Tubach-szám

Katona Lajos
Elenchusának
exemplumai

A V. Kovács Sándor által összeállított
Temesvári Pelbárt válogatott írásai
ban
található fordítások
(Bp., 1982, Vásárhelyi Judit ford.)

Latin

T4084 - Resurrection of Christ

De Tempore
226. Pasch. 6 E: Varia exempla de resurrectione J. Christi.
a) Apes: Avicenna li. VIII. de Animalibus.
b) Leo: Rabanus sup. Genes.
c) Panthera: Physiologus.

MÉHVILÁG
A méheknek van királynőjük, aki kétszer akkora, mint a többiek. Olyan nagyon szelíden él, hogy úgy tűnik, nincs is fullánkja, hogy bosszút álljon az ellene vétkező méheken, de ha valamelyik méh megsértené a királyt, saját fullánkjának sebével úgy megvágja magát, hogy bele is hal.
Amikor meghal a királynő, a méhek nagy kegyességet és együttérzést tanúsítanak. Mind összegyűlnek, és suttognak. A kaptáron kívül helyezik el a királynőt egy szép levélre vagy virágra nagy fájdalommal. Ha pedig feléled a halál kábulatából, mindannyian örülnek. Úgy gondolják, hogy szép dolog meghalni a királynőért. A kaptárból kiszálló királynővel mind együtt mennek zümmögve, és sok helyet berepülnek, hogy hasznot hozzanak.



d) Cocodrillus (sic) et natantia: Hugo de Florido Prato.

KÍGYÓMÉRGEZÉS
Hugo de Florido Prato azt mondja, hogy a krokodil egy nagy állat, amely a vízi kígyóra leselkedik. A kígyó pedig bekeni magát sárral, hogy sikamlós legyen, és így veti bele magát az alvó krokodil szájába, míg az azt hiszi, hogy elnyelte. A kígyó – miután szétrágta a krokodil beleit – a harmadik napon élve előjön.



e) Phoenix: Ambrosius in Hexam.
f) Pelicanus: Psal. CI (vs. 7.).
g)   "   serpentem vincens: Augustinus.
h)   "   Libro Origina. (sic), quo forsitan Isidori Origines indigitantur.
i) Sidera.

A HOSSZÚ ÉLET TITKA
A főnix egy ötszáz éven át élő madár Arábiában. Amikor életének végéhez közeledik, tömjén- és mirrhaillatú fákat gyűjt rakásra, és a nap sugarától áthatva meggyújtja szárnyaival. És így magát elégetve porrá lesz. Porából három nap múlva féreg keletkezik, fokozatosan növekszik, megtollasodik és hasonló madár lesz belőle.

GYÓGYSZER
Ágoston meg azt meséli, hogy van egy kígyót legyőző és azzal táplálkozó madár. Amíg ez távol volt, a kígyó megharapta, megmérgezte és megölte a fészekben levő fiókáit. A visszatérő anya három napig siratta fiókáit, majd megsebezte magát és vérét elhintve felélesztette kicsinyeit.






T4798 - Thief returns to monastery

227. 7 S: Latro conversus exemplo monachorum. Jacobus de Vitriaco (ed. Crane no. 68. p. 29. et adnot. p. 164., locis ibid. allatis addendum est Alphab. Narrat. 7. = Becull l.)

ÜDVÖS BÖJTÖLÉS
EGy rablóvezér jött egyszer egy apáthoz, mondván: Minden vagyonodat elvesszük. – Az apát ezt mondta neki: Fiam, miért kínlódsz ilyen veszedelmekben táplálékért? Gyere ide, és én minden szükséges dolgot megadok neked: húst, halat és egyebet. – Az beleegyezett és odament. Az apát egy előkészített kamrát, jó ágyat adott neki, és kijelölt egy barátot szolgájául. Ennek megparancsolta, hogy a rablónak semmi mást ne vigyen, csak kenyeret és vizet. Amikor néhány napig ezt tették: a rabló megkérdezte: Barát, miért böjtölsz ilyen szigorúan? Talán embert öltél? Felelte a barát: Távol álljon tőlem, hogy valaha valakit is megszomorítottam! Mondta a rabló: Talán paráználkodtál? Felelte az: Gyermekkoromtól fogva sosem érintettem nőt. – Sokkal ezután így szólt a rabló: Miért gyötröd magadat ilyen kegyetlenül? Felelte a barát: Nem másért, csak hogy az Isten hozzám kegyes legyen. – Akkor a rabló meghatódva ezt mondta: Mily szerencsétlen vagyok én, aki annyi gaztettet, rablást, paráznaságot, gyilkosságot és más hasonlókat követtem el, és sosem böjtöltem. – És ezután az apát lábaihoz esett és kérte, hogy vegyék föl a szerzetesek közé. Befogadva a szerzetesi életbe, a többiek előtt a legszentebbül élt és állhatatos maradt.


T2886 - Justice, and injustice, fable of

228. ** 8 T: Fabula Iustitiae et Iniustitiae. (V. p. 35. et ss.)

IGAZSÁG ÉS HAMISSÁG
Egy gazdag, de álnok embernek volt egy hűséges és igaz szolgája. Történt egy nap, hogy a szolga azt mondta urának, hogy a világon is hatalmasabb az igazság, mint a hamisság. Erre az úr ezt mondta: Nincsen ám úgy, mivel többet remél az ember a hamisságtól mint az igazságtól. – Miután veszekedés kezdődött közöttük, fogadást kötöttek, és megegyeztek abban, hogy ha a szolga az erősebb, ura adjon neki kétszáz aranyforintot. Ha viszont az úr nyer, szúrja ki a szolgának mindkét szemét.
Elindultak, hogy mások véleményét is kikérjék erről a dologról. Elmentek egy nagy kereskedőhöz, és megkérdezték. Az azt felelte, hogy a hamisság az erősebb: Ha ugyanis én – úgymond – mindent igazul vennék és adnék, elszegényednék. – Akkor az úr így szólt a szolgához. Íme, elveszítetted a szemeidet, de még megkíméllek. Kérdezzünk meg másokat is!
Elmentek hát a bírákhoz. Azok hasonlóképpen a hamisságot válaszolták. Elmentek egy nagy püspökhöz is. Az is a hamisság mellett állt ki. Még a királyhoz is elmentek. Ő is hasonlóképpen felelt. És az úr így a szolgának mindkét szemét kiszúrta egy hegyes késsel, de Isten adományából szeme nem pusztult el teljesen.
Akkor a szolga a városon kívül sétált, botjával egy fa alá ért, és ott szomorúan leült, hogy megpihenjen. Éjfélkor megjelent egy csoport ördög, és ugyanazon a fán megtelepedve tanácskozást tartottak. Amikor mindegyik elmesélte a világon véghezvitt gonosztetteit, az egyik ezt mondta: Én elértem azt így meg így, hogy a hamisság hatalmasabb legyen az igazságnál. – És az ördögök fejedelme tüstént neki adta koronáját, és maga mellé ültette trónusára. Egy másik ördög megirigyelte őt, és így szólt hozzá: Bizonyára kicsire becsülik majd őt, mivel én tudom, hogy ez alatt a fa alatt van egy olyan fű, amelyet ha egy vak a szemére tesz, megtisztítja minden vértől, sebét begyógyítja és szeme megvilágosodik. – Ezután az ördögök eltávoztak.
Akkor a vak ezeket hallván, Isten segítségét kérte, és kezdte leszakítani a fa alatt levő különböző füveket, és szemére tette, mígnem Isten ajándékaként talált közöttük egy olyat, amitől meg is gyógyult.
Volt a királynak egy leánya, akinek a szemét úgy elborította a vér, mint egy vakét, és nem tudták meggyógyítani. Elment a szolga a királyhoz és megígérte, hogy meggyógyítja leányát. A király meg megígérte, hogy feleségül hozzáadja, ha meg tudja gyógyítani. A fűvel sikerült meggyógyítania a lányt, feleségül is kapta, és királyi adományokkal és birtokokkal jutalmazták.
Akkor ura hallván ezt, elment hozzá és megkérdezte, mitől gyógyult meg. Ő pedig elmesélte annak módját, hogy az alatt a fa alatt van egy olyan fű, és meg is mutatta neki. Az úr kapzsiságában, hogy a fűből még jobban meggazdagodhasson, elment és mind több füvet szedett össze. Úgy esett, hogy az ördögök újra eljöttek, mint korábban, és ezt mondták: Nézzük meg, hátha hallgatózik valaki a fa alatt. Mert a múltkor nem néztünk körül, és így túljárt az eszünkön az a vak. – Meglátva, hogy ott van az úr, megragadták és mindkét szemét kitolták.
Ebből nyilvánvaló, hogy időlegesen elnyomhatják ugyan az igazságot, később mégis fölmagasztosul.


