MENÜ
Untitled Document


LACZKÓ ESZTER:
„ANGELUS” – TEMESVÁRI PELBÁRT
ANGYALOKRÓL SZÓLÓ PRÉDIKÁCIÓINAK PÁRHUZAMOS HELYEI

Szeptember 29. az európai kalendárium egyik legjelesebb napja, mivel a VII. század óta e napot, a római Szent Mihály-bazilika szentelésének dátumát tették a nyugati egyházban Szent Mihály arkangyal ünnepévé. A középkor folyamán e napra szerzett prédikációikban emlékeztek meg a papok Szent Mihályról és vele kapcsolatban valamennyi angyalról, mivel utóbbiak külön ünneppel csak a XVII. század óta rendelkeznek.[1]

     Temesvári Pelbárt Pomerium de sanctis című prédikáció-gyűjteményének nyári részében, a 66.-tól a 69. prédikációig találjuk a Szent Mihály ünnepére szánt beszédeket, melyek egyfajta összegzését nyújtják mindannak az angyalokra vonatkozó tudásnak, mely a Biblia, az egyházatyák és más tanítók elgondolásai alapján a középkor századaiban kialakult. Ennek a tudásnak egyetemes elterjedtségét mutatja, hogy párhuzamaival a középkori prédikátorok írásai mellett a képzőművészetben és a szépirodalomban is találkozhatunk.

     Dolgozatomban ennek a Pelbártnál is megjelenő tanításnak az előzményeit, a középkori vallásos irodalomban való megjelenését, illetve a képzőművészetben, a szépirodalomban, valamint, a népi vallásosságban is megfigyelhető párhuzamait szeretném bemutatni, a téma szerteágazó volta miatt a teljesség igénye nélkül.

Pelbárt angyaltana

A párhuzamok vizsgálata előtt hasznosnak tűnik Pelbárt angyaltanának összefoglalása a vizsgált négy prédikáció szövege alapján[2], melyek mindegyikében a skolasztikus ars praedicandi szabályainak megfelelően egyetlen szentírási mondatból kiindulva, azt részeire bontva (divisio), s újabb és újabb tekintélyekre hivatkozva[3] rendszerezi szerzőnk mondanivalóját. 

Pelbárt tanítása szerint az angyalok az emberhez hasonlóan Isten értelemmel rendelkező teremtményei (rationalis creatura), melyek ugyanakkor tisztán lelki természetűek, a leginkább hasonlítanak Istenhez, s így az embernél magasabb rendű lények (69.B). Részük van a mennyei boldogságban (supernalis felicitas), mert mindig látják az Isten arcát (66.H).

Méltóságukat (nobilitas) fejezi ki Istenhez hasonló szépségük (speciositas, deiformis), melyet a bukott angyalok elvesztettek, s az ő külsejük félelmet kelt az emberben (66.B,C). Hatalmuk (potestas) megnyilvánul gyorsaságukban, hiszen egy pillanat alatt ott vannak, ahová az Isten akarata rendeli őket. Ők mozgatják az eget és a szférákat az ítélet napjáig, s így a természet állandó változásának is okozói. Erejük érzékeltetésére az egyiptomi elsőszülöttek megölésén kívül még más bibliai példát is említ Pelbárt (66.C). Az emberhez hasonlóan értelemmel (intellectualitas) rendelkező lények, ám sokkal tökéletesebb formában, mint az ember, amennyiben nekik nincs szükségük megfontolásra, összehasonlításra. Az Istenhez hasonló előrelátással azonban ők sem rendelkeznek, így saját bukásukat sem tudhatták előre (66.C,D). Az emberhez hasonlóan szabad akarattal rendelkeznek, de a jó angyalok már nem tudnak elpártolni Istentől, csak a jót tudják követni (recta voluntas), mivel ők közvetlenül a teremtés után estek próbatétel alá, s akkor jóknak és rosszaknak egyaránt véglegesen eldőlt a sorsuk (66.E). Szintén nemességük bizonyítéka halhatatlanságuk (immortalitas, 66.E) az isteni kegyelem folytán, mely az emberi léleknek is sajátja. 

Pelbárt tanítása szerint az angyalok az emberek életére vonatkozóan öt feladatot (officium) teljesítenek. Elsősorban őrzői (officium custodiendi) az embereknek, akiknek szükségük is van erre a segítségre, s ezáltal az angyalok is betölthetik bukott társaik helyét (66.F). Az angyalok társul szegődnek az ember mellé, segítőivé (officium assistendi) válnak. Az ő feladatuk a bűnösök, elsősorban a fényűzők, istenkáromlók, szentségtörők, gőgösök és a szegények elnyomóinak megbüntetése (officium puniendi). Közbenjárói (officium interpellandi) is Isten választottainak, s a megholtak lelkét ők viszik (officium portandi) az égbe (66.G).

Az őrangyalokra vonatkozó tanítását a 67. prédikációban tárgyalja. Az őrangyalok segítsége az ember életének mindegyik állomásán tapasztalható. Az anyaméhben, valamint a születés pillanatában ők óvják a magzatot, nehogy az áteredő bűntől terhelve, keresztelés nélkül életét veszítse, s ez megfossza őt az istenlátás örömétől. A földi élet folyamán az angyalok segítik az embert, hogy a bűnöktől el tudjon fordulni (67.B), majd a halál pillanatában ők ismertetik védencük jótetteit az ördög fenyegetései közepette. A halál s az ítélet után angyal vezeti a lelket a tettei alapján neki rendelt helyre, a Mennybe vagy a Purgatóriumba, s a kárhozottakat pedig bukott angyalok ragadják el, s viszik magukkal a Pokolba (67.C). Az őrangyalok jelenléte, mely az isteni szeretet megnyilvánulása (66.A), a Paradicsom óta kíséri az emberek életét (67.D). Egyedül Jézus Krisztusnak nem volt őrangyala, mivel őt nem lehetett a bűn útjára vonni, s ha kellett, angyalok serege szolgált neki, de még az Antikrisztusnak is lesz őrangyala (67.E).

Az embernek kegyvesztettsége miatt (ingratitudo) van szüksége az angyalok segítségére, amely az angyalok nagy száma miatt (multitudo) megvalósítható (67.F), s ők nemcsak a jókra vigyáznak, de haláluk pillanatáig nem hagyják el a legmegrögzöttebb bűnösöket sem. Az angyalok minden órában és minden helyen az ember mellett állnak, s végzik készségesen (promptitudo) munkájukat (67.G). Az ő segítségükre az égiek aggódása (sollicitudo) miatt van szükség, ami abban is megnyilvánul, hogy az egyes emberek mellett minden államnak, királyságnak, városnak, illetve azok vezetőinek is külön őrangyal rendeltetett. A világi vezetőkhöz hasonlóan az egyházi elöljáróknak, a pápának és a püspököknek is van külön angyaluk, akit a születésükkor nekik rendelt angyal mellé „kapnak”, az adott hivatal sikeres betöltéséhez (67.H,I). Az őrangyalok sikeres munkája, a lelkek megtérése az égiek örvendezését (amplitudo gaudiorum) is növeli (67.K). 

Az őrangyalok tevékenységének eredményeit Pelbárt tizenkét pontban foglalja össze. Ők feddik meg a bűnösöket, s szólítják el őket a bűntől. Eltávolítják a jótettek előtt álló akadályokat, s feloldják a bűn bilincseit. Távol tartják a démonokat, s közbenjárnak védenceikért, valamint azok imádságait Isten elé viszik. Feltárják a halandóknak a hit titkait, az értelmet megvilágosítják, s elviszik a szenvedőknek, sanyargatottaknak a vigasztalás örömét. A veszedelmeket elhárítják, az ellenséget legyőzik, az elbukókat megerősítik, a kísértéseket enyhítik, s a megholtak lelkét a Mennybe vezetik (67.L).

Istennek ezek a csodálatos teremtményei bizonyos szempontból hasonlóak az emberhez, hiszen őket is a semmiből teremtette Isten, a saját képére, ezért emlékezettel (memoria), értelemmel (intellectus) és akarattal (voluntas) rendelkeznek. Mindezek a tulajdonságok azonban az emberénél tökéletesebb formában jelentkeznek náluk, ezért az angyalok nem felejtenek, gondolkodás nélkül felismernek dolgokat, s akaratukat késedelem nélkül viszik véghez. Az emberhez hasonlóan közvetlenül az Isten árasztotta rájuk kegyelmét, s mindkettőt az örök boldogságra rendelte. „Polgártársak” (concives), hiszen mindketten ugyanannak az országnak a tagjai, s mindkettőjüket a szeretetük alapján ítéli meg Isten. Egymásért lettek teremtve, s az angyal segíti az embert, míg az helyreállítja az angyalok bukását (69.C).

