RAJHONA FLÓRA:
PÁZMÁNY PÉTER PRÉDIKÁCIÓINAK LATIN NYELVŰ FORRÁSAIRÓL



I. Kutatásaink célja, a prédikációírás forrásainak keresési lehetőségei


Pázmány Péter prédikációinak forrásaival, ill. a források számbavételével többféle szempontból többen foglalkoztak korábban.[1] Mégis azt mondhatjuk, hogy nincsenek megnyugtató eredmények ebben a témában. Alapvetően két irányba indult el a forráskutatás, egyrészt a Pázmány által hivatkozott művek eredeti szövegeit vették számba, másrészt Pázmány könyvtárának elemeit keresték.[2]

Ezen tanulmány célkitűzése, hogy a forráskutatást más szemszögből vizsgálja, ezzel olyan irányokat mutasson, amelyeket eddig még nem vizsgáltak. Jelenlegi kutatásaink a prédikációk szerkesztettségét, stílus- és motívumgazdagságát vizsgálják, amelyek egyrészt a közvetlen források pontosabb és bővebb meghatározásában, másrészt a pázmányi prédikációírás alapvető szervezőelveinek vizsgálatában segíthetnek.

A Bölcsészeti Informatika Önálló Program keretében második éve foglalkozunk a prédikációk szervezőelemeinek vizsgálatával. Távolabbi terveinkben szerepel egy internetes keresőrendszer kialakítása. Munkánk a prédikációkban szereplő motívumok, hasonlatok, példázatok gyűjtéséből és rendszerezéséből áll. Az Advent III. vasárnap 1. prédikáció szövegrészlete alapján látható, mennyire gazdag és színes az a képanyag, amely Pázmány prédikációiban megjelenik.[3]

A motívumok főbb szervezőelemeit kategóriákba osztottuk. Például:

·         tudományok

·         tulajdonnevek

·         Pázmány érdekesebb latinból való fordításai

·         hasonlat, exemplum

·         sententia, proverbium

·         bibliai idézetgyűjtemény.

Természetesen a témaköröket tovább oszthatjuk. A tudományokon belül megkülönböztethetünk természettudományokat – csillagászat, földrajz, stb.; humán tudományokat – nyelvészet, teológia, liturgiamagyarázat stb., a hasonlatok között találhatunk növény- ill. állathasonlatokat. Előfordulhatnak olyan tárgyszavak is, amelyek több kategóriába is sorolhatók. A prédikációk tartalmának e szempontok szerint való rendszerezése, a bemutatott témacsoportok keresése elsősorban természetesen vallástörténeti kutatásokhoz adhat alapot, ezzel együtt azonban a történelmi-kulturális-művelődéstörténeti-oktatástörténeti vonatkozások sem elhanyagolhatók.

            A középkortól kezdve a prédikációk tartalmaztak hasonlatokat, példázatokat, amelyek elsősorban a hallgatóság szórakoztatását (delectatio) szolgálták.[4] A középkori prédikációkban hasonló témájú illusztrációkat olvashatunk, mint Pázmány műveiben. A középkori prédikátorok ugyanis nagy hangsúlyt helyeztek a hallgatóság figyelmének fenntartására, prédikációikban ezért gyakoriak a szentek életét, mártíriumát taglaló hosszabb példázatok. Lényegében a prédikációk megformálásának és tartalmi komponenseinek összeállításához a 17. században is még a középkori ars praedicandi nyújtott támpontot, ill. alapot. Bonaventura és Johannes Gallensis veti meg a skolasztikus prédikálási hagyomány alapjait, amelynek lényege egyrészt a pontosan megszerkesztett osztályozások felállítása, másrészt a kompilálási hagyomány megteremtése.[5] Ez a gyakorlat a reformáció elterjedésével sem szűnik meg. A protestáns prédikátorok formailag követik a középkorban felállított rendszert, a katolikus prédikációszerzők pedig lényegében ugyanezeket az elveket vallják.[6] Kisebb változtatások természetesen előfordulnak (a formai és felosztásbeli bonyolult rendet sokan nem követik teljes pontossággal), ám lényegi eltérés nem mutatkozik. Tartalmi szempontból viszont a változtatások annál feltűnőbbek. A középkori prédikációk központi témája a Biblia magyarázata, ill. a legendák megismertetése volt. Pázmány korának, tehát az ellenreformációs törekvések között élő prédikátoroknak azonban kötelességük volt egyrészt a protestánsok tanításainak cáfolata, de elsősorban a katolikus hit „megkedveltetése”.

