HROM PELBRT-BESZD LITURGIKUS VONATKOZSAIRL

 

LACZKÓ ESZTER:
HÁROM PELBÁRT-BESZÉD LITURGIKUS VONATKOZÁSAIRÓL

 

A középkori prédikációszerzők számára a liturgia, a liturgiában használt szövegek olyan kulturális hátteret képeztek, melyeknek hatása nyilvánvalóan megmutatkozik a sermók szövegeiben, azok felépítésében. Dolgozatomban Temesvári Pelbárt Pomerium de sanctis című műve nyári részének három találomra kiválasztott prédikációjával kapcsolatban szeretném bemutatni azok liturgikus vonatkozásait,[1] s igazolni, hogy ezek vizsgálata is hozhat olyan következtetéseket, melyekkel közelebb kerülhetünk Pelbárt alkotói módszeréhez, illetve ahhoz a kulturális hagyományhoz, melynek ő maga is képviselője volt.
A prédikációkban található liturgikus idézetek első csoportját alkotják azok a citátumok, melyekkel kapcsolatban maga a szerző közli, hogy az egyház hivatalos liturgiájából, a miséből vagy a zsolozsmából származnak. Az idézeteket többnyire a canit Ecclesia kifejezéssel vezeti be, máshol a többé-kevésbé pontos helyet is megadja: in officio, in antifona, in hymno, in versu stb. Forrásukat tekintve az idézetek többnyire a ferencesek által használt római,[2] és a Magyarországon nagy hatást gyakorló esztergomi rítusú liturgikus könyvekre,[3] valamint az Analecta Franciscana 10. kötetében található verses liturgikus szövegekre vezethetők vissza, ahogyan az alábbi táblázat mutatja.[4]

 

liturgikus hivatkozás

forrás

Ideo psalmus de ipsis, ut canit Ecclesia: Nimis honorati sunt amici tui, Deus.PA 027. „I”

Missale Romanum,[5] In natali apostolorum, introitus

Canit Ecclesia: Vos, saecli iusti iudices, / et vera mundi lumina, / votis precamur cordium, / audite preces supplicum. // Ut cum iudex advenerit / Christus in fine saeculi, / nos sempiterni gaudii / faciat esse compotes. PA 027. „I”

 Breviarium Strigoniense,[6] De communi apostolorum, Exultet caelum laudibus kezdetű himnusz 2. és 5. vsz.

Nemo mihi molestus sit, ego enim stigmata Domini Iesu in corpore meo porto. Gratia Domini nostri Iesu Christi cum spiritu vestro, fratres. Amen. Haec omnia de sancto Francisco Ecclesia accipit et canit in epistola. PA 071. „A”

Missale Romanum, De sancto Francisco, epistola

Hinc legitur, quod cum beatus Franciscus ex humilitate haec stigmata occultaret, voluit Dominus multis miraculis manifestare, ut patet in Breviario per lectiones matutinales. PA 074 „C”

Bonaventura, Legenda minor[7]

Item in prosa: Tunc alatus vir hierarcha / venit, ecce rex monarcha. PA 074. „F”

Analecta Franciscana,[8] Sanctitatis nova signa kezdetű szekvencia, 11.vsz.: Tunc ab alto vir hierarcha

Quaeritur hic, utrum in ista forma Seraphica apparuerit Christusmet in propria persona, aut tantum angelus Christi. Ad quod respondetur secundum doctores nostros, quod ibi fuit ipsemet Christus in propria persona stigmatizans beatum Franciscum. Et hoc satis claret in officio per Ecclesiam approbato. PA 074. „F”

Breviarium Romano-Seraphicum, Pars autumnalis, a megfelelő napnál (die 17 Septembris in impressione Sacrorum Stigmatum S. P. N. Francisci)[9]

 