Ugyanakkor az angyalok sok tekintetben felülmúlják az embert. Tökéletesebbek, hiszen test nélküliek, változatlanok, s a legkisebb angyal is nagyobb, mint a legnagyobb szent. Az égben teremtette őket Isten akkor, amikor a Mennyet, az időt és az anyagot teremtette, s választásuk pillanatában megkapták jutalmukat. Számuk nagyobb, mint az embereké (69.D,E,F).

Bizonyos szempontból azonban az ember felül is múlja az égi teremtményeket, hiszen Krisztus az embert váltotta meg és nem az angyalokat. Az emberi természet eljut az Istennel való egységre, ő is látja az Istenséget, s maga is megdicsőül testében, üdvözülve az angyalok fölé magasztaltatik (69.G).

Pelbárt prédikációjában kilenc angyali kart (ordo) különböztet meg, mely felosztás véleménye szerint csak akkor jött létre, miután az angyalok egy része véglegesen döntött Isten mellett, míg másik részük a bűn mellett. Pelbárt úgy gondolja, hogy Isten az angyalokat valamiféle próbatétel elé állította, aminek azután egy részük elbukása lett a következménye. Megállapítja, hogy ez a döntés nagyon rövid idő alatt, néhány pillanat alatt ment végbe az angyaloknál.

Pelbárt a Mennyországot földi királysághoz, királyi udvarhoz hasonlítja, amelyben különféle méltóságú, rangú alattvalók vannak, egyesek egészen közel állnak a királyhoz, jelen esetben az Istenhez, míg mások alacsonyabb ranggal rendelkeznek. Az angyalok legfelső rendjét a Szeráfok[4] (ordo Seraphin) alkotják, akik a legnagyobb szeretettel vannak Isten iránt, ők állnak hozzá legközelebb. Olyanok, mint egy földi király esetében a barátok, testvérek, szövetségesek vagy a király szobájába bejáró komornyikok. Őket követik a Kerubok (ordo Cherubin), akik isteni bölcsességgel teljesek, s egy földi királyság tanácsadóihoz hasonlíthatók. Az angyalok harmadik csoportját alkotják a mennyei királyság ülnökei, a Trónok (ordo Thronorum), akik Isten bírói tevékenységének társai. Az Uralmak (ordo Dominationum) alkotják a következő kart, akik a jó angyalok elöljárói, mint a földön a tábornokok, hadvezérek, nádorok, vajdák. A Fejedelemségek (ordo Principatuum) az összes igaz ember élén állnak, szerepüket a földi ispánokéhoz hasonlítja Pelbárt. A Hatalmasságok (ordo Potestatum) feladata az ellenséggel való harc, a démonok távoltartása, ahogy azt a földön a hadvezérek, katonák, légiók teszik.  Az Erők (ordo Virtutum) a mennyei királyság bárói és bánjai, akik egy meghatározott terület, provincia vagy állam feletti felügyeletet kapták feladatként. Míg az Arkangyalok (ordo Archangelorum) valamilyen nagyobb sokaság élén állnak, mint a földön a városok vezetői,[5] addig az Angyalok (ordo Angelorum) mint az egyes emberek felügyelői teljesítik feladatukat. Pelbárt szerint csak az angyalok alsóbb csoportjai, az arkangyalok és angyalok teljesítenek feladatot az emberek világában, a magasabb rangúak csak akkor avatkoznak be, amikor nagyobb baj van. Utóbbiaknak tehát külső küldetésük (missio exterior) van, míg a többieknek az angyalok világán belül van feladatuk (missio interior, 67.F), egymást „értesítik” Isten titkairól (69.H).

     Pelbárt az angyalokról szóló négy prédikációja közül egyet teljes egészében Mihálynak szentel, akire a harcokban való győzelem bízatott, ahogyan Gábrielre a titkok kinyilvánítása, Raphaelre a testi és lelki betegségek gyógyítása (68.B).

     Mihály eddig a történelemben már négy harcot megvívott. Az első az ördöggel való összeütközése, amikor Lucifert és angyalait letaszította a Mennyből (68.B). Pelbárt ezzel a harccal kapcsolatban leszögezi, hogy ez egy lelki, de valóságos harc volt, melynek során a gonosz lelkek a sötét égbe (aer caliginosus) lettek száműzve, ahol elég közel vannak az emberekhez, hogy próbára tegyék őket. Bár sokan vannak a bukott angyalok, de náluk többen maradtak hűek Istenükhöz. Nagy számuknak köszönhető, hogy az egyes emberek mellett az egyes vidékeknek, városoknak, településeknek őrangyalukon kívül egy gonosz angyaluk is van, aki állandóan próbára teszi őket (68.C,D,E). Sőt hozzáteszi, hogy valamennyi látható dolog rendelkezik angyali felügyelettel (angelica custodia), ha nem is egyenként, de fajtánként külön-külön (69.L). Mihály második harcát a zsidó nép megszabadításáért vívta Egyiptomban, majd a következőt a sivatagban a sátánnal Mózes testéért, nehogy a zsidók bálványimádás tárgyává tegyék. Negyedik harca legendájához kötődik, amikor leterítette a nápolyiak seregét, akik a sipontumi keresztények ellen támadtak (68.F). Ötödik, egyben utolsó harcát majd a világ végén vívja az Antikrisztussal (68.G).

     Pelbárt tanítása szerint Mihály az angyali seregek vezére és az egyház vezetője (princeps Ecclesiae), ahogyan az Ószövetségben a zsidó közösség élén állt (princeps Synagogae). Máshol megjegyzi, hogy Mihály teljesít szolgálatot a mindenkori pápa mellett segítőként (67.I). Az emberi világot segítő (missio exterior) angyalok közül ő az első. Megzabolázza a gonosz lelkeket, s az ő műve, hogy Krisztus népe előrehalad az igazságosság, irgalom, szeretet, alázatosság, istentisztelet, az evangéliumi tanítás állhatatos őrzésének erényeiben.  Mihály és angyalai jelen vannak a misén az átváltoztatás pillanatában. Továbbra is óvja népét a bálványimádástól, ahogy tette ezt a sivatagban, s majd ő kötözi meg a gonoszt ezer évre a végső időkben (68.H).

     Annak ellenére, hogy vannak Mihálynál sokkal magasabb rangú angyalok is, az egyház különös tiszteletben részesíti őt különleges kiváltságai (privilegia) miatt, melyek közül elsőként említi a szerző az egyház vezetésének (princeps Ecclesiae) feladatát. Mihály segíti életük során a választottakat, s ő méri meg a holtak tetteit (officium ponderandi) az isteni igazságosság mérlegén – hivatkozik Pelbárt bizonyos világi könyvekre (libri laicorum). Ő vezeti az égbe a lelkeket, s mutatja be őket Máriának, majd Krisztusnak. Az ő feladata lesz az utolsó ítéletre szólítani mindenkit, s ekkor Krisztus zászlósaként (signifer) is fel fog tűnni a kereszt jelét hordozva, majd ő hajtja végre a kiszabott ítéletet (69.I).

     Pelbárt a 66. prédikáció végén elmeséli Szent Mihálynak a Garganus hegyhez kapcsolódó legendáját, valamint azt a történetet, amikor az arkangyal legyőzte a sipontumiak és beneventuimiak ellen támadó nápolyiakat (66.H), mely történetek a Legenda aureában is olvashatók.

A Biblia tanítása az angyalokról

Bár a Pelbárt által legtöbbet idézett tekintély a Szentírás[6], tegyük hozzá, többnyire ugyanazok a részek, valójában az itt felvázolt tanításnak csak töredéke található meg a Bibliában, mely különböző módon kétszáznál is többször[7] említi az angyalokat. Maga az angyal[8] kifejezés hivatalukra és nem mivoltukra utal.[9] Több alkalommal mennyei seregekként vannak jelölve (2Krón 18,18; Lk 2,13), de az Isten fiai[10] kifejezés is előfordul az angyalokra vonatkoztatva (Jób 2,1). A Szentírás tanúságot tesz arról, hogy ezek a lények Isten teremtményei (Neh 9,6), de hogy mikor jöttek létre, arról, szerzőnkkel ellentétben, semmi biztosat nem állít. Életmódjukra Máté evangéliuma utal, amikor elmondja, hogy az angyalok „nem nősülnek, férjhez sem mennek” (Mt 22,30.) Kizárólag szellemi síkon léteznek (Lk 24,39), de alkalmanként képesek megjelenni emberi alakban (Mt 28).  Ezeket a lényeket nem korlátozza a fizikai valóság, hiszen Gábriel nagyon gyorsan megjelenik válaszul Dániel hívására (Dán 8, 15). Isten hatalmas erővel ruházta fel őket, hiszen egyetlen angyal száznyolcvanötezer asszír harcost vágott le egyetlen éjszaka (2Kir 19,35).