T1878 - Elephant domesticated

229. 9 H: De captione et domesticatione elephantis. Philosophus (= Aristoteles) et Solinus.

ELEFÁNTVADÁSZAT
Az elefántot úgy ejtették foglyul és úgy domesztikálták, hogy azt a fát, amelynek neki szokott pihenés közben támaszkodni, alul elfűrészelték, és egy mély vermet ástak melléje, amelybe beleesett, és nem tudott. kimászni, mert meredek volt. Akkor az első arra jövő vadász megszúrta és megsebesítette, meg akarván ölni. Egy másik vadász is arra jött, és az állatért vetekedve megsebezte magát, és elűzte az első vadászt. Megszabadította és kihúzta a veremből az állatot, és árpát adott neki enni. Miután ezt háromszor, négyszer megtette, az elefánt a háziállata lett, megszerette szabadítóját és mindenben engedelmeskedett neki. Amikor gazdája vért mutatott, rögtön fellelkesedett és harcba indult bárki ellen, és ahová csak gazdája és szabadítója indította, amint világos is.


[T4440 - Sleepers, Seven]

230. 10 R: Legenda septem dormientium «a Theodoro et Rufino» scripta «et habetur in legenda communi (=Leg. aurea c. 101. ed. Grsesse p. 435.)

A HÉTALVÓ TÖRTÉNETE
A keresztényeket üldöző Decius császársága idején történt, amikor Epheszoszban tartózkodott. Megvádoltak hét, Epheszoszban született szentet azzal, hogy keresztények. Decius császár az egyik provincia meglátogatására utazott, és visszajöveteléig időt adott nekik a megtérésre. Azok eközben szétosztották vagyonukat a szegények között, és eltávoztak Celion hegyére, és ott titokban elrejtőzködtek. Egyikük, Malchus álruhát öltött, nehogy ráismerjenek, és a városba ment, kenyeret vásárolt és ellátta a többieket. Amikor Decius visszatért, kerestetni kezdte őket. Malchus rémülten ment vissza társaihoz, és elmondta ezt nekik. Azok pedig beszélgetve és keseregve – amint Isten akarta – elaludtak. Amikor megvirradt, Decius meghallotta, hogy hol rejtőztek el, és megparancsolta, hogy kővel zárják el a barlang száját, hogy ott éhen haljanak.
Decius halála után 196 évvel, Theodosius császár idején lábra kapott az az eretnek nézet, amely megtagadta a holtak feltámadását. S íme egy epheszoszi városlakó kunyhót akart építeni ott a pásztoroknak. Amikor a kőművesek felnyitották a barlangot, felkeltek a szentek és azt gondolták, hogy csak egy éjszakát aludtak.
Malchus – ahogyan szokta – elment kenyérért. Amikor meglátta a követ a barlang szájánál, elcsodálkozott. Amikor a város kapujához ért és megpillantotta az odafestett keresztet, még jobban elámult. Bement a városba, de senkit sem ismert meg, hanem amikor hallotta, hogy az emberek Krisztusról beszélnek, megdöbbent, hogy hogyan lehet, hogy tegnap még senki sem merte Krisztust megvallani, most meg mindenki őt vallja.
A kenyérárusokhoz ment. Amikor ezüstpénzt adott, azok ezt mondták egymásnak: Császárok régi kincsét lelte meg ő! – Ő pedig látva, hogy sustorognak, megijedt és el akart szaladni. Megfogták, mondván: Hol találtad e kincset, mondd meg nekünk, és titokban tartjuk. Ő pedig mint a bolond, úgy félt. Az árusok kiabálni kezdték, hogy kincset talált, a püspök és a város proconsulja elé vezették. Azok megnézték az ezüstpénzeket és megkérdezték Malchust, hol találta. Leborulva elmondta, hogy az ezüstök szülei erszényéből valók. Amikor néven nevezte szüleit, s senki sem ismerte őket, így szólt: Az Istenért, mondják meg, uraim, hol van Deicus császár, aki tegnap ebben a városban volt, ha ez egyáltalán Epheszosz városa. Mondta a püspök: Egy császár sincs most a világon, akit Deicusnak neveznének. Mondta azután: Bámulok is emiatt, és senki sem hisz nekem. Úgy tudom, hogy Deicus színe elől menekülünk – és így elmondott mindent ügyükről és rejtőzködő társairól.
A püspök és a proconsul a néppel együtt odament, és látták a szenteket, akiknek arca olyan volt, mint a viruló rózsa, és dicsőítették Istent. Hírül vitték mindezt Theodosius császárnak is, aki elment hozzájuk és látta, hogy úgy ragyog orcájuk, mint a nap. Térdre borult és dicsőítette Istent.
Akkor a szentek közül az első, Maximianus ezt mondta: Higgyétek el, hogy Isten minket minden bántódás nélkül megőrzött, mivel oly sok ideig aludtunk. Élünk, mert van a holtaknak feltámadásuk! – És az egész nép megvigasztalódott. Azok pedig lehajtották fejüket, s lelküket mindenki szeme láttára visszaadták az Úrnak.
Legyen ennyi elég!



231. 11 U: Fabula virgarum unitarum et solutarum de bono concordiae et malo discordiae. (Aesopus Halm 103. Plutarchus, de garrulitate e. 17. Babrius 47. Faërnus 35. La Fontaine IV, 18. Desbillons II, 12. G. Pesti 51. Halapi IV, 31.)