Pázmány műveit vizsgálva megállapíthatjuk, hogy formailag az ars praedicandi legigényesebb sémáit követi, ezzel párhuzamosan alkalmazva a magyarországi hagyományt. Az anyanyelvű prédikáció igénye itáliai eredetű. Kimutatható ugyanis a római hagyomány továbbfejlesztésére való igény, ill. az anyanyelvűség és annak magas szinten való művelése, a római egyházi hagyomány- és szokásrendszer transzformálása a helyi viszonyokhoz.[7]

Pázmány prédikációiban is találhatunk a középkori prédikációs gyakorlathoz hasonló betéteket, leginkább antik, ill. egyházatyáktól származó parabolákat használ beszédeinek színesítésére. Nyilvánvaló, hogy ezek a részletek alapvető fontosságúak, mivel ezek alapján könnyebben körvonalazhatók az egyes prédikátorok lehetséges forrásai. Pázmány munkáiból valószínűnek látszik, hogy követve a középkori hagyományt, ő is gyakran használt latin nyelvű gyűjteményes segédkönyveket, amelyek egyrészt az egyes vasárnapokon esedékes prédikációkhoz kínálnak témákat, másrészt különböző példázatokhoz, motívumsorokhoz tartozó bibliai és más művekből származó idézetgyűjtemények szerepelnek bennük.


II. A középkori segédkönyvek használata, jelentősége Pázmány műveiben


A segédkönyvek használatáról, azok fontosságáról maga Pázmány is említést tesz prédikációinak előszavában: „Magam gondolatait és újomból szopott dolgokat nem irok; Isten Könyvéből, az anyaszentegyház Doktórainak irásaiból vettem tanításaimat ... Nem kell tehát azt várni, hogy ollyat mongyak, a mit előttem senki nem mondott ... mert nem szólgájok, hanem egyezőjök vagyok a régieknek.” A kompilációs technikáról is említést tesz ebben az előszóban: „A predikátorok-eleibe pedig ... annyi tanításokat es intéseket adtam, hogy, ha a mit egy helyen mondottam, azt okosan más Vasárnap elő-hozzák, sok új prédikációkat csinálhatnak.”[8]

A források sokféleségéhez lehet adalék, hogy egy, a pozsonyi könyvjegyzékben szereplő, possessor-bejegyzése alapján Pázmány által valószínűleg forgatott középkori műben olvasható témajavaslatok, ill. példázatok közt találhatunk olyan részleteket, kulcsszavakat, amelyek Pázmány egyik beszédének (A gyilkosságrul és haragrul) alappilléreit képezik. Ez a mű Johannes Gritsch Quadragesimaléja.[9] Mint a középkori segédkönyveknél szokásos, a mű elején tabula igazítja el a prédikátort. Ezáltal könnyen megtalálhatók az egyes kulcsszavakhoz tartozó exemplumok, sententiák, idézetegyüttesek.

A harag és gyilkosság témáját kutatva a tabulában a Pázmány által is használt címszavaknál szereplő szöveget összevetettem Pázmány A gyilkosságrul és haragrul című prédikációjának hasonló részleteivel:[10]

Johannes Gritsch

Pázmány

Ecci. XXX.: Zelus et iracundia minuunt dies, et ante tempus senectam adducunt. (XIX. K)

Interficit iracundia, Zelus et iracundia minuunt dies, et ante tempus senectutem adducunt. Eccl. 30,26 (PÖM VII, 207.)

An omnis ira sit peccatum mortale? Contra dicit Ps.: Irascimini et nolite peccare. (XIX. G)

Bűn nélküli harag, ha igaz okosságtól, a magunk oltalmára van. Psal. 4,5: Isracimini et nolite peccare. Haragudjatok, de ne vétkezzetek. (PÖM VII. 204.)

Vir iracundus locum pacis conturbat. Vir iracundus provocat rixas. Prov. XV. (XIX. D)

Vir iracundus provocat rixas- A haragvó ember ajtaja és kútfeje a veszekedésnek. Prov. 29,22 [11] (PÖM VII. 208.)