     Az angyalok a Bibliában Jahve küldöttei, akik az általuk megszólított embereknek adnak át üzenetet, feladatot vagy sietnek segítségükre. Részt vesznek a folytonos Istent dicsőítő énekben (Zsolt 148,2; Jel 4,8), s egykor az ítélet végrehajtásában is segítenek (Jel 6-19). Jézus életének egyes állomásainál is feladatot teljesítenek (Lk 1,26; 2,9; Mk,16,5; ApCsel 1,10).

 Az Ószövetségből olvasható ki az a Pelbártnál is megjelenő elképzelés, miszerint az angyalok Isten mennyei udvartartását alkotják (Iz 6, 1-4), mely a kánaánita királykultusz hatását tükrözi. Ennek a szemléletnek megfelelően Jahve „király minden isten fölött” (Zsolt 95,3), az angyalok pedig a trón birtokosának oltalmazói.[11]  Ebből következik, hogy a földi királyság felépítéséhez hasonlóan az angyalokat a trón körül elfoglalt rangjuk, illetve feladatuk alapján lehet azonosítani. Ezekiel és Izajás prófétánál olvashatunk a trónhoz legközelebb álló csodálatos lényekről, a kerubokról és szeráfokról. A kerub kifejezés egyes feltevések szerint a ’megművel’, ’szánt’ jelentéssel hozható kapcsolatba.[12] Az Ezekiel próféta könyvének elején (Ez 1-3) megjelenő, Isten trónjához kapcsolódó mennyei élőlényeket szokta a hagyomány a kerubokkal azonosítani, melyek leginkább az emberi fejjel, oroszlán testtel, pata formájú talppal és sasszárnyakkal rendelkező babiloni karibukhoz, illetve az asszír-babiloni lamasszukhoz hasonlítanak, melyek hatalmas szobrokként a palota bejáratának őrei voltak[13]. A bibliai lények szám szerint négyen vannak, ember, oroszlán, bika és sas arcot viselnek, négy szárnyuk közül kettővel testüket fedik, lábuk egyenes, talpuk borjútalp, kezük az emberi kézhez hasonló. A mellettük lévő kerekek, melyek tele vannak szemekkel, követik őket. A szeráfok, akik nevének jelentése ’égő’[14], Izajás próféta látomásában jelennek meg (Iz 6). Ezek a lények a fönséges király fölött lebegnek, mindnek hat-hat szárnya van. Kettővel arcukat, kettővel lábukat fedik be, míg a másik kettővel lebegnek. Harsány hangon kiáltják: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet (Iz 6,3).

     Hozzájuk hasonló csodálatos teremtmények az Újszövetségben is megjelennek, a Jelenések könyvében (Jel 4). Ezek szintén az Úr trónusa körül helyezkednek el, s az, hogy négyen vannak, s arcaik az Ezekielnél említett élőlényekéhez hasonlítanak, valamint hogy a szárnyaikon szemek találhatók, a kerubokhoz teszik őket hasonlatossá, ugyanakkor a szeráfokhoz hasonlóan ők is hat szárnnyal rendelkeznek.  Ezek a sajátosságok is mutatják, hogy a mennyei élőlényeknek, angyaloknak pontos csoportosítása a bibliai szöveg alapján is nehézségekbe ütközik.

A többi angyali kar elnevezése újszövetségi eredetű, Pál leveleire vezethető vissza, ahol a következő megnevezésekkel találkozhatunk: fejedelemségek, hatalmak/hatalmasságok, erők, uralmak, trónusok (Ef 1,21: „supra omnem principatum et potestatem et virtutem et dominationem”; 1Kol 1, 16: „sive throni sive dominationes sive principatus sive potestates”). Ám arról nem beszél a szerző, hogy ezek milyen viszonyban állnak egymással, esetleg milyen sorrendben követik egymást.[15]

Mihály, Gábriel, Rafael nevei szintén bibliai eredetűek. Mihály (Michael) neve ötször fordul elő a Szentírásban[16], nevének jelentése ’ki olyan, mint Isten’. A Biblia egy helyen a főangyal megnevezést használja rá (Júd 9). Leginkább Izrael népéért (Mihály a ti fejedelmetek), annak megvédéséért felelős (Dán 10,13; 10,21; 12,1; Júd 9; Jel 12,7-12). Nem bibliai eredetű, hanem a jámbor zsidó hagyományban gyökerezik az az elképzelés, hogy maga Mihály vívott meg a sivatagban a sátánnal Mózes testéért, hogy az ne lehessen bálványimádás tárgya.[17] Gábor (Gábriel) különleges megbízásai az Isten választott embereinek szóló kijelentéssel kapcsolatosak (Lk 1; 1,11; Dán 8,16; 10,5). Nevének jelentése ’Isten embere’. Rafael (Raphael) Tóbiás könyvében az ifjú Tóbiás kísérője (Tób 5,5). Nevének jelentésére, ’az Úr meggyógyított’, utal Tóbit szemének a hal epéjével való meggyógyítása (11,10).

A Sátánra gyakran alkalmazott Lucifer név szintén bibliai eredetű, valójában egy nyelvi tévedés következménye. Izajás próféta könyvében (Iz 14,12) olvasható egy gúnydal a babiloni királyról, akit a szöveg az égből lehulló fényes hajnalcsillagnak nevez. Jeromos V. századi fordításában Lucifernek fordítja a hajnalcsillag kifejezést. Mivel a Kr. e. II. századból származó, az Énok titkai címet viselő apokrif hasonló módon írja le az angyalok lázadásának, mennyből való levettetésének történetét, ezért a későbbi bibliamagyarázók ezt a részt egyértelműen a Sátánra alkalmazták. Majd a név eredeti jelentésének elhalványulásával a bukott angyalok fejedelmének elnevezéseként vált általánossá.[18] Máshol a Szentírás a Sátánt Belzebubnak (Mt10,25) nevezi, továbbá rá vonatkozik még a „világ fejedelme” (Jn 12,31) és a „világ istene” (2Kor 4,4) kifejezés is. A többi bukott angyalt, akik a Sátán angyalai lettek, a Biblia démonokként emlegeti, és Jézus működésekor is feltűnnek, gyakran valamilyen élőlény testébe költözve (Lk 8,32). Romlottságuk eredményeként Isten az alvilág sötét mélyébe taszította (2Pét 2,4) és örök bilincsekben tartja őket (Júd 6), ott várnak a végső ítéletre, amikor az örök tűzre vettetnek (Mt 25,41).

Érdemes megjegyezni, hogy a babiloni fogság előtt és alatt keletkezett szövegekben még ritkán esik szó ördögi hatalomról. A Sátán a régebbi ószövetségi hagyomány szerint valójában nem Isten ellenlábasa, hanem az ő szolgálatában áll mint az emberek vádlója Isten ítélőszéke előtt (Zak 3,1; 1Krón 21,1; Zsolt 109,6). Az ilyen típusú szövegekhez tartozik Jób könyve is, ahol a Sátán úgy jelenik meg, mintha bejáratos lenne Isten országába, s egyezséget köt Istennel (Jób 1,6-12). Az Úr bizonyos mozgásteret biztosít a Sátán működésének, de csak az anyagi világ feletti rendelkezést engedélyezi neki. A „fogadásnak” ez a motívuma később az európai irodalomban többször is feltűnik. A későbbi bibliai írások szerint aztán Isten és a Sátán egyre engesztelhetetlenebbül állnak szemben egymással (Lk 10,18; Jn 12,31; Jel 12,9).  A démonokról szóló tanításban is fokozatos alakulás figyelhető meg, egyértelműen negatív démonnal először Tóbiás könyvében találkozunk, akit Azmodeusnak hívnak.[19]

Az angyalok külső megjelenésére vonatkozóan a Szentírás leginkább ragyogó külsejüket emeli ki. Az embereknek általában ragyogó fehér ruhába öltözött, átható tekintetű férfi képében jelennek meg (Dán 10,5; Mt 28,3; ApCsel 1,10). Arról nem szól a szöveg, hogy ezeknek az ember formájú angyaloknak is lennének szárnyaik, ezzel az elképzeléssel csak a kerubok és szeráfok esetében találkozunk.  