Érdemes lehet azonban e szövegeket más szempontból is megvizsgálni. A táblázat utolsó idézete az ötödik Ferenc-beszéd azon pontjához kapcsolódik, ahol a szerző azt igazolja, hogy Ferencnek maga Krisztus jelent meg, és ő is stigmatizálta. Ezzel a momentummal kapcsolatban, mely egy ferences számára különös jelentőséggel bír, nem egyháztanítók, pápák tekintélyére hivatkozik, hanem négy idézetet emel ki az officiumból:

 

in antiphona: Crucis apparens hostia tensis in cruce brachiis, sex alis recta variis etc. Sequitur: Suaque sacra stigmata in eius carne protrahit, crucis etenim hostia non est angelis, sed Christusmet passus, qui sua, non angeli stigmata impressit etc.

 

in hymno:
Ad quem venit rex e caelo
amictu Seraphico
sex alarum tectus velo,
aspectu pacifico,
affixusque crucis telo
portentu mirifico.
Cernit servus redemptorem
passum impassibilem,
saeculorum imperatorem
etc.

 

in prosa: Tunc alatus vir hierarcha venit, ecce rex monarcha etc.

 

in versu: Signasti, Domine, servum tuum, Franciscum signis redemptionis nostrae. Ex quibus patet, quod Christusmet fuerit.

 

A sermo ezen részéből, illetve a szerző megállapításaiból látható, hogy a liturgikus szöveget ugyanolyan auktoritásként használja fel, mint a sermókban idézett szerzőket, vagy akár a bibliai helyeket, mivel, ahogyan írja, a szöveget az Egyház szentesítette (in officio per Ecclesiam approbato), tehát mondanivalójuk hitelesnek, igaznak tekinthető.
Mégis felvetődik a kérdés, hogy mért éppen a Ferenc-beszéd ezen részén jelenik meg ennyi liturgikus szöveg, s miért éppen itt tartja fontosnak megemlíteni, hogy ezeket a szövegeket az Egyház jóváhagyta, tehát annak hivatalos álláspontját képviselik. Megtehetné ezt akár a Szent Mihály-napi beszédeknél is, hiszen azokban is számos liturgikus idézetet találhatunk. A választ a kortárs Robertus Caracciolus Sermones de laudibus sanctorum című kötetének Szent Ferencről szóló prédikációja adhatja meg.[10] Más szerzők, ha fontosnak tartják tekintélyekkel alátámasztani Krisztus megjelenését és a szent stigmatizációját, többnyire IX. Gergely pápa bullájára hivatkoznak.[11] Caracciolusnál azonban mást is találhatunk. A Ferenc-beszéd első caputjában három módon bizonyítja a stigmák hitelességét, melyek közül első az Egyház tekintélye. Ennek a pontnak a kifejtésénél olyan liturgikus szövegeket, főként himnuszokat sorol fel, melyek nagy tekintélynek örvendő egyházi személyek, esetleg pápák alkotásai, vagy az ő jóváhagyásukkal kerültek a szent liturgiába:

 

ex Ecclesiae auctoritate

 

Rainerius cardinalis[12] composuit hymnum, qui incipit: Plaude, turba paupercula.

 

dominus Thomas cardinalis[13] edidit hymnum, qui incipit: In caelesti collegio, et hymnum, qui incipit: Decus morum, dux minorum.

 

Benedictus papa[14] bullam fecit, in qua statuit, ut fratres minores publice in Ecclesia officium stigmatum annuatim possent celebrare.

 

Gregorius papa[15] antiphonam fecit, quae cantatur in vesperis et de stigmatibus clare loquitur.

 

aliqui cardinales laudes sacrorum stigmatum prosis et hymnis et antiphonis … ediderunt, … quae perhibuerunt testimonium veritati.