A VESSZŐK PÉLDÁJA
Egy szent életű atyát megkérdeztek fiai, amikor haldokolt, hogy milyen bölcs tanítás szerint éljenek. Az atya egy vesszőt adott nekik, hogy törjék el. Az nyomban el is törött. Azután kettőt adott nekik hasonlóképpen, de azokat már nem lehetett széttörni. Ezt mondta: Fiaim, ha nem fogtok össze, könnyen elvesztek.


cf. T4550 - Souls presented to God


232. 14 Z: De translatione animae iusti cuiusdam in caelum. Vitae Patrum et alibi.

TESSÉK VÁLASZTANI!
Látta valaki, hogy egy derék férfiúnak a lelkét az angyalok kimondhatatlan vidámsággal viszik az égbe, mondván: Így lesz mindenkivel, aki szentséges és tiszta élettel szolgál az Istennek.
Egy másik, bűnös embernek a lelke pedig a halál órájában az ördögök jelenléte miatt nem akart eltávozni testéből. Ekkor szózat hallatszott az ördögökhöz: Húzzátok ki, akár akarja, akár nem! Ahogyan ő soha nem távozott el a bűnöktől, így ti se szűnjetek meg őt gyötörni! – S az ördögök vashoroggal húzták ki a lelkét.


T3592 - Paradise, joys of

/cf. P237, P240/

233. 16 L: Gaudia caeli ineffabilia. Discipulus in Promptuario exemplor. (G 2 et 4. Cf. Ethnographia IX. 402 et X. 165.)



T594 - Bernard, St., and passion

234. 18 E: Revelatio, quam habuit S. Bernardus de passione Christi. In Vita eius.

ÖRDÖGŰZŐ LOGIKA
Amikor úgy látszott, hogy Bernát apát elgyöngülve végéhez közeledik, eszméletét elvesztve úgy tűnt neki, hogy Isten ítélőszéke elé állították. Ott volt a sátán is, és álnokul vádolta őt. Az Isten szent embere így válaszolt. Megvallom, hogy nem vagyok méltó arra, hogy saját érdemeimért nyerjem el a mennyei birodalmat, de uram, Jézus kétszeres joggal birtokolja azt: az Atya Isten öröksége és a kínszenvedésének érdeme révén. Őmaga megelégedett az elsővel, azaz az istenséggel, a másikat, a kínszenvedéssel szerzett jogot nekem ajándékozta. Nem szégyenülök meg, ha ezen a jogon, az ő ajándékából azt magamnak megszerzem.
Így ellensége, az ördög szégyenült meg, és szétoszlott az ördögök egész gyülekezete.


T3481 - Nobleman oppresses poor

235. 18 F: Visio cuiusdam nobilis oppressoris pauperum. Viridarius et Meffret in sermone.

A SZEGÉNYT NYÚZÓ NEMES HALÁLA
Volt egyszer egy nemesember, aki a világ szerelmese volt és elnyomta a szegényeket. Nem vágyott mennyei javakra, nem félt a pokoltól, hanem teljesen bűnös ember volt. Egyszer, amikor ágyában pihent, inasa kamrája előtt fekve látomásra ragadtatott, és látta, amint gazdáját az Úr ítélőszéke előtt vádolják minden rossz cselekedetéért, és kárhozatra ítélik. Az ördögök szökellve Luciferhez vezették, az megcsókolta, mondván: Ne legyen neked sohasem békességed. Szólt az ördögöknek: Ez fürdeni szokott, vigyétek a fürdőbe! – Hatalmas tűzbe vetették, szurkot és forró ként öntöttek rá. Azután kihúzták, és egy férgekkel és molyokkal teli ágyra fektették. Mondta akkor Lucifer: Adjatok inni neki! – Kénnel kevert mérges italt köszöntöttek rá. Amikor felkiáltott: Elég! – ezt mondta Lucifer: Illő, hogy zenét is hallgass, jöjjenek a zenészek! – Akkor két ördög tüzes trombitával tüzet fújt rá olyan erővel, hogy szeméből, orrából, szájából láng tört elő. Mondta ekkor Lucifer: Vezessétek hozzám! – Akkor odavitték: Énekelj! – mondta. Felelte az: Mit énekeljek, ha nem átkot: Átkozott a nap, amikor megszülettem, átkozottak apám és anyám, akik nemzettek, átkozott az ég és az Isten stb. Mondta Lucifer: Éppen ezt akartam, hogy elátkozd Istent. – És ezzel el is vezették örökös helyére: tüzes kútba vetették. Olyan nagy zaj keletkezett, mintha összedőlt volna a világ.
Az inas erre a zajra ébredt fel, a szobába futott, és urát halva találta.


T2489 - Head-dress, of lady (var.) (?)

236. 19 I: De vano ornatu muliebri. Vitae Patr.

A SZÉPSÉG SIRATÁSA
Amikor egy szent férfiú meglátta egy asszony rendkívüli szépségét, sírva fakadt és így szólt: Bocsáss meg nekem, mindenható Isten, bocsáss meg!– Amikor megkérdezték, hogy miért sírt, ezt felelte: Két dolog indított meg. Az egyik: annak az asszonynak a lelki veszedelme: a másik pedig saját hanyagságom. Mivel én arra, hogy Istennek tetsszem, nem igyekeztem annyira, amennyire ez az asszony törekedett a maga ékesgetésével arra, hogy az érzéki emberek és az ördög tetszését megnyerje.


T3592 - Paradise, joys of

/cf. P233, P240/

237. 19 P: De gaudiis caeli et poenis inferni, visio cuiusdam monachi ord. Cisterciensis tentati de exitu. Discipulus in Promptuario ex. (G 15, ubi hoc exemplum ex libro affertur, cuius titulus est: Magnum exordium Ord. Cisterc.)



T3198 - Mary Magdalene, St., fasting of

238. 20 Y: De melodia caelesti: S. Magdalena «triginta annis nil gustavit prae suavitate caelestis melodiae, ad quam elevabatur per angelos in caelum, ut audiret.»



T3378 - Monk Felix

239. Ibid. Avicula caelestis. Ex Discipuli Serm.*) (De Temp. LXXXIV, N. Cf. Specul. ex. IX. 65. Martinus Polonus Prompt. ex. 16 B. Maurice de Sully in «Romania» V, 473—485. Odo de Ceritona, Sermones dominic. Paris 1520. fol. LXVIIIb Bozon, Contes moral. ed. Lucy Toulmin-Smith p. 267 note 3. Hervieux l. c. IV. 295. Bozon ed. cit. p. 112. Scala caeli ed cit. f 102b Pauli 562 eum adnott. in ed. Oesterley. Dunlop-Liebrecht, Gesch. d. Prosadicht. 543. et ea, quae de hoc exemplo in ephem. hung. Katholikus Szemle XIV, 529 • et 52. commentatus sum.)

*) In fine huius exempli legitur: «Hoc idem narratur in libro, qui dicitur Speculum exemplorum», ex quibus verbis Pelbartum ex Discipuli et Speculi haud discrepantibus narrationibus suam contaminavisse colligi potest.