A római katolikus egyház tanítása az angyalokról


Az Ószövetség és Újszövetség angyalokról és démonokról szóló elképzelései gazdagon fejlődtek tovább a későbbi egyházi hagyományban, elsősorban annak keleti változatában.[20] A hivatalos egyházi tanításban viszont feltűnően kevés dokumentum található, amely kifejezetten az angyalok világával foglalkozik.

     A niceai hitvallás (325.) a világ dualista ősállapotát feltételezőkkel szemben fogalmazza meg a látható és láthatatlan világ, így az angyalok Isten általi teremtettségét.[21] Szintén eretnekekkel szembeni állásfoglalás a IV. lateráni zsinaton (1215.) megfogalmazott hittétel. A kathar eretnekek felfogása szerint ugyanis a világ gonosz, mert a Sátán teremtette, de szigorú aszkézissel, a világról való teljes lemondással a hívek számára legyőzhető.[22] A zsinat megismétli a niceai hitvallás látható és láthatatlan világra vonatkozó tanítását, majd hozzáfűzi, hogy az ördögöt és más démonokat is jónak teremtette eredetileg az Isten, de azok saját akaratukból elfordultak tőle.[23] Ezt a hittételt ismétli majd meg, majdnem szó szerint a tridenti és később az első vatikáni zsinat.[24]

     Az egyház hivatalos megnyilatkozásain kívül azonban nagyon sok szerző foglalkozott az angyalok világával, tulajdonságaikkal már az egyházatyák korától kezdve. A második századi Órigenész az angyalokról szólva azok szabad akaratát emeli ki. Isten kezdetben megteremtette az összes értelemmel bíró teremtményt szabadnak és tökéletesnek.[25] E szabadság felhasználásával a teremtmények angyalokra, emberekre és démonokra oszlottak. Ő még a démonok esetében is azt gondolja, hogy fokozatos tisztulásokkal visszanyerhetik az eredeti állapotot.[26] Pelbárt bár többször is hivatkozik Órigenészre, ez utóbbi elgondolásnak épp az ellenkezője jelenik meg prédikációiban (69.C).

Szent Ágoston De civitate Dei című, Pelbárt által is idézett munkájában foglalkozik az angyalok világával. Ágoston megállapítja, hogy az angyalokat Isten az anyagi világgal együtt teremtette, s megkülönböztet hűséges és lázadó angyalokat. Az előbbiek, valamint az Istenhez hű emberek alkotják a művének címében is szereplő civitas Dei-t. A másik, földi város (civitas terrena) épp az angyalok bukásának eredményeként jött létre. Szeretetük alapján tartoznak az emberek egyik vagy másik birodalomba, melyek között szüntelen harc folyik, s nehéz őket megkülönböztetni. Csak a végső ítélet fogja elválasztani őket egymástól.[27]

Az angyalok karairól szóló, még ma is hivatkozott szövegeket a hagyomány az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 17,34) Pál tanítványaként megismert Dionysius Areopagita nevéhez kapcsolja. Ma sem tudhatjuk pontosan, hogy ki volt az az író az „V. század végén, aki ezen a néven tette közzé négy hosszabb-rövidebb értekezését és tíz levelét. A levelek címzettjei között is olyan nevek találhatók, melyek mind az apostoli korra utalnak. Valószínűleg a szerző így akart tekintélyt, súlyt adni írásainak.”[28]

     A Pelbárt által is idézett Dionysius De caelesti hierarchia (Peri tész uraniasz hierarchiasz) című munkájában dolgozta ki az angyalok hierarchiájának rendszerét, melynek előzményeit a Biblia tanítása kapcsán már megismerhettük. Dionysius tanításában valamennyi tiszta szellem a mennyei hierarchiában lakik, mely szigorú rend szerint épül fel.  Az angyalok három triásza koncentrikus körökben helyezkedik el Isten körül úgy, hogy tőle távolodva „rangjuk” is csökken. A három triász közül az elsőnek, melyet a Szeráfok (Σεραφιμ), Kerubok (Χερουβιμ) és Trónok (θρονοι) alkotnak, kitüntetett helye van, mert ez az egyetlen triász, mely közvetlen, bensőséges kapcsolatban áll magával Istennel. A szellemi kozmosz összes többi triásza csak ennek az elsőnek a közvetítésével juthat hozzá az isteni kisugárzáshoz, mely természetesen egyre gyengül, ahogy a középponttól távolodunk. A második triászt alkotják az Uralmak (Κυριοτητες), Erők (Δυναμεις) és Hatalmasságok (Εξουσιαι), a harmadikat a Fejedelemségek (Αρχων), Arkangyalok (Αρχαγγελων) és Angyalok (Aγγελων).[29] Ez utóbbi triász áll legközelebb az emberek világához. Dionysius sémáját az apostoli konstitúciók nyolcadik könyvébe is felvették, így az a kanonizált iratok közé tartozik, bár a művészet és az irodalom gyakran igen önhatalmúan bánt vele.[30]

Az angyalokkal kapcsolatban szintén gyakran idézett szerző a VI-VII. század fordulóján tevékenykedő Nagy Szent Gergely. Gergely Ágostontól veszi át azt a gondolatot, hogy Isten az angyalokat az anyagi világgal együtt teremtette, s majdnem változatlanul veszi át Dionysius angyalhierarchiáját. Nála is kilenc kar rendeződik triászokba, ám ő az Erők és Fejedelemségek helyét felcseréli, így előbbi a harmadik, míg utóbbi a második triászba kerül. Gergely elgondolása szerint ugyanis csak a harmadik triász angyalai szolgálnak az embereknek, a második triász feladata pedig az uralkodás, ezért logikusabbnak érezte e két kart másik triászba helyezni.[31] Ezt az elgondolást építi be prédikációjába Temesvári Pelbárt is, megemlítve, hogy Dionysius bizonyos dolgokat másként gondolt (69.K).

     A görög egyház által ma is első dogmatikusként emlegetett, a VII-VIII. században működő Damaszkuszi Szent János is merített Dionysius angyaltanából. Tanítása szerint a test nélküli angyalok próbára tételük előtt nehezen voltak kaphatók a rosszra, s ezt követően Isten kegyelméből olyanná váltak, akik nem képesek rosszat tenni (akünetoi). Védik a világot, a népeket, segítenek különböző alkalmakkor. A Szent Jánosnál megjelenő hierarchia is Dionysiusra vezethető vissza.[32] Az ő gondolatai is megjelennek Pelbárt prédikációiban.

     A Pelbárt által hivatkozott egyházatyákon kívül a középkor számos egyházi írója, szentje nyilatkozott az angyalokról, akiket szintén tekintélyként tüntet fel prédikációiban. Az angyalokról évszázadok során kialakult nézeteket a doctor angelicusként[33] emlegetett Aquinói Szent Tamás, a XIII. századi skolasztika későbbiekben is mérvadó személyisége is összefoglalja Summa theologica című munkájában.

     Szent Tamás angyaltanáról, az angyalokkal kapcsolatban fölvetett és megválaszolt problémákról művének mutatóját végignézve képet kaphatunk. Pelbárt szinte valamennyi tanítása megtalálható Aquinói Szent Tamás Summájában, aki természetesen olyan témákat is érint, melyek Pelbártnál nem jelennek meg, hiszen a teológia azon rétegéhez tartozó fejtegetések, melyek aligha számíthattak értő érdeklődésre a prédikációt hallgató hívek részéről. Tamás folytatva az ágostoni hagyományt, az angyalokat Isten teremtményeinek tartja, akik a világ teremtésekor jöttek létre Isten kegyelméből az örök boldogságra rendelve, eredetileg mind jónak teremtve. Láthatatlan, értelemmel rendelkező szellemi lények, lakóhelyük az ég (caelum empyreum). Valamennyi teremtményt szolgálják és segítik, s valamennyi embernek szüksége is van segítségükre az anyaméhtől fogva, de nem elsősorban az ember miatt jöttek létre. Tamás megkülönböztet az angyalok feladatai között az emberi világhoz szóló küldetést (missio exterior) és a magasabb rangú angyalok részéről az alacsonyabb rangúak felé irányuló belső küldetést (missio interior). Kezdetben tudtak bűnt elkövetni, ami azonban megbocsáthatatlan, így a jók örökre jók, míg a rosszak örökre rosszak maradnak. Szabad akarattal rendelkeznek, de a próbatétel után akaratuk már nem változik. Számuk igen nagy, ők maguk annyi félék, ahányan vannak. Bár közülük sokan elbuktak, a jó angyalok száma nagyobb, mint a gonoszoké. Nincs testük[34], de az ember érdekében a levegő összesűrítésével képesek testet ölteni, s így is hatást gyakorolni az emberi értelemre. Ezt a bukott angyalok is meg tudják tenni.

