Untitled Document


LOVAS BORBÁLA:
ÁDÁM A KERESZT ALATT

(Az Érdy-kódex keresztlegendájára épülő szimbólumtörténeti elemző tanulmány)

 

A Karthauzi Névtelen az Érdy-kódexben a szent kereszt feltalálásának legendájában foglalkozik a kereszt eredetével is. A kereszt, a keresztény hit egyetemes szimbóluma mind az írásos, mind a képzőművészeti alkotásokban máig jelen van. Dolgozatomban a keresztfa alatt megjelenő Ádám alakjának történetét, a történet alakulását, emellett a képzőművészetben, ősi kultuszokban és népi hagyományokban megjelenő párhuzamait szeretném megmutatni, természetesen a téma óriási volta miatt csupán töredékesen, a teljesség igénye nélkül.

 

Az ünnep

1 A kereszt a keresztény világban napjainkban a legismertebb kultikus, vallási szimbólum. Elterjedése, bár már a korai keresztények is nagy tisztelettel övezték, Nagy Konstantin császár uralkodásával indult meg igazán. A keresztnek mint jelképnek a tisztelete mellett a valódi kereszt kultusza is megjelent.

A legendák szerint a keresztet Konstantin anyja, Szent Ilona találta meg mintegy háromszáz évvel Krisztus halála után, Jeruzsálemben. Ennek emlékét ünneplik május 3-án a kereszt feltalálásának ünnepén (Inventio Crucis). A római egyház liturgiájában az év során három Szentkereszt-ünnep volt. Az első a január 6-ra eső Vízkereszt ünnepe, melyet a 3. századtól tartanak számon. Az Inventio ünnepe először szeptemberre esett. A hagyomány szerint a kereszt megtalálásának ideje 320. szeptember 14. volt. Ezt a dátumot a 7. század fordulóján helyezte át Nagy Szent Gergely pápa májusra. Majd néhány évtized múlva Herakliosz császár felmagasztalta a keresztet. Ezt az ünnepet (Exaltatio Crucis) a régi ünnep már megszokott helyére, szeptemberbe iktatták. Így egy különös hármasság jött létre a liturgiai rendben, mely szimbolikusan három részre tagolta az évet. Az Exaltatio ünnepe valószínűleg szintén nem köthető konkrétan ehhez a dátumhoz, csak a Konstantin-bazilika felszentelésének napja által. Az ünnepek szoros kapcsolatát az is mutatja, hogy a görögkeleti egyházban többnapos ünnepség keretében emlékeztek meg a kereszt megtalálásáról, felmagasztalásáról, és a Bazilika felszenteléséről egyszerre. 800-tól azonban Galliában és Rómában is a május 3.-i dátum lett használatos a kereszt feltalálásának ünneplésére. A katolikus egyház az ünnepet ezen dátum alatt egészen az 1960-as évekig meg is tartotta.[1]

Sokak szerint az Ilona-legenda történetileg teljesen hiteltelen. Egyrészt kételkedésre ad okot az akkori történetírók eltérő véleménye, másrészt egy régebbi szír legenda. Ez Protonikéről, Claudius császár feleségéről szól, aki majdnem háromszáz évvel Ilona előtt találta meg a keresztet. A két legenda szinte teljesen párhuzamos. Ám mindkettővel vannak problémák. Claudiusnak például nem volt Protonike nevű felesége, Szent Péter, aki őt megtérítette, valószínűleg nem járt Rómában, emellett a korai keresztények között a keresztnek mint fizikai tárgynak a tisztelete elveikkel ellenkező volt. Ilonával kapcsolatban azt az ellenérvet szokták felhozni, hogy Euszebiosz, Konstantin történetírója nem tesz művében még említést sem a kereszt feltalálásáról Ilona szentföldi zarándokútjával kapcsolatban, míg Kyrillos 15 évvel később íródott munkájában arról számol be, hogy a kereszt darabjai már az egész világon elterjedtek. [2] Euszebiosz hallgatása tehát döntő érv amellett a nézet mellett, mely a kereszt kultuszának szervezett, talán politikailag felépített elterjesztését tartja lehetségesnek. Thiede és d’Ancona szerint Euszebiosz számtalan okból hallgathatna, de csak egyből teszi: mint Caesarea metropolitája érezhette, hogy ha a valódi keresztet Jeruzsálemben találják meg, az a várost a „világ közepévé” teszi, és a jeruzsálemi püspök tekintélyének növekedése az ő pozícióját veszélyeztetheti. Emellett szól az is, hogy Euszebiosz a püspök nevét sehol sem említi, kivéve mikor a császár levelezéséből idéz. Persze, mindez csak feltételezés, ám a könyv szerzői szerint Euszebiosz lépten-nyomon megerősíti azt. [3]

Vagyis talán lehetséges, hogy Ilona mégis megtalálta az igazi keresztet. Ha ez elé odaillesztjük a krisztusi kálváriát és azt az elképzelést, hogy a kereszt Ádám sírjáról származik, a kereszt összekötő kapoccsá válik a világ kezdetétől napjainkig.

 

 

A kereszt

 

Jézus Krisztus halálra ítélésének idejében a keresztrefeszítés igen szokványos és megalázó módja volt a halálos ítéletek végrehajtásának. A Perzsiából származó kivégzési módot a rómaiak rabszolgákon és lázadókon alkalmazták. A korai keresztények és az új hittel kapcsolatba kerülők nagy része megalázónak, szégyenletesnek tartotta azt, hogy a Megváltó ilyen módon halt meg. A keresztény felfogást ellenző zsidó vitákban Jézust „a fára függesztett”-nek nevezték, amely a mózesi törvények szerint megátkozottat jelentett. [4] Mégis ápolták a hagyományokat a megfeszítés történetével kapcsolatban. Jézus kereszthalála kulcsfontosságú eleme volt a megváltásban való hitnek. Ám napjainkra a kereszt elszakadt attól a fizikai dologtól, melyet jelképez. A kereszt jelkép lett, mely magában foglalja a teremtést, a bűnbeesést, és a megváltást, vagyis a világmindenséget. [5] Ehhez a fogalommá váláshoz sokban hozzájárult az egyre nagyobb méreteket öltő ereklyetisztelet más, spirituális irányba való terelése, majd a konkrét ereklye hiánya, és végül a reformáció ereklyeellenessége és teológiája. „Luther korában a valódi kereszt hollétéről már csaknem négy évszázada nem tudtak semmit.” [6] Az Ilona által megtalált kereszt utolsó nagyobb darabja a hittini csatamezőn (1187) veszett el a keresztények számára. Ám ez a tény nem csökkentette a tárgy története és eredete iránti érdeklődést. A keresztény gondolkodás szerint a világ és az ember teremtése csakis Krisztusban és az ő megváltást ígérő kereszthalálában nyerheti el értelmét. A megváltásnak, a kereszt motívumának az Ószövetséggel való összekötése, valamint az ókori eposzokkal való kapcsolata a hívő hallgató és olvasó számára átértelmezte a régi hagyományokat, és a megváltás megértésének eszközévé tette azokat.

 

 

A fa és a fával kapcsolatos istenek felbukkanása más népeknél

 

A fa a növényi jelképek közül a legösszetettebb jelentésű, egyetemes szimbólum. Az Élet fájának képe, [7] mely a megújulást, a termékenységet és a halhatatlanság vágyát hordozza magában és a világegyetemet jelképezi, a világ fájának elképzeléseire vezethető vissza. [8]

            A keresztény ikonográfiában a fa az Isten akaratából való élet szimbóluma (Lignum Vitae). Az év folyamán bekövetkező változása pedig az élet és halál, valamint a feltámadás jelképe. Jellemző, hogy az uralkodók kertjében egy fa áll, melyre vigyázniuk kell. A fának ilyen jelképként való értelmezése megtalálható már a kereszténység előtti kultúrákban is. A sumér mitológiában például a mennyei paradicsom közepén áll az életfa, a király pedig a fa őrének szerepét kapja. (V.ö.: Gn 2,15: „Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg.”)

