összegyűjti. Tehát... stb.
A harmadik szabály a szentségekre vonatkozik. E szerint a hívek közül bárki veszi fel méltóan valamelyik szentséget, a Szentlelket kapja meg. Amikor valakit megkeresztelnek, megbérmálnak, vagy méltó módon veszi fel az egyházi rend szentségét, illetve járul az oltáriszentséghez, a szent kenet vagy a házasság szentségéhez... stb. Ellenkező az eset, ha valaki méltatlanul venné fel valamelyik szentséget. Ezért mondja Ágoston: Minden szentség kárára van azoknak, akik méltatlanul kezelik, s következésképpen azoknak is, akik méltatlanul veszik magukhoz; viszont a javára válnak azoknak, akik az előbbiek által méltó módon veszik fel, mert a szentségek magukban foglalják a Szentlelket, akit jeleznek, s így adják meg a kegyelmet – mint ez a negyedik szabálynál nyilvánvaló.
A negyedik szabály azokról szól, akik megkapták az ingyenes szeretetet. Eszerint mindaz, aki igaz szeretettel szereti Istent a parancsok megtartása által, önmagában bírja a Szentlelket. Az indokolása Dénes szerint: A teremtetlen szeretet, vagyis a Szentlélek nemzi az emberben a teremtett szeretetet, azaz megteszi, hogy az ember ingyenesen szeresse Istent. Ennek alapján mondja Bernát az Úr vacsorájáról szóló beszédében: Ó, szeretet boldog erénye, amely az embert Isten hajlékává teszi, »mert aki a szeretetben kitart, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad«[11] . Ugyanő mondja: Ó, Isten szeretője, mit vélsz szeretetednek jutalmáról? Mi rossz árthat neked, vagy milyen jó hiányozhat, midőn az szeret, aki a semmiből teremtett? Ó, szerfölött szerencsés és kimondhatatlanul boldog az, akit a jóságos Atya és mindenható Isten szeret. Mert van-e nagyobb szerencse, van-e nagyobb boldogság annál, hogy az szeret, aki a paradicsom Ura, akinek hatalma van élet és halál felett, aki megmentheti azokat, akik szeretik, de elítélheti azokat, akik nem szeretik a zsoltáros szava szerint: »Megőriz az Úr mindenkit, aki szereti, de a gonoszokat megsemmisíti.«[12]
Ó, bűnös, tarts bűnbánatot, és tartsd meg a parancsokat!
A harmadik titokkal kapcsolatban, amely a Szentlélek csodálatos megjelenésével foglalkozik – ez főleg ma történt a tanítványok részére –, jegyezzük meg, hogy a Szentléleknek mai megjelenése különösen négy szempontból volt csodálatos.
Mégpedig először azért, mert az égből hirtelenül jövő hang kíséretében történt, mint az Apostolok Cselekedeteinek könyve írja: »Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvészközeledett volna.«[13] Itt figyeljük meg, hogy a Szentlélek sokszor jelent meg, de mindig valaminő hangnak kíséretében látható jellel. Kétszer jelent meg ugyanis Krisztus felett, tudniillik a keresztség és a színeváltozás alkalmával, s mindkét alkalommal hang hallatszott, amely ezt mondta: »Ez az én szeretett Fiam... s.í.t.«[14] Továbbá a tanítványok felett is két ízben jelent meg, nevezetesen amikor feltámadása után Krisztus rájuk lehelt, és hallható hangon mondta nekik: »Vegyétek a Szentlelket. Akinek... stb.«[15] És ma is hirtelenül hangzúgás hallatszott az égből. – Vajon miért jelent meg mindig hang kíséretében? Azt kell mondanunk, hogy a bűnösök megfélemlítésére, hogy magához térítse őket, s így kiűzze az ördögöt szíveikből. Amint ugyanis Isten rettenetes égzengés kíséretében adta a régi törvényt, úgy az újat isa Szentlélek által hangzúgás kíséretében adta, hogy megfélemlítse a megátalkodott bűnösöket, mint a hittudósok feltételezik.[16]