Tamás is részletesen tárgyalja az angyalok három hierarchiába rendeződő kilenc karát, mely tanítása teljesen összhangban áll Dionysius véleményével. Beszél továbbá gondolkozásukról, egymás közötti kommunikációjukról, mozgásukról és helyváltoztatásukról, amely tanítás azonban kevéssé vagy egyáltalán nem is jelenik meg Pelbárt szövegeiben. Név szerint két angyallal, Mihállyal és Gábriellel foglalkozik. Mihály szerinte vagy a Fejedelemségek, vagy az Arkangyalok karából származik, míg Gábrielről elmondja, hogy ő a legnagyobb (summus) az arkangyalok között.

A démonokkal kapcsolatban nála is megtaláljuk, amit Pelbártnál is olvashatunk, hogy a ködös-homályos levegőben (aer caliginosus) laknak, hogy az embereket, Isten akaratból, próbára tegyék. Bukott angyalok valamennyi rendből származnak. Képesek természeti jelenségeket, esőt, szelet előidézni, illetve általában valamilyen vadállat formájában megjelenni.[35]

Aquinói Tamás tekintélyének köszönhetően tanítása egészen a XX. század első feléig meghatározta az egyház angyalokról való gondolkodását, így lehetséges, hogy a húszas években a magyar Schütz Antal Dogmatikájában szinte teljes egészében megismétli a Tamás révén hagyományozott középkori tanítást. Ő sem hivatkozik másra, mint az  angeologia általam is felsorakoztatott tekintélyeire, Dionysius Areopagitára, Szent Ágostonra, Nagy Szent Gergelyre, Damaszkuszi Szent Jánosra és természetesen Aquinói Szent Tamásra.[36]


Párhuzamos elképzelések a középkori vallásos irodalomban


Mivel a középkor vallásos szerzői valamennyien az előzőekben tárgyalt tudásanyagból merítenek, ezért nem meglepő, hogy számtalan párhuzammal találkozhatunk mind az európai, mind a hazai szerzők műveiben. Ezek részletes bemutatásáról lemondva néhány mű segítségével olyan párhuzamos helyeket veszek sorra, melyek a hasonlóság mellett egyéb tanulsággal is szolgálhatnak.

     A XIII. század második felétől a XVI. századig páratlan népszerűségnek örvendő Legenda aurea Szent Mihályról szóló fejezete több ponton mutat hasonlóságot Pelbárt szövegével, hiszen maga is prédikációszerűen épül fel. Ismerteti a Monte Garganóhoz kapcsolódó legendát, valamint még két másik Mihály-jelenés történetét, majd pontokba szedve mutatja be az angyalok világát, tulajdonságaikat, feladataikat. Jacobus de Voragine is foglalkozik a bukott angyalokkal, s a démonok sokaságának érzékeltetésére azt a hasonlatot találjuk nála is, mellyel Pelbártnál is találkozhatunk, miszerint annyian vannak, mint a Nap fényében látható porszemek.[37] Forrásként mindkét szerző egy Haimo-idézetre hivatkozik, sőt a Legenda aurea idézi is a helyet, ahol a IX. századi szerzetes filozófusokat és keresztény tanítókat említ e hasonlat kapcsán. Ezek után nem véletlen, ha Lucretius De rerum naturája porszem-hasonlatának továbbélését véljük felfedezni a későközépkori magyar ferences prédikációjában.[38]

     Jacobus de Voragine az angyalhierarchia sorrendjében szintén egyezést mutat Pelbárttal, hiszen mindkét szerző Nagy Szent Gergely elgondolását követi az angyalok sorrendjét illetően.

     Annak ismeretében, hogy „összes középkori beszéd-irodalmunknak több mint kétharmada az egyszerű ferencrendi szerzetes munkáinak fordítása és átdolgozása, s mintegy tizenegy kódexünkből majdnem száz prédikáció határozottan a Pelbárt-irodalom terméke”[39],  nem meglepő, hogy az Érdy-kódex Szent Mihály-prédikációja az angyalhierarchia kapcsán is Temesvári Pelbártot követi, talán elsők között nevezve meg e karokat magyar nyelven: Szeraphin, Kerubin, Székösök, Uralkodók, Fejedelem angyalok, Hatalmasok, Jószágosok, Arkangyalok, Angyalok.[40]

     Természetesen Szent Mihály alakja is megjelenik az Érdy-kódexben, akinek a középkori népszerűségét mutatja, hogy első szövegemlékünkben, a Halotti Beszédben már feltűnik a neve boudog michael arcangel[41] formában. Mihály ugyanakkor szerepel a magyarországi latin nyelvű vallásos irodalomban is. Szent Patrik purgatóriumának, a középkor egyik legtitokzatosabb búcsújáróhelyének mindkét magyarországi zarándokát, Krissafánfia Györgyöt és Pokoljáró Tar Lőrincet is az arkangyal kalauzolja a túlvilágon, de találkozhatunk vele egy XVI. századi szekvenciában[42], valamint a kolozsvári Szent Mihály templom sajátos felépítésű gradualéjában.[43] 


Angyalok ábrázolása a képzőművészetben


Mivel maga Pelbárt több helyen hivatkozik képzőművészeti ábrázolásokra, ezért fontosnak tartom áttekinteni az angyalábrázolások legfőbb vonulatait, egybevetve azokat Pelbárt szavaival.

Az angyalok ábrázolása a harmadik századtól követhető nyomon a keresztény művészetben. Eleinte férfialakban jelennek meg, antik római viseletbe öltözve (tunica, pallium). Kezdetben szárnynélküliek,[44] ez egybeesik a Biblia elképzelésével, amely szép termetű, ragyogó ruhájú férfinek festi le őket. (első kép)  Szárnyaik a IV. század végétől jelennek meg, s válnak a továbbiakban az angyalok legfőbb ismertetőjeleivé.[45] A szárnyakról lehet felismerni a keresztény művészetben a földöntúli lényeket, a mennyeieket és pokolbelieket egyaránt (ez utóbbiakat általában denevérszárnyukról),[46] mivel a repülés mindig is a földhöz kötött lét fizikai korlátjaitól való mentességet jelképezte.[47]  Pelbárt beszél ezekről a szárnyas angyalokról, s elmondja, hogy a festők a szárnyakkal jelzik e lények gyorsaságát.[48] Szintén e századhoz köthető az első ruhátlan angyal megjelenése.[49] Majd csak a reneszánsz (Michelangelo: Utolsó ítélet) és barokk művészetben találkozhatunk ismét szárny nélküli angyalokkal.

     A bizánci művészetben a szárnyak mellett állandó attribútumuk a dicsfény,[50] s ott gyakran ábrázolják udvari öltözetben, ünnepélyes, szigorú alakként őket, akik Krisztus vagy Mária kísérőiként lépnek fel[51]. Az érett középkorra egyre inkább emberhez hasonlítanak, a gótika a fiatalosan szép angyaltípust kedvelte, s többnyire liturgikus öltözetben, diakónusként jeleníti meg. Ebben az időben már előfordulnak lányként ábrázolt angyalok is.  Ezzel egy időben terjednek el a gyermekangyalok, elsősorban Itáliában, föltehetően az antik Ámor-figurák hatására, akik már Giotto és későbbi festők képein mintegy asszisztensként vannak jelen Krisztus sírba tételénél, mártírokat ölelnek át vagy zenélnek és örvendeznek Krisztus születésekor. Ebből a típusból alakulnak aztán ki a puttók és a szárnyas angyalfejek.[52]

     Az angyalok általában fehér vagy fénylő színű ruhát viselnek, ami összhangban van a Biblia külsejükről szóló, korábban már tárgyalt beszámolóival. Ha vörös ruhában vagy vörös háttér előtt jelennek meg, ez az isteni, égi szférához való tartozásukra, míg a kék szín a levegőre, vagyis a bűnös, földi szférára utal. A bíborszínű ruha a mennyei udvartartás tagjának mutatja az angyalokat.