Látható, hogy az általunk keresett témacsoportokba tartozó elemek (proverbiumok, szokatlan tulajdonnevek, stb.) megkönnyíthetik az ehhez hasonló egyezések keresését. A fent kiemelt részletek nem elsősorban azt támasztják alá, hogy Pázmány közvetlenül ezt a művet használta volna az említett prédikáció megalkotásakor, inkább azt a feltevést bizonyíthatja, hogy a középkori gyűjteményes kiadások még a reformáció idején is mindennapi forrásként funkcionáltak a prédikátorok számára.

            A jezsuita prédikátorok számára készült institúció, amely mind formai, mind spirituális követelményeket tartalmaz, javasolja az idézetgyűjtemények használatát.[12] Ez azonban még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Pázmány követte ezt az utasítást. Azonban ha megvizsgáljuk a Pozsonyi könyvjegyzéket, meglepőnek tűnhet, hogy Platón és Plinius művei nem szerepelnek a könyvtár anyagában,[13] ha azt a feltevést helyesnek tartjuk, hogy Pázmány az antik szerzők esetében feltétlenül az eredeti műveket forgatta. Természetesen nyilvánvaló, hogy a könyvjegyzékből hiányzó művek is lehettek Pázmány birtokában, megfigyelésünk csupán azt a feltevést hivatott bizonyítani, hogy a segédkönyvek utalásai és citátumai elegendőek lehetnek a hivatkozások létrehozásában.

            Az eddigi kutatások az eredeti források használatára vonatkozó bizonyítékként értelmezik azt a jelenséget, hogy Pázmány nem ritkán a margón található hivatkozásokban nemcsak az egyes művek kaputszámát tünteti fel, de azt is megmondja, hogy a kaputon belül hol található az idézett szöveg.[14] Ezt a hivatkozási formulát azonban már a középkori prédikációszerzők is gyakran alkalmazták, tehát elképzelhető, hogy Pázmány ebben az esetben is az általa használt segédkönyvből merít.

A segédkönyvek használata nem zárja ki, hogy Pázmány, ill. más szerzők ismerték az eredeti műveket, amelyekből az idézetek származnak, ám nyilvánvaló, hogy ezek a gyűjtemények egyszerűbbé tették a prédikációszerkesztést.

A kézikönyvhasználatot az a tény is bizonyítja, hogy a Vulgatában, ill. az idézett szerzők eredeti műveiben nem feltétlenül találhatjuk meg szó szerint az egyes idézeteket. A Biblia esetében a latin idézetek általában megegyeznek a Vulgata Clementina szövegével, ha azonban csak magyarul idézi a szöveget, gyakran csak igen pontatlan, inkább tartalmi értelmezést ad, mint a citátum pontos fordítását. Előfordul azonban a bibliai helyekkel kapcsolatban is, hogy az általa feltüntetett könyvben az adott idézet nem található meg. Például az Advent III. vas. 2. prédikációjában szereplő utalás a következőképpen szól: domum luteam, vas fictile, Iob 4,10.[15] A Vulgatában az adott helyen a vas fictile szókapcsolat nem szerepel.[16] Természetesen a bibliai citátumok vizsgálata nem elsősorban a latin szöveg Vulgatához képesti pontossága, inkább a magyarra fordításának mikéntje és változatai, valamint az egyes idézetcsoportok egymáshoz kapcsolódása és kapcsolása szempontjából vezethet eredményre a forráskutatásban. A bibliai idézeteket tehát alapvetően két csoportba oszthatjuk, egyrészt a liturgiában is szereplő citátumokra, amelyeket valószínűleg Pázmány fejből idézi, másrészt a tömbben megjelenő idézetsorokat a segédkönyvekből meríti.

Az antik szerzők, ill. az egyházatyák műveinek hivatkozásával, a szöveghűséggel kapcsolatban a hosszabb citátumok esetében talán kizárhatjuk, hogy Pázmány memoriterként ismerte azokat, inkább az lehetséges, hogy a kézikönyv már az eredetitől néhány ponton eltérő szövegváltozatot közöl, amelyet Pázmány átvesz.