 

Caracciolus álláspontja tehát az, hogy ha az Egyház igaznak ismer el szövegeket, és azokat a liturgiába, zsolozsmába is beépíti, akkor ezek bizonyító erejűek, ugyanúgy, mint akár az egyházatyák vagy más teológusok tanításai. Ugyanezt az érvet látjuk Pelbárt szövegében is: in officio per Ecclesiam approbato; s mivel a Ferenc-beszédnek a Krisztus megjelenését és Ferenc stigmatizációját igazoló részénél látványosan sok liturgikus szöveget idéz, ezért valószínűsíthetjük, hogy szerzőnk ebben az esetben Caracciolus sermóját tarthatta szem előtt. Ugyanakkor Pelbárt a saját szempontjai szerint alkalmazza forrását, hiszen a főpapok hosszas felsorolását a secundum doctores nostros megjegyzésre redukálja, viszont a konkrét idézetekből többet emel be prédikációjába, talán a hallgatóság igényeit figyelembe véve, hiszen a verses idézetek érdekesebbek, a beszélő számára pedig könnyebben megjegyezhetők lehettek, mint az egyháztanítók hosszas felsorolása.
Pelbárt sok esetben már a thema után megjegyzi, hogy az elmélkedés kiindulópontjául választott bibliai citátum az adott nap liturgiájából származik (epistola vagy evangélium), ezért különösen indokolt részletes kifejtése:

 

Nemo mihi molestus sit, ego enim stigmata Domini Iesu in corpore meo porto. Gal. VI.et in epistola hodierna. PA 071.

 

Hos duodecim misit Iesus praecipiens eis: Euntes praedicante, quia appropinquavit regnum caelorum. Mat. X. ca.et ad laudem hodiernae festivitatis. PA 027.

 

Az első megjegyzés világos, a misében olvasható epistolára utal, míg a második, szerzőnk által gyakran használt kifejezéssel kevésbé konkrétan fogalmaz: et ad laudem hodiernae festivitatis. Mivel ez utóbbi kifejezést gyakran használja, felmerülhet a kérdés, hogy az így kommentált idézetek milyen kapcsolatban vannak az adott nap liturgiájával, ha nem az evangélium részletei, szerepelnek-e az adott ünnepnap miséjében vagy zsolozsmájában, egyáltalán van-e valami következetesség ennek a terminusnak a használatában. A következő három idézet, melyhez a fenti megjegyzést illeszti Pelbárt, jól illusztrálja, hogy a citátumok nem mindig szerepelnek a zsolozsmában, illetve a misében, pontosabban a fentebb említett liturgikus könyvekben:

 

thema

forrás

Hos duodecim misit Iesus praecipiens eis: Euntes praedicate, quia appropinquavit regnum caelorum. PA 027.

Mt 15,5-7.[16]

Ego dominus humiliavi lignum sublime, et exaltavi lignum humile. PA 059.

Ez 17,24.

Panis, quem ego dabo, caro mea est pro mundi vita. PA 005.

Ioh 6,52; In festo corporis Christi Matutinum 6. antifona[17]

 

Mindebből feltételezhető, hogy az ad laudem hodiernae festivitatis kifejezés nem tekinthető egyértelműen és minden esetben liturgikus funkciójú szövegekre való utalásnak, mindössze annyit jelez, hogy az adott ünnephez vagy ünnepelt szenthez mondanivalójánál fogva kapcsoló bibliai idézetről van szó, ezért érvényes aznapi fölvetése, de nem a napi levél- vagy evangéliumrészletből való; bármilyen funkciójú lehet, de azt Pelbárt nem tartja fontosnak megjelölni.
Liturgikus szövegeket azonban nem csupán hivatkozásként használ fel szerzőnk. Az apostolok ünnepére írt beszéd fontos egységét alkotja a misében szereplő apostoli hitvallás, a symbolum apostolorum szövegének részekre bontása. A gondolatmenet kiindulópontja egy bibliai vers az Ephezusiakhoz írt levélből:
Fratres, iam non estis hospites et advenae, sed estis cives sanctorum et domestici Dei superaedificati super fundamentum apostolorum. (Eph 2, 9.)[18]
A fundamentum 12 kőből áll, ami a hitvallás egy-egy állítása, amely köveket egy-egy apostol rakta le. Pelbárt ezután a Credót 12 állításra (articulusra) osztja, mindegyik kijelentést egy-egy apostol személyéhez kapcsolva. Az ima ilyetén felosztásának párhuzamait nemcsak a Pelbártnál forrásként megjelölt Franciscus de Mayronis Tractatusában,[19] hanem más, kortárs szerzők szövegeiben is megtalálhatjuk, némileg módosított változatban, de előfordul ritmikus prózában történő megfogalmazása is a Szent Bernátnak tulajdonított Floretus[20] című gyűjteményben.