Az a felfogás, hogy a kereszt (és átvitt értelemben Jézus) egy égig érő fa, [9] mely segítségével a hívők eljuthatnak a mennybe, vagy kapcsolatot tarthatnak az Istennel, igen jellemző más, ősi vallásokra is. Néhány példa erre: a transzba esett sámán jelképesen felmászott a sátor vagy tér közepén felállított fára, létrára, szimbolizálva ezzel azt, hogy átlépett a szellemek világába. (Régi sámándobokon láthatók kereszt alakú faábrázolások is, melyek a világ képzelt felépítését mutatják.) [10] A Hawaii-szigeteken a holtak birodalmának bejáratánál áll az örök élet és halál fája. A fa egyik oldala élő és zöld, a másik halott és száraz. A léleknek a száraz részen kell felmásznia, hogy aztán az élő részen mászhasson le, és a holtak birodalmába jusson. [11] (Erre találhatunk példát a keresztnek mint fának a megjelenítésében, melynek sok esetben egyik fele száraz, a másik élő. Vagy az egyik feléről Éva osztja a bűn gyümölcsét, a másikon pedig Mária az ostyát.) A halottak, újjászületésre várók lelkei és az Élet fájának összekapcsolása révén sok kultúrában megkülönböztetett tisztelet övezte a sírokon nőtt fákat, mert úgy gondolták, a halott testéből táplálkozva annak lelkét is magukba szívják.

A fának mint történeti kontinuumnak is rengeteg példáját találjuk a keresztény ábrázolások hagyományában; így Jessze fája, a Szent Anna és Mária hasából növő fák vagy a Noé fejéből fakadó két tövű, három hurkú fa, mely a történelem nagy korszakait jelzi. Ezek mind képi megjelenítésükben, mind jelentésükben összekapcsolhatók az Ádám hasából/koponyájából nőtt fával.

A világfa sok formában él a világ népei körében. Az aztékok a kozmoszt négy égtájra épült rendszerként képzelték el, aminek négy sarkában négy világfa áll, melyeket égi madarak koronáznak meg. A  skandináv mitológiában a világ szerkezeti alapját jelentő óriási kőrisfa az élet és a sors fája. Ázsia népeinél a világfáról alkotott képhez hozzátartozott, hogy a fa az élet vizének forrásában állott. Ez megtalálható a Bibliában Mózes könyvében, valamint ez a kép jelenik meg a kereszt és az azt körülvevő vér és víz képében, mely Jézus oldalából folyik. [12]

A fán lévő, vagy fában lakozó istenek, szellemek is sok kultúrában megjelennek. A keltáknál a druidák tölgyerdőkben építettek kultuszhelyeket, és úgy tartották, hogy a fán növő fagyöngy a fában lévő istenséget jelzi. A görög és római mitológiában a fában lakó istenek és nimfák mellett a fából születő és fává változott istenek és emberek is ismertek voltak. A germán mitológiában Ódinról, a skandináv főistenről olvasható, hogy önmagát áldozta fel, mikor saját kopjájával átdöfte és felakasztotta magát a világfára, ahol kilenc napig függött. Közben szomját a szent mézzel oltotta, és megismerte a rúnákat. [13]

Megemlíteném még a mexikói uralkodót, Pakalt is, akinek sírján a szent Ceiba-fát (a maják világfáját) ábrázolják „keresztté stilizált formában. A Ceiba-fa gyökerei a pokolba nyúlnak, törzse az élők világát keresztezi, koronája a mennyekbe ér, a Nap és a Hold lebeg ágai között, és ugyanúgy Pakal testéből látszik kinőni, mint a tudás fája és a Golgota keresztje Ádáméból, vagy a szibériai övveret aranyfája a pihenő harcosból.” [14] Ahogy ezen az ábrázoláson is megjelenik, világfa által való hármas tagolás is jellemző. A fa gyökere a föld alatti, a törzse a földi világot, a koronája pedig az égi birodalmat jelképezi. Ehhez a felosztáshoz igazodik bizonyos mértékben a keresztény „világfa”, melynek gyökerei Ádámból nőttek, aki az első bűnt elkövette, törzse a Megváltó halálának helye, koronája pedig a mennyeket jelképezi. De a vertikális felosztás mellett egyfajta időbeli hármasságot is jelképez. (Érdekes megfigyelni a fa hármasságához kapcsolódó állatokat is. A felső részhez, az ágakhoz köthetők a madarak – Szentlélek mint galamb –, a középső részhez a patások – bárány –, később az ember is, a gyökérzethez pedig a kígyók, békák tartoznak.)

 

 

                               2               3

                                             

                                                 Pakal [15]                                                              Ádám [16]

 

 

Az egyközpontú világkép

 

A keresztet. ill. a keresztrefeszítés jelenetét mint központi témát gyakran összekapcsolták mind a képzőművészetben, mind a legendákban a Paradicsomból való kiűzetéssel, az első emberpár bűnére tett utalásokkal. Az egyközpontú világfelfogást tükrözi az a mód, ahogyan Krisztus keresztje alatt Ádám alakját vagy csontjait ábrázolják. A kereszt eredetével foglalkozó legendás történetek szerint a kereszt fája (egyesek szerint több fával együtt) a Paradicsomból származó ágból Ádám sírján nőtt, mely sír a Paradicsom közepén feküdt, vagy ahhoz a helyhez közel, ahol Ádám egykor testet öltött. (Egyes írások szerint Noé parancsára fia, Sém és unokája egy angyal vezetésével temette újra Ádámot a Golgota alatt. [17] ) Ez a hely az, ahol később Jeruzsálem városa épült, [18] és ahol Jézust megfeszítették. A keresztrefeszítéskor Krisztus vére rácsorog Ádámra, és ezáltal megtisztul, a keresztségben részesül, nemritkán újra életre is kel az első ember. [19]

A világ ábrázolásakor több kultúrában megjelenik a kereszt formája. A zsidó-keresztény kultúrkörben a bibliai Paradicsom közepén az Élet fájával és az annak tövétől fakadó négy folyóval együtt ábrázolva szintén ilyesforma alakzat jön létre. Ez az ábrázolás lett az ideális eszmény a városok tervezésekor és a katonai táborok szervezésekor is.

A Talmud több helyen is említi, hogy a világ közepe Palesztinában volt, mely elgondolás Ázsia, Afrika és Európa vonatkozásában különös, szimbolikus alakú térképek alapja lett. A görögök idejében már igen pontos térképeket tudtak rajzolni, de a középkor Európájában a keresztény világfelfogás elutasította a csillagászati és földrajzi megfigyeléseket és a Föld gömb alakjáról szóló tanításokat, mert azokat a Biblia szövegével összeegyeztethetetlennek tartotta. A térképek készítésekor a geográfiai pontosság helyett a szimbolikus megjelenítés fontosságát tartották szem előtt. A rajzolók a Földet ismét korong alakúnak ábrázolták. A kolostorokat díszítő nagy, dekoratív térképek középpontjában Jeruzsálem állt, és e körül a pont körül kereszt vagy T-alakban feküdtek a földrészek. Vagyis ahogy a kereszt négy szárát összekapcsolja a kereszt középpontja, úgy kapcsolja össze a világot a bűnbeesés és megváltás helye. A Konstantin idején megindult ásatások után – melyek során feltárták a barlangot, melyben Krisztus feküdt feltámadásáig, megtalálták a Golgota-követ és a legenda szerint a kereszteket és a szögeket is – hirtelen megnőtt a jeruzsálemi zarándoklatok száma. A szent hellyel kapcsolatban felelevenítették a legendát, miszerint Ádám is ezen a helyen van eltemetve, sőt az a hiedelem is elterjedt, hogy Ábrahám ezen a helyen ajánlotta fel Izsákot Istennek. A Golgota egyik pillanatról a másikra a világ jelképes középpontjává vált, ahol kivételes módon közel van Isten az emberi világhoz. [20]

4

 

Buenting világtérképe, 1581, Hannover [21]

 

 

A kereszt a képzőművészetben

 

Ahogy a Föld ábrázolása változott, ugyanúgy változott a századok során a kereszt ábrázolása is. A 12. század előtt erősen élő életfamotívumot, mely lombos ágakkal ábrázolta Krisztus keresztjét, emlékeztetve egyben annak eredetére is, kiszorította az elágaztatott keresztfa motívuma, majd a késő gótika korszakában lett szokás Krisztus szenvedését úgynevezett villáskereszten ábrázolni. [22] A mai kereszt az oldalra kinyújtott kezű emberi test arányait követi, szimbolikus tartalma pedig már messze eltávolította az élő fától. Sokszor nem is fából, hanem kőből, fémből mintázzák.