     A keresztény művészet ábrázolásain megjelennek a kerubok és szeráfok is, általában a dicsőséges Krisztus ábrázolásain. Többnyire nem lehet őket elkülöníteni egymástól, mivel az Izajás szeráfjaira emlékeztető lényeket hol kerubnak, hol szeráfnak nevezik a feliratok. Előfordul továbbá, hogy meg sem különböztetik őket a hosszú inget viselő, kétszárnyú angyaloktól, sőt a reneszánsztól fogva gyakran puttókkal vagy szárnyas angyalfejekkel helyettesítik őket.[53] A barokktól gyakran kerülnek angyalok a Szentségház két oldalára, és kegyképtartó szerepük is lehet.[54]

     Az angyalhierarchia képi ábrázolásainak szereplőit a nyugati művészetben felirataik, jelzőik alapján lehet megismerni. A bizánci művészetben a Trónok és Uralmak jelölésére alakultak ki a szárnyas kerekek. Az angyalhierarchia ábrázolásain az angyalok többnyire a trónoló Krisztus körül állnak, de előfordulnak a Szentháromság, Mária halála vagy koronázása megjelenítésein is. Az utóbbi esetben a fő jelenettől lefelé elkülönítve.[55]

     A VI. századi bizánci miniatúrafestészetben már megjelennek a bukott angyalok ember alakú, szárnyas lényekként. Ilyeneket legkorábban a megszállottak gyógyításának jeleneteiben találhatunk. Külsejük azonban a X. századtól egyre fantasztikusabbá, ijesztőbbé vált. Szörnypofával, állatfejjel, lánghajjal, szarvakkal, állatbőrben vagy tollasan madárkarmokkal, kecskelábakkal és farokkal ábrázolták őket. Az egyre rútabbá váló külsővel hangsúlyozták a kontrasztot Isten angyalai és a gonoszlelkek között. (második kép) Erre utal Pelbárt is, amikor hangsúlyozza, hogy a bukott angyalok büntetésként az angyalokra jellemző külső szépséget is elvesztették.[56]Az állatokhoz hasonló külső bibliai alapokhoz nyúlik vissza. Az Ószövetségben a kígyó, sárkány, leviatán, oroszlán, baziliszkusz, áspiskígyó jelöli a gonoszt, amit a keresztény művészet kiegészít békával, krokodillal, denevérrel, majommal és medvével. Ezek az állatok gyakran jelennek meg román templomok faragványain.

     A korai középkorban néha szép termetű embernek is ábrázolják Jézus megkísértésének jeleneteiben, majd később szerzetesnek öltözve vagy „démonikus szépségű” ifjúként szerepel. A Lucifer-ábrázolások az Apokalipszis koronás, hétfejű, tízszarvú, tüzes sárkányával való azonosításon alapulnak.[57]

     A Pelbártnál is megjelenő arkangyalok tisztelete főként a keleti egyházban terjedt el, ahol uralkodói díszben, drágakövekkel kirakott ruhában, koronával, jogarral ábrázolják őket. Szárnyaikat pávatollak alkotják, ami érdekes lehet, ha meggondoljuk, hogy a keresztény szimbolikában a páva mint a halhatatlanság jelképe[58] fontos szerepet játszott. Amikor angyalok szárnya pávatollból áll, akkor ez az isteni hírnök származására utal, vagyis a mennyei birodalomra, illetve a mennyei trón bibliai őrzőinek szemekkel borított szárnyaira.[59]

     Gábriel arkangyal leggyakrabban az angyali üdvözlet ábrázolásain jelenik meg. Szárnyain, koronáján és a dicsfényen kívül az Úr küldöttének járó hírnöki botról, keresztes botról, liliomos jogarról, valamint a békeköveteket megillető olajágról lehet megismerni. (harmadik kép) Pelbárt is ezt, a titkokat kinyilvánító szerepét hangsúlyozza prédikációjában.[60]

     Rafaelt Tóbiás kísérőjeként jeleníti meg a keresztény művészet, ő lett az őrangyal-ábrázolások mintaképe.[61] A XV. századtól a Tóbiás-történet egyetlen epizódját ragadták ki: Tóbiás és kísérője a vándorúton[62], miközben egyik kezében tartja a szelencét, mely a hal epéjét tartalmazza, mellyel Tóbitot meggyógyította.[63] Ezt a gyógyító tevékenységét emeli ki Pelbárt is, kiterjesztve azt a lelki bajok gyógyítására is.[64] 

     Az előzőekhez képest azonban sokkal számottevőbb Mihály arkangyal jelentősége, akinek valóságos kultusza alakult ki a középkor folyamán, s a folklorizáció segítségével a legutóbbi időkig befolyásolta az angyalokról való vallásos gondolkodást. Kultusza a keleti egyházból indult, elsősorban Konstantinápolyban bontakozott ki, ami összefügg azzal, hogy a bizánci birodalom patrónusaként, a császár testőreként tisztelték[65] az ókeresztény kortól a Paradicsom őrének és az utolsó ítélet angyalának tartott Mihályt.[66]  A bizánci jámborság vonzáskörébe tartozik a Pelbárt által is idézett dél-itáliai Monte-Gargano legenda, s a kultusz a nyugati egyházban szintén a Bizánc által befolyásolt területeken tűnt fel először.

 A leggyakrabban ábrázolt Szent Mihály-téma a sárkány, Sátán legyőzése, melyet Pelbárt Mihály első harcai között említ.[67] A IX-X. században Mihály győztesként tipor a sárkányra, eleinte pajzsot és lándzsát, illetve kardot tart kezében, később páncélingben, illetve teljes lovagi díszben jelenik meg, Az érett középkorra e jelenet már drámai küzdelemmé válik (például Dürer fametszet-sorozatán, negyedik kép), majd e típus a barokk művészetben jut el csúcspontjára, ahol Mihály kíséreteként egész angyali sereg küzd, s győzedelmeskedik a bukott angyalok hada felett.[68]

Mihály másik, szerzőnk által is említett harca Mózes testéért folyt a Sátánnal, nehogy a zsidók túlzott tisztelete bálványimádásba forduljon. Ennek a jelenetnek is megtalálhatjuk képi ábrázolását.[69] (ötödik kép)

Külön csoportot alkotnak azok a képek, melyek az arkangyalt az utolsó ítéletkor, kezében mérleget tartva ábrázolják. (hatodik kép) Ilyen képekre maga Pelbárt is hivatkozik[70], laikusok könyveit említve, amely kifejezés hórás könyveket takar.[71] Ezek a minden bizonnyal ókori előzményekre visszavezethető ábrázolások először román és gótikus templomok faragványain jelennek meg. Mihály az ítélet kétkarú mérlegét tartja kezében, melyen a meztelen gyermekként ábrázolt lélek jó és rossz cselekedeteit méri. A késő középkorban a mérlegre gyakran rákapaszkodik egy ördög, aki próbálja az épp megmért lelket elvitatni tőle.

Az isteni igazság mérlegének elképzelése valójában nem áll távol a bibliai gondolkodástól sem, ez az elképzelés többnyire az Ószövetségben jelenik meg (Jób 31,6; Péld 16,11; Iz 40,5). A mérleg és ítélet képzetkörének összekapcsolódását az ókori zsidóság gondolkozásában jól mutatja az elképzelés, miszerint a mérleg feltalálója a fivére fölött ítélkező Káin.[72]

Az angyalokról való középkori és későbbi elgondolásokban, illetve azok képi megjelenítésében könnyen fedezhetünk fel párhuzamot az ókori görög-római művészettel, hiszen szárnyas lények ókori ábrázolásokon is megjelennek, és az angyalokhoz hasonló funkciót betöltő lényekkel már az ókori római vallásban is találkozunk. Az görög istenek közül Hermész az, akinek elválaszthatatlan attribútuma a szárny, pontosabban a szárnyas saru és kalap, valamint a hírnöki pálca.[73] (hetedik kép) Ezenkívül Szent Mihályhoz kapcsolható azáltal, hogy őt is ábrázolták lélekvezetőként és a holtak tetteinek mérlegelőjeként. [74]

Nem annyira külsejükben, mint inkább funkcióikban hasonlítanak a keresztény őrangyalhoz a római geniusok. A rómaiak felfogása szerint minden egyes embernek, sőt városnak és államnak van geniusa, mely elkíséri őt fogantatása pillanatától egész életén keresztül haláláig. Megosztozik vele minden örömében és bánatában, őrködött sorsa felett. A régebbi elképzelés szerint a genius az emberrel együtt meghal, majd a későbbi felfogás úgy gondolta, hogy tovább él védence halála után, és meg-meglátogatja sírját.


