Tubach-szám

Katona Lajos
Elenchusának
exemplumai

A V. Kovács Sándor által összeállított
Temesvári Pelbárt válogatott írásaiban
található fordítások
(Bp., 1982, Vásárhelyi Judit ford.)

Latin

De Tempore
271. Aestiv. 1 G: Faber ebriosus in agone mortis vidit infernum apertum Beda in Hist. Anglor. (Spec. ex. III, 9.)

A KOVÁCS LÁTOMÁSA
Ezt a példát Beda meséli Angol történetében: Ismertem egy embert, akit bár ne ismertem volna. Ő volt a legjobb kovács, így hát megtűrték a kolostorban. Amíg mások misén voltak a templomban, ő otthon maradt, és még ünnepnapokon is részegeskedett. Történt pedig, hogy amikor elgyöngült, odahívatta a barátokat és szomorúan mondta haláltusájában: István vértanú ugyanígy láthatta, hogy kitárul előtte az ég, ahogyan én látom, hogy feltárul előttem a pokol. Júdás, Pilátus, Kajafás és Krisztus megfeszítői között van elkészítve az én helyem.
Ezzel kilehelte lelkét.

272. ** 1 H: Auditio missae servat a periculis. (Cf. Gesta Rom. 283.) In Discipuli Sermone de fructibus missae (de Sanct.48.) V. in Appendice p. 41.

MÉSZÉGETŐ AZ ERDŐBEN
Egy nemesember arra tanította fiát, hogy három dologra viseljen gondot. Először őrizkedjék a rossz társaságtól. Másodszor alkalmazkodjék az emberekhez a megengedett dolgokban. Harmadszor mindennap hallgasson meg egy misét. A fiú – miután apja meghalt – a királyi palotában a királyné szolgája lett, és a király és királyné parancsait mindig a legkedvesebben teljesítette. A király egyik tisztje megirigyelte az ifjút, és hamisan azzal vádolta, hogy közötte és a királyné között tiltott szerelem van, amit az is bizonyít, hogy valahányszor nevet a királyné, az ifjú is vele nevet, és vele együtt fakad sírva.
A király próbára akarta tenni őket, ezért odaadta gyűrűjét a királynénak, aminek az örvendezve nevetni kezdett. Ezt látván nevetett az ott álló ifjú is. A következő napon a király állon ütötte a királynét, aki erre sírni kezdett, az ifjú pedig megemlékezve apja tanácsáról, alkalmazkodott hozzá, és elsírta magát. Akkor a király gondolkodni kezdett, miként veszejthetné el titkon ezt az ifjút. A tiszt pedig azt tanácsolta, hogy a király parancsolja meg titokban mészégetőinek, hogy azt, aki másnap reggel elsőként megy hozzájuk, a király nevében ezt kérdezvén: Végrehajtottátok-é, amit a király parancsolt? – tüstént vessék a mészégető kemencébe, és senkinek se szóljanak erről. Akkor a király el is küldte az ifjút ilyen üzenettel az erdei mészégetőkhöz. De az meghallva, hogy misére harangoznak, bement a templomba és végigvárt egy misét. Eközben a tiszt azt hivén, hogy az ifjút már megölték, a gyűlölettől ösztönözve odament, és a mészégetők rögtön a kemencébe vetették. Az ifjú ezután ért oda, mondván a mészégetőknek: Végrehajtottátok-é, amit a király parancsolt? Felelték neki: Mondd meg a királynak, hogy már megcselekedtük.
És így épen visszatért. A király pedig kíváncsian kérdezte tőle, miért nevetett és miért sírt. Az ifjú elmondta, hogy ezt apja hagyta meg neki, miképpen azt is, hogy a misehallgatással sosem késlekedjék. A király megbizonyosodott az ifjú ártatlanságáról és vádlója latorságáról, és megjutalmazta őt.

T237 - Angels battle demons

273. 2 T: Angeli ad pugnam contra daemones parati defendunt quendam a tentatione fornicationis. Vitae Patrum (Rosw. 638a).

ÉGTÁJAK
Valaki a paráznaság szenvedélyétől megtámadva elment Izidór apáthoz és meggyónta kísértését. Mondta neki az apát: Tekints, testvérem, Nyugat felé! – és íme, az ördögök megszámlálhatatlan sokaságát látta, amint nagy dühvel hevesen háborognak, és csatára sietnek ellene, hogy be tudják rántani a bűnbe.
Újra mondta neki Izidór: Tekints Keletre és láss! – és íme napnál fényesebb angyalok, megszámlálhatatlan seregét látta, akik oltalmukba akarták venni, s előre örvendeztek bűnbánatának, ha azzal le akarná győzni a paráznaság szellemét. Ő pedig e látomásból erőt merítve megzabolázta magát, és hálákat adott Istennek, és szentül élt.

cf. T4534 - Soul of vice-ridden man damned

(bad death of sinner)

/cf. P160/

274. 3 &: De mala morte peccatoris. Vitae Patr. et Speculum exemplor. di II. ex. 201.

HA NEM MEGY, VISZIK
Egyszer egy barát megkérdett egy öreget, mondván: Mi az, ami üdvözíti az embert: a keresztényi név vagy a cselekedet? Felelte az öreg: A cselekedet – és hozzátette: Ismerek ugyanis egy szerzetest, akinek könyörgését az Isten gyakran azonnal meghallgatta. Megszületett lelkében az a gondolat, hogy látni akarja, hogyan válik el az igaznak és a bűnösnek a lelke a testtől. És amíg cellájában volt, meghallgatta őt az Isten, és íme, megjelent egy farkas, és ruhájánál fogva húzni kezdte kifelé. A szerzetes követte a farkast, aki egy városhoz vezette, és otthagyta. Amint ott ült a barát a városon kívül, látta, hogy pokolbéli sereg jön vasvillával felfegyverezve. Erőtlenül feküdt pedig az egyik házban valaki. Halálának órájára sok ember összegyűlt, készítették a viaszgyertyákat és a fáklyákat a temetésére, mivel a városban szent ember hírében állt. A szerzetes akkor szózatot hallott: Minthogy az a lélek annyi szeretettel sem volt irántam, hogy egy órára megpihenjek benne, ne nyerjen hát irgalmat, hanem tépjétek ki! – Akkor az ördög rögtön beledöfte szívébe azt a tüzes vasvillát, amit kezében tartott, megcsavarta és kihúzta a lelkét, és a pokolba vezette. A szerzetes elbámult ezen a látomáson.
Ezután bement a városba, és talált egy szegény zarándokot, aki betegen feküdt az utcán, senki sem viselt gondot rá. Vele maradt egy napig. Amikor eljött a beteg lelkének végórája, a barát megpillantotta Mihályt és Gábrielt, amint leszálltak az égből, és egyikük a haldokló jobb, másikuk bal oldalára ült, és örvendeztek lelke üdvözülésének. Amikor a lélek félt eltávozni, mondta Gábriel Mihálynak: Vedd már magadhoz lelkét és menjünk! Mondta neki Mihály: Megparancsolta nekünk az Isten, hogy ne szakítsuk ki erőszakkal a lelkét. – És nagy hangon kiáltotta Mihály: Uram, mit akarsz az ő lelkével? Szózat hallatszott, mondván: Küldöm Dávidot hárfájával, és éneklő szenteket és angyalokat küldök, hogy a lélek zsoltárokat hallgatva édesebben távozzon el azok hangjára. – Amikor megérkeztek és himnuszokat énekeltek a lélek körül, az kiszökkent, Mihály kezére ült, és úgy tűnt, hogy kimondhatatlan örömmel fogadtatott be az égbe.

T690 - Blind man carries lame man

275. ** 4 C: De caeco et contracto. Vincentius (Bellovacensis) in Speculo morali li. III. parte 2. di. 20. (Cf. Gesta Rom. cap. 71. V. supra in App. p. 45.)

A VAK ÉS A PÚPOS
Egy király zöldségeskertjét két emberrel őriztette: egy vakkal és a töpörödöttel, hogy még ha akarnának, se tudjanak lopni a fák drága gyümölcséből, mivel a töpörödött nem tudott felágaskodni, hogy elérje a fán levő gyümölcsöt, a vak pedig nem látott. A töpörödött akkor azt ajánlotta a vaknak, hogy emelje a vállára, és majd ő a fákhoz irányítja a vak lépteit, és szakít a gyümölcsből, amit azután elosztanak. Így is cselekedtek.
A király végül is gondolkodóba esett nagy kára miatt, és kérdőre vonta őket. Azok mentegették magukat: a vak azzal, hogy nem is látta volna, a töpörödött azzal, hogy nem tudott felágaskodni. A király viszont egyszer rajtakapta őket latorságukon, és mind a kettőt halálra ítélte.

T5325b - Wise man follows fool

276. ** 4 E: De fratribus stulto et sapienti. Ibid. (Cf. Gesta Rom. c. 67. V. in Appendice p. 46.)

A BOLOND ÉS A BÖLCS
Volt két testvér; az egyik bölcs, a másik balga. Amikor hazájuktól messziről vissza akartak térni házukba, kettős út elé értek. Mindkét útnál kiírást láttak: a jobb oldali út sötét és rögös, de békés; a másik, ami bal felől volt, széles, gyönyörködtető, de ki van téve a rablók veszélyének. A bölcs az első úton akart menni, de bolond testvére kérésének engedve a bal oldalin mentek. A rablók elfogták, megsebesítették, kifosztották és kútba dobták őket, hogy az ott levő kígyók halálra marják.
Mindketten nagyon sírtak. A bölcs meglátta a harapós kígyókat, és zokogva s átkozódva mondta fivérének: Óh, bárcsak sohase láttalak volna téged! Mert veled egyetértésben én is és te is keserű halállal halunk meg. Akkor a bolond ezt válaszolta neki, mondván: Inkább téged kell szidni, mert amikor bölcsen megőrizhetted volna magadat és engem ettől a haláltól, akkor egyetértettél velem, a balgával, és így együtt halunk.

T1411 - Damnation of many

/Cf. P198, P200, P277, P362, P383/

277. 4 H: Visio cuiusdam sancti heremitae de multitudine damnatorum et pauco numero eorum, qui in purgatorium deveniunt, paucissimo autem illorum, qui salvantur. Liber de Ortu Carthusiensium.

HÓESÉS
Amikor Ince pápa, a jeles jogtudós még kardinális volt, szokása volt meglátogatni egy szent remetét. Amikor egyszer övéivel hozzá ment, és erősen zörgetett, egy hang sem hallatszott. Akkor szolgái erőszakkal kinyitották celláját, és úgy látták, mintha meghalt volna a szent férfiú. Amíg élesztgették és ösztönözték, hogy térjen magához, nagy hangon így kiáltott fel, mondván: Óh, óh, óh, csodálatos és borzasztó dolgokat láttam. – A kardinális szorgalmatosan kérdezte, mit látott. Felelte: A pokolba vezettek és láttam, hogy a lelkek úgy hullanak oda, mint a legsűrűbb hó vagy eső A purgatóriumba már úgy, mint a ritkább hóesés. A paradicsomba azonban csupán három lelket láttam belépni: ezét a püspökét, azét a karthausi püspökét és egy római özvegyét – és megmondta nevüket is.
A kardinális bölcs férfiú lévén, meg akart győződni e látomás igazáról, és mindenfelé követeket küldött szét, akik útján megtudta, hogy ezek a lelkek abban az órában váltak el testüktől. Így a kardinális épülve e biztos kinyilatkoztatáson, házat csináltatott a karthausiaknak, megjobbította életét: továbbra is szolgált az Istennek, és erényesen és szentül élt.

T876 - Carpus, St., vision of

278. 5 O: Visio Sancti Carpi de misericordia Christi. In epist. Dionysii ad Demophilum.

KIOKTATÁS
Carpus pap olyan csodálatos szentségű volt, hogy gyakran volt égi látomása, amíg igét hirdetett. Történt egyszer, hogy egy hitetlen eltérített hitétől egy keresztényt. Carpus ezt annyira nehezen viselte el, hogy belebetegedett, és arra kérte az Istent, hogy vagy térítse meg mindkettőt, vagy vegye el mindkettő életét, ha úgy látja, hogy nem térnének meg. És íme, megjelent előtte egy kemence, és látta, hogy fent megnyílt az ég, és hogy Jézust az angyalok serege veszi körül. Látta azt is, hogy a kemence mellett áll az említett két férfiú, akiket kígyók fonnak körül és behúzzák az égő kemencébe. Carpus örült veszedelmüknek. De íme, látta, hogy Jézus Urunk megszánta őket, és felemelkedett égi trónusáról. Az angyalok seregével leszállt hozzájuk, kinyújtotta kezét és megszabadította őket. Carpusnak pedig ezt mondta: Verj meg engem! Kész Vagyok újra szenvedni az emberek üdvözüléséért. És kedvemre van, ha ezek hallatán mások nem vétkeznek.

T2489 Head-dress, of lady (var.)

279. 6 S: De vano ornatu muliebri.

PEDAGÓGIA
Egy szent apátnak volt egy szentséges pap testvére és volt nekik egy buja nővérük, aki nagyon ékesgette magát. Emiatt sokszor feddték őt: az egyik az ördög hálójának, a másik bebugyolált és felékesített ganéjnak nevezte. E szavaktól áthatva letette a cicomát, és attól fogva szentül élt.

T4352 - Shop-keeper seized by sermons

280. 7 F: De tabernario a daemonibus rapto. Spec. exempl. di. IX. ex. 37.

KOCSMÁROS A FORGÓSZÉLBEN
Egyszer egy kocsmáros mindenféle gazembert fogadott be házába, és megengedte nekik, hogy kockázzanak, részegeskedjenek, kurvákat vigyenek oda, és hasonló vétkeket kövessenek el. És ezek a gonosztettek meg is történtek ott, bár maga a kocsmáros nem mulasztott el templomba járni, és misére menni ünnepnapokon a többi keresztény ember erkölcse szerint.
Íme, amikor egyik vasárnap bort hozott vendégeinek, és kilépett a pincéből, forgószél támadt, és az ördögök a nép szeme láttára elragadták. Nagyon megrémült, sebzett szívvel Istenhez kezdett kiáltani, mondván: Óh, Istenem, legalább a lelkemet őrizd meg, hogy ne vesszen el! – és amint gondolom, Jézus nevét ismételte.
Az ördögök erre leejtették a városon kívül levő mezőre, mondván: Mivel megtetted azt, hogy minden mulandó dologról és saját testedről is elfeledkeztél, és az Istent csak a lelkedért kérlelted sebzett szívvel, nem vihetünk el. Isten nem engedi, hogy akaratunkat rajtad érvényesítsük. Ha ezt nem tetted volna, megöltünk volna, és a pokolba vittünk volna. – Ezzel az ördögök eltűntek.
Ő pedig hazatérve bezárta kocsmáját, és attól fogva nem engedte, hogy olyan gonoszságok történjenek házában, és jámborul élt.

T2579 - Hermit works for sinner

281. 7 G: Opera bona cuiusdam sancti heremitae in mutuum data contra peccata sibi confessa cuiusdam hominis pessimae vitae. Spec. exempl. di. IX. ex. 40.

ELŐNYÖS CSERE
Valaki egész a hús fertelmes bűnében élt. Amikor halálához közeledett, elhívtak hozzá egy szent remetét, hogy hallgassa meg gyónását. Akkor a haldokló így szól: Menj el, mivel nagyobb az én hamisságom, mint az Isten irgalma. A szentatya ezt mondta: Olyan nagy az Isten irgalmassága, a bűnbánat és a gyónás ereje, hogy az igaz gyónónak minden vétkét megbocsátják. – Mivel mégsem tudta meggyőzni erről a kétségbe esett férfiút, ezt mondta: Tedd, amit mondok most neked! Íme én átadom minden jó cselekedetemet és minden érdememet, amit eleitől fogva nyertem, legyenek a tiéid Isten előtt! Te meg add nekem összes vétkedet! Így nem kell kétségbeesned és bizonytalankodnod, hiszen én a bocsánat reményében penitenciát tartok a rám ruházott bűnökért is, mintha az enyémek lennének. – A bűnös beleegyezett a cserébe. Mondta akkor a szent: Tedd még, hogy meggyónod az összes vétkedet, hogy tudjam, melyekért kell bűnbánatot tartanom: gyónnom és vezekelnem. – Amikor mindent bevallott, íme, Isten könyörületessége megvilágosította őt gyónásáért. É mondotta a szent: Bánkódsz-é igaz szívedből mindazokért? Mondta, hogy igen. Majd ismét kérdezte: Akarod-é, hogy Isten szeretetéből szent legyen a gyónásod? Felelte: Akarom. Mivel így szent gyónást tett a kegyelem reményében, mondta a remete: Feloldozlak téged az Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében.
Így halt meg, és egy hónap múlva megjelent lelke a remetének, és elmondotta, hogy a purgatóriumban van az üdvösség felé vezető úton. A remete megkérdezte hogy mi lett cselekedeteinek érdemeiből, amelyeket átadott neki. Felelte: Az Isten azokat megkétszerezve megőrzi számodra, mert oly nagy szeretetet tanúsítottál irántam, és megszabadítottál a kárhozattól.

T3943 - Pride, virgin damned for

282. 8 L: Virgo quaedem ceterum devota, sed superba, propter hoc unum peccatum damnatur. Spec. exempl. di. IX. ex. (200.) Eefert Jac. Carthusiensis.

A GŐGÖS SZŰZ
Volt egyszer egy jámbor szűz, aki a sok böjtöléssel, könyörgéssel és önsanyargatással annyira vitte, hogy szentnek hitték. Halála után mégis borzasztó külsőben jelent meg gyóntatója előtt, és elmondta, hogy elkárhozott vallási gőgössége miatt, amellyel magát mindenkinél nagyobb érdeműnek gondolta, és mindenki mást megvetett.

T2239 - Gambler, soul won

283. 9 X: S. Bernardus et aleator. Gesta Romanor. cap. 170. (Cf. ea, quae de hoc exemplo in editione versionis hungaricae Gestor. Romanor. in parte II. libri «Hármas Istoria» inscripti ad capitulum cit. adnotavi.

A KOCKAJÁTÉKOS
Egyszer egy kockajátékos miután mindenét elvesztette, összetalálkozott Bernáttal, aki éppen lovagolt. Azt gondolta, hogy elnyeri lovát, meg ragadta kantárszárát, mondván: Atyám, játszani akarok veled ezért a lóért; lelkem a tét. – Amikor a szent férfiú azt mondta, hogy nem szabad játszania, meg nem is tud, addig-addig kényszerítette őt, tudván, hogy lelke a világ minden lovánál hatalmasabb, hogy végül is leszállt a lóról. Megegyeztek abban, hogy ha a játékos dob többet, övé a ló, ha pedig Bernát, akkor övé lesz a játékos lelke. Akkor a kockajátékos kivett süvegéből három kockát, nyolcat dobott és örvendezett. Bernát bízva Istenben, tizennyolcat dobott. A játékos engedelmeskedni kényszerült Bernátnak, ő pedig a kolostorba vitte, és szerzetessé tette. Ettől fogva szentül élt, és jámborul fejezte be életét.
Így szabadította meg Bernát az ő drága lelkét az ördögtől. De jaj, nagyon sokan kevésre becsülik lelküket, és többet törődnek hasukkal vagy szamarukkal, amint Bernát mondja: Ha elesik a szamár – úgymond –‚van ki felemelje, de ha elvész a lélek, nincs aki megkeresse. Némelyek még pénzért is elveszítik lelküket, de jaj az ilyeneknek.

T4547 - Souls of different shapes

284. 9 BB: Animae bonorum et malorum e corporibus forma differenti egrediuntur. Discipulus in Promptuario exemplorum (passim).

DÍSZKÍSÉRET
Többen látták, hogy amikor jó ember lelke távozik a testből, gyönyörűséges fényességben ragyogva száll az égbe. A másféle, azaz gonosz lélek viszont rút, ördögi külsőben száll alá a pokolba.
Ugyanis, amikor ebben az országban valaki élete végén kínlódott, ezt mondta egy mellette levő hivőnek: Óh, jaj, jó uram, tégy meg minden jót, amit csak tudsz, mivel – úgymond –‚látom (és Isten a tanúm), hogy a világi emberek úgy bújnak be a pokolba, mint a rókák a rókalyukba. – És ezzel visszaadta lelkét.

