Rajhona Flóra – Sápi Nóra:
flores diversarum doctrinarum et
fructus salubres mysteriorum divinorum... – Hagiográfia és tudomány Temesvári Pelbárt prédikációiban
A tanulmány címében szereplő idézet Temesvári Pelbárt Pomerium de tempore című sermo-gyűjteményének
előszavából való. Ez az írói program kiemeli a késő-középkori prédikációk
jellegzetes vonásait, sokrétűségét,
történelmi-művelődéstörténeti-vallástörténeti-tudományos jelentőségét. Minden
egyes sermóra jellemző a keresztény világban jelenlevő egyetemes,
enciklopédikus tudás közvetítésének szándéka.
Tanulmányunkban a késő-középkori
prédikációkban megjelenő főbb csomópontokat igyekeztünk megvizsgálni: a sermók
tartalmi felépítésének vázát leggyakrabban ugyanis a liturgia, a hagiográfia,
illetve az egyes tudományterületekhez köthető ismeretek alkotják. Temesvári
Pelbárt Pomerium de sanctisának nyári
részéből négy véletlenszerűen kiválasztott prédikáció
elemzésével igyekszünk bemutatni, hogy ezen elemek minden szövegben
megtalálhatók, természetes módon és elválaszthatatlanul fonódnak össze és
szerves egészet alkotnak.
Hagiográfiai
elemzés
(Rajhona
Flóra)
Ha a prédikációirodalmat vizsgáljuk, magától értetődően adja
magát a beszédek hagiográfiai szempontból való elemzése, mivel a szentek,
mártírok élete és cselekedetei a sermók jelentős, alapvető építőelemei. Ha
csupán erre gondolunk, a probléma szinte egyszerűnek tűnik, és sokak számára
nem jelent kihívást az ilyen jellegű kutatás.
Ám a tüzetesebb vizsgálódás
meglepő eredményeket hozhat. Mivel az évszázadok során egyrészt a
szerzetesrendeknek, másrészt az egyes országoknak kialakultak a speciális,
helyi, rendi szabályai, létrejött az ünnepek egyedi rendje, hagyományossá vált
egyes szentek kiemelése, az elfogadott kánon sajátos kezelése, igen meghatározó
és továbbgondolandó eredményre vezethet a hagiográfiai kutatás mind a sermók
forrásainak feltérképezése, mind a korabeli prédikációs és rendi hagyományok
kutatása szempontjából.
Temesvári Pelbárt beszédei igen
gazdag alapot szolgáltatnak az egyes szentek és mártírok életének hagiográfiai
szempontból való vizsálatához. Csaknem minden beszédben találhatunk olyan
utalásokat, példázatokat, amelyek tovább színesítik egyrészt a közös kánon
felhasználási és feldolgozási lehetőségeiről alkotott képet, másrészt egészen
új adalékokkal is szolgálhatnak. Nemcsak az egyes szentek ünnepnapjaira írt
sermókban szerepelnek kutatásra és figyelemre méltó részletek; nem ritka
ugyanis, hogy commune-beszédekben, de tempore-beszédekben feltűnik egy-egy
utalás, amely hagiográfiai kérdéseket vet fel.
A tanulmány első részében az
általunk vizsgált, találomra kiválasztott négy beszéd azon részeit szeretném
kiemelni, amelyek a fenti szempontok alapján további kutatásra érdemesek, ezzel
is illusztrálva a késő középkori prédikációs hagyomány kulturális, néprajzi,
művészeti, történeti sokrétűségét és gazdagságát.
1. A praecursor kifejezés jelentésének
változatai
A Szent Ferencről szóló beszédekben két helyen is szerepel
Pelbárt feldolgozásában a praecursor
kifejezés, vagyis Ferencet az utolsó ítélet megjövendölésére alkalmas
előfutárnak tekinti ezeken a helyeken. A kifejezés jelentése: ´előfutár´, ´jövendölő´.
Ha megvizsgáljuk a legalapvetőbb
forrásokat, amelyeket minden ferences szerzetesnek ismernie kellett,
látható, hogy a praecursor kifejezés mindössze egyszer, Bonaventura
nagyobb legendájában szerepel: exsistens
et ipse Angelus verae pacis (cf. Is 33,7), secundum imitatoriam quoque
similitudinem Praecursoris
destinatus a Deo, ut viam parans in deserto (cf. Mc 1,3; Lc 3,4) altissimae paupertatis,
tam exemplo quam verbo poenitentiam praedicaret (cf. Is 40,3; Lc 24,47).
A hagyomány szerint Keresztelő
János volt az a személy, akit előfutárként említenek. Bartholomaeus de Pisis
Ferenc-életrajzában az a szójáték szerepel, miszerint Keresztelő János volt a ´praecursor´,
Szent Ferenc pedig a ´praedicator´. Pelbártnál
is szó van Keresztelő János és Ferenc hasonlóságáról, ő azonban úgy értelmezi,
hogy Ferenc egy második ´praecursor´, aki az utosó ítélet eljövetelét jövendöli:
Legatus est crucis Christi. Ideo dedit
sibi Christus stigmata tamquam sigilla, ut credant homines ipsum a Christo
missum. Sicut enim ante primum adventum Christi praecursor legatus fuit
Iohannes Baptista annuncians Christum incarnandum, sic ante secundum
adventum praecursor legatus est Franciscus annuncians Christum ad iudicium
venturum, ut scilicet praeparent se ad poenitentiam, ne accipiant
damnationis sententiam.