Az angyalok megjelenése a folklórban


Mivel Szent Mihály és angyalok oltárképeken és szobrokon való ábrázolása széles körben elterjedt a magyarországi templomokban, ezért nem véletlen, hogy a hozzájuk kapcsolódó elképzeléseknek igen nagy számát találjuk a magyar folklórban, népi vallásosságban, mely olyannyira magáénak érezte Szent Mihály alakját, hogy a XVIII. században megtalálható volt bajuszos, magyar dolmányos, sárga csizmás ábrázolása is.[75]

A szóbeli hagyományban gazdag variációit találjuk az angyal-témának. Ortutay Gyula gyűjtéséből származik az a több változatban is előforduló legendaszerű mese, amelyben Szent Mihályt az Úr elküldi egy haldokló asszony lelkéért. Az asszony haladékot kér, hogy gyermekeit felnevelhesse, amit Mihály meg is enged, de dolgavégezetlen nem mer visszatérni a mennybe, ezért elszegődik egy urasághoz kocsisnak. Néhány kaland után mégis visszatér a mennybe, ahol az Úr jól megszidja, visszaküldi az asszony lelkéért, s attól fogva nem szabad az angyalnak emberalakban járnia.[76]

     Gábor és Mihály arkangyal is megjelenik abban a bűnbeeséshez kapcsolódó mondában, amiben az Úr először Gábort, a magyar angyalt küldi az Édenkertbe, hogy űzze ki onnan Ádámot és Évát. Éva azonban finom ételt készít neki, s addig hízeleg, míg az dolgavégezetlenül távozik. Utána jön a román angyal, Petrátyi (más változatokban Flórián), akitől meg írást követel a két ember, mert ők anélkül nem hajlandók kimenni. Végül jön Mihály, a német angyal, aki miután szintén jóllakott, azt mondja: „Mars, herausz!”, s Ádámnak és Évának mennie kell. A mese tanulsága szerint azóta a muszáj a legnagyobb úr a világon.[77] A Mihályt német angyalnak tartó elképzelés talán összefüggésben áll azzal a ténnyel, hogy a németek Szent Mihálynak, a hit védelmezőjének tulajdonították a pogány magyarságon aratott győzelmeiket, zászlaját a sereg élén vitték és énekükben is őt hívták segítségül,[78] bár lehet, hogy egyszerűen csak a Habsburg-befolyás időszakának tapasztalataiból ered ez az azonosítás.

     Szintén a kiűzetéshez kapcsolódik az a történet, amely tudni véli, hogy az angyalokhoz hasonlóan a Paradicsomban az embernek is volt szárnya, de aztán jött a „kardos angyal”, aki kiűzte onnan, s azóta nincs az embernek szárnya.[79]

Szent Mihály halottkísérő funkciójához kapcsolódik az az ősi szegedi hiedelem, mely szerint Szent Mihály a halott vőfélye, ő kéri ki és viszi a menyasszonyt, az emberi lelket az örök menyegzőre. Ehhez az elképzeléshez kapcsolódik az a máig élő szokás, mely a hordozható ravatalt Szent Mihály lovának nevezi, s hogy egy tápéi szólás szerint aki meghalt, azt „mögrugta a Szent Mihály lova.”[80]

Szent Mihály napja, akiről egyébként az egész hónap is a nevét kapta, egykor a gazdasági évnek is nevezetes fordulója volt. Valamikor eddig legelt a Szent György napkor kieresztett marha a pusztán, s ilyenkor tértek vissza a pásztorok is a havasokból. Számos hiedelem is fűződött ehhez a naphoz. Sok vidéken úgy gondolták, hogy ezen a napon nem jó búzát vetni. Ez az elképzelés minden bizonnyal a középkori halottkultuszra nyúlik vissza: ne bolygassuk ilyenkor a földet, a halottak porát. Máshol maskarát szúrtak a tyúkólakra, baromfivész ellen, vagy a hétórai harangszó alatt lemorzsolt kukoricát szórták a tyúkok elé, nehogy télen baj érje őket.[81]

Ez a néhány elképzelés, hagyomány jól mutatja, hogy a középkorban, sőt gyakran korábban útjukra indult motívumok és hiedelmek milyen mélyen gyökeret vertek nemcsak a vallásos kultúrában, hanem az emberek mindennapi gondolkodásában is, melyeknek magyarországi elterjedésében Pelbárt szövegei is fontos szerepet játszhattak.



Eszter LACZKÓ:

Pelbartus de Themeswar’s Doctrine of Angels

29 September is one of the most important days of European calendar, because in the Western Church since the 7th century this day, the date of consecration of Saint Michael Basilica in Rome has been appointed for the celebration of Michael archangel. In the Middle Ages priests commemorated Saint Michael and every angel in their sermons written for this day. Sermons of the celebration of Saint Michael in Pelbartus de Themeswar’s collection of sermons Pomerium de sanctis summarize all the knowledge of angels formed by the Bible, conceptions of Fathers of the Church and other masters in the Middle Ages. It was widespread and universal knowledge, which is not only shown in the writings of medieval preachers but it can also be found in fine arts, literature and folklore.



A hivatkozott források:

·        Aquinatis, Thomas, Summa theologica, Parizs, 1862.

·       BÁlint Sándor, Ünnepi kalendárium, II–III., Szeged, 1991.

·        Currie, James B., Angyalok, Budapest, 2001.

·        Denzinger, Henricus, Enchiridion symbolorum, Roma, 1957. (Röv.: DS)

·        Fontana, David, A szimbólumok titkos világa, Tericum Kiadó, 1995.

·        Heussi, Karl, Az egyháztörténet kézikönyve, Budapest, 2000.

·        HoppÁl Mihály–Jankovics Marcell–Nagy András–SzemadÁm György, Jelképtár, Budapest, 1997.

·        HorvÁth Cyrill, Pelbárt és codexeink, Budapesti Szemle, 1891, 382–400.

·        HorvÁth Károly, Az ember tragédiája szereplőinek és motívumainak bibliai és világirodalmi előzményeiről, ItK, 1993, 301–336.

·        Lammel Annamária – Nagy Ilona, Parasztbiblia, Budapest, 2001.

·        Lochmaier, Michael, Sermones de Sanctis cum sermonibus 23 Pauli WANN annexis, Hagenau, 1497.

·        Lucretius, De rerum natura, Budapest, 1969.

·        MolnÁr József – Simon Györgyi, Magyar nyelvemlékek, Budapest, 1980.

·        NagymihÁlyi Géza, Az angyalok (Liturgia és ikon a keresztény keleten), Kairosz Kiadó, é.n.

·        Pavic, Juraj – Tensek, Tomislav Zdenko, Patrológia, Szeged, 1997.

·        Sachs, H. – BadstÜbner, e. – Neumann, H., Christliche Ikonographie in Stichworten, Lipcse, 1988.

·        Seibert, Jutta, A keresztény művészet lexikona, Budapest, 1986.

·        Schneider, Theodor, A dogmatika kézikönyve, I., Budapest, 1996.

·        SchÜtz Antal, Dogmatika, Budapest, 1923.

·        Tarnai Andor, „A magyar nyelvet írni kezdik.” Irodalmi gondolkodás a középkori Magyarországon, Budapest, 1984.

·        Thienemann Tivadar, Temesvári Pelbárt német kortársai, EPhK, 1920, 54–61.

·        VanyÓ László, Az ókeresztény egyház irodalma, Budapest, 1988.

·        Voragine, Jacobus de, Legenda aurea, Budapest, 1990.

·        Zamarovszky, Vojtech, Istenek és hősök a görög-római mondavilágban, Budapest, 1970.




[1] BÁlint, 1991, 385.

[2] A vizsgálathoz felhasznált ősnyomtatvány: PELBARTUS DE THEMESWAR, Sermones Pomerii de sanctis, Hagenau, 1499. Pelbárt szöveghelyeire e kötet sermo-számaival és a bekezdéseket jelölő nagybetűkkel hivatkozunk.

[3] Tarnai, 1984, 53.

[4] Az angyali karok megnevezésében a Legenda aurea magyar fordításának kifejezéseit vettem át.

[5] Más helyen Pelbárt az arkangyalokat is említi mint királyságok, provinciák igaz hitre elvezetőit, s abban megőrzőit (68G).

[6] A magyar nyelvű bibliai hivatkozásaimban a  Szent István Társulat 1979-es  fordítását használtam fel, míg a latin nyelvűeknél  a Bibliorum Sacrorum nova editio 1951-es vatikáni kiadására hivatkozom.

[7] CURRIE, 2001, 7.

