Nagycsütörtök
Nagycsütörtök reggeli első beszéd, szól pedig arról a szent békéről, melyet Krisztus hagyott ma az apostolokra
Latin forrás: PQ1 050, Feria quinta magna mane, Sermo L., scilicet de pace sanctissima, quam Christus hodie discipulis reliquit
Temesvári Pelbárt válogatott írásai, szerk. V. Kovács Sándor, Bp., 1982, 107-112.
VIDA TIVADAR FORDÍTÁSA
»Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek.«[1] E szavakat maga az Úr Jézus mondta ma az utolsó vacsorán, mert hal folytán távozni készült tanítványaitól. Akkor ugyanis – mint Ambrus mondja – mintegy utolsó üdvözletként hagyta és ajánlotta nekik a békét örökségül.
Ezzel arra tanított, hogy a keresztényeknek nagyon kell szeretniök a testvérükkel való békességet. A szükség indoka is buzdít rá bennünket, mert – mint Ágoston mondja az Úr szavairól írt könyvében: A béke az elme derűje, a vonzalom köteléke, a szeretet sorsközössége. Aki birtokában van, maradjon meg benne; aki híján van, kérje; mert akit nem talál meg benne, azt örökségéből kitagadja az Atya, megtagadja a Fiú, s elidegenedik tőle a Szentlélek. Erre buzdít az apostoli tekintélyű Írás is: »Amennyire tőletek függ, éljetek mindenkivel békességben... Hagyjatok teret Isten haragjának.«[2] Ez egy másik beszéd tárgyául vehető. Végül buzdításunkra szolgál a példa is, mert Krisztus tagjai vagyunk, egyetértőknek kell tehát lennünk, mint ugyanazon test tagjainak. Ezért írja Ágoston: Nem érthet egyet Krisztussal, aki nem ért egyet a Krisztushoz tartozóval. Ezért mint a tagjainak parancsoló fő mondja Krisztus: »Békességet hagyok rátok.«
A békével kapcsolatban ennélfogva három pontot fogunk kifejteni:
Először a pontos megkülönböztetését.
Másodszor a tettekre irányuló ajánlását.
Harmadszor az Isten részéről való elfogadását.
Ami az elsőt, vagyis a béke megkülönböztetését illeti, hogy meg tudjuk különböztetni, milyen az a béke, amelyet Krisztus övéiben akar megvalósítani, meg kell jegyeznünk, hogy az írásból következtetve a béke különféle.
Először is létezik afféle szennyes béke. Ilyen a békéje azoknak, akik a rosszban értenek egyet, mint a gonosztevők s a rossz emberek. Hiszen ilyen békesség van az ördögök között is, akik egyetértőn igyekeznek elveszejteni a lelkeket. Az ilyenféle béke ellen mondja Krisztus: »Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. Nem békét hozni jöttem, hanem kardot«[3] , azaz azt akarom, hogy még az atya a fiával, vagy bárki a másikkal se értsen egyet az ördöggel való béke fenntartásában, a bűn elkövetésében, a saját vagy a felebarát lelkének elveszejtésében.
Másodszor némelykor a béke színlelt, amelyről a zsoltár így szól: »Aki szájával békét beszél, de a szíve gonosz.«[4] Ez sem tetszik Krisztusnak.
Harmadik a rendezett béke, s erről beszél Krisztus beszédünk tárgyában.