Látható tehát, hogy Pelbárt értelmezése kissé
eltér a középkori hagyománytól.
A szövegkörnyezet is méltó a
vizsgálatra. A LXXI. beszédben Pelbárt arról beszél, hogy a gonoszoknak milyen
rettenetes előjel lehet a stigmatizáció, mivel ezzel Ferenc mintegy előfutárrá,
az utolsó ítéletet hirdető pecsétes levéllé változott: Ez a stigmatizáció pedig rettenetes a
gonoszoknak, mivel a kínhalált szenvedett Krisztus által végrehajtott utolsó
ítélet előhírnöke, vagyis mintegy pecsétes levélként értelmezhető az
előfutáron/hírnökön/parancson.
Ez a szöveg leginkább a jogi nyelvhez és kifejezéstárhoz hasonlít,
ezzel is jelezve az ítélet és az előzetes híradás jelentőségét.
A második idézett hely a LXXIV.
beszédből származik, itt is a stigmatizáció hasonló, jogi értelemben vett
értelmezését olvashatjuk, amely bizonyítékul szolgál Ferenc funkciójára, a
hírnök szerepére: ő maga a közelgő
utoló ítélet előfutáraként küldetett, és hogy neki higgyenek, ezek a jelek a bizonyosságot
szolgálták, mintha Krisztus idézőlevelet adott volna magában Ferencben, hogy az
emberek, akik látják, bánják meg bűneiket, nehogy elkárhozzanak.
A stigmatizáció ezen értelmezése
valószínűleg elterjedt volt, mégis a jog, az írott törvény felidézése, amely
mintegy megerősíti és hitelesíti az eljövendő büntetést, további vizsgálatra
érdemes. Franciscus de Mayronis, akire Pelbárt többször hivatkozik Szent
Ferencről szóló beszédeiben, a stigmatizáció jelentőségét másként értelmezi. Bár
prédikációiban fellelhetők azok az elemek, amelyeket Pelbárt is felhasznált
saját sermóihoz, mégis a végkövetkeztetés az, hogy a stigmák inkább Isten
örömét fejezik ki, amely arra sarkallta, hogy még gyönyörűségesebbé tegye a
kiválasztott személyt, ezzel is jelezve, hogy az hozzá tartozik: Ahogyan ugyanis hatalmas királyok le szokták
festetni a tetteiket, hogy ezzel emlékeztessék az eljövendő embereket, így a kereszt
hatalmas és győztes királya (megörökítette) a hit győzelmét Szent Ferencen (...),
és ezt a győzelmet a harcoló Egyház épületére faragta, hogy az Egyház polgárai Szent
Ferencre nézve emlékezzenek ezen dicsőséges győzelemre hálaadással és áhítattal.
A források felkutatásához, az értelmezés eredetének
körvonalazásához természetesen további ferences prédikátorok műveinek
ismeretére lehet szükség, amelyekben esetleg megtalálható Ferenc mint az utolsó
ítélet előfutára. A pelbárti feldolgozás modernségét mutatja a jogi kifejezések
használata, az a körülmény azt is alátámaszthatja, hogy jól tájékozódott a
jogtudományban.
2. Szent Ferenc 22
testrésze
A LXXI. beszédben Pelbárt sorra veszi szent Ferenc
testrészeit, ezzel is bizonyítani akarván, hogy a fejétől a talpáig minden
porcikája az isteni kegyelem és kiválasztottság jegyeit viseli, minden ízében
szent és csodálatra méltó:
„Szent Ferenc csodálatos szentségéről szólva
lássuk tanulságként, hogy az áldott Jézus felmagasztalta Ferencet testében és
lelkében, minden testrészéhez kapcsolódó csodatételekkel, hogy tündököljön az ő
nagy szentsége.” Szent volt ugyanis a haja, a homloka, a szeme, a füle, az orra,
a szája, a nyelve, a szavai, a nyála, a fogai, a válla, a háta, a szíve, a teste,
a keze, a körme, az írásai, a lába, a tenyere, a ruhája, a botja, a kötél a
derekán, a neve, a lelke; lássuk a sermo vázlatát szó szerint:
... de mirifica sanctitate beati Francisci accipiamus hanc conclusionem, quod benedictus Iesus mirificavit
Franciscum in corpore et anima multis miraculis per singula membra, ut
clarescat eius sanctitas permaxima. Declaratur incipiendo a capite usque ad
pedes et quaeque ad eum pertinentia, et videbimus, quod a planta pedis usque ad
verticem non fuit in eo nisi magna et mira sanctitas.
Primo verticis et capitis
capilli fuerunt sancti et mirae virtutis
Secundo frons et facies
fuerunt sanctae, quia in eis apparuit signum magni ´tau´
Tertio oculi fuerunt
sanctissimi
Quarto aures fuerunt
sanctissimae
Quinto nares sanctissimae
fuerunt
Sexto labia et lingua
sanctissima erant
Septimo oris verba erant
tam maxime sanctitatis
Octavo saliva sancta fuit
Nono gustus et dentes
sanctissimi fuerunt
Decimo humeri et dorsum
fuerunt sanctissimi
Undecimo latus fuit
sanctissimum
Duodecimo pectus et corpus
totum
Tertiodecimo manus fuerunt
sanctissimae et brachia
Decimoquarto ungues
Decimoquinto scripta eius
Decimosexto pedes sanctissimi
fuere, quia stigmatibus consecrati.