III. A példázatok és szentenciák szerepe


Az egyes motívumok vizsgálata két irányba alakíthatja a további kutatást. Egyrészt a példázatok és különféle hasonlatok csak első ránézésre tűnnek követhetetlen, bonyolult, egymástól távol álló szövegrészeknek. A tüzetesebb vizsgálat igazolja, hogy állandó ismétlődések fedezhetők fel, amelyek rendszerezhetők, a képek és sententiák adott helyi értékkel és értelmezéssel ugyan, de állandóak. Valószínűleg a prédikációs gyakorlat teszi ezt kötelezővé, az ismétlődés által biztosítja ugyanis a prédikátor a folyamatosság érzését, egyfajta biztonságot és a ráismerés örömét nyújtsa a hallgatóságnak.

            A példák nagy része a mindennapi életből származó ismereteken alapul (pl felértékelődnek a bibliai példázatokon belül is a földműveléshez, állattenyésztéshez kapcsolódó példázatok[17]), mivel a hallgatóság széles körben ezekben a kérdésekben volt járatos. Claudio Aquaviva a jezsuita prédikátoroknak szóló institúciókban hangsúlyozza, hogy a prédikációkat a hívek értelmi képességeihez alkalmazkodva kell megszerkeszteni, a példázatoknak tehát a hallgatóság igényeihez idomulva az aktív vallásosságra való buzdítást kell tartalmazniuk.

Az a tény, hogy Pázmány magyar nyelven fogalmazta meg prédikációit, a hívek vallási tudatának megerősítésében nagy szerepet játszott. Az anyanyelven való prédikációszerzés következménye ugyanis, hogy az egyes magától érthetődő terminusokat magyarul kell megfogalmazni, így nagyobb hangsúlyt kaphatnak az egyes kifejezetten tanító célzatú szövegrészek, mint a példázat vagy a szentencia. Ezen példázatok fordításakor ugyanis lehetősége van a prédikátornak, hogy a gondolatmenethez, ill. a hallgatóság ismereteihez képest ültesse át magyarra a számára fontos részleteket. A következő példából látható ezen fordításban rejlő lehetőség fontossága:

„Harmadik mód: a jó példa. Nincs hatalmasb tanítás a jó példánál. Mert az emberek, többet hisznek szemeknek, hogy – sem fülöknek: és inkáb felindúlnak a jóra, ha példát látnak, hogy – sem, ha szép szókat hallanak. Annak – okáért, Cristus tanítani akarván a világot, cepit facere et docere, maga cselekedte eléb, a mire akart egyebeket tanításával vezetni. És, noha csak három esztendeig tanított predikállásával, de harmincz – három esztendeig tanított példájával: tudván, hogy blandissime jubetur exemplo, kedvesben tanúlnak az emberek példából, hogy – sem parancsolásból. Az Isten széki – elött, a minémü szent állatokat láta Ezechiel, egy – mást ütögették szárnyokkal, mert az igazak, egy – mást ébresztik szent életek példájával.” [18]

A kulcsszó jelen esetben az, hogy az emberek szívesebben tanulnak a jó példából, mint az okoskodásból. Ebben az esetben megfigyelhető az előbb említett jelenség, vagyis a latin idézet köré – amely értelmezhető grammatikai szempontból a példázat meghatározásának – felépít egy Krisztusról szóló példázatot, amely gyakorlatban is bemutatja az exemplum mibenlétét.

Az exemplum mellett a similitudo (hasonlat) az az elem, amely által a prédikációk célkitűzései könnyen megvalósulhatnak. A citátum, amelyet választottam, a hasonlat sokrétűségét, sokértelműségét mutatja be. Általánosságban elmondhatjuk Pázmány prédikációiról, hogy a hasonlat lehetőségeit a végsőkig kihasználja, ezzel is fokozva a kívánt hatást:

„Ezent cselekedé az Isten bőlcsesége: in similitudinem hominum factus et habitu inventus, ut homo, emberi őltözetet vén – fel, ollyan köntössel ruháztaték, mint mí, ezzel a hasonlatossággal megszelidíté és magához édesíté az emberi akaratot.”[19]

Jelen esetben a képek halmozásával a hasonlatot nem elsősorban egyszerű formájában, inkább egyfajta klimax alkalmazásával még képszerűbbé teszi. Az első részben – „olyan köntössel, mint mí” – magát a similitudo szót fordítja. Az ő szóhasználatában a „hasonlatosság” már a tényleges, szövegszinten való hasonlat jelölésére kell.


