Nagypéntek
Negyedik nagypénteki beszéd: Krisztus kínszenvedésének áhítatos követése többféle úton
Latin forrás: PH 069, In Parasceve IV.
Temesvári Pelbárt válogatott írásai, szerk. V. Kovács Sándor, Bp., 1982, 113-119.
VIDA TIVADAR FORDÍTÁSA
»Hová ment szerelmed, te legszebb a nők közül? Hová lett kedvesed, hadd keressük veled?!«[1]
Urunk, Jézus Krisztus kínszenvedését szemlélve az embernek inkább van kedve sírni, mint beszélni. Hiszen emberi szokás, hogy ha meghalt egy barátunk, összejövünk a halott házába a rokonaival s főleg az édesanyjával együtt, és megsiratjuk barátunk halálát. Mivel pedig ma halt meg nagy Istenünk, aki akkora barátsággal szeretett bennünket, hogy drága vérével mosta le bűneinket, és az életét adta oda megváltásunkért, ezért hát méltó és igazságos, hogy mi ma összejövén az ő házában, vagyis a templomban, ott az Ő szent Anyjával, Máriával sirassuk őt. Mária ma sokat sírt édes Fiának, a mi Urunk Jézus Krisztusnak kínszenvedésén és halálán.
Bennünket erre leginkább három ok késztet. Azelső ok a Krisztus ártatlanságáé. Amikor ugyanis valakit ártatlanul ölnek meg kegyetlen halállal, ez minden jó embert arra indít, hogy sírjon rajta és együtt érezzen vele. Márpedig így tettek ma Jézussal, aki bűnt nem követett el, hamisság nem volt a szájában.[2] Így Máriát, az ő ártatlan édesanyját is mintegy megölték a fájdalomnak szívébe szúrt tőrével stb. Ezért mondja Bernát: Ó, Jézusom! Hol vannak azok a gonosztettek, amelyeket elkövettél, hiszen nem is voltál képes bűnözni?! Hol a rossz cselekedetek: az emberölés, a gyalázás, a gúnyolás, amiket elkövettél? Egyikét sem találom meg benned, s mégis azt veszem észre, hogy halálra ítéltek... Ugyanezt írja Anzelm: Ó, Szűz Mária, dicsőséges Asszonyság! Mit mondjak, a könnyeknek milyen forrása fakadt szemérmes szemedből, amikor azt láttad, hogy egyetlen, ártatlan Fiadat előtted ostorozzák, sújtják, szaggatják kegyetlenül. Annyi biztos, hogy ő sohasem bűnözhetett. Hát akkor miért szenvedett ilyesmiket? És te, szent Szűz sohasem vétettél semmit sem, mégis elszenvedted szívedben a fájdalmas halál kínjait, midőn együtt éreztél Fiaddal. Hát én nyomorult, tele minden bűnnel, mit válaszoljak? Mit tegyek? Minő halálos ítéletet érdemlek örökre, ha nem tartok bűnbánatot? Hiszen ha ez történt a zöldellő fával, azaz Krisztussal és Anyjával, mi lesz a szárazzal, vagyis velem, bűnössel? Jaj nekem, jaj, ha nem siratom meg a bűneimet! Jaj, ha Uram Jézus kínszenvedésében nem veszek részt igaz együttérzéssel! »Ha ugyanis szenvedünk vele együtt, vele együtt uralkodni is fogunk.«[3] ; tehát ha nem szenvedünk vele együtt, el fognak ítélni bennünket.
A második megfontolás az oké, tudniillik a bűnünké. Krisztus Urunk ugyanis nem más okból szenvedett és halt meg, mint a bűneink váltságáért, s ezért kell vele együtt, meg az Ő szent Anyjával együtt érezve sírnunk. Ezért szól így Anzelm nagycsütörtöki beszédében: Ó – úgymond –, csodálatos helyzete a büntetésnek: a gazember követte el a kihágást, s az igaz embert büntetik, a vétkes bűnözött, és az ártatlant verik el, amit a szolga követett el, azt az Úr váltotta ki, amit az ember cselekedett, Isten viseli el! Ó, Isten Fia! Hová szállt le a te alázatod: én tettem a rosszat, és te viseled érte a büntetést! Eddig az idézet.