Nagy Konstantin uralkodása után a Szent Kereszttel kapcsolatos legendák és Krisztus kínszenvedésének ereklyéi egyre népszerűbben lettek. Ebben az időben jelent meg Krisztus alakja is a kereszten. Néhány gemmától és egy falba karcolt gúnyrajztól eltekintve, melyen a keresztre feszített alaknak szamárfeje van (Róma, Palatinus, 200 körül), a keresztrefeszítés legkorábbi ábrázolása a 4. század közepére datálható. Egyes források egy domborműrészletet tartanak a legelsőnek, melyen Krisztust a két lator veszi közre, és csak a fejek fölött és a karok folytatásában látszanak a kereszt végei. Ez az ábrázolás a Santa Sabina fafaragású ajtószárnyán található Rómában. [23] Mások a Lateráni Múzeumban lévő öt táblából álló márványszarkofágot említik, mely Krisztus szenvedéseit ábrázolja. [24] Ám bármelyik ábrázolást vesszük a legkorábbinak, bizonyos, hogy a kereszt egyszerű, díszítés nélküli jele már jóval Konstantin uralkodása előtt az egyik legfontosabb és legelterjedtebb keresztény szimbólum volt. Az első alakos ábrázolások után a Megváltó megjelenítése nagyon elterjedt lett, és napjainkra Krisztusnak a kereszten való ábrázolása az egyik legbonyolultabb ikonográfiai témává vált. Az évszázadok során egyre finomodott a jelképek rendszere, a színek, alakok használata, a kép kompozíciója. Mivel a téma igen szerteágazó és óriási részt fed le a teológia, a régészet, a történetírás, antropológia, művészettörténet, ikonológia és még számtalan tudományág területéről, itt csak érinteném, egyetlen apró részletre hívnám fel a figyelmet.

Krisztus keresztje alatt gyakran megjelenik egy domb, melyben legtöbbször koponyát, másszor a koponya mellett egyéb csontokat is láthatunk. A csontok, mint már utaltunk rá, szintén szimbolikus jelentésűek: nem csupán az elítéltek itt hagyott maradványai, hanem Ádámnak, az első embernek a csontjai. Ám ezzel nem ért mindenki egyet. Egyesek szerint csupán a hegy alakja adott okot a névadásra. Egy másik nézet, melyet Hieronymus (azaz Szent Jeromos) is képviselt, azt vallja, hogy Ádám sírja Hebronban van, és a Golgota igenis az ott kivégzett gonosztevők szanaszét heverő csontjairól kapta a nevét. [25] (Itt említeném meg Herradnak, Landsberg apátnőjének 1175 körül keletkezett Hortus Deliciarumában [26] Krisztus keresztrefeszítésének ábrázolását, amin Ádám sírja is helyet kap a kereszt alatt. Felirat is magyarázza megjelenését. A felirat pedig Jeromosra hivatkozik, akinek tanítása szerint Ádám azon a helyen van eltemetve, ahol a keresztrefeszítés és megváltás megtörtént. [27] A hivatkozás azért is érdekes, mert a Jeromosnak tulajdonított Martyrologiumot sokan a Catalogus Sanctorum egyik forrásaként tartják számon.) A Teleki-kódexben, mellyel még részletesebben is fogok foglalkozni, ugyanez található. [28] A kódexbeli történet a latin Vita Adae et Evae szövegén alapszik, mely a héber Ádám-könyvből származtatható. Ebből is látszik, hogy Ádám sírjának a Golgota alá helyezése a keresztény értelmezések során alakult ki. Érdekes megfigyelni, hogy szép lassan hogyan koncentrálódott egyetlen pontba a keresztény hit minden fontos részlete: az első ember megteremtésének és sírjának helye, a kereszt fájának helye, majd maga a kereszt is, az életfa, a megváltás és a feltámadás helye és a világ közepe.

Ádámnak a kereszt alatt való elhelyezése csupán a 9. században jelent meg. Az egészen jelképes megjelenítéstől a konkrét testi ábrázolásokig sok formában találkozhatunk vele. Az első időkben leginkább a feltámadó Ádámot ábrázolták a kereszt lábánál, majd a 13. század után Ádám csontjait következetesen elhelyezték valahol a kereszt alatt, hogy hangsúlyozzák Ádám testének elporladását Krisztus testének romlatlanságával szemben. Változataiban a koponya sem mindig a kereszt alatt található, és az Ádám sírja fölött lévő dombocskát sem mindig ábrázolják, s ha igen, akkor is csupán Krisztus keresztje tövében. [29] A koponyának sok esetben más jelentést kell tulajdonítanunk. Ugyanis nem egy példa van rá, hogy bár a kereszt alatt megjelenik a koponya, mellette láthatjuk az első emberpárt is. [30] Ilyenkor a halált, a gonoszt jelképező szimbólumként értelmezhetjük. A keleti ikonművészetben is megjelenik ez az értelmezés. A viszonylag későn megjelenő keresztrefeszítést ábrázoló ikonokon nem forr ki olyan megingathatatlanul a kereszt alatt lévő koponyával kapcsolatban az „Ádám-hagyomány”. A kereszt alatt megjelenő koponya képe sokszor rokonítható egy másik ábrázolással is, melyen Krisztus a Halál vagy a Gonosz fejére lép, közben kezét Ádámnak nyújtja. Az ilyenfajta ábrázolásra nemigen találunk példát a nyugati keresztény művészetben. Jézus kezében gyakran lándzsa is van, és ugyanúgy, mint a kereszt képzeletben meghosszabbított szára, mintegy átszúrja, áthúzza, megsemmisíti a rosszat.

Ha megnézzük napjaink vallási típusú ábrázolásait, láthatjuk, hogy a képzőművészet ma már nem követi a szimbólumok használatának hagyományait. Az ábrázolások szubjektív benyomásokká, élményképekké, elképzelésekké váltak. A keresztrefeszítés témájánál általában csak Jézussal és a kereszttel találkozunk, sokszor mintegy a légüres térbe, a semmibe helyezve.

 

Az Ádám sírján nőtt fa

 

Krisztus keresztjének az Édenkert fáival való összekötése későbbi eredetűnek tekinthető, a Biblia nem tesz róla említést. Nagyban befolyásolta a legenda kialakulását a kereszt mint ereklye iránt megnövekvő érdeklődés, és az olyan népek keresztény vallásra térése, melyeknek mitológiájában a szent fák szerepe igen nagy volt.

A legendák között több változata él az Ádám sírján nőtt fa eredetének. Az egyik szerint mikor Éva adott Ádámnak a gyümölcsből, mely a jó és a rossz tudásának fájáról való volt, annak csutkája megakadt Ádám torkán (innen való az ádámcsutka elnevezés), és halála után az ott lévő magok kikeltek a sírban, így nőtt ki a kereszt fája. A másik elgondolásnak jóval több variációja él a legendairodalomban, ezt a változatot dolgozták fel magyar nyelvű kódexeink is; valószínűsíthető, hogy sok kódexírónak – köztük a Karthauzi Névtelennek is – egyik fő forrásául Jacobus de Voragine Legenda Aurea című igen kedvelt műve szolgált. Eszerint [31] a legenda így hangzik (a zárójelek az ettől eltérő kódex-variációkra utalnak): Ádám halálát érezve elküldte Káin és Ábel után született fiát, Séthet a Paradicsom kapujába, hogy kérjen számára az Élet (vagy az irgalmasság) fájának olajából. Ám az angyal nem adott neki, csupán egy (vagy három) ágat (vagy magot) a Tudás (vagy az élet) fájáról, és mellé egy jövendölést mondott. A jóslat szerint akkor fog Ádám meggyógyulni, mikor a fa gyümölcsöt hoz. (Ez a gyümölcs természetesen Krisztus lesz, és halálával Ádám bűnei is megbocsáttatnak.) Séth hazament, de apját már halva találta. A fiú eltemette Ádámot, és (a szájába, a nyelve alá helyezte a magokat, vagy) az ágat (magokat) elültette a sírnál.