Decimoseptimo lotura pedum et
manuum,
Decimooctavo habitus
Decimonono baculus
Vicesimo chorda
Vicesimoprimo nomen
Vicesimosecundo anima
sanctissima fuit, quae soluta in specie stellae intravit caelum.
Az efféle felsorolás nem szokatlan a prédikációkban, sokan
és sokféleképp bizonyítják ezzel egyik vagy másik szent kiválóságát. Mégis
érdemes jobban szemügyre venni ezt a részletet, mivel néhány vonatkozásban
egyedinek tűnik.
Először abban a tekintetben tér
el a hagyománytól, hogy a szokással ellentétben nem mondja meg előre, hány
pontban is gyűjti össze a szentnek tartott tulajdonságokat. Ez talán apró
filológiai problémának tűnhet, mégis jelentős, mivel az általános hagyomány
szerint előre jelzi a prédikátor, melyek azok a sarkalatos pontok, amelyeket
számításba vesz.
A második érdekes és vizsgálandó szempont a
felsorolás teljessége, vagyis az, hogy valóban minden szervet igyekszik
felsorolni, a nyáltól az orron keresztül a körömig. Néhány testrészhez nem
igazán talál olyan szignifikáns példázatot, amellyel bizonyíthatja annak
mindenekfölött valóságát, így például az orral kapcsolatban csupán annyit
említ, hogy Ferenc képes volt a leprások bűzét elviselni, azokat gyógyítani,
vagyis az orra is szent volt.
Franciscus de Mayronisnál hasonló alapvetésű felsorolást
találhatunk, ám abban a beszédben Ferencet Krisztushoz hasonlítja: Szent Ferencet hét jellel díszítette Isten
Krisztus hasonlatosságára: először, mert a szájában a kereszt jele volt,
másodszor a homlokán a tau jelét viselte, harmadszor a kereszt jele vagy sebei
voltak az oldalán, negyedszer stigmák voltak a kezén és a lábán,
majd az Apokalipszist idézve magyarázza, hogy mennyiben volt hasonló Ferenc az
Apokalipszisben, vízió formájában megjelent alakhoz. Sorra veszi az egyes
jellegzetességeket, és erényeket kapcsol a szimbolikus ábrázoláshoz.( Pl.: a
haja fehér volt, mint a hó – a gondolatok tisztasága; arannyal övezett szív – a
lélek kegyelemmel felruházottsága és nemessége stb.) Ezek
után hozzáteszi, hogy a stigmák Ferenc személyének örökérvényűségét hivatottak
jelezni. Ez a gesztus ahhoz az igényhez kapcsolható, hogy erről a témáról minél
részletesebben szóljanak a prédikátorok, ezzel is elősegítve Ferenc létének
folytonosságát.
A testrészek ilyen felsorolása mnemotechnikai
funkciót is szolgálhat, a könnyebb megjegyezhetőség érdekében sokszor
hasznűálnak hasonló eszközt a prédikátorok.
3. Árpádházi Szent
Kunigunda
A XXVII. beszéd több szempontból is vizsgálatra méltó. Az
aznapra esedékes ünnep, az apostolok ´oszlása´ (Divisio apostolorum)
speciális ünnepnap, eredete a 12. század előttre vezethető vissza, és
Magyarországon kívül csupán Lengyelországban, Franciaországban és Németalföldön
tartotta számon a hagyomány. Az ünnep hagyományosan július 15-re esik. Nem
minden prédikátor tartja számon ezt az ünnepet, Laskai Osvát például a
hagyományos kánont követve Szent Bonaventura tiszteletére írt sermót erre a
napra.
Több, Magyarországon használatos
martirológiumban, missaléban és breviáriumban is szerepel ez az ünnep; a Missale Romanumban, a Breviarium Strigoniensében, az Acta sanctorum Hungariaeban stb., így
arra a következtetésre juthatunk, hogy bár nem kötelezően, de elterjedt volt július
közepén az apostolokat ünnepelni. Pelbárt
is ír egy beszédet az apostolok oszlásáról. Ezen sermóban szerepel az a
részlet, amely a vizsgált beszédek közül a hagiográfiai vizsgálatok során a
legtöbb kérdést veti fel. Szerepel ugyanis benne egy Szent Kingára vonatkozó
utalás: Olvashatjuk a legendákban,
hogy más szentek képesek voltak hegyeket mozgatni, különösen igaz ez Szent
Kunigundára, Magyarország királyának leányára, aki sóhegyeket és ólombányákat
Magyarországról Lengyelországba vitt át, ahogyan a legendája elbeszéli.
Kingát azzal kapcsolatban említi, hogy az apostolok
miért nem tettek nagyobb csodákat, ha képesek lettek volna rá. Hegyeket sem
mozgattak, ezzel szemben más szentek, például Szent Kinga igen, ő sóbányákat és
ólombányákat vitt át Magyarországról Lengyelországba. Pelbárt Nicolaus de Lyrára
hivatkozik, és a magyarázat szerint a hegyek mozgatása nem volt szükséges az Egyház
szempontjából, továbbá az apostolok nem tehettek nagyobb csodákat, mint
Krisztus.