Ennek tisztázása végett követjük magát a történetet a Szentírás és a hittudósok állításai alapján. Krisztus ugyanis, megígérve a Szentlelket, felment a mennybe. Ezután a tanítványok visszatértek Jeruzsálembe, s ott abban a teremben maradtak, ahol a húsvéti bárány vacsoráját elköltötték Krisztussal – mint Lyra mondja Márk tizennegyedik fejezetéhez fűzött kommentárjában. Mivel pedig nem tudták, hogy pontosan melyik napon küldi majd el nekik Krisztus a megígért Szentlelket, imádkoztak és gyakran beszélgettek erről Szűz Máriával, Krisztus édesanyjával. Valenciai Vince ezzel kapcsolatban folytatólag azt mondja, hogy a második és a harmadik napot is megvárván, végül a mennybemenetel nyolcadába eső vasárnapon egyesek ezt mondták: Ma kell jönnie a Szentléleknek, mert ez az a nap, amikor Isten teremteni kezdte a világot, ezért e napon is fogja újjáteremteni a Szentlélek által. Miután ez a nap is eltelt, csodálkoztak, hogy nem jött el. Így a következő napon, azaz hétfőn némelyek ezt mondták: Ma kell jönnie, mert hétfőn, a második napon teremtette Isten az égboltozatot, és választotta el a vizeket a vizektől, amivel azt jelezte, hogy széjjelválnak a jó és mennyei emberek a rosszaktól és földiesektől. Kedden, a harmadik napon ezt mondták: Isten ma teremtette a földeken a növényeket és a gyümölcsöket, tehát ma fog jönni. Szerdán, a negyedik napon így vélekedtek: Ma teremtett Isten két nagy világító testet az égen, tehát... stb. Csütörtökön, az ötödik napon így beszéltek: Ma ment fel a mennybe, tehát ma fog eljönni, és aztán szomorkodtak. Pénteken, a hatodik napon ezt mondták: Ma szenvedett, tehát... stb. Szombaton ugyancsak találgatták: Ma van a zsidók pünkösdje, tehát... stb.
Miután e napok elmúltak, vasárnap összejöttek Szűz Mária jelenlétében, és sírva kérték, hogy imádkozzék értük. Ekkor a Boldogságos Szűz bátorította őket: Jó reménységgel legyetek – úgymond – Fiam ígéretével kapcsolatban, hogy teljesíteni fogja. Könyörögjünk hát mindnyájan együtt! S amikor a harmadik órában a Szűzzel együtt imádkoztak mondván: Jöjj Szentlélek Úristen, töltsd el híveid szívét stb. – egyszerre hangzúgás támadt az égből, mint a mennydörgés. Egész Jeruzsálem meghallva e hangot megdöbbent, az emberek összecsődültek, s odajöttek ama házhoz, hogy lássák, mi az. A farizeusok és a papok azonban látva, hogy füst veszi körül azt a házat, azt mondják, villámcsapás sújtotta őket, amiért Krisztus tanítványai.
Mindamellett másodszor a Szentlélek azért jelent meg a tanítványoknak csodálatos jellel, hogy az említett hangzúgás megtörténtével, heves szélvész kíséretében ne rémítse őket, hanem vigasztalja. S íme, betöltötte az egész házat, tudniillik szokatlan világossággal – Lyra szerint.[17] Az emberek csoportja pedig mintegy 120 főnyi volt, azaz valamicskével kevesebb. Testi szemükkel látták a fejük fölött, a ház felső részében, a téglák alatt a tűzszínű fényt, mintha a nap tüzes és sugárzó korongja lenne. S íme, az a fény szétszóródott tüzes nyelvek módjára és alakjában, és így ereszkedett alá az egyes emberek fejére – mint ez az Apostolok Cselekedetei könyvének alapján és a Mester szerint a történetben nyilvánvaló.[18]
Ámde miért történt mindez? A hittudósok azt felelik, a Szentlélek avégett jelent meg szétoszlott nyelvek alakjában, hogy rámutasson, a tanítványok megkapják majd az összeskülönféle nyelvek adományát, amelyeken majd prédikálni fognak a világon szétoszlott nemzeteknek. Továbbá ezzel egyidejűleg tüzes nyelvek alakjában jelent meg megmutatva, hogy a hit tüzes szavaival kell szólniok, s ezekkel Krisztus szeretetére gyújtják az egész világot. Az efféle jelentésekről bővebben beszélünk majd másutt.
Harmadszor a Szentlélek akkor csodálatos módon jelent meg. Mindnyájukat eltöltötte ugyanis a Szentlélek kegyelme, és mind elkezdtek különféle nyelveken beszélni, prófétálni és Istent magasztalni. Az, hogy ily egyszerű emberek, akik azelőtt még a betűket sem ismerték jól, hirtelenül ilyesmit és ily módon tudtak tenni, egyedül Isten hatalmának műve volt.