IV. Pázmány fordításairól


A latin szövegek fordítása talán az egyik legérdekesebb, leginkább megragadható és elemezhető része Pázmány prédikációinak. Mivel az eredetileg elhangzott prédikációk nem tartalmazták a latin idézeteket, így az általunk ismert műben ezek szövegben való elhelyezése megvizsgálandó. Itt érhető tetten ugyanis az egyik legjellemzőbb vonása Pázmány prédikációszerkesztés-technikájának.

Prédikációinak elején lefordítja az aznapi evangéliumi perikópát, magukban a prédikációkban gyakoriak a latin idézetek, amelyek egyrészt a Bibliából, másrészt antik, ill. kora keresztény szerzőktől származtak. Ezeket a latin nyelvű szövegeket általában átülteti magyarra, fordításainak érdekessége, hogy gyakran pontatlanok, sőt az is előfordul, hogy a magyar és a latin szöveg közt nincs kapcsolat, a fordítások inkább a prédikáció gondolatmenetéhez illeszkednek. A következő példákban jól tettenérhető ezen latin citátumok felhasználási módja a pázmányi prédikációkban:

„Bőlcs mondása szerént, stultus, qui turbat domum suam, serviet sapienti, hasznosan szolgál az okos asszonynak, a háborgó és oktalan férfi”.[20]

Ez a prédikáció a keresztény asszonyok házasságáról szól, ezért kerülhet ide a férfi és az asszony mint a mondat főszereplője. (A latin idézet szó szerinti fordítása: ´a bolond, aki feldúlja saját házát, az okosnak szolgál´.)

cum occideret eos, quaerebant eum, diluculo veniebant ad eum, mikor halálos ágyukban vannak, keresik az Urat és jó reggel hozzá folyamodnak”.

Ez a részlet Dávid egyik zsoltárjának szövegén alapul, értelmét viszont egyrészt megszelídíti, másrészt alkalmassá teszi arra, hogy a szöveg bevezetésként szerepeljen. Ez ugyanis az egyik prédikáció első mondatából való, amelyhez – sem a helyhez, sem a tárgyhoz – nem illik az a kemény hangütés, amely a zsoltár szövegében szerepel. Káldi György fordításában így hangzik a részlet: „Midőn ölte őket, keresték őt, és korán reggel hozzája jönnek.” A pozsonyi könyvjegyzék tartalmazza a Káldi György által fordított Bibliát,[21] ám Pázmány, aki valószínűleg ismerte ezt a szöveget, nem építi be prédikációiba.

”...a részegség minden gonoszságra hajlandóvá teszi az embert: irrationem, iram ruinas multas facit. Amaritudo animae, vinum multum potare. Mert ebből származik minden gonoszság és keserűség.”[22]

Ez a példa egyrészt azért jellemző, mert a prédikációkban gyakori jelenség, hogy a magyar mondat közepére ékeli a latin idézetet, másrészt mivel a citátum töredékét fordítja le, inkább általános érvényűvé teszi, mint szöveghűvé. Az előbbi azzal magyarázható, hogy saját gyakorlatában nem használta a latin idézeteket, azokat később illesztette be a műbe. Valószínűnek látszik azonban, hogy az elhangzó prédikációkra latin vázlat alapján készült. A fordítás általánossá tételéről pedig az mondható el, hogy ez a prédikációnak már a ´sommá´-hoz közel eső része, ahol a rengeteg példa és hasonlat – tehát konkrét dolgok – után most összegzésre, lezárásra van szükség.