T3592 - Paradise, joys of

/cf. P233, P237/

240. 20 Z: Revelatio facta cuidam subpriorissae per monialem, quae ei post mortem apparuit, de gaudiis caeli. Ex Discipuli Promptuario ex. (G 10.) Ibidem additur exemplum, quod iam superius e Sermone partis Hiem. 32. U. in hoc Elencho sub no. 193. allatum est.)

EGY CSODÁLATOS PÉLDA
Egy szerzetes arra kérte Istent, hogy mutassa meg neki a legkisebb égi örömöt. És íme a könyörgőnek megjelent egy angyal édesen éneklő madárka képében. Mivel meg akarta fogni, követte az erdőbe és hallgatózva háromszáz éven át állt egy fa alatt, semmi mást nem érzékelve nem élvezve annak az éneknek az édességén kívül, hanem azt gondolta, hogy alig egy óra hosszat állt ott. Amikor a madár elrepült, visszatért a kolostorba a barátokhoz. Mivel senki nem ismerte meg őt, a szerzetesek elcsodálkoztak. Megkérdezték, melyik apát idején távozott el, és úgy találták, hogy háromszáz év telt el azóta.
Mekkora édesség lehet az égi énekszóban, ha olyan nagy volt egyetlen madárkában. Akkor a barát magához véve az oltáriszentséget, rögtön elaludt Istenben.



241. * 21 C: (Figura vitae terrestris.) Antiqui philosophi depingebant vitam praesentem in forma hominis iocunde vestiti super globo rotundo volubili sedentis, in manibus tenentis candelam accensam et eversam, atque in ore eius mellis argum, et super caput hos versus scriptos habebat:

Est mihi mel mundus, ideo sto veste iocundus Sto super incerto, vitam cum lumine verto.

Ex istis patet, quod contemnendus est mundus. (Forsitan ex Imaginibus Fulgentii, de quo libro vide Oesterley in ed. Gestor. Romanor. p. 252.)

ANTIK BÖLCSESSÉG
Az antik filozófusok a jelenvaló életet egy férfi képében festették le, amelyik gyönyörűen felöltözve ült a kerekded, forgó földgömbön, kezében egy meggyújtott és felfordított gyertya, szájában méz volt, és feje fölött e vers volt felírva:
Méz nekem ím e világ, melyen állok, s szép vagyok, ékes.
Nem bizonyos mégsem e hely itt, fénnyel kicserélem.
Nyilvánvaló ebből, hogy meg kell vetni a világot.

Antiqui philosophi depingebant vitam praesentem in forma hominis iocunde vestiti super globo rotundo volubili sedentis, in manibus tenentis candelam accensam et eversam, atque in ore eius mellis argum, et super caput hos versus scriptos habebat:
Est mihi mel mundus, ideo sto veste iocundus Sto super incerto, vitam cum lumine verto.
Ex istis patet, quod contemnendus est mundus.


242. 22 P: Daemones consumuntur cupidine videndi Deum. Ex Apiario Thomae Brabantini (i.e. Cantipratensis) et Discipuli Promptuario ex. (G 1.) V. n. 293.

TUDÓS DIALÓGUS
A domonkosrendi Jordanes mestert arra kérték, hogy menjen el egy megszállott nőhöz. Az abban levő ördög tudósan üdvözölte őt, pedig az az asszony sohasem tanult tudományt. A mester többek között megkérdezte tudós módon az ördögtől, hogy hol szeretne mindenekelőtt lenni? Az így felelt: A mennyben – úgymond –, hogy megláthassam Teremtőm fényes orcáját. – Szavára Jordanes felsírt, és ezt mondta: Mit tűrnél azért, hogy megláthasd őt? Felelte: Minden bűnhődést vállalnék, amit az összes ördög kezdettől fogva fenntart és fenn fog tartani egészen a világ végezetéig, hogy legalább egyszer megpillanthassam az Isten fényességét, amint vagyon. Erre Jordanes: Nekem úgy tűnik, hogy te a magasabb angyalok közül vagy. Felelte, hogy szeráf. Erre ő: Mondj hát nekem valamit Isten orcájának fényességéről, ha már oly közel voltál hozzá! Erre az ördög: Mit mondhatnék arról én, amikor azok az angyalok, akik Isten orcáját látják, sem tudják elmondani azt a fényességet. Mégis mondok valami hasonlót neked. Ha – úgymond – minden fának és növénynek minden elhullott és leendő virága, a drágakövek és fémek minden színe, a nap, a hold és a csillagok fénye mind együtt ragyogna, ahogyan a földön ragyog a nap; mindaz a ragyogás csak sötét éjszaka lenne ahhoz a vakító naphoz vagy fényességhez képest. Akkor Jordanes így szólt: Óh, milyen szerencsétlen, aki elveszíti ezt!



243. 23 F: Gaudia caeli ineffabilia. Augustinus ad Cyrillum de laudib. b. Hieronymi.

ADALÉKOK EGY ÉRTEKEZÉSHEZ
Amikor boldog Ágoston boldog Jeromosnak levelet akart írni, mert a boldogok öröméről és dicsőségéről állított össze egy értekezést, íme, éjfélkor álmában az angyalok sokasága jelent meg. Ezek között a kimondhatatlanul ragyogó angyalok között volt Keresztelő Szent János és Jeromos is, aki már elköltözött az égbe, de Ágoston úgy gondolta, hogy még az élők sorában van. És úgy tűnt neki, hogy ők ketten mindenben hasonlóak, csak Keresztelő Szent Jánosnak három koszorú volt a fején aranyból és drágakövekből, Jeromosnak kettő. Annak mártírságáért, szüzességéért és prédikátorságáért, ennek meg csak szüzességéért és prédikátorságáért volt koronája.
János többek között ezt mondta Ágostonnak: Azt tudod, hogy először is semmi irigység nincsen az égben, mint a világban, hanem kimondhatatlan szeretettel szeretik a boldog lelkek egymást. Bármelyik szent úgy örül a másik dicsőségének, mint a sajátjának. Másodszor, hogy aki nagyobb, azt akarja, hogy a kisebb szent vele egyenlő legyen, sőt még nagyobb, mivel annak dicsősége az övé is. Ott ugyanis nincsen az, mint ezen a világon, ahol az egyes ember inkább akar a többi felett, mint a többi alatt lenni. Harmadszorra azt mondta, hogy a kisebb szent úgy örül a nagyobb dicsőségének, mintha az övé lenne, és nem akarja, hogy az övé legyen az, ami nem az övé. Sőt, ha szabad lenne, a sajátjából adna neki. Negyedszer azt mondta, hogy az egyesek dicsősége mindegyikük dicsősége, és mindegyikük dicsősége az egyeseké is. Azt is elmondta, hogy az a megbecsülés és tisztelet, ami egy-egy szentnek kijár, megilleti az összes többit is. És ezek a kimondhatatlan szeretetből vannak, amint nyilvánvalóak ezek s a többi dolgok.
Ezekhez járul az, hogy ki-ki a boldogok között Istent mindenekfölött szereti, és inkább az ő akaratának megfelelően alakítja magát, mint önszeretetből. Sőt kinek-kinek annyi jót akar nyújtani, amennyit az Isten akart érdemeiért, és minden szent akarja, hogy akinek az Isten többet adott, annak Isten akaratából annyija is legyen. És nem kíván többet magának, mert tudja, hogy nem érdemelte meg Istentől, és Isten nem akarja, hogy az az övé legyen. Ágoston az Isten országáról szóló könyve vége felé egy példát hoz a szemről és az ujjról. Hogy az ujj nem bánja, hanem örül annak, hogy lát a szem. Nem akarja azt a képességet birtokolni, és fordítva. Így van a többi testrésszel is.