 

5

Séth Ádám nyelve alá teszi a magokat. [32]

 

 

Ebből nőtt ki a kereszt fája, mely lépten-nyomon felbukkant azután a történelemben. A legendák szerint a fa fennmaradt Salamon király idejéig, aki kivágatta, ám sehová sem tudta építkezései során felhasználni, mert az vagy megrövidült, vagy megnyúlt. Ezért egy patak fölé helyezte hídnak. Mikor Sába szépséges királynője eljött, hogy megcsodálhassa Salamon bölcsességét, a patakhoz érve felismerte a fát, amin a világ ura majd függeni fog, hogy megváltsa az embereket halálával. Nem is lépett rá, hanem leborult előtte és imádkozott. Amint Salamon meghallotta, hogy ez a fa fogja elveszejteni a zsidók országát, megfogta azt, és a föld mélyére temette. [33] De Isten akaratából azon a helyen egy tó keletkezett, melynek gyógyító hatású vize volt. Majd mikor eljött Krisztus szenvedésének ideje, a föld kivetette magából a fát, a zsidók pedig kihalászták azt a tóból, hogy keresztet ácsoljanak belőle. [34] Krisztus halálával pedig megismétlődött az Ádám koponyájából kinövő fa képe a Golgotán (Koponyák hegyén) álló kereszt képében. Ádámot és Jézust is megkísértette az ördög, de csak a „második Ádám” tudta legyőzni, és így megmenteni az emberiséget az eredendő bűntől. („Amint tehát kárhozat szállt minden emberre egynek a bűnbeesése miatt, úgy az életet adó megigazulásban is minden ember részesül egynek az igaz volta miatt.” Rm 5,18) [35]

 

 

A történet változatai magyar nyelvű kódexeinkben

 

Több magyar nyelven íródott kódexben is találkozhatunk a keresztfa eredetével. Az Érdy-kódex (1526-27) a szent kereszt feltalálásának legendájában foglalkozik vele. A Debreceni Kódex (1519) az Ádám életéről szóló rövid részben említi, [36] a Teleki-kódex (1525-31) az Ádám és Éva című fejezetben írja le a történetet. Ebben a kódexben Éva is szerepet kap a történetben. Ez jelzi azt, hogy az író ismerte az apokrif iratokat (legvalószínűbbnek tekinthetjük, hogy a Vita Adae et Evaet [37] ), melyeknek Ádámról szóló részei Évát is említik. Az Érsekújvári Kódex (1530-31) a Húsvét ünnepéről szóló részben tér ki Ádám történetére. Ez a feldolgozás teljesen elüt a többitől, mert ebben a Sátán, Lucifer kijelenti, hogy ő szerezte a keresztet, hogy elpusztítsa Jézust, aki annyit ártott neki. A négy kódex nagyjából egy időben keletkezett, mégis történeteik nagyon sok mozzanatban eltérnek egymástól. Eleve érdekes a keret, melybe az írók belehelyezik a kereszt eredetének történetét. Az Érdy-kódexben a kereszt megtalálásainak sorában Séth az, aki először találkozik a kereszt fájával, mikor a Paradicsomba megy, hogy apjának gyógyírt kérjen. A Debreceni Kódexben is ezt találjuk. Az Érsekújvári Kódexben Ádám megkéri fiát, Séthet, mesélje el a pátriárkáknak és prófétáknak, hogy miként jósolta meg az angyal neki Jézus eljövetelét. Itt, mint már említettem, a kereszt nem Ádám sírjáról származik. A Teleki-kódexben Ádám megparancsolja fiának és feleségének, hogy menjenek el, és hozzanak neki az élet fájának olajából. Ez a történet a legcselekményesebb, hiszen visszafelé Éváék elvesztik a kapott ágacskát, melyért Séthnek vissza kell majd mennie. Ez az egyetlen történet, melyben Ádám még találkozik visszatérő fiával, és itt nem az angyal parancsolja, hanem Ádám kéri meg Séthet, hogy ültesse el az ágat halála után a fejénél. Az első két kódexben Séth az Irgalmasság fájának olajáért könyörög, a Teleki-kódexben azonban Ádám az Élet fájáról kér olajat, hogy megkenjék vele, és elmúljanak fájdalmai. Az első és harmadik történetben az angyal megmondja, hogy Séth hiába könyörög, nem fogja megkapni az olajat, de jóslatot kap, hogy Ádám majd akkor gyógyul meg, hogyha a fa gyümölcsöt terem. Az angyal pontosan megmondja az évet is. Krisztus eljövetelének ideje az Érsekújvári Kódexben is megtalálható. A Debreceni Kódexben az angyal csupán annyit mond, hogy akkor fog Séth apja meggyógyulni, hogyha a fa gyümölcsöt terem. Noha a kódexek szinte egy időben keletkeztek, a megváltás eljövetelének idejéről szóló mindkét ismert variáció megtalálható bennük. Az Érdy-kódexben „ewth ezer . ewth zaaz eztend/o'/k”, a Teleki-kódexben „oet ezer eztendoec : ket zaz : eg eztendoe heian” [38] , az Érsekújvári Kódexben „oeth ezer Es egy heyan keth zaz eztendoek„ múlva a teremtéstől számítva jön el a Megváltó a földre. [39]

 

Az Érdy-kódexben lévő történet felépítésében igen hasonlít a Jacobus de Voragine által írt Legenda Aureában talált, megegyező című részre. Az összefüggést erősíti az az azonos szerkesztési elv is, mely a történetet a Paradicsomtól egészen Szent Ilonáig vezeti el. (Ezen túl teljesen megegyező a legenda végén leírt tanító történet a „notárius deákról”.) Magyar kódexeink között ez az egyetlen ilyen szöveg, és a külföldi legendairodalomra is inkább jellemző Ádám életének (esetleg Séth életének) és a Szent Kereszt feltalálásának különválasztása. A Legenda Aurea forrásként Nikodémusz evangéliumát jelöli meg Ádám történetével kapcsolatban, míg a Karthauzi Névtelen csupán „szent doktorokat” említ. A Catalogus Sanctorum hasonló tartalmú részénél, ahol Ádám élete Ilona legendájától külön található, a halálával kapcsolatos bekezdésnél ugyanez a hivatkozás olvasható. Nikodémusz evangéliumában a Jézus leszállása az alvilágba című rész alatt olvashatjuk az idevágó fejezetet. Ám annak szövege furcsamód az Érsekújvári Kódexszel megegyező, vagyis a Sátán ácsolja a keresztet. Igaz, Ádám elküldi fiát a Paradicsomba az irgalmasság olajáért, de az Ádám sírján nőtt fáról nincs említés... [40] A Csodás evangéliumok kötetben megjelent Nikodémusz evangéliuma fordításához a következő jegyzetet olvashatjuk ennél a résznél: „Itt Ádám betegsége és halála legendás történetének a nyomait találjuk meg. Ádám elküldi fiát, Séthet a Paradicsomba, ahol három fát talál. Az egyikből az angyal magot ad neki, s ebből nő ki Ádám halála után az a fa, amelyet még a 11. században is mutogattak a zarándokoknak.” [41] . A történetnek, mely az Érdy-kódexben is olvasható, tényleg csupán nyomai lelhetők fel Nikodémusz evangéliumában, mégiscsak valamiféleképpen az Ádám sírján nőtt fa legendája ehhez az evangéliumhoz kötődik. A pokolraszállás során Krisztus Ádámot hozza fel elsőként. Találtam egy magyarázatot, mely ezt írja le: Jézusnak le kell szállnia a fán, melyen megfeszítették, az alvilágba, az Ádám torkából nőtt fa gyökeréig, hogy aztán visszajöjjön a síron keresztül, magával hozva Ádámot is. Tehát látható, a kereszt fája is beépült a pokolraszállás történetébe, és ezáltal fizikailag is összekötötte Ádámot és ahogy Pál nevezi Krisztust, az ”új Ádám”-ot. A Vita Adae et Evae egyik kritikai kiadásának jegyzeteiben érdekes megjegyzés olvasható a szöveg későbbi továbbélésével kapcsolatban. A jegyzet írója szerint azt a részt, melyben Séth és Éva elküldetik a Paradicsomba az irgalom olajáért, valószínűleg közvetlenül a Vita Adae et Evae szövegéből vette át a Nikodémusz evangéliumának írója. [42]

A Legenda Aurea – és ugyanígy a Catalogus Sanctorum – esetében azonban nem téves hivatkozásról kell beszélnünk. Az Ádám sírján nőtt kereszt történetéhez kapcsolódóan mindkét szöveg egy újabb forrást jelöl meg. A Catalogus Sanctorum egy egyszerű másutt-tal intézi ezt el, míg Jacobus de Voragine azt írja, hogy a görögöknek bizonyos kétségkívül kétes értékű (más fordításban apokrif) történetében olvashatjuk azt. És így zárja le a szöveg ezen részét: „Azt, hogy vajon bármi is igaz-e ebből a történetből, az olvasó ítéletére bízzuk, mert semmi nem található ebből meg egyetlen hitelt érdemlő krónikában és históriában sem.” [43]

 

                                   6 [44]

 

 

Összegzés

 

Annak ellenére, hogy a keresztfa eredetével kapcsolatban eléggé szkeptikus vélekedéseket találunk lépten-nyomon, az első ember és Krisztus személyének összekötése elengedhetetlen fontosságú a megváltás pillanatában.