A részlet mindenképpen érdekes,
mivel szent Kinga a 17. századig nem volt egyetemesen népszerű szent, ünnepe
sem volt, csupán Lengyelországban tartották számon mint csodatevő, jótékony
szent özvegyet. Kultuszának történetét az
Acta Sanctorumban részletesen olvashatjuk, eszerint 1625-ben avatta
boldoggá VIII. Urbán pápa, ünnepét pedig július 24-ére határozta meg. Az 1698-ban
szövegezett pápai dekrétum szövege szerint július 27-én kell ezután ünnepelni
Árpádházi Kunigunda ünnepét, mivel a többi ünnepnap túlságosan telítve van. (A
hagyomány azonban nem változott, hivatalos ünnepe július 24. maradt). 1999-ben
II. János Pál pápa avatta szentté.
A 15. század közepén egy lengyel
szerzetes, Johannes Długos vagy latin nevén Longinus készített egy latin nyelvű legendát, amelyben felhasználta
a 14. századra datált szintén latin nyelvű Vitát.
(A kutatás azt mutatja, hogy a 14. századi legenda egyes részeit nem ismerte,
ugyanis nem minden részlet szerepel feldolgozásában). Długos legendája
tulajdonképpen a kanonizáció elérésére született, a terjedelmes életrajzban
minden elem szerepel, amely szükséges lehetett Kinga boldoggá avatásához.
Długos méltatlankodását fejezi ki az előszóban, amiért ennyi ideig elhanyaglták
Kinga tiszteletét, és nem fordítottak kellő figyelmet jelentőségére. Ezután
sorra veszi a szent életét, számtalan csodatétel és jótékony cselekedet
szerepel a Vitában.
Számunkra a magyarországi
tartózkodásáról szóló legendarészlet érdekes, mivel a hagyomány szerint Kinga
ekkor sóbányákat kapott IV. Bélától, hogy a lengyel nép, amely igen szegény
volt, és nem rendelkezett elegendő sóval, jobban élhessen. Ekkor Kinga
beledobta gyűrűjét a máramarosi sóbánya egyik aknájába, és nem sokkal később
Lengyelországban sólelőhelyre bukkantak, abban pedig Kinga gyűrűjét fedezték
fel. Tehát a hegyek átvitelének csodája valóban hozzá kapcsolódik.
Számos, Szent Kingáról szóló munka számol be erről a csodáról; ezt a
legendaelemet hitelessé teszik azok a feljegyzések, amelyek a korabeli
bányászati kérdésekről szólnak, fennmaradtak ugyanis oklevelek, amelyek
tartalmazzák a tényt, hogy Kinga magyarországi bányászokat hívott apja
engedélyével, hogy kitermeljék a ma Wieliczkában található sókészletet. Ezen
kívül a mai bányászattörténeti szakirodalom is megemlékezik Szent Kingának a
bányászat területén tett erőfeszítéseiről. A
sóbányák átvitelének csodája Szent Kinga kanonizációjának és szentté avatásának
egyik fő tételévé is vált.
Az, hogy Pelbárt említi Szent
Kingát, meglepő lehet, hiszen akkor még nem volt jelentős kultusza, nem vált
ismertté széles körben. Azonban Pelbárt feljegyzések tanúsága szerint Krakkóban
tanult, így valószínű, hogy találkozott Szent Kinga kultuszával, esetleg a
Długos-féle legendát is ismerhette. Kevésbé világos azonban, hogy miért éppen
ezen a napon említi, valamint kérdéses forrású az ólombányákra való utalás.
Szent Kinga ünnepe július 24-re
került a kalendáriumban, és az Acta Sanctorum adatai szerint
hagyományosan is ezen a napon ünnepelték Lengyelországban. Azonban az apostolok
szétszóródásának ünnepe július 15. Miért kerül elő tehát éppen ezen a napon Szent
Kinga? Lehetségesnek tartom, hogy névazonosság juttatta eszébe Pelbártnak ezen
a napon Kunigundát. Henriknek, Ausztria császárának felesége ugyanis ugyancsak
Kunigunda, akit már a 12. században szentté avattak, ünnepe pedig éppen július
15-re esett a helyi kalendáriumok szerint. Ez a
Kunigunda szintén érdekes lehetett a magyarországi prédikátoroknak, mivel férje
Szent István feleségének, Gizellának volt a testvére. Július 14-én már a korai
kéziratos missalék is tartalmaznak
Henrik és Kunigunda ünnepére esedékes szövegeket.
Előfordulhatott tehát, hogy Pelbártnak erről a Kunigundáról jutott eszébe aznap
Árpádházi Kinga, és ezért említette meg az apostolokról szóló beszédben.
A szövegkörnyezetből látszik,
hogy mindenképp meg akarta említeni Kingát, mivel a hegyek mozgatásának igénye,
illetve az ilyen jellegű csodatétel hiányának említése nem szokványos az
apostolok oszlásának ünnepén. Ez az ünnep hagyományosan az egyes apostolok
cselekedeteinek és térítő munkájának felelevenítését tartalmazza. Az, hogy
Kingát és az apostolokat szembeállítja képességeik és csodatételeik szerint,
talán abból a hagyományból táplálkozhat, miszerint az apostolok cselekedeteit
és csodáit szokás volt összehasonlítani versengés formájában.