 

Pelbartus

Franciscus de Mayronis

Bernardus de Parentinis[21]

Meffret[22]

Petrus – Credo in unum Deum, Patrem omnipotentem etc.

Petrus

 

Petrus

 

Petrus

Iohannes – Et in Iesum Christum, Filius eius unicum, Dominum nostrum

Iohannes

Iohannes

Andreas

Iacobus maior – Qui conceptus est de Spiritu Sancto, natus ex Maria virgine

Iacobus maior

Iacobus maior

Iacobus

Andreas – Passus sub Pontio Pilato, crucifixus, mortuus et sepultus est

Andreas

Iacobus minor

Iohannes

Philippus – Descendit ad inferna

Philippus

Thomas

-

Thomas – Tertia die resurrexit a mortuis

Thomas

Iacobus maior

Bartholomeus

Bartholomaeus – Ascendit ad caelos, sedet etc.

Bartholomeus

Philippus

Thomas

Mattheus – Inde venturus est iudicare vivos etc.

Mattheus

Bartholomeus

Mattheus

Iacobus minor – Credo in Spiritum Sanctum

Iacobus minor

Mattheus

Iacobus

Simon – Sanctam Ecclesiam catholicam, sanctorum communionem

Symon

Symon

Symon

Thaddaeus – Remissionem peccatorum

Judas

Thaddeus

Thaddeus

Mathias – Carnis resurrectionem et vitam aeternam

Mathias

Mathias

Mathias

 

A prédikációs hagyomány egyértelműen az apostoloknak tulajdonítja a hitvallás szövegét. Franciscus de Mayronis az Apostolok Cselekedeteinek 15. részére hivatkozva elmondja, hogy az első zsinaton az apostolok fogalmazták meg e hitvallás szövegét. Johannes Herolt[23] szintén e bibliai vers kapcsán egyenesen azt állítja, hogy a 12 apostol írta le (descripsit) a hitvallás 12 articulusát, majd hozzáteszi, hogy Pál neve azért nem szerepel a felosztásban, mert ő nem lett a 12 közé választva apostolnak. Nem meglepő, hogy a több szerző által hivatkozott bibliai résznél nincs szó a hitvallás megfogalmazásáról. Bernardus de Parentinis művéből megtudhatjuk továbbá, hogy azért kell az apostoli hitvallást a primában és a completoriumban imádkozni, amikor még sötét van, nem pedig nappal, mert abban az időben jött létre, amikor még nem volt nyilvánvaló mindenki számára, hogy elérkezett az igazság ideje.
Pelbárt ebben az esetben is szabadon kezeli forrását. Sajátos gondolatmenetébe csak azokat az elemeket építi be, amelyekre mondanivalója szempontjából szüksége van, ami pedig nem tartozik hozzá szorosan, mint a keletkezéstörténet, nyugodtan elhagyja.
Az apostoli hitvallás Pelbártnál is megjelenő szövege az ún. római hitvallás némileg módosított változta, ebben a formájában a 6. századra vezethető vissza.[24] Eredetileg a keresztelési szertartás részét képezte, amelyben a katekumenek kérdés-felelet formában nyilatkoztak a hitelvekről.[25] A szöveghez írt teológiai magyarázatok, pl. Aquinói Szent Tamás De articulis fidei[26] című munkája, az egyes hittételeket magyarázzák, s ezekkel párhuzamosan jelent meg a prédikációkban a középkori szövegekre jellemző módon a katalógus-forma, amelynek mnemotechnikai jelentősége is lehetett. Pelbárt az apostoli hitvallás részekre bontásával egy olyan hagyományt közvetít, melynek párhuzamaival a későbbi korokban magyar nyelven is találkozhatunk hitágazatok, illetve a hit ágazatai formában. Még protestáns szerzők is ezt a kifejezést használják az egyes hittételek kommentárjaiban, így pl. Dévai Bíró Mátyás a hit ágazatainak röviden való magyarázatjáról beszél 1538-ban megjelent könyvének címében.[27] Ez a hagyomány a legutóbbi időkig nyomon követhető a vallásos gondolkodásban, olyannyira, hogy a II. Vatikáni zsinat után kiadott, hivatalosan az egyház énekes és imakönyvének tekintett Éneklő Egyház is az apostoloktól kapott ősi szövegnek nevezi a hitvallást, majd megszámozva közli 12 szakaszát, ágazatát (ezzel a szóval megjelölve!).[28]
E három prédikáció vizsgálata kapcsán megállapítható tehát, hogy a liturgia természeténél fogva elválaszthatatlan a prédikációktól, s a Pelbártnál megjelenő liturgikus vonatkozások figyelembe vétele nem érdektelen, mivel amellett, hogy a szövegek forráskutatásához is támpontokat nyújt, a prédikációk értelmezésében, sőt egy mind a mai napig ható kultúra megismerésében és megértésében is segítségünkre lehet.