A hagyomány, mely Ádámot és Jézust összekötötte, a magyar prédikációirodalomban is sok helyen megmutatkozott, annak ellenére, hogy a kereszt eredetével nem kapcsolható össze. [45] Temesvári Pelbárt Nagypéntekre írott beszédében például ezt olvashatjuk: „Aztán miért akart pénteken szenvedni s nem a hétnek más napján? Az oka ennek: »mert ezen a napon teremtette Isten Ádámot, azon első embert, s Évát az oldalbordájából«. És ugyanazon a napon hágták át Isten parancsát. Ezért ezen a napon kellett megváltatniok és megtisztulniok a bűntől Krisztus vérével. És amint aznap alkottatott az alvó férfi oldalából Éva, úgy ugyanazon a napon kellett kialakulnia az Egyháznak a kereszthalálban elaludt Krisztus oldalából. […] Megteremtetett Ádám, s ugyanabban az időben bűnbe esett. – Angyal küldetett, és Krisztus a kereszten szenvedett. […] A hatodik órát pedig a keresztre emeltetése számára szemelte ki, mert abban az órában szakította le Ádám a tiltott fa gyümölcsét. A kilencedik órát viszont halála számára választotta, mert abban az órában történt Ádám kiűzetése a Paradicsomból. […] S ezért ugyanezen órában leszállva a pokol tornácára a szent ősatyáknak az istenség látásában visszaadta a paradicsomot, mégpedig abban az órában, amelyben Ádám kiűzetett belőle.” [46]

Ádám és Krisztus összevetését azonban – mint fentebb említettem – már Pál apostol és a kereszténység első századaiban működő egyházatyák elkezdték, mikor a zsidó hagyományokat átformálták Krisztus eljövetelét megidéző, előjelző képekké, és az alakokat, cselekményeket mind szöveges, mind képi megjelenésükben érzéki jelenség helyett – Erich Auerbach szavával élve – figurális jelentéssel ruházták fel. Az alakok és cselekvések elvesztek szeparált egyediségükben, és egy hatalmas asszociációs háló láncszemévé váltak. Auerbach szerint „a figurális értelmezés oly módon teremt összefüggést két történés vagy két személy között, hogy az egyik nemcsak önmagát jelenti, hanem a másikat is, a másik viszont magába zárja vagy kitölti az egyiket”. [47] Bár a két végpont igen messze van egymástól, mégis, Krisztus és Ádám, vagyis (a teremtés és) a bűnbeesés és a megváltás, vagy még tágabban a megjövendölt utolsó ítélet összekapcsolódik a kereszt által, mely ha fizikai valójában is jelen van, materialisztikussá, egyszersmind hihetővé teszi az örök elrendelést. A két végpont közötti összefüggés megértése szellemi aktus. Ám ha van egy közvetítő tárgy, az aktus könnyebbé válik. A kereszt az összefüggések anyagi megvalósulása, melynek fája már létezett a teremtés pillanatában, az első ember előtt, majd annak sírján újrasarjadt, hogy eljusson (van, hogy Noén át) Salamonig, a templom építéséig, majd az elrendelt időben a Megváltóhoz, ahol megismétlődhet az Ádám koponyájából kinövő fa képe, hogy aztán a hívők számára újra megjelenjen és valóságossá tegye az előtte lévőket. [48] Emellett ahogy Ádám oldalából Éva, úgy született Krisztus oldalából az egyház, mely felépült templomaiba behelyezte a keresztet is (mely Salamon idején még nem történhetett meg a kereszt fájával). A kereszt fájának kell összekötnie az Eget és a Földet, a kezdetet és a véget a végtelenben. Ezért keresték olyan nagyon a valódi keresztet. A Lignum Crucis a figurális felfogás fizikai záloga volt, de mivel elveszett, az örök összefüggésekben való hit megingott. Látható, hogy az általam vizsgált szövegek nagy része már a reformáció korában született, ami egészen más szemléletet hozott, a fizikai síkot spirituálissá változtatta és megpróbálta megtisztítani minden érzéki résztől. A kereszt keresésével való felhagyás végső soron a figurális gondolkodás egyfajta kudarcává vált. Hiszen az új felfogásban nincsenek szentek, nincsenek csodák, csupán a Megváltó ereje és az ember maga. A kereszt (és benne Krisztus) az egyetlen jellé vált, melynek nincs múltja, nincs fizikai alakja, de mindenhol és mindig jelen van. A kereszt és a megváltásban való hit vált „létrává” az ég felé. A közvetítés megszűnt, mivel maga a kereszt lett a közvetítő, a spirituális életfa.

 

 


Érdy-kódex [49]

Debreceni Kódex [50]

Teleki-kódex [51]

Érsekújvári Kódex [52]

[…] Az zent kerezth

ffa eredet zerent tamada es megh

leeletteteek ez ma/y:/ napon sokkeppen

Elezer lelee meg Seth Adam nak

harmad ff/y:/a ez feld/y:/ parad/y:/chom/-/

ba . Mert m/y:/koron halarra beteghe

/-/det vona /

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Seth meene parad/y:/chom

/-/nak kapw/y:/ara / hog/y:/ az /y:/rgalma

ssagnak fa/y:/anak ola/y:/aban keerne

hog/y:/ meg kennee ew att/y:/anak test/-/

eet es meg v/y:/gazneek /

 

 

 

 

 

 k/y:/nek  meg /y:/eleneek zent M/y:/hal ark

/-/an/g”/al es monda . Ne akar mwkal

/-/kodn/y:/ es syrn/y:/ az /y:/rgalmas fanak

ola/y:/aert . mert semm/y:/keppen meg nem

n/y:/erheted . hanem m/y:/koron bel telen

/-/nek ewth ezer . ewth zaaz eztend/o'/k

De mee/n”/ el v/y:/d /y:/mezfa agat es

Temesd elte at/y:/adnak fe/y:/eenel / es m/y:/

/-/koron g/y:/melchet teremtend akkoron

az te at/y:/aad meg v/y:/gaz/y:/k / es m/y://-/

koron haza meent vona talalaa az

ew att/y:/aat Adamot haat meg/-/

holth . Es wg/y:/an ott el temetee

ew fe/y:/e feleth . Az fanak agaat .

k/y:/ ffel newekedween nag/y:/ fawaa/-/

newek/o’/deek / Err/o’/l zolwan zenth

/y:/rasbel/y:/ doctorok hog/y:/ . eennen zar

mazot vona az zent kerezthffa . es

nem choda hog/y:/ annee /y:/de/y:/g

meg maradot vona egheezzen .

mert lehetsseeges wr Istennek

akaratt/y:/a zerent hog/y:/ . parad/y://-/

chomba hol ott emberek megh

nem halnak m/y:/g wr isten akar/-/

/y:/a . Azon hel/y:/en teremtet faak

sem rotadnak megh . m/y:/g isten

akar/y:/a . Alkolmas vala kedeeg

wr istennek azth . tenn/y:/ . hog/y:/

onnan azon herr/o’/l adathneek k/y:/

az /y:/wesseeghnek orwossaga hol/-/

otth. ember/y:/ nemnek vezedel

meere . meereg es erek halaal

z/y:/letet vala az az parad/y:/czomba

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

289 b

 

Adam At/y:/ank . Azeert Az /y:/d/o’/ben

v/y:/gazeek meg . tamada ffel es

leele test/y:/ leelk/y:/ /y:/dwesseegheth

m/y:/koron . Az parad/y:/czom bel/y:/ fanak 

aga : az az . wrwnk Iesusnak zent

kereztffa/y:/a g/y:/melczet teremte . Na/g”/

peenteken . Mert Az ew zent ha/-/

lalanak wtana lee zalwan l/y:/m/-/

bosra . k/y:/ hozaa Adamot es m/y:/nd

az zent At/y:/akath . Isten/y:/ hatalmass/-/

/-/agawal  / Annak okaeert es Dragala/-/

/-/tos zent parad/y:/chombol k/y:/ zarmazot

nemes elew ffa . wr istennek akara/-/

/-/tt/y:/abol meg marada […]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ennek utanna / halalra korula saz o/,/ harma

dik fÿa / Set · el mene a paradicomnak aitoi

iara / Sko/,/nío/,/rge az kerub Angialnak hogi A

nna az ergalmassagnak olaiaba / kiuel meg

kenuen <meg> zent Adam atiankat / meg gío

githatnaía .