Az ólombánya előkerülésére eddig
még nem találtam magyarázatot. Ugyanis minden fellelhető legendában és
életrajzban szerepel a sóbánya Lengyelországba vitele, sőt
a korabeli oklevelek is említenek effajta bányászati megegyezést, ólom azonban
nem szerepel egyik forrásban sem. Mivel Pelbárt Kinga legendájára hivatkozik – ut dicitur in eius legenda –, lehetséges, hogy volt a kezében a Długos-féle
változat; eddig ugyanis nem találtam olyan másik középkori szerzőt, aki
foglalkozott volna Szent Kingával, vagy legendát írt volna róla. (A
magyarországi hagyományba későn került be ez a szent, érdekes, hogy egyes – már
20. századi – történeti munkák meg sem említik IV. Béla király gyermekei
sorában.) Az ólombánya azonban nem szerepel ebben a feldolgozásban. Talán azt
feltételezhetjük, hogy Pelbárt egy másik szent életéből vett csodát kever bele
Kinga legendájába, az is előfordulhat, hogy Krakkóban hallott olyan változatot,
amelyben ólombánya is szerepel – ennek a kérdésnek a tisztázása még várat
magára.
Az itt felvillantott
részletek bizonyítják, hogy a késő középkori prédikációirodalom hagiográfiai
szempontból való vizsgálata nem érdektelen, fény derülhet olyan elemekre,
összefüggésekre, amelyek eddig még nem kerültek napvilágra. A hagiográfia olyan
tudomány, amelyet nem lehet pontosan definiálni, nem lehet meghúzni a határt, amely
elválasztja a liturgiától, kulturális és néprajzi vonatkozásoktól,
emblematikától vagy éppen a tudományos ismeretek kutatásától.
Tudományos ismeretek
(Sápi Nóra)
A késő középkor hétköznapi, mesterségbeli és tudományos
ismeretei, hiedelmei, megfigyelései is bekerültek, szervesen beépültek
Temesvári Pelbárt beszédeibe. Így a prédikáció nemcsak az erkölcsösségre,
vallásosságra való nevelés eszköze, hanem az adott kor általános tudása,
műveltsége közvetítésének is fontos forrása volt. Mi lehetett a funkciója a
sermók ezen részeinek? A tanítási szándék, a jobb érthetőség, szemléltetés,
bizonyítás érzékletes hasonlatokkal, párhuzamokkal; elvont vallási mondanivaló
vagy igazság konkrét példákkal való megvilágítása, és nem utolsó sorban a
változatosság, a figyelem ébren tartása.
Mindez még nem a humanizmus
szellemiségében történt, szükség volt a természettudományos felfedezések és a
skolasztika nézeteinek összehangolására. Nem maradhatott el a tekintélyekre
való hivatkozás; akár még egy hétköznapi tapasztalat, megfigyelés által
igazolható jelenség alátámasztáshoz is Augustinus, Arisztotelész és mások
segítségét vették igénybe a prédikátorok. A Temesvári Pelbárt által hivatkozott
egyházi személyek gyakran koruk jelentős tudósai is voltak, mint például Beda
Venerabilis, Hrabanus Maurus, vagy Albertus Magnus. Szerzőnk kiemelte, hogy
Jeromost, Ágostont, Katalint és más szenteket dicsőítik
tudományukért, és olyan filozófusok és orvosok is, mint Avicenna, Galenus,
Constantinus, Hippokratész tudták és tanították a dolgok természetét és erejét.
Temesvári Pelbárt a Stellarium egyik fejezetében (melléklet)
Szűz Mária ismereteinek bemutatása kapcsán
részletesen kitért a korabeli tudományok hierarchiájára, a lényegesnek tartott
ismeretek felsorolására a kevésbé tekintélyesektől a legfontosabbig, a
tudományok élén álló teológiáig. Természetesen Temesvári Pelbárt szerint is
minden tudás legfőbb célja a Biblia tanulmányozásának előkészítése, a Szentírás
értelmezése, titkainak megfejtése. (1.
kép)
Az ismeretszerzés forrásai
Az ismeretszerzésnek három fő forrása van: az első az
isteni kegyelem és kinyilatkoztatás; a második a természettől, születéstől,
emberi mivoltunk által adott tudás; a harmadik az életünk során megszerzett
tapasztalat, a szemlélődés, vizsgálódás.
A természet megfigyelése
által szerzett ismereteket bevett fordulatok vezetik be, és legtöbbször
valamely tekintélyre való hivatkozással igazolja az elmondottak hitelességét. A
kiválasztott prédikációkban is találunk erre példát; a zsírral, olajjal bekent
fa, vagy a kiszáradt fa könnyebben meggyullad:
Nam videmus,
quod ligna per unctuositatem vel pinguedinem disponuntur ad inflammandum
facilius. Sic corda humana pietatis pinguedine vel oleo uncta inflammantur in
divino amore crucis Christi. (PA 072.C)
Secundo per carnis mortificationem,
quare sicut ligna magis desiccata magis inflammantur, sic homo ab humore
carnalis concupiscentiae desiccatus divino amore plus inflammatur. Rom. VIII.: Si Spiritu facta
carnis mortificaveritis, vivetis. (PA 072.C)
Kézi mesterségek vagy tudományok (mechanicae artes vel scientiae)
Az artes mechanicae
középkorban élő kategóriájának elemei nagyrészt megfeleltethetők a műszaki
tudományok vagy mesterségbeli szakértelem, kézműves mesterség egyes jelenkori
fogalmainak. A tudásterületek osztályozási sémáiban az artes mechanicae általában alacsony státuszú volt, pontosan a földi
élettel való közeli kapcsolata és a lelki vagy morális elemek hiánya miatt. A
kora középkori hagyományban a hét szabad művészetet párhuzamba állították a
´földi´ művészetekkel. Az artes liberales
tudományágai az elméleti tudás megszerzésére irányultak, a másik csoport tagjai
a test és a fizikai világ felé fordultak.