Kérdés azonban, melyik béke mondható rendezettnek, annak, amelyet Krisztus akar megvalósítani az övéiben, és örökbe hagy nekik. Jegyezd meg ehhez Maro Franciscus karácsonyi beszéde alapján, hogy a rendezett béke először is thearthikusnak mondható. Erre nézve mondja Leó pápa: A keresztény számára az az igazi béke, hogy nem szakad el Isten akaratától, vagyis nem tér el tőle, hanem csak abban gyönyörködik, amit Isten szeret. Ám sajnos, mostanság kevés embernek van ilyen békéje! Mert nincs ilyen békéje senkinek, aki halálos bűnben van. Hiszen – mint Ágoston mondja – minden bűnöző Istennek ellensége. Másodszor e béke hierarchikus, azaz megvan az emberek s az angyalok között, ha tudniillik szót fogadunk az őrangyalainknak. Erre buzdít Bernát: Minden tartózkodási helyen, minden sarokban tisztelettel légy angyalod iránt, s ne merd megtenni a színe előtt azt, amit nem merészelnél tenni a jelenlétemben! Harmadszor a béke egy neme monasztikusnak mondható, azaz ugyanannak a személynek a békéje önmagával, miközben az értelem elöljáróként parancsol alárendelt erőinek, ezek pedig engedelmeskednek neki, mint a szenteknél nyilvánvaló. A Filozófus ugyanis azt mondja Etikája IX. könyvében, hogy a gonosz önmagának sem barátja, másnak sem, s így békéje sincsen, mert a teste és lelke ellenkeznek egymással. Negyedszer létezik egyfajta háztartási béke. Azoké ez, akik egy házban laknak, mint a házastársaké és a testvéreké. Erről szól a Sirák Fia könyve: »Három dolog van, amit szeret a szívem. Isten s ember előtt kedves mind a három: A testvérek közt az egység, a baráti szeretet, feleség és a férj, akik jól megértik egymást.«[5] Ó, ember, gondolkozzál ezen! Ötödször létezik valamiféle politikai béke. Ez azok sajátja, akik egyazon országban vagy városban laknak. Úgyszólván a polgárok egységének nevezik.
Felvetődik itt a kérdés: Honnan van, hogy némely város polgárainak nagy egyenetlenségétől és széthúzásától szenved, s nem képes megbékélni? Hasonlóképpen Isten megengedi, hogy az egyenetlenkedés olykor elpusztítson valamely országot vagy közösséget. Az írásból merítve így válaszolunk: Isten ilyesmit a bűnök miatt enged meg, ahogy Ágoston is említi. Mégpedig először is néha azon emberek gőgje miatt: »Ahol a kevélység tanyáz, ott csak veszekedés van.«[6] Másodszor olykor valamilyen igazságtalanság miatt: »Egyik nemzetről a másikra megy át az uralom az igazságtalanságok és cselszövések miatt.«[7] Harmadszor előfordul, hogy emberölés és paráznaság miatt. Nyilvánvaló ez Dávid esetében, akinek megmondatott: Nem távozik a kard házadtól, s így történt, hogy a fiai önmagukat ölték meg. Negyedszer az igazságtalan s elnyomó ítélet miatt, mint az gyakran megesik a társadalomban olyan hamis ítéletek útján, amelyekkel a gazdagok elnyomják a szegényeket s özvegyeket, elvéve tőlük javaikat. Izajás mondja: »Jaj neked, fosztogató, majd téged is kifosztanak.«[8] Ötödször az eskü- és hitszegések miatt. Nyilvánvaló ez Szedekiás király esetében és Izraelnek a babiloniaiak által elpusztított országával kapcsolatban.[9] Hatodszor sokaknak büntetlenül maradt nyilvános bűnözése miatt: »Az igazak javán örül a város, és ujjonganak a gonoszok vesztén.«[10] Ennyi elég legyen. Ó, keresztények, vigyázzatok hát mindezekre, hogy békességtek legyen!