T1370 - Crucifix aids dying man

/Cf. P286/

285. 10 I: Imago Christi crucifixi retraxit manus clavatas de ligno crucis et obturavit aures in exequiis cuiusdam hominis, qui iniuriis sibi factis nullo modo indulgere voluerat. Spec. exempl. di. IX. cap. 94. et Scala caeli (f. 107b).

KÖLCSÖNKENYÉR VISSZAJÁR
Volt egyszer egy várbeli, akit annyira megfertőzött a rothadtság, hogy nem akarta elnézni a rajta esett sérelmeket. Amikor meghalt, és a templomba vitték, és temetési szertartást mondtak fölötte, íme, a Megfeszített képmása visszahúzta kiszegezett kezét a keresztfáról és bedugta füleit. E szózat hallatszott: Mivel nem bocsátott meg, én sem szánom meg őt!

T1370 - Crucifix aids dying man

/Cf. P285/

286. 11 U: Simile de muliere, quae offensionem dimittere nolebat. Spec. exempl. di. IX. cap. 96.

ÖNKRITIKA
Egyszer egy asszony szentnek és hivőnek gondolta magát, mivel sokat böjtölt, imádkozott és más jó cselekedeteket végzett. De volt egy bűne: soha többé nem szerette azt, aki egyszer megsértette, és haragja soha nem oszlott el. Végül nagyon elgyöngült ás meggyónta minden vétkét, de ezt az egyet nem vallotta meg, mert nem is volt tudatában ennek a bűnének. Amikor a pap az Úr testét nyújtotta neki, becsukta a száját és elfordult, mondván: Ahogyan én elfordítottam az arcomat hangomban másoktól, és nem bocsátottam meg nekik soha, úgy fordult el Ő tőlem, és nem könyörül rajtam, hanem a haragos ördögöknek ad kárhozatra.
És a szerencsétlen ezzel kilehelte lelkét.

T3438 - Murderer spared

287. 11 X: Frater occisi parcit occisori propter sanguinem Christi. Sermo S. Bernardini de Senis et Spec. exemplor. (I, 105. et V, 45.)

MEGLEPETÉS
Egyszer valaki megölte egy másik embernek a testvérét, és hosszú ellenségeskedés után egyszer összetalálkoztak. A testvér meg akarta ölni a gyilkost, de az a földre vetette magát előtte, és Krisztus szerelmére és vérére bocsánatért esedezett. Ö pedig rögtön megemlékezett Krisztus véréről, és megbocsátott.
Később, amikor belépett a templomba, ás meg akarta csókolni a Megfeszített képmását, az eloldotta kezét a keresztfáról és átölelte őt, mondván: Te ma énérettem megbocsátottad a véreden elkövetett jogtalanságot, ezért én is elengedem minden vétkedet.

T906 - Cattle lead body to church

288. 13 Q: Pactum Silvestri II. papae cum diabolo. Ex Chronica Martiniana. (Cf. Liebrecht, Zur Volkskunde p. 47., ubi eadem narratio ex Gualteri Mappii Nugis curialium dist. IV. cap. 11. allata commentario illustratur.)

„FAUST” PÁPA
II. Szilveszter pápa, eredeti nevén a gall származású Gilbertus szerzetes, elhagyván a monostort, szerződést kötött az ördöggel, hogy minden a kívánsága szerint történjék. Az ördög megígérte, hogy teljesíti kérését. Ő pedig buzgón kihasználta az ördög engedékenységét, és gyakran elbeszélgetett vele saját kívánságain túlmenően is. Ezért a világi tudományokban nagy előhaladást tett, és annyira híressé vált, hogy a reimsi, azután a ravennai püspökségbe, végül a császár kegyéből s az ördög gondoskodása folytán a pápaságig eljutott. Négy évig uralkodott. Megkérdezte az ördögtől, meddig él a pápaságban. Felelte az: Addig, amíg nem végez Jeruzsálemben szertartást. Megörült ennek a pápa, remélve, hogy soha nem megy el a tengeren túli Jeruzsálembe. De az ördög követőinek megcsalója arra gondolt, hogy Róma városában így hívják az egyik kápolnát. És így amikor a pápa a nagyböjtben ott misézett, é meghallotta az ördögök zörgését, és előre érezte, hogy közeleg halála, felsóhajtott a lator, de bízva Isten irgalmában, mindenki előtt kinyilvánította bűnét, és penitenciaként megparancsolta, hogy az összes végtagját, amelyekkel az ördögnek engedelmeskedett, halála után vágják le és a madarakkal etessék meg, megcsonkított testét pedig tegyék kocsira, és ott álljanak meg és temessék el, ahova az állatok viszik. Úgy is történt.
A lateráni püspöki palotában temették el. Az irgalom elnyerését csontjainak eltemetése és az olajveríték jelezte. És amint egyesek mondják, abból a jelből, amit szívéből adott, mivel nem szaggatták szét az ördögök, és nem nyelték el a madarak, a könyörület kedvező jóslatát jövendölhették a pápa halála után.

T1406 - Cyprian, St., legend of

289. 14 Z: Legenda S. Cypriani. (Leg. aur. 142. ed. Graesse p. 632.)

AZ ÖRDÖNGÖS CYPRIANUS
Cyprianus gyermekségétől fogva gonosz varázsló lett, már hétéves korában az ördögnek szentelték bálványimádó szülei. Sok ördögi gonoszságot vitt véghez, ás sokakat bujálkodóvá vett. Történt egyszer, hogy egy bizonyos Acladius megkívánta Jusztina szüzet, és jutalmat ígért Cyprianusnak, ha szerelemre tudja tüzelni iránta. Hívott hát egy ördögöt, elküldte a szent szűzhöz, de az a kereszt jelével megerősítette magát, és az ördög semmit sem tudott elérni. Ismét küldött egy másik, erősebb ördögöt, de az hasonlóképpen megszégyenítve futott el. A harmadik – akit újra hasonlóan elküldött, szintén megszégyenült. Végül olyan ördögöt küldött, amelyik gyönyörű ifjúvá változott, és a szüzet ágyasházába lépve szemérmetlenül illette, de a kereszt jele őt is menekülésre kényszerítette. Az ördög akkor – Isten engedéséből – nagy lázzal sújtotta a szüzet és több állatcsordát ás városban lakó embert ölt meg pestissel. A bálvány útján pedig megjósolta, hogy Antiochia egész városa belehal a betegségbe, ha Jusztina nem egyezik bele abba, hogy Acladiusszal házasságot kössön; és a város így hét éven keresztül ki volt téve a döghalálnak, de a szűz hajlíthatatlan maradt. Mondta akkor Cyprianus az utolsó, mindenben legyőzött ördögnek. Mondd meg nekem, mitől van ennek a leánynak ereje, hogy mindegyikőtöket legyőz. Mondta neki az ördög: Nem mondhatom el, csak ha megesküszöl arra, hogy nem távozol el tőlem. A varázsló megesküdött. Az ördög nyugodtan mondta: A leány keresztet vet és ettől azon nyomban elvesztjük erőnket. Mondta Cyprianus: A Keresztrefeszített nagyobb tehát nálad. Mire ő: Nagyobb bizony mindenkinél, és minket is és mindazokat, akik itt csalunk, átad, hogy elolthatatlan tűzzel kínzattassunk. Mire Cyprianus: Akkor meg kell térnem a Megfeszítetthez, hogy oly nagy bűnhődésre ne jussak.
S így áttért, elment a püspökhöz, elmondott mindent, és kérte, hogy keresztelje meg. És a sok rémes gaztett után olyan nagy kegyelmet nyert a jó Istentől, és olyan szent életű lett, hogy még püspöknek is megválasztották. Ékes csodatetteivel és cselekedeteinek szent voltával a Szent Szűzzel együtt dicsőségesen elnyerte a fényes mártírkoronát. Íme, milyen nagy az Isten irgalma!

T55 - Adulterer disfigured

/Cf. P244/

290. 15 F: Miles teutonicus post adulterium in facie deformatus. Ex. Apiario (li. H. c. 29.) et Spec. ex. (di. V. ex 81.) Cf. ad hoc ex. quae supra no. 244. adnotavimus et infra num. 310.

A RÚT LOVAG
Egyszer egy német lovag otthagyta feleségét, máshoz ment, és avval paráználkodott. Amikor visszatért, annyira rút lett az arca, hogy feleségének és családjának úgy tűnt, hogy ő az ördög. Ezért mind úgy kiáltottak fel félelmükben, mintha az ördögöt pillantották volna meg. A férfi elszégyellte magát, és tudatában lévén bűnének, a templomba igyekezett, hogy meggyónjon és visszanyerje saját arcát. Amikor útközben legelőre menő tehenekkel és barmokkal találkozott, azok olyan szörnyű bőgésbe kezdtek, mintha fenyegető mennykő rémítette volna meg őket, és szétszaladtak, amerre csak tudtak. Úgy tettek a pásztorok is és az emberek is. Tükörhöz ment és rettenetes arcát megpillantva még jobban megijedt.
A pap éppen imáit mondta a templom kapujában, majd amikor meglátta, keresztet vetett, befutott a templomba és bezárta a kaput. A lovag akkor földre vetette magát a templom előtt és sírva kérte, hogy hallgassa meg gyónását és elmondta, hogy mindez bűnéért történt vele. A pap meghallgatta, és így visszaváltozott eredeti arca.

T4549 - Souls of saints introduced

291. 15 H: Quomodo angeli introducant animas sanctorum in caelos. Spec. ex. di. III. cap. 22.

NEM MINDEGY, HOGYAN
Róbert atya idején volt egy szerzetes, aki hajlíthatatlanul azon buzgólkodott, hogy erényesen éljen. Amikor elérkezett az óra, amelyben Isten a halállal az égbe szólította, a monostor apátja álmában két tündöklő arcú és fényes külsejű gyönyörű ifjút látott, akik rózsát, liliomot, violát és különböző fajta virágokat hintettek szét bőségesen a kórusban, s úgy tűnt, mintha az egész padlózat különböző szép színekkel lett volna befestve. Az apát ennek láttán elcsodálkozott és ezt mondta: Mi jutott eszetekbe, óh, jámbor férfiak, hogy rendünk szokása ellenére ilyen újításokat vezettek be? – Azok, vagyis az angyalok ezt mondták: Ne csodálkozz! Mivel ebben a kórusban új ünnepet ünneplünk az egyik szerzetes lelkéért. Ennek az ünnepnek örvendenek majd az angyalok és himnuszt énekelnek Istennek.
És íme, kopogtatott, hogy jöjjenek össze a barátok annak a léleknek az eltávozására. Felserkent az apát, és a szerzetesek is odasiettek és egybegyűltek. A haldokló ájtatosan az Istennek ajánlotta lelkét, amelyet az angyalok az égbe vittek, hogy ott örvendezve örökös koronával övezzék.

T4979a - Trees allegorized

292. 16 N et 17 T: De diversis arboribus.*) Plinius, Solinus et Gesta Alex. Magni.

*) 17 T occurrit verbum hungaricum Gengyer (carbas), de quo v. Szilády l. c. p. 68.

A FÁK TULAJDONSÁGAI
Az athéni Gymnaszeion kapujára ki volt írva: Fa vagy, óh, ember! Hogyha erdei, féljél; hogyha mezei, menekülj; hogyha kerti, örvendezz! Azaz: ebből válaszd ki te, aki bölcs akarsz lenni, melyik szeretnél lenni, ha megadatna neked a lehetőség! Bizonyára kerti, hogy gyümölcsözzél...
Mivel mindegyik jó fa közül azokat ítélik jobbnak és legjobbnak, amelyek értékes és csodálatos gyümölcsöt teremnek.
Első példa: Plinius mondja, hogy Föníciában vannak olyan fák, amelyek tavasz idején felfogják a leszálló harmatot. Egyikük mézet, másikuk édességes mannát terem. És ezek a jók.
Második példa: Solinus mondja a világ csodálatos dolgairól, hogy Hiberniában olyan fák nőnek, amelyekből gyümölcs helyett madarak születnek, és húsuk nagyon ízletes. Franciscus de Resza szerint ezeket carbáknak (magyarul Gengyer) hívják. Nagy Albert is bizonyítja – az állatokról írott XXIII. könyvében, hogy azok a fák jobbfélék.
Harmadik példa: Nagy Sándor cselekedeteiben olvassuk, és maga Arisztotelész írja, hogy van egy olyan fa, amelyet nap fájának neveznek, mivel napkeltekor felel a kérdésekre, és a gyümölcséből evők igen sokáig élnek. Eliopoloszról mondják is, hogy attól élt 400 évig – és ez a legjobb fa.
Negyedik példánk a Genezisben van a paradicsombeli életfáról, amely örökkévalóvá tudta tenni az emberek életét, amint Ágoston mondja az Isten országáról II. könyvében. És ez a fa mind fölött a legeslegjobb.
Spiritualiter minél gyümölcsözőbb cselekedeteket visz véghez valaki, annál jobb embernek tartják. Egyesek a könyörületesség munkálkodása révén megkóstolják a mézet, mások a mannát, vagyis Isten igéjének édességét, ami a jobbik dolog, amint Krisztus mondja Magdalénáról és Mártáról, ezt Ágoston magyarázta meg. [Lukács 10, 42]
Mások az elmélkedés révén magasabbra repülnek, mint a madarak. Megint másokról azt mondják, hogy a többieknél nagyobb kegyelemben élnek, és társaságuk a mennyekben van – amint az apostol mondja magáról, más apostolokról és a nagy szentekről.
De mindenek közül a legjobbak a boldog emberek, akik a mennyei paradicsomban élnek Krisztussal, a kegyelem örök életében.

T1641 -Devils (demons) and face of God

293. 16 Q: Daemones cupiunt videre faciem Dei. Spec. ex. (IX, 63.) et Discipuli Prompt. ex. (G 1. Cf. n. 242.).

294. 17 &: Apparitio cuiusdam clerici post mortem «cum habitu de pergameno totaliter sophismatibus descripti et intus flamma ignis videbatur ardere.» Spec. ex. di. VIII. ex. 65.

SZOFISTA A POKOLBAN
Silo mester buzgón kért egyszer egy klerikust, hogy halála után térjen vissza hozzá. Néhány nap múlva megjelent neki szofizmákkal teljesen teleírt pergamenöltözetben. Bensejében pedig tűz látszott lángolni. Amikor a mester megkérdezte, hogy ki ő, megnevezte magát. Amikor helyzetéről kérdezte, azt mondta: Ez az öltözet sokkal súlyosabb és jobban nyom, mintha egy nagy torony lenne rajtam, és azért rakták rám, hogy azért a hiú dicsőségért hordjam, amelyet szofista vitáimban szereztem. A tűz meg, ami éget, a kényes és kü1önböző bőrökért adatott, és nagyon kínzatom vétkeimért. Mondta a mester: Az a büntetés nem tűnik nekem annyira súlyosnak. Felelte ő: Nyújtsd ki kezed! – Amikor kinyújtotta, egy csepp verítéket csöppentett kezére, amely sebesebben a nyílnál átfúrta kezét és csodálatos kint érzett. Mondta a klerikus: Gondold meg, milyen a pokol teljes tüze – és eltávozott.
 Silo pedig összegyűjtvén tanítványait, ezt a verset költötte és mondta:
Ugy brekeg a béka és holló, mint aki léha,
Ésszel én élek, s a haláltól már nem is félek.
 
És így elhagyva a világot, szerzetes lett.

T3895 - Prayer heels sickness (var.)

295. 18 K: Quomodo B. V. Maria oraverit. Speculum Virginis.

296. 19 P: Aspectu impudico perditur gratia. Vincentius de Valentia in suis sermonibus.

RACIONALIZMUS
Egy férfit igen szentnek gondoltak, mivel csodákat is művelt: sok beteget meggyógyított. Történt egyszer, hogy meglátott egy szép asszonyt és nagyon megnézte, ami miatt elvesztette a csodatevés kegyelmét. Elment egy másik szenthez, mondván: Elvesztettem ezt a kegyelmet, mondd meg, mit gondolsz, miért. Felelte az a szent: Nem veszejti el a kegyelmet más, csak a bűn. Gondold csak meg, miféle ilyen dolgot cselekedtél száddal vagy szemeddel vagy tetteddel? Az gondolkodva így szólt: Semmiről sem tudok, legfeljebb arról, hogy vágyakozva nézegettem egy asszonyt. Felelte a szent: E miatt a vétek miatt veszítetted el a kegyelmet. Mire a másik méltatlankodva mondta neki: Milyen az Úr Krisztus! Hogyha száz éven át szolgál is neki az ember, egyetlen vétkéért is elveszejti és elítéli. Soldanus, Babylon királya biztosan nem tette volna ezt. Nem is szolgálok tovább ilyen úrnak, mint Krisztus!
De amikor sétálni indult, látta, hogy az egyik mezőn egy gyönyörű paripa jár-kel. Felszökött rá, de az hirtelen ugrott egyet és levetette.

T4877 - Toad in corpse's mouth (var.)

297. 19 T: Confessio devota sanat aegrotum, cuius ex ore «quasi bufones septem, quasi septem vitiorum daemonia» post absolutionem eiiciuntur. Li. Apum et Spec. ex. di. V. ex. 107.

GYÓNÁSTÓL MENEKVŐ BÉKÁK
Élt egy nemes férfiú Burgundiában, fiatal korában jóakaratú volt és jó társaságban forgolódott, de azután rossz útra tért. Betegségbe esett, és nem tudott magáról. Azután sok idő múltán, amikor rájött, hogy az orvosok képtelenek meggyógyítani, könnyek között meggyónt a papnak. És azon nyomban, hogy feloldozták, hét varasbékát köpött ki, azaz a hét főbűn gonosz lelkét, és rögtön meggyógyult testileg, lelkileg egyaránt.

T3443 - Music, heavenly

/Cf. P246/

298. 19 Z: Quidam nomine Servulus paralyticus morti proximus audit resonare laudes in caelis. Gregorius Dial. (IV. 14.)

SERVULUS, A BÉNA
Egyszer egy Servulus nevű ember születésétől élete végéig bénán és szegényen feküdt: sem felállni, sem ágyában felülni nem tudott s kezét sem tudta szájához venni. Fájdalmában mégis mindig azon buzgólkodott, hogy hálákat adjon, éjjel-nappal Istent dicsőítse, s így csupán jóakarattal szerezzen érdemeket.
Amikor már közel volt a halálához, ezt mondta az ott állóknak: Nem halljátok, micsoda dicséreteket zengenek a mennyekben –, és szent lelke az édes melódiában gyönyörködve távozott el. És mindenkit, aki ott volt, felfoghatatlan édességgel csodálatos illat töltött el. És elterjedt a csoda híre.

T2904 - King, deathbed of

299. 20 D: Exemplum cuiusdam regis Franciae, qui moribundus exclamavit: «Heu mihi, quo vado? Ubi erit hac nocte hospitium meum? Quam rationem reddam Deo de tot bonis, quas omnia relinquo?» Hugo
de Florido-Campo (s. de Prato-Florido.)

T570 - Belly and the members

300. 20 I: Parabola Menenii Agrippae de ventre et membris. (Cf. Aesop. Halm 197. Livius H, 20, 3. etc. in H. Kurz ed. fabular. B. Waldis II. Anm. 51. ad fab. I. 40. ad La Fontaine III, 2. ed. Regnier I, 205. Pauli ed Oesterley 399. Quibus addi possunt G. Pesti 40. Heltai 42. Kolozsv. 1767: 48. Halapi V, 40. Jacobus de Vitriaco 73. ed. Crane p. 33. et adnot. p. 167.)

T275 - Antony, St., and labor

301. Ibid in fine: De periculis taedii. S. Antonius in Vitis Patrum (V, 7, 1; ed. Rosw. 584b).

T1978 - Fasting as cure for sickness

302. 21 L: Curare infirmos plus valet ieiunio quam longissime protracto. Vitae Patr. et Spec. exempl. di. II. ex. 177.