 

 

Eszter Laczkó: From liturgical connections of three Pelbarts sermons

The liturgic quotations appearing in the sermons of T.P. can provide basis for the characterisation of the liturgic practise known by the author and also for the study and analysis of sources. The cites introduced by the Ecclesia Canit show the influence of the medieval Roman as well as the Hungarian and Franciscan liturgy, which the author regarded as authorities acknowledged and approved of the Church, as can be witnessed in the sermon proving/justifying the stigmatization of St Francis. The argumentation of Pelbart follows that of the Francis-sermons of Robertus Caracciolus, shaping it according to his own point of view.
The elucidation of the Apostles’ Creed in 12 points mediates a medieval tradition, marks of which can be noticed later in the Hungarian Catholic literature, and even in the works of protestant authors.

 



[1] Pelbartus de Themesvar, Sermones Pomerii de sanctis II. [Pars aestivalis], Augsburg, 1502, RMK III. 104., ed. ’Sermones compilati’, http://emc.elte.hu/pelbart/, Sermo XXVII. De divisione apostolorum (PA 027); Sermo LXXI. De Seraphico patre beato Francisco, Sermo secundus (PA 071); Sermo LXXII. De Seraphico patre beato Francisco, Sermo tertius (PA 072); Sermo LXXIV. De Seraphico patre beato Francisco, Sermo quintus (PA 074).
[2] Török József, A katolikus egyház és liturgia Magyarországon, Budapest, Mundus Kiadó, 2000, 73. A rend által használt római liturgia némiképp kiegészített változatát a Missale és a Breviarium Romano-Seraphicum foglalja össze.
[3] Dobszay László, Az esztergomi rítus, Budapest, Új Ember Kiadó, é.n. 21.
[4] A Ferenc-beszédek liturgikus forrásainak többségével Berhidai Piusz foglakozott szakdolgozatában („Láttam…  az Emberfiához hasonlót” – Temesvári Pelbárt Szent Ferenc-prédikációi és azok forrásai, különös tekintettel a ferences forrásokra, Budapest, 2005), így a táblázat megfelelő pontján az általa megadott hivatkozást közlöm.
[5] Missale Romanum, Venezia, 1439.
[6] Breviarium Strigoniense, Nürnberg, 1484.
[7] Berhidai Piusz, Temesvári Pelbárt helye a ferences irodalmi hagyományban, http://sermones.elte.hu/?az=341tan_plaus_piusz#_ftn21
[8] Analecta Franciscana Vol. X., Quaracchi, Collegium Sancti Bonaventurae, 1926–1941, 402.
[9] Breviarium Romano-Seraphicum, Pars autumnalis, Romae, 1951. V.ö.: http://sermones.elte.hu/?az=341tan_plaus_piusz