A harmadik ok a megfizetés elégtelenségéé. Ha ugyanis valaha a szemünk annyi és akkora könnyé oldódnék, mint amennyi vízcsöpp van a tengerben és valamennyi folyóban, nem lennénk képesek eleget tenni Isten oly nagy kegyességének és szeretetének, amellyel szenvedett és meghalt értünk. Fussatok hát ide, népek, mindenünnen, és jöjjetek legalább lélekben velem együtt a Kálvária hegyére! Álljunk meg a kereszt mellett, tekintsünk fel a fán függő Krisztusra és a kereszt tövében álló fájdalmas Anyára, s magát a boldogságos Szüzet megszólítva mondjuk: Ó, te legszebb a nők közül! Hová ment szeretett Fiad? Hová lett, hadd keressük őt veled, tudniillik együttérzésünk által?! Ő pedig azt felelheti, amit Ruth könyvének első fejezetében találunk megírva: »Ne hívjatok többé Noéminak, azaz szépnek, hanem hívjatok Marának, vagyis keserűnek, mert a Mindenható keserűséggel töltött el.«[4]
Azt kérditek, hová ment az én szeretett Fiam. Íme, a ti üdvösségetekért függ a kereszten gonosztevők között! A végett pedig, hogy kínszenvedésének módját és egymásutánját vallásosan tudjátok szemlélni és együttérzően siratni, járuljatok a kereszthez, és hódoljatok előtte mondván: Ó, áldott légy szent kereszt, egyetlen reményünk stb.
Hová ment szerelmed, te legszebb... stb. Anzelm elmélkedéseiben tárgyalva e szavakat így szólítja meg Szűz Máriát: Ó, mennynek ékessége, angyalok öröme! Kérve kérlek, felejtsd el kissé fájdalmadat, amelyben nem kételkedem: a szívembe öntsd, kérlek, ama könnyeket, amelyeket Fiad keresztje alatt állva ontottál. Fiad szenvedéséről beszéljünk, és szerezz kegyelmet annak, aki róla beszél! Kérlek, mondd meg, hová ment el szerelmed kínszenvedésében, hadd keressük őt veled, azaz igazi szívbeli együttérzéssel. S ugyanez az Anzelm válaszol Mária személyében így szólva: Ó, jámbor lélek! Amit tőlem kérdezel, töredelmet idéz elő, és a legnagyobb szomorúságra gerjeszt.
Halljátok tehát, testvéreim, Máriát, amint szól hozzánk! Higgyétek, mit mond általam. Mondjuk neki mindnyájan: Hová ment el a te szerelmed? S ő ezt válaszolja: Azén szeretett Fiam – úgymond – kínszenvedésével igyekezve üdvözíteni a bűnösöket tíz kemény utat járt végig, s ezek mindegyikén sok keserűség töltötte el őt.
Először elment Jeruzsálembe, hogy ott húsvétoljon és önként szenvedjen.
Másodszor elment a kertbe, hogy ott elfogják.
Harmadszor Annáshoz, hogy arcul verjék.
Negyedszer Kaifáshoz, hogy ott az egész éjszakán át megalázzák.
Ötödször Pilátushoz, hogy ott hamisan vádolják.
Hatodszor Heródeshez, hogy ott megvessék és kigúnyolják.
Hetedszer a helytartóságra, hogy ott megostorozzák és tövissel koronázzák.
Nyolcadszor a köves udvarra, hogy ott halálra ítéljék.
Kilencedszer a Koponyák hegyére, hogy ott keresztre feszítsék és meghaljon.