ELMÉLET ÉS GYAKORLAT
Egyszer egy barát megkérdett egy öreg szerzetest, mondván: Van barát: az egyik a cellájában ül veszteg és hat napon keresztül böjtöl, sok kínt ró ki saját magára. A másik ezzel szemben a betegeknek szolgál. Melyiknek a cselekedetét fogadja szívesebben az Isten? Felelte az öreg: Ha az első barát a böjttel hivalkodik, nem lehet egyenértékű azzal, aki az elesetteknek szolgál.

303. 21 R: Ex vita S. Johannis Elemosynarii. Spec. ex. di. VIII. ex. (30. et ss.).

KAMATOS KAMAT
Alamizsnás Jánosnak mondta egyszer egy férfiú: Ezelőtt könyörtelen és kegyetlen voltam, és elszegényedtem. Ezért gondoltam, hogy alamizsnát osztogatok. A sátán azonban rögtön megtiltotta, mondván, hogy az a pénz arra elég nekem, hogy zöldséget vásároljak vagy fürdőt vegyek. Meg parancsoltam a szolgámnak, hogy tudtomon kívül mindennap osszon öt pénzt alamizsnaként. Ő titkon tízet adott. Ettől fogva bővelkedni kezdtem az áldásban, és csodálkozva mondtam neki egyszer: »Nagyon nagy haszonra volt nekem az az öt pénz. Azt akarom, hogy ezentúl tízet adjál!« Akkor mondta meg nevetve, hogy eddig is annyit adott.

304. * Ibid. Infra: Tiberius secundus imperator christianissimus dabat pauperibus largissime, ita ut etiam imperatrix eum de hoc reprehenderet. Cui ille dixit, quod Deus provideret. Ecce autem altera die in palatio suo ambulans vidit, quod in uno lapide pavimenti signum crucis fuit insculptum et dixit: Non est bonum signum crucis pedibus conculcari. Et praecepit statim lapidem illum erui, sub quo invenit alium lapidem et sub illo tertium consimili signo. Quibus omnibus erutis invenit plus quam mille centenaria auri. Et postea in loco illo invenit etiam thesaurum maximum. In Chronicis imperatorum et Speculo exempl. di. IX. ex. (127.).

A JÁMBORSÁG JUTALMA
Tiberius, a második keresztény császár annyira bőkezűen adakozóit a szegényeknek, hogy a császárnő is megfeddte őt emiatt. A császár azt felelte neki, hogy Isten gondot visel rá. És íme, másnap palotájában serein meglátta, hogy a padlózat egyik kövébe a kereszt jele van belevésve, ő ezt mondta: Nem jó dolog lábbal tapodni a kereszt jelét. Rögtön megparancsolta, hogy ássák ki azt a követ, amely alatt egy másik, az alatt pedig egy harmadik hasonló jelű követ talált. Miután mindegyiket kiásatta, több mint ezerszáz aranyat talált. És később azon a helyen több kincset is leltek.

Tiberius secundus imperator christianissimus dabat pauperibus largissime, ita ut etiam imperatrix eum de hoc reprehenderet. Cui ille dixit, quod Deus provideret. Ecce autem altera die in palatio suo ambulans vidit, quod in uno lapide pavimenti signum crucis fuit insculptum et dixit: Non est bonum signum crucis pedibus conculcari. Et praecepit statim lapidem illum erui, sub quo invenit alium lapidem et sub illo tertium consimili signo. Quibus omnibus erutis invenit plus quam mille centenaria auri. Et postea in loco illo invenit etiam thesaurum maximum.

T5090 - Vineyard replenished

305. ** Ibid. inferius: Miraculum Budense de vinea S. Lazari. V. in Appendice sub no. VII. p. 48.

LÁZÁR SZŐLŐJE
Azt mondják, hogy Magyarországon, Buda városában csoda történt. Amikor egy jótékony férfiú sok mindenét elosztogatta a szegények között, leszüretelt szőlőskertjét újra a legjobb gerezdekkel telve találták, mintha nem is szüreteltek volna. E szőlőskertet Lázár szőlőjének hívják, mivel az ő gondviselésére bízták.
Hányszor olvassuk, hogy tele hordót találtak, amiről úgy gondolták, hogy kiürült akkor, amikor a szegényeknek kiosztották tartalmát.

T1266 - Corpse of priest stoned

/Cf. P307/

306. 22 X: De negligentia parochorum. Caesarius in Dial. mir. (XII, 6.).

VÁLASZTANI TUDNI KELL
Azt is mesélik, hogy látták, amint egy pap égő gyertyát vitt a kezében, és előtte ment azoknak, akiket meggyóntatott. És mindegyikük leszállt őt követve a pokolba.
Ebből a látomásból kitűnik, hogy az, aki rossz gyóntatót vagy plébánost választ magának, vele együtt kárhozik el!

T1266 -Corpse of priest stoned

/Cf. P307/

T4950 Treasure found under cross

307. Ibid. infra: Simile.

T2152 - Forseus, St.

308. 22 &: De S. Forseo. Beda (in Hist. Anglor. cf. cod. hung., qui Példák könyve inscribitur, Nyelvemléktár VIII. p. 101.)

FORSEUS MEGDICSŐÜLÉSE
Forseus mindenféle erénnyel és jóságos cselekedettel ékes volt, de elérkezett az utolsó órája és kilehelte lelkét. Látta, hogy két angyal vitte, a harmadik pedig fényes pajzzsal és tündöklő karddal ment előttük. Az ördögök harcot kezdtek, és tüzes nyilakat szórtak a halottra, de az elöl haladó angyal pajzsával felfogta és eloltotta azokat. Az ördögök elsőnek azt vetették szemére, hogy gyakran szólt hivalkodó szavakat, és ezért nem mehet be az égbe. Másodszor azt, hogy nem tartotta be az alázatosságot, mint a kisdedek az evangélium írásával szemben. De az angyal kimentette őt. Harmadszor, hogy nem teljesítette Isten akaratát, hanem elfogadta a hamisak ajándékát, és ezért el kell verni. Felelte az angyal: Az Isten előtt ítéltetünk meg. Mondta az ördög: Ruhát kapott ez a férfiú egy uzsorástól, de nem büntették meg. Hol van az Isten igazságossága? Mondta az angyal: Hallgassatok csak el, mert nem ismeritek Isten ítéletét. – Az ördög akkor annyira megütötte és megverte, hogy azután is viselte az ütés nyomát, hogy feléledt.
Az ördögök megragadták és tűzbe vetették, ott kínoztak egy embert is, akinek vállát és állat is megégette a tűz. Forseus felismerte, hogy az volt, akinek a ruháját megkapta. Mondta az angyal: Amit a bűnöstől kaptál, az ég rajtad. Az Isten megengedte ezt a verést, mivel elfogadtad a ruhát. – Azután egy másik ördög mondta, hogy nem szeretett senkit sem saját magánál jobban. Mondta az angyal: De sok jót tett felebarátaiért, tehát . . . Mondta egy másik ördög: Szerette a világot. Felelte az angyal: A világi javakat szétosztogatta a szűkölködőknek. Mondta akkor egy másik: Nem prédikálta úgy a bűnösöknek a penitenciát, mint ahogyan kellett. Felelt az angyal: Mivel a bűnösök lenézték ennek a tudósnak a szavait. – És így minden ellentmondásból óriási harc kezdődött, míg az Úr rendeléséből az angyalok győzedelmeskedtek, az ördögök pedig legyőzettek, s a szent férfiút mérhetetlen világosság vette körül. Mondta neki akkor az egyik angyal: Nézz a világra! – És íme, látta, hogy négy tűz lobbantja lángra az egész világot. Az angyal mondta ezekről: Az egyik tűz a hazugságé, mivel azt, amit az emberek a keresztségben megígértek, a sátánra hagyatkozván nem teljesítik. A második a kívánságé, mivel a világi dolgokat az égiek elé helyezik. A harmadik az összekülönbözés tüze, mivel haragtartók és megsértik felebarátaikat. A negyedik az istentelenség tüze, mivel becsapják felebarátaikat. És hozzátette: Ezek a tüzek cselekedeteik érdemei szerint próbálnak meg minden embert. Mert úgy ég el a test a kijáró büntetésben, mint a meg nem engedett akaratban.
Akkor lelkét visszavezérelték testébe, amíg hozzátartozói a halálát siratták, így újjáéledve élt még egy kis ideig és jó cselekedetekben, dicséretesen végezte be életét.
Ha ilyen szentet olyan sokszor és olyan szigorúan vádoltak és vizsgáltak mi lesz akkor a bűnös emberekkel? Jaj neked, szerencsétlen, bűnös lélek, jaj, ha nem tartasz penitenciát!

T2356 - Grace obtained by useful acts

309. 23 H: De gratiarum actionis utilitate. Spec. exempl. (IV, 19.).

T3153 - Maids, three, of St. Anastasia

310. 24 P: Tres ancillae S. Anastasiae (Agape, Cionia et Hirene). Leg. S. Anastasiae. (Leg. aur. c. 7. ed. Graesse p. 48. et loca ad Pelb. de Temp. aestiv. 15 F citata sub no. 290.).

HÁROM KERESZTÉNY LEÁNY
Volt Anasztáziának három gyönyörű szép keresztény szolgálóleánya, akik nem engedelmeskedtek Róma város elöljárója intéseinek. Az elöljáró bezáratta őket egy kamrába, ahol a konyhai edényeket tartották, és szerelemtől lángolva bement hozzájuk bujálkodni. De rögtön elment az esze, s azt gondolva, hogy a leányokat öleli, a serpenyőket, fazekakat, tálakat, üstöket és más hasonló edényeket ölelgette és csókolgatta. Koromfeketén és rután jött ki, mint az ördög, ezért szolgái, akik a kapu előtt vártak rá, abban a hitben, hogy ördöggé változott, összeverték és elfutottak.
Amikor a császárhoz ment, hogy bepanaszolja őket, egyesek vesszővel verték meg, mások az arcába köptek, megint mások sárral dobálták. Ő meg csak csudálkozott, hogy így kinevetik őt, akit azelőtt az egész tanácsházban a legnagyobb tisztelettel vettek körül, mígnem valakitől megtudta, hogy olyan rút, mint az ördög.

311. 25 Z: Visio fratris Leonis ex Actibus S. Francisci et sociorum eius et in Spec. exempl. di. VII. ex. 41. (Actus S. Fran. ed. Sabatier cap. 64. p. 188.)

KISKAPU
Leó barát látomásában látta, hogy kezdődik az Ítélet, az angyalok megfújták a trombitákat és mindenféle nép gyűlt össze egy nagy mezőre. És íme, a földtől az égbe két lajtorját helyeztek el. Az egyik vörös volt, a tetején állt Krisztus, haragosan és kedvetlenül. A másik fehér volt, s tetején Krisztus anyja jelent meg. Akkor úgy látszott, hogy boldog Ferenc leszáll az égből, és hangosan kiáltja: Jertek, testvéreim, menjetek fel az Úrhoz, aki vár benneteket! – Sokan kezdtek felkapaszkodni a vörös lajtorján, de egyesek a harmadik fokról, mások a negyedikről, megint mások a tizedikről estek le, vagy középről vagy a csúcsról. Boldog Ferenc a sokasággal részvétet érezve, megkérdezte Krisztust. Krisztus pedig megmutatta kezét és oldalát, amelyen kiújultak az ütések, s friss vér folyt belőlük, és ezt mondta: Íme, ezt tették a bűnösök!
Akkor rövid késedelem után újra lejjebb ment egy kicsit boldog Ferenc a létrán, és így kiáltott: Ne essetek kétségbe, hanem bízzatok, és bűnbánattal fussatok a fehér lajtorjához és másszatok fel! – Akkor mindnyájan menni kezdtek felfelé azon a létrán, és Boldogságos Szűz Mária a csúcson állva, bebocsátotta őket a mennyeknek országába, amit Krisztus Urunk nekünk ajándékozott.

T330 - Aristotle, ghost of

312. * 26 A: Exemplum legitur in meditationibus Bernardi et sermonibus, quod scil. Aristoteles*) apparuit post mortem cuidam suo discipulo, et ille interrogavit Aristotelem dicens: Quid genus? quid species? quid differentia? Et Aristoteles respondit dicens: Non est apud nos inferos quid genus, species et huiusmodi, sed tantummodo quid ignis, quid dolor et quicquid quid non esset poena.

*) Pelbartus semper Arestotelem scribit in hoc exemplo.

Exemplum legitur in meditationibus Bernardi et sermonibus, quod scil. Aristoteles apparuit post mortem cuidam suo discipulo, et ille interrogavit Aristotelem dicens: Quid genus? quid species? quid differentia? Et Aristoteles respondit dicens: Non est apud nos inferos quid genus, species et huiusmodi, sed tantummodo quid ignis, quid dolor et quicquid quid non esset poena.

313. 26 B: Annulus a papa Alexandro militi datus pro poenitentia et ab eo saepius inspectus inducit eum tandem ad poenitentiam veram. In Libro de dono timoris. (Steph. de Borbone?) Cf. supra n. 46.

cf. T1478d - Death, rejoicing at (Saint laughs on deathbed)

314. 26 G: Praesumptuosa exultatio cuiusdam moribundi. Apiarius et Spec. exempl. di. V. ex. 108.

KORAI ÖRÖM
Amikor egy szent szerzetes az egyik gall monostorban súlyosan megbetegedett, az ördög nagy örvendezést bocsátott elméjére, olyan nagy vigassággal, hogy minden mellette levő azt hitte, hogy örvendezve a mennyei kegyelembe kerül. Tusájában később keservesen sírni kezdett. Amikor ennek okát kérdezték, azt mondta nekik: Jaj, drágáim, láttátok, hogy oly nagyon örvendeztem az ördög lévén bennem, de Mária, az irgalom anyja nem engedte meg, hogy veszedelemben forogjak, hanem megdorgált hiú örvendezésemért és arra intett, hogy reményben és Istenfélelemben töltsem utolsó napomat. Imádkozzatok, testvéreim, azért, hogy az Isten bocsássa meg e vétkemet, és ne méltatlan cselekedeteim szerint, hanem irgalma szerint üdvözítsen engem. – És ezekkel a szavakkal boldogan Krisztushoz költözött.

T3902 - Prayer of hermit answered

315. * 29 E: Exemplum narratur de quodam sanctissimo, qui in insula quadam manens nullam aliam orationem dicere sciebat, nisi haec tria verba: Miserere tui deus. Accidit autem beatum Ambrosium episcopum scilicet navigantem a vento in illani insulam propelli, ubi senem illum in cella repperit. Quem inter cetera verba requisivit, quid oraret. Ille dixit, quod nesciret aliud dicere, nisi sic orare: Miserere tui deus. Cui sanctus Ambrosius dixit: Non sic dicere debes, sed dic: Miserere mei deus. Ille aliquotiens repetivit. Et postquam inde recessit sanctus A., accidit, quod senex iste oblitus est orationis istius formam traditam, de quo dolens ivit post eum. Et ecce per mare pedibus repente post illum pervenit dicens, se oblitum fuisse orationis modum. Quo viso miraculo sanctus A. ait: Vade et semper dic eo modo, quo hactenus dixisti. Et iste per mare ambulans rediit. (Pauli 332. et loca in ed. Oesterley ad hanc narrationem citata. Mikes epist. CCVI. in ed. F. Toldy p. 213. et ex hoc fonte apud Mich. Vörösmarty in poemate «Szent ember» inscripto, ed. P. Gyulai II, 239. cf. adnot. editoris p. 306.)

GYALOG A TENGEREN
Ezt a példát egy szent férfiúról mesélik, aki egy szigeten tartózkodott, s semmi más könyörgést nem tudott mondani e három szón kívül: Könyörülj rajtad Isten!
Történt pedig, hogy boldog Ambrus püspököt, amikor hajón utazott, a szél arra a szigetre sodorta, ahol rátalált az öregre kunyhójában. Megkérdezte tőle többek között azt is, mint imádkozik. Az azt mondta, hogy nem tud mást mondani, és csak így tud imádkozni: Könyörülj rajtad Isten! Ambrus ezt mondta neki: Nem úgy kell mondani, hanem így: Könyörülj rajtam Istenem! – Az öreg néhányszor elismételte.
És miután Ambrus eltávozott, úgy esett, hogy az öreg elfeledkezett az imaformuláról, és ezen bánkódva utánaindult. És átgyalogolván a tengeren, hirtelen utolérte őt, és elmondta neki, hogy elfelejtette a könyörgést. Ambrus e csoda láttán így szólt: Menj haza, és mondd mindig úgy, ahogyan eddig is mondottad!
És az öreg a tengeren átsétálva visszatért.

Exemplum narratur de quodam sanctissimo, qui in insula quadam manens nullam aliam orationem dicere sciebat, nisi haec tria verba: Miserere tui deus. Accidit autem beatum Ambrosium episcopum scilicet navigantem a vento in illani insulam propelli, ubi senem illum in cella repperit. Quem inter cetera verba requisivit, quid oraret. Ille dixit, quod nesciret aliud dicere, nisi sic orare: Miserere tui deus. Cui sanctus Ambrosius dixit: Non sic dicere debes, sed dic: Miserere mei deus. Ille aliquotiens repetivit. Et postquam inde recessit sanctus A., accidit, quod senex iste oblitus est orationis istius formam traditam, de quo dolens ivit post eum. Et ecce per mare pedibus repente post illum pervenit dicens, se oblitum fuisse orationis modum. Quo viso miraculo sanctus A. ait: Vade et semper dic eo modo, quo hactenus dixisti. Et iste per mare ambulans rediit.

T3907 - Prayer revives dead man

316. 29 K: S. Tiburtius resuscitat mortuum oratione Dominica.

ELSŐSEGÉLY
Tiburtius egyik nap találkozott az úton egy emberrel, aki lezuhant egy magaslatról, és fejét és minden végtagját úgy összezúzta, hogy már temetéséről beszéltek. De Tiburtius lassan mondani kezdte felette az Úr imádságát és az Apostoli Hitvallást. Erre tagjai rögtön megerősödtek, és olyan egészséges lett, mintha semmi baja nem lett volna.

cf. T2073 - Fishhook, golden

317. Ibid. infra: Somnium de hamo aureo. Spec. exemplor. di. IX. ex. 143.

CSODÁS HALÁSZAT
Egy püspök látott álmában egy fiút, aki aranyhoroggal horgászott, és a mélyből egy szép asszonyt fogott ki. Amikor felébredt, látta, hogy egy fiú imádkozik a temetőben az egyik sírnál. Megkérdezte, mit csinál. Erre azt mondta: Anyám lelkéért mondok egy Miatyánkot. – Ekkor megértette látomását a püspök, hogy az Úr imája szabadította meg a fiú anyjának a lelkét.

cf. T3618 - Paternoster, value of

318. Ibid. inferius: Unum «Pater noster» plus valet modio auri cumulato. Liber Florum.(?)

TUDAKOZÓ
Egy gazdag várbeli a házába fogadott egy szegényembert, és odaadta neki kamráját, hogy a szegényember ott mondja buzgón az Úr imádságát. Azután a gazdag elment Jeruzsálembe. Megérkezett fia, és elkergette a szegényembert. Ezért történt, hogy apja az úton sok kellemetlenséget szenvedett el. Hazatérve megtudta, hogy mindez a szegényember elkergetése miatt esett rajta. Arra kényszerítette fiát, hogy menjen és tudja meg, micsoda ereje van egyetlen Miatyánknak, különben nem oszt rá semmit az örökségből. A fiú sok viszontagság és baj után egy remetéhez érkezett, aki megkérdezett egy angyalt. És az angyal azt mondta, hogy egy Miatyánk többet ér mint egy nagy, arannyal teli köböl. A fiú visszatért és jelentette az apjának. Az megkérdezte, hogy vajon egy tetejéig megtöltött köbölre kell-é gondolni, vagy nem. Mivel a fiú erre nem tudott felelni, újra elkergette az apja, hogy keresse fel a remetét. Amikor erről kérdezte, megjelent az angyal, és azt mondta, hogy egy Miatyánk annyit ér, mint egy olyan köböl, amely egész az égig van megtöltve a legjobb arannyal. - Ezzel a válasszal tért vissza apjához.
Ebből nyilvánvaló az Úr imádságának hasznossága.