[10] Robertus Caracciolus, Sermones de laudibus sanctorum, Basel, Nicolaus Kesler, 1490. http://inkunabeln.ub.uni-koeln.de/ ISTC Nr.: ic00148000
[11] Pl.: „sicut patet in papa Gregorio”, Jacobus de Voragine, Sermones de sanctis, Cologne, 1478. http://inkunabeln.ub.uni-koeln.de/  ISTC Nr.: ij00187000
[12] Capoccio Ranieri  (†1250), v.ö. Muscat, Noel, The sources for the life of St. Francis, 2003,  http://www.ofm.org.mt/noelmuscat/notes/Sources/Sources%20Corr%2003.pdf
[13] Thomas de Capua (†1239 vagy 1243.), uo.
[14] XII. Benedek, v.ö. Berhidai, i.m.
[15] IX. Gergely, uo.
[16] A bibliai idézetek lelőhelye: http://vulsearch.sourceforge.net/cgi-bin/vulsearch.
[17] Ebben az esetben tehát köthető az adott ünnep liturgiájához, mivel a beszéd (PA 005.) épp erre a napra íródott.
[18] A bibliai locus az apostolok ünnepeihez kapcsolódó liturgiákban is megjelenik, így könnyen magára vonhatta a szerző figyelmét. Missale Romanum, In natali apostolorum, epistola; Breviarium Strigoniense,  Commune apostolorum, Prima, cap. III.
[19] Franciscus de Mayronis, Sermones de sanctis Add. Tractatus de articulis fidei, Basel, Jacobus Wolff, 1498. http://inkunabeln.ub.uni-koeln.de/ ISTC Nr.: im00094000
[20] Bernardus Claravallensis, Floretus cum commento, Cologne, Heinrich Quentell, 1494. http://inkunabeln.ub.uni-koeln.de/ ISTC Nr.: ib00394000
[21] Bernardus de Parentinis, Expositio officii missae, Cologne, Johann Guldenschaff, 1484.
http://inkunabeln.ub.uni-koeln.de/ ISTC Nr.: ip00108000
[22] Meffret, Sermones de tempore et de sanctis sive Hortulus reginae, Nuremberg, Anton Koberger, 1496. http://inkunabeln.ub.uni-koeln.de/ ISTC Nr.: im00445000
[23] Johannes Herolt, Sermones Discipuli, Strassburg, Martin Flach, 1488. http://inkunabeln.ub.uni-koeln.de/ ISTC Nr.: ih00114000
[24] Heussi, Karl, Az egyháztörténet kézikönyve, Budapest, Osiris, 2000, 388.
[25] New Catholic Encyclopedia, IV., ed. McDonald, William J., New York, Toronto, London, Mc Graw-Hill Book Co.,  1967, 436.
[26] Teljes címe: De articulis fidei et Ecclesiae sacramentis, http://inkunabeln.ub.uni-koeln.de/ ISTC Nr.: it00274000
[27] Dévai Bíró Mátyás, At tízparancsolatnak, ah hit ágazatainak, am mi atyánknak és ah hit pecséteinek rövideden való magyarázatja, Krakkó, 1538. in. Szabó Károly, Régi Magyar Könyvtár I. in. Elektronikus Régi Magyar Könyvtár, CD-ROM, Arcanum Digitéka.
[28] Éneklő Egyház, Budapest, Szent István Társulat, 1985, 25–26.