T55 - Adulterer disfigured

/Cf. P290/

244. 24 P: Exemplum viri adulteri in facie deformati ex Vincentii (Ferrer) Sermone in octava Resurrectionis. (Cf. infra exemplum simile in Sermone partis Aestiv. 15 F. no. 290.)



T1664 - Devils (demons) torture women

245. 24 S: De obsessa in civitate Coloniae «in qua daemon interrega tus, quid facere vellet, ut ad caelestem beatitudinem pervenire posset, respondit: si esset ferrea columna rasoriis et clavis accutissimis cirumsaepta a terra usque ad caelum alta, si carnem haberem, usque ad finem mundi, inquit, vellem per illam trahi quotidie sursum et deorsum, dum possem ad beatitudinem pervenire.» Caesarius (Dial. mir. V, 10.) et Discipulus (Serm. de Temp. LXXXIV L).

VÁGY
Volt Kölnben egy megszállott asszony. Amikor a benne levő ördögöt megkérdezték, hogy mit tenne azért, hogy eljuthasson az égi boldogságba, így felelt: Ha lenne a földtől az égig egy olyan vasoszlop, amelyet beretvák és éles szegek borítanának, ha hús-vér testem lenne, egészen a világ végezetéig naponta föl- és levonszolnám magamat azon, hogy eljuthassak a boldogságba.


T3443 - Music, heavenly

/Cf. P298/

246. 26 M: S. Franciscus et plures alii beatorum in agone caelestem audivere melodiam. (Cf. 238.)

ZENEI ALAPISMERETEK
Boldog Ferencről és másokról olvassuk, hogy haláluk idején egy angyal égi dallamú cimbalmot vagy valami hasonló zeneszerszámot pengetve olyan nagy édességet keltett, hogy a szentek ezért az édességért lehelték ki lelküket.
Mennyivel boldogabb és édesebb énekszó hallatszik majd a boldog penitenciában.
Ennek ellentéte lesz pedig a kárhozottak kiáltozása, a hangok összehangzása nélküli zavaros jajgatása és olyan rettenetes fogcsikorgatásuk, hogy meghasad annak a feje, akiét átjárja, amint Izajás fejezte ki: »Ti – úgymond – fájdalmatokban jajgatni fogtok.«[1] Jajgatni ugyanis annyit jelent, mint zavaros hangokon üvölteni.

[1] Izajás 65, 14.


T2881 - Julian the Apostate throws blood

247. 27 Z: Mors prodigiosa Juliani Apostatae. In Vitis Patrum (ed. Rosw. 225a) et Speculo exempl. (ed. Majoris s. v. Apostata 10. p. 41. ex Vita S. Basilii scripta per Amphilochium apud Surium.)

PUBLIUS ÉS A REPÜLŐ ÖRDÖG
Amikor Julianus Apostata császár a perzsák ellen háborúzott, mágikus mesterkedéssel új dolgokat akart megtudni Kelet vidékeiről, amint szokása volt. Kiküldött egy ördögöt Keletre, és azzal bízta meg, hogy gyorsan hozzon neki valami új dolgot. Amikor az ördög átkelt, talált egy barátot, Publiust, aki imádkozott, és imájával megakadályozta, hogy az ördög a levegőn átkelhessen. És amikor tíz napon keresztül nem szűnt meg imádkozni, ami csak isteni akaratból történhetett, az ördög megzavarodva és anélkül, hogy valami újdonságot hozott volna, visszatért és elmondta Julianusnak: semmi újdonságot – úgymond – nem tudtam megismerni. – Kérdezték, miért késlekedett ilyen sokáig. Így felelt: Publius könyörgései akadályoztak, ezért egy helyben tartózkodtam, és nem tudtam továbbmenni.
Akkor Julianus császár haragra gerjedve megfogadta, hogy ha győztesen tér vissza, megöli Publiust. De még abban a háborúban lándzsával átdöfte és megölte Szent Mercurius, akit a Boldogságos Szűz küldött oda. Így nem tudta Julianus beteljesíteni fogadalmát, amint nyilvánvaló Boldogságos Mária csodatételeiben.


T595 - Bernard, St., and peasant

248. 28 H: S. Bernardus et rusticus. Legenda S. Bernardi (Leg. aur. c. 120. ed. Graesse p. 534).

PARASZT A LOVON
Egy alkalommal, amikor Szent Bernát lovagolt, arról panaszkodott az úton vele beszélgető parasztnak, hogy mindig felbukkan valami oda nem illő dolog imádkozása közben, ami szívének állhatatlanságát bizonyítja. A paraszt ezt hallva megvetette, és azt mondta, hogy őneki állhatatos a szíve. Bernát megígérte, hogy odaadja neki lovát, amin ült, ha el tud mondani egy Miatyánkot anélkül, hogy elkalandozna a szíve. A paraszt hittel helybenhagyta, hogy képes ezt megtenni, és imádkozni kezdett. Alig végezte be az Úr imájának a felét, íme, eszébe jutott egy alkalmatlan gondolat a nyeregről, és arra gondolt, hogy azt is megkapja a lóval együtt. Pirulva bevallotta, és többé vaktában soha semmit előre nem képzelt magáról.


T3877 - Prayer, correct form of

249. 28 H inferius: Quomodo sit orandum. Ex Vitis Patrum (ed. Rosw.?)

KÖNNYEZŐ LATROK
Egy szent ezt prédikálta: a rablók és a koldusok tanítottak engem imádkozni. Mert a rablók meglátva a számukra kikészített kínzóeszközöket bűneikért, könnyekre fakadva alázatosan könyörögtek, és megígérték, hogy a továbbiakban megjavulnak. A koldusok pedig megmutatták sebeiket és szegénységüket, hogy szánalomra indítsák azokat, akikhez könyörögtek. Így kell cselekednünk Istennel.


T3870 - Prayer and four hermits

250. 28 K: Virtus maxima. Vitae Patrum (ed. Rosw.? cf. Gesta Rom. 197. et cod. hung. qui intitulatur Példák könyve p. 16—18 et 19—20, ubi contentio similis quinque, resp. trium heremitarum de virtute maxima et Deo carissima, e Discipuli Promptuario ex. U 26. et 28. sumpta narratur. Pelbartus noster nec hanc, nec illam, sed aliam, quae exemplo in Gestis Rom. occurrenti proxima est, prae se habuisse videtur.)