A második ponttal, a tettekre irányuló ajánlással kapcsolatban jegyezd meg, hogy minden törvény arra indít minket, hogy felkaroljuk és megtartsuk a békét, mert valamennyi törvény úgy ajánlja azt, mint a legnagyobb jót. Röviden folytatva ezt először az emberi természetben rejlő törvény és az ember elsődleges állapota alapján bizonyítjuk. Ágoston ugyanis e fő kérdést, vajon Isten miért teremtette egy emberből, tudniillik Ádámból az összes embereket, jóllehet nem tett így a többi élőlénnyel, így oldotta meg: Isten azért teremtette az összes embert egy emberből, hogy ily módon erőteljesebben ajánlja a társulás és az egység kötelékét, s így békességgel őrizzék meg a sokaságban a természetes egység összhangját. Ezért van az is, hogy Isten nem adott az embernek olyan testrészeket, amelyekkel szaggatni vagy mintegy támadó fegyverrel sebesíteni tudna, mint ahogyan adott ilyeneket az állatoknak, például fogakat és éles karmokat. Jelezte ezzel azt, amit mond a Filozófus: Az ember természete szerint szelíd és társas lény. Így a békére törekszik, mert különben vétkezik a természete ellen.
Másodszor bizonyítjuk a hittani törvény alapján, amely tiltja az ellenségeskedést, a gyűlöletet és az egyenetlenséget, s azt parancsolja Krisztus tanítása alapján, hogy »az ellenségeinket is szeressük, és béküljünk ki a megsértett testvérünkkel, hogy így legyen békességünk«.[11] A fő indok erre az, hogy a mennyei haza felé kell törekednünk, és arra, hogy örökre bírjuk Istent, aki boldoggá tesz minket. Ám efelé nem vezet más út, mint a béke. Minden útja békességes.[12] A hazában sem uralkodik más, mint a teljes béke és valamennyiünk egyetértő akarata. »Népem békességben lakik majd otthonában.«[13] Épp ezért ama hazának polgárai, tudniillik az angyalok, akikhez majd társulunk, a békéről énekeltek: »Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség!«[14]
Harmadszor bizonyítjuk az egyházi törvény alapján. Ágoston ugyanis így szól: Íme, előírja, hogy a béke megőrzése végett olykor még a bűnöket is el kell tűrnünk. Ugyanő mondja, hogy békességesnek azt nevezzük, aki javít azon, amin tud, amin pedig a béke kötelékének fenntartása mellett nem képes javítani, azt kiegyensúlyozottan elviseli. Hiszen különféle büntetésekkel sújtandók, még örök számkivetéssel is azok, akik megzavarják az Egyház békéjét.
Negyedszer a világi jog alapján bizonyítjuk, amely szintén megbünteti a gonosztevőket és azokat, akik megzavarják a közösség békéjét. Továbbá a hitbizományról szóló törvény úgy határoz, hogy ki kell zárni az örökségből azt az örököst, aki nem tartja meg elhunyt apja végrendeletét. Hasonlóképpen kizáratik a mennyből az, aki nem tartja meg a béke azon végrendelkezését, melyet Krisztus hagyott ránk, mint az előadott tárgyból kitűnt.
Ötödször a bölcseleti törvény alapján, mert mindenek természetszerűen kívánják a békét. A Filozófus szerint ugyanis először is az egek. Minden, ami nehéz, lefelé törekszik, és minden, ami könnyű, felfelé. Mégpedig avégett, hogy megnyugodjék a maga természetes helyén. Éppen ezért mondja Ágoston: Ahogyan senki sincs, aki nem akarna örülni, éppúgy nincs senki sem, aki ne akarná, hogy békében legyen. Tamás is azt bizonyítja, hogy ésszerű vagy természetes kívánsággal mindenek békét kívánnak avégett, hogy fennmaradjanak a létben s az életben, és mindenek együtt örülnek a békének.