 

 

 

 

 

 

 

 

                                 kinek az Angial a fanak Agab

ol ada kíben vetko/,/zo/,/t uala / smeg monda nekih hogi el oltanaia / smikoron meg fogonuan gíúmo/,/∟o/,/t tero/,/mtene / ah koron giogiulnah meg az o/,/ Attía / smeg teruen Set / zent Atti

at Adamot halua lele / sel temete a heliō/,/

<hogy> hol vronk Iesus meg fezittetek / es el tem

ettetek / sah fíatalt a zent Set / el ẃltete az o/,/ koporsoia fo/,/lot / kih ígen nagí faua neueko/,/

dek <.>

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                             …Iduo/,/zitenkn- /

ek kenzenuedesenek ídeíe / hogí el ko/,/zelgeto/,/t volna / fel io/,/ue a fo/,/ldbo/,/l / seh uala feh fah kibo/,/l vronk Iesusnak a kereztfat ∟enalta

tak / a papí feiedelmek ∟kÿn zent Adam Ati

ankert / es mind az o/,/ nemzecegeert / a mi No/,/

mo/,/s Iduo/,/zitenk / ahalalt ero/,/tto/,/nk zenuede kÿh aldot legio/,/n mind o/,/ro/,/kw/,/l o/,/ro/,/ke . Amē

 

 

 

 

 

 

 

Mikepen adam parančola euanac: es az oe fianac Sethnek: hogy mennenec paradičomnac kapuia eleybe: es syrnanac ot koenoroegnenec istennec eloette: netalamtan adna az eletnec faiaba es meg vigazneiec: …

…kel fel hamar es menel ate fiaddal Settel : paradičomnac kapuiara : es hymc port ate feiedre : es arčal leestoec a foeldre : es siriatoc vr istennec eloettenetalamtan irgalmaz euelem : es aggon tvenectoec abbol eg kičint : hog meg kenńetoec engoemet : es eltauoznac az en faydalmym en toelem : melleket zenuedoec

 

es elmenenec Seth es az oe annya paradičomnac kapuiara : es vynec a foeldnec porabol es vetec az oe feioekre : es arčal leesnec a foeldre : es kezdenec syrnya nag ohaytassal : koenoeroeguen istennec hog irgalmazna adamnac : azon igeckepen ymadkozuan soc oraiglan : yme vrnac angala scent

Mihal meg ielenec azoknac monduan : es istentvel ereztettem tvehozzatoc : es mondom te nekoed Seth istennec embere : ne akary syrnod koeńoeroeguen a Balsamom fanac olaiaert : hog meg kenńed ate aťadat az oe testenec faydalmaert : mondom tenekoed hog nem valhad : hanem čac az vtolso napokban : mikoron betellesoedendnec oet ezer eztendoec : ket zaz : eg eztendoe heian : ez vilagnac kezdetituel fogua : tahat akoron istennec fia elioe a foeldre feltamastani adamnac a te aťadnac testet : es egeb halottacnac testeket : es istennec fia meg koeroezoetlkoedic a Jordannac foloiaban : es mikoron kiioeuend a vizboel tahat a Balsamom fanac olaiaual meg keni mend az benne hyuoeket : es lezoen az olay nemzettvel foguan nemzetre : ezoeknec kic viztuel es sent lelectuel az oeroek eletre vyonnan zveletnec : es oe istennec fia Beuizi ate aťadat a menney paradićomba : es tahat el mene az angal paradićomba es hoza oeneki az io es gonoz tudomannac faiabol harom leuelve agaćkat es ada oeneki monduan : vid a te aťadnac az oe eletinec ideie : meg hat napoc vadnac vgan hog az vtan az oe lelke kimenoen az oe testeboel : es lac čodakat a menbe es foeldoen : es igeckepen elmene az angal oetoeloec

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

es megternec eua es Seth elhozac veloec az agačkat : es loen mikoron iutottac volna az Jordannac vizere : yme az ag mellet adot vala oenekic az angal esec a folo vizbe : merth vala a folo igoen sebes : es mikoron iutot volna de meg az oe anńa adamhoz : meg mondanac oenekic mendeket mellec loettec vala : es minemve feleletoet ada oenekic az angal : monda ke : adam euanac : yme eua myt toettel hoztal mve reanc nag čapasokat : es nag Byvent mend a mve nemzetoenkre . mert a mve halalonknac vtanna eddolgot meg mongac a mve fiainc : az oe fioknac leanoknac : es meg atkoznac muencket : monduan : mert soc gonozokat hoztanac mvereanc amve zveleinc : es meg atkoznac muencket :

 

ezoeknec vtanna monda adam az oe fianac setnec : minemde vrnac angala kveldoete’ valamit ennekoem? fele Seth : kvelde tenekoed az angal harom leuelve agačkat : mel ennekoem toertenetzerent a iordannac koezepoette az folo vizbe esec : tahat monda adam : menel en edes fiam a helre holot beesoet a foloba : keresd meg es meg leloed : es hozd ennekoem hog lassam : minekeloette meg hallac : es meg algon tegedet az en lelkoem : meg tere Seth a folohoz meg kerese es megh lele az agačkat a folonac koezepoette: sohoua a helroel nem hempoeloedoett vala : felueue es ada az oe atťanac : yme az en halalom es feltamadasom : es kere Settoeth hog ez agačkat az oe feienel a koporso foeloet elplantalnaia

 

 

Seth ke : az oe fia elplantala az agat az oe atťanac feienel mikepen oe tet kerte vala adam

 

Soc vedoenec vtanna ke : neuelkoedec nag faua

 

  …

 

es a fanac toeuebe vala az oe feie vettetuen : vg hog az elsoe embernec oe meg valtoianac vere zalla adamnac feiere

Ezeketh mikoron hallotta uolna az elsew attyank adam hogy az Iordannak wyzeben megh kereztelkedet wolna Nagy zowal kayatha az oe fyanak Sethnek mondwan Seth en zeretoe fyam yelenczed meg a te fyaydnak Az patriarchaknak Es prophetaknak mynd azokath kyketh Az zenth Myhal archangalthwl h[o]allottal mykoron boczattalak wala paradyczomnak kapuyara hogy kerneed Az wr Istenth Hoģ Kyldenee el az oe zent angyalat Es hogy adnaa az yrgalmassaghnak fayanak olayaban kywel megh kenneed az en testemeth Mykoron en betegh wolnek, Seth azert azonnal fel kele Es ezenkeppen megh monda az oe fyaynak

 

 

 

 

Mykoron wgy mond een Attyamnak Adamnak kerthem wolna az yrgalmassaghnak fayanak olayaban az En athtyamnak eghesseghere,

 

 

 

 

 zola Ennekem es ezt monda Seth ne mwnkalkogyal the syrasoddal the ymaczagoddal Es wr ystenhez walo kenyergheseddel az olayerth Merth semmykeppen nem wehecz oe benne hanem

 

Nagy regy ywendoe ydoeben mykoron beeh tellyesedennek oeth ezer Es egy heyan keth zaz eztendoek Akoron el yw ez feldnek zyneere Az hathalmas wr ystennek zerelmesseges zenth fya Az aldot Iesus Crysthws ky fel thamaztya Adam atyadnak testeth …Es beeh hozya az te Attyadath Adamoth paradychomba az irgalmassagnak fayahoz

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

De mykoron yllyen nagy eremben wolnanak mind az sok zentek Ime az Satan luciper pokolnak feyedelme Es erek halalnak byroya zola az pokolnak …Meergeth es echeteth egyelythwen zerzettem oe neky ytallyara Es kereztfath alkottam az ew Megh fezeyttheesere hegyes was zegheketh althal weresre Azerth ymar hamar Wagyon oe neky halalaa… (!)