VETÉLKEDŐ SZENTEK
Néhány szent férfiú különböző kegyelemmel tündökölt. Az első a töredelmesség alázatával, a második a tűrés erényével, a harmadik buzgó imájával. Megkérdezték az Istent, hogy ezek közül melyik a jobb.
Az alázatosság megfog, a tűrés megtart, az imádság legyőz, leköt és vezérel – felelte az Isten. – Ezért mondjuk Bernáttal: Óh, boldog vagy imádság, mert legyőzöd a legyőzhetetlent, s megkötözöd a Mindenhatót.



250b. 29 S: Visio S. Bernhardi de angelis conscribentibus in choro psalmos et orationes fratrum. Legitur in Speculo exemplor. dist. III. cap. 17.

PROGNÓZIS ÉGI JUTALOMHOZ
Látta Bernát, hogy amikor a szerzetesek kórusban zsoltárt énekelnek, mindegyik mellett egy-egy angyal áll, és összeírja a barátok zsoltárénekléskor, illetve imádkozáskor kimondott szavait. Némelyek arannyal, mások ezüsttel, egyesek tintával, mások vízzel írnak, de vannak, akik egyáltalán semmit nem írnak.
A Szentlélek kijelentette Bernátnak, hogy azokat, akik tüzesen énekelnek zsoltárt és buzgón könyörögnek, arannyal jegyzik fel, hogy a mennyben a legékesebb korona legnagyobb örömére jelöljék ki; akiket ezüsttel írnak fel, azok kisebb örömet élveznek majd; akiket tintával, azokra még azoknál is csekélyebb öröm vár. Egyeseket viszont vízzel jelölnek, mivel alig vagy legfeljebb a legkisebb jutalmat kapják könyörgéseik lustasága és gondolataik elkalandozása miatt. Azok az angyalok, akik semmit sem írtak, jelzik, hogy szívük keménysége miatt, minthogy nem imádkoztak, hanem aludtak, vagy hallgattak, nem lesznek méltók arra, hogy égi jutalomra jegyezzék fel őket. Őrájuk örökös halálbüntetés vár, hacsak nem tartanak penitenciát.


T4300 - Servatius, St., sermon of against Huns

251. 30 Z: Oratio S. Servatii contra Hunos in Galliam venturos. In leg. eius. (Leg. aur. cap. 241. ed. Graesse p. 954. saltem tangitur hic eventus vitae S. Servatii. Fusius in legendis sancti amplioribus, quae in Biblioth. hagiogr. Lat. sub nomine eius citantur.)

A HUNOK GALLIÁBAN
Amikor elterjedt az a hír, hogy a hunok Galliába fognak jönni, Servatius könnyekkel és böjttel buzgón kérte Istent, hogy ne zúdítsa ezt a bajt a keresztények népére. Amikor szent jelből megértette, hogy az emberek bűnei ellenszegülnek könyörgésének, Rómába ment abban reménykedve, hogy hatalmasabb emberek oltalma alatt meghallgatást nyer. Három napig böjtölt ott, és boldog Péter apostoltól ilyen feleletet kapott: Miért nyugtalanítasz engem, szent férfiú? Íme el van rendelve Istennél, hogy a hunok Galliába jöjjenek, és hogy egyetlen város nem lesz sértetlen, kivéve Metzet, ahol István első vértanú ereklyéit őrzik.
És így nyilvánvaló, hogy Servatius könyörgését és Szent Péter segítségül hívását a nép bűnei hiúsították meg.



252. 30 A: Visio S. Macharii, qui vidit diabolos orationem fratrum vanis cogitationibus turbare conantes. Ex Vitis Patrum (Rosw. 481b).

A LELEMÉNYES ÖRDÖG
Boldog Makárius látta, hogy az ördög a barátok könyörgését sok léha gondolattal készült megakadályozni, amelyek olyanok, mint a szájra szálló undok legyek.
Ezért mondta János apát, szentatya, hogy azt kell csinálni, mint amikor az ember egy fa alatt sok olyan kígyót és vadállatot lát, amelyeknek nem tudna ellenállni, ezért felmászik a fára, hogy épen maradjon.



253. 30 C: Virtus maxima, ut dixit S. Agathon, oratio, quia hanc daemones semper impedire festinant. In Vitis Patrum (ed. Rosw. p. 613a).



T5304 - Wine, drugged, left for enemy

254. 31 E: Vinum veneno corruptum. Julius Sextus li. IX. ca. 5. (Cf. Gesta Rom. 88. Pauli 661: «Julius sextus libro II. stratagematum etc.»)

HADITAKTIKA
Amikor egy karthágói vezér háborút viselt az afrikaiak ellen, tudta róluk, hogy nagyon mohók a borivásban és a testi élvezetekben, ezért előrelátóan ezt tette: Vett sok hordó bort és belekeverte a borba a mandragórának nevezett fű levét. Mivel amint a Filozófus mondja az álomról és az ébrenlétről, ez nagyon altató. Az így megmérgezett boroshordókat szétrakta saját sátrában. Mindent otthagyva óvatosan eltávozott, menekülést színlelve.
A sátrába behatoló afrikaiak megtalálták a bort, megitták és elnyomta őket az álom. Éjszaka a vezér előjött, és mindegyiküket felkoncolta.



255. 32 Q: De causa diminutionis gratiae. Vitae Patr.



T189 - Amandus, St., and damned

256. Ibid. inferius: S. Amandus li. I. ca. 10. de poenis damnatorum.

MI VÁR A SZERELMESEKRE
Amandus látta lelkében az elkárhozottak büntetéseit. Éppen azt látta, hogy azokat, akik a földi és testi szerelem rabjai voltak mindkét nemből, és semmit sem törődtek a szellemi dolgokkal, az ördögök szerfelett gyötörték. Azok meg a kínzások alatt a földet harapdálták fájdalmukban annak jeléül, hogy a földi dolgokat szerették elsősorban.
Ugyanakkor elmondja, hogy azt is látta, hogy az ördögök tüzes nyíllal és forró parázzsla üldözték, és kegyetlen sebekkel borították el őket. Ez a forró hús szeretetéért volt. Mennyire jajgatták: jaj nekünk, amiért a hús iránti vágyunknak éltünk. Ezért tűrünk most kimondhatatlan kínzásokat, és ezért fogunk szenvedni a feltámadás után is, testben és lélekben egyaránt.


cf. T3326 - Monastery, desertion from prevented III.

257. 33 Z: De novicio, qui ordinem relinquere voluit et visione retentus est. In Gestis S. Francisci et Speculo exemplor. (VII, 19.)