T279 - Antony, St., hermit and Alexander's tanner

319. 30 P: S. Antonius eremita didicit humilitatem exemplo coriarii Alexandrini. Vitae Patr. et Spec. exempl. di. II. ex. 58.

AZ OKOS TIMARMESTER
Egyszer, amikor boldog Antal a cellájában imádkozott, szózat szólt hozzá, mondván: Antal, még nem ismerted meg azt a tímárt, aki Alexandriában lakik.
Rögtön elment a tímárhoz, mondván: Mondd el nekem cselekedeteidet! Az így felelt: Nem tudok arról, hogy valami nagy jót cselekedtem, legfeljebb azt, hogy reggel, felkelve, mielőtt letelepednék munkámhoz, azt mondom, hogy ebben a városban mindenki igazsága szerint lép be az Isten országába. Én egyedül pedig bűneim miatt örök büntetésre fogok menni, így gondolkozom reggel is és este is, mielőtt elaludnék.
Boldog Antal akkor megértette, hogy ő nem jutott el ilyen nagy alázatosságig.

320. 31 X: Via salutis ostenditur abbati Arsenio his verbis: Fuge (scil. mundum), luge (scil. peccata tua), tace (scil. peccata proximi et secreta), quiesce (scil. a saeculi tumultu). Vitae Patr. (ed. Rosw. 528a).

ÚTI PROGRAM
Arsenius apát, amikor még világi férfiú volt, arra kérte az Istent, hogy mutassa meg neki az üdvözülés útját. E szózatot hallotta: Arsenius menekülj, gyászolj, hallgass és élj nyugodtan! Menekülj a világtól; gyászold a vétked: hallgassál felebarátod bűneiről és titkairól, élj nyugodtan a világ zajától!
És ezután belépett szerzetesnek.

T2558 - Hermit and angel I.

/Cf. P331, P403/

321. ** 32 H: Angelus et eremita. Jac. de Vitriaco (109. ed. Crane p. 50. et 179 ss. Cf. Gesta Rom. 80. et 127. et ea, quae de hoc exemplo in ephem. hung. Ethnographia tomo XI. anni 1900., p. 145 ss. et 199 ss. commentatus sum. Cf. infra 403.

IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS ANGYALI MÓDRA
Egyszer egy remete arra kérte az Istent, hogy jelentse ki előtte ítélkezéseit. Sok könyörgésére mégis jelent Isten angyala, és mondta neki: Kövess engem!
Íme, az úton láttak egy kereskedőt, aki elejtette aranyakkal teli erszényét. Megtalálta egy pásztor, fogta és elfutott vele. A kereskedő később visszatért, keresni kezdte, és megkérdezett egy útonjárót, aki azt mondta, hogy nem látta. A kereskedő vele méltatlankodott amiatt, hogy nem találta meg nagy vagyonát, és levágta annak egyik lábujját.
Mondta akkor a remete: Óh, jaj neki, hogy ok nélkül sántává tették. Mondta az angyal: Figyeld csak meg Isten ítélkezését! Az elveszítette pénzét, amit a pásztor kapott meg, mivel ennek a pásztornak a munkájából és birtokából gyűjtötte össze, és zsákmányolta igaztalanul ezt a pénzt a kereskedő. Azt sántává tették, mert megrúgta anyját, amikor terhes volt.
Ezután egy olyan remete cellájához értek, akit az oroszlán által szétmarcangolva találtak. Mondta a remete: Jaj, jaj ötven éven átszolgált ez a remete az Istennek, és íme, hogyan pusztult el! – Azután az egyik cellában a magas szikla alatt találtak egy másik remetét, akinek az angyal a kísértésekről és az állhatatosság gyümölcséről beszélt, amire az sírni kezdett: Már negyven éve üldöz az a kísértés, hogy térjek vissza a világi élethez. – Az angyal akkor letaszította őt a magasból és meghalt.
A remete pedig futni kezdett, mondván: Úgy tűnik nekem, hogy te az ördög vagy, mivel megölted ezt a szent embert. – Az angyal erre ezt mondta: íme, megmutatta neked Isten az ítéleteit. Az első szentet azért nyelte el az oroszlán, hogy megszabaduljon a purgatóriumtól, amiért gyakorta könyörgött. Ezt meg azért taszítottam le, hogy ne éljen tovább kísértésben, és legyőzetve ne vesszen el. Most sírva megbánta bűnét, ezért üdvözült.
Elmentek azután egy olyan emberhez, aki jóságosán fogadta őket, ezüstkupából adott inniuk. Az angyal ellopta ezt a kupát. Később egy lovaghoz mentek, aki nagyon rosszul bánt velük, sőt szidalmazta is őket. Az angyal odaadta neki a kupát. Ezt követően egy polgár látta szívesen vendégül őket, és megkérték, hogy egyszülött fia mutassa meg nekik a hídon átvezető utat. Amikor ezt megtette, az angyal beletaszította a hídról a folyóba, és meghalt.
Az ámuldozó remetének az angyal ezt mondta: Az igaztalanul szerzett kupát azért vittem el tőle, hogy ne kárhozzon el. A lovagnak adtam azoknak a jó cselekedeteknek az időleges ellenajándékaként, amelyeket halálos bűnben vitt véghez. A szíves polgár egyszülött fiát azért öltem meg, mivel régebben sok alamizsnát adott, viszont mióta megvan ez a fia, megszűnt adakozni, és kezdi gonoszul szaporítani vagyonát, hogy gazdagságot hagyjon gyermekére. Nem is annyira a szülők, mint fiuk kárhozna így el. A fiút ártatlanul öltem meg, hogy üdvözüljön.
A remete épült ezek hallatán, az angyal pedig eltűnt.

T3835 - Polycrates, ring of

322. 33 M: Exemplum de nimia fortuna timenda. Ex legenda S. Ambrosii. (Leg. aur. c. 57., ed. Graesse p. 253. Cf. Schiller: Der Ring des Polykrates.)

A PÉLDÁTLAN SZERENCSE VESZÉLYE
Amikor boldog Ambrus Rómába ment, Etruria egyik falujában egy nagyon tehetős embernél szállt meg, és kikérdezte állapotáról. Felelte neki a gazda: Az én állapotom rendkívül szerencsés és dicsőséges. Dúskálok a gazdagságban, sok szolgálóm van, fiaimnak és unokáimnak nagy a száma, és mindenem megvan kívánságom szerint. Soha semmi rossz dolog nem történt, sem olyan, ami elszomorítana. A szent püspök erre elbámult, és ezt mondta az övéinek: Fussunk innen, ahogyan csak tudunk, mivel az Úr nincsen ezen a helyen. Siessetek, fiaim, nehogy minket is utolérjen az isteni bosszú ezeknek a bűneiért!
Miután elmenekültek és valamennyire eltávolodtak, íme, hirtelen megnyílt a föld és elnyelte a gazdát összes hozzátartozójával együtt. Ambrus ezt látva mondta: Íme, testvéreim, mennyire megkímélt bennünket az irgalmas Isten, amikor oda szerencsétlenséget zúdított, és milyen komolyan haragszik, még ha szerencsés dolgokat ad is a gonoszoknak.
Azon a helyen pedig ezek bizonyságául még ma is látszik a feneketlen árok.

T1438 - Date and Dabitur

323. 33 N: Date et Dabitur vobis. Caesarius in Dial. (Spec. ex. VI, 43.).

KÉT TESTVÉR
Volt egyszer egy apát, aki nagyon irgalmas volt a szegényekhez. Minél többet költött rájuk, annál többet adott neki az Isten. Halála után az új apát kezdetben fösvény volt a szegényekhez, és a monostor is azon nyomban szűkölködni kezdett. Megkérdeztek egy szentatyát ennek okáról, és az így felelt: Van két testvér, akik sosem hagyják el egymást, hanem hogyha az egyiket elküldik, a másik is eltávozik. Az egyiket így mondják: »Adjatok!« A másikat: »Adatik nektek Istentől!« – Amikor ezek hallatán alamizsnát kezdtek osztani, az Úr újra megáldotta őket.

T4449 - Sloth, the causes of

324. 34 Q: Abbas Achilles de causis acidiae. Vitae Patrum (ed. Rosw. p. 589a c. 28.).

ACHILLES BÖLCSESSÉGE
Achilles apátot megkérdezte valaki, hogy miért jön nagy keserűség? Ezt felelte: Mert nem látod és nem gondolod meg az égi jutalmat, amelyekben reménykedünk, és a pokolbeli büntetéseket, amelyektől félünk.

T5174 - Vital, St.

325. 34 X: De S. Vitali et Ursicino. In officio S. Vitalis.

VITÁLIS MÁRTÍROMSÁGA
Amikor Vitális mártír látta, hogy a bíró előtt már elfogy egy Ursicinus nevű keresztény orvos ereje a kínzatásokban, felkiáltott, mondván: Ne akard magadat, Ursicinus örök halállal elveszejteni, amikor másokat meggyógyítottál! – Vitális mártírhalált halt érte, és feláldozta testét a másik lelkének üdvéért, és ezért megkapta a mártírkoronát.

cf. T4484 - Son, of widow, redeemed by bishop

326. Ibid. inferius: De S. Paulino episcopo. Gregorius Dial. III. (cap. 1.)

SZENT PÁL, A KERTÉSZ
Pál püspök jobban szerette felebarátját, mint önmagát. Mivel az itáliai vandál üldözések idején, amikor sokakat fogolyként elhurcoltak, Pál minden vagyonát a nélkülöző raboknak adta. Majd mikor már semmije sem volt, egy özvegyasszony fia helyett magát adta szolgaságba. Ura, a vandálok királyának veje Pált kertészévé tette. Gyakran elment hozzá, beszélgetett vele, és gyönyörködni kezdett bölcs beszédében. Egyik nap mondta Pál a gazdájának: Gondold meg előre, mint rendezed be birodalmadat, mivel a király rövidesen meghal. – Mikor ő továbbmondta a királynak, az ezt felelte: látni akarom azt a férfiút. – Láttára a király remegve mondta vejének: Éjjel álmomban ugyanezt az embert láttam, amint az ellenem összegyűlt bírákkal ült együtt. Nagyérdemű férfiú ő. – Kevéssel ezután ezt mondta a király: Kérj, amit akarsz, hogy becsületben térj vissza tieidhez! – Ő pedig azt kérte, hogy városa minden foglyát bocsássák szabadon. Hajókat készíttettek, megtöltötték gabonával és mindnyájan hazatértek Pállal. Pár nap múlva meghalt a király.

T3596 - Paradise, rulers wishing to go to

327. 35 C: Reges et imperatores volentes adire paradisum. a) Xerxes, b) Cambyses, c) Alexander Magnus, d) Nero. Huic exemplo Pelbartus mysticam subiungit expositionem sequentem: «Per reges quatuor significantur homines in quatuor mundi partibus habitantes, scil. ad orientem, occidentem, meridiem et aquilonem. Qui quamvis appeterent naturali inclinatione caeleste paradisum, quia (ut dicit Boetius et Augustinus) unicuique nostrum inserta (sic!) est illius boni veri cupiditas, sed multi non perveniunt ad caeleste paradisum, quia deficiunt aliqui prae fame, eo quod non habent cibum verbi divini et potum fidei catholicae, et sic Deum diligere gratuite nesciunt . . . Alii deficiunt ab aquis concupiscentiae et luxuriae . . . Alii praeterea deficiunt et impediuntur a caelesti paradiso ab igne avaritiae et cupiditatis . . . Alii impediuntur a defectu charitatis verae, quia sunt mortui morte culpae cuiuscunque.»

KIRÁLYOK A KAPU ELŐTT
Olvassuk a történelemben, hogy több király vágyott arra, hogy belépjen a földi paradicsomba, megpillantsa kellemetességét, de sehogyan sem tehette meg.
Elsőnek Xerxész, a perzsák királya. Miután sok országot leigázott, a paradicsom elfoglalására igyekezett. Az éhség azonban megakadályozta, mivel elfogyott étele és itala neki is és hadseregének is.
Másodiknak Cambyses, a médek királya akarta meglátni a paradicsom szépségét. Őt árvíz akadályozta, ezért nem tudott odajutni.
Harmadiknak Nagy Sándor vágyott a paradicsomba, miután igája alá hajtott mindeneket. El is jutott egészen a tüzes övig, amellyel körül van véve a paradicsom, mint egy fallal, amint a tudósok mondják. Őt az az égető tüzes kerítés akadályozta meg abban, hogy behatoljon.
A negyedik Néró volt, boldog Péter és Pál apostolok megölője, aki a paradicsomba akart jutni. Mielőtt azonban útnak indulhatott volna, meggyilkolták és ezért nem tudott odamenni.

328. 36 L: Praemium patientiae. Spec. exempl. di. III. ex. 40.

HÍRNÖK A PARADICSOMBÓL
A clairvaux-i kolostorban volt egy megtért, akit sosem láttak haragosnak a rajta esett sérelmekért. Ha valaki megfeddte, annyiszor mondta el a Miatyánkot, ahányszor igazságosan vagy igazságtalanul megdorgálták. Végül boldogan költözött Krisztushoz.
Egy másik barát az egyik távoli kolostorban halálához közeledve elragadtatva látomást látott, és mondta: Íme, az Isten csodálatos szépségétől ragyogó paradicsomban voltam, és a dicsőség minden ékességét előkészítették, mintha valami király érkezését várnák. Számtalan, nagy fénytől csillogó szent gyűlt össze mint egy látványosságra. A dicséret hangja édesen visszhangzott, és nagy ünnep volt. Amikor elálmélkodtam, hogy mi ez, mondta vezetőangyalom: Ma annak a megtért barátnak a testtől eloldódott lelkét vezetik az égbe ilyen ünnepélyesen, hogy örökre elnyerje türelmességének és cselekedeteinek jutalmát. És megparancsolta, hogy térjek vissza testembe, bármennyire kértem is öt, hogy ne kelljen visszamennem. Erre ő így szólt: – Csak addig kell visszatérned a testbe, ameddig jelented, amit láttál. – És miután ezeket elmondta, elaludt az Úrban. És a megtértet is ugyanabban az órában találták halva.

T3119 - Macarius, St., humility of

329. 37 P: Diabolus a S. Machario sola humilitate charitativa vincitur. Vitae Patr. et Spec. exempl. (II. 56.).

VERSENY AZ ÖRDÖGGEL
Makáriusnak megjelent az ördög, és ezt mondta: Sok erőszaktételt tűrök tőled, Makárius. Íme, akármit cselekszel, én is azt teszem. Böjtölsz, és én sem eszem egyáltalán semmit sem; virrasztasz, és én sem alszom; nőtlen vagy, és én sem házasodtam meg sohasem; búcsút mondtál mindenféle gazdagságnak, és én sem vágytam soha semmilyenre. Egyedül csak szeretetteljes alázatosságoddal győzöl le engem.

T417 - Augustine, St., love of Christ

330. 37 R: De amore S. Augustini in Christum.

GÁTLÁSTALANSÁG
Boldog Ágostonról mesélik azt a példát, hogy megkérdezte őt égi szózattal Jézus, mondván: Ágoston, kérdelek, szeretsz-é engem? És felelt rá: Uram, tudod, hogy szeretlek téged. Mondta Krisztus: Mennyire szeretsz engem? Válaszolt Ágoston: Mint is mondjam meg neked, Uram. Ha minden csontom arany gyertyatartó és vérem a legdrágább balzsam volna, úgy meggyújtanám, Uram, hogy feláldozzam magam neked. Újra szólt Krisztus: Mit tennél ennél is nagyobbat? Felelt Ágoston, mondván: Uram, ha minden erem aranyzsinór lenne, azokkal kötnélek téged a szívemhez, hogy ne váljak el tőled. Újra szólt Krisztus: Még nagyobbat kérek tőled, szeretetet. Felelt Ágoston: Óh, egek királya, Szűz Mária szülötte, mindenki zsoltárosa! Mint is mondjam meg neked Uram, ha lehetséges lenne, ami bizony nem illik, és nem szabad, hogy én lehetnék Isten és te lehetnél Ágoston, szereteted és jóságod miatt átengedném neked az istenséget, hogy te légy Isten, mint most vagy, és én legyek én, azaz Ágoston, amiként most is vagyok.

T2558 - Hermit and angel I.

/Cf. P321, P403/

331. 38 Z: Peccatum magis foetet angelo quam cadaver corruptum. Spec. exempl. di. IX. ex. 163.

332. Ibid. inferius: Peccatum renovat passionem Christi. Discipulus in Sermone (de Temp. 1 H et 161 C).

T1272 - Corpse, shooting at father's

333. 39 E: Filii sagittant in corpus patris mortui. Gesta Rom. cap. 45.

A NÉGY KIRÁLYFI
Meghalt egy király, és négy fiút hagyott maga után. Vetekedtek, hogy melyikük nyerje el az országot. Amikor a bárók tanácsra gyűltek össze, hogy melyiket válasszák, az egyik bölcs tanácsos azt mondta, hogy apjuk holttestét kössék egy fához, a fiúk pedig nyilazzanak a testre, hogy azt tegyék királyukká, aki a szívhez legközelebb tud nyilával sebet ejteni. Meghozták a határozatot, hogy így próbálják meg a királyfiakat.
Az első a király kezét találta el nyilával. A második a száját, a harmadik a keblét. A negyedik azonban sírva ezt mondta: Távol legyen tőlem, hogy atyám testén ilyen gyalázatot kövessek el! Veszítsek el inkább mindent, mint hogy apámat megsebezzem!
Erre a bárók így kezdtek maguk között beszélgetni. Hogyan gondolhatnánk uralkodásra alkalmasnak azt, aki saját atyját nem kíméli. Hogyan kímélné alattvalóit, ha atyja testén ilyen kegyetlenséget visz véghez. És így a negyedik fiút választották királyukká, mivel nem akarta megbecsteleníteni atyját.

T257 - Animals, gratitude of

334. 40 L: Gratitudo animalium pluribus exemplis demonstratur, scil.:
a) Elephantis. Cassiodorus.
b) Equorum, boum, canum.
c) Bufonis. (Exemplum hoc ex Vitis Patrum allatum non spectat ad hanc materiam, sed Deum in omni creatura sua laudandum esse docet. Cf. supra ex. simile de pastore et bufone sub no. 214.).
d) Leonum. Vita S. Macharii. (Vitae Patr. Rosw. 228b).

ELEFÁNTHÁLA
Cassiodorus mondja az elefántról, hogy amikor elvágott fához támaszkodott, és a fa kidőlvén úgy elesett, hogy nem tudott feltápászkodni, örökre emlékezett annak az embernek a jótéteményére, aki felsegítette, mivel az ő jóvoltából járhatott újra. Az ő tetszése szerint járt-kelt, akarata szerint szerzett táplálékot, nyújtotta ormányát, minthogy tudta, hogy az ő gondoskodása folytán él.

A VARANGYOS BÉKA HASZNA
Egyszer egy szentatya azt mondta, hogy minden teremtményben lehet anyagot találni az Isten dicsőítésére. Megkérdezték egy varasbéka láttán. Felelte: Amikor egy varasbékát látok, dicsérem Istent és hálákat adok, hogy nem tett engem olyan utálatossá stb.
 
IMA AZ OROSZLÁNOKÉRT
Egy nőstény oroszlánnak Makárius cellája közelében volt a barlangja. Egyik nap odavitte megvakított kölykeit a szent lába elé. Isten embere megértette, hogy az oroszlán kölykei megvilágosítására kéri. Imádkozott hát értük, és újra láttak. Ezután hálásan követték a szentet, és azoknak a juhoknak és szőrös állatoknak a bőrét, amelyekre anyjukkal együtt vadásztak, ajándékképpen cellájának ajtaja elé hordták.

335. 40 N: Gratiae sunt Deo agendae etiam in rebus adversis S. Vincentius de Valentia.