Az antikvitásban az artes mechanicae kifejezés nem létezett;
az egyes számban álló ars mechanica a
„gépek művészetére” vonatkozott, pl. a hadi gépezetek szerkesztésére,
asztronómiai modellek vagy emelő szerkezetek készítésére. A technikai
tudományok egy koherens koncepciójának létrehozása, az artes mechanicae tehát jellegzetesen középkori teljesítmény. A
12-13. században foglalkoztak részletesebben ezzel a témával; például Hugo de
Sancto Victore hét artes mechanicae-t
sorolt fel és jellemzett: lanificium,
armatura, navigatio, agricultura, venatio, medicina, theatrica. Sok
középkori szerző nagyjából átvette az ő osztályozását, de variálta a
tartalmakat és a terminológiát. A 12-13. században, az arab és görög szövegek
hatására az artes mechanicae
rendszere megváltozott.
A kérdést az is bonyolítja, hogy
a tudományágak osztályozásánál létezett egy tendencia, amely szerint minden
diszciplínán belül gyakorlati és elméleti alcsoportokat (theoreticus, practicus) hoztak
létre, így néhány az artes mechanicae
közül az általános tudományok gyakorlati alosztályába sorolódott. Például a
gépek és hajtóművek tervezése a gyakorlati geometria alá került. (3.kép ) Az abakusz, az
asztronómiai táblák, a kalendáriumok tudománya, súlyok, mérések és üzleti
technikák a gyakorlati aritmetika alá tagozódtak.
Ezek az osztályozások sokkal
inkább filozófiai hagyománynak számítottak (a skolasztika rendszerező alkatának
megfelelően), mint aktuális gyakorlatnak, és ezen mesterségek vagy tudományok
szakszókincséből is keveset idéztek ezek az elméleti írások.
A középkor folyamán az artes mechanicae tudományai fokozatosan
elvesztették negatív konnotációjukat. A 13. század végére, ha nem is úgy
tekintettek rájuk, mint a tanulás legmagasabb formájára, de mégis igen fontos
tudásnak tartották.
A kiválasztott prédikációk egyikében
a kovácsmesterség felidézésével találkozhatunk: ahogyan az izzó vas átalakul a
tűzben, úgy alakul át a hívő Krisztusban a szeretet által.
Sicut dicit Hugo
et concordans Augustinus: Charitas
tantae virtutis est, ut copulet amantem cum amato, et ideo Christianus
fidelis exsistens in charitate Christi passi adeo unitur per amorem Christo, ut
in eo transformetur, et in Christo vivat, quemadmodum ferrum ignitum totaliter
transformatur in ignem, ut sit candens et calens. (PA 072.A)
Szabad művészetek
A kézi mesterségekről Temesvári Pelbárt kevesebbet,
és általánosságban beszélt, míg a szabad művészetek mindegyikét külön-külön
jellemezte. A kiválasztott sermókban a következőket találjuk a hét szabad
művészet tárgyköreivel kapcsolatban:
A grammatika Temesvári Pelbárt szerint az olvasás, szövegértés, a
műveltség alapja, a helyesen beszélés tudománya. De emellett elméleti
kérdésekkel is foglalkozott. A kiválasztott beszédek egyikében szerzőnk az
apostol szó eredetét tárgyalja:
Nam secundum Catholicon
„apostolus” dicitur ab „apo”, quod est „de”, et „stolon”, quod est „missio”,
quasi de caelo, vel a Deo missus. (PA 027.E)
A retorika alá tartozik Temesvári Pelbárt szerint a polgári és kánonjog, a törvények és rendeletek ismerete, a
törvényalkotás és -magyarázat képessége. A prédikációkban gyakran idézett a
Bibliából és egyházjogi könyvekből jogi esetek tárgyalásakor. Mindenkinek az
által kell bűnhődnie, amit elkövetett, például a fösvény abban vétkezik, hogy
túlságosan szereti a földi dolgokat, ezért megérdemli, hogy a pokolba kerüljön,
mivel az a Föld középpontjában található.
Ubi nota, quod
regula divina et iuridica dictat, quod per
quae quis peccat, per haec et punitur, Sap. XI., et extra de exces. praelati
c. „Inter dilectos”. Exempli gratia: Superbus peccat in exaltando
se, ergo meretur humiliari confusibiliter, Luc. XVIII.: Qui se exaltat, humiliabitur, et qui se
humiliat, exaltabitur etc. Item: Avarus peccat terrena diligendo, ergo
meretur in terra, id est Inferno, qui est in centro terrae, sepeliri, Luc.
XVI.: Mortuus est dives et
sepultus est in Inferno. Item: Luxoriosus peccat in ardore foetidae
libidinis, ergo punitur igne sulphureo Inferni, ut patet de Sodomitis. Item:
Gulosus peccat in gustu, ergo fame et siti cruciabitur. Sic per contrarium
regula divina dictat, quod per quae quis meretur operando, per haec et
praemietur, Apoc. XIV.:
Opera illorum sequuntur illos. (PA 074.C)
A logika a Szentírás ismeretére, a hit megerősítésére, az eretnekek
megcáfolására és arra használható, hogy számot adjunk arról a hitről, ami
bennünk van. Minden tudomány felhasználja módszereit, ezért ars artiumnak, scientia scientiarumnak, disciplina
disciplinarumnak is nevezték.