AGITÁCIÓ
Egy elkényeztetett minorita rendi novícius ifjú elszörnyedt a barátok viseletén, ami olyan volt, mint a leghitványabb zsák, és meghátrálva a bűnbánat fáradságos volta miatt, ki akart lépni. De mestere az oltár elé vezette, hogy ott imádkozzék. Míg ott imádkozott, elragadtatott és egy menetben haladó végtelen sokaságot pillantott meg. Ruhájuk ékes volt, arcuk és kezük a napnál ragyogóbbnak tűnt, párosával mentek az éneklő angyalokkal. A menet végén volt a két legfényesebb, és utánuk még valaki, akit mint egy új lovagot mindenki kitüntetett. Elbámulva az ifjú megkérdezte lelkében, hogy mi ez. Ezt a feleletet kapta: Mi vagyunk a minorita barátok, akik Krisztussal együtt uralkodunk az égben. A két utolsó, akik fényesebbek a többieknél: boldog Ferenc és boldog Antal. Az utolsó pedig a legutóbb meghalt barát, akinek a lelkét az égbe ragadtuk. Ugyanis minden, mérhetetlen fényességgel ragyogó dicsőség megadatik nékünk azért a bűnbánatért, engedelmességért, tisztaságért, szeretetért és egyéb jó cselekedeteinkért, amit a földön tettünk.
Amikor az ifjú magához tért, bűnbánatot tartott és állhatatosan megmaradt a szerzetben.


T1359 - Crow, black, from husband's body
T3037 - Letters, three

258. 34 K: Tres litterae. Spec. exempl. (IX, 47. Cf. Gesta Rom. 125 in fine et 188.)

A HÁROM LOVAG BARÁTSÁGA
Három lovag megesküdött arra, hogy minden szükségükben kölcsönösen megőrzik az egymáshoz való hűséget. Történt egyszer, hogy hallgatagon mentek egy erdőn keresztül. Majd az idősebb ezt mondta: Csodálom, amiért így megnémultunk, amikor átkeltünk az erdőn. – És mindegyikük elmondta hallgatásának okát. Erről kiderült, hogy az erdő kellemes voltát látva elgondolkodott az égi boldogság kellemetességén. És ezt mondta az idősebb: Bizonyára Isten tette azt, hogy felismerjük, hogy ahogyan eddig a világnak szolgáltunk, úgy ezentúl az égi koronáért szolgáljunk.
Bevonultak hát egy kolostorba, ahol szentül kezdtek élni. Aztán a két ifjabb közönyösen elment a harmadikhoz, és hogylétéről kérdezte. És azt mondta: Minden idő rövidnek tűnik nekem, mert mindig tanulmányaimmal vagyok elfoglalva. Ti meg mindketten olyan szomorúak vagytok, mert összejöttök és csak unatkoztok. Azok megkérdezték, hogy mit tanulmányoz. Felelte: Mesterem egy háromszorosan beírt könyvet adott nekem, amelyet mindennap olvasok és csodálatosan megvigasztalódom. Az egyik írás a Fekete, mivel végiggondolom bűneimet, amelyekkel kiérdemeltem a pokol büntetéseit. A második a Vörös, mert Krisztus szenvedésére és vérére gondolok. A harmadik az Arany, mert az égi paradicsom gyönyörű voltára gondolok, és így töltöm időmet unalom nélkül, vigasztalódva.
Ennek hallatán a másik kettő fellelkesedve hasonlóképpen cselekedett. És így jótettek révén megszabadultak az örökös büntetéstől, és haláluk után eljutottak az égi örömökbe.



259. 36 Q: «Veni Creator» Spec. exempl. (ed. Majoris p. 461.)

NŐI KONTROLL A BARÁTMISÉN
Egyszer, amikor a barátok Pünkösd előestéjén a »Veni creator spiritus« himnuszt énekelték, egy hivő nő könnyes szemmel imádkozva látta, hogy láng száll le az égből, beborítja a kórust, és ott marad, amíg be nem végezték. A nő felismerte, hogy a Szentlélek jött oda ilyen alakban.
Azután, amikor ugyanezek a barátok a »Salve regina misericordiae«-t énekelték, látta, hogy a végzsolozsma alatt eljött a Boldogságos Szűz, beragyogta az egész kórust, és miközben ezt mondták: »Eia ergo advocata nostra« – meghajtotta fejét, és ott maradt egészen az ima végéig, majd felszállt a mennybe.
Ebből nyilvánvaló, hogy nagyon hasznos, ha hittel énekeljük a Szentlélekről szóló himnuszt és az Üdvözlégyet, hogy megnyerjük a Szentlelket.



260. 37 T: De provincia Hiberniae, li. Proprietatum (Barthol. Anglici) XV.

KÖRÜLMÉNYES MAGYARÁZAT
Hiberniában van egy olyan sziget, amelyen az emberek nem halnak meg, hanem azokat, akik nagyon idős korukban megbetegszenek, a szigeten túlra viszik, hogy ott haljanak meg. Ennek az oka a jó levegő és az égi hatás. Mert azt mondják, hogy ott sem kígyó, sem béka, sem pók, sem más mérges állat nincsen, hanem az egész föld annyira nem fér össze a méreggel, hogyha onnan származó földet szórnak a kígyókra, rögtön megdöglenek. És ha varangyos békákat visznek oda, azok is tüstént elpusztulnak.


T4383 - Sin, man's proneness toward, reason for given

261. 39 O: Cur homo tam saepe cadat in peccatum. Vitae Patr.



T1853 - Ecstasy of certain women

262. 40 X: De quibusdam mulieribus devotis, quae prae dulcedine gratiae rapiebantur in extasin. Jacobus de Vitriaco.




263. 40 &: Christus paratus rursus mori pro hominibus. Dionysius in epist. ad Demophilum.



T5007 - Turks converted

264. * 41 D: Vidi etiam Thurcos quosdam, quorum princeps tenens castrum in confinibus Hungariae, dum nocte quadam vigilans vidisset totam versus christianorum regionem esse in luce quadam scil. gratiae claritatem significante, et versus regnum Thurcorum ubique tenebras fore, cum hoc idem aliis suis retulisset et quidam eorum, ut dicitur, consimiliter vidissent, mox castrum illud christianis dederunt et ad baptismum venerunt, contemnentes omnia ac devotissime Christo servientes adeo, quod ille princeps factus christianus, quotiens nomen Jesu in praedicatione vel in missa audiebat, totiens genibus procidebat in terram adorando J. Christum.

*) Actus S. Fran. ed. Sabatier c. 22. (p. 75) = Speculum Vitae f. 101b

NAIVITÁS
Láttam olyan törököket is, akiknek szultánja Magyarország végein elfoglalt egy várat. Amikor az egyik éjjel virrasztva a keresztények vidéke felé fordult, látta, hogy az valami, a kegyelem tisztaságát jelentő fényben ragyog; a török birodalom felé fordulva pedig azt látta, hogy mindenütt sötétség van. Amikor ezt övéinek elmesélte, és közülük némelyek – mint mondják – hasonlót láttak, átadták a várat a keresztényeknek, megkeresztelkedtek, mindent megutáltak, és olyan hív vallásossággal szolgáltak Krisztusnak, hogy maga a kereszténnyé lett szultán valahányszor meghallotta a prédikációban vagy a misén Jézus nevét, annyiszor vetette magát le a földre, Jézus Krisztust imádva.