Gyakran megfigyelhető a prédikációk olvasásakor az is, hogy az idézetek, idézetgyűjtemények, példázatok latin szövegei sok helyen visszatérnek, ám ritkán fordítja Pázmány ezeket ugyanúgy, inkább a szövegkörnyezethez alakítja azokat. Például a Vízkereszt utáni V. vasárnap 1. prédikációjában (Miért szenvedi Isten az eretnekséget) szerepel Iob könyvéből egy idézet: „a gonoszságot bibunt, quasi aquam iniquitatem – az emberek oly könnyen vétkeznek, mely könnyen nyeli a szomjú ember a vizet.”[23] Ugyanez a példa szerepel a Quinquagesima vasárnap 1. prédikációjában (A világ vakságának Christus orvoslója): „bibimus, quasi aquam iniquitatem – nem rágjuk, nem lassan nyeljük, hanem tartóztatás nélkül és könnyen isszuk a gonoszságot.”[24] Ebből arra következtethetünk, hogy a kézikönyvek és a hagyomány által javasolt, ill. előírt idézetanyag ugyan szerepel a prédikációkban, ám a latin szövegek pontos értése helyett a hallgatóság figyelmének ébren tartása kerül előtérbe.

            Ez a gondolat szervesen kapcsolódik Pázmány korának vallástörténeti problémáihoz, ill. Pázmány pasztorációs tevékenységéhez. Az ellenreformáció, ill. a protestáns vallásúak rekatolizálása, valamint a katolikus hívek megtartása volt a fő feladata a katolikus prédikátoroknak a 17. század elején. Ebből a szempontból vizsgálva Pázmány prédikációit valamint az általunk keresett motívumrendszereket azt láthatjuk, hogy a beszédek felépítése és az illusztrációsnak szánt részletek kevéssé különböznek a középkori prédikációk fő szervezőelveitől. Összehasonlítva a pozsonyi könyvjegyzékben szereplő segédkönyvek listáját,[25] valamint az ezek által javasolt szerzők hivatkozásait, feltűnik, hogy Pázmány hasonló tematikájú, gyakran a középkori prédikációforrásokkal megegyező műveket használhatott.

Ehhez járul a pázmányi prédikációk azon vonása, hogy saját korának akár tudományos, akár tapasztalati, akár irodalmi felfedezéseit ritkán építi be beszédeibe, ehelyett a már megszokott, hagyományos képeket szerepelteti.A belpolitika az egyetlen olyan terület, amelyben Pázmány követi a mindennapi eseményeket. Például a Pünkösd utáni XXII. vasárnap 2. prédikációjában (Mivel tartozunk fejedelmünknek) részletesen elmondja, mit jelent a homagium kifejezés, ezután pedig arra is kitér, hogy „akárkinek kötelességét félretéve a királynak híven engedelmeskedni [kell]. Aki Magyarországon a király ellen támad, sem neki, sem a családjának nem lehet birtoka ezentúl.”[26]

            Valószínűnek tűnhet, hogy az ellenreformációs törekvések fő sikerét Pázmány abban látta, hogy a katolikus vallás hagyományosan elfogadott képeiből építkezzen, ezzel felerősítve az állandóság és megbízhatóság képzetét. Ezt a törekvését a jezsuita prédikációs szabályok is alátámasztották.[27]

            Az általunk vizsgált témacsoportokból adódó másik kutatási terület nem elsősorban képi, inkább teológiai kutatást igényelhet. Ezek a példasorok ugyanis annak vizsgálatához nyújthatnak segítséget, hogy melyek lehettek azok a Pázmány által vallástörténetileg legfontosabbnak gondolt tanítások, amelyek alkalmasak a katolikus egyház népszerűsítésére, ill. a hívek számának növelésére. Természetesen nem arról van szó, hogy Pázmány gyökeresen új világszemléletet, vallás-képzetet tanított volna, inkább az egyes tanításokon belüli hangsúlyeltolódásokra érdemes figyelni.

            Első látásra feltűnik például, hogy Pázmány prédikációiban a szentek tisztelete erősen háttérbe szorul, bár Pázmány könyvtára elemeinek meghatározásakor Surius szentek életéről szóló lexikona is előkerült.[28] Érdekesség, hogy Cornelius Lapide segédkönyvében ugyanazon néhány szentről szóló prédikációhoz találunk segédanyagot, amelyeket Pázmány is beemel prédikációiba. (Pl. Szent István protomártír ünnepére ugyanazt a perikópát javasolja, amelyet Pázmány is használ[29]).