A zene, az énekek Isten tiszteletére szolgálnak, az éneklés pedig
helyesen a zene elméletének elsajátítása révén ismerhető meg. A Ferenc-beszédek
egyikében a szenvedő Ferencet az angyal zenei játékával vigasztalja meg:
Denique cum
aegrotaret maxima infirmitate, et cuperet pro spiritus consolatione sonum
harmonicum audire, statim angelus Dei affuit, et cytharam percutiens
dulcissimum solatium praebuit. (PA 071.F)
Az aritmetika a Szentírásban levő számok titkainak megfejtéséhez
szükséges; és a különböző ünnepek
időpontjainak megállapításához is elengedhetetlen a számolás tudományának
elsajátítása.
A kiválasztott sermók
egyikének nagy része arról szól, miért éppen tizenkét apostolt választott
Krisztus. A különböző érvek között az egyszerűbb számolási műveletek
alkalmazása mellett nagy szerepet játszik a tizenkettes szám Bibliából
eredeztetett szimbolikus tartalmainak felvonultatása: tizenkét drágakő
található a Mennyei Jeruzsálem alapjában, és az apostolok és a bárány nevei
vannak rájuk írva; tizenkét kapuja van a városnak, tizenkét gyöngy díszít
minden kaput. (4.
kép)
Tertia ratio
praefiguratae consecratonis, quia iste numerus apostolorum in Sacra Scriptura
multipliciter praefigurabatur secundum plurimas eorum dignitates, ut patebit
articulo II. sermonis. Ideo ut figuras impleret, Christus hoc numero voluit
eligere et consecrare. Proinde Iohanni Apoc. XXI. ostensum est,
quod apostoli in numero, scilicet duodenario forent consecrati a Christo Iesu
praecipue tripliciter. Primo tamquam XII lapides pretiosi in fundamento
supernae civitatis inscripti nominibus apostolorum et agni, scilicet Christi.
Secundo tamquam portae XII eiusdem caelestis civitatis. Tertio tamquam XII
margaritae singulas portas ornantes. (PA 027.C)
Józsué könyvében pedig a tizenkét törzs egy-egy
képviselője által vitt tizenkét emlékkő (melyekre aztán a frigyládát helyezték)
az előképe a tizenkét apostolnak:
Hoc fuit
praefiguratum Iosue IV., quando dixit Dominus ad Iosue: Elige XII viros singulos de singulis
tribubus, et praecipe eis, ut tollant de medio Iordanis alveo, ubi steterunt
pedes sacerdotum, XII lapides durissimos, quos ponetis in loco castrorum in
signum pro testimonio, quod defecerunt aquae Iordanis ante arcam Domini, cum
transiret eum. Isti lapides, scilicet XII figurarunt XII
apostolos, qui fuerunt duri et fortes per martyrium in testimonium Domini, quod
arcae Dei, id est: Deo incarnato oboediunt ad nutum omnes creaturae. (PA 027.E)
Az apostolok előképeihez sorolta ezeken kívül többek
között Jákob tizenkét fiát; a Salamon által választott praefectusokat; a
tizenkét embert, akiket Mózes küldött el az ígéret földjének megtekintésére;
Élim tizenkét forrását.
A geometria a Szentírásban levő mértékek ismeretére; mozdulatlan,
szilárd testek, geometriai alakzatok megmérésére és földmérésre is szolgált.
Ezáltal gyakran a föld országainak és népeinek jellemzései is ezekben a
szövegekben kaptak helyet.
Az asztronómia tudománya azért fontos Temesvári Pelbárt szerint, mert
a Szentírásban szó van a csillagokról és a csillagzatokról. Az apostolokról
szóló beszédben Martianus Capellára hivatkozva a Napot Krisztussal azonosítja:
Krisztus úgy küldte el az apostolokat a világ minden tájára, ahogyan a nap a
sugarait bocsátja a földre. (5.
kép)
Sicut dicunt
philosophi, praesertim Martianus: Sol, qui est rex planetarum et stellarum in medio exsistens bis senarum
horarum praecipuos radios a se mittit longe lateque eos diffundens per
universum mundum, ex quibus omnia illuminantur, sic spiritualiter
Christus, rex omnium creaturarum caelestium et terrestrium, qui figuratur per
solem, Malach. VI.: Orietur
vobis timentibus nomen meum sol iustitiae,
emisit duodecim apostolos longe lateque per universum mundum, Mar.
ultimo dicens eis: Euntes in
mundum universum praedicate evangelium omni creaturae, quod potest esse aliud thema pro hoc
sermone. Emisit autem eos ad illuminandum mundum tamquam suos radios, sicut
ipsemet eis dixit Mat. V.: Vos
estis lux mundi. Super
quo Basilius dicit: Adveniente
luce solis aegritudines et dolores alleviantur, homines a somno excitantur,
aves gratulantur, bestiae ad latibula fugiunt. Sic adveniente luce fidei
per apostolos praedicatae peccata sunt exstirpata, praecipue idolatriae,
homines sunt excitati ad caeleste desiderium, angeli sunt gavisi, daemones
confusi et repulsi. (PA
027.A)
A negyedik
Ferenc-beszédben annak megerősítésére, hogy a stigmatizációt csakis maga Isten
vihette végbe, felsorolja a csodák négy fajtáját (quattuor genera miraculorum). Az első az emberek, mágusok által
véghezvitt csoda, ez legtöbbször rossz szándékkal párosul. A második a
természet általi csoda; a harmadik csodatípus az angyalok erejéből, a negyedik
pedig az isteni hatalom által lehetséges. A természeti csodára a nap- és a
holdfogyatkozást említi példának, amelyet a nép csodál, pedig általában
természetes jelenség, kivéve a Krisztus szenvedése idején történt fogyatkozást,
ami valóban természetfölötti volt.