 


Borbála LOVAS:

Adam under the Cross

An Analysis of the History of Symbols Based on the Holy Cross Legend from the Érdy Codex

 

The essay examines the iconography of Adam under the Holy Cross and how the image of the Cross has come to represent the connection between the Old and New Testaments as the Cross, the symbol of salvation and the tree of knowledge, the symbol of original sin have become related to each other. The purpose of the study is to follow the image through  apocryphal gospels (e.g. The Gospel of Nicodemi, Vita Adae et Evae), collections of legends, (Legenda Aurea, Catalogus Sanctorum), old codices and works of visual arts.

 



[1] „Azzal, hogy »elemi tulajdonságukat« tekintve a három földies hónapba, a Bakba, a Bikába és a Szűzbe plántálta a keresztfa-ünnepeket, az egyház a keresztben a Földünkben gyökerező, megdönthetetlenül diadalmas igazi Élet fáját kívánta láttatni. […] A Szűz hó keresztfa-ünnepe Máriára emlékeztet, akinek testéből a misztikus életfa sarjadt.” Jankovics Marcell, Jelképkalendárium, Debrecen, 1997, 225.

[2] Szimonidesz Lajos, Jézus és Mária ereklyéi, Budapest, é.n., 143-146.

[3] Thiede, C. P., d’Ancona, M., A keresztfa megtalálása, Bp., 2001, 59-62.

[4] Lásd: Dt 21,23: „Isten átkozottja az, aki a fán függ” ßà Gal 3,13: „Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor átokká lett értünk, mert írva van: »Átkozott mindaz, aki a fán függ.«”

[5] Szent Jeromos mondja egyszer a kereszt megtalálásának ünnepén a következőket az ereklyetisztelőknek: „Amikor a keresztről beszélek, nem a kereszt fáját értem rajta, hanem a passiót. Ez a kereszt jelen van Britanniában, Indiában, és az egész világon. ... Boldog az, aki a szívében hordozza a keresztet, a feltámadást, Krisztus születésének és mennybemenetelének helyét.” - Thiede, d’Ancona, 2001, 67.

[6] Thiede, d’Ancona, 2001, 16.

[7] Az Élet fája és a Tudás fája nem mindig teljesen szétválasztható típusok. A teremtéskor Isten megteremti mindkettőt, de csupán a Tudás fájának gyümölcsétől tiltja el az embert. Az Élet fájától akkor tiltja el, mikor megtörténik a kiűzetés. Egyes írások szerint az Élet, valamint a Tudás fája két egymásba csavarodott törzsű fa, mely a Paradicsom közepén, a Föld köldökén áll. Az Élet fájának motívuma a Bibliában az Újszövetségben is megjelenik. A Jelenések Könyvében olvasható (Apc 22,1-4), hogy az utolsó ítélet után az égi Jeruzsálembe visszatér a paradicsomi állapot, és újra megjelenik az Élet fája is.

[8] A világfa képe gyakorlatilag minden kultúrában ismert, vagy tiszta formájában, vagy különféle változataiban, mint életfa, sámánfa, a tudás fája, és a fa különböző transzformációiban, mint a világ tengelye, a világ pillére, lépcső, vagy éppenséggel a kereszt.

[9] Érdekes összevetni ezt a motívumot Nabukodonozor álmával (Dn 4), ahol a király álmában egy fát látott a Föld közepén, mely az égig ért, nagy volt és erős, ám mégis kivágták. Dániel megmagyarázta az álmot: a fa maga a király, és azért fogják kivágni, mert Isten megbünteti, amiért nem ismeri el az ő mindenek feletti hatalmát.

[10] Ilyen motívum jelenik meg a Jákob lajtorjájáról szóló bibliai történetben is. És ez a két világot összekötő motívum található meg sok népmesében is, például az égig érő paszuly (vagy fa) történetében is, ahol a fiú felmászván a növényen, egy más világba jut. Vagy melyben a hős úgy szabadul meg a gonosz vagy a halál föld alatti birodalmából, hogy felmászik egy csodás fára, ahonnan egy madár elviszi. (Mitológiai Enciklopédia, szerk. Tokarev, Sz. A., Budapest, 1988, I, 59) És ide köthető akár Tündér Ilona aranyalmafája is, vagy az az érdekes meseváltozat, melyben a fa hegye az égbe, gyökere a pokolba ér, a cigány pedig lépcsőt vágva rajta az égbe megy.(Berze Nagy János, Magyar Népmesetípusok, II, Pécs, 1957, 73)

[11] Mitológiai Enciklopédia, 253.

[12] Berze Nagy, 1957, 74: „A világfa értékes és kiváló fontosságú keresztény változatát az Érdy-, Teleki-, és Debreceni-kódex őrzik. Ezek részben nyugati, részben keleti változatokkal vannak kapcsolatban.”

[13] Mitológiai Enciklopédia, Ódin címszó alatt.

[14] Jankovics Marcell, A fa mitológiája, Debrecen, 1991, 134.

[16] Az illusztráció forrása: Cohen, K., Metamorphosis of death symbol, Berkeley, Los Angeles, London, 1973, 47. kép.

[17] Az Ádám-könyvként ismert apokrif irat szerint Noé parancsára fia, Sém és unokája, Melkisédek kiemelte Ádám csontjait az eredeti barlangsírból, és egy angyal irányításával új helyre, a világ középpontjába vitte át. Ld. Biedermann, H., Szimbólumlexikon, Bp., 1996, 199. Itt említeném meg azt a zsidó legendát is, mely szerint Ádámot a Morija-hegyen temették el, ahol később Salamon temploma épült.

[18] Bár a Golgota hegyét a város határain kívülre helyezik.

[19] Az Ádám feltámadását megjelenítő ábrázolásmód inkább a 13. századig jellemző. Ilyen ábrázolások pl. az Athén melletti Dáfniban lévő 11.századi bizánci templom mozaikja, a Halberstadti dóm feszülete (1220 körül). Később a csontok ábrázolása vált általánossá.

[20] Azok a fellelhető források, melyek a Paradicsomot Jeruzsálemtől elkülönítve sokáig egy megcáfolhatatlanul létező helynek tételezték fel, egy olyan helyként jelölték meg, ahova Ádám kiűzetése óta ember nem tehette be a lábát, azért, mert tűzfal vette körül, vagy mert nagy kiterjedésű lakatlan terület, fal, vagy óceán választotta el az emberektől. A középkori kartográfia ezt az elképzelést ábrázolásaiban úgy valósította meg, hogy (az arabokkal ellentétben, akik északi vagy déli tájolást használtak) térképeiket kelet felé tájolták, a Paradicsomot pedig nemcsak az ember történetének kezdőpontjára, hanem a világ tetejére is helyezték. A Paradicsomból négy nagy folyó fakadt, melyek nevével és számával kapcsolatban eltérnek a szöveges emlékek. A folyók megnevezésekor előfordul a Gangesz (Pison), a Nílus (Gichon), a Tigris (Diglath), a Duna, az Indus, az Eufrátesz (Phora) neve. Jeruzsálem a térképek középpontjában volt, így a hívek pillantása a megváltás színhelyére irányult. A 15. században a térképek lassan pontosodni kezdtek, a távoli utazások és az egyre élénkülő tengeri kereskedelem szükségessé tette ezt. Lassan megszokottá vált az északi tájolás, de a szakrális jelzések még igen sokáig fennmaradtak. Ezeken az ábrázolásokon a földrészek és a Földközi-tenger keleti medencéjének partvonala is az ott található településekkel (Jeruzsálem is) jól azonosítható, emellett a reális rész mellett jelenik meg a Paradicsom Kis-Ázsia belsejében, India határain túl vagy egészen keleten. Majd lassan az Éden jelzése is megszűnt, a Jeruzsálem vagy a Mediterráneum köré épített középkori mappa mundik szerkezetét felváltotta a pontos megfigyeléseken alapuló északi tájolású térképtípus. – Bővebb leírás V.ö. Delumeau, J., A paradicsom története (A gyönyörök kertje), Bp., 2004, 3. fejezet.

[22] Ziehr, W., A kereszt. Jelkép és valóság, Bp., 1998, 150.

[23] Siebert, J., A keresztény művészet lexikona, Bp., 1986. A képet lásd: Vanyó László, Az ókeresztény művészet szimbólumai, Budapest, 1997, 109. ábra.