[8] Az Újszövetség görög szövege az angyal szót más értelemben is használja. Vonatkozhat Keresztelő Jánosra (Mt 3,1), valamint egy közösség püspökére (Jel 2,1). Vö. Schütz, i.m. 296.

[9] SchÜtz, 1923, 296.

[10] Az „istenfiak” kifejezés azonban némi értelmezési nehézséget okoz a Teremtés könyvének egy részével kapcsolatban (Ter 6,2). Itt azt olvassuk, hogy az istenfiak emberek lányait vették feleségül. E szövegrész értelmezőinek egyik része ezt az elnevezést az angyalokra vonatkoztatja, míg mások az Istenhez hű emberek gyermekeinek tekintik az istenfiakat. V.ö. Currie, i.m. 50-59.

[11] Vö. Schneider, 1996, 173.

[12] Currie, i.m. 16.

[13] Seibert, 1986, 175.

[14] Currie, i.m. 20.

[15] Az efezusiakhoz írt levélben fejedelem, hatalom, erő, uralom, míg a kolosszeiekhez szóló levélben trón, uralom, fejedelem, hatalom sorrendben követik egymást.

[16] CURRIE, i.m. 15.

[17] BÁlint, i.m. 358.

[18] HorvÁth, 1993, 304. Hasonló módon vonatkoztatják még Ezekiel próféta könyvének egyes részeit a sátánra a bibliaértelmezők. (Ez 28, 12–19.)

[19] Vö. Schneider, i.m. 174–175.

[20] I.m. 242.

[21] „Credimus in unum Deum Patrem omnipotentem, omnium visibilium et invisibilium factorem.” DS 54.

[22] Schneider, i.m. 242.

[23] „Creator sua omnipotente virtute simul ab initio temporis utramque de nihilo condidit creaturam, spiritualem et corporalem, angelicam videlicet et mundanam: ac deinde humanam, quasi communem ex spiritu et corpore constitutam. Diabolus enim et alii daemones a Deo quidem natura creati sunt boni, sed ipsi per se facti sunt mali. Homo vero diaboli suggestione peccavit.” DS 428.

[24] DS. 1783., 994.

[25] Egyes keleti egyházi szerzők még azt a véleményt is megkockáztatják, hogy Isten az embereket az angyalok bukása következtében létrejött hézagok, üres helyek kitöltése végett teremtette. Vö. Schütz, i.m. 307.

[26] Vö. Pavic-Tensek, 1990, 96. Ez a tanítás a későbbiekben is feltűnt egyes katolikus szerzőknél. Schütz, i.m. 304.

[27] V.ö. i.m. 209.

[28] VanyÓ, 1988, 897.

[29] PL 3, 203.

[30] Sachs-BadstÜbner-Neumann, 1988, 116.

[31] Vö. VanyÓ, i.m. 872.

[32] Vö. Pavic-Tensek, i.m. 256.

[33] Heussi, 2000, 235. Az elnevezés kapcsán előfordulnak olyan ábrázolások is, melyeken Tamás angyalszárnyakkal jelenik meg. Seibert, i.m. 299.

[34] Tamással ellentétben többek között Bonaventura is beszél az angyalok testéről, mely sokkal finomabb, tökéletesebb, mint az emberé, valamiféle szellemi test, mely leginkább a föltámadottak testéhez hasonlítható. Vö. Schütz, i. m. 301.

[35] Szent Tamás tanításának összefoglalásához vö. Thomas Aquinatis, 1862, 30–37.

[36] SchÜtz, i.m. 296.

[37] JACOBUS DE Voragine, 1990, 235. Vö. Pelbártnál: 68. E

[38] „Számtalan sokan vannak, és akár a legyek, az egész levegőt betöltik. Erről mondja Haimo: „Amint a filozófusok mondták és a mi tanítóink is vélekednek róla, ez a levegőég tele van démonokkal és gonosz lelkekkel, mint a napsugár a parányi porszemcsékkel.” I. m. 235.  „Contemplator enim, cum solis lumina cumque / inserti fundunt radii per opaca domorum: / multa minuta modis multis per inane videbis / corpora misceri radiorum lumine in ipso”. De r. nat. II. 115–117, Lucretius, 1969, 63.

[39] HorvÁth, 1891, 383.

[40] Az angyalhierarchia másik, dionysiusi változata is megjelenik a középkori prédikációirodalomban, így Pelbárt kortársánál, Michael Lochmaiernél, aki ezt a sorrendet követi, egy hadsereg felépítéséhez hasonlítva a karok feladatait. LOCHMAIER, 1497, 94. C. Szintén Dionysiusnak ad igazat DANTE Isteni színjátékában, ahol egy valamire való prédikátor módján mindkét szerzőt megemlíti, előbbinek adva igazat. „S Dionysios oly vágytól ragadva / gondolt föl e szent hierarchiára, / hogy sorba, mint én, nevüket megadta. / És Gergely, kinek más teóriája / volt, mihelyt följött s szemeit kitárta / ebben az égben: nevetett reája!” (Paradicsom, XXVIII, 130-135, ford. BABITS Mihály).

[41] MolnÁr-Simon, 1980, 27.

[42] BÁlint, i.m. 362–365.

[43] I.m. 386. „Surrexit pastor bonus. Alleluia! Mons Gargano noli timere, quia ego sum archangelus, missus a Domino aedificare templum Dei, ubi saxa panduntur et peccata hominum remittuntur.”

[44] Seibert, i.m. 24. Pl. Jákob álma, Via Latina katakomba (IV. sz.)

[45] I.h.

[46] I.m. 284.

[47] Fontana, 1993, 86.

[48] „… pictores angelis pennas faciunt, ut celerem eorum discursum significent.” 66. C

[49] Sachs-BadstÜbner-Neumann, i.m. 115.

[50] Seibert i. h.

[51] Sachs-BadstÜbner-Neumann, i. h.

[52] Seibert, i. h.

[53] I.m. 175-176.

[54] I.m. 25.

[55] Sachs-BadstÜbner-Neumann, i. h.

[56] „… licet nobilitas formosa a principio sit angelis concreata omnibus, tamen in malis, postquam ruerunt, per habitus viciosos fuit obnubilata et depressa ac offuscata, sicut si sol colore nigro esset detectus vel obscura nube.” 66. C Pl.: Duccio, Krisztus megkísértése (XIV. sz.)

[57] Seibert, i.m. 254.

[58] Fontana, i.m. 87.

[59] Seibert, i.m. 262. Pl. Fra Angelico, Angyali üdvözlet (XV. sz.)

[60] „Gabriel revelavit secreta plurima et praecipue de Christi adventu.” 68. B

[61] Seibert, i. h.

[62] Antonio és Piero Pollaiolo, Tóbiás és Raphael arkangyal (XV. sz. 2. fele)

[63] I.m. 305. Ezt a jelenetet ábrázolja Rembrandt képe: Tóbiás meggyógyítja vak apját (XVII. sz.)

[64] „Raphaeli commissa est cura morborum et corporalium et spiritualium, sicut patet in Tobia, quem curavit a caecitate, et in Sara, quam curavit a daemonis tentatione.” 68. B

[65] BÁlint, i.m. 345.

[66] Seibert, i.m. 231.

[67] „Michael et angeli eius proeliabantur cum dracone et angeli eius, et non valuerunt neque locus eorum amplius inventus est caelo.” 68. B

[68] Seibert, i. h. Sajátosan értelmezett változata ennek a témának a római Il Gesú templom oltárképe, ahol a Mihály által eltiport gonoszlelkek arca a reformáció nagy egyéniségeire, Kálvinra és Lutherre hasonlít, ezzel sugallva az ellenreformáció győzelmét a hitújítás eszméi felett.

[69] Mózes kimentése és halála (II. Baszileosz Menologiuma, IX. sz.). Nagymihályi, é. n. 91.

[70] „Tertium privilegium est ponderandi officium habere, ut patet in picturis, quae sunt libri laicorum.” 68. I

[71] Érdekes, hogy Mihálynak ezzel a funkciójával kapcsolatban a korábban említett Lochmaier is libri laicorum-ra hivatkozik.

[72] HoppÁl, 1997, 156.

[73] Zamarovszky, 1970, 211.

[74] HoppÁl, i.m. 156.

[75] BÁlint, i.m. 357-358.

[76] I.m. 366.

[77] Lammel, 2001, 41–43.

[78] BÁlint, i.m. 348.

[79] Lammel, i.m. 41.

[80] lint, i.m. 371.

[81] I.m. 378.