            A szenttisztelet hiánya azonban csupán a legszembetűnőbb ellenreformációs vonása a prédikációknak. Érdemes lenne az általunk vizsgált gazdag illusztrációs anyagon kívül a valódi tanításnak szánt gondolatokat kiszűrni, mivel ez segíthet képet alkotni a korabeli gondolkodásmódról – mind a prédikátor, mind a hallgatóság szemszögéből, hiszen Pázmány rekatolizációs tevékenysége igen sikeres volt.


FÜGGELÉK


Ebben a prédikációrészletben kiemeltem az általunk vizsgált motívumokat különböző színnel jelölve az egyes elemeket. Aláhúzással azokat a tárgyszavakat, kifejezéseket emeltem ki, amelyek több kategóriába is tartozhatnak.

            Lila színnel jelöltem a sententiákat, sötétzölddel a tudományokat megjelenítő kifejezéseket, világoszölddel a növényhasonlatokat, narancssárgával a hasonlatokat.

„Első dolog az, a´mit Arany-szájú Sz. Jánossal a´ töb Atyák tanítanak; hogy, [30]Humilitas Mater est, et radix, et alumna, et fulcimentum, et vinculum Bonorum: sine qua abominabiles, et scelesti, et immundi sumus; Az Alázatosság, fondamentoma, gyökere, forrása, sőt Annya, dajkája, erőssége, kincs-tartó háza minden tekélletes Jószágoknak. Ezekkel a´ böcsűlletes nevekkel ismértetik; hogy, miképpen az éppűlet el-omol fondamentom-nélkül; a´ zőldellő fák és szagos virágok, gyümőlcsöt nem adnak, hanem el-hervadnak és száradnak gyökér-nélkül; a´ gyermekek nem születnek, fel sem neveltetnek Anyai dajkálkodás-nélkül: úgy a´ Keresztyéni erkőlcsök, és mennyei Jószágok, nem lehetnek Alázatosság-nélkül. Azért, ha a´ki fát akar nevelni, és gyümőlcsössé tenni, azt miveli a´mit az Evangéliomi kertész; az-az, gyökerét ássa, öntözi, ganéjozza. mivel a gyökér erejében vannak a´ gyümőlcsök: Annak-is, a´ki gyümőlcsöztetni akarja a´töb Jószágokat, az Alázatosságot kel nevelni; melynek fogyatkozása, el-soványíttya és ki-száraztya minden Jószágok szépségét.

A´ Hit, nem lehet Alázatosság-nélkül: [31]Quomodo vos potestis credere, qui gloriam ab invicem accipitis? Mert a´ki [32] fogva nem tartya okoskodásit, alázatos engedelmességgel, bolondságnak itíli az Isteni dolgokat. kire-nézve mondgyák a´ Szent Atyák; hogy a´ Kevélység, Annya

                         minden

{48}

minden Eretnekségnek. Mert külömben Eretnekség nem lehet, hanemha ember magában bizakodván, többet tulajdonít maga értelmének, és tudomanyának, hogy-sem a´ régi Közönséges Ecclesiá-nak, és Sz. Atyák tanitasának.

A´ Szeretet, mivel gerjed, és nevekedik inkáb, mint ha a´magunk alacson és méltatlan kicsinségét, Isteni Felséghez-képest semminek tartyuk, és magunk utálasával Istennek tiszteletire és szerelmére emeltetünk? Valaki magát nagyra böcsűlli, Istent nem böcsűlli: valaki magát meg-alázza, Istent Nagynak vallya, és szeretni akarja. Ha azért a´tűz, hamu-alat tartatik elevenen: az Isteni Szeretet-is, az Alázatosság fedele-alat bátorságos.

Az Atyafiúi Szeretetnek, és eggyességnek meg-tartása, úgy tetczik, tellyességgel az Alázatosságon fordúl. Mert, miképpen [33]Inter Superbos semper sunt jurgia;Kevélyek, egy-más-elöt kapdosván a´ konczot, a´ világi Jószágon, tiszten és méltoságon, mindenkor veszekednek: úgy az Alázatos emberben, semmi oka nem találtatik a´ haborgásnak. Azért mindenekkel békeségesen alkoszik. Mert magát semminek, egyebeket magánál jobbaknak itíl: dicsíretet, és dücsősséget nem kiván: senkit nem útál, és nem gyaláz: sőt, ha valakitűl gyaláztatik, vagy károsíttatik, nem törődik rajta. mert eszébe jút, hogy ennél többet és nagyobbat érdemlet, mivel sokszor mélto vólt pokolra. Annak-okáért, valamit szenved, semminek tartya, a´hoz-képest a´mit érdeme-szerént kellene szenvedni. Azt-is meg-gondollya, hogy az Isten fiát, a´ mennyei bőlcseségnek, és minden szentségnek tár-házát, kissebséggel és gyalázattal illette a´ világ: és ebből ki-hozza, hogy igen csalatik itíletiben a´ hazug és csalárd Világ. Kire-nézve, mind dicsíretit, mind gyalázatit, hamisnak és hazugnak tartván, azon meg nem indúl. Illyen gondolatokkal, minden gyülőlség, veszekedés, és nyughatatlan háborgás gyökerét ki-vagdallya az Alázatosság.”