PACIFIZMUS
Egyszer egy hivő kellemetlenségei közepette is gyakran adott hálát Istennek, mondván: Az egész javamra van és lesz. Felesége nem tűrve ezt, méltatlankodott. Amikor egyszer a vallásosságtól áthatva reggeli ájtatosságra akart menni, elesett és eltörte a lábszárcsontját, és ezt mondta: Minden javamra van. – Felesége szidalmazni kezdte. És íme, amikor megvirradt, észrevette, hogy ellenségei a kapunál állnak, hogy megöljék, ha kimegy. Ebből minden nyilvánvaló.

336. 40 O: De fratre Merulo. Gregorius Dial. (IV. 47.) Spec. exempl. (di. I.) ex. 71.

VIRÁGGAL KORONÁZOTT SZERZETES
Egy Merulus nevű hivő és jóságos barát annyira szorgalmas volt az isteni dicséret éneklésében, hogy csak akkor hagyta abba, amikor evett vagy aludt. Éjszakai látomásában látta, hogy az égből fehér virágokból font korona száll a fejére. Nemsokára elgyöngült és nagy lelki nyugalomban és vígságban halt meg. Sírjánál történt, hogy tizennégy év múlva olyan kellemes jó illat szivárgott ki onnan, mintha minden virág illatát ott gyűjtötték volna össze.

cf. T3650 Peasant enriched, becomes greedy

337. 41 Y: Faber in paupertate elemosynarius, dives et potens factus cessat ab elemosyna. Caesarius (? Cf. Spec. ex. Majoris p. 246. ex. 3.).

ÜDVÖS NYOMORÚSÁG
Egy kézműves keze munkájából nagy alamizsnákat adott. Amikor ezt egy szent remete meghallotta, jóságán örvendezve azt gondolta, ha a kézműves gazdagabb lenne, még több jót tehetne. Ezért arra kérte Istent, hogy még nagyobb gazdagságot adjon neki. Megjelent előtte egy angyal, mondván: Ha folyna neki a gazdagság, kevesebbet adna. – A szent viszont kezesnek ajánlotta magát a kézművesért lelkében.
Ezután a kézműves reggel felkelve nagy tömeg aranyat és ezüstöt talált, és egész nap azon gondolkodott, mit tegyen vele. És attól a naptól fogva abbahagyta az alamizsnaadást. Elment Rómába, és miután ajándékokat adott a császár szolgáinak, hopmester lett a császár tanácsházában. A szent remete pedig látomásában a törvény elé ragadtatott, ahol Krisztus, a bíró ezt mondta: Vezessék elő azt, akinek a révén elveszítettem a kézműves lelkét, és kössék fel rögtön az akasztófára! – A remete rémülten pillantotta meg Boldogságos Máriát és segítségül hívta. És ő közbenjárt érte, és megszabadította. Az angyal pedig mondta néki: Válassz, amint akarod: vagy maradjon ez a kézműves gazdag és kárhozzon el, vagy szegényedjen el, de üdvözüljön. Mire ő: Térjen vissza a szegénységbe és kerülje el a kárhozatot! – És így is történt.

T5035 - Usurer damned for good deeds

338. 42 G: Usurarius dives damnatur, quia omnia bona, quae fecit, in peccato mortali facta nihil pro eo redimendo valebant. Meffret.

cf. T5039 - Usurer eats gold in hell

339. 42 I: Poenae divitum et usurariorum in inferno. Petrus Cluniacensis in Speculo exempl. di. IX. ex. 85.

T3885 - Prayer for rain

340. 43 P: Duo heremitae olera habentes et diverse orantes: unus modo pro serenitate, modo pro pluvia, alter omnia divinae providentiae committens. Huius olera bene provenerunt, alterius autem arefacta sunt. Vitae Patrum et in Sermonibus Thesauri.

AZ ESŐCSINÁLÓ
Két remetének volt egy-egy zöldségeskertje. Az egyik arra kérte az Istent, hogy amikor esőért könyörög, adjon esőt, és amikor derült időt kér, azt is adja meg. Meghallgatást nyert és úgy is történt. A másik semmit sem kért nevezet szerint, hanem mindent Istenre bízott. És íme az elsőnek a földje meddő volt, és a zöldség megaszalódott. A másodiknak viszont nagyon jó volt a termése. Ebből megtudták, hogy jobb az isteni gondviselésre bízni az ilyen dolgokat.

T2823 John the Almoner, St., and two shoemakers

341. Ibid. inferius: Simile de duobus sutoribus. Spec. exempl. di. VIII. ex. 45. (Cf. Discipuli Sermon. de Temp. 117 H).

A TUDÓS VARGA MEGSZÉGYENÜLÉSE
Volt két szomszédos varga. Az egyiknek mindig volt ideje templomba menni, osztogatta a szegényeknek munkáit, mégis mindig bővelkedett. A másik tudósabb volt nála, nem törődött az isteni dolgokkal, mindig dolgozott, még ünnepnap estéjén is, mégis szűkölködött. Ezért irigységre kelve haragosan ezt mondta az elsőnek: Miért vagy te gazdag, én meg szegény, amikor tudósabb vagyok nálad, és többet is dolgozom. Felelte az: Mert olyan kincset találtam a földön, amelyből mindennap részesülök. A másik akkor arra kérte őt, hogy ossza meg vele. És az ezt mondta: Reggel menjünk együtt! – és elvitte a misére. Mondta azután: Ma sem tehetünk kivételt, el kell mennünk, hogy lássanak az emberek. – Így cselekedett vele több napon keresztül, és végül is megtanította arra, hogy mindennap hallgasson misét, és csak azután dolgozzon. Miután így kezdett cselekedni, megáldotta és gazdaggá tette őt az Isten.

T3840 - Poor at bishop's table

342. 43 Q: Ethicius paverat pauperes et Deus largiter retribuit ei. Specul. exempl. di. IX. ex. 130.

A SZENÁTOR KINCSE
Amikor Burgundiában nagy éhség volt, egy bizonyos Ethicius római szenátor a saját vagyonából több mint 4000 szegényembert táplált, amíg az éhség tartott. Azután égi szózatot hallott, amely ezt mondta: Ethicius, neked és magodnak sohasem fog elfogyni a kenyere, mert megújítottál engem a szegényekben. És így örök kincset nyert.

T3277 - Messengers sent by death

343. ** 45 B: Nuntii mortis. S. Vincentius (de Valentia) in Sermone. (Cf. Pauli 267 et 268. Kirchhoff Wendunm. I, 2, 124. cum adnott. Oesterley.)

A HÁROM HÍRNÖK
Egyszer egy gonosz életű és bűnökkel teli ember azt az egyetlen jót cselekedte, hogy naponta buzgón kérte az Istent, adassék meg neki halálának idejét megtudni, és amennyire képes, megjavítsa életét halála órájában. Egyszer imája közben megjelent neki egy angyal, mondván: Tudd meg, hogy meghallgatott téged az Isten. S halálod előtt három hírnököt küld majd hozzád, akik megjelentik halálod idejét.
Azután egyik nap olyan súlyos szerencsétlenség történt vele utazás közben, hogy alig tudta a tengeren és a rablók között elkerülni a halálveszedelmet. Félelmében elhatározta, hogy megjavítja életét, de miután megmenekült, semmit sem tanult e veszedelemből. Másodjára súlyos betegségbe esett, és akkor hasonlóan viselkedett. Harmadjára rájött az öregség, és akkor sem javult meg. Azután amikor már a végét járta, gondolkozni kezdett azon, hogy Isten nem teljesítette ígéretét, nem adta tudtára halála óráját.
Az angyal pedig ezt mondta neki: A szerencsétlenség, a betegség és az öregség volt a halál három hírnöke, akik hírt hoztak neked, te mégsem javultál meg. Ezért Isten igaz rendeléséből el fogsz kárhozni.
És így kétségbeesetten halt meg.

344. 45 F: Mors devoti. Meffret et alii in Sermonib.

cf. T2756 - Invalids long for heaven

345. 46 K: Desiderium mortis laudabile esse exemplis demonstrat S. Augustinus.

HALNI KÉSZÜLŐK
Boldog Ágoston azokat dicséri a legjobban, akikben benne van a halálvágy. Boldog Ambrusról hoz példát, akit élete végén megkérdeztek a papok, vajon könyörögjenek-e Istenhez élete meghosszabbításáért. Ambrus így felelt: Nem éltem úgy, hogy szégyenkeznem kellene amiatt, hogy közöttetek éltem. Nem is félek a haláltól, mert jó Urunk van. – E feleletet Ágoston módfelett megdicsérte.
Ezt a másik példát hozza Ágoston az egyik püspökről. Amikor halni készült, megkérték, hogy imádkozzon azért, hogy az Egyház hasznára tovább éljen. Felelte: Ha soha, akkor jól van; de ha valamikor, miért ne. Azaz: Ha sosem kell meghalnom, jól van, mert boldog lennék, de ha valamikor meg kell halnom, miért ne akarnék most meghalni.

T1091 - Clara, St., death of

346. 46 L: Mors S. Clarae. In legenda eius.

BOLDOG SZÜZEK ÖRÖME
Amikor Klára lelkének eltávozása közeledett, íme, éjfélkor fehér ruhában egy sereg szűz jött el hozzá, fejükön aranykoszorút viseltek. Közöttük az egyik ékesebb volt a többinél, tudniillik Boldogságos Szűz Mária olyan fényes volt, hogy az éjszakát nappallá változtatta. Odalépett Klára ágyához, kedvesen lehajolt hozzá, és édesen megölelte. A boldog szüzek pedig csodálatosan szép köpenybe takarták Klára testét, és feldíszítették ágyasházát. Lelke így költözött boldog örvendezéssel Krisztushoz.

347. 47 S: Recordatio passionis Christi Deo acceptissimum servitium. Specul. exempl. di. IX. ex. 158.

VILÁGOS BESZÉD
Egyszer egy hivő arra kérte az Istent, hogy jelentse ki neki, mit lehet cselekedni, amit az Isten elfogad, és ami az ember számára a leghasznosabb.
Megjelent előtte Jézus, hátán vitte nagy keresztjét, és mondta: Vidd az én keresztemet! Erre ő: Hogyan kell vinnem? Felelte Krisztus: Szívedben a gyakori megemlékezéssel és részvéttel. Szádon a hittel való hálaadással és könyörgéssel. Füleidben az Isten igéjének és az én szenvedésemnek meghallgatásával, testedben pedig a bűnök megfenyítésével és keresztre feszítésével.

T2305 - Gluttony encouraged by devil

348. 48 Y: Peccatum luxuriae etiam diabolo maxime foetet, sed «propter lucrum» ab eo promovetur, «sicut cloacarius foetorem cloacae, licet abhorreat, tamen propter lucrum in ea laborat.» Meffret in Sermone.

PÉLDÁZAT AZ ÁRNYÉKSZÉKRŐL
Egyszer, amikor az egyik ördöngösben levő démon azt mondta, hogy a bujaság vétke rettenetesen büdös, megkérdezték: Miért mozdítja elő akkor maga az ördög is ezt a bűnt? Felelte: A nyereségért. Az árnyékszéktisztító is jóllehet irtózik az árnyékszék bűzétől, mégis dolgozik benne saját hasznáért. Az ördög pedig sokkal több embert ejt foglyul így.

349. 48 Z: Ave bestia! Ave homo! Ave angele! (Cf. n. 7.)

T4748 - Temptation resisted by snow

350. Ibid. inferius: S. Franciscus contra tentationem carnis proiecit se in foveam glacie et nive plenam.

TESTI TŰZ ELLEN
Ez a példa boldog Ferencről szól: amikor kísértésbe esett, jéggel és hóval teli verembe vetette magát, és így oltotta ki a vágyakozás tüzét, ami ettől fogva soha nem hevítette.

351. 50 M: Pistor diem dominicam non sanctificans miraculo terribili panum sanguinolentorum punitur. In Vita S. Hugonis Linconiensis.

VÉRZŐ KENYEREK
Egy kenyérsütő az Úr napján lisztet szokott szitálni és keleszteni, hogy abból éjszaka kenyeret süssön, frissen eladhassa a következő napon, és így nagy hasznot nyerjen. Történt pedig egyszer, hogy amikor hétfőn kivett egy kenyeret a kemencéből és megszegte, az teljesen véresnek mutatkozott. Szinte patakban folyt belőle a vér. Nagyon megrémült, darabokra tépte, de mindegyik darabból vér csöpögött. A többi kenyeret is kiszedte, de azokat is véresnek találta. El akarta titkolni ezt a csodatételt. De napszámos cselédei a püspök tudomására hozták az esetet, hogy nézze és vizsgálja meg. Más olyan kenyereket is raktak a kemencébe, amelyeket vasárnap alkony után kovászoltak, és tettek be sütni. Amikor ezeket ki vették és megszegték, semmi csodát nem tapasztaltak.
A püspök a dolog végére járván elrendelte, hogy a véres kenyereket nyilvánosan őrizzék a monostorok és az egyházak az emberek elijesztésére, hogy az ünnepek megszegésétől visszariadjanak. Az ilyen törvényszegéssel ugyanis a legnagyobb méltatlanságot követik el Krisztussal szemben. Ennek jeléül csepegtek friss vértől azok a kenyerek is.

T4769 - Theodosia, St., concerning virgin

352. 51 S: De S. Theodosia virgine. Spec. exempl. di. VIII. ex. 10.

SZEMREHÁNYÁS
Theodosia nemes szülők gyermeke volt és gyönyörű szép. Sok kínszenvedést vállalt Krisztusért szeretettel. És amikor egy nagy követ kötöztek a nyakába, és a tengerbe taszították, egy angyal vezette ki a földre, és a Szűz kezében hozta a követ.
Amikor szülei vissza akarták tartani Isten szolgálatától, nem egyezett bele, hanem csatlakozott a bizonyságtevőkhöz. Ezért végül lenyakazták. Látták ezután, hogy szájából a ragyogó aranynál szebb galamb szállt fel az égbe. Ő pedig éjjel megjelent szüleinek sok szűzzel együtt, akik között Theodosia hófehér palástba volt öltözve, szent keresztet vitt a kezében és korona volt a fején. És mondta szüleinek: Íme, ilyen az a dicsőség, amelytől meg akartatok fosztani. – És eltűnt az égbe.

T3371 - Monk as leper

353. 52 &: Frater Martinus monachus et leprosus. Gregorius Dial. (III. 16.)

KÉSŐ BÁNAT
Egyszer, amikor egy Márton nevű szerzetes a barátok meglátogatására az egyik monostorba igyekezett, íme talált az úton egy nagyon éktelen leprást, aki szálláshelyére akart menni, de annyira gyenge volt, hogy nem tudott. Márton megkönyörült rajta, beburkolta köpenyébe, felemelte a vállára és úgy vitte. Amikor már a monostor kapujához közeledtek, az apát nagy hangon kiáltotta alattvalóinak: Fussatok és gyorsan tárjátok ki a monostor kapuját, mert Márton jön, és hozza az Urat. – Majd amikor Márton a monostorhoz ért, leugrott a nyakából, akit leprásnak gondolt, és abban az alakban jelent meg, amelyben a emberek fel szokták ismerni. És Márton szeme láttára visszatért az égbe. Mondta neki: Márton, nem szégyelltél engem a földön, én sem foglak szégyellni téged az égben.
Mesélte is Márton, hogy amíg vitte, a legkevésbé sem érezte súlyát: Óh, ha tudtam volna, hogy ő az Úr, megfogtam volna a lábát, és nem eresztettem volna el.

354. 53 B: De perseverantia. Gerson in libro de interna conversatione.

VIGASZTALÓ SZOFIZMUS
Egyszer valaki nagy kísértésbe esett és gondban volt amiatt, miként tetsszék Istennek, és végül is kitartóan és gyakran kérdezte erről Istent. Az egyik napon, amikor a földre vetette magát, és könnyes szemmel könyörgött azért, lelkében szózatot hallott, amely ezt mondta: Ha tudnád, mit cselekednél? Tedd most (bár nem tudod) azt, amit akkor tennél, ha tudnád, és nyugodt leszel. – Ez azt akarja mondani, hogy az embernek Isten szeretetéért mindig jót kell cselekednie, és reménykednie kell abban, hogy Isten szereti őt és részelteti az örök életben.
Ezt hallván megnyugodott lelkében, és nem akarta többé Isten titkait kutatni.

T2195 - Francis, St., on service to God

355. 53 F: Colloquium S. Francisci de servitio Deo acceptissimo. Spec. exempl. di. VII. ex. 9.

356. 55 Z: Plus Deo confidendum quam medicis. Spec. ex. di. III. ex. 28.

KANALAS ORVOSSÁG
Clairvaux-ban élt egy szerzetes, aki bármennyire jóakaratú, testileg mégis kényes és gyenge volt, és túlságosan nagy tiszteletben tartotta a test gyógyszereit, mivel bízott bennük.
Látta pedig egyik éjjel, hogy Boldogságos Mária a templom kapujában áll, gyógyszeres szelencéjét hordja magánál, és minden egyes belépő barátnak oszt belőle egy kanállal. Mindnyájukat csudálatos édességgel felfrissítette.
Amikor ez a barát is odajárult, a Boldogságos Szűz ezt mondta neki: Ugyan mi szükséged van neked az én orvosságomra, eredj és élj a tieiddel, mivel ebből csak azokra viselek gondot, akik Istenben bíznak. – A barát elvörösödött, és bocsánatot kért. Megígérte, hogy Istenre bízza magát mindenben, ahogyan kell. És a Boldogságos Szűz így adott neki is a gyógyszerből.
Miután megízlelte, lelkében és testében rögtön úgy megerősödött, hogy bármiféle étellel megelégedve többé semmiféle különleges gyógyszert nem keresett.

T600 - Bernard, St., at judgement

357. 56 F: S. Bernardus in ultima sua infirmitate raptus ad tribunal Dei. Legenda S. Bernardi.

T4620 - Stepson becomes physician

358. 56 G: Filius recusans curare novercam. Seneca li. IV. Narrat. sive Declarationum. (Sic pro Declam. Cf. Gesta Rom. 112.)

AZ ORVOSLÁS TITKA
Egyszer egy orvos kigyógyította apját betegségéből. Amikor azonban mostohaanyját kínozta hasonló betegség, nem tudta őt meggyógyítani. Minthogy apja atyai szeretettel bízott fiában, mint orvosában, a mostohaanya azonban nagyon kevéssé szerette őt, nem bízott sem benne, sem orvosságában.

T925 - Chain breaks in churchyard (var.)

359. 57 K: Confessio liberat a diabolo. Discipulus in Sermone (138 J).

A RÁSZEDETT ÚTITÁRS
Egyszer valakinek gonosz gondolatai voltak, az ördög ezért csatlakozott hozzá egy útonjáró képében, és vele együtt sétált. Amikor az illető félni kezdett, bement a templomba, és meggyónt a papnak.
Az ördög eközben az ajtó előtt várt rá. Amikor kijött, meglátta az ördögöt, és mondta neki: Menjünk tovább utunkon! Felelte az ördög: Nem te vagy azén társam.
Nem ismerte meg, mivel meggyónt, és ezzel megszabadult az ördögtől.

T4842 - Thoughts, evil, mind closed to (var.)

360. 57 N: Eremita malis cogitationibus tentatus. Vitae Patrum.

ÖRDÖGI KEDÉLYESSÉG
Egy remete mindennap égi étkekkel táplálkozott. Megirigyelte őt az ördög, és kísértésbe vitte rút gondolatokkal. Ezekkel mulatta magát és gyönyörködött bennük. Miután a szokásos módon imádkozott, kérte étkét este, és belépett kunyhójába, ahol pihenni szokott. S ott találta az asztalon kenyerét penészesen, de megette. Mégsem törekedett arra, hogy megtisztuljon ezektől a gondolatoktól, és nem figyelt fel kárára.
Ezután olyan nagyon megerősödött kísértése, hogy arra gondolt, hogy visszatér a világba. De a következő napon imádságát elvégezve még távol tartotta magát. Amikor belépett kunyhójába, ennivalóként az asztalon mocskos kenyeret talált, és egy kicsit elszomorodott.
Végül, amikor a kísértés még erősebb lett, a harmadik napon az asztal alatt találta egerektől és kutyáktól megrágva, utálatosan kenyerét. Felnyögött és könnyekre fakadva penitenciát tartott. A régebbi ájtatosságig azonban sohasem jutott el.
Íme, mennyire rossz dolog, ha valaki ilyen gondolatokkal tölti idejét!