Vidi etiam Thurcos quosdam, quorum princeps tenens castrum in confinibus Hungariae, dum nocte quadam vigilans vidisset totam versus christianorum regionem esse in luce quadam scil. gratiae claritatem significante, et versus regnum Thurcorum ubique tenebras fore, cum hoc idem aliis suis retulisset et quidam eorum, ut dicitur, consimiliter vidissent, mox castrum illud christianis dederunt et ad baptismum venerunt, contemnentes omnia ac devotissime Christo servientes adeo, quod ille princeps factus christianus, quotiens nomen Jesu in praedicatione vel in missa audiebat, totiens genibus procidebat in terram adorando J. Christum.

T239 - Angels delight in discourse

265. 41 F: Angeli laetantur de colloquiis salutiferis fratrum et indignantur contrariis. Vitae Patr. et Spec. exemplor. II. 45.

A MINDENLÁTÓ
Volt egyszer egy idősebb szent férfiú, akinek Krisztus olyan kegyelmet adott, hogy a Szentlélek kinyilatkoztatásából meglássa a lelki dolgokat. És elmesélte, hogy látta, hogy amíg néhányan egymás között azokról az írásokról tárgyaltak, amelyek a lelkek üdvére vonatkoztak, közöttük álltak a szent örvendező angyalok is, és vidám arccal gyönyörködtek az Úr ékesszólásában.
De amikor más haszontalanságokat kezdtek fecsegni, az angyalok méltatlankodva rögtön távolabb húzódtak tőlük, és az ördögök közeledtek, és közöttük fetrengtek mint mocskos disznók.


T239 - Angels delight in discourse

266. Ibid. inferius: De S. Francisco simile.*) Spec. exempl.

*) Actus S. Francisci ed Sabatier cap. 14. (p. 50.) cf. cod. Ehrenfeld p. 135. Spec. Vitae f. 54a.

IHLET
Amikor egyszer Ferenc atya társaival és áldott fiaival együtt ült, megparancsolta egyiküknek, hogy mondjon el mindent az isteni dolgokról, amit a Szentlélek sugalmaz. Az bámulatos dolgokról beszélt: olyanfajta isteni misztériumokról, mint a hité, a tanításoké és a többi fent elmondottakról. Miután neki csendet parancsolt, egy másikat utasított hasonlóképpen, hogy az is mondja el azt a Szentlélek segítségével, amit neki sugalmaz. Azután egy harmadikat is hasonlóképpen utasított, majd egy negyediket s végül egy ötödiket. És amikor így beszélgettek, íme feltűnt közöttük Jézus urunk gyönyörű ifjú képében, és megáldotta mindegyiket a kegyelem édességével olyannyira, hogy mind a szentatya és mind a többiek elragadtattak és úgy feküdtek a földön, mint a halottak, semmit sem érzékelve a világról.


T4246 - Sermon valued for conversion

267. 42 K: Oratio valet pro conversione peccatoris.

DIREKTÍVÁK
Egyszer valaki arra kérte a szerzeteseket, hogy imádkozzanak érette. Mégsem hagyott fel az érzéki élettel, és egyéb tekintetben sem javult meg. De mivel így nem nyerte el Isten kegyelmét, viszont megtanulta, hogy penitenciát kell tartania, ha üdvözülni akar, így kérlelte őket, mondván: Ne azért imádkozzatok, hogy hagyjam el vétkeimet és megjavuljak, mivel azt nem tudom megtenni! Hanem egyszerűen csak azért könyörögjetek, hogy Isten végül is üdvözítsen engem! És azokat a szent férfiakat szívéből ösztönözte arra, hogy imádkozzanak érette.
Egyik nap megindulva jött hozzájuk, mondván: íme, mit cselekedett az Isten velem. Most ugyanis az érzékiség és a világias dolgok teljes megvetését adta és töltötte elmémbe.


cf. T2814 John, St., and earthenware

268. 42 O: Humilitas S. Johannis Elemosynarii.

A LASSÚ ÉPÍTKEZÉS HASZNA
Alamizsnás János pátriárka sírt csináltatott magának, de félbehagyatta, mielőtt elkészült volna. És megparancsolta övéinek, hogy minden ünnepen ezt mondja valaki neki: Uram, emlékezz meg arról, hogy nem fejezted be sírboltodat: készíttesd azt elő. – Azért akarta, hogy ezt mondják neki, hogy a halálra emlékeztetve alázatosságban éljen.


  ???

KORONÁZÁSI AJÁNDÉKOK
Azon a napon, amikor koronázni kellett a császárt, a síremlékek építői négy-öt különböző színű márványdarabot hoztak, és a császár elé járulva, ezt mondták: Ebből a márványból vagy ércből parancsolod, hogy legyen a sírod? – És még azon a napon elkezdték készíteni a sírját, hogy nagy méltóságában is alázatos legyen.

 

T2193 Francis, St., humility of

269. Ibid. infra: Humilitas S. Francisci.

PESSZIMIZMUS
Ferencről olvassuk, hogy nagy alázatosságában a legnagyobb bűnösnek gondolta és mondta magát. És amikor azt mondták neki, hogy ő kegyelemben van, ezt felelte: Annál inkább félek, mivel nincsen egyetlen bűnös ember sem a világon, aki, ha ilyen kegyelmet kapott volna, mint amilyet nekem, bűnösnek az Isten jóságából adni méltatott, ne szolgálna és ne adna hálát jobban az Istennek.


T2575 - Hermit rejects God

270. 43 Z: De fratre quodam eremita, qui filiam sacerdotis pagani sibi in uxorem dari volens negavit deum, baptismum et professionem et tamen a deo non derelictus et dein conversus est. Ex Vitis Patrum.

GALAMB ALAKJÁBAN VISSZANYERT SZENTLÉLEK
Egy remete egyszer egy egyiptomi faluba jött. Meglátta a pogányok papjának a leányát és feleségül kérte – legyőzte ugyanis őt az érzékiség iránti erős vágy. A pogányok papja bálványa tanácsát kérte. Az ördög azt mondta neki, hogy a barát tagadja meg Istenét, a keresztséget és hivatását. A barát mindent megtagadott, és nyomban látták, amint a Szentlélek egy galamb képében eltávozott a szájából, és az égbe repült. Akkor a pap újra megkérdezte a bálványt. Az ördög ezt felelte: Ne add neki leányodat, mert Isten még mindig segíti őt. – És mikor ezt megmondta a barátnak, az megilletődve így szólt: íme, az Isten még most is segít engem szerencsétlent, aki megtagadtam őt. Miért is hagytam el?
Rögtön visszatért a pusztába, és meggyónt a szent papnak, aki háromheti böjtöt rótt rá, és imádkozott érte az Istennél. Az első heti bűnbánat leteltekor a barát egy galambot látott az égben, feje fölött repülni. Azután penitenciában maradva a második héten a madarat már a feje körül látta repdesni. És miután letelt az egész vezeklés, harmadszorra is megpillantotta a galambot, amint hozzájött és berepült a szájába. És ezeket mind egyenként is elmondta az ördögnek, aki hálát adott Istennek, hogy az a barát, aki elveszítette a Szentlelket bűne által, visszanyerte igaz penitenciatartással. És a szerzetes boldogan élt a későbbiekben.