Hadd adjunk elő ezekhez néhány természeti példát! Az első a méhekre vonatkozik. Midőn tudniillik a méhek kölcsönösen zsonganak, zajt és egyenetlenséget csapnak, ez annak a jele, hogy a királynő el akarja hagyni a méhkast. Továbbá Solinus mondja a madarakra vonatkozóan, hogy azon évben, amelyben látjuk a madarakat a magas légrétegben viaskodni, az alsóbb légtájon dögvész, pusztítások és öldöklések fognak történni. Mert a madarak természetes ösztönükkel megérzik, hogy a föld s a levegő alsóbb rétege nagyon közel van a romláshoz, s ezért emelkednek a magasba. Ugyanígy lelki értelemben: amikor az emberek széthúznak, zajonganak vagy egymás ellen viaskodni látszanak, ez annak a jele, hogy Krisztus Király eltávozott tőlük, és bekövetkezik körükben a bűnök és büntetés ragálya. Ebből kiindulva mondja Origenész: Az emberek háborúságai és veszekedései az örök kárhozat előjátékai. Ó; ember! Félj tehát!
Ámde ellenvethető: Hát mit tegyek, ha az ellenem haragvóban csak úgy buzog a veszekedési kedv, s nem akar lecsillapulni? Válaszul az Apostollal ezt tanácsolom: »Amennyire tőletek függ, éljetek mindenkivel békességben«[15] , legalábbis »hagyjatok teret az Isten haragjának«, tudniillik kitérve vagy elmenekülve. Ha pedig ezt nem teheted, mert esetleg kötve vagy hozzá, mint a feleség férjéhez, tanúsíts szelídséget s alázatosan szólj, mert »a szelíd felelet csillapítja a haragot«.[16]
Hatodszor az alkotás törvénye alapján. Sallustius ugyanis a Jugurtháról szóló írásában mondja, s ugyanezt írja Jeromos: Egyetértéssel kis dolgok növekszenek, viszont az egyenetlenkedéssel a legnagyobbak is széthullanak. Továbbá Seneca mondja: »Tudd meg, hogy a megtorlás tisztességes és nagylelkű fajtája: mindent megbocsátani.« Ezért – mint Hugo de Claustro idézi – valaki ezt szokta mondani: »A jó embernek négy dologra van szüksége. Az első, hogy akit lehet, tegyen barátjává. A második, hogy akit nem tehet barátjává, ne tegye ellenségévé. A harmadik, hogy ha ezt sem teheti, mert az meg akarja őt sérteni, távozzék el, és meneküljön. A negyedik az, hogy ha már megsértette őt, meg ne torolja.« – Ugyanezzel kapcsolatban tudniillik a béke ajánlását illetőleg Priscianus ezt mondja: »Ha megkérdik, mi a legfőbb jó ezen életben, azt feleljük – úgymond –, hogy a béke.«
Hetedszer bizonyítjuk a társadalmi törvény alapján. Hiszen ahogy a Filozófus tanítja, a jó közéletnek követelménye az uralkodás és az alárendeltség rendje, és meg kell tartani az igazságosság terén az egyenlőséget a béke javában, vagyis hogy a kisebb rendűek tiszteljék a nagyobb rendűeket, az előkelőek segítsék a szegényeket, és az egyenrangúak megadják a velük egyenrangúaknak azt, ami jogos. Máskülönben mindenütt lázadás lesz. Ezt tudjuk a Filozófus művéből.
Ezért is írja Ágoston, hogy a teremtett dolgok sorában semmi sincs kedvesebb, semmit sem szoktunk biztonságosabban hallani a béke javánál. Vidd el a béke javát, s mi mások az országok, mint afféle gazságok. Eddig az idézet. Így hát az előbb mondottakból világos, mennyire ajánlatos a béke. Ó, vajha ez a mi országunk s e város fontolóra venné, mily jó a béke, s fenntartaná azt!
Ezzel szemben mennyi baj és mennyi öldöklés következik az ellenségeskedésekből. Jaj, jaj, nagy Istenem! Ki számolja elő, a világ kezdete óta mennyi emberölés következett be az emberek között?! Ha a történelemből emlékezetünkbe idézzük, valóban szerfölött szörnyű dolog ez! Orosius Pál ugyanis arról tudósít, hogy három egymást követő perzsa király, nevezetesen Cyrus, Athamiris és Xerxes idején a háborúkban a perzsák közül 1 900 000 ember pusztult el. Végül Eutropius elbeszéli, hogy Rómában, miután a földkerekség feletti uralmat megszerezték, később a városban keletkezett egyenetlenkedések és pártoskodások során mindenféle különböző háborúságokban akkora volt az öldöklés, hogy több mint 16 000 embert öltek meg a foglyokon és az éhségtől elhaltakon kívül, s más hasonlókat.