Secundo quaedam per virtutem naturae facta, sicut
fit eclipsis Solis vel Lunae, de qua vulgus miratur, licet sit eius ratio
naturalis, excepta eclipsi tempore passionis Christi, quae fuit supernaturalis.
Tertio quaedam per potentiam angelicam facta, sicut status Solis et
retrocessio, quia ad ministerium angelorum pertinet motus caeli. (PA 074.H)
Magasabb tudományok
A tudományok hierarchiájának élén a tisztán elméleti
tudományok álltak: a matematika, amely absztrakt fogalmakkal és alakzatokkal
dolgozik; a physica a fizikai világ:
a kövek, fajok, fák és állatok és egyéb természetbeli dolgok különböző
tulajdonságainak megértésével; az orvostudomány az emberrel, a betegségek igaz
gyógyszerrel, mérték szerint való meggyógyításával, a drágakövek, füvek, szavak
gyógyító erejével.
A második Ferenc-beszédben
találkozhatunk a medicus barberius
kifejezéssel:
Primo verticis et capitis capilli fuerunt sancti
et mirae virtutis. Cum enim quidam medicus
barberius circa ipsum infirmum valde sollicitus fuisset, et domus eius
ob multiplicem scissuram minaretur ruinam, ille ex devotione modicum de
capillis beati Francisci accepit, et intra scissuras posuit, et domus die
altera visa est adeo firmata, quod nec scissura apparuit in ea. (PA 071.F)
Tertio oculi fuerunt sanctissimi continue
devotissimas lacrimas effluentes, ac si coram se iugiter crucifixum Iesum
cerneret praesentem. Unde cum a medico
sibi suaderetur abstinere a fletu pro evasione dolorum oculorum, respondit,
quod ob amorem luminis, quod habemus commune cum muscis, non est reprimenda
visio internae lucis. Sancti quoque eius et beati oculi saepe videre meruerunt
Christum apparentem et angelos. (PA 071.F)
A középkori latinság
szótárai két jelentést adnak meg a barberius
vagy barbarius szó esetében:
borbély vagy chirurgus, azaz sebész,
seborvos. Az orvostudomány fontos
helyet kapott a középkori egyetemeken, a szabad művészetek elsajátítása után tanították. Az
elméleti tudás átadásán volt a hangsúly, a legtöbb helyen nem volt igazi
gyakorlati oktatás. A gyakorlati orvoslás, az „alantas” tevékenységek az
egyetemet nem végzett, tudásukat leginkább az elődöktől és tapasztalati úton
szerző gyógyítók feladata volt. Több terminus is létezett megkülönböztetésükre:
medicus, physicus, apothecarius,
barberius stb. A physicus
rendelkezett egyetemen szerzett elméleti tudással, vizsgálta a betegség
lehetséges okait, gyógyszereket javasolt, de vonakodott bármilyen orvoslási
technikát alkalmazni. Az alacsonyabb társadalmi megbecsüléssel rendelkező barberiusok képzettebb része végzett
sebészi munkát, a még kevésbé képzettek számára maradtak olyan feladatok, mint
pl. a fogászat, kisebb sebek ellátása. Bár hozzájuk fordultak betegség esetén,
de nem becsülték túl nagyra őket, tanácsaikat kétkedve fogadták.
Visszatérve a Stellarium tudományokról szóló felosztására, Temesvári Pelbárt
szerint Mária a teológia és metafizika fő alakjának, Petrus Lombardusnak a
művét, a Sententiák négy könyvét is
ismerte, így a tudományok osztályozásának végén rövid „könyvismertetőt” is
olvashatunk a középkor egyik legfontosabbnak tartott művéről.
Tertium principale dubium adhuc restat, utrum Beata Virgo scivit in
summo totam theologiam. ... Nam scivit totum librum Sententiarum. Primo
quidem librum primum Sententiarum, cuius materia reducitur ad duo, scilicet ad
materiam de Trinitate, et materiam de praedestinatione Dei et potentia ac
voluntate Dei. (...)
Az idő rövidsége miatt a kiválasztott
négy beszéd csupán legérdekesebbnek tartott részeinek említésére kerülhetett
sor. Remélhetőleg ez a rövid és vázlatos áttekintés is betekintést nyújtott
Temesvári Pelbárt prédikácóinak tematikai gazdagságába.
Rajhona Flóra – Sápi Nóra: „...flores diversarum doctrinarum et fructus salubres mysteriorum divinorum...” – Hagiography and science in Pelbartus de Themeswar´s sermons
Hagiography, liturgy and knowledge from different fields of sciences are the main components of the structure of Pelbartus de Themeswar´s sermons. The hagiographical research in the speeches we have chosen is based on the reinterpretation of the expression praecursor, the enumeration of the parts of the body of Saint Francis, and the role of Saint Cunegunde of Hungary in the tradition and Pelbartus de Themeswar´s sermons. From the point of view of the history of science our aim is to demonstrate the appearance of the knowledge of the seven liberal arts and mechanical arts in the examined speeches. According to our assumption, the parts of speeches that make the severe doctrine more lively and interesting play a major role in late medieval sermon literature. Their functions might be teaching, illustration and explanation of abstract theological concepts.