361. 58 Q: Quidam religiosus in extremis horrendos videt daemones. Spec. exempl. di. IX. ex. 84.

JOBB FÉLNI, MINT MEGIJEDNI
Egyszer egy szerzetes élete végére érve rettenetesen kiabálni kezdett, és elátkozta saját magát. Majd röviddel ezután ezt mondta: Óh, áldott az óra, amelyben beléptem a rendbe! Áldott Krisztus anyja, akit mindig szerettem. – Ezzel elhallgatott. Később, amikor megkérdezték a szerzetesek, ezt mondta: Íme, először két rettenetes ördög jelent meg előttem, akik készek voltak arra, hogy elragadják lelkemet. Ezért mondtam átkot magamra félelmemben. És mondom nektek: ha levegőből és kénből kevert tűz lenne, bele akarnék menni, hogy abban égjek ettől az órától a világ végezetéig, és azon át jussak a mennybe, hogy ott hasonló formában újra lássam az ördögöket. De eljött azután az áldott Szűz Mária, elkergette az ördögöket, és ezért mondtam: Áldott Krisztus anyja... – Ezekkel a szavakkal boldogan megnyugodott.

T1411 - Damnation of many

/Cf. P198, P200, P277, P383/

362. 58 T: Poenae damnatorum et beatitudo sanctorum. Spec. exempl. di. IX. ex. 214.

ÁTKOK ÉS ÁLDÁSOK
Egyszer egy szent látni akarta a kárhozottak büntetését és a boldogok dicsőségét. Ezért lelkében egy angyal levezette őt a pokolba, és látta, hogy sok egygyerekes apa mondja ezt: Fiam, legyen átkozott az óra, amelyben téged nemzettelek; legyen átkozott mindaz, amit érted tettem, mivel a nyereség és gazdagság bűnös felhalmozásával miattad vesztem el. A fiú viszonzásképpen ezt mondta: Legyen átkozott az óra, amelyben engem nemzettél, mivel ezek miatt a becstelenül szerzett dolgok miatt vesztem el. – Hasonlóan átkozta a feleség a férjét, és viszont. Így mondtak átkot az alattvalók az elöljárókra és fordítva is, mert nem tartották be utasításaikat. És nem törődtek szolgálatuk és foglalatosságaik miatt azzal, hogy meghallgassák Isten igéjét. Így szidalmazta egyik a másikat, mert szóval vagy példával megrontotta. Mások azért átkozódtak, mert kölcsönösen csaltak az eladásban s a vételben. Némelyek azért, mert a hús bűnével mocskoltak be másokat. Sokan azért, mert haragot tartottak.
Az angyal ezután az égbe vezette, és látta, hogy itt az atya megáldja fiát és fordítva, mondván: Légy áldott, mert te tetted, hogy megismerjem Istent, megtartsam parancsolatait; gyónjak stb. Így áldotta az alattvaló az elöljárót, mert megfeddte; tanítvány a mestert, mert oktatta, és fordítva. Így áldanak meg mindenkit, aki szóval vagy példával mások épülésére volt. Ilyenek láttán így szólt a szent: Óh, Istenem, micsoda jaj vár a gonoszokra! S ellenkezőleg: Óh, milyen nagy a jók öröme!

363. 59 X: Visio cuiusdam mortui ad se redeuntis de presbytero Laurentio. Gregorius in Dial.

PAP A MÁGLYÁN
Amikor már valakit holtan őriztek, hirtelen feléledt, és elküldetett egy gyereket Lőrinc templomába egy bizonyos Tiburtius paphoz. Úgy hitték róla, hogy érzéki bűnöknek hódol. Ezt mondta a haldokló róla: láttam, hogy hatalmas máglyát készítenek, és a fent említett papot azon égetik el. – Látott ott egy másik máglyát is, amelynek a csúcsa a földről az égig ért. És felkiáltott: Kié ez? – E szótól azon nyomban erőt merítve, meghalt.
A Tiburtiushoz futó gyerek már a papot is halva találta.

T3111 - Macarius, St., and pagan skull

364. Ibid. inferius: S. Macharius invenit in deserto caput mortuum hominis, qui ei de inferno et de habitaculis damnatorum christianorum et paganorum quaedam retulit. Vitae Patrum. (Rosw. 526a).

A BESZÉLŐ FEJ
Amikor Makárius a pusztában sétált, talált egy emberfejet. Megkérdezte, hogy ki ő, mire az azt felelte, hogy a pogányok papja volt, és egykor ezen a helyen élt. Elmondta, hogy a pokolban van. Megkérdezte őt a szent, hol vannak a keresztények. Azt felelte, hogy azok a keresztények, akik nem tartották meg Isten parancsolatait, sokkal mélyebben vannak, mint a pogányok. És a pokol vermében mind annyira mélyen vannak elhelyezve, hogy úgy tűnik, annyi tűz van a fejük fölött és alattuk, amekkora távolság van nálunk az ég és föld között.

365. 59 &: Descriptio inferni secundum Vincentium de Valentia.

TUDNIVALÓK BŰNÖZŐKNEK
A pokolban a bűnök különbözősége szerint más és más kínzások várnak a bűnösökre. Aki kevélységével vétkezett, azt az ördög hóhérok leteperik és sarkukkal rugdalják. Akinek a vétke a fösvénység volt, akárhogyan követte is el: uzsorával, lopással, rablással, munkásai bérének a visszavonásával vagy másképpen, annak büntetésül az ördögök olvasztott aranyat, ezüstöt és pénzt öntenek a szájába, mondván: Aranyat szomjaztál, hát igyál aranyat! Akik bujálkodtak, azokat úgy kínozzák, hogy nyársra húzzák, megsütik és kénes tűzben megégetik. Akik a harag és bosszúállás bűnében éltek, úgy bűnhődnek, hogy nagy vasvillán függenek, alattuk tűz füstölög, szívüket pedig tüzes vassal szúrják át az ördögök, mondván: A harag tüzével vétkeztetek, és vasfegyverrel álltatok bosszút, ezért tüzes vassal kell bűnhődnötök gyűlölséget hordozó szívetekben és testetekben. Akiknek a bűne a zabálódás volt, azoknak örök éhség és szomjúság a szenvedésük, és egy csepp vizet sem kaphatnak. Viperák és kígyók, azaz az ilyen állatok külsejébe öltözött ördögök marják és mérgezik azokat, akik irigységükkel vétkeztek. Akik jóra való restséggel bűnöztek, s nem törődtek avval, hogy misét hallgassanak, nem tevékenykedtek, csak hivalkodtak, nem hallgattak prédikációt, vagy nem gyóntak kellő időben, más parancsokat akartak, az ilyeneket – úgymond – állandóan verik az ördögök és nem engedik őket pihenni. Hanem amint a Zsoltár mondja: Örökösen fáradozik a bűnhődésekben és abban él mindvégig. (Zsolt 48, 9.)

366. Ibid. inferius: Visio cuiusdam de inferno et de tormentis eius: «Si enim omnia folia arborum verterentur in linguas hominum etc.» (Cf. «Und wenn der Himmel wär Papier» apud R. Köhler, Kleinere Schriften III, 307 ss. et ea, quae in ephem. hung. Ethnographia IX, 402. et X, 165. de his et similibus dictis commentatus sum.) Caesarius Dial. mir. et Spec. exempl. di. VI. ex. 93.

367. 60 C: De constantia cuiusdam professi tentationem parentum sibi exitum persuadere volentium recusantis. Spec. exempl. di. VII. ex. 51.

T2518 - Hell, various punishments of

368. 60 G: Poenae inferni secundum diversitatem peccatorum diversae. Vincentius de Valentia.

TÚLVILÁGI RENDTARTÁS
Meg kell jegyeznünk a tudósok és különösen valenciai Vince alapján, hogy ahogyan az égben elrendelik, hogy a szentek az angyalok különböző karához csatlakozzanak, ugyanúgy ellenkezően a kárhozottak is a pokolbéli börtönben az ördögök valamelyik rendjéhez szegődnek és kötődnek büntetésükben. Minthogy néhány ördög az angyalok egyes rendjeiből bukott le, s ha nem hullottak volna onnan le, abban a rendben maradtak volna.
A tudósok szavai szerint úgy képzeljük, hogy a föld közepén a középpont körül van a legnagyobb, legrettenetesebb és legsöttétebb üreg, feljebb keskenyedik, lefelé pedig szélesedik, amint Bernát mondja. Ebben négy fő barlang van, s e szerint itt helyezkedik el a lelkek négy befogadóhelye, amint nyilvánvaló a Sententiák IV. könyvéből.
Az első, a legfelső a szentatyák tornáca, ahol semmi se vár rájuk Krisztuson kívül. A második, lejjebb a purgatórium, ahol megtisztulnak a kiválasztottak. A harmadik, ez alatt levő rész a meg nem keresztelkedett gyermekeké, a kárvallás büntetésével. A negyedik barlang a legalsó, itt van minden elkárhozott a legnagyobb testi büntetésben, és Istent sohasem láthatják meg.
Kilenc rendje van itt a szálláshelyeknek valenciai Vince alapján, amely szerint el tudjuk képzelni azokat az üregeket:
Az első, legfölül elhelyezkedő szálláshely azoké a démonoké, akik az angyalok rendjéből estek ide le. Hozzájuk társulnak a pogány emberek és azok a keresztények, akik nyilvános bűnben éltek és buktak le: gondolj itt a szív elleni halálos gőgre, fösvénységre, az adásvételben elkövetett csalásokra, az egyszerű bujálkodásra, irigységre, zabálódásra, jóra való restségre, minthogy ezeket nyilvánosan követik el az emberek.
A második, ez alatt levő szálláshely az arkangyalokból lebukott ördögöké. Velük vannak a rossz házasok, házasságtörők és azok, akik nem törődtek azzal, hogy misét és prédikációt hallgassanak és más egyebek.
A harmadik, alatta levő hely az erények rendjéből származó ördögöké. Hozzájuk szállnak le a gonosz özvegyek és azok, akik szüzességet fogadtak, de nem tartották meg, mint a gonosz klerikusok. Itt vannak a bosszúállók is és más effélék.
Alatta a negyedik a hatalom rendjéből való ördögöké. Az ő társaik a paráználkodó és csaló szüzek, valamint azok, akik türelmetlenek voltak Istennel szemben betegségükben vagy kellemetlenségükben stb.
Az ötödik a fejedelmi méltóság rendjéből való ördögöké. Itt lesznek a gonosz fejedelmek és a szegények elnyomói. Továbbá az uzsorások, rablók a végrendeleteknek gátat vetők és ilyenfélék.
A hatodik az uralkodás rendjéből való ördögöké. Ezekkel lesznek együtt olyan nagyurak, mint a nádorok, grófok, bárók, akik igazságtalanságot követtek el alattvalóikon és effélék. Ugyancsak velük lesznek a gonosz szerzetesek is, akiknek uralkodniuk kellett volna érzékeiken, meg kellett volna vetniök a világot, és le kellett volna győzniök az ördögöt, de nem ezt tették.
Lejjebb, a hetedik a trónusok rendjéből való ördögöké. Az ő társaik az olyan beiktatottak, mint a királyok, hercegek, császárok, őrgrófok, valamint az igazságtalan törvényeket alkotók, a szentségárulók és effélék.
Alatta, a nyolcadik a kerubokból lett ördögöké. Velük vannak a gonosz tudósok, püspökök, érsekek s az Egyház nagy prelátusai. Továbbá az eretnekek, szakadárok, a gonoszság kitalálói és a prédikátorok.
A legalsó szálláshely Luciferé és a szeráfokból bukott ördögöké. Hozzájuk szegődnek az Egyház legnagyobb gonosztevői, mint a pápák, pátriárkák, kardinálisok, s ugyanígy a nyilvánvaló istenkáromlók, Istent átkozók és kétségbeesettek.
Óh, milyen nagy mindegyikük büntetése. Óh, jajveszékelésük és siralmas panaszolkodásuk milyen nagy!

369. 60 H: Discipulus cuiusdam magistri post mortem apparet ei et interrogatus de quaestionibus, quae apud inferos verterentur, respondet: «Ibi hoc solum quaeritur, quid est, quod non sit eis poena». S. Bernardus in Meditationibus. (Cf. supra sub no. 312.)

AZ ÉJSZAKAI LÁTOGATÓ
Az egyik bajor herceg vazallusa halála után olyan rettenetesen jelent meg feleségének, hogy mint földrengéskor, megrázkódott vára, és miután kinyitotta annak a kamrának ajtaját, amelyben éjszaka felesége feküdt, belépett. Elmondta, hogy örökre elkárhozott. Amikor az asszony rémülten tovább kérdezte őt, felelte: Megengedték nekem, hogy megjelenjek előtted, de nem időzhetek. Íme, az ördög, a vezérem az ajtó előtt áll és vár rám. Ha minden falevél emberi nyelvvé változna át, nem tudnák elmondani kínzatásaimat.
Amikor ezután szólította őt az ördög, megrendült az egész vár, mint előzőleg, és sokáig hallották még hangját és siránkozását, efféléket mondván: Jaj nekem, átkozott a nap, amelyen megszülettem!

A SZERZETESSÉG OLYAN, MINT A POKOL
Egyszer egy szép és kényes ifjú belépett az egyik rendbe. Barátai és szülei biztatták, hogy lépjen ki, mert ínyenc módon táplálkozik, s ezt mondták neki: Nem tudod ezt a kemény rendbéli életmódot elviselni! Erre ezt felelte: Éppen ez az, ami arra indított, hogy belépjek a rendbe, mert olyan nagyon gyenge vagyok, s nem tudom kiállni a pokolbeli nagyon kemény büntetéseket. Ezért jobb a rend szigorát vállalni és itt szenvedni.

ESZMECSERE
Egyszer egy tanítvány halála után megjelent mesterének, és megmondta neki, hogy elkárhozott. A mester megkérdezte tőle, felvetődnek-e valamilyen kérdések a lentieknél. Felelte: Ott csak egy a kérdés: Mi az, ami nem válna büntetésünkül, mivel minden teremtmény a bűnhődés ellen van ott.

T2226 - Fruits of the earth

370. 61 O: De fructibus terrae et diversis plagis eorum. Holkot sup. libr. Sap. lect. 202.

LÉGYHAJTÁS HARANGZÚGÁSSAL
Angliában az egyik évben gyönyörűen megnőtt a gabona. De amikor az aratás ideje közeledett, jött valami légyfajta (amint másutt mondják) nagy tömegben, mint a sáskák, és az egész gabonát felemésztette, és alig maradt meg a magok negyede mélyföldenként.
Amikor ezek közül a legyek közül némelyeket megfogtak és szorgalmatosan megvizsgálták, milyenek is, mivel ezelőtt ilyeneket nem láttak, íme úgy találták, hogy szárnyukra ezek a szavak vannak írva: Isten haragja. – Így megtudták, hogy az Isten bűneik miatt fenyítette meg őket.
Ilyen ellen jót tesz, ha az emberek a maguk megjobbítására Isten segítségét kérik, és félreverik a harangokat.

T4159 - Salvation aided by infirmity

371. 62 U: Infirmitas corporis confert saluti hominis. Leg. S. Thomae Cantuariensis.

KÁROS GYÓGYULÁS
Egyszer valaki hosszas és nagy betegségben nyavalygott. Elment Tamás sírjához, és visszanyerte egészségét. Felgyógyulva gondolkozni kezdett, mondván: Talán nem is használ nekem az egészség, mivel érezte, hogy egészségesen hajlik a bűnre és a világ gyönyörűségeinek kergetésére. Újra megkérte hát az említett szentet, hogy azt adja meg neki – akár a betegséget, akár az egészséget –, ami hasznos az üdvösségének. Erre azon nyomban legyöngült.

cf. T1988 - Fasting, replaced by charity

372. 62 Z: Jeiunio plus valet servire infirmis Vitae Patr. (Cf. supra n. 302.)

373. 63 F: Symbolum apostolicum fugat daemones. Caesarius (XI, 17.) et Spec. exempl. di. VI. ex. 80.

SZEGÉNY ÖRDÖG EDÉNYKÉJE
Egy Cuno nevű nagyúr szerzetes lett és szentül élt. Az Isten azután kijelentette neki halálának napját. És ő előre megmondta, és meg is halt azon a napon.
Élt abban az időben a szomszédos faluban egy ördögtől megszállott asszony, aki Cuno halálának órájában megszabadult ördögétől. Kevéssel azután az ördög visszatért, és még súlyosabban gyötörte az asszonyt. Elvitték egy szent paphoz, és megkérdezték az ördögöt, hol volt, miután kiment az asszonyból. Azt felelte, hogy Cuno halálához futott a többi tizenötezer ördöggel. Mondta a pap: Mi történt ott? Felelte az ördög: Hirtelen odaérkeztek az átkozott leberetvált barátok, suttogni kezdtek és elmondták – amint szokták – a Hiszekegyet, a Miatyánkot stb. Erre mi mind elfutottunk, a lelke meg Isten lábai elé került. Óh – úgymond –, micsoda méltatlanság esett rajtunk. Több mint negyven éven keresztül szolgált ez a férfi nekünk, és ezután csak három évet szolgált Istennek, mégis elvette tőlünk. Ezért most újból visszatértem ebbe az edénykébe, amit nekem adtak, hogy megoltalmazzam magamat.
Ebből nyilvánvaló, milyen sokat ér az ördögök ellen elimádkozni az Apostoli Hitvallást.

T5185 - Vows broken by monk

374. 64 L: Religiosus professionem violans punitur acerbissime. Petrus Damiani et Spec. exempl. di. I. ex. 110.

KESERVES SZÁMADÁS
Rómában a boldog Gergely alapította monostorba beadtak a szülei egy fiút. Később, amikor felserdült, visszatért a világba, és megházasodott. Azután Isten akaratából halálos betegségbe esett, és élete végére jutván kiáltozni és nyögni kezdett, mondván: Hát nem látjátok, hogy boldog András apostol és Szent Gergely erős ütésekkel ostoroznak engem. Majd a sírás és ordítás után egy pillanatra megnyugodva így szólt: Azért ütöttek, mert a monostorból visszatértem a világba. És újra mondta: Íme, most már azért vernek, mert nem adtam semmit a szegény koldusoknak, hanem kinevettem őket. Újra sírva és fogcsikorgatást és üvöltést hallatva ezt mondta: Azért ostoroznak, mivel egy szegény özvegytől kölcsönkaptam hat dénárt, és nem akartam visszaadni. – S még több ilyen dolgot említett. Hogy meggyőződjetek arról, hogy nem hazudok, holnap hat órakor elköltözöm ebből a világból. – S bűneit megbánva, amikor eljött a hat óra, felkelt ágyából és a templomba futott. Itt mindenki csodálkozására a földre vetette magát, és ezt mondta: íme, a szentek ostorcsapásaitól megverve olyan tisztán távozom a testből, mint amilyen tisztán jöttem ki a keresztség vizéből. – S abban az órában, ahogyan megjósolta, visszaadta lelkét. Csupasz testén látszottak az ostorozás ütései. E csoda arra tanít bennünket, hogy aki nem tartja meg az ígért regulát – márpedig sok keresztény nem tartja meg a kereszteléskor adott szavát –, azt az Isten gyakran megostorozza a jelenben, és még kegyetlenebbül örökös büntetésekkel sújtja a jövőben.

375. * 65 Q: Exemplum legitur, quod in Italia quidam suspensus pro peccatis mox visus est senuisse, ut narratur a fide dignis etiam fratribus nostris, qui viderunt. Et vox facta est dicens: Si iste bene vixisset, debuisset usque ad talem canitiem attigisse.

NEHÉZ ÖREGSÉG
Itáliában látták, hogy egy bűneiért felakasztott ember az akasztófán megöregedett, amint hitelre méltó szerzetestársaink mesélik, akik látták is ezt. És szózat hallatszott, amely ezt mondta: Ha jól élt volna, ilyen ősz korig kellett volna élnie.