Tizedszer a sírhoz, hogy ott eltemessék.
Ma Krisztusnak e tíz útját kell áhítattal végigelmélkednünk. Evégett szokták ma a vallásos emberek meglátogatni a templomokat.
Azelső út tehát Jeruzsálembe vezetett. Ezzel kapcsolatban vegyünk szemügyre három fő dolgot.
Először e hely alkalmas voltát.
Másodszor az időpont körülményét.
Harmadszor ezen útnak keserűségét.
Azelső kérdés a hellyel kapcsolatos, ahová tudniillik Jézus szenvedni jött. Miért akart Krisztus Urunk inkább Jeruzsálem szent városában szenvedni, mint másutt? Erre Tamás és más hittudósok szerint különösen három okot szoktak megjelölni.
Az első: Jeruzsálem volt az a hely, amelyet Isten kiválasztott, hogy ott mutassanak be áldozatokat neki. Ezen előképes áldozatok jelképezték Krisztus szenvedését és keresztáldozatát. Ez ugyanis igazi áldozat az Efezusi levél következő mondata szerint: »Odaadta magát értünk jó illatú áldozati adományként Istennek.«[5]
A második ok: Mivel Krisztus kínszenvedésének hatása az egész világra kellett hogy kiterjedjen, a lakható földkerekség közepén akart szenvedni, azaz Jeruzsálemben, amely a negyedik éghajlatban fekszik. Ama zsoltárvers szerint: Isten pedig, a mi királyunk öröktől fogva, ő szerzett üdvöt a földnek közepén. Hiszen azt mondják, Jeruzsálem mintegy a földnek köldöke, tehát középütt van. Ezt persze nem kell pontosan értenünk a mindenség leírói és a csillagászok szerint, hanem csupán annyiban, amennyiben a lakható föld negyedik éghajlatában van. S így, mivel hét éghajlatot jelölnek meg a földön, következik ebből, hogy Jeruzsálemről azt mondják, a középen van – mint ezt Lyra is vallja Postilláiban.
A harmadik ok: Ez nagyon megfelelt Krisztus alázatosságának. Amint ugyanis a leggyalázatosabb halálnemet választotta, úgy a nagyobb alázat kedvéért az egész világon oly híres helyen s városban szenvedjen megszégyenítést, hogy azt szent városnak tartsák. Ezért mondja Leó pápa vízkereszti beszédében: Az, aki a szolga alakját vette magára, és nem ítélni jött, hanem elítéltetni, Betlehemet választotta ki születése, Jeruzsálemet szenvedése helyéül.
Tekintsük másodszor az idő körülményét. Azt mondja Máté, Márk és Lukács is, hogy a kovásztalan kenyerek első napján, amikor a húsvéti bárányt megölték és feláldozták, ama napnak estéjén vagy estefelé eljött Jézus a tanítványaival együtt Jeruzsálembe, hogy megegye a húsvéti bárányt, s hogy végül azon az éjjelen elfogják őt, és szenvedjen értünk.[6] Itt Lyra szerint jegyezd meg, hogy az a nap csütörtök volt, akkoriban a húsvét előnapja, amely az első hónap tizennegyedik napja volt. Akkortól fogva voltak kötelesek kezdeni kovásztalan kenyereket enni ugyanazon hónap huszonegyedik napjáig, vagyis a nyolcadnapjáig – mint a Mózes 2. könyvének 12. fejezete tartalmazza.[7] A Mózes 3. könyvének 23. fejezete szerint ugyanis a zsidók húsvéti ünnepét az első hónap tizenötödik napján ülték.[8] Ez az ünnep az előző nap, tudniillik a tizennegyedik nap estéjén kezdődött, amikor feláldozták a húsvéti bárányt. S az volt az órája a húsvéti bárány elfogyasztásának kovásztalan kenyérrel.
Itt azonban megkérdezzük: Vajon megfelelő volt-e, és miért, hogy Krisztus Urunk ebben a húsvéti időben szenvedjen értünk? Azt válaszoljuk Tamás szerint Mayro Ferenccel egybehangzóan, hogy – mint Ágoston mondja, az Üdvözítő mindent sajátos helyen és időben vitt véghez, mert minden idő és hely éppúgy a kezében és hatalmában van, mint minden egyéb a világon. Ezért amint megfelelő helyen szenvedett, úgy alkalmas időt választott ki szenvedésére minden más idő közül. Ami ugyanis az életkort illeti, a fiatalkort választotta; az évszakok közül a tavaszi napéjegyenlőséget; a hónapok sorából a márciust; a hold változásai közül a teliholdat; az ünnepek sorából a húsvétot; a hét napjai közül a pénteket; a nap órái közül a harmadikat a keresztre feszítés kihirdetésére, a hatodikat a keresztre emelésére és a kilencediket a halálára stb. Vegyük röviden sorra mindegyiknek az indokolását!
Vajon miért akart Krisztus fiatal korában szenvedni? Három ok miatt. Az első: Nem volt megfelelő, hogy a természet csökkenése vagy az öregkor hiányossága mutatkozzék benne, mint ahogyan bármiféle kór vagy betegség sem. Hanem az emberi természet tökéletessége illett Krisztushoz. Az emberi természet pedig a fiatalkorban tökéletes a harmincadik életév táján. Ezért nem illett Krisztushoz, hogy gyermek-, vagy serdülő, vagy éppen öregkorában szenvedjen, hanem ifjú- vagy férfikorában.
A második ok az, hogy fiatalkorban meghalva és feltámadva előre megmutassa önmagában a feltámadók életének jövendő milyenségét, az Efezusi levél ama mondata szerint: »Amíg mindnyájan el nem jutunk a meglett férfikorra, elérve a krisztusi teljességet.«[9]
A harmadik ok az, hogy ezzel még inkább figyelmünkbe ajánlja irántunk való szeretetét, mert akkor adta értünk az életét, amikor az tökéletes állapotban és életérzésben volt.
Ó, ember! Te isszeresd azt, aki téged így szeretett! Bernát írja: Ó, szeretett ifjú, jó Jézusom! Mitadjak viszonzásul neked, aki egészen feláldoztad magad értem? Testedet étkül adtad, véredet fürdőül, lelkedet a megváltás árául, és istenségedet örök jutalmul ígérted.
Továbbá miért akart Krisztus tavasszal, a napéjegyenlőség táján szenvedni, midőn a nappalok kezdenek az éjjelek fölé növekedni? Az egyik oka: Amint abban a hónapban testesült meg, úgy abban a hónapban s a hónapnak azon a napján szenvedjen és haljon meg. Amint ugyanis Ágoston mondja, Krisztus március 27-én szenvedett és halt meg, amikorra Mária üdvözlésének ünnepe esik, s így ugyanazon a napon, amikor a megtestesülés által belépett a világba, lépett ki a világból halála által, jóllehet közben évek teltek el, hogy azon a napon, amikor elkezdte a világ megjavítását, ugyanazon a napon végezze be annak megváltását.
Másik oka: Mint Ágoston mondja, akkor, azaz márciusban akarta Krisztus a világot megújítani, mert az a vélemény járta, hogy márciusban teremtette azt, bár arra nézve, hogy melyik hónapban teremtetett a világ, különbözők a vélemények. Egyesek azt mondják, hogy szeptember hónapban, mert akkor érettek a gyümölcsök – a Mózes I. könyvének I. fejezete szerint: »A föld zöldellő növényeket termett, amelyek termést hoznak.«[10] Lyra szerint a zsidók általában ezt a véleményt tartják. Mások pedig azt mondják, hogy március havában teremtetett, amelyről a Mózes 2. könyvének 12. fejezetében ezt mondta az Úr: »Ez a hónap legyen számotokra a kezdő hónap; ez legyen az év első hónapja.«[11] Jóváhagyja e véleményt Mayro Ferenc; Ágostont idézve ezt írja: Éspedig azáltal legyen az év első hónapja, hogy a nap akkor lép az égbolt első jelébe, ahol megkezdi pályáját, tudniillik a Kos jelében, amelyben – úgy tűnik – a nap a világ kezdetén megteremtetett. Ámcsak az Úr tudja, ezen vélemények közül melyik az igazibb... Tessék azonban ez: ezen március hó azért felelt meg inkább Krisztus szenvedésének, mert a márciust Marsról nevezték el, amely a háború bolygója, hiszen a királyok is ebben az időben szoktak háborúra készülődni. Azért is, mert akkor végződik a tél hidege melegben, éled minden, és kezd készülődni a gyümölcstermésre. Krisztus tehát azért akart akkor szenvedni, hogy jelezze: szenvedése által a bűnösök hidegsége felmelegszik, e melegségben megkezdődik a lélek élete, és elkészül a mennyei jutalom termésére.
Továbbá miért akart holdtöltekor szenvedni? Ennek az oka: hogy jeleztessék Krisztusban a kegyelem teljessége, jóllehet megtestesülésében – akárcsak a hold – hiányosnak látszott, mivelhogy magára vette az emberi hiányosságokat. Egy másik ok: a hold kezdetben teljesnek teremtetett. A Mózes I. könyve I. fejezetének azon mondata szerint: »Teremtett Isten két nagy világítót stb.«[12] Úgy illett tehát, hogy amint az ember a telihold idején vétkezett és pusztult el, úgy a telihold idején üdvözüljön is. Bernát ugyanis ezt mondja: Szükséges, hogy a megváltás módja megfeleljen a vétkezés módjának.
Továbbá, miért a zsidók húsvéti ünnepén? Ennek oka: hogy a valóság jobban megegyezzék az előképpel. Éppen ezért szenvedett Krisztus ugyanazon a napon, amikor a húsvéti bárányt feláldozták és ették; s ő is étkül adta magát az oltáriszentségben. Emiatt rendelte el az Egyház az áldozást erre a napra.
Aztán miért akart pénteken szenvedni, s nem a hétnek más napján? Az oka ennek: »mert ezen a napon teremtette Isten Ádámot, azon első embert, s Évát az oldalbordájából«.[13] És ugyanazon a napon hágták át Isten parancsát. Ezért ezen a napon kellett megváltatniok és megtisztulniok a bűntől Krisztus vérével. És amint aznap alkottatott az alvó férfi oldalából Éva, úgy ugyanazon a napon kellett kialakulnia az Egyháznak a kereszthalálban elaludt Krisztus oldalából.
Végül azt olvassuk, hogy e napon több nagy dolog történt, mint ez a következő liturgikus versekből kiviláglik.
Megteremtetett Ádám, s ugyanabban az időben bűnbe esett. – Angyal küldetett, és Krisztus a kereszten szenvedett. – A tized érdeméért karddal ölte meg Ábelt a testvére. – Melkizedek az, aki felajánlást tesz, Izsák pedig, akit az oltárra tesznek. – Izrael él s virul, Mózes az, aki kimúl. – Dávid legyőzte Góliátot, utána ő is meghalt. – Illés leöldöste az álprófétákat.
Ezért Krisztusnak ezekben kifejezett előképei miatt szenvedett Krisztus a mai napon.