[24] Thiede, d’Ancona, 2001, 26. A képet lásd: Pocknee, C. E., Cross and Crucifix = Uő, Christian Worship and Devotion, London, 1962, 2. kép.

[25] Szimonidesz Lajos, Jézus és Mária ereklyéi, Bp., é.n., I. kötet 133. (A Golgotánál végzett 1961-es ásatások arra utalnak, hogy a „Golgota” úgy tíz méter magas, függőlegesen álló kőoszlop volt, mely magányosan állt a kőfejtő sarkában, a tövében barlanggal. Majd Jézus idejére a föld felgyülemlett az oszlop körül, s csak a csúcsa látszott ki, melyről a nevét is kapta. – Lásd: Armstrong, K., Jeruzsálem, Bp., 1997, 231.)

[26] A kép megkereshető pl. Siebert, J, Bp., 1986. Keresztrefeszítés címszónál.

[27] Az Ádám sírján lévő szöveg: Hieronimus refert, quod Adam sepultus fuerit in calvariae loco ubi crucifixus est dominus.

[28] „es veue Mihal archangal a golčot es betakara adamnak te⌠tet:  es oe fiaet abelleth : es eltemete oeket ebronnac voelgen:…” Nyelvemléktár XII., szerk. Volf György, Bp., 1884, Teleki-kódex, 233.

[29] Ez az ábrázolás is visszavezethető olyan hagyományokra, amelyek szerint a hegy is szent helynek számított. Olyan helynek, ahol az ember kapcsolatot teremthet az istenséggel. Akár az Ó- vagy az Újszövetségben is számtalan ilyen hegyet találhatunk. Gondoljunk Sion hegyére, az Olajfák hegyére, a Tábor-hegyre vagy akár a Golgotára.

[30] Ilyen ábrázolásokra láthatunk példát Szilárdfy Zoltán Ikonográfia – kultusztörténet című könyvének képanyagában is. A 231. kép (1750 körül) Szentháromságos feszület mint a bűnbeesés megváltás-allegóriája, valamint a 232. kép (1750 körül) Feszület paradicsomi fán, tövében az ősszülőkkel címmel. (Bp., 2003)

[31] A kivonatolt szöveg forrása: Jacobus de Voragine, The Golden Legend, ford. R. W. Granger, R. W., Princeton, N. J., 1993, The finding of the Holy Cross cím alatt.

[32] Cook, R, The Tree of life, Thames and Hudson, 1988, 122.

[33] Párhuzamnak lásd pl. Ez 31,3-16, Dn 4.

[34] „…a vízen úszó kereszt motívuma már Jézus keresztjének koraközépkori legendájában is fölmerült. Eszerint a paradicsomi Tudás fájáról származó ágból vagy magból fa sarjadt. Ebből faragta Mózes azt a rudat, amelyre a rézkígyót szegezte fel (Nm 21,4-9). Keresztény értelmezésben ez az esemény a keresztre feszítés ószövetségi előképe.” Jankovics Marcell, Jelképkalendárium, Debrecen, 1997, Vízkereszt címszó alatt.

[35] Lásd még: Rm 5,12-22, I Cor 15,22, I Cor 15,45-49, De számos más helyen is, pl. Szent Irénaiosz: „A megtestesült ige a fán függve eltörölte a fán elkövetett engedetlenséget.” Idézi Jankovics, 1991, 139.

[36] Itt jegyezném meg, hogy noha az itt felsoroltak közül mind a négy történetben szerepel Ádám (itt a témához kapcsolódóan a haláláról szóló részt emeltem ki), és a történetekből három az eltérések ellenére igen hasonló, a Debreceni Kódex 1997-ben megjelent új kiadásában a kódex magyar párhuzamainál egyetlen szöveg sincs feltüntetve. Emellett a ’források’ rubrikában hivatkozást láthatunk Vargha Damján Kódexeink legendái és a Catalogus Sanctorum c. művére, melynek megadott része ugyan elismeri, hogy az egész történet ilyen formában, mint ahogy a Debreceni Kódex szövegében van, nem található meg, de Séth történetére utalva a Synopsis 31. adatánál az Ádám atyánk életéről szóló szövegeknél a másik három szöveget is jelzi. Lásd: Debreceni Kódex, Bp., 1997, 18.

[37] Lásd Katona Lajos elemzését A Teleki-codex legendái című művében, Bp., 1904.

[38] Valószínű, hogy ez csupán elírás miatt különbözik a következő idézett évszámtól, mivel ilyen adat nem található a hagyományban.

[39] A Legenda Aurea (melynek írója korában kitűnt azon igényével, hogy a hagyományokban fellelhető összes történetvariációt felsorolta) mindkét adatot említi. Valószínűsíthető, hogy a Karthauzi Névtelen a Legenda Aureát forrásként használta ennél a résznél, hiszen szinte azonos felépítésű a két szöveg. Ám megtartotta szövege történetszerűségét azzal, hogy nem törte meg több évszám felsorolásával. Mivel Jacobus de Voragine az 5500-as változat mellett foglalt állást, az Érdy-kódex csak ezt említi.

[40] Mégis igen elterjedt a kereszt fájának eredettörténetét Nikodémusz evangéliumától származtatni. Ezt teszi W. O. Stevens is The Cross in the Life and Literature of the Anglo-Saxon című művében (New York, Holt, 1904).

[41] Feljegyzés a mi urunkról, Jézus Krisztusról, amely Pontius Pilátus idejében készült (= Evangelium Nicodemi) = Csodás evangéliumok (Apokrif Iratok sorozat), sorozatszerk. Adamik Tamás, Bp., 1996, 180 (113. jegyzet).

[42] The Apocrypha and Pseudographa of the Old Testament in English 2. vol. Pseudographa, szerk. Charles R. H., Oxford, 1968, 132: „The pleading of Seth and Eve for the oil of mercy is probably taken down by the author of the Ev. Nicodemi xix direct from our text (Apoc. Mos. xiii = Vita xli)…”

[43] Az angol fordítás kritikai kiadásából idézve: „Whether any of this is true we leave to the reader’s judgment, because none of it is found in any authentis chronicle or history.” – Jacobus de Voragine, The Golden Legend, ford. R. W. Granger, R. W., Princeton, N. J., 1993, The finding of the Holy Cross cím alatt; latinul: „in quadam uero hystoria Grecorum licet apocrypha legitur”; „Vtrum autem hec uera sint, lectoris iudicio relinquatur, cum in nulla chronica nec hystoria autentica ista legantur.” – Iacopo da Varazze, Legenda aurea, ed. crit. cura di Maggioni, G. P., I-II., Firenze, 1998, I, 59-60; a kritikai apparátus szerint két kéziratban nem szerepelnek ezek a megjegyzések.

[44] Az illusztráció Kathleen Cohen fentebb idézett művében található: 48. kép.

[45] Vargha Damján Kodexeink legendái és a Catalogus Sanctorum (Bp., 1923) című kódexirodalmi tanulmányában Ádám életével kapcsolatban megemlíti a szöveghez kapcsolódó egyéb szöveghelyek között Laskai Osvát nevét is. Ám a megadott részen a témához kötődő szakaszt nem találtunk sem a Quadragesimale Bigae salutis, sem a Quadragesimale Gemmae fidei megadott helyén. Lásd: Vargha, i.m., 28: „»zent Atianknak eleteroel Adamrol«, Laskai O. Serm. Quadr. XLII-XLIII.”

[46] Temesvári Pelbárt válogatott írásai, szerk. V. Kovács Sándor, Bp., 1982, 118-119.

[47] Auerbach, E., Mimézis, Bp., 1985, 73.

[48] Az Ádámtól Krisztusig vezető családfa szintén ennek a képnek megismétlése. Szöveges megerősítése Lc 3,23-28.

[49] A szöveg az Érdy-kódexről készült fényképek alapján készült betűhű átírás.

[50] A szöveg a Régi Magyar Kódexek sorozat 21. számából, a Debreceni Kódex betűhű átiratából készült másolat (a kódex 149-150. lapja), Bp., 1997, 337-339.

[51] A szöveget a Volf György – féle Nyelvemléktár Teleki-kódexének 226-235. része alapján idézzük.

[52] A szöveget a Volf György – féle Nyelvemléktár Érsekújvári Kódexének 112-114. része alapján idézzük.