Exemplum legitur, quod in Italia quidam suspensus pro peccatis mox visus est senuisse, ut narratur a fide dignis etiam fratribus nostris, qui viderunt. Et vox facta est dicens: Si iste bene vixisset, debuisset usque ad talem canitiem attigisse.

376. * 65 R: Sagittarius et philomela.*) Barlaam (et Josaphat Johanni Damasceno adscriptus. Vitae Patr. ed. Rosw. 272a, cf. epitomen in Leg. aur. cap. 180. ed. Graesse p. 816. et Gesta Rom. c. 167.)

*) Pelbartus noster philomenam scribit, sicut et in Gestis Romanor. legitur.

A FÜLEMÜLE HÁROM JÓ TANÁCSA
Egyszer egy íjász egy fülemüle nevű kismadarat kapott. Amikor meg akarta ölni, megszólalt a fülemüle, és ezt mondta: Mi hasznod származik abból, óh, ember, ha megölsz? Még csak a hasadat sem tudod megtölteni belőlem. Viszont ha elengedsz, három jó tanáccsal látlak el. Ha ezeket megőrzöd, nagy hasznot nyersz. – Az íjász elbámult a madár beszédén, és megígérte, hogy elereszti. Erre ő: Az első intelmem így szól: Sohase akarj olyan dolgot megszerezni, amit nem lehet! A második: Sose bánkódj az elveszett dolgok miatt, ha nem lehet visszaszerezni azokat! A harmadik: Sose higgy a hihetetlen szónak!
Ezután az íjász eleresztette a fülemülét amely reptében ezt mondta neki: Jaj neked, óh, ember, milyen nagy kincset veszítettél el ma! Nagyobb drágagyöngy van ugyanis bensőmben, mint egy verébtojás. – Az íjász ezt hallván nagyon elszomorodott, hogy eleresztette a madarat. Újra vissza akarta szerezni, mondván: Jere a házamba, emberségesen bánok majd veled, és nagy tisztességgel elbocsátlak. Erre a fülemüle: Most már biztosan tudom, hogy bolond vagy, és abból, amit mondtam neked, semmit sem tartottál meg. Olyanra törekszel, amit nem vagy képes megkapni, és bánkódsz miattam, akit visszaszerezhetetlenül elveszítettél, s ráadásul még elhiszed, hogy akkora drágakő vagyon az én gyomromban, holott énmagam sem vagyok olyan nagy, mint egy verébtojás.

377. ** Ibid. inferius: Homo fugiens unicornem in barathrum incidit et ibi ramusculo se appendens, inter diversa pericula, quae sibi minantur, melle de arbusto stillante fruitur periculorum oblitus. Barlaam (et Josaphat, Vitae Patr. ed. cit. 263b, et epitomen in Leg. aur. c. 180. ed. cit. p. 815, necnon cf. Gesta Rom. c. 168.)

AZ UNIKORNIS PÉLDÁJA
Egyszer valaki egy kegyetlen egyszarvú elől menekült nagy hamarsággal, s beleesett egy mély barlangba. De esés közben megkapaszkodott egy gyümölcsfába, és kissé csúszós talajon vetette meg lábát. Amikor körülnézett, két egeret pillantott meg: egy fehéret és egy feketét, akik a fa gyökerét rágták. A barlang alján meg egy rettenetes, tüzet lehelő sárkány száját tátva le akarta nyelni. Amikor felemelte tekintetét, látta, hogy egy kis méz csöpög a gyümölcsfa ágairól. Ennek teljesen átadva magát, elfeledkezett a veszélyről.
Így az unikornis a halál, amely el akar nyelni bennünket; a barlang a világ, amelynek a mélyében a sárkány vagyis a pokolbeli tüzet lehelő ördög van; a gyümölcsfa jelenlegi életünk, amelyre támaszkodunk, de amelyet naponként rág két egér: azaz a nap és az éj, ezért jelképezi ezeket a fehér, illetve a fekete. Az ágacska édessége a világi élet csalárd gyönyörűsége, amely annyira elhiteti az embert, hogy még a halálveszedelemről is elfeledkezik. Jaj, jaj az így elvesző embereknek!

378. 66 T: De bono patientiae et malo impatientiae. S. Vincentius (Ferrer.)

A HÁLÁTLAN SZEGÉNYEMBER
Egyszer két szegényember tartozott gazdájának, de mivel nem tudtak fizetni, börtönbe zárták őket. A jámbor gazdag részvéttel volt irántuk, és titokban rongyba csavarva aranydarabokat dobatott be hozzájuk. Az egyik odahajított arany kis karcolást okozott az egyiknek a fején. Az feldühödve bosszút akart állni az aranyon, és visszadobta gazdája felé. A másiknak az odavetett arany a karját törte el, de ő türelmesen elviselte a fájdalmat. Amikor megvirradt, akkor látta meg, hogy arany. Hálákat adott Istennek, kifizette és kiszabadult a börtönből. Az első pedig haragja miatt elveszejtette magát és felakasztották.

T2369 Gregory, Pope, Mass for damned citizen

/cf. P140/

T5022 - Unicorn, man chased by

379. 66 U: «Exemplum terribile refert quidam doctor in suo sermone», quo demonstratur, cur S. Gregorius introitum missae pro defunctis «Requiem aeternam etc.» iterari ordinaverit. (Cf. 140.)

T1910 - Eternity, exemplum about

380. 66 Z: Exemplum de aeternitate. Horologium Sapientiae li. I. cap. 1. (Vide de hoc exemplo a praedieatoribus trito R. Köhler, Kl. Schriften II, 37.)

AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁG PERCEI
Volt egyszer egy óriási kőhegy, amely egészen az égig ért. Egy kismadár ezerévenként egyszer odaszállt, és egy mákszemnyit felcsippentett belőle. Ezer év múlva újra hasonlóan cselekedett, és később is így.
Gondold meg, ha tudod, hogy a hegyet így teljesen elfogyasztotta. Eddigre bizonyára a kárhozottak is megvigasztalódnának, ha annak az egész hegynek az elfogyasztása után megszabadulnának büntetéseiktől. De nem is remélik, hogy olyan sokára megszabadulnak.

T1850 - Eating in secret, punishment for

381. 67 E: Monachus quidam, qui ieiunium secreto saepius frangebat, in agone mortis se draconi traditum vidit. Gregorius Dial. IV. (cap. 38.) V. supra n. 8.

KALAPÁLÓ SZERECSENEK
Egyszer volt két párizsi barát, akik gonoszul éltek. Történt pedig, hogy közülük az egyik meghalt. Halála után egyik nap barátja egy mezőn mendegélt, és keserves kiabálást hallott. Közelebb ment, és meglátott egy tüzes kemencét és két koromfekete szerecsent, akik kalapácsukkal ütöttek valakit. Az így kiáltozott: Jaj nekem, jaj nekem! – Aki a fúvót tapodta, így énekelt: Mindig és mindig jaj, és mindenfelől jaj! – Amikor azután megkérdezte, hogy kit kínoznak ott, így felelt az egyik kalapácsos: A te társad lelkét. Rémülten kérdezte tovább: Mennyi ideig tart büntetése? Felelte a kalapácsos: Örökké! Mire ő: Miért? Felelte az: Mert mindig a bűnt választotta, és nem óvakodott az újabb és újabb vétkektől. – A látomás ezután elenyészett.

382. Ibid. inferius: S. Maria de Oignies pro matre sua damnata invanum orans. Speculum exempl. di. V. ex. 122. (De S. Maria de O. vide Introd. in ed. exemplor. Jac. de Vitriaco, quarn Crane curavit.)

T1411 - Damnation of many

/Cf. P198, P200, P277, P362/

383. 68 I: De poenis damnatorum. Annulo parte II. cap. 23. et in sermonibus Meffret.

T3964 - Prison, boy raised in and voice

384. * 70 F: Auerrois super librum de sensu et sensato dicit expertum fore, quod quidam puer nutritus fuit in quodam loco, ubi nullus loquebatur eidem et sic nullum idioma scivit, sed mugiebat tandem et faciebat vocem similem cuidam seraturae, quam saepius audierat fieri in hostio illius camerae, dum aperiebatur et claudebatur. Sic proprium habet lingua, quod quae assuescit, bona vel mala, illa loquitur.

NYELV ÉS VALÓSÁG
Averrois mondja az érzékekről és érzetekről, hogy tapasztalta, hogy egy gyermek olyan helyen nevelkedett, ahol senki sem szólt hozzá, és így semmilyen nyelvet nem tudott, hanem bőgött és valamiféle lakathoz hasonló hangot adott ki, amilyet gyakran hallott, amikor kamrája ajtaja kinyílt és csukódott. Így az a tulajdonsága a nyelvnek, hogy azt mondja jónak vagy rossznak, amihez hozzászokott.

Auerrois super librum de sensu et sensato dicit expertum fore, quod quidam puer nutritus fuit in quodam loco, ubi nullus loquebatur eidem et sic nullum idioma scivit, sed mugiebat tandem et faciebat vocem similem cuidam seraturae, quam saepius audierat fieri in hostio illius camerae, dum aperiebatur et claudebatur. Sic proprium habet lingua, quod quae assuescit, bona vel mala, illa loquitur.

385. 70 G. Figura poetica de linguae custodia. Fulgentius (Imagines).

SKOLASZTIKA
Az antik költők és filozófusok azt mondták, hogy Apolló jelképezi az igazságot és a nyelv megfékezését. A következőképpen ábrázolták: Először, hogy ifjú, annak jeléül, hogy az Úr igazsága, örökké megmarad, amint a Filozófus mondja. Másodszor, hogy fel van fegyverezve, de haját aranyos gyöngyök koronázzák, jelezve azt, hogy az igazság gyűlölséget szül, amint Ágoston mondja: fel kell fegyverkeznie ostromlói ellen. Ezért érdemel koronát Istentől. Harmadszor: úgy festik, hogy babérra helyezik, mert az ember fejére tett babér nem hamis, hanem igaz álmokat hoz éjjel. Így teszi az igazság is, hogy az ember igaz dolgokról gondolkozzék, azaz az erények és az égi dolgok jó voltáról, és ne a hamis, azaz földi dolgokról. Ezeken kívül úgy ábrázolták, hogy holló oltalmazza. Ez azt jelzi, hogy a közemberek között azok védelmezik az igazságot, akik magukban kevéssé őrzik meg, azaz a fejedelmek, akik holló módra viselkednek. Ahogyan a holló ígéri nap mint nap, hogy holnap bizony megfehéredem – és sohasem lesz így, ugyanúgy ígérnek a fejedelmek is sok mindent, amit sosem teljesítenek.

386. 70 H: De eadem exempl. ex Vitis Patrum et aliud ex Sermonib. Meffret.

A SZÓTLANSÁG JUTALMA
Több szentatya sok éven keresztül követ hordott szájában, hogy megtartsa a hallgatást. Egyszer egy királyi tanácsos lépett be az egyik rendbe, és azt mondatta magáról, hogy néma, hogy így megutáltatva vezekeljen nyelve vétkeiért, amelyeket az udvarban elkövetett. És így miután sok éven keresztül megtartotta a rendben a hallgatást, azt a nagy kegyelmet érdemelte ki Istentől, hogy Isten akaratából titkok táruljanak fel előtte. Egy alkalommal az apáttal együtt elment egy haldoklóhoz, akit szentnek gondoltak, de látta, hogy lelkét az ördögök a pokolba hurcolják. S így kiáltott fel: Jaj! – Amikor az apáttal eljöttek onnan, egy rabló követte őket, hogy gyóntassák meg, de megijedtek tőle, tudván, hogy hírhedt rabló. Amint Meffreth meséli beszédeiben, az őket követve az egyik hídról hebehurgyán lezuhant, és meghalt. Ez a barát pedig látta, hogy lelkét angyalok viszik az égbe, és nagy örömmel ujjongott. Az apát megkérdezte őt akkor, miért tett így. Ő pedig elmesélte, hogy látta, hogy az első elkárhozott, a második pedig üdvözült. Nyelve megtartóztatásáért érdemelte ki ezt a kegyelmet, hogy ilyen isteni titkok táruljanak fel előtte.

cf. T3619 - Patience demonstrated

387. 71 P: De Thaysi meretrice. Vitae Patr. (ed. Rosw. p. 374.)

THAIS TÖRTÉNETE
Ez a példa Thaisról szól, aki kurva volt, és szépségével sokakat úgy magához láncolt, hogy többen megölték egymást érte. Pafnucius intésére azonban megbánta bűneit. Mindennel szakított és a többiek példájára keserű penitenciára záratta be magát, s csak kenyéren és vízen élt. Bezáratásának harmadik évében egy Pál nevű szerzetes éjszaka imádkozva látott az égben egy szép ruhákkal ékes nyoszolyát, amelyet körülálltak a szent szüzek. Azt hitte, hogy Antal dicsősége ez, de szózatot hallott, amely így szólt hozzá: Nem Antalé, hanem a kurva Thaisé, aki már tizenöt napja elnyugodott az Istenben...
Óh, mire képes az igaz penitencia!

T4183c - Scholar becomes monk

388. 71 Q: De fratre Egydio, qui minimam gratiam in religione habere maluit, quam maximam in saeculo. Libro Conformitatum (Barthol. de Pisis, Mediol. 1510. et 1513.)

NÉZŐPONT
Egy minorita szerzetes mondta: Inkább a legkisebb kegyelmet akarom elnyerni a szerzetben, mint a legnagyobbat a világban. Mivel a világi nagy dicsőség olyan könnyen elvész, mint a kincs a tenger viharában. A szerzetben elnyert legkisebb dicsőség viszont megőrződik, sőt napról napra nő annak, aki helyesen él, és az égben többszörös jutalmat nyer.

T1078 - Citizen forbidden to leave city

389. * 72 S: Narratur de quodam cive in Italia, qui fere a XL. annis nunquam extra portas civitatis, ubi manebat, exierat, quod cum senatus de eo didicissent (sic), iniunxerunt sibi sub poena, ut nunquam audeat exire civitatem. Ad quod impatiens factus non potuit sufferre tale mandatum, quamvis nunquam voluerit exire. Quare hoc, nisi quia libertatem naturaliter appetit homo etiam in his, quae non vult facere in effectu. Et tam maximum bonum est libertas animae, quod prout Aesopus ait:
Non bene libertas pro toto venditur auro.*)
Unde hanc offerre Deo est maximum. (Cf. Pauli 319.)

*) Hic versus ex Anonymo Neveleti affertur. Aes. Nevel. ed. Francof. 1660. p. 525. in fine fabulae 54. Anonymi. Sed ibi tali inversione legitur: Non bene pro toto libertas venditur auro.

A LEMONDÁS MÁRTÍRIUMA
Mesélik egy itáliai polgárról, hogy negyvenéves korától fogva sosem ment a város kapuin kívül, ahol lakott, mert amikor a senatus ítéletet mondott róla, azt rótta rá büntetésül, hogy sose merészkedjék a városon túl. Így korlátozva szinte elviselhetetlen volt e parancs, bár sosem akart volna eltávozni. Ezért van az, hogy természettől fogva szabadságra vágyik az ember olyan dolgokban is, amit nem akar véghez vinni. Annyira a legfőbb jó a lélek szabadsága, amit Ezópusz így fogalmaz meg: »Nincs arany annyira sok, amennyit ér a szabadság!«
Ezért a legnagyobb dolog ezt Istennek felajánlani!

Narratur de quodam cive in Italia, qui fere a XL. annis nunquam extra portas civitatis, ubi manebat, exierat, quod cum senatus de eo didicissent (sic), iniunxerunt sibi sub poena, ut nunquam audeat exire civitatem. Ad quod impatiens factus non potuit sufferre tale mandatum, quamvis nunquam voluerit exire. Quare hoc, nisi quia libertatem naturaliter appetit homo etiam in his, quae non vult facere in effectu. Et tam maximum bonum est libertas animae, quod prout Aesopus ait:
Non bene libertas pro toto venditur auro.
Unde hanc offerre Deo est maximum.

390. * Ibid. inferius: Legitur etiam, quod quidam heremita Deum orabat, ut sibi revelaret, quid acceptius et sibi salubrius posset Deo offerre pro peccatorum suorum remissione. Et affuit die quadam diabolus in specie boni angeli dicens, quod deberet offerre lunam novam, solem et rotae quartam partem. Quae si non obtuleris, damnaberis. (Significatio huius aenigmatis est COR; C significat lunam novam, O effigiem solis habet et R est quarta pars verbi ROTA.) Gritsch in Sermone 47.

ISTENI SZÓJÁTÉK
Egy remete azért könyörgött az Istennek, hogy jelentse ki neki, mit áldozhatna fel bűnei bocsánatáért Istennek, amit Isten kedvesen fogadna, és ami neki üdvözülést hozna. És az egyik napon jóságos angyal képében megjelent neki az ördög, és azt mondta, hogy az újholdat, a napot és a kerék negyedrészét kell feláldoznia. Hogyha ezeket nem adod, elkárhozol. Ezeket mondta, hogy a remete kedvét szegje. Amikor az ördög eltűnt, nagyon elszomorodott, és kétségbe esett üdvözülése miatt, mivel nem tudta ezeket teljesíteni.
De a könyörülő Isten egy jó angyalt küldött hozzá, aki megerősítette és kioktatta őt, mondván: újholdon a »C« betűt kell érteni, a »cornuta luna« (szarvas hold) alapján; napon az »O« betűt; a »rota« (kerék) negyedrésze az »R« betű, mivel ez a szó egynegyed része, minthogy négy betűből áll. Kösd össze e betűket, és a COR (szív) szó hangzik fel.
Istennek az a legkedvesebb, ha valaki szívét áldozza neki.

Legitur etiam, quod quidam heremita Deum orabat, ut sibi revelaret, quid acceptius et sibi salubrius posset Deo offerre pro peccatorum suorum remissione. Et affuit die quadam diabolus in specie boni angeli dicens, quod deberet offerre lunam novam, solem et rotae quartam partem. Quae si non obtuleris, damnaberis.

cf. T3391 Monk, tempted, and abbot

391. 73 H: Mors abbatis Sisois. Vitae Patr. et Spec. exempl. di. II. ex. 116.

HANYAG BŰNBÁNÓK FIGYELMÉBE
Amikor Sisois apát haldoklott, úgy tündökölt arca, mint a nap, és ezt mondta a köré telepedett szerzeteseknek: Íme, jön Antal apát. Majd egy kevéssel azután újra mondta: Íme, jön a próféták kórusa. – Arca továbbra is ragyogott, és újra mondta: Íme, jön az apostolok kara. És kétszer úgy tündökölt arca, mint az előbb. Beszélgetni kezdett a többiekkel, s megkérdezték tőle az öregek, mondván: Kivel beszélsz, atya? Felelte: Íme, eljöttek az angyalok, hogy befogadjanak engem, de én arra kérem őket, hogy bocsássanak még egy kicsit el, hogy penitenciát tarthassak. Mondták neki az öregek: Nem szorulsz te penitenciára, atya! – mivel tudták, hogy tökéletes szent ő. Mondta erre: Azt hiszem, hogy még el se kezd­tem a bűnbánatot. Olyan és akkora dicsőség adatik a penitenciáért, hogy méltán többet kellene tartanunk. – Ismét olyan lett az arca, mint a napé, és mindenki félni kezdett őtőle. Akkor ezt mondta nekik: Nézzétek az Urat! Íme, Krisztus jön, mondván: Hozzátok hozzám őt! – Ezzel kiadta lelkét. Nagy fény ragyogott fel, és édes illattal telt meg az egész hely.

T5399 - Xerxes recognises brevity of human life

392. 74 I: Xerxes cognovit vitae humanae brevitatem. B. Hieronymus in Epist. 55.

XERXÉSZ SIRALMA
Amikor Xerxész, a perzsák hatalmas királya egy hegy csúcsáról letekintett hadseregének szinte végtelen sokaságára, elcsudálkozott és könnyekben tört ki. Megkérdezték tőle, hogy miért sír. Így felelt: Azért, mert száz év múlva – úgymond – egyetlenegy sem fog azok közül élni, akiket most látok.