Végül az órák közül a zsidók kiáltozására választotta ki Krisztus a harmadik órát. Így abban az órában a nyelvek feszítették őt keresztre. Mert abban az órában kezdődött a kígyó nyelvével az ördögtől származó kisértése ősszüleinknek. A hatodik órát pedig a keresztre emeltetése számára szemelte ki, mert abban az órában szakította le Ádám a tiltott fa gyümölcsét. A kilencedik órát viszont halála számára választotta, mert abban az órában történt Ádám kiűzetése a paradicsomból, a Mózes 1. könyve 3. fejezetének ama mondata szerint: »Midőn meghallotta Ádám az Úr hangját, aki a délutáni szellőben járkált a paradicsomkertben«[14] , vagyis a kilencedik óra táján – Mayro Ferenc szerint. S ezért ugyanezen órában leszállva a pokol tornácára a szent ősatyáknak az istenség látásában visszaadta a paradicsomot, mégpedig abban az órában, amelyben Ádám kiűzetett belőle. Eddig Mayro Ferenc.
Ó, mily csodálatos is az Isten bölcsessége, amellyel megváltott bennünket!
Ezen úttal kapcsolatosan szemléljük harmadszor főleg annak keserűségét. Ez pedig elsősorban a halál okozta elválásból világos.
Itt feltehető a kérdés: Miért nem akart Krisztus a templomban vagy a városban szenvedni, hanem a városon kívülre vonszoltatni és ott keresztre feszíttetni? A felelet a hittudósok, különösen Tamás szerint a következő. Először azért, hogy a valóság megfeleljen az előképnek. A tinót ugyanis és a bakot, amelyet ünnepélyes áldozattal mutattak be az egész sokaság bűneinek engeszteléséül, a táboron kívül égették el. [15] Ennek alapján érinti ezt az okot az Apostol mondván: »Ezért Jézus is a kapun kívül szenvedett, hogy... megszentelje a népet.«[16]
Másodszor, hogy ezzel példát adjon nekünk arra, hogy elhagyjuk a világias életmódot. Ezért mondja az Apostol ugyanott: »Menjünk ki tehát hozzá a táboron kívülre, és vállaljuk gyalázatát, hiszen nincsen itt maradandó hazánk stb.«[17]
Harmadszor Aranyszájú szerint a kínszenvedésről mondott beszéde alapján: Krisztus nem akart zsidó házban szenvedni, nehogy azt gondolják, hogy Krisztus vérének üdvösséges áldozatát csupán a zsidó népért mutatta be. Ezért a városon kívül, a falakon kívül akart szenvedni, hogy tudjad, közös áldozat az, ami az egész világ megtisztítása.
Ámde miért akarta, hogy a Koponyák hegyén áldozzák fel? Válaszunk Jeromosnak a Máté-evangéliumhoz írt kommentárja szerint az, hogy azokért az emberekért szenvedett, akik a bűn miatt mind testileg, mind lelkileg halálra lettek ítélve. S ezért akart Krisztus azon a helyen szenvedni, ahol a koponyák, vagyis a lefejezettek hullái feküdtek.
A tizedik út a sírhoz vezetett.
Befejezésül kérjük Urunkat, Jézust, aki ma értünk szenvedett, és könyörögjünk hozzá, adja meg nekünk, hogy állandó emlékezéssel tartsuk meg szívünkben az ő szent szenvedését és boldogságos Anyjának együttérzését, s így legyünk méltók megkapni a jelen életben a kegyelmet, a jövő életben pedig a dicsőséget! Amen.
[1] Énekek 5, 17
[2] 1 Péter 2, 22
[3] Róm 8, 17
[4] Ruth 1, 20
[5] Ef 5, 2
[6] Máté 26, 17; Márk 14, 12; Lukács 22, 7
[7] 2 Mózes 12, 6
[8] 3 Mózes 23, 5
[9] Ef 4, 13
[10] 1 Mózes 12, 2
[11] 2 Mózes 12, 2
[12] 1 Mózes 1, 16
[13] 1 Mózes 2, 22
[14] 1 Mózes 3, 8
[15] 3 Mózes 16, 27
[16] Zsid 13, 12
[17] Zsid 13, 13-14