Negyedszer csodálatos ajándékban jelent meg, amennyiben a Szentlélek akkor csodálatos ajándékokat adott a tanítványoknak. Nevezetesen: Először, mert úgy megerősítette az apostolokat, hogy soha súlyos bűnt el ne kövessenek. Másodszor, hogy kioktatta őket minden nyelvre és tudományra s mindenre, ami szükséges az üdvösségre. Harmadszor, hogy megadta nekik a csodatevés hatalmát. Negyedszer, hogy igehirdetésükre megtérítette az egész világot. Ötödször, hogy kitartást nyújtott nekik a halál és minden kínzás elviselésére a hitért.
Az Apostolok Cselekedeteiben a fent említett történet folytatásában azt olvassuk, hogy akkoriban Jeruzsálemben vallásos emberek tartózkodtak minden nemzetből, tudniillik azok, akik a pünkösd ünnepe miatt jöttek össze – mint ez Lyra kommentárjából nyilvánvaló.[19] Miután pedig felhangzott e hang, azaz a heves szélvihar hangja, az apostoloké, akik nagy szóval dicsérték Istent, és a tanítványoké, akik korábban félelmükben nem mertek megszólalni, összeverődött a sokaság, és nagy volt a megdöbbenése, azaz megrökönyödve csodálkozott, hogy mindegyikük a saját nyelvén hallotta őket, amint beszélnek, mert sohasem volt azelőtt látható vagy hallható ilyen csoda. Mások azonban, mégpedig a papok és a farizeusok közül kigúnyolták őket mondván: Teleitták magukat musttal. Péter pedig előállt, és bátran, emelt hangon ezt mondta: Zsidó férfiak! Nem részegek ezek, amint vélitek, hisz a napnak még csak a harmadik órájában vagyunk, hanem ez az, amiről Jóel próféta szólt: Az utolsó napokban – mondja az Úr – kiárasztom Lelkemet minden emberre, vagyis zsidókra és pogányokra különbségtétel nélkül.[20] Fiaitok és leányaitok jövendölni fognak, és csodákat teszek fenn az égben, és lenn a földön. Végül Péter hozzáteszi: A názáreti Jézust, akit Isten igazolt előttetek hatalmas csodákkal és jelekkel – mint tudjátok –, keresztre feszítve megöltétek. Isten azonban feltámasztotta őt, ennek mi tanúi vagyunk. Miután Isten jobbja fölemelte, kiárasztotta az Atyától e Szentlelket, akit láttok és hallotok.
Ezeket és más ilyesmit hallván szíven találva ezt kérdezték: Mit tegyünk hát, emberek, testvérek? Péter válaszolt: Tartsatok bűnbánatot, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében, így megkapjátok a Szentlelket. Aznap mintegy háromezren csatlakoztak hozzájuk. Végül ugyanazon a napon kilenc órakor Péter és János fölmentek a templomba, meggyógyítottak egy bénán született embert, és erre mintegy ötezren lettek hivővé.[21] A papok tehát üldözőket mozgósítottak ellenük. Ők pedig megvesszőzve is örültek, nem féltek Krisztusért sem a kínoktól, sem a haláltól, kitartóan hirdették az igét mindenütt, és így, nagy csodákat művelve Krisztus hitére térítették a világot.
Kérjük tehát Krisztus Jézust, adja meg nekünk a Szentlelket, akinek révén megkaphatjuk az örök életet!
[1] János 14, 26.
[2] Róm 5, 5.
[3] János 14, 23.
[4] János 14, 27.
[5] Bölcs 1, 7.
[6] 1 Kor 11, 27.
[7] 1 János 4, 13.
[8] Róm 8, 10.
[9] Bölcs 1, 4.
[10] Ezekiel 18, 22.
[11] János 4, 16.
[12] Zsoltárok 144, 20.
[13] Ap Csel 2, 2.
[14] Máté 3, 17. és Máté 17, 5.
[16] 2 Mózes 19, 16. skk.
[17] Ap Csel 1, 15.
[18] Ap Csel 2, 3.
[19] Ap Csel 2, 5. ssk.
[20] Jóel 2, 28-29.
[21] Ap Csel 3, 1-8.