T4866 - Time, lost, concerning

393. 74 K: De tempore perdito. Humbertus li. de septuplici timore (seu de dono timoris).

IDŐSZÁMÍTÁSI PROBLÉMÁK
Egy hivő ember éppen imádkozott, amikor síró hangot hallott. Megkérdezte, ki az. Felelte: Elkárhozott lélek vagyok, és kárhozatom siratom. Mire ő: Mi miatt bánkódsz a legjobban? Erre ő: Amit a leginkább fájlalunk a pokolban, az az, hogy mi szerencsétlenek hasztalan mérjük már az időt, pedig rövid idő alatt elnyerhettük volna Isten örökös látását, és megszabadulhattunk volna büntetéseinktől. Versünk is van erről:
  Veszve, ha mindenem is,
  Károm: időm, ami nincs!

394. 74 Q: Annos in vanitate mundi consumptos non computat quidam senex sanctus. «Legitur in historia Barlaam, quam videl. Damascenus scripsit, ut habetur etiam in legenda.* (Vitae Patr. ed. Rosw.
p. 282b).

RELATIVITÁS
Megkérdezte valaki az egyik szentatyát: Hány éves? Így felelt: Negyvenöt éves vagyok. Erre az: Úgy tűnik nekem, hogy vagy hetven is. Felelte a szentatya: Jól számoltad, születésemtől valóban hetvenéves vagyok. De semmiféleképpen nem számítom bele életembe azokat az éveket, amelyeket a világ hívságaiban töltöttem, mivel akkor a bűnökben éltem, és halott voltam. A halál éveit pedig nem nevezem életnek.

T2907 - King, for a year

395. Ibid. inferius: Rex annuus providus. Barlaam (et Josaphat. Vitae Patr. ed. Rosw. p. 273b et epitome in Leg. aur. 180. ed. Graesse p. 817. cf. Gesta Rom. cap. 224.)

ELŐRELÁTÁS
Az egyik nagyvárosban az volt a szokás, hogy külföldi és ismeretlen embert választottak királlyá. Ez mindent megtehetett, amíg király volt. Amikor azonban letelt az év, a polgárok felkeltek ellene, levetkőztették és egy távoli szigetre vitték, ahol sem élelmet, sem ruhát nem talált, és szükségben élt.
Később, amikor valaki a királyságra jutva meghallotta ezeket a dolgokat, az alatt az egy év alatt mérhetetlen kincset, marha- és állatcsordákat küldött arra a helyre; falvakat és városokat alapított, hogyha számkivetésbe küldik, bővelkedjék minden fényűzésben.
Mint ő tette abban a városban, az embernek a világban kell kincset gyűjtenie a másvilágra, ahová halála után lemeztelenítve kivetik. Így ott bősége lesz az örök életre, amelyet Krisztus ad meg nekünk.

396. * 75 S: Exemplum narrant aliqui ex dictis Senecae(?), videl. quod quidam rex habens filios tres, proposuit eis tale probleuma (sic.) de avibus dicens: Fili mei, est quaedam avium species, quae nimis alte volant, sicut est aquila; aliae sunt, quas principes manu portant, ut falco; aliae sunt, quae cum multitudine societatum volant et arbori insident ac fructus degustant, ut est ficedula. Tunc interrogavit rex maiorem filium, in quam istarum se transformare vellet, si posset? Et ille respondit: In aquilam, ut essem altior ceteris avibus. Secundus interrogatus dixit: In falconem, ut portaretur manibus principum. Tertius dixit de ficedula, ut cum multis esset et arboris fructus dulces comederet. Tunc rex cogitavit, quis istorum ad regnandum aptior esset? Primum intellexit esse superbum et contemptorem aliorum. Secundum raptorem et oppressorem pauperum. Tertium, quia elegit multitudinis dilectionem et in fructu arborum delectari, intellexit, quod esset charitativus, et hunc regno praefecit tamquam digniorem. (Cf. Spec. ex. IX, 105. Pauli 677. Wright, Lat. stories 34. p. 36., ubi tres aves sunt accipiter, sturnus et cygnus. Pater trium filiorum est «quidam nobilis in Anglia»; primogenitus, qui accipitri assimilari vult, obtinet terras patris in Anglia, «quia terra pacis et iustitiae, et in ea rapere non poterit impune.» Secundus haeres fit terrarum in Wallia, «quae est terra discordiae et guerrae, quia per curialitatem malitiam temperabit
incolarum». Juniori autem nullam terram assignat pater, «quia sapiens erit et per sapientiam suam sufficienter sibi adquiret.» Hic mortuo patre «factus est capitalis iustitiarius Angliae.» Wright l. c. in adnot. ad hanc narrationem haec babet: «This story, told there [Altdeutsche Blätter vol. II. p. 81.] of King William the Conqueror, is introduced into the Anonymous French metrical continuation of the Brut, printed in M. Michel's Chroniques Anglo-Normandes tom. I. pp. 80—89).

KIRÁLYVÁLASZTÁS
Egy király, akinek három fia volt, a következő kérdést tette fel nekik a madarakról: Fiaim, van a madaraknak olyan fajtájuk, amelyek oly nagyon magasan repülnek, ilyenek a sasok; vannak mások, amelyeket fejedelmek tartanak kezükben, mint a sólymot; megint vannak mások, amelyek társaikkal együtt röpködnek, szállnak le a fákra és együtt kóstolják meg a gyümölcsöt, mint a seregély. – Megkérdezte akkor a király legnagyobbik fiát, melyikké szeretne átváltozni, ha lehetne. Az meg azt felelte: Sassá, hogy magasabb legyek a többi madárnál. A második a kérdésre azt felelte, hogy sólyommá, hogy fejedelmek keze hordozza. A harmadik a seregélyt választotta, hogy sokakkal lehessen együtt, és a fák édes gyümölcsét ehesse. A király akkor elgondolkodott, melyikük a legalkalmasabb az uralkodásra. Látta, hogy az első gőgös, és megvet másokat; a második a szegények kirablója és elnyomója; a harmadik a legszeretetreméltóbb, mivel a sokaságot választotta, és a fák gyümölcsében gyönyörködik. Őt állította birodalma élére, mint a legméltóbbat.

Exemplum narrant aliqui ex dictis Senecae(?), videl. quod quidam rex habens filios tres, proposuit eis tale probleuma (sic.) de avibus dicens: Fili mei, est quaedam avium species, quae nimis alte volant, sicut est aquila; aliae sunt, quas principes manu portant, ut falco; aliae sunt, quae cum multitudine societatum volant et arbori insident ac fructus degustant, ut est ficedula. Tunc interrogavit rex maiorem filium, in quam istarum se transformare vellet, si posset? Et ille respondit: In aquilam, ut essem altior ceteris avibus. Secundus interrogatus dixit: In falconem, ut portaretur manibus principum. Tertius dixit de ficedula, ut cum multis esset et arboris fructus dulces comederet. Tunc rex cogitavit, quis istorum ad regnandum aptior esset? Primum intellexit esse superbum et contemptorem aliorum. Secundum raptorem et oppressorem pauperum. Tertium, quia elegit multitudinis dilectionem et in fructu arborum delectari, intellexit, quod esset charitativus, et hunc regno praefecit tamquam digniorem.

T837 - Caliphus converted

397. 75 Z: Caliphus rex Tartarorum ad fidem Christi conversus miraculo,*) quod demonstravit fide montes transferri. Spec. exempl di. IX. ex. 145. et Discipuli Prompt. ex. (F 6.)

*) Discipulus l. c. hoc miraculum ex Speculo historiali Vincentii Bellovacensis affert, qui eventum anno 1225 adscribit. Pelbartus noster (in editione a. 1501 Hagen. 4o) anno CXXV. evenisse e Spec. ex. l. c.

A FÉLSZEMŰ VARGA CSODÁJA
Az Úr 125. évében Caliphus, a tatárok királya ki akarta irtani birodalmából a keresztényeket, akik a pogányok között éltek. Ezért tanácsosaival elhatározta, hogy az evangélium segítségével győzi le a keresztényeket. Mert Krisztus, a keresztények királya azt mondta, hogyha egy keresztény azt mondja egy hegynek, hogy »emelkedj fel és indulj a tengerbe!« – úgy lesz. A király összehívta hát az összes keresztényt, és megkérdezte tőlük, hogy Krisztus igéje és az evangélium minden tekintetben igaz-e. Amikor mindnyájan azt felelték, hogy igen, azon nyomban megfenyegette őket, hogyha tíz napon belül nem bizonyítják ezt tettel, mind elvesznek.
A püspökök és papok akkor kihirdették a böjtöt, és könyörögtek, hogy segítse meg az Úr Jézus híveit. Az egyik püspöknek kinyilatkoztatott, hogy egy félszemű varga méltó arra, hogy kijelentse az igét a hegynek, és megszabadítsa a népet a veszélytől. Az alázatosan elutasította, és erősítgette, hogy bűnös ember. Majd engedelmesen alávetette magát a parancsnak. Egyik részről álltak tehát a keresztények a kereszttel, másik részről pedig Caliphus népével. A varga imádkozott és megparancsolta a hegynek, hogy emelkedjék fel. És azon nyomban úgy is történt. Ennek láttán a király megkeresztelkedett, vele együtt még mások is, és így hitük megerősödött.

T4631 - Stone on chest, world like

398. 76 D: Quidam frater conversus sine purgatorio ad Deum ire promeruit hac oratione, quam quotiescunque coram crucifixo transiret, recitare solebat: «Domine Jesu, per illam amaritudinem acerbissimam, quam sustinuisti pro me in cruce, maxime quando anima tua egressa est de corpore tuo, miserere animae meae in egressu suo.» Specul. ex. di. VI. ex. 102. ex Caesarii (Dial. mir. XII, 51.)

EGYENESEN ISTENHEZ
A regulárisok rendjéből való egyik prior vendégeket gyűjtött egybe, és miután elkészítette az asztalt, csodálatos kábulatba merült, és úgy tűnt, mintha meghalt volna, pedig csak aludt. És amikor lehanyatlott, megjelent előtte álmában egy megtért barát, mondván: Uram, a te engedélyeddel megyek. Mire Ő: Hová mégy? Felelte a megtért: Az Istenhez megyek, mivel ebben az órában haltam meg. Mondta a prior: Amikor sok tökéletes férfiú a purgatóriumon keresztül jut oda, mi az, amiért azt mondod, hogy egyenesen Istenhez mész? Felelte ő: Az volt a szokásom, valahányszor elmentem a kereszt előtt, azt az imát mondtam: Uram Jézus, azért a kegyetlen keserűségért, amit legteljesebben vállaltál helyettem a kereszten, amikor lelked kilépett testedből, irgalmazz lelkemnek kimenetelekor! Isten meghallgatta könyörgésemet, hogy purgatórium nélkül mehessek az Úrhoz. Mondta neki a prior: Hogy történt halálod? Felelte: Úgy látszott haláltusámban, hogy az egész világ egyetlen kő, és az nyomta keblemet és szívemet.

399. Ibid. inferius: De mortis dolore acerbissimo. Cyrillus in epist. ad Augustinum de miraculis b. Hieronymi.

SÍRÓ ÉLŐ HOLTAK
Egyszer, amikor három halott feltámadt, amíg csak éltek ezután, szünet nélkül sírtak. Amikor Cyrillus megkérdezte egyiket a másik kettő előtt, miért sír olyan keservesen, többek között ezt a választ adta: Azért, mert lelkem olyan súlyos fájdalommal vált el testemtől, amit emberi ész fel sem foghat. Én sem tudnám elhinni, ha biztos tapasztalatból meg nem ismertem volna, mert minden nyomorúság, amit az ember érezhet, semminek tűnik ahhoz képest.

400. 76 E: Divitem morientem divitiae suae non comitantur. (Cf. Discipuli Prompt. exempl. T6=Debreczeni codex 230. Irodalomtört. Közlem. XI, 449.)

TÚLVILÁGI KÉNYELMETLENSÉGEK
Amikor egy gazdag haldokolt, megszólította gazdagságát, mondván: Óh, kincseim, íme, meghalok, segítsetek rajtam! Azután sírva megcsókolta aranyát és ezüstjét, mondván: Miért nem jöttök velem? – Így siratta feleségét, fiait, palotáját stb. Mondta azután: Íme, oly sok cselédem van, mégsem megy egyik sem előttem, hogy szállást készítsen, vagy az első leendő vacsorára sem kísér el engem senki.
És így fogaival összeszorított egy aranyvázát, s az ördöggel együtt ki lehelte lelkét.

401. * 76 F: Exemplum . . . legitur de quodam Saladino principe Saracenorum et habetur in Speculo exemplorum di. IV. ex. 59., quod Saladinus apud Damascum, cum sciret sibi mortem imminere, vocavit signiferum suum dicens: Tu, qui in bellis fers vexillum meum, fer nunc vexillum mortis meae, scil. vilem anniculum per totam Damascum clamitando: Ecce rex orientis moriens ex omnibus bonis suis non fert secum nisi hoc vile linteamen. Sic erit de omnibus peccatoribus. (Cf. Discipuli Prompt. ex. T 7. Bod codex 5 = Lobkowitz cod. 274—5. Jacobus de Vitriaco ed. Crane 119. p. 54. et adnot. p. 185. Meffret ed. Monac. 1612. I. p. 98a. R. Köhler, Kl. Schriften II, 565. Gaston Paris, La légende de Saladin, 1893.)

KÉPES BESZÉD
Amikor Saladinus érezte Damaszkuszban, hogy halála közeleg, hívatta zászlótartóját, és így szólt hozzá: Te, aki háborúkban zászlómat vitted, vigyed most végig egész Damaszkuszon halálom zászlaját, azaz egy hitvány rongyot, ezt kiáltván: Íme, Kelet királya minden java közül halálakor semmi mást nem visz magával, csak ezt a hitvány rongyot. Ez történik minden bűnös emberrel.

Exemplum . . . legitur de quodam Saladino principe Saracenorum et habetur in Speculo exemplorum di. IV. ex. 59., quod Saladinus apud Damascum, cum sciret sibi mortem imminere, vocavit signiferum suum dicens: Tu, qui in bellis fers vexillum meum, fer nunc vexillum mortis meae, scil. vilem anniculum per totam Damascum clamitando: Ecce rex orientis moriens ex omnibus bonis suis non fert secum nisi hoc vile linteamen. Sic erit de omnibus peccatoribus.

T2689c - Host transformed into Christ Child

402. 78 Z: Judaeus quidam in civitate Coloniensi ad deridendam fidem Christianorum sacramentum Eucharistiae sumpsit, dein hostiam in manum exspuit et vidit in manu puerulum vagientem, qnem nostquam deglutire incassum conatus est, in coemeterio sepelivit. Postea vero omnia haec sacerdoti confessus et ad fidem Christi conversus est una cum ceteris Judaeis civitatis.

VÁGYÁLOM
Köln városában egy zsidó veszekedni szokott a keresztényekkel hitük miatt, és az oltáriszentségből akart gúnyt űzni. Ezért amikor Húsvét idején látta, hogy a keresztények áldozni mennek, külsejét megváltoztatván csatlakozott hozzájuk. Szájába vette az ostyát, és kijött a templom szögletébe, Krisztus testét szájából a kezébe vette. A kezében pedig egy csöppnyi síró-rívó csecsemőt látott. Megrémült, nehogy rajtakapják és megöljék a keresztények. Újra a szájába vette, és le akarta nyelni. De az annyira megkeményedett, hogy se megrágni, se lenyelni nem tudta. Szózatot hallott az égből mondván: Ne adjatok szentséget a méltatlanoknak! A gyermeket akkor mentéje alá kapta, és sietett kifelé. De amikor a temető kapujához ért, látta hogy az ördög ott áll az ajtó előtt, mondván: Ahogy kijössz, rögtön megöllek. – Ezért nem mert kimenni, hanem elásta a gyermeket a temetőben. Valahányszor újra ki akart menni, rögtön ott termett az ördög. Amikor már mindenki hazament, s ez a zsidó egyedül maradt ott, éjfél után meglátott egy elhaladó embert. Megkérte, hogy hívjon hozzá papot, és annak elmesélte az elmondott dolgokat.
Rögtön összefutott a nép, kiemelték a szentséget a sírból, és szózatot hallottak, mondván: Keresztre feszíttetett, meghalt, eltemettetett és feltámadott. A zsidónak gyermek formájában mutatkozott meg, a keresztények számára viszont az ostya képében.
Eközben a püspöktől és hatalommal kényszerítve mind több és több zsidó gyűlt oda, és miután a szentséget elhelyezték az oltáron, meghallották az angyalok hangját, minthogy azt mondják, repülés közben énekelnek, mondván: Felszáll a mennyekbe, és ül az Atya Istennek jobbjára...
A zsidók ily nagy csoda láttán áttértek a keresztény hitre.

T2558 - Hermit and angel I.

/Cf. P321, P331/

403. 79 D: Angelus et eremita. Vitae Patr. (Migne, Patrol. Lat. LXXIII, p. 995. Odo de Ceritona Parab. IV. ed. Hervieux p. 266. Discipuli Sermo de Temp. CXLIX B. V. ea, quae de hac parabola in Ephem. hung. Ethnographia t. XI. a. 1900. p. 145 ss. et 199 ss. commentatus sum. Cf. supra 321.)

ANGYALI LOGIKA
Egyszer egy remete meglátogatott egy szentatyát, aki a pusztában élt. Medvétől széttépve, holtan találta. Amikor elcsudálkozott azon, miért engedte Isten, hogy ez megtörténhessék, ezt felelte az Isten angyala, hogy ez a purgatóriumért és a türelem jutalmául esett meg vele, mivel volt mitől megtisztulnia.
Azután bement a városba, és látta, hogy egy kapzsi és gonosz gazdag embert nagy pompával temetnek. Az angyal azt mondta róla, hogy elkárhozott, de a bűnben elkövetett jó cselekedeteiért kapta meg ezt a tisztességet.

404. 79 F: Mors repentina non semper adinstar poenae homini infligitur. Rupertus (Holkot) sup. lib. Sapientiae. Cf. supra n. 321.

A HALOTT VÁLASZA
Egyszer hirtelen halállal meghalva találtak egy szent embert, és ezen sokan nagyon megbotránkoztak. Egyesek azt mondták, hogy nagy vétke miatt történt ez, mások pedig ezt mondták: Miért van az, hogy az Isten ezt teszi szentjeivel?
Amikor fel akarták emelni testét, hegy eltemessék, nem sikerült, mivel semmiféleképpen nem tudták elválasztani attól a könyvtől, amelyiken mutatóujját tartotta. Látták, hogy ujjával erre a sorra mutat: Bármiféle halál lepi is meg az igaz embert, biztos menedéke lesz. Ezen mindannyian épültek, és Istent dicsérve tisztességben eltemették.

405. 79 K: Quidam nobilis in Brabantia propter tria peccata damnatus, scil. propter decimas sacerdotibus subtractas, propter pisces religiosorum furatos et propter damna, quae canibus suis venaticis in segetibus et vineis pauperum discurrendo fecerat. Apiarius et Spec. exempl.

A HÁROM VÉTEK JUTALMA
Láttam Brabantban egy nemesifjat, akinek eljött élete vége, és meghalt. Néhány óra múltán, még aznap mindenki csodálkozására feléledt, és papot hívatott. Mindenki előtt, nyíltan elmondta, hogy a Bíró ítélőszéke elé ragadtatva – úgymond – kárhozatra ítéltek három vétkemért: mivel egyszer elloptam a paptól a javaimból járó tizedet Másodszor azért, mert egy szerzetesnek halait elloptam. Harmadszor meg azért, mert kárt okoztam a szegényeknek valahányszor vadászkutyáim a vetésekben és a szőlőskertekben ide- s oda futkostak. Óh, mi lesz hát a szegények nagyobb dolgokkal való elnyomásából? Ezért kelt – úgymond – elkárhoznom. Boldogságos Szűz Mária, akinek híve voltam életemben, keresztülvitte, hogy visszatérjen lelkem a testembe és feléledjek.
Ezután bizonyságot tett mindezekről, és kilehelte lelkét.