Továbbá a Bibliában hány százezer emberről olvassuk, hogy egyenetlenségek által pusztultak el. Aztán mennyiről olvasunk a nemzetek különféle évkönyveiben? S a mi országunkban is, csak az Isten tudja. Bizony, ha képesek lennénk valamennyit egyszerre egybegyűjteni, a meggyilkoltak ekkora sokaságából magas hegyeket lehetne építenünk, és a vérükből bő folyamok folynának. Ó, átkozott egyenetlenkedés! Ó, áldott béke, amely annyi rosszat tartasz féken! Valóban átkozott, aki téged elutasít.
A harmadik pontra vonatkozólag, az isteni elfogadásra nézve jegyezd meg, hogy Isten több jellel megmutatta, hogy szereti az emberek közti békét. Az első ilyen jel a születésé, mert Krisztus béke idején akart születni. A második az angyali ujjongásé; ezért énekelték az ujjongó angyalok Krisztus születése alkalmával, hogy itt a béke a jóakaratú emberek számára. A harmadik a boldoggá nyilvánításé, hiszen Krisztus boldognak hirdette a békességszerzőket mondván: »Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket.«[17] A negyedik végrendeleti hagyatékáé, mert a békét hagyta tanítványaira, mint fentebb kitűnt. Az ötödik jel a váltságdíjé, hiszen vérének drága árát fizette váltságdíjként, hogy az embereknek békét szerezzen kiengesztelve bennünket Istennel, mint az Apostol mondja. A hatodik az üdvözleté.[18] Megjelenvén ugyanis feltámadása után a tanítványainak, békét hirdetve üdvözölte őket, és meghagyta apostolainak, hogy a békével köszöntsenek. »Ha betértek egy házba, először ezt mondjátok: Békesség e háznak!«[19] A hetedik jel az imáé és az áldozaté. Ezért mondja az Aranyszájú a Máté evangéliumához írt egyik beszédében: Gondoljátok meg, mekkora rossz az egyenetlenség, hogy Isten az egyenetlenkedőktől nem akar elfogadni áldozatot, sem az imájukat meg nem hallgatja. Mert jobban szereti hívei egyetértését az ajándékaiknál.
Ezért olvassuk példaként, hogy a gonosz lelkek nagyon örülnek az emberek közti viszálynak. Midőn ugyanis Ferenc Arezzóba érkezett, látta, hogyan örülnek az ördögök ama város polgárháborújának. Társa által meghagyta Isten részéről, hogy menjenek ki a gonosz lelkek a városból. S íme, mindjárt távoztak, és a város lakossága egyetértésre jutott. Ó, áldott béke, amely kiűzöd a gonosz lelkeket, s eléred, hogy Isten lakjék az emberben, és kiérdemled a mennyei hazát, melyet adjon meg nekünk Jézus Krisztus, aki az Atyával és a Szentlélekkel együtt él mindörökké! Amen.
[1] János 14, 27
[2] Róm 12, 18-19
[3] Máté 10, 34
[4] Zsoltárok 28, 3
[5] Sir 25, 1
[6] Péld 13, 10
[7] Sir 10, 8
[8] Izajás 33, 1
[9] Jeremiás 34, 1-6
[10] Péld 11, 10
[11] Máté 5, 44
[12] Péld 4, 27
[13] Izajás 32, 18
[14] Máté 2, 14
[15] Róm 12, 18
[16] Péld 15, 1
[17] Máté 5, 9
[18] 1 Péter 1, 18-19
[19] Lukács 10, 5