Flóra RAJHONA:

On the Latin Sources of Péter Pázmány´s Sermons

In researching the sermons of Péter Pázmány it is very important to investigate the sources he used. Our group has been researching the structural and compositional principles of the sermons. Foremost, we are analyzing groups of motifs that might help with the identification of sources. Our main aim is to emphasize the connection between the Baroque and Medieval tradition of sermon writing. Our research focuses on the role of exemplum and sententia and placement of Latin quotations and their importance within the speech.



[1] V.ö. BITSKEY István, Humanista érudíció és barokk világkép, 1979, 53 skk.

[2] Pázmány könyvtárának vélhető elemeit tárgyalja BITSKEY István és KOVÁCS Béla cikke: A pozsonyi jezsuita kollégium 17. századi könyvtára és a Pázmány-hagyaték, MKSz, 1975 (91), 25-37. A források kutatásával, ill. Pázmány műveinek kritikai kiadásával jelenleg HARGITTAY Emil foglalkozik; a prédikációk közül néhányat már az eredeti, 1636. évi pozsonyi kiadás alapján készítették el. (PÁZMÁNY Péter, Válogatott prédikációk, Bp., 2004.)

[3] Ld a Függelékben szereplő szöveget.

[4] KECSKEMÉTI Gábor, Prédikáció, retorika, irodalomtörténet, Bp., 1998, 69.

[5] BITSKEY, i.m., 10.

[6] KECSKEMÉTI, i.m., 142 skk.

[7] BITSKEY, i.m., 167.

[8] PÖM, VI, XXII.

[9] Johannes GRITSCH, Quadragesimale, Strassburg, 1490. Alcíme: Registrum de evangeliorum et epistularum thematibus atque introductionibus. V.ö. BITSKEY –KOVÁCS, A pozsonyi jezsuita kollégium XVII. századi könyvtára és a Pázmány-hagyaték, MKSz, 1975, 33.

[10] A kulcsszavakat félkövér betűvel jelöltem.

[11] Érdekesség, hogy mind a Johannes Gritschnél, mind a Pázmánynál hivatkozott helyen megtalálható ez az idézet: Prv 15,18 és 29,22 is így kezdődik.

[12] BITSKEY, i.m., 45.

[13] BITSKEY - KOVÁCS, 1975, 29 skk.

[14] Általában az in principio, circa medium, in fine megjelöléseket használja.

[15] PÖM, VI. 89.

[16] A szókapcsolatot a következő helyeken találhatjuk meg: Lv 6,28; 11,33; 15,12; Prv 26,23; Ier 22,28.

[17] Ld. a Függelékben szereplő bemutatást.

[18] PÖM VI, 57 sk.

[19] PÖM VI, 149.

[20] PÖM VI, 345.

[21] BITSKEY-KOVÁCS, 1975, 28.

[22] PÖM VI, 332.

[23] PÖM VI, 379.

[24] PÖM VI, 88.

[25] BITSKEY-KOVÁCS, 1975, 32 skk.

[26] PÖM VII, 596-597.

[27] BITSKEY, i.m., 45.

[28] BITSKEY – KOVÁCS, 1975, 29.

[29] CORNELIUS a Lapide, Commentarius in Canticum Canticorum, 109, 2.b.

[30] Chrysost. homil. 30. in Act. c. 14. ultra medium.

[31] Ioan. 5. v. 2. 44.

[32] 2. Cor. 10. v. 5.

[33] Prov